Tag Archive: Gabriel Raio Lunar


SaLuSa / 2013. augusztus 31.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

01-salusaA tudat kiterjesztése

Elképzeléseitek lassan egyre jobban körvonalazódnak, mert a FÉNY összpontosulása egyre intenzívebbé válik bennetek és teljességében irányt szab testetek számára, tisztázva a dolgokat, melyek akadályozták a sötét erők manipulálása során gondolkodásmódotokat és így cselekedeteiteket. Napról napra erősödik a FÉNY ereje és egyre világosabb lesz mindegyikőtök számára, hogy hatalmas FÉNY és elképzelhetetlen hatalom birtokosai vagytok.

Társteremtőként, példátokon keresztül, újra teremtitek a világotokat, azok zavaró beavatkozásai nélkül, akik hosszú ideje ellenőrző hatalmuk alatt tartottak benneteket. Világosan felismeritek, hogyan manifesztálódnak másodperceken belül pozitív gondolataitok; ez csodálatos élmény számotokra. Örömtelivé hangolt benneteket, hogy látjátok beteljesül,  amit ígértek nektek – a teremtő ígéretének egy részeként. A másik rész ’úton van’ – a terv számotokra befogadható mértéke szerint, úgy ahogy van; mert semmit sem kényszerítenek rátok, hanem tálcán kínálnak fel, hogy kiválaszthassátok azt, ami veletek a legjobb összhangban van.

Ahogy mondani szokás: „ A teremtő a cselekedtek alapján ajándékoz” [Ki mint vet, úgy arat], tehát „Mindenki azzal rendelkezik, amit a saját teremtő gondolataival megidéz”.

FÉNNYEL telített szívetek teret nyer lényetekben, és ez a szív manifesztál bőséget körülöttetek. Napról napra figyelitek, hogy az eddig nehézséget okozó dolgok lecsökkennek – a természetből fakadó tendenciát követve, hogy egyre gyakrabban szemlélődjetek a ’jó oldalt’ megfogva. Voltak idők, amikor egy „csésze víz” is –nem tévesztendő össze egy óceánnyi vízmennyiséggel – is képes volt bármikor a „mélybe rántani”. Óh igen, ti Kedvesek, volt idő amikor elhitették veletek, hogy mindig lesznek nehézségek és mindent a rosszabbik oldaláról szemléltetek beletaszítva magatokat a fájdalomba és a káoszba. Ez most változóban van, és nem csak a mi szavaink mondják ezt, hanem a belső hangotok is megerősít benneteket ebben, napról napra a fokozódó FÉNYBE kilépve.

Nagyon boldog vagyok, hogy újfent megoszthatom veletek üzenetemet, mert a kollektív erőtök erőfeszítéseinek köszönhető győzelem tette ezt lehetővé. Arra buzdítunk benneteket, folytassátok meditációitokat és küldjetek továbbra is SZERETETET és FÉNYT a bolygó régióiba, ahol a sötét oldal utolsó képviselői még mindig megpróbálják a káosz és félelem miatt elbizonytalanodottnak tűnőket az oldalukra állítani. Még egyszer leszögezzük, hogy ez egy egyéni természetű döntés és mindenki tartsa meg saját belső FÉNYÉT, hogy ellent tudjon állni a kísértésnek, hogy ne zuhanjon vissza az alacsonyabb rezgésszintre.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és most a visszaszámlálás 2. fokán állunk [08.31.]. Ennek a pillanatnak aktiválódnia kell, és szíveteknek érezni kell az exponenciálisan és csodás módon fokozódó FÉNY rezgését, hogy tudatotok tovább növekedjen és hogy minden nap közelebb legyetek a célhoz: a galaktikus lénnyé váláshoz.

Legyetek békével; legyetek a FÉNYBEN!

Gabriel: Köszönet, SaLuSa!

 

Csatornázta: Gabriel Raio Lunar

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás:http://sementesdasestrelas.blogspot.com.br/2013/08/salusa-expansion-of-consciousness.html 

 

 

SaLuSa / DNS / 2013-08-06

SaLuSa / 2013. augusztus 6.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

 

salusa-imagem-mais-real-deleDNS

Kedvesek, mint azt tudjátok, pompás jövőtök közvetlenül előttetek áll. Ezen felül annak is tudatában vagytok, hogy emelkedik a belső energiaszintetek, ami pozitív döntések meghozatalára ösztönöz benneteket; így manapság a dolgok megbeszélését, előbbre valónak tartjátok, mint a régi végső megoldást: az agresszió alkalmazását. Nem szeretnénk, ha azt gondolnátok meggyanúsítunk benneteket Kedvesek, hanem szeretnénk leszögezni, hogy ez a sötét erők további trükkje volt, hogy olyan helyzetbe kerüljetek, amikor egy agresszív és lehangolt állapotba zuhantok vissza. DNS-eteket egykor úgy változtatták meg, hogy az imént említett módon reagáljatok és most az történik, hogy ez a DNS-etekbe becsempészett „vírus” eltávolításra került a Földre érkező folyamatos FÉNYnek köszönhetően és lehetővé teszi, hogy úgy éljetek és azt mutassátok ki, amik valóban vagytok: Tiszta és békés természetű lények.

Ez egy folyamat, ami sokak számára nagyon fájdalmas, mert természetesen átéltetek olyan helyzeteket, amikor a mostani derűs nyugalom és a SZERETET gyorsan növekvő állapotában agressziótok fellángolt; és az ilyen fellángolások végül a megrökönyödés és a vétkesség érzését hívja elő bennetek. Legyen világos előttetek Kedvesek, hogy nincs ok hibáztatni magatokat. Őrizzétek meg nyugalmatokat a SZERETETBEN és a FÉNYBEN, bízzatok abban, hogy ez az egész folyamat egy nagy tanulási lehetőség volt számotokra, ami végül átvezet benneteket az egész univerzumon és azon túl.

A demonstrációk világszerte, ahol ezrek sorakoznak fel egy fairebb világért, nem más, mint DNS-szálaitok reflexiói, amik újra eredeti formájukba kerülnek visszaállításra. Ez a folyamat az embereket ismét arra ösztönzi, hogy ráleljenek arra, amit eredendően is magukkal hordoznak: a szeretetet, az igazságosságot, a bölcsességet, az alázatot, a kiegyensúlyozottságot, a békességet – és sok más belső érzést még.

Ez a helyreállító folyamat eltart egy ideig és meg fogjátok érteni, csakis tőletek függ [ti irányítjátok a szándékotokkal-ford. megj.]. Törekedjetek a kiegyensúlyozott, csendes állapotok elérésére, amikor jobb összeköttetésben vagytok a Felettes Énetekkel; mert ez a kapcsolat felgyorsítja ezt a folyamatot és lecsökkenti az igazodással „együtt járó mellékhatásokat” [multidimenzionális DNS-részünkként, a Felettes Én úgymond a „karmester” a DNS-aktiválásban – ford.megj.].

Az elkövetkező hetekben újfent hatalmas mennyiségű FÉNYBEN „fürödhettek”, ami ezt a folyamatot szintén tovább gyorsítja. Azt tanácsoljuk, hogy nagyobb mennyiségben vegyetek magatokhoz folyadékot (vizet) és táplálkozzatok zöldséggel, csonthéjasokkal, gyümölcsökkel és sok zölddel és mielőtt lefeküdnétek aludni, meditáljatok egy pillanatot és kérjétek spirituális barátaitokat, hogy segítsenek nektek a jó [pihentető] alvásban. Hívjatok minket! Itt vagyunk, hogy segíthessünk, de csak akkor tehetjük meg, ha megengeditek nekünk. Lehetőség szerint csökkentsétek le kapkodással járó tevékenységeiteket és próbáljatok meg lazábbak lenni. Tudjuk kinek mi a feladata; tudjuk milyen erőteljesen igénybe veszi a mindennapi életetek az időtöket és hangulatotokat. Szánjatok időt egy kis szusszanásra; már 1 perc is fantasztikus hatással bír a következő néhány órára.

Egyes embereknél egyfajta nyugtalanság lesz megfigyelhető, mert egyre erőteljesebben törnek utat a külvilágba a belső konfliktusok, mert nem értik az emberek mi is történik velük, olyan élményük van, mintha ellentétes hatások érnék mentális mezőjüket [elméjüket], ami stresszt, hangulatingadozásokat és más negatív érzéseket okoznak, ami a testükben lévő FÉNY rezgésszintjét lecsökkenti és spirituális érzékszerveiket lebénítja.

Tudjuk kedvesek, hogy mindannyian alá vagytok vetve ennek a pszichés bombaáradatnak, de azt is tudjuk, hogy képesek vagytok egyensúlyt teremteni és vizualizálni a benneteket körülvevő tökéletességet. Engedélyeznetek kell magatoknak békés és harmonikus pillanatokat. Figyeljétek a körülöttetek lévő mozgást – az egész rendszert, amiben vagytok – , és lélegezzetek mélyeket, engedjétek magatokhoz ezt a békés pillanatot.

Örömmel látjuk a fejlődéseteket nap, mint nap; nagyon elégedettek vagyunk látva eltökéltségeteket és reményeteket, hogy hamarosan találkozhatunk és megölelhetjük egymást.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a FÉNY Galaktikus Föderációja nevében azt szeretném mondani, hogy ez egy általunk is régen várt pillanat, amikor alacsonyabb magasságokon is láthatóvá tesszük magunkat. Ez minket is ugyanazzal az örömmel tölt el, mint benneteket, amikor érezzük a veletek való kapcsolatot, ahogyan most is, de előbbi több intenzitással bír és közvetlenebb.

Legyetek békével, tartózkodjatok a FÉNYBEN.

Gabriel: Köszönet, kedves SaLuSa!

Csatornázta: Gariel Raio Lunar
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://sementesdasestrelas.blogspot.com.br/2013/08/salusa-dna-august-6-2013-english.html
 

SaLuSa / 2013. június 24.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

 01-salusa„A nép ereje“ 

Kedvesek: A manifesztáció sodrásával a világon mindenütt elértétek a pontot, amikor nektek, Fénymunkásoknak segítő támogatásotokat kell felajánlotok ennek a mozgalomnak. Legyen világos számotokra, hogy a szabadságért keményen küzdő lelkek, ezt a Földanya iránt érzett SZERETETBŐL és az Ő jogaiért teszik. Ezek a lelkek nagy felelősséget vállaltak mestereikkel szemben, még akár életüket is áldozzák a bolygó felszabadításáért. Közülük sokan elhagyják a Földet, hogy spirituális szinten csatlakozzanak hozzánk, onnan folytatva további munkájukat, hogy Földanyát kiemeljék az alacsonyabb rezgésszintekből. Kedves Fénymunkások: ti részesei vagytok ennek a mozgalomnak, mely úgy mondanánk- belülről fakad, és ebben az esetben SZERETETET és FÉNYT kellene küldenetek azon lelkek számára, akik a lélekszerződésük alapján úgy döntöttek kormányaitokkal „fej-fej mellett küzdenek”, hogy felvehessétek velük a versenyt. Bátor lelkek ők, mi így mondanánk!

Legyetek tudatában, hogy ezek közül a lelkek közül sokan azért vannak itt, mert számukra ez egy egyedülálló lehetőség, hogy korábbi hibáikat kiegyenlítsék és hogy kibéküljenek Földanyával, amikor segítik őt, vagy akár még életüket is feláldozzák a Föld alacsonyabb dimenziókból való Felemelkedéséért; mert, mint azt tudjátok, az univerzumban minden fair és Isten minden léleknek lehetőséget biztosít, hogy környezetén belül tovább növekedhessen. Ezekben az időkben minden lénynek csodás lehetősége van arra, hogy segítséget nyújthassatok, hogy bolygótokat a negativitásban való lehorgonyzásból kiszabadítsátok,- ti mindannyian – mindegyikőtök a saját helyén és módján képes segíteni. Mint azt oly gyakran ismételjük: az Egység érzése hozza el számotokra a szabadságot.

Kedves Fénymunkások: kezdjetek neki a dolgokat önmagatokban manifesztálni, – kezdjetek neki a ti saját negativitásotokból való felszabadulásotok kikiáltásához, mely oly hosszú ideig húzott vissza benneteket. Hívjátok, harcoljátok ki, követeljétek a felszabadulásotokat. Kedveseim; tegyétek meg ezt legbelül. Ne hagyjátok, hogy az alacsony energiák uralkodjanak felettetek sem érzelmileg sem más módon. Ne engedjétek tovább, hogy a negatív gondolatok diktálják életetek útját! Engedjetek helyet szívetekben a szabadság számára – és megkönnyebbülten lélegezzetek fel. Ez Kedvesek, segíthet nektek ezekben az időkben, mert ha belsőtökbe kikiáltjátok a szabadságot, akkor ez erőteljesen hat a SZERETET erejére, mely közvetlen ellentétben áll a katonasággal, így csakis és kizárólag a béke és az igazságosság kívánsága marad fenn. Minden lélek ott van, ahol lennie kell és szívük közös kívánsága mindenkit egységbe kovácsol, hogy a Földet magasabb dimenziókba vigyék – azt őt megillető helyre.

Látványosan megnövekedett az erő és eredménye a világotokon mindenütt megfigyelhető. Egy új „térbe” léptek most be, ahol már nem egyszerre létezik a régi és az új, hanem minden a megfelelő helyére kerül – a saját rezgésszintjének megfelelően. Eljött az idő, hogy döntéseket hozzatok meg, és belső Fényetekben erős horgonyt vetve, határozottnak kell lennetek, hogy a lehető legjobb döntés tudatosodjon bennetek. Mindamellett, hogy már folyamatosan a magasabb energiákban „fürödtök” és feladatotokkal természetesen a FÉNY ösvényére terelgetnek benneteket, adjátok át magatokat a SZERETET hamisítatlan folyamának. Engedjétek, hogy együtt haladhassatok ezzel a folyammal és ha „megmerítkeztek” benne ez az áramlás megsokszorozódik, amit osszatok meg a többi emberrel is!

Küldjetek FÉNYT a tiltakozó lelkeknek, akik benépesítik a világ utcáit és odatartják orcájukat a jóért és a szabadságért; ezek a lelkek –  az olyan lelkek mint ti – megérdemelnek egy nagy tapsot! (Tegyétek meg ezt értük ezekben az időkben; tapsoljátok meg őket a szabadság nevében!). Izgalmas időket éltek Kedveseim, amikor mindegyikőtök – életszerződésének megfelelően – segítséget nyújt, és mindenkit egyesít a cél, a SZABADSÁG!

Az új otthon nem lesz korlátolt és kicsi hely, ahol az országhatárok diktálnak, Földanya egésze lesz az otthon és számára még az egész univerzum sem jelent határt/korlátot; mert ha elértétek a szabadságotokat, – teljes tudatosságotokat -, akkor összeköttetésben lesztek Minden Létezővel, – ami, mint azt tudjátok, nagyobb, mint maga az univerzum; és akkor már nem kell az eddig rátok erőszakolt illúzió korlátai között élnetek.

Ezen felül a manifesztációk szerte a világon megmutatták, hogy az emberiség egyetlen kívánsága, a valódi béke és a valódi szabadság. Világotok állami vezetői látják, hogyan növekszik a nép ereje és a velük való bánásmódon változtatniuk kell, megadva a jövőben minden emberi lénynek, az őket megillető tiszteletet! Ez a konkrét bizonyíték, hogy a manifesztációk a világban békét és fair bánásmódot követelnek; de a médiákban ezeket az információkat még mindig meghamisítják, hogy kedvezzenek az állami vezetőknek, pánikot keltve a lakosság körében; azonban mindez az információ nem szavahihető és a Földre érkező FÉNY következtében a hazugságok nem fenntarthatók tovább. A szabadság követelése minden szívben egyre hangosabbá vált és ez egy folyamat, mely minden országba elérkezik – mint egy feltarthatatlan lavina söpör végig.

A világon sok újságíró fel fog mondani, mert nem értenek egyet azzal, hogy idejüket meghamisított hírek terjesztésével töltsék: egyesek csatlakoznak a tiltakozó mozgalomhoz és aktákat fognak nyilvánosságra hozni, melyek a médiák minden trükkjét és praktikáit tartalmazza, amivel ellenőrzés alatt tartják az embereket. Mások visszahúzódnak [„felszívódnak”], mert nem lesz bátorságuk beismerni, hogy megtévesztették őket vagy, hogy kényszerből ők maguk lettek a megtévesztők. A nagy tv-állomások már észrevették, hogy ezek az újságírók már nem támogatják őket, mert a FÖLD FÉNYE már elérte a tv-társaságok „támpilléreit”.

Nincs több lehetőség, hogy a lakosságot továbbra is átejtsék, ha az emberek [ön]magukhoz térnek és használni kezdik belső erejüket. Ez az emberiség felszabadítása, ezek a csodálatos lelkek vették a kezükbe a helyzet gyeplőjét, hogy megakadályozzák a végső kimenetelt: a katona jogot. A sötétek által tervezett katona jog nem léphet életbe, ha az emberiség egyetlen és egyedüli kívánsága a béke és a SZERETET; a lakosság tudata által fog a Földre még több magasabb szintű energia érkezni, mely semmissé teszi a sötét erők terveit. A sötét csoportok tudják, hogy a lakossággal szemben nincs semmijük, amivel terveiket kivitelezhetnék, mert az emberek tömeges ereje egy óriási energia-lavinává egyesül, mely előre hömpölyög és eltünteti az útjából az igazságtalanságot és félelmet.  

Kedves Isteni lények: a szabadság már a tiétek, csak el kell hinnetek. A szabadság-akcióknak küldjétek SZERETETETEKET és a ti szabadság iránti vágyatokat az egész világon – ti kedves Fénymunkások, akik a „kulisszák mögött” tevékenykedtek. Ne fókuszáljatok azokra a híradókra, amik csak erőszakot és rendezetlenséget közvetítenek; vegyétek figyelembe, hogy sokkal több minden FÉNYNEK kedvező történik, mint az ellenkezője. Vegyétek azt is figyelembe, hogy a sötét erők csak akkor képesek kontroll alatt tartani benneteket, ha átadjátok nekik a hatalmat, amikor olyan negatív témáknak szentelitek a figyelmeteket, amiket „igaznak” próbálnak eladni nektek. Kedvesek, hatalommal rendelkeztek, megvan az erőtök; tehát ne engedjétek, hogy az ilyen típusú híreket elhiggyétek.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és tanúsítom, hogy a dolgok jó irányban haladnak előre – mint például a tömegek ébredésének jelentősége, ami szerte a világon tapasztalható. Ez az, amire az emberiségnek szüksége volt, hogy több közvetlen segítséget fogadhassatok el tőlünk, mint eddig az látható volt. Űrhajóinkat a világon mindenütt megfigyelhetitek, ők tanúsítják, hogy veletek vagyunk; és a szabadságért való kiáltásotok ugyanaz a szabadság-hívás, amit mi évezredek óta küldünk felétek és most végre ti is meghalljátok.

Legyetek békével!

Legyetek a FÉNNYEL!

Köszönet, SaLuSa!

Gabriel

Csatornázta: Gabriel Raio Lunar

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://sementesdasestrelas.blogspot.com.br/2013/06/salusa-power-of-people-06212013-english.html

Hangulatilag ide kívánkozott még ez a videó, sajnos csak angol nyelvű:

 

SaLuSa / 2013. június 14.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

 01-salusa„Megbocsátani Önmagunknak“  

Szabadítsátok fel magatokat a „vétkesség” érzése alól, amit oly régóta „megváltó-modellként” kínáltak nektek (ami alapján azt feltételeztétek, hogy – hamis alázattal oldoznak fel a bűn alól). Szeretett Testvéreim, most kezditek megérteni, hogy megbocsáthattok saját magatoknak. Kezdjetek neki önmagatok elismerésének, fogadjátok el magatokat olyannak, amilyenek vagytok, és különösképp, adjátok meg az esélyt, hogy Isteni természetetek felvirágozhasson. Kedvesek: Általánosan elfogadottá vált az elképzelés, hogy „bűnösök” lennétek. Ebből az a feltételezés következik, hogy a feloldozásotoknak „kívülről” kell jönnie – de valójában bennetek van elrejtve. A megváltás ötletét beágyazták a gondolkodásmódotokba, azzal a feltevéssel együtt, hogy ti saját magatok nem vagytok képesek belső erőtöket használni. Kedvesek ezért még egyszer elmondjuk nektek, hogy a szeretett Mesterek, akik egyenjogúként jöttek le hozzátok az égi tanításokkal, megpróbáltak rámutatni valódi eredetetekre és felvilágosítani benneteket. Soha nem voltatok a teremtés egyetlen lényének sem alá- vagy fölérendelve; ti mindannyian Isten gyermekei vagytok – ahogyan mi is!

A vétkesség ideája elhitette veletek, hogy csak nagy áldozatokkal érhetitek el céljaitokat és áldozatok szükségesek az Isteni megbocsátáshoz és feloldozáshoz. Egy további elképzelés, amit beültettek gondolkodásmódotokba, hogy egyre több tevékenység (több munka) árán lennétek „többek” és „méltóak”-, minél „értékesebbet” hoztok létre ténykedésetekkel, annál nagyobb elismerésben részesültök [Ora et labora! -Dolgozz és imádkozz! jutott itt eszembe – ford. megj.]. Nos, valóban: A munka nemesít, ahogyan ti mondjátok; de a rabszolgamunka, amit a legnagyobb stressz közepette végeztek, valójában inkább csak korlátozza képességeiteket, – és ez volt mindig is a sötét hatalmak alapgondolata: hogy olyan keményen megdolgoztassanak benneteket, amíg el nem hiszitek, hogy „alsóbbrendűek” lennétek, akik „Isten jelenlétéhez méltatlanok, elkárhozottak”, akik Istent vagy másokat csupán sok munkával tisztelhetik meg. Ezt az általatok elfogadott állítólagos „bűn”-t használták fel, hogy olyan dolgokat tehessenek meg, amivel elérhetitek a „feloldozást”.

A mostani időszak több mint megfelelő, hogy egymásnak kezet nyújtva, megragadjátok a lehetőséget, hogy felismerjétek, hogyan kellene a dolgokat szemlélni, kezdve Önmagatok megbocsátásával, a méltatlanság gondolatának elengedésével. Kedvesek, valójában Mindannyian egy hosszú vándorláson megyünk keresztül az univerzumon, és a „bűn” vagy a „vétkesség terhe” soha nem volt a Teremtő ötlete, hogy lényeket fegyelmezzen vele. A „bűn” mindig a sötétség útja volt, amit felfedezett magának, hogy egy alacsonyabb létsíkon tartsanak benneteket és hogy kiszolgáltathatóak maradjatok a „kegyelem” megpróbáltatásainak.

Az Isteni elv, ami rátok és a teremtés minden lényére érvényes az a SZERETET – és semmi más – mert ISTEN a SZERETET, és el kell fogadnotok a gondolatot, hogy ti magatok is SZERETET vagytok, mert ISTEN részei vagytok. Kedvesek: Minden lélek érdemes arra, hogy Isten jelenlétében létezzen; a „vétkesség” inkább egy illúzió, amit azért gerjesztettek, hogy elválasszanak benneteket a Teremtőtől, – értitek?! Tekintsetek saját magatokra is szülői szemmel: Elkárhoztatnátok a gyermekeiteket, távol tartva őket, csak azért mert rendetlenséget csináltak a szobájukban vagy tönkretették az étkészletet? Gondolkodjatok el rajta. – Elegendő volna egy véletlen, hogy „örök kárhozatra” ítélnétek gyermekeiteket, mert egy pillanatra engedetlenek voltak? – Gondolkodjatok el rajta. – Isten soha nem ítélne/kárhoztatna el benneteket!   

Tehát, Kedvesek: A Teremtő mindenkor méltónak talált benneteket, hogy jelen legyen; de az erről való döntés jogát, a ti ’kezetekbe helyezte’, – hogy kívántok-e az ő oldalán lenni vagy sem. Ő mindenkor tárt karokkal vár rátok és most nagyon boldog a lehetőség okán, hogy újra a közelében tudhasson benneteket, mert ebben most eltökéltek vagytok! Elegetek van, hogy nem tapasztaljátok jelenlétét, mióta megteremtettétek a Tőle való „elválás-ideáját’. De ennek ellenére mindenkor veletek volt, mindegyikőtökkel! Kedves Testvérek: Hagyjatok fel a „hiány”-nak tartott dolgokra való összpontosítással, fejezzétek ezt be! Kezdjétek meglátni a csodákat, amire képesek vagytok; kezdjetek neki a bennetek rejlő pozitív dolgokra való összpontosításhoz! Vannak emberek, akik kritizálják szavainkat, mert úgy tűnik, „egótokat cirógatjuk”; de itt nem erről van szó, mert ha tudatában lesztek kvalitásaitoknak és egyszerűen ezekre koncentráltok, látni fogjátok, hogy a szerénység és az egyszerűség veletek született minőségetek és innentől fogva soha nem hengerelhet le többet egótok. Itt az a lényeg, azt szeretnénk, ha felismernétek, milyen értékesek vagytok. Ha lehetséges, készítsetek egy listát kvalitásaitokról és olvassátok át minden nap, mielőtt a mindennapi dolgaitok intézésébe kezdenétek. Tegyetek így barátaitokkal és rokonaitokkal. Vessétek papírra ezen emberek kvalitásait [pozitív tulajdonságait] és adjátok át neki ezt a listát. Írjátok fel a közeli barátok, testvéretek, szüleitek, feleségetek, férjetek kvalitásait a mindennapi munkájuk során és adjátok át nekik ezt a listát, hogy láthassák, milyen fontosak és csodálatosak; aktiváljátok az öröm és hála érzését, a szépség és tökéletesség érzését, amit hosszú időre elvettek tőletek.

Kedvesek: A spirituális birodalmakban csakis és kizárólag a tökéletesség létezik; minden lényt csodálatosnak és tökéletesnek tartanak; nem létezik semmilyen elfajzott ítélkezés – vagy az alacsonyabb rendűség gondolata; ezt a tényt szeretnénk itt megerősíteni! Az ’alázat’ koncepciója az egész történelmetek során rosszul lett interpretálva és félrevezet benneteket, amikor azt hiszitek, hogy az alázat megélése egyenlő az ’alsóbbrendűséggel’. Nem Kedveseim! Az alázat azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy sem kevesebbek sem többek nem vagyunk a többieknél; az alázta azt jelenti, hogy tökéletes harmóniában létezünk együtt a FORRÁSSAL – sem többek sem kevesebbek nem vagyunk, – egyszerűen létezünk – de nem úgy, ahogyan nektek tanították! Ami alázatossá tesz benneteket, az nem a ruházkodási módotoktól függ, sem a pénz, amivel rendelkeztek vagy sem, nem a nemzeti hovatartozás, sem a spiritualitásotok foka, hisz mivel mindannyian Egyek vagyunk, nincs rá szükségetek, hogy lehorgasztott fejjel járva tegyetek eleget az alázatnak; nem ezt tanította nektek Jézus;

ő azt szeretné, ha emelt fővel járnátok és a bennetek rejlő erőt gyakorolnátok. Ezért jött el hozzátok, hogy ezt hagyja hátra; ez az, amit ő akar. Megtanították nektek [az egyházak], hogy engedelmességgel tartoztok a spirituális erőkkel szemben és a spirituális lények „felettetek állnak”. Kedvesek: „Ti nem fizikai lények vagytok, akik spirituális tapasztalatokat gyűjtenek, hanem spirituális lények vagytok, akik fizikai tapasztalatokat gyűjtenek” és így az egész hamis koncepció, hogy „alsóbbrendű”, „értéktelenebb” lények vagytok, értelmét veszti, hisz ti a magasabb birodalmak részei vagytok. Általánosságban a szellem [spirit] energiája, amit ti anyagnak neveztek, nem más, mint a besűrűsödött spirituális energia. Az anyagi világban nagy elvárásotok, hogy a megmentőnek, a megváltónak kívülről kell megérkeznie és ez a fellángolás egyeseknél oda vezetett, hogy a 2012-es év végén egy külső jelenség eljövetelére vártak, mert nem hitték el, rendelkeznek az erővel és a hatalommal, hogy saját maguk megváltói legyenek. Kedvesek: vegyétek birtokba belső erőtöket; és talán megértitek, hogy a Mennyek Királysága bennetek rejlik,- ahogyan ezt már Jézus is elmondta.

Kedvesek, értsétek meg: Eljött a megfelelő idő, annak felfogásához – hogy ti magatok vagytok felelősek utatokért, hogy ti magatok vagytok a saját megmentőtök.  És eljött annak is az ideje, hogy a „külső megmentési elképzeléseket” ejtsétek, mert a megmentésetek belülről jön, belőletek, nem kívülről. Értitek most már az okát, miért nem jöttünk le még hozzátok és miért nem szálltunk le a világotokon? Másik ok, hogy egy ilyen akciót nem vihetünk véghez a mieink engedélye nélkül. Meg kell értenetek, a Földanyán való leszállásunk célja a hozzátok való csatlakozás – nem a helyettetek való munka, mi nem végezzük el a ti feladataitokat. Meg kell értenetek, a ti feladatotok a Föld felemelése. Kedvesek, ti vagytok képesek, ti rendelkeztek mindazzal, ami ehhez szükséges és ez bennetek van. A ti részetek, mi nem végezhetjük el, egyszerűen azért nem, mert úgy látjuk, ezt a feladatot önállóan is képesek vagytok elvégezni. Reméljük, mi is kiegészítve benneteket hozzájárulhatunk és veletek együtt boldogan és harmóniában élhetünk. Számíthattok segítő kezünkre és megosztjuk veletek tudásunkat, Mindenki javát szolgálva.

Kezdjetek neki az Önmagatok elfogadásával való munkának, mert ha folyamatosan külső válaszra vártok, akkor kimozdultok az önálló erőtökből, melyet bennetek él. Ha kifelé fordultok, a külső világ felé, elveszítitek a természetes kapcsolatot velünk, mert mi nem lényeteken kívül élünk, hanem szívetekben. Megértitek azt, hogy ami bennetek zajlik, az kifelé lesz látható? Mit gondoltok, miért látható most több űrhajónk szerte világotokon, mint a múltban volt? Az ok egészen egyszerű, kezdtek lassan befelé fordulni [látni] és felismeritek, hogy ott vagyunk, bennetek.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a visszaszámlálás 7-es szintjén vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a dolgok egyre jobban „felpörögnek” és ebből következően ez mindegyikőtöknél fontos döntések meghozatalával jár együtt. Ezek az utatok kulcsfontosságú döntései. Nem tudtok újra visszahelyezkedni abba a helyzetbe ahol most vagytok [mozdulnotok kell]; amit kívántok, azt a Szívetekben kell eldöntenetek; és ha ennek eleget tettetek, akkor meglátjátok amint az a külvilágban testet ölt.

Legyetek békével!

Legyetek a FÉNNYEL!

Köszönet, SaLuSa!

Gabriel

Csatornázta: Gabriel Raio Lunar

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás:http://2012indyinfo.com/2013/06/14/sementes-das-estrelas-salusa-06-14-2013-english/

 

SaLuSa / 2013-05-24

SaLuSa / 2013. május 24.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

01-salusaA SZERETET ilyen nagyarányú jelenléte, ami már régóta nem volt tapasztalható, a szemetek előtt kezd kibontakozni Kedvesek, így valósíthatjátok meg a megbocsátás, megértés képességének gyakorlatát – csökkentve az egymás elítélésére és kritizálására való hajlamot. A SZERETET egyre gyorsabban hódít teret magának a szívekben és nincs ok tiltakozni ellene, amikor fokozatosan nemes és harmonikus érzésekhez vagytok vezettetve. A galaktikus DNS-etek spirális szálai [hélix] megkezdi az ébredési folyamatot és egy új létezési állapotba vezet benneteket, amit már egyszer megtapasztaltatok, mielőtt az (alacsonyabb) sűrűségbe leereszkedtetek volna, ahol pillanatnyilag most tartózkodtok. Kedvesek: Visszatértek a FORRÁSSAL való Egység állapotába. A sötét karanténból, ahová évezredekkel korábban mentetek, most kifelé mozogtok.

Ez a folyamat tovább folytatódik és addig nem ér véget, amíg minden DNS szál nem aktiválódott. Ezt fokozatosan érzékelhetitek magatokon –a folyamatosan változó viselkedési mintákon; és sok esetben egy eksztatikus állapotba juttat benneteket, miközben nem igazán értitek, hogy mi is történik valójában. Azok, akik tudatában vannak már ennek a(z új) valóságnak, könnyebb lesz igazodni ezekhez az energiákhoz, amikkel folyamatosan bombáznak benneteket; mások számára ez még ijesztő lehet és belső összezavarodáshoz vezethet. Ez az zavartság, amit sokan érzenek mostanában, – még a nemes érzések tükrében is -, normális, mert nagyon hosszú időt töltöttek az elválasztottság ködében, miközben minden erőteljes energia gátolva volt, hogy természetetek részét képezhesse – a tiszteletben tartandó és elfogadott döntési szabadságotok alapján – egy időre ti döntöttetek arról, mennyi ideig kívántok a FORRÁSTÓL elkülönülten élni.

Kedves Testvérek a Felemelkedésben: Minden lelket megérint ez az erőteljes energia, ami az egész Földön szétterült és nincs ok az elutasítására. Ti magatok is meglepődtök a saját magatartásotokon, mielőtt bármilyen durvaság elhatalmasodhatna felettetek, napról napra nyugodtabbak és békésebbek lesztek. A nagy katonai vezetőség, akik sokáig az Illuminátus mentális dominanciája alatt léteztek, most egy nagyon finom természetű energiával konfrontálódnak, mely már sok váratlan tanúvallomást idézett elő annak kapcsán, amit a világ bizonyos kormányainak dolgozva, munkájuk teljesítése során megfigyeltek. Sok ember számára, akit eddig alattomosnak és érzéketlennek tartottak, most lehetőség nyílik valódi természetének megmutatására – ezeknek a finom természetű energiáknak köszönhetően, mely bennük, ahogy a teremtés minden lényben lakozik, újra felszínre hozza a jó szándék tulajdonságait. A folyamatosan az Illuminátus mentális kontrollja alatt álló katonák, most egyre többször amolyan „fényvillanásokat” élnek át gondolataikban, mert mentális csatornáik most teljes mértékben megtisztulnak. Ez természetük békés felébredéséhez vezetett, hiszen a szívükben ott dobog az igazság – azzal az égető kívánsággal, hogy beszámoljanak arról, amit láttak és bevallják, hogyan viselkedtek eddig már hosszú ideje óta. 

Látni fogjátok Kedvesek: sok katona tanúskodni fog ez mellett mindenütt a világon, és ezek a tanúvallomások az állami vezetőiteket egyre erőteljesebben nyomás alá helyezik, hogy végérvényesen kitárják az ’aktákat”, mely tartalmazza az egész emberiség történelmét és jelenlétünk bizonyosságát. Így nem megy csodaszámba, ha olyan embereket láttok majd, akik az Illuminátus vezetőivel álltak kapcsolatban és most nyilvánosan és széleskörűen beszámolnak az egész forgatókönyvről, amit a végső időkre tervezetek, és ami tulajdonképpen az ő saját érdeküket szolgálta. Ezt mind megfigyelhetitek Kedveseim, ahogyan lépésről-lépésre kibontakozik (általában először helyi színtereken) és az egész világra kiterjed. A tömegmédiák jelenleg még a sötét erők bizonyos mértékű befolyása alatt állnak, de ez az utolsó azon területek között, amiket szintén elveszítenek, és nemsokára, – nagyon, nagyon közel az idő – a legnagyobb tv-állomások is ébresztő jeleket fognak kibocsátani arról, ami a világban valóban történik és amit eddig eltitkoltak előttetek, – utóbbi megvalósítása időközben már egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.

A folyamat port fog kavarni annak okán, hogy sok ember még mindig az őket körülvevő valóságtól elszigetelten él, de a pozitív energiák beáramlása folyamatosan arra hívja fel a figyelmet [jelzi], hogy „gondosan tekints befelé”. Ezek az emberek még harcban állnak önmagukkal, de az új valóság (függetlenül attól, hogy azt a fizikai szem képes-e meglátni) lassan szétbomlasztja azt, amit eddig ők valósnak tartottak.  A külső világ a FÉNY miatt idővel összeomlik, melynek szintje minden Földanyán élő lényben megnövekedett és a külvilágban is egy finom és eredményes változást idéz elő. Ha a dolgok sok ember számára rendeződnek, akkor ámulattal ismerik fel a sok áldást, amit kaptak. És aztán egy nagyszerű és harmonikus „feladat” vár rájuk, mert boldoggá teszi őket a tudat, hogy amit eddig valósnak hittek valójában ’semmi’ összehasonlítva az áldások erejével, amit mindenki kapott – a befogadási képességéhez mérten.

A békesség megveti a lábát az emberek között, és ha teljes mértékben kibontakozott szívetekben, nem lesz szükség béketüntetésekre, -tűnjön bármennyire ellentmondónak a helyzet, gondolva a „harcokra és békére”-, mert a béke iránti kollektív belső vágyatok megteremti azt körülöttetek.

A hét vége felé (2013-05-25/26) még több krisztus-fénnyel ’bombáznak’ benneteket. Hogy ezeket a hatalmas erőket lehorgonyozzátok magatokban, szánjatok időtökből meditatív állapotok megélésére,- szánjatok időt magatokra. Ilyen helyzetekben kollektív erőtöket érvényre juttathatjátok, ami megteremtheti a szívetek által vágyott valóságotokat Kedveseim.

 SaLuSa vagyok a Szíriuszról – és a visszaszámlálás „10”-nél kezdődik -. Elindul, amikor a történések sorozata beindul, amiket úgy terveztek, hogy a világ nagy „színpadán” teljesedjenek be. Ezeknek a történéseknek nincsen előre meghatározott ideje, mert bizonyos történések időpontja a ti felelősségeteken múlik, mint azt folyamatosan elmondjuk nektek: ti vagytok, akik meghatározzák, hogy mit szeretnének megtapasztalni,- és mi a Galaktikus Föderációtól a Fensőbb Tanácsokkal együttesen kezdünk neki feladatainknak a Teremtő kollektív gondolatainak általános menetét követve.

Kedvesek: Ennek a gondolatmenetnek megfelelően, nem nektek kell hozzászokni ahhoz, ahogyan mi tekintünk a dolgokra, hanem nekünk kell a ti látásmódotokhoz és kollektív kívánságaitokhoz közelednünk. Ha megnyitjátok szíveteket a szellemi-spirituális birodalmak számára, együtt dolgozhatunk veletek és segíthetünk az általatok kívánt dolgok megteremetésében. De ha elzárkóztok ez ellen és nem vagytok nyíltak a szellemi-spirituális birodalmak felé, akkor a duális döntésetek  szabadságát tiszteletben tartva ebben az esetben el kell fogadnunk a gondolkodásmódotokat, mely szerint „nem létezik semmi sem a Földön kívül” – vagy hogy „az anyagi világ fontosabb, mint a szellemi-spirituális világ”;- ebben az esetben is elfogadjuk azt, amit hisztek.

Mindent összevetve reméljük, hogy minden lélek kapcsolatba kerül velünk; Mindannyian várjuk már, hogy személyesen találkozhassunk veletek és, hogy megköszönjük a folyamatos erőfeszítéseiteket, hogy megőriztétek és tápláltátok magatokban a SZERETET és a FÉNY lángját. A Legfelsőbb Teremtő végtelen türelmes és azt szeretné, ha minden lélek a felajánlott FÉNY mellett döntene.

Legyetek békével.

Legytek a FÉNYBEN.

Köszönet, SaLuSa!

Gabriel

Csatornázta: Gabriel Raio Lunar

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://sementesdasestrelas.blogspot.com.br/2013/05/salusa-05242013-english.html

 

SaLuSa / 2013-05-10

SaLuSa / 2013. május 10.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

01-salusa

Senki sem azért van itt, hogy egyszerűen végignézze, ahogyan a dolgok megváltoznak – anélkül, hogy maga is (valamilyen formában) hozzájárulna az egészhez. Mert már hosszú ideje felkészítettek benneteket Kedvesek, mielőtt megérkeztetek volna oda, ahol most vagytok. És most eljött az idő, hogy emlékezzetek valódi természetetekre – a ti valódi látens Isteni potenciálotokra. Igen, ismeritek ezt! Tudjátok, hogy birtokában vagytok ennek az erőnek. Mégis sokakban felmerül a kérdés, hogyan tehetnék hasznossá magukat; és nem mondjátok gyakran ti is: „Tudom, hogy megvan bennem az erő – de valahogy nem megy!”? – De menni fog Kedvesek! Mert ez a természetetek részét képezi; abszolút hozzá vagytok szokva, hogy a bennetek rejlő hatalmas erőket használjátok, hogy másokon segítsetek, ha annak segítségre van szükséges, és képesek is lennétek egy egész teherautót a magasba emelni, ha egy szeretett embert látnátok alatta fekve. Tehát, Kedvesek: meg tudjátok csinálni! Most arra kérünk benneteket, hogy egy egyre mélyebb meditációba merüljetek és fokozatosan, egyre erőteljesebben vegyétek fel a kapcsolatot a Felettes Énetekkel, hogy az agyatokban alvó potenciálra ráébredjetek.

Időtökből sokat szántok munkára, a tömegmédiára, a napi rutinokra – és egy pillanatra sem álltok meg, hogy elcsendesedjetek és levegőhöz jussatok vagy, hogy rátaláljatok a Felettes Énetekkel való kapcsolatra, mely kétségtelenül megadná nektek azt a békét, amivel képesek lehetnétek tovább haladni előre – szorongás és aggályok nélkül. Itt létünk célja, mint azt más sokszor említettük, hogy felvilágosítsunk benneteket, kik is vagytok valójában, és hogy rámutassunk a bennetek rejlő potenciálra. Törekedjetek a belső odaadásra, Szeretteim. Arra kérlek benneteket, hogy hagyjatok fel azzal, hogy egyszerűen csak teszitek a dolgotokat, mert ha ti – a mindennapi történések ellenére – békével és harmóniában hozzátok döntéseiteket, akkor ezzel egyre tovább haladtok felfelé. Szenteljetek több figyelmet a belső állapototoknak, tekintsetek erősebben a belső lényetekbe, ahelyett hogy a tömegmédiákra figyeltek. Ez már az „utolsó felvonásuk” és egyesek közületek a csapdájukba estek. Nagyon is jól tudjátok, hogy az ő módszerük mindig is az volt, hogy félelmek és aggályok között tartsanak benneteket, azt illetően, hogy mit fogyasszatok, mire adjatok ki pénzt, hogyan éljetek túl az erőszak láttán stb. … Ezt Kedvesek, elegendő mértékben ismeritek, mert ez része volt a ’játéknak’, hogy benneteket a saját világotokban fogolyként tartsanak. NE szenteljetek ennek több figyelmet, mert szabad lények vagytok! Higgyétek el! 

Ebben az időben a legnagyobb összecsapás Kedveseim, bennetek zajlik. Egyes esetekben a nagy SZERETET, amit magatokkal hoztok az, amivel magatokban harcoltok, hogy elkerülhessétek kifelé mutatását; a szavaim talán furcsának tűnhetnek, de pontosan ez az, ami eddig zajlott. Engedjétek el a régi paradigmát [valóságot]! A régi út feladása sokatok számára nem egyszerű dolog, mert már hosszú ideje ebben az állapotban voltatok. A saját döntéseitek által megmutathatjátok a teremtőnek a hamisítatlan SZERETETET. Ti döntöttetek, hogy leereszkedtek az alacsonyabb birodalmakba, hogy az ott lakók lelkét kiemeljétek a fájdalomból és a szenvedésből. Kedveseim: ezzel a lángoló SZERETETTEL, mely exponenciális mértékben növekedett bennetek, nincs szükségetek harcolni! Bizonyos dolgok feladása, mellyel jobb dolgok nyerhetőek, sokak számára kellemetlen lehet annak a ténynek a fényében, hogy az eddigiek „egész jónak tűntek, hiszen nem zavarom más ’vizeit’, ahogyan mások sem zavarják az én ’vizeimet’”. Kedvesek: döntéseiteket mindenkor elfogadjuk, mert minden út, legyenek azok fájdalmasak vagy sem, egy nap egy ösvénnyé futnak össze, mely a legfelsőbb FORRÁSHOZ vezet benneteket. A döntés, mindig a ti kezetekben van! Azonban tudjátok, hogy a cél, még ha egy ideig el is tart, mindig ugyanaz marad.

Ha befelé, önmagatokba tekintetek, ne feledjétek: „ami kint, az bent”. Szenteljetek több figyelmet, ha tesztek valamit, nem csak, hogy végrehajtjátok az adott dolgot, hanem hogy ez az ITT és MOST állapotába hoz benneteket; ez az állapot békét és biztonságot ad nektek; megmondja nektek, hogy bár ebben a világban vagytok, de nem „tartoztok” ebbe a világba; ekkor nem sodródtok együtt a káosszal. Ez ellentétesen hangzik talán azzal, amit a második bekezdésben mondtam, de a gondolat, hogy a figyelmeteket befelé irányítsátok, egyértelműen azt jelenti, hogy egy békés szellemi- és kedélyállapotba kerültök, ami akkor következik be, ha az adott feladatotokat szeretettel telien – és nem csak mechanikus figyelemmel végzitek, és ezáltal megakadályozzátok, hogy a „mentális” zaj kellemetlenséget okozzon. Tehát ne keverjétek össze az „ITT és MOST – figyelmet” a „mentális-zaj-figyelemmel”! Alapvetően különböznek egymástól. A befelé való fordulás nem más, mint tudatosan észlelni, amit tettetek – és ez által nem kell kitérni a káosz útjából, amit a rendszer rátok akar kényszeríteni – hanem a káoszban tartózkodva, tudatában kell lenni, hogy nem „tartoztok oda”. Általában sok ember „automatára” van állítva, ahogyan mi mondjuk, de ezzel nem veszítitek szem elől a tevékenységetek szépségét. Ez a módszer hozzásegít a belső béke és a magabiztosság csodás érzéséhez, ezzel egyidőben figyelve a körülöttetek zajló dolgokra. Az „ITT és MOST –állapot” elérésre való törekvés lehetőséget biztosít, hogy az új energiák elérjenek hozzátok; ti teremtetek lehetőséget, mely áthelyez benneteket az mellé, ami a világotokban valóban történik, és ez rendjén van így Kedvesek!  Szükségetek van erre az „átkapcsolásra”, hogy tisztábban felismerjétek, ami valójában zajlott.

Sok ember egyszerűen azért nem érzett semmilyen változást, mert nem hagynak időt! Nem hagynak időt a szükséges lélegzetre, hogy amit megidéznek [kívánnak] meg is mutatkozhasson. És ez nem csak a változások egyszerű „megmutatása”, mint például: „igen, mi vagyunk a változás, itt vagyunk, nézzetek meg minket”- hanem az elfogadás kérdése, hogy ez a változás valóban történik, ezen a módon szemlélem lassan a világot és látom, amint megszületik. A változás már abszolút felismerhető Szeretteim, sokkal jobban, mint azt ti elképzelitek. A fizikai szemek be vannak zárva a harmadik dimenziós koncepciókba és ezért nem képesek látni az alakuló csodát. Rajtatok áll, hogy ennek a változásnak helyet biztosítsatok, egy homályt mellőző állapotba hozva magatokat, levéve a kendőt a szemetekről;- és itt nem csak egyszerűen az én állításaimról van szó – ez tudomány kedveseim, a sokrétű dimenziók tudománya, – a kvantumfizika tudománya!

Ne érezzétek magatokat soha egyedül Kedvesek; mi mindig itt vagyunk, hogy az előrelépéseiteknél kezünket nyújtsuk. Mi soha nem fáradunk bele, hogy elmondjuk, hogy csodálatra méltó lelkek vagytok, akik csodálatos célkitűzésekkel érkeztek a Földre. Utazásotokat folytatva bámulatos dolgok fognak bekövetkezni, miközben leveszitek a ’szemellenzőt’.  A ti dolgotok eltávolítani a ’szemellenzőt’, ha ezt kívánjátok tenni – ez a kulcs minden válaszhoz. Ezekben az időkben megszokott, hogy sok ember a külsőségekben keresi a válaszokat, ’kívülről’ várja, hisz ezt tanították meg nektek már régóta. Már a gyermekkorban elkezdődik, amikor könyveket tornyoznak elétek, amit ti magatokba szívtok a tudásszomjatokat csillapítva, miközben minden tudást már ti magatok hordoztok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy jó olvasmány nem lehetne érdekes, hanem azt ajánlom, hogy a tudatotokat a legfelsőbb FORRÁSSAL kellene összekapcsolnotok, hogy ne ’szenvedjetek’ az információk áradatában, amit ezek a könyvek valószínűleg okoznak nektek. Bizonyos helyzetekben vagy bizonyos közvetítések (csatornázások) során eltéríthet, ha a fogadott információ az eddig olvasott könyvekkel ellent mond és ez azt jelzi, hogy a FORRÁSSAL való kapcsolat még nem áll fenn teljes mértékben.

Minden igazság bennetek rejlik; szívetek FÉNYÉVEL kutassátok át. Ne hagyjátok, hogy a „külvilágban” zajló dolgok nyugtalanítsanak benneteket, Kedvesek! Semmi sem egyezik a szívetekből jövő igazsággal, amit gyermekkorotok óta tanítottak nektek; elegendő befelé összpontosítani és figyelni szívetek szavára. Ajándékozzátok meg a dolgokat a szeretetteljes figyelmetekkel és ne figyeljetek arra, amire az ’elmétek’ szerint kellene.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és nagy megtiszteltetés számomra, hogy folytathatom munkámat, mint a Galaktikus Föderáció szóvivője. Csodálatos, hogy gondolatokat oszthatok meg veletek Kedvesek – akkor is, ha egyesek azt mondják: „hogyan lehetne eszmecserét folytatni, ha én egyáltalán nem „hallgatlak” meg benneteket?” – Ó igen, Kedveseim: mindenkivel megbeszélem a gondolatokat, aki a teljes Arany Kor kivirágzásának kívánságát hordozza szívében. Ez az affinitáson [érzékenységen] és az adott pillanattól függ, ha ránk hangolódtatok, akkor elküldjük nektek a benyomásainkat, sőt közvetlen gondolatmeneteket, hogy utaljunk a következő lépésekre; ebben biztosak lehettek!

Legyetek békével. – Legyetek a FÉNYBEN..

Köszönet, SaLuSa!

Gabriel

Csatornázta: Gabriel Raio Lunar

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://2012indyinfo.com/2013/05/10/sementes-das-estrelas-salusa-05-10-2013-english/