Tag Archive: Fény Galaktikus Föderációja


BLOSSOM / 2013-06-19

 

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. május 19.

Blossom Goodchild közvetítése
RÉSZLET

Blossom: Rendben … A kérdés, amit mára szeretnék feltenni így szól: … Sok különféle forgatókönyv kering az eredetünkkel kapcsolatban… Mi lenne a ti magyarázatotok erre, a TI IGAZSÁGOTOK szerint, mi emberek hogyan teremtettünk?
Fény Föderációja: Először szeretnék még egyszer átismételni, amit már tudtok. IGAZ eredetetek a SZERETET ENERGIÁJA. Ebből jött a világra minden dolog, ebből teremtődött minden. Még mielőtt az emberi fajról egyáltalán szó esett volna, már ‚életben‘ voltatok, … mert a SZERETET élet! Sok életetek volt, …vagy inkább úgy kéne fogalmaznunk, sok ‚tapasztalatotok‘ volt más bolygókon és sok különböző formában és módon fejeztétek ki magatokat.
Blossom: Azt állítanátok, hogy minden ember, aki valaha élt, mindig ‚jelen‘ volt?
Fény Föderációja: Nem. Léteznek általatok ‚öregnek’ és ‚fiatalnak‘ nevezett lelkek. Emlékezzetek, hogy MINDEN teremtés. … Ami a megfelelő időpontot illeti, az energia minden atomja számára, ami valami újjá változik át, … nagyon eltérő lehet.
Blossom: Tehát akkor … térjünk vissza a kérdéshez, ‘Emberkénti teremtésünkhöz’.
Fény Föderációja: Mekkora nagy téma, és kétségtelenül nem fogjuk tudni lefedni a kérdés teljes spektrumát ebben a közvetítésben és ez mellett még igyekezni is, hogy az elméd Blossom, megengedje nekünk a velünk való „közös nevező kialakítását“ , hogy világosan fejezzük ki magunkat.
Blossom: Igyekszem beleadni apait-anyait..
Fény Föderációja: Mi is így teszünk. A mi szemszögünkből nézve … döntés született, hogy az élet a Földön egy új játék lesz. Ez a mi megfogalmazásunk … akkor is, ha sokan ezt sértő kijelentésnek tartják. Világotokat nem egyik napról a másikra … sem hét nap alatt teremtették. Mert az idő nem létezik. Ti egy gondolat voltatok… mely nagy előkészületet és megfontolást igényelt. Ti egy másfajta fajnak voltatok szánva… egy TEREMTŐ fajnak, miközben haladtok előre utatokon. Megkaptátok a szabad akaratot … hogy megtehessétek, amit csak akartok.
Blossom: Ez azt jelenti, hogy más bolygókon nem létezik szabad akarat?
Fény Föderációja: Egyéni szinten nem. Létezik a szabad akarat, mint tudat … mint összefogó teremtő gondolatok kombinációja. Ezért nincs jelen … az individualizmus konfliktusa egyes bolygókon, ha a tudatmintázatok egyek [egységesek].
De jobb, ha a témánknál maradunk, különben gyorsan elveszünk a különböző fejezetek között. Az ember teremtésének “fő oka”, hogy önmagát ‘egyénileg’ is SZERETETKÉNT fejezhesse ki. Ez a ti fajotok előtt még soha nem volt. Természetesen nem is rendelkezett senki ISMERETEKKEL afelől, hogy ennek milyen hatásai lennének .. de nagyszerű kísérlet volt, ami még mindig ‘kísérleti fázisban’ van a mostani pillanatban is.
Blossom: Tehát … ki teremetett minket?
Fény Föderációja: Sokan vettek részt benne. Nem úgy történt, hogy a felsőbb Fénylények elképzelték ezt a képet és aztán BUMM! … És készen is vagytok! Ha minden szinten tekintetbe veszitek az emberi lény sokrétűségét, … el tudjátok képzelni, milyen mérhetetlenül nagy mennyiségű volt a beáramló gondolatok száma, hogy MINDEN működhessen.
NAGYSZERŰ PROJEKT voltatok.
Minden résztvevő nagyon izgatott volt és a ‚megfigyelők‘ is sok SZERETETTEL járultak hozzá teremtésetekhez.
Mielőtt egy ‘modell‘ ‚kialakulhatott‘ volna … közben jött a folyamat felfedezése, hogy hogyan tudnának a gondolatok ‚munka‘ közben [fejlődés során] dolgozni. A folyamat egyedülálló volt és különösen összetett. Mert más fajok messzemenően nem rendelkeznek ilyen sokrétű, összefonódó felépítésű ’belső élettel’. Más fajok felépítése sokkal ’egyszerűbb’. Sok csapat vett részt a különböző területet érintő kérdések megoldásában, amiket aztán össze kellett ’kapcsolni’, amiket hozzá kellett illeszteni az emberi lény létrehozása során.
Azt állítanánk, hogy a struktúráitok túlságosan összetetettek, hogy ebben az időpontban ebbe belemélyedhessünk. De amit ezzel szerettünk volna elmondani az az, hogy sok próbálkozás és hiba volt a ’létrehozás’ folyamán.
De a végén … sokan lelkesedtek ÉRTETEK. A cél az volt, hogy kiderüljön, hogyan kelhetne életre az egyéni SZERETET, a SZERETET teljes kifejeződési formáján keresztül. Létrejött az egyéni szellem számára adott választási lehetőség, mint ez is, és célunk az volt, hogy ezt lássa maga a szellem is és foglalkozzon vele … és ahogyan azt Blossom korábbi üzeneteinkben már elmondtuk, ez valójában egy kísérlet volt … és sok mindent’szörnyűséges melléfogásnak” neveznénk!
Blossom: Ezt most komolyan gondoljátok? Hiszen azt mondjátok, minden okkal történik. Ha most pedig azt mondjátok, hogy szörnyűséges melléfogások voltak …ezen a módot értitek, ahogyan ’elfajultak’ a dolgok? Biztosan léteznek más bolygókon is fajok, akik szintén ’elszúrták’! A „The Bridge” [A Híd] című könyvben azt mondtátok, azért teremtettet az emberiség, hogy kifejezésre juttassa a szeretetet, mert ez volt minden, amiről tudtuk, hogy mi vagyunk … és az én-fejlődésünk során … megváltoztak a dolgok … mert nem voltatok tudatában, hogy a szükségleteinket olyan könnyedén ’átfordíthatjuk’ mohósággá, féltékenységgé… gyűlöletté stb.
Fény Föderációja: Ez így van. És ahogyan elmagyaráztuk … kezdetekben nem aggódtunk igazán … azt gondoltuk, hogy a dolgokat gyorsan el lehet simítani. Talán érdekelhet benneteket, hogy voltak idők, amikor komolyan fontolás tárgya volt, hogy hagyjuk a dolgokat a medrükben folyni és hagyjuk az egész kísérletet a levegőbe repíteni, így vetve véget neki. Mivel ez a kísérlet MINDENRE kihatott… nem csak a ti bolygótokra … hanem MINDEN LÉTEZŐRE, … ezért minden erősen a földi energiáktól függött és FÜGG.
Kérünk benneteket értsétek meg … MINDEN ENERGIA … MINDEN CSAK AZ EGY ENERGIA … A SZERET EGYSÉGÉNEK SZFÉRÁJA.
Ha kislábujjatok beteg … akkor az egész testetek érintett ebben … ez nem lehet másképp, … mert ez az egy életfény, mely jelen van az emberi testben … mint egy egyén … és ez a FÉNY csak EBBE AZ EGY FÉNYSZFÉRÁBA érkezhet meg … mert nincs másik.
Azt is tudjuk, hogy a kérdés feltevője származása miatt Atlantiszra volt kíváncsi [a Family of Light nemzetközi fordítócsoport kérte fel Blossomot bizonyos kérdések megválaszolására –ford. megj.] . Ezért azt mondanánk, ez tipikus példája annak, hogyan virágozhat fel a kísérlet. De több „kísérlet” is volt egyszerre bolygótok más területein. Mondjuk úgy kisebb törzsek. … Mindenki ugyanazzal a forgatókönyvvel ékezett, a SZERETETTEL …azonban elhatározásra került, hogy a teremtés különböző ’szintjein ’történjék meg, hogy láthatóvá váljon a fejlődés menete. Ez segíthet nektek a felismerésben, hogy nem csak „egy válasz” létezik a teremtésetekre… mert valójában sok lehetőség volt, amik mind egy időben kerültek kipróbálásra.
Sokatokban tudatosult, … hogy Atlantisz bukása az ott élő lelkek saját ténykedésének volt köszönhető. A megegyezés része volt … hogy nincs külső beavatkozás és hogy „magukra” vannak utalva.
Blossom: Közbeszólhatok itt és kérdezhetek … Azt mondtátok, sok mindent történt, hogy létrehozzátok a testet és működését stb. … de mikor csatlakozott hozzá a lélek … a végén egyszerűen csak „hozzátettétek”, koronaként?
Fény Föderációja: Kezdetektől fogva tudtuk, hogy a teremtésnek szüksége van a SZERETET energiájára, hogy létezhessen. Hasonlóképp a játékokhoz, amelyek működéséhez elem szükséges. Ez volt mind közül a legizgalmasabb rész.
Blossom: És hogyan tettétek ’egyénivé’ a SZERETET energiáját, elkülönítve a lelkeket?
Fény Föderációja: Ez könnyű volt. Gondolatok útján. A SZERETET SZFÉRÁJA VALÓBAN NEM MÁS, MINT SZERETET … tehát nem volt nehéz ’elosztani’, hogy a különböző formákhoz használjuk. SOKRÉTŰ volt természetét tekintve … de a TUDÁS olyan birtokában vagyunk, hogy MINDEN gondolatot képesek vagyunk manifesztálni. És miután megegyeztünk, hogy a gondolat anyaggá formálódik … lehetővé vált a ’kívánság’ és a ’HOGYAN’.
Meglehetősen bonyolult elmagyarázni minden részletét … hogy hogyan zajlottak a fázisok …de ne úgy képzeljétek el, hogy a SZFÉRÁBÓL egy ’darab’-ot kivettünk és betápláltuk azt minden emberi formába, értitek. Sok, nagyon sok módszer volt szükséges, hogy „leredukáljuk” azokra az egyénekre, amik most vagytok.
Ez segíthet megérteni a másokkal vagy sok emberrel való kapcsolatot… bizonyos lelkekkel talán erősebb kötődést érzetek, mint másokkal. Ennek oka talán az, hogy előfordulhat, ti ugyanabból a „darabkából” valók vagytok.
Blossom: Darabka ‘visszásan’ hangzik … de értem, mire gondoltok. White Cloud [Fehér Felhő] ezt egyazon rózsa szirmainak képével fejezte ki … bocsássatok meg, de ebben az esetben ő nyerte a díjat a jobb kifejezés kategóriában!
Fény Föderációja: ‘Ő’ kapja a díjat, még ha lenne is… óh oly sok dologért! Ez a lélek ’olyan amilyen’ mindegyikőtök számára. De ez a lélek [White Cloud] messzemenően több, mint azt te vagy bárki más eddig felismerte.
Blossom: Egyszerűen SZERETEM ŐT és kész! De vissza a leckéhez!
Fény Föderációja: Atlantisz lerombolásáért az emberek felelnek. Ez a lelkek elkülönülés miatt volt … talán úgy mondhatnánk, hogy azok elkülönülése akik ’megértették’ azokétól, akik ’nem értették meg’. De mivel nem avatkozhattunk közbe … nagyon lehangoltan elfogadtuk a kísérlet eredményét annak, ami lett … és valóban nagy volt a tanulsága.
Nem lehet az ember a SZERETET ellen … miközben egy JÓ véget remél. Valójában sokan ’elmenekültek’ … emberi formában és a lélek szellemi formájában. Talán érthetőbb, ha úgy fejezzük ki magunkat, hogy voltak akik szó szerint elmenekültek és elvitorláztak távoli tengerpartok irányában, hogy SZERETETBEN folytassák életüket… mások testéből eltávolításra került az élet … hogy valahol a bolygó más területein ölthessenek újra testet. Ez egy további fejezet és a könyv nem ér véget soha.
Azt szeretnénk mondani nektek… hogy miután bizonyos történések ütötték fel a fejüket az önpusztítással kapcsolatban a bolygótokon… ÚJ TÖRVÉNYEK kerültek megalkotásra … mert SZERETETTEL TEREMTETTETEK … AZOK ÁLTAL, AKIK SZERETNEK BENNETEKET … és az idő múltával szükségessé vált változtatások beiktatása [feltehetően az óriási atlantiszi robbanás hatásaira utal –ford. megj.]
Mi nem URALKODUNK felettetek … TI nem a marionett-bábúink vagytok. MI GONDOSKODUNK RÓLATOK … MERT TI KÖZÜLÜNK VALÓK VAGYTOK ÉS HOZZÁNK TAROZTOK.
Az élet legjelentőségteljesebb idejében éltek, ami MOST van.
Figyelünk benneteket … miközben utánunk kutattok. Ami eljön … ’AZ ESEMÉNY’, amiről már beszámoltunk nektek … olyan dolog, ami MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETET …olyan dolog, AMI MEGVÁLTOZTATJA A VILÁGOT …olyan dolog, ami MEGVÁLTOZTATJA AZ UNIVERZUMOZ… OLYAN DOLOG AMI MINDENT MEGVÁLTOZTAT. Mert ha minden idők legnagyobb mértékű eltolódása elkezdődik … a SZERTET hatása, MINDENRE kiterjed… nem oly módon, hogy meghagyja a dolgokat ’ olyannak amilyenek’.
Ez egy ÚJ IDŐ … A LEHETŐ LEGJOBB.
Minden ami volt … egy kísérlet volt … amiben AKARATOTOK szerint vettetek részt, …minden jó és rossz oldalával együtt. Ha az ember részt vesz egy kísérletben… soha nem lehet biztos az eredményben… míg ki nem próbálja és le nem teszteli.
Blossom: Nos, mi minden bizonnyal kipróbáltuk és leteszteltük magunkat!!
Fény Föderációja: Az ehhez szükséges terveket hosszú idővel korábban megalkották… és ami az egész történetből megtanulható és megérthető volt, …. MINDANNYIUNKAT arra a helyre hozta, ahol most vagyunk. Már RÉG VOLT, amikor a döntés megszületett, hogy a ’történeteteknek’ ’jó kezdete’ és ’jó vége’ lesz… bár ez csak egy kijelentés… mert valójában nincs vége.
EZ GARANTÁLT…
Megvoltak a tévedéseitek és zavarodottságaitok… és szolgálataitokat nagyszerűen teljesítettétek, mint az valaha kérték tőletek…
NEM MARADTOK… NEM MARADHATTOK … „JUTALOM” nélkül, igyekezetetekért, amit AZ ÉLET MESTERMUNKÁJÁBA fektettetek.
ÉS ELJÖTT A NAGY IDŐTÖK.
VÁRJÁTOK CSAK KI, ÉS LÁSSÁTOK.
Blossom: Nos biztos vagyok benne, hogy ebből a beszélgetésből fakadóan sok kérdés fogalmazódott meg, … de nem vagyok biztos benne, hogy ezeket sikerül majd egyetlen alkalom alatt megválaszolni. Még egy rövid kérdés… mert tudom, hogy készen álltok a távozásra. Nemrégiben szót ejtettetek a nyakunk kezdődő növekedéséről. Miért is van ez… csaknem zsiráfok leszünk?
Fény Föderációja: A funkciója a FÉNY irányítása.
Blossom: Miért kell hozzá egy hosszabb nyak?… A ’nagyobb szív’ nem lenne jobb?
Fény Föderációja: Nem.
Blossom: Ugye ezt most jobban kifejtitek. Egy rövid magyarázat a ’rövid nyakakról’ elegendő volna nekünk.
Fény Föderációja: Nem fáj sokatok nyaka? Minden bizonnyal!… és ez egyáltalán nem titokzatos dolog… csak néha túl sok, hogy fellebbentsük a fátylat… és nem értenétek meg egyszerre teljességében.
Most elhagynánk benneteket és SZERETETTEL azt mondanánk, hogy meglehetősen hasznosnak fogjátok tartani a fejetek meghosszabbított támasztékát, mely a test többi részéhez illeszkedik… nagyon rugalmas lesz és sokféle módon tudjátok majd használni.
Nagyon élveztük ezt a beszélgetést. BÍZUNK benne, hogy az általunk adott információ sokak számára hasznos lesz… Elutasíthatjátok vagy elfogadhatjátok… ez függ az adott egyén gondolataitól és ’pozíciójától’ függ, aki ezeket a szavakat olvassa.
Mert mi mindig azt mondtuk, mint White Cloud testvérünk is… HA AZ AMIT MONDUNK, NEM REZONÁL VELETEK… AKKOR KUTASSATOK UTÁNA… MERT CSAK A ’TI IGAZSÁGOTOK’ AZ, AMI FONTOS ÖNMAGATOK SZÁMÁRA!
Blossom: Én pedig azt gondolom, hogy Pandóra szelencéjét nem fogom oly hamar újra nyitogatni. … Az IGAZSÁG oly sok aspektusát illetően. A fejem majd felrobbant… ahogyan a számítógépem is! De az ember soha nem tudhatja, milyen bátor is lehet! Remek, ma átléptük az egy órás időtartamot…és hogy elrepült az idő.
NAGYON KÖSZÖNOM barátaim. NAGYON hálásak vagyunk.
Fény Föderációja: SZERETETTEL ÖVEZVE HAGYUNK EL MA BENNETKET ÉS REMÉLJÜK, HOGY AKIK EZEKET A SZAVAKAT OLVASSÁK, … TUDJÁK, HOGY ŐK IS UGYANÚGY KAPCSOLATBAN ÁLLNAK VELÜNK, MINT A HÖLGY, AKI EZT AZ ÜZENETET „PAÍRRA” VETI.
Blossom: Elmentetek … a legközelebbi viszontlátásig … sok szeretettel és hálával !!!

Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

BLOSSOM / 2013-02-05

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. február 5.

Blossom Goodchild közvetítése

Álomból valóság

Blossom: Üdv … és ahogyan Fehér Felhő [White Cloud] mindig indít … legyetek szívből üdvözölve Barátaim! Ez az energiák kétségtelenül káoszt okoznak, ha a régi energiákkal keverednek! De most abszolút világosan látom mi történik a régi dolgok eltávolítása kapcsán, amivel az ember folyamatosan konfrontálódik velük, míg meg nem oldja őket. Bennem él a TUDAT, hogy minden az Isteni terv szerint alakul, minél jobban felkészülünk az Új Föld áttöréséhez… a csodás napsütésbe belemerülve. Szeretnétek ehhez mondani valamit? 

Fény Föderációja: Legyetek üdvözölve. Valóban ez történik. Amint az ember lényének egy magasabb aspektusát eléri, szükségessé válik annak elengedése, ami már nem szolgálja őt. Erről már több ízben beszéltünk, azonban ha ténylegesen megtörténik… közel sem olyan kellemes átélni, mint a szavak egyszerű olvasása.

Másrészt… hadd mondjuk azt, ha már mindez megtörtént…akkor a szavaink az ÚJ ÉLETRŐL és amit az Új KORRÓL meséltünk… sokkal örvendetesebben élhetőek meg, mint csupán a szavak olvasása! Ezen öröm elé néztek ti is.

De ezzel egyidőben… ha ti is így döntötök, MOST IS A TIÉTEK LEHET!

Mert amiről beszélünk, az egy ÉRZÉS. Választhatjátok ebben a pillanatban, hogy megtapasztaljátok a TUDÁST és a SZERETETET amik TI VAGYTOK… de azt is választhatjátok, hogy átadjátok magatokat az alacsonyabb rezgéshullámoknak, melyek belevájták magukat szívetekbe, …hogy életben maradhassanak, mivel oly régóta kísértek benneteket és megtesznek mindent, hogy maradhassanak. De TI TUDJÁTOK, hogy ezt nem tehetik meg. Ez nem egyszerű lehetőség, hogy egy bizonyos állapotot…vagy lelkeket, amiket-akiket ’kinőttetek’ elengedjetek és mégis, ha kívánjátok, szükséges lehet a kapcsolat fenntartása. Akkor valójában azt mondanánk, hogy ebben az esetben már nem csak hogy szükséges, de elkerülhetetlen!

Minél erősebben megismeritek ÚJ ÉNETEKET… annál jobban TUDTÁBAN vagytok, hogy a réginek mennie kell…és ha a ’kapcsolót’ elfordítjátok, akkor előfordulhat, hogy az energia céltalanul kering, bizonytalan abban, hogy mi micsoda.

ISMÉT HANGSÚLYOZNÁNK MENNYIRE FONTOS… ÉRZÉSEITEK KÖVETÉSE.

Mi ad nektek JÓ ÉRZÉST?

Blossom: Valóban egy ilyen érzelmi keveredést ÉRZEK, de ÉRZEM/TUDOM, egy számomra új szinten, hogy jön a ’változás’. 

Fény Föderációja: Már megérkezett a változás, legkedvesebb Blossom.  A változás sok világotokba bebetonozott dolgot eltolt és kioldotta a sötétség láncait. Most eljött annak az ideje, hogy ezt ti is elfogadjátok és felismerjétek, hogy a mélyen gyökerező negatív hatások eltűnnek a Föld atmoszférájából és… ha útközben az Újjal összekeverednek, akkor ennek kétségtelenül hatása van.

Blossom: De, ez így volt minden eltolódásnál [Felemelkedésnél], ezt így mondták nekünk… vagy ez mégsem igaz?

Fény Föderációja: Természetesen.

Blossom: Eljön majd valaha az az idő, amikor nem lesz több eltolódás?

Fény Föderációja: Nem. De értsétek meg, amint ti és a bolygótok magasabb rezgésszintre emelkedtek… a SZERETETET egy másik szinten éli meg énetek önmagatokkal. Minden, ami megtette a kötelességét visszamarad és megengeditek a feloldódását. Tehát az elkövetkezendő napokban ’eltolódások’ lesznek megfigyelhetőek… amint belép az egyén az ARANY KORBA, már nem lesznek kellemetlenségek, mert eljön az idő, amikor semmi kellemetlen nem lesz, amit hátra kéne hagyni. A Felemelkedés folytatódni fog tovább, önmagatok magasabb fokú megértése felé. Ez pedig csak örömet fog hozni számotokra.

Földi emberek… azokat közületek, akik úgy ÉRZIK, hogy elvesztették a ’fonalat’, a történésekkel kapcsolatban, hogy történt-e egyáltalán valami…hogy úgy érzik elvesztik a ’reményt és a hitet’, arra kérünk, hogy nézzetek mélyen önmagatokba és TUDJÁTOK… 

VALÓBAN A LEGMAGASAB SZINTŰ ÁTVÁLTOZÁS TÖRTÉNIK EBBEN A PILLANATBAN!

PONTOSAN ITT ÉS MOST!

Akartátok a változásokat a bolygótokon, nem igaz?! És itt van…de sokan közületek úgy döntenek, elnyomják magukban, mert nem elvárásaik szerint történt. Nem azt mondtuk nektek, a váratlant várjátok?

Blossom: Igen. Elfogadjuk mindezt. Azonban…sokunknak A VÁLTOZÁS, amire vártak… kapcsolódott a bolygó, a rajta élő lelkek meggyógyításában való támogatáshoz, új technológiákhoz, amelyek hozzásegítenek minket a változáshoz… valamifajta jelet vártunk, amiből TUDHATJUK, hogy nem vagyunk őrültek… tudjátok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban! … Mégis érdekes látni, hogy eddig semmi nem vehető észre mindebből… bár érzékelhető változás önmagunkban…egy NAGY VÁLTOZÁS…ha úgy döntünk, elismerjük és kitartunk mellettük!  

Fény Föderációja: És ezért legkedvesebb barátok…nem látjátok? Nem értettétek meg? Még mindig csukva tartjátok a szemeteket?

Ez a változás, melyet a bennetek felismerhető „KÜLÖNBSÉGNEK’ neveztek…pontosan az, amiről szó van! Pontosan ezek a dolgok azok, amiről azt gondoltátok ezek lesznek A VÁLTOZÁSOK! Mert, amikor TI teljesedtek ki.. akkor VÁLTOZTOK…akkor emelitek fel MAGATOKAT…TI engeditek el a régit…TI TUDJÁTOK KIK VAGYTOK…MINDAZOKAT A DOLGOKAT AMIRE VÁGYTOK, azt…TI fogjátok megteremteni.

Blossom: Abból indulok ki, hogy ezt meg is FOGJUK valósítani…egészen a veletek való találkozásig vagy legalább az űrhajók tömeges jelenlétéig stb…. mindehhez elegendő a növekvő rezgésszintünk, hogy mindez megvalósulhasson, ugye? De most őszintén… miért tettétek ezeket az ígéreteket, amikor TUDTÁTOK, hogy nem vagyunk a megfelelő rezgésszinten, hogy mindez meg is valósulhasson?

Fény Föderációja: Ez egyszerűen a MOST értelmezéséből fakad és az IDŐ félreértelmezéséből. Mi nem az időben élünk. Mi a MOSTBAN élünk és TUDJUK, mi jön és mi LESZ.

Blossom: De december 21. előtt és más időkben, szavaitok elérték a forráspontot, mintha rövidesen történne valami… és mindannyian előre örültünk …és aztán… ó jaj! ….Miden összedőlt.. és folytattuk tovább ahol abbahagytuk …. ennek számomra nincsen értelme. 

Fény Föderációja: Számunkra … viszont nagyon is van értelme. Mert ez a ’felfokozott hangulat’, amit felépítettünk sok dologgal kapcsolatban, a MI IGAZSÁGUNK, arról ami valóban történni fog.

Blossom: Jó … rendben … de például … karácsony előtt A TÖRTÉNÉSRŐL … beszéltetek…Folyamatosan ezt emlegettétek…. és ez nekünk úgy jött le, mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne… tehát december 21-én. MOST… már alig említitek fel. Ez az, amire gondolok. Ez az, amit nem értek …és minden bizonnyal nem vagyok ezzel egyedül.

Fény Föderációja: Legkedvesebb Blossom … Kedveseink … Mi azt szeretnénk, ha ti az általatok ’felfokozott hangulatnak’ nevezett állapotba kerüljetek, …mert ha ebbe a felfokozott hangulatba kerültök bármivel kapcsolatban… felemelitek a saját rezgésszinteteket. Képzeljétek el milyen hatása van, ha a tömegek ebben a felfokozott hangulatban jönnek össze. Képzeljétek el, hogyan emeli meg saját rezgésetek, az egység részeként a bolygót és a tudatototokat.

Blossom: Igen … de ha nem lesz belőle semmi… bizonyára hasztalan…valójában… nem omlunk össze ismét… és nem fordítunk visszájára mindent, magunkat is beleértve?

Fény Föderációja: Egyáltalán nem.

Blossom: Hát ezt meg hogyan? Ez nem olyan, mintha két lépést tennénk  előre és ötöt hátra?

Fény Föderációja: Mi ezt nem így látjuk. Mert minden emelkedéssel és süllyedéssel… az erőtök….a TUDÁSOTOK… mélyebben ágyazódik be a szívetekbe.

Blossom: Hát ebben nem vagyok olyan biztos. Sokan azt mondanák, kevesebb lesz az erőnk!

Fény Föderációja: Ezt megkérdőjelezzük. Igen, biztosan… az ember mindent kétségbe vonhat és valóban lehetnek olyan pillanatok, amikor elveszíti a kapcsolatot az igazsággal… de csak egy nagyon rövid időre a LÉTBEN. Mégis nem mondanád te magad is Blossom, hogy mindig lábra állsz utána… egy megerősített HITTEL a szívedben?

Blossom: Feltételezem, hogy az idő múlásával… az évek során…mindaz után amit végigcsináltunk…hogy TUDATOSODJUNK, hogy egy nap minden értelmet nyerjen és én végtelenül elégedett leszek és ezért folytattam tovább…még ha olykor csak egy cérnaszálon függtem… minden Nagyon Jó lesz!

Fény Föderációja: Képzeljétek el, hogy a következő éjjelen azt álmodjátok, hogy egy osztályteremben vagytok valahol… Sokan lennének ebben a teremben, akiket ismertek… egyesek egészen közeli ismerősök… mások csak ismerős arcok…vannak olyanok is akiket csak ’látásból’ ismertek. Arról oktatnának benneteket, ami éppen zajlik [a Földön], miközben megtapasztaltok egy életet a Föld bolygón, ezekben az ígéretes időkben. Miközben informálnak benneteket ezekről a történésekről… egyre nő az izgalom a jelenlévők körében.

A BIZONYOSSÁG, hogy egyszerűen A FÖLDÖN KELL TARTÓZKODNI… RÉSZT VENNI, … ENNEK A NAGY ÁTALAKULÁSNAK A RÉSZESEKÉNT… minden lényt a megtiszteltetés és a szeretet érzése tölt el.

Miközben ott ültök és informálódtok ERRŐL AZ ISTENI TERVRŐL… alig várjátok már, hogy megérkezzetek oda.

Gondolkodjatok el ezen,

GONDOLKODJATOK EL ERRŐL AZ ÉRZÉSRŐL, HOGY KIVÁLASZTOTTAK LETTETEK, A NAGY TÖMEGBŐL, HOGY EBBEN AZ IDŐBEN A FÖLDÖN LEGYETEK.

TI VAGYTOK … AZ ERŐSEK LEGERŐSEBBIKJEI!!!

Ezután… az álom azon a részéhez értek…ahol elmondják nektek, hogy MINDEN, AMIT AZ IMÉNT MONDTAK NEKTEK…ARRA NEM FOGTOK EMLÉKEZNI. Úgy döntötök, hogy nem vállaljátok? Úgy döntötök, hogy alkalmatlanok vagytok a feladatra? MINDEN BIZONNYAL NEM! Ez az információ egyáltalán nem nyugtalanít benneteket…mert tudjátok, ez része a tervnek!!! Azt mondják nektek…hogy akkor, amikor minden „fázison” túl lesztek… visszatér az emlékezetetek, …és hogy TI EZT A TUDÁST A SZÍVETEK SZERETETÉN KERESZTÜL ISMERITEK FEL. Mert a felismerés az álombeli osztályteremben érzett SZERETETHEZ vezet el benneteket, amit oly jól ismertek.

MEGMUTATJÁK NEKTEK AZ ISTENI SIKERT.

Miközben ezt elmondják nektek… a teremben a SZERETET LEGVILÁGOSABB FÉNYE sugárzik. Már nem látjátok az ismerős arcokat… már nem láttok semmit… mert TI MAGATOK VAGYTOK EZ A SZERETETFÉNY és ebben a pillanatban MINDENT MEGÉRTETEK!

ÉRZÉKELITEK az ismerős arcokat, mert ott vannak veletek. Ebben a pillanatban MINDENKI SZÁMÁRA MINDEN VILÁGOS.

A fény eltűnik és ti ismét az osztályteremben vagytok. Egy olyan élmény emlékével, mely mindig veletek lesz… és kinyilatkozik… amikor az ISTENI TERVBEN az szerepel.

Felébredetek egy szép álomból. TUDATÁBAN vagytok álmotoknak…hogy mennyire?…Nem igazán tudjátok felmérni…csak homályos képek és ÉRZÉSEK itt meg ott.

És most szeretett Családunk…. teljes és mély SZERETETTEL és BIZONYOSSÁGGAL közöljük veletek:

EZ NEM ÁLOM VOLT! 

Szeretnénk most ma itt befejezni … Egy kicsit hirtelenszerűnek tűnhet… de ISMERJÜK az ilyen döntések jelentőségét.

SZERETÜNK BENNETKET!

Blossom: Ahogyan mi is szeretünk titeket. Szeretettel és hálával!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

 

 

BLOSSOM / 2013-01-28

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 28.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Isten hozott barátaim. Nos, hosszasan beszélhetnék a saját kihívásaimról és úgy tűnik mások kihívásairól is, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk… és itt igazán ’remek’ dolgokra gondolok! Még vicceket is mesélhetnék a Felemelkedésről.  Milyen **** Felemelkedésről? … de akkor ugyanott tartanánk, ahol a múltkor.  Tehát azt gondoltam, irányt váltunk és nézzünk meg néhány kérdést, amit egy Olvasó küldött… ami ’számunkra’ szokatlan. Egyetértetek ezzel?

Fény Föderációja: Figyelembe vesszük azt, ami te ebben az időpontban a legmegfelelőbbnek tartasz az egész ügy érdekében. Ugorjunk neki… ahogyan ti mondanátok.

Blossom: Remek! Egy kérdés így hangzik: „Más bolygókon élők alapvetően úgy néznek ki mint mi, kivéve néhány kivételt, mint a bőrszín és végtagok hosszúsága?”

Fény Föderációja: Mi azt mondanánk, hogy különböző fajok vannak. Egyes fajok esetében nem lenne felismerhető az emberi forma és sokak jelentékeny mértékben kellemetlennek tűnnének a’díszöltözetükben’ amit viselnek. És vannak azok is, akik tiszta fényformában sugároznak… egyesek szivárványszínei meglepne benneteket. És vannak egyesek, akiknek a külalakját minden bizonnyal taszítónak találnátok… és vannak olyanok, akiknek a megjelenése nagyon hasonlít a tiétekhez.

Önmagában ebben az univerzumban már nagy a fajok sokfélesége. A teremtők folyamatosan teremtenek! Ha arra gondoltok, milyen sok különböző faj magán a Föld bolygón létezik, … akkor képzeljétek el… ha tudjátok… micsoda hatalmas mennyiségnek kell léteznie MINDENBEN AMI VAN.

Blossom: Köszönet az információért. Maradjunk a kérdéseknél: „Más bolygók civilizációja spirituálisan magasabban vagy alacsonyabban fejlettek, mint a miénk?”

Fény Föderációja: Nos, ez egy elgondolkodtató kérdés. Az élet maga folyamatosan tovább fejlődik. Az új élet folyamatosan újra teremtődik, ahogyan új bolygók bukkannak fel a semmi mélységeiből. Ezért ezt a kérdést általánosan nem tudjuk megválaszolni. Tény, hogy vannak sokkal fejlettebb bolygók, mint a Föld bolygó. Milliónyi van ilyen [fejlettebb].

Blossom: Micsoda? Milliónyi?

Fény Föderációja: Valóban. Talán naiv vagy, legkedvesebb Blossom a tekintetben, ami a ’létezőt’ illeti?

Blossom: Egyértelműen az vagyok!! Kérlek folytassátok.

Fény Föderációja: Ismét kevésnek bizonyulnak a szavak, hogy megválaszoljuk a kérdésedet. Amikor a Földön felnéztek a csillagokra és ÉRZITEK az alázatot/mély tiszteletet, az iránt amit láttok… azonban fogalmatok sincs arról, amit nem vagytok képesek látni.

De ne feledjétek, … MINDEN…ABSZOLÚT MINDEN TI MAGATOK VAGYTOK…mert TI mind, ennek a részei vagytok.

Blossom: Tehát, ti azt mondanátok, hogy a Felettes Énem egy része, egy Fénylény része valamelyik bolygón és ugyanolyan része, egy szörnyű kinézetű óriáshangyának egy másik bolygón? Tétováztok a válaszadásban?

Fény Föderációja: Mert megpróbálunk egy ilyen összetett anyagot egy egyszerű ’igen’ vagy ’nem válaszba sűríteni. Próbáljuk meg.

Ti EGY energia vagytok. Csak EGY energia létezik. Azonban ennek az EGY energiának léteznek rezgésszintjei. Tehát előfordulhat lényed része, aki TE vagy, akit MOST ISMERSZ, itt a Földön, …és egy magasabb rezgésszinten, mondjuk… egyfajta tudatTALAN óriáshangya. 

Blossom: TudatTALAN? Létezik ilyen bolygó ilyen élőlényekkel? … Élők egyáltalán, ha nincs TUDATUK? Hát ez óriási, …ez oda vezet, hogy mit nevezünk tudatnak? Vagy a tudatTALANról már ne is beszéljünk!… Óh, hahó… agyinfarktus a láthatáron!

Fény Föderációja: Nem tartjuk hasznosnak, ha az agyad felrobban! De hasznosnak véljük, hogy a lehető legjobban elmagyarázzuk a felmerült kérdéseket…  természetüktől függően.

Tehát, ha azt kérdezed, hogy léteznek-e tudatTALAN lények egy bolygón, akkor erre azt felelnénk… minden létezik, ami lehetséges… és utalnánk arra, hogy nem létezik semmi, ami nem lehetetlen.

Próbáljunk a kérdésnél maradni. Célotok… ha akarjátok… a Szeretet létező legmagasabb szintjének az elérése. Onnan érkeztetek… ti vagytok magatok ez a szeretet… de ’A játék’…

Blossom: Mindig nagyon fura ÉRZÉS fog el, ha létezésünket ’Egy játéknak’ vagy ’kísérletnek’ nevezitek, annak ellenére, hogy közben értem mit akartok kifejezni vele.

Fény Föderációja: Folytatjuk … ‘A játék’ mindent kihoz belőletek amitek csak van, … és erre visszatérünk még.

Blossom: Emlékeztessetek, hogy ezt felvegyem a karácsonyi kívánságlistámra. Most akkor mi valóban a lényeg? Volt pár magasabb szintű lélek, akik egy nap elunták magukat és arra gondoltak „Tudjátok mit… alkossunk egy bolygót, amin az élőlények nem képesek emlékezni, hogy kicsodák és vakon kell megtalálniuk a hazavezető utat?”

Fény Föderációja: Azért teremtettek benneteket, hogy A TEREMTŐ kifejeződései legyetek. Az emberek teremtőinek szemszögéből nézve… mint azt a korábbi beszélgetésekből tudjátok…a szabad akarat egy kísérlete voltatok…

Blossom: Mely, ahogyan ti mondjátok a Swannee folyón felment és eltűnt!! [?]

Fény Föderációja: És ezért … ajánljuk fel nektek az evezőket! Mert nem bírjuk nézni, ahogyan a bolygótok… rajta az élőlényekkel… önmagukat pusztítják el. Ez már korábban is megtörtént és nem szolgálja a terv egészét.

Blossom: Ami mi lenne?

Fény Föderációja: Hogy hazahozzunk benneteket.

Blossom: Nem is merem megkérdezni … és mi van akkor? … félszből, hogy felrobbanok! Térjünk inkább vissza a kérdéshez… része vagyok a Fénylénynek és az óriáshangyának? 

Fény Föderációja: Természetesen … azonban az, amit VÁLASZTASZ, hogy megélsz a tudatodban egy bizonyos időpontban, akkor az vagy, akit ebben az időpontban ÉRZEL, hogy vagy.

Értsd meg, hogy a Felettes Éned egy másik aspektusa [kifejeződési formája/módja] megengedi magának, hogy egy teljesen mást tapasztaljon meg… de ez még mindig a te egyik részed… még mindig a Felettes Éned egy része.

Blossom: Tehát, azt mondanátok, hogy a Felettes Énünk és az Isteni Énünk ugyanaz? … (Nagyot nyeltem!)

Fény Föderációja: Nem.

Blossom: Óh, azt hittem igennek feleltek. …Mi lenne,… ha ezt megpróbálnátok szavakba önteni, … a Felettes Énünk és az Isteni Énünk közötti különbséget?

Fény Föderációja: A Felettes Éned elérhet téged, te általad kapcsolódik hozzád…az Isteni Éned TE MAGAD VAGY.

Blossom: Hmm … nincs véletlenül egy rakétaszakértő a házban?

Ha a Felettes Énem SZÁMOMRA is hozzáférhető, elérhető…ÁLTALAM… és az Isteni Énem ÉN vagyok… ööö…hmmm?!

Fény Föderációja: Az Isteni Éned a TE esszenciád. Itt a Földön mindenki… miden élőlény maga ISTEN. Istennek MINDENBEN JELEN kell lennie, mert Isten nélkül nem létezne semmi.

Blossom: Itt azt kell, hogy mondjam, az én meglátásom szerint ISTEN a SZERETET ENERGIÁJA.

Fény Föderációja: Ezzel szemben a Felettes Énetek egy olyan aspektus, ami megfogható [elérhető]… de a ’megfoghatót’ itt az Isteni Én aspektusához képest viszonyítva használjuk. Legkedvesebbek…ez annyira bonyolult…mert a Felettes Én lehet a léleké is és a Felettes Én lehet a csoporté is… Sok létezési sík van, a SZERETET ENERGIÁJÁNAK sok szintjén.

Blossom: Hogy őszinte legyek… anélkül, hogy ezt itt mind most újraolvasnám… nem vagyok igazán biztos benne, hogy ebben a témában előbbre jutottunk-e vagy sem. De most folytatom [a kérdésekkel]. „A spirituális fejlődéssel szükséges-e hogy együtt járjon a technológiai fejlődés?”

Fény Föderációja: Nem. Mint azt a Földi szintetek történéseiből TUDNI fogjátok. Akkor ez teljes mértékben függne azoktól, akik kezébe az ilyen Isteni tervet követő technológiai fejlődés kerülne. Érezzük, hogy mindjárt felrobban az agyad, Blossom?

Blossom: Jó, általában csak egy órát beszélgetünk…de szívesen folytathatjuk még egy 10 percet.

Fény Föderációja: Javasolhatnánk, hogy a terhet ’megkönnyítsük’ a fennmaradó időre?

Blossom: Persze … ez megfelel nekem … hát akkor könnyítsétek meg!

Fény Föderációja: Legkedvesebb Barátaink…fivéreink/nővéreink/családunk. TUDJÁTOK a szívetekben. Sokan nagy ellentéteket élnek meg, annak kapcsán, amit ti szeretetnek ISMERTEK és azt illetően, ami teljesen más képet fest, mint ez a TUDÁS.

Figyeljétek meg magatokat, ha ’átléptek a túlsó oldalra’. Mert minden, amit a lelketek egy mélyebb szintjén éltek meg, egy radar, mely vezet benneteket és ami…

ÁTVEZET BENNETEKET A HÍDON.

Blossom: Szuper. … Ezt jó hallani.

Fény Föderációja: Blossom, nem vonod-e te magad is kétségbe, hogy valóban történt valami 2012. december 21-én, mint azt mi elmondtuk neked?

Blossom: Valóban … valóban. És még egyszer, az út nagy buktatói miatt…valóban!

Fény Föderációja: A magatokkal kapcsolatos kétség idején és amikor sír szívetek… és szellemetekben eluralkodik a zavarodottság, akkor…

ÁLLJATOK MEG! Hunyjátok le a szemeteket… lélegezzetek…lássátok az Arany Fényt magatokban…lássátok hogyan öleli körül lényeteket…lélegezzetek ismét…ebbe az Arany Szeretetfénybe… ebbe a Fénybe, ami ti magatok vagytok… és ISMERJÉTEK FEL …a SZERETETET.

TUDJÁTOK, hogy AZ ÚJ VILÁG minden ígérete… elképzelése és álma…az ARANY KORRÓL… kéznyújtásnyira van…FOLYTASSÁTOK A FOLYTATÁST.

Blossom: Ha minden alaklommal, amikor ezt az utóbbi időben kimondtam egy dollárt kaptam volna… de tudom, ez minden, amit tenni kell.

keep on

Blossomtól

Fény Föderációja: MEG FOGJÁTOK ISMERNI a ’ígéret földjét’… mert a tiétek.

LEGYETEK ENNEK TUDATÁBAN…LEGYETEK ENNEK TUDATÁBAN!

Ez a TUDÁS a kulcs. Ez a TUDÁS teszi lehetővé, hogy eljussatok oda.

És mindegyikőtök… megérkezik oda…a saját tempójában.

Blossom: Uff! Köszönet a mai beszélgetésért. Egy szóval… KÖSZÖNET!

Szeretettel és Fénnyel.

Blossom: És mi is szeretünk benneteket. Szeretettel és hálával. xxx

 

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

BLOSSOM / 2013-01-20

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 20.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Itt vagyunk újra! Üdv Barátaim. Hogy mindjárt a lényegre térjek… valaki írt nekem és feltett egy kérdést a ’CSODÁK KURZUSA’ témában, ami a ’tanárok tanítóiról’ szól és szeretné tudni az illető, hogy ezek ti vagytok-e, miután azt állítottátok, hogy az őrök őrzői vagytok. Ez így van?

Fény Föderációja: Legyetek mindannyian üdvözölve. Szeretnénk tisztázni, hogy ezek nem mi vagyunk.

Blossom: Na jó … ennyi. Köszönöm és viszlát. Mondanátok kicsivel többet… mert nem teljesen világos kik is vagytok? Ti egyszerűen azt mondtátok, az őrök őrzői vagytok… van részletesebb információ, amit velünk megoszthatnátok?

Fény Föderációja: Őszintén azt szeretnénk, hogy emelkedjen a rezgésszintetek. Mélységesen TISZTÁBAN vagyunk vele, hogy ezt a tudás birtokában érhetitek el, melyet mindegyikőtök magában hordoz. Mi átlátunk MINDENEN, ami ezzel összefüggésben van… nem csak a ti világotokon… hanem sok világon keresztül.

Blossom: Ez azt jelenti, olyasmik vagytok, mint egy Felsőbb Tanács, és amit mondotok, az történik?

Fény Föderációja: Azokon a területeken ahol mi tartózkodunk nem a földön uralkodó feltételeknek megfelelő, ugyanolyan forgatókönyv érvényes. Ennek megfelelően általános megegyezésen alapuló döntéseket hozunk… amik az emberiség általános javát szolgálja… mint ebben az esetben.

Blossom: Egy kis nehézséget észlelek a kifejezésmódotokat illetően.

Fény Föderációja: Helyes észlelés, kedves Barátnőnk. A megértés rezgésenergiájánál egy hatalmas különbséget érzékelünk, aközött a szint között ahol mi ’állunk’ és ahol ti ’álltok’… Ebből kifolyólag gyakran nehéz szemléltetnünk számotokra, mi hogyan érzékeljük a benneteket érintő dolgokat. Már gyakran kifejezésre juttattuk, hogy a szavak nem elegendőek, hogy kifejezzék, azt amit mi közvetíteni szeretnénk… és ez nagyrészt a különböző rezgések miatt van így… ami a megértést illeti.

Blossom: Épp képeket fogadok [az elmémbe], ’valahol’ vagyok, ’FÉNYLÉNYEK’ társaságában, jobb kifejezés híján, és feltételezem, hogy ti vagytok azok. Látom magam ott és nem beszél senki… csak a TUDÁS ÉRZÉSE van jelen… a szavak nem szükségesek.

Fény Föderációja: És pontosan ez az oka, amiért oly sok minden félreérthetővé válik. A mondandókból sok minden elfogadásra kerül és ezért nagyon hálásak vagyunk. De sok [információ] ’magként csírázik’ a rezonancia tükrében, amilyen szinten a lélek tart.

Blossom: Ez egy kicsit fura. Mert a mai napon olyan erősen ÉRZEM a jelenléteteket és ez zavaróan hat a szavakra, az említett ’ÉRZÉSEK’ miatt.

Fény Föderációja: De ez az, amit mi is szeretnénk, legkedvesebb lélek. Arra kérünk, hogy MOST… a LÉNYED belsejében, ÉREZD a jelenlétünket. Arra kértünk benneteket, hogy engedjétek el a reményt és helyettesítsétek TUDÁSSAL. Így kérünk most is, hogy ÉREZZ minket… MAGAD MELLETT… mert OTT VAGYUNK. És ezen az ÉRZÉSEN keresztül, ’MEGKAPOD A TUDÁST’.

Blossom: Rendben. De sokan azt írják nekem, hogy szeretnének olyan kapcsolatba kerülni veletek, mint én. Beszélnek hozzátok gondolatikban és azt szeretnék, ha meghallanátok őket és válaszoljatok nekik. Tehát el tudnám képzelni, hogy a most minket olvasó emberek azt mondják, …’de megpróbáltuk és ti nem hallgattok meg minket!’

Fény Föderációja: És mi azt válaszolnánk, hogy Lényünk teljességében… ’ mi mindig meghallgatunk benneteket’. A tényt, hogy nem halljátok meg válaszainkat nem könnyű elmagyarázni. Egyesek befogadóbbak erre. Mondjuk úgy a ’vonaluk’ ebben a fázisban finomabban hangolt a feladatra?

Blossom: És egyesek úgy válaszolnának, ’ez nem fair!’

Fény Föderációja: És egyesek elfogadnák a különböző lelkek különböző álláspontját és jelenlegi szerepüket. Hogy fairek legyünk… azt mondhatjuk nektek, hogy a jövőbeni napokban mindenki kommunikálhat majd a Magasabb rezgéstartományokkal, ha úgy dönt. De azt is meg kell érteni, hogy az egyén kitartásától függ, hogy nem tér le a küldetése útjáról és teljesíti azt, hogy önmagát és mindenki mást felemeljen… hogy képes legyen ezt megvalósítani.

Kérlek vegyétek tudomásul, hogy mi nem kényszerítünk senkit, hogy ezt megtegye. Nem a mi dolgunk, hogy másnak diktáljuk, mit tegyen. Csupán utalásokat teszünk, a legegyszerűbb hazavezető útra. Egyesek egy nehézkesebb ösvényt választanak és távol áll tőlünk, hogy ebbe beleavatkozzunk. De legkedvesebb lelkek,… azt akarjuk, hogy TUDOMÁST SZEREZZETEK a jutalmatokról, ami vár rátok, ha a haza útra indultok. TI mindannyian, akik szabad akaratból vagytok itt, hogy ezt véghez vigyétek… az erősek legerősebbikjei KELLETT hogy legyetek…és milyen gyakran érzitek gyengének magatokat. 

NEM VAGYTOK AZOK!

Egy olyan helyzetbe kerültetek, ami néha majdnem a teljes életenergiátok elszívja. De bátran határozottan kitartotok egy olyan rezgéssel szemben, ami folyamatosan megpróbál lehúzni benneteket, és néha az az érzésetek, hogy elvesztettétek az akaraterőtöket, hogy kihúzzátok magatokat a mocsárból, hogy újra biztos talajt érjen lábatok. Az amit választottatok… AZ EMBERISÉG SZERETETÉBŐL KIOLYÓLAG,  nem marad jutalom nélkül. És ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a jutalom kedvéért csináljátok… nem ebben az értelemben.  Arra gondolunk, hogy ezerszeresen visszatér hozzátok A BENNETEK ÉLŐ LEGNAGYOBB SZERETET ÉRZÉSE, MINDEN ERŐFESZÍTÉSETEKÉRT, amit tettetek a különösen bonyolult …de ISTENI TERVBEN.

Ha beteljesedik és az IGAZSÁG TUDATÁBAN lesztek, hogy miért jelentkeztetek erre szabad akaratból… a puszta tény, hogy részesei voltatok és minden tőletek telhetőt megtettetek… ez már önmagában jutalom lesz.

Legkedvesebb Barátok, most lélegezzetek mélyen néhányszor… iktassatok be egy kis szünetet az olvasmány közepette és lélegezzetek nagyokat, mélyen. És ezekben a pillanatokban TUDJÁTOK, hogy  ’magatok felfelé irányuló gyötrelmes vonszolása’… egyáltalán nem így zajlik. Sokkal inkább, egy hosszú idővel korábban meghozott döntés eredménye, hogy a TI bolygótokat visszajuttassátok az őt megillető helyére.

Blossom: De … még ha azt is mondjátok ’A Változások’ megtörténtek… mindig olyan ÉRZÉST kelt, … számomra gyakrabban mint az ellenkezője, … egy szakadatlan harcot vívunk, hogy az ember jókedvű maradjon. Miközben már nem kellene harcolni… hanem mindennek könnyedebben kellene lennie… vagy tévednék?

Fény Föderációja: Te arról beszélsz, te hogyan éled ezt meg. De nem kell-e harcolni az alacsony energiákkal Blossom, amit más lelkek az önzésükben mutatnak feléd, mint egy hím páva [kiterjesztett legyező tollai]?

Blossom: Óh, tényleg. Jó hasonlat. Nem tudok visszaemlékezni olyan időkre, ahol ilyen sok ember ment az idegeimre… és azt gondoltam, hogy feltehetően egy megértőbb LÉNY vált belőlem a ’Változás’ óta… de úgy érzem nagyon sok ember feszültté tesz, olyan szinten, hogy elcsodálkozom, hogy hová tűnt a ’megértő és türelmes’ Blossom… és hogy tulajdonképp mikor tér vissza!

Fény Föderációja: Mi másként magyaráznánk ezt. Így nem egyértelműbben felismerhetőek-e azok, akik nincsenek veled egy hullámhosszon?

Blossom: De ez az amit én is mondok… és ahelyett, hogy egyszerűen Arany Sugarakat küldenék feléjük, amik segítenek nekik, egy magasabb rezgésszintre jutniuk… amit különben meg szoktam tenni…azt tapasztalom… hogy amint egymagam vagyok, világosan kimondom, amit őszintén szólva nem gondolom, hogy az illető arcába mondanék. Ez annyira nem jellemző rám…mégis gyakran megesik velem. Nem okoz túl nagy örömet a viselkedésem… hol maradt az együttérzésem?

Fény Föderációja: Az ok, amiért nem csak te, de sokan mások is gyorsan felhúzzák magukat, mert a lelkek rezgésszintje sokkal nyilvánvalóbb, így diszharmóniát okoz. …Ez a’lelkek elkülönüléséhez’ vezet.

Blossom: Már régóta nevettünk a legjobb barátommal, hogy milyen szűkös örömöket választottunk a [baráti] körünknek, pontosan ebből az okból kifolyólag… tehát ez nem megy igazán újdonságszámba, nem igaz?

Fény Föderációja: Újnak számít a ’kivételes lefolyása’ miatt. Mert most sokkal egyértelműbbé vált [a különbség].

Blossom: De hisz tudjátok… az ember könnyen ’fennhordhatja az orrát’, ha elnézitek nekem ezt a kifejezést, mert néha egy kicsit ’arrogánsnak’ ÉRZEM magam… talán ez sem a helyes szó… de úgy tűnik helyénvalónak, hogy bizonyos emberek társaságát kerülöm, mert nem vagyunk egy hullámhosszon. Nem kéne toleránsabbnak lennem? Már ez önmagában úgy hangzik, mintha én több volnék a többiekhez képest….és ez a hamisság ÉREZETÉT kelti.

Fény Föderációja: Amit inkább meg kéne érteni, hogy ’A Változás’ érezteti hatását… egész csendben és halkan a színfalak mögött. Az általa a lélekben létrejövő zavarok valóban elgondolkodtatóak! Ezért kell ennek a folyamatnak lassan és kényszermentesen lezajlania. Látod, rád milyen hatással van? Képzeld el, hogy egy HATALMAS EGYSZERI VÁLTOZÁS következett volna be… az sokatokat olyan zavarodottságba taszította volna, mintha ’eszeteket vesztettétek volna’ , ahogyan ti mondanátok.

A ’különbözőség’ érzése… ez lényegében kiegyenlítődik majd. Nem beszélt barátod Fehér Felhő egy átrétegződésről, ami úgy zajlik, mintha egy homokkal teli üveget felráznának.** Kell egy kis idő, míg minden le nem ülepszik… minden egyes homokszem egy új helyre kerül, egy új látásmóddal…csak éppen egy másik homokszem táraságában, más mellé, akit még nem kezel ismerősként?


Blossom: Igen… jól emlékszem erre. Jó magyarázat, segít.

Fény Föderációja: Emlékeztetünk rá, mert mi ennek TUDATÁBAN vagyunk! A homok leülepszik…a víz még homályos…de letisztul.

Blossom: És mint mindig… ha leülepedett… nem tart soká, míg egy újabb örvény nem jön!!

Fény Föderációja: FÉNYHARCOSOK …

FÉNYLELKEK …

LEGBELÜL TUDJÁTOK KIK VAGYTOK …

TUDJÁTOK, MIÉRT VAGYTOK ITT …

EZÉRT FOLYTATJÁTOK AZ UTAT.

Engedjétek, hogy a TUDÁS hordozzon benneteket. Tudatában vagyunk, hogy az ENERGIABEÁRAMLÁS szemszögéből nézve, nektek milyen megerőltető lehet olykor.

DE LEGYETEK ANNAK IS TUDATÁBAN,

HOGY ELJÖN A NAP, AMIKOR EGYNEK ÉRZITEK MAGATOKAT EZZEL A TUDÁSSAL.

Mert amit ma TUDTOK… még akkor is, ha azt gondoljátok, hogy nem tudjátok… egy bizonyos szinten ISMERTÉ válik, mely nyilvánvaló és áttetsző. Képzeljétek el ezt az ÉRZÉST… ÉREZZÉTEK folyamatosan, amikor szerte a glóbuszotokon a szívverések a Földanyáéval együtt dobbannak, egyetlen szívként.

Ez egy egyidejű, természetes történés, mely a szeretet hullámaként áramlik és ÉREZHETŐVÉ válik és mérhetően megváltozik a rezgésszint és minden egy új szintre emelkedik!

TUDJÁTOK, HOGY MINDEN KÍVÁNSÁGOTOK ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN VAN.

TUDATÁBAN VAGYTOK ENNEK.

MINDEN, AMIT KÍVÁNTOK, CSAK EGY LÉLEGZETNYIRE VAN TŐLETEK.

Blossom: Igen és folytatjuk tovább a folytatást. Ez tűnik a legjobbnak, amit tehetünk! Számomra megnyugtató, hogy olyan sokan vannak, akik úgy ÉREZNEK, mint én. Egyesek szintén így cselekednek, mások nem. Nincs nagy jelentősége. De azt kell mondjam, hogy már maga a TUDAT: nem vagyok egyedül mindebben és TUDOM, hasonlóan hozzám mások is harcokat vívnak…ez bátorságot ad nekem a folytatáshoz, mert ha nekik sikerül, akkor nekem is menni fog. MI VALÓBAN A FÉNY HARCOSAI VAGYUNK. ANNYIRA BÜSZKE VAGYOK, HOGY RÉSZESE LEHETEK ENNEK A SZERETET-TESTVÉRISÉGNEK. Legyünk őszinték emberek… nem csináljuk rosszul, ha arra gondolunk, micsoda feladatot vállaltunk magunkra.

Fény Föderációja: TUDJÁTOK, hogy szeretetünk/fényünk ereje hozzátok áramlik. Mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy emeljünk benneteket, még ha ez jelenleg nem észlelhető… de így kell lennie… egyelőre.

Maradjatok fényetekben, legkedvesebb barátok… engedjétek, hogy izzon bennetek… és borítson be a Felemelkedés és az ISTENI SZERETET ÉRZÉSÉVEL.

SZERETÜNK BENNETKET.

Blossom: És mi is szeretünk benneteket. Szeretettel és hálával. xxx

** Kivonat Fehér Felhő [White Cloud] beszél a Felemelkedésről.  ‘Walking in the Light and the Love’

„Ha változás történik, akkor minden dologban szükséges a felbolydulás és az izgatottság, hogy ez a változás létrejöhessen. Ha elképzelitek, hogy homok van egy üvegedény alján és ez az örvénylés nem jön létre, akkor a homok olyan maradna amilyen. Mindegyik homokszem úgy helyezkedne el egymás mellett, mint ahogyan korábban. Azonban a felkavarással, a homok a magasba szökik. Ha belenéztek az edénybe, akkor belül zavaros és felhők képződtek és nem kellemes a szemnek. Ha az örvénylés csillapodik, mert elérte a csúcspontját, akkor az apró homokszemek teljesen eltérően fognak leülepedni. Egy másik homokszem mellett telepednek meg. Barátaim, nem látjátok, hogy mindez a homok, mindig ugyanannak a csoportnak a tagja volt, ugyanabban az edényben? Most a szükséges változások után, miután minden leülepedett, még mindig minden homokszem része ugyanannak a csoportnak, kivéve, hogy valaki más/új telepedett meg melletted, akivel beszélni tudsz, így az élet nem lesz unalmas, miközben ugyannak az üvegnek a falán néztek ki!”

Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

 

BLOSSOM / 2013-01-13

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 13.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Üdv barátaim.

Fény Föderációja: Nagy szeretettel üdvözlünk ebben a beszélgetésben. Ellenőriztük az energiákat bolygótok különböző területein és extrém különbségeket fedeztünk fel. Természetesen figyelembe vettük a háborús övezeteket és azokat a területeket, ahol béke honol. De ez nem az az energia amiről mi beszélünk.

Mi MINDEN életet támogatunk és azokat is szemléljük, akik magas energiaszinten vannak és azokat, akik alacsony szinten VANNAK, szeretnénk továbbra is felemelni. Azt is látjuk, hogy sokan megrekedtek az előre haladásban … ahogyan ti fejeznétek ki magatokat.

Blossom: Igen … sok levelet kaptam, olyan emberektől, akiknek az az ÉRZÉSE, hogy nem történt semmi, … nem volt Felemelkedés, … és mindannyian úgy ÉRZIK magukat, mintha minden remény és minden tudás elveszett volna! Bizonyára van egy NAGYON FINOM KÜLÖNBSÉG, de megértem, ha sokan egyáltalán nem ÉRZIK ezt.

Fény Föderációja: De… ott van a különbség. Egy pillanatra… mélyedj el gondolatban a TUDÁSBAN. Lélegezz mélyeket és tudatosítsd magadban, hogy a te utad és mindenki útja a bolygótokon… EGYÜTT a bolygótokkal… egy folyamatosan felfelé ívelő emelkedés. Egy olyan ’helyre’, ahol a dolgok, amiről tudjátok, hogy azon a ponton, ahol MOST vagytok már nem szolgálnak benneteket, … nem fognak felemelkedni veletek, … mert erre képtelenek.

Blossom: Ritkán hallgatok híreket, de ma reggel fél füllel hallgattam. És nem volt kellemes, amit hallottam és minden bizonnyal felmerülhet a kérdés, hogy változott-e egyáltalán valami. Látszólag ennyire kevés minden változott és ugyanaz a szánalmas médiamentalitás az uralkodó… ami további „világvége” hangulatot sugall számunkra. Hogy megpróbáljuk átlátni a helyzetet a dolgok menetével kapcsolatban… pillanatnyilag úgy tűnik még egy nagyon hosszú út áll előttünk, míg elérjük azt a pontot, amikor ez az egész mizéria elhagyja a Földanyát és mi a bőség világában nevetünk és játszadozunk.

Fény Föderációja: Amire kérünk benneteket, hogy félrevezethetetlenül tartsatok ki a TUDÁSOTOK mellett. Azt gondoltad, hogy a „HIT” szót fogjuk használni, nem igaz Blossom? De egy olyan helyre juttok el, ahol a ’hit’ már szükségtelen. A hely… mint az az előző beszélgetés alkalmával elmondtuk…maga a TUDÁS.

Hogy ti és a bolygótok előbbre jussatok, TUDATÁBAN KELL LENNI a dolgoknak.

TUDNOTOK KELL, hogy azért jöttetek, hogy ITT LEGYETEK, és hogy TUDÁSSAL rendelkezzetek. Mert ha nem TUDJÁTOK… akkor hogyan tudnátok a követező fázisba átlépni? A ti TUDATOTOKBAN rejlik, HOGY MINDEN RENDBEN VAN, ami lehetővé teszi a terv megvalósulását. Ha továbbra is a remény és a hit pozíciójában ragadtok le… akkor énetek egy része azt fogja mondani mindazzal kapcsolatban, ami most zajlik, hogy bizonytalanok vagytok.  

Blossom: AZ VAGYOK!!!

Fény Föderációja: De mi ezt másképpen látjuk.

TE IS NAGYON JÓL TUDOD BLOSSOM … MINT AHOGYAN A HATALMAS ENERGIARÉSZEK A BOLYGÓTOKON TUDJÁK, TUDATÁBAN VANNAK MINDENNEK.

Blossom: El tudom ezt fogadni, mint igazság… valahol legbelül elfogadom… de mi értelme annak, hogy mindennek a TUDATÁBAN vagyunk… ha nem emlékszünk arra, amit TUDUNK?

Fény Föderációja: De tudatában lesztek.

Blossom: Mikor? Ti most kértek erre. Ezt kértétek tőlünk hat évvel ezelőtt is, amikor elkezdtük. …MIKOR, és ennél még fontosabb HOGYAN?

Fény Föderációja: Nem ismernéd be te magad is, hogy sokkal több vagy és sokkal többet TUDSZ, mint 6 évvel ezelőtt?

Blossom: Ez kétségtelen!!

Fény Föderációja: És így … működik ez. Hogy tudásotok önmagatokról növekszik… miközben azzá váltok, akik vagytok… elkezditek TUDNI, kik vagytok… és ha tudjátok, kik vagytok… mindent TUDTOK.

Blossom: Tehát… ez a folyamat… folytatódik és folytatódik tovább, a saját tempójában?

Fény Föderációja: NEM… a TI tempótokban!

TI VÁLASZTOTOK. TI DÖNTÖTÖK MIDENBEN. TI DÖNTÖTÖK ARRÓL, MI HOGYAN TÖRTÉNJEN.

Blossom: Nos rendben… mi azt akarjuk, hogy minden terv szerint megvalósuljon [„csitti-fitti” legyen J] … de nem ez tapasztalható.

Fény Föderációja: De az lesz, ha közületek elegendően választják ezt az utat.

Blossom: Tehát, a tempóról kollektív és nem egyéni szinten beszéltek?

Fény Föderációja: Az egy és ugyanaz.

Blossom: De hogyan? Itt vagyok én… az aprócska én-emmel… aki a lehető  legtöbbet megteszi, hogy ÉREZZE, hogyan keresse a magasabb dimenzióhoz vezető utat, mert ez az egyetlen út, amit a lelkem kíván. Ezrek… talán milliók vannak olyanok, mint én … AZT VÁLASZTJUK, HOGY TUDNI SZERETNÉNK… annak ellenére, hogy nem mondhatom:… TUDOM. Nem TUDOM, hogy mit kéne TUDNUNK. ÉRZÉSEM szerint ez nem az a fajta TUDÁS, amiről ti beszéltek. 

Fény Föderációja: Milyen lenne akkor?

Blossom: A TUDÁS, arról aki ÉN VAGYOK … nem teljes.

Fény Föderációja: De az … mert te, te vagy … tehát … természetesen ISMERED önmagad. A dilemmád az, hogy az az ÉRZÉSED, hogy nem ismered teljesen önmagad és úgy VÉLED kellene.

Blossom: Nos, igen. De nem ez az, amit kértek tőlünk, hogy legyünk önmagunk TUDATÁBAN?

Fény Föderációja: Így van. És te azt kérdezed tőlünk, hogy mi a módja, hogy FELISMERD/MEGISMERD ÖNMAGAD?

Ehhez azt mondjuk… hogy egész idő alatt erre tanítottunk benneteket és adtuk a tanácsokat. Lassan, lépésről-lépésre, adtuk át nektek LÉNYETEK ’darabkáit!’ Célszerűtlen volna az egészet egyszerre megkapni! Egységetek nem élné túl ezen a bolygón, ezen a jelenlegi energiaszinten. De ahogyan növekszik a Földanyára visszatérő IGAZSÁG energiája,… ti is képesek vagytok önmagatokból többet érzékelni ..és ’hálával’… többet kaptok a VALÓDI Lényetekből, … és ez a TUDÁS ÖNMAGATOKRÓL… az emberi formátokba is beáramlik, amiben ’látszólag’ VAGYTOK. 

Blossom: Nos akkor … gondolom én, várnunk kell, míg a magasabb energiák el nem érnek hozzánk …ahogyan az ti mondtátok, … így mi a ’TUDÁSUNKKAL’ nem jutunk messzire, amíg fel nem ajánlják ezt a TUDÁST számunkra… hogy emlékezhessünk, kik vagyunk valójában. Talán nem fejezem ki magam jól, de értitek mit akarok mondani?

Fény Föderációja: Minél erősebb a vágy, hogy ezzé a TUDÁSSÁ VÁLJATOK… annál könnyebben találja meg ez a TUDÁS az útját, amerre áramolnia kell.

A VÁLTÁS óta, a megjósolt napon, sokan éreztek ilyen zavarodottságot és csalódottságot… a MAGASABB szintű ENERGIÁK / TUDÁS eljutott a levegőtökbe, amit lélegeztek. (Híján egy jobb hasonlatnak.)

Nos… egyesek úgy döntenek, hogy lélegeznek, anélkül, hogy tudatában vannak az ajándéknak, hogy mit hoz magával ez a fajta légzés, .. természetesnek tartják és így folytatják ezt a továbbiakban is. Nem értékelik ezeket a dolgokat. Nem ismerik fel jelentőségét, hanem egyszerűen MINDENT magától értetődőnek fogadnak el.

De … vannak olyanok is … akik úgy döntenek, hogy FELISMERIK ezt a magasabb szintet, ami megérkezett. Hálásak minden lélegzetvételért. Elfogadják a Magasabb szintű részeiket, melyekhez most hozzáférhetnek és ezek TUDATÁBAN érzik, hogy a VÁLTOZÁS… lassan de biztosan…’teszi a dolgát’.

Nincsenek neked is ilyen ráébredő/felismerő pillanataid, mások társaságában … a SZERETET ÉRZÉSÉVEL, amit mindenki iránt érzel, ellentétben a ’korábbiakhoz’ képest, amikor a SZERETET különböző szintjeit érezted az egyes emberek iránt?

Blossom: Igen. Ez így van. Voltak ’pillanataim’, amikor megéltem az elfogadást érzését és mély SZERETETTEL voltam MINDENKIVEL … még azok felé is, akik bosszúságot okoznak nekem! A TUDÁS mély megértése, hogy mindannyiunkat egy felé visz az út, csak különböző fokozatban…  nagyon szívmelengető felismerés. De ez nem „teljes munkaidős” ÉRZÉS… feltételezem most erre azt fogjátok mondani ’De az lesz!’.

Fény Föderációja: Talán szeretnéd átvállalni a munkánkat? Veled mosolygunk… de természetesen nem vagyunk azon a véleményen, hogy ez munka volna. Mi ezt a SZERETET küldetéseként fogjuk fel. EZ ÉLVEZET, EZ ÖRÖM.

Blossom: Tehát … mielőtt folytatnánk, ti alapjában mindig azt mondjátok, NE ADJÁTOK FEL, FOLYTASSÁTOK, … mert MINDEZ… legyen az BÁRMI… LASSAN valamilyen módon láthatóvá válik, és ’MEGÉRTJÜK’? Te jó ég! Reménytelen vagyok, de az az ÉRZÉSEM, hogy ezen már túl voltunk egyszer, … de belül mégis… úgy ÉRZEM minden a helyén van. Belül úgy tűnik mindennek van értelme. Ha ez nem így lenne… akkor higgyétek el, nem kopogtatnék az ajtótokon, hogy „kijöttök-e játszani”.

Érdekes, milyen sokan elküldték a RÓLATOK írt gondolataikat. Egyesek SZERERTNEK benneteket, egyeseknek az az ÉRZÉSE, hogy mindannyian át akartok minket ejteni. Míg mások már torkig vannak, hogy egyfolytában a SZERETETRŐL prédikáltok. JAJ! Ez tényleg szórakoztató. Azt akarják, hogy megválaszoljátok a kérdéseket, amikre ők nem ismerik a választ. Ilyen-olyan kérdéseik vannak, minden lehetségesről tudni akarnak. De … nektek nem érdeketek, hogy az ilyen típusú kérdéseket megválaszoljátok, nem igaz?

Fény Föderációja: Nem más okból, mint hogy a tény, hogy a dolgok, amik az „ilyen-olyan kérdéskategóriába” esnek, óriási univerzumot érintő projektek. Vannak bizonyos ügyek, amik egyszerűen érthetetlenek [számotokra].

Blossom: Óh, én azért nem becsülném alá a fantasztikus emberi értelmet!

Fény Föderációja: Ez álmunkba sem jutna eszünkbe. De azt tanácsolnánk, hogy az anyag mérhetetlen részleteit és összetettségét ne becsüljétek alá, amiről itt most beszélünk.

KÜLDETÉSÜNK NEM VÁLTOZOTT!

Újra és újra elmondjuk ezt nektek és addig folytatjuk… amíg valaki úgy nem dönt, hogy meghallgat minket…

SZERETETTEL JÖVÜNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY EMLÉKEZTESSÜNK BENNETKET, TI VAGYTOK A SZERETET … EGY MÉLYEBB SZINTEN, MINT AMIRŐL ’GONDOLJÁTOK’ HOGY ÉLTEK.

SZERETNÉNK ÚJRA EGYESÜLNI A CSALÁDUNKKAL.

AZT SZERETENÉNK, HOGY VILÁGOTOK ÚJRA OLYAN LEGYEN AMILYEN KORÁBBAN VOLT … AMIKOR ÚGY LÁTOGATHATTUNK MEG BENNETKET, HOGY NEM VOLTUNK VESZÉLYBEN, HOGY MEGTÁMADNAK MINKET.

A SZEMETEKBE AKARUNK NÉZNI ÉS ÉREZNI AKARJUK, HOGY SZÍVETEK REPES A BOLDOGSÁGTÓL, ANNAK A MEGDÖNTHETETLEN IGAZSÁGNAK A TUDATÁTÓL, HOGY MIND EGYEK VAGYUNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY A TELJESSÉGET SZOLGÁLJUK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY TÁMASZT NYÚJTSUNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY EGYÜTT LEGYÜNK A BARÁTAINKKAL.

És ezt így tudnánk napokon keresztül folytatni…

Blossom: De ezt mi TUDJUK! Tehát … gyakorlatilag ez most azt jelenti.. hogy közülünk azok, akik ’tovább folytatják’… a ’megszokottak’ szerint folytassák?

Fény Föderációja: Mi azt mondanánk … hogy ez nem fedi teljesen az igazságot.

ÉREZZÉTEK!

Szánjatok több időt, hogy ÉREZZÉTEK a ’szokatlant’! Fordítsatok több időt rá! Mert nem az a célunk, hogy meggyőzzünk benneteket arról, hogy egy nagy változást zajlott le… azt szeretnénk, ha ezt ti saját magatok fedeznétek fel, hogy ez valóban így volt. Kétségtelen…hogy az idő, ahogy azt ti ismeritek, elvékonyodik… és  ha visszatekintetek az elmúlt évekre és azt mondjátok ’Te jóságos ég! Hogy megváltoztak a dolgok!’

Blossom: Biztos vagyok benne, hogy így lesz. De mi a MOSTBAN vagyunk … és néha minden olyan izgalmas, mintha a festék száradását kísérnék figyelemmel!

Fény Föderációja: De az eredmény mindig üdítő, ha valami lezárul. Egy teljesen új ÉRZÉS, a körülményeskedéssel szemben, nem gondold?

Blossom: Valóban. Ott a pont. És megy tovább minden!

Fény Föderációja: Folyamatosan figyelemmel kísérünk téged!

Blossom: Szeretlek benneteket! Hálás vagyok….Közben mászom tovább a létra következő fokára!

Fény Föderációja: Hogy egy másik, egy magasabb szintű látószögből tekinthess le a dolgokra.

Blossom: És, hogy egy átfogóbb képet kaphassak!

Szeretettel és hálával, a legközelebbi találkozásunkig.

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

 

 

FGF / BLOSSOM / 2012-11-26

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. november 26.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Nos… ismét elröpült egy hét…egyre közelebb vagyunk az év végéhez!…És az enyém! Hogy lepergett ez az évem! Nos, rátok bízom!…Ti tudjátok a legjobban, hogy mit ÉRZEK…

Fény Galaktikus Föderációja: A legszívélyesebb üdvözlet mindannyiótoknak! Te arról beszélsz, hogyan repül az idő és egyetértünk abban, hogy ez a helyzet veletek! De az Új idő még gyorsabbnak fog tűnni… Sokkal inkább úgy, mintha NEM is lenne idő! Mivel az idő a régi paradigmához tartozik és az ’idő’ haladtával egyre kevesebb és kevesebb jelentősége lesz annak. Az elkövetkezendő hetek olyanok lesznek, mintha egy nap egy perc lenne!

Már most is nagyon sok Szeretet áramlik át…néhányan nem is érzékelik…de sokan nagy impulzusokban jutnak hozzá. Legyen úgy Legdrágábbjaink,…hogy a szívetek örömmel fogadja és megnyílik annak az energiaáradatnak, amely a bolygótokra zúdul!

Emlékeztessétek magatokat állandóan arra, hogy TI SZERETET VAGYTOK és arra, hogy itt az idő, hogy KITELJESEDJETEK önmagatokban önmagatok által!

Egy kis zavart is ÉREZHETTEK azt illetően, amit ez valójában jelent és tudjuk, hogy korábban beszéltünk már nektek több alkalommal erről…de ismét emlékeztetünk benneteket rá! Hiszen amikor a pénzt felteszik, a lottót megnyeri valaki!

Minden egyes lélek perspektívájából…attól függően, hogy az adott perspektíva hol van…ott „Az Eseménynek” köszönhetően lesz egy kioltási [merülési] hullám…Mi egyszerűen ezt csak az alapján jegyezzük meg, amit látunk. Ennek lesz egy másodlagos kimenete, amint ez előkészíti az éneteket az elérkező magasabb energiára.

Sok ember olyan történésekről beszél, melyek napenergiával kapcsolatosak… Én még nem tanulmányoztam ezt… egyáltalán fogtok Fényt küldeni?

Valóban! A Nap Fényt ont! Ezt a témát illetően annyit mondanánk, hogy sok aktivitás fog egyenesen ebből a járműből áramlani. Ismét úgy döntünk, hogy nem rontjuk el a meglepetést, viszont bevalljuk azt, hogy ’a napisten’ óriási szerepet fog játszani abban, ami szemmel láthatóvá válik majd.

SENKINEK SEM KELLENE ARRA SZÁMÍTANIA, AMIRE MINDENKI SZÁMÍT!

Azt szeretnénk sugallani, hogy a TÖKÉLETES IGAZSÁG pillanataiban…mindenki jól tenné, ha a testét, a lelkét és a szellemét az Egység megtapasztalásához illesztené!

Bár ez mindenki számára más lesz…de azt sugalljuk, hogy lesz egy ’közös rész’, melyben MINDENKI változást fog tapasztalni!

Lélegezzetek be és ki a legmélyebb szinten és nyissátok meg magát a LÉNYETEKET annak, ami VAN.

Legdrágább Földlakók!… A végső napok a vége felé járnak! Új napok fognak leragyogni és MINDENKI számára a csodálatos Föld megújított REMÉNYÉT adják. Egy gyönyörű bolygót, melyet TI fogtok újrateremteni önmaga dicsőségébe!

Az emberek meg fogják tapasztalni a különbséget a lelkükben… attól függetlenül, hogy az adott személy meddig jutott el addig a pillanatig. Mivel ez a beáramló Fényszeretet lehetővé fogja tenni a szellem szárnyalását és azt, hogy ÖNMAGA LEGYEN!

Ó, az az öröm, melyet megtapasztaltok majd! Amint ti mondanátok… hanyatt dobjátok magatokat tőle!

És megmarad ez az öröm?

Egy bizonyos fokig igen!…Mérhetetlen lesz, a maga ’hajnalán’… De egy kicsit lassan fog érlelődni azért, hogy mindenki alkalmazkodni tudjon az ő újabb, magasabb szintéjhez.

SENKI…SEM FOG UGYANAZ MARADNI, AMILYEN ELŐTTE VOLT!

És az élet…csak megy majd tovább?

Nem ’csak’ megy tovább! Az élet magára ölti az Új Felvilágosodást!

Azokért, AKIK ÚGY DÖNTENEK, hogy… egy szívből jövő csodaországban találják magukat… A szíven belül NYILVÁNVALÓ lesz a különbség az én számára és ’tisztázni’ akarja majd!

Egy kicsit jobban el tudnátok magyarázni?…’tisztázni’?

Sokkal szemmel láthatóbb lesz az én-hatalom vágya. Olyan régóta volt az ember ’uralom alatt’ és magától értetődő az Emberi Lény abszolút tökéletessége. Az embereknek ismét meg kell vizsgálniuk a helyzetet, ami volt és minden mozdulatával lehetővé kell tennie, hogy az okozott kárt helyreállítsa.

Ez lesz a legfontosabb az emberek vágyai között… Hiszen, ha ez egyszer kijavításra kerül, akkor az ugrások és szökellések ugrálva és szökellve jönnek majd…és a világ ’jellege’, melybe az emberek Bíztak, hogy belesétálnak…a küszöbön fog állni…szélesre tárt ajtóval!

Földi lelkek! … Az élet lelkei!… Amint ez a Fény rátok zúdul… találjatok rá önmagatokban a megbocsátásra!… Megbocsátásra az énetekkel szemben, amiért az időről-időre tévútra vezetett…olyan ösvényekre lépve, melyek nem voltak hasznosak,… de elfogadtátok!

Keressétek a megbocsátást azok felé, akik VALÓBAN a sötétebb ösvényekre léptek és képtelenek voltak a szabadság felé vezető utat megtalálni!… Hiszen ők nagyon eltévelyedettekké tudnak válni és körül tudják ásni magukat azzal a bizonyos úttal…mely a napfény minden gondoskodásával elhagyta a gondolataikat és így a lelküket is!

Amikor eljön ez a Fény…találjátok meg ÖNMAGATOKAT…a VALÓDI ÖNMAGATOKAT… és ajánljátok fel neki a legmélyebb Szeretetet mind az énetekért/iránt mind pedig MINDENÉRT, AMI VAN.

ÉREZZÉTEK azt a Szeretetet… mivel eláruljuk nektek… hogy ellenállhatatlan lesz!

Tehát ez egy bizonyos időn keresztül fog végbemenni? Mert láttam egy maja úriemberrel készült videót, aki arról beszélt, hogy van egy nyolc perces ’kiruccanás’, mely során tudatába kerülünk a Felsőbbrendű tudatosságnak és aztán rajtunk áll majd, hogy ’kövessük’… vagy valami ilyesmi.

Amint mondjuk…ez a Fényáradat nem lesz folyamatos… ’pillanatnyi’ lesz a dolgok Nagy Rendszerének kifejezésével élve!

Úgy értem…Ha valaki elfoglalt…Valószínűleg elmulasztja!!??

Nem…ez nem történhet meg! Az a valami, ami jön, NEM ugyanolyan rezgésű, mint bármi, ami korábban jött! Nem olyan lesz, mint ahogyan előzőleg említetted, hogy egyesek tudatában lehetnek, mások meg nem… mint például egy csillagkapu kinyitásánál.

AMI JÖNNI FOG, AZT NEM LEHET FIGYELMEN KÍVÜL HAGYNI!

Minden tisztelettel…ez mind szép és jó nektek!… Ti tudjátok, miről beszéltek… de mi nem! Azt kell gyanítanunk és ’kiszedjük a velejét’ minden, a témával kapcsolatban közölt különféle állításnak. Tudom, hogy nincs már sok idő ahhoz, hogy elmenjünk…de ezt kell mondanom… A legtöbb tőlem telhetőt megteszem, hogy a legjobb helyen legyek amíg ez az idő eljön…ez rajtam áll… A 2008. október 14-i emlékeimről mesélek…amikor a várakozás egész elviselhetetlennek tűnt… vegyítve az izgalommal és egy óriási mennyiségű várakozással.

Nos, akkor azt javasoljuk, hogy amennyi lélegzetvételt csak lehet, annyit tegyetek meg meditáció segítségével és engedjétek meg a lélek ISMERETÉNEK, hogy BÉKÉT hozzon az adott helyzetbe!

LEGYEN TUDÁS A SZÍVETEKBEN ÉS BIZTOS NYUGALOM LESZ AZ ELMÉTEKBEN…ARRA VONATKOZÓLAG, HOGY HA BÁRMI IS TOLÓDIK, AZ AZ ISTENI AKARATBÓL VALÓ MEGHOSSZABBÍTÁS MIATT TÖRTÉNIK.

MINDEN, AMI BENNETEK ÉS KÖRÜLÖTTETEK VÉGBEMEGY, AZ AZ ISTENI TERV TELJESÍTÉSE.

EMLÉKEZZETEK ERRE… JELENJEN AZ MEG BÁRMILYEN FORMÁBAN!

Amikor ezt mondjátok…az egy olyan eset, hogy el kell hogy fogadjuk a nehéz időket is, nem csak a könnyűeket?

Könnyű lesz, ha úgy döntötök, hogy bársonyból lesz…és nehéz, ha úgy döntötök, hogy kőből. [itt arra utal, hogy minden döntés kérdése! – a ford. megj.]

Nem szeretnénk összezavarni benneteket ebben a helyzetben…Mi csupán arra vágyunk, hogy a gondolataitokat kövessük a legbecsesebb dologgal.

Köszönjük! Szeretném tisztázni azt is, hogy nem adtatok időpontot e Fény eljövetelének… Ennek oka van?

Mi az, amire emlékszel?

Az, hogy elhatároztam, hogy nem hasonulok az  ’időkhöz’ legalábbis ami benneteket illet…

Mi csupán a vágyaitokhoz tartjuk magunkat!

Képzeljétek el!.. LEGYETEK TUDATÁBAN annak,… hogy a Fény, mely a bolygótokRÓL özönlik, az hihetetlenül ragyogó… Mivel sokan-sokan-sokan vagytok, akik TUDJÁK a szívükben, hogy egy ÚJ VILÁG hajnala kezdődik minden egyes adott pillanatban.

Ez a sugárzó energia ad oly nagy jelentőséget a dolognak!

KÉPZELJÉTEK EL…,hogy minden a ’tudatban van’…A szívetek EGYKÉNT ver és a gondolataitok a SZERETET rezgésével azonosak és azzal a vággyal is, hogy ezt az Új Világot megteremtsétek!

Hiszen a szívetek mélyén tudjátok, hogy a küldetésetek…amelyre oly régóta vártok és amely miatt a szívetekben annyi aggodalom volt hosszú időn keresztül…az, hogy benneteket abba az időbe SUGÁROZZON, amely megvalósítására megegyezésetek van.

ÉS MEG FOGJÁTOK VALÓSÍTANI!

MINDEN kétségből szabadítsátok ki a gondolataitokat!… Engedjétek meg magatoknak, hogy a beteljesülésetek Aranyló dicsőségében megmártózzatok! A megtett út nem volt csapdák nélküli, de az út, amit meg kell még tennetek az egy olyan dicsőséges napsütés,…mely egész végig egy hevítő és izgató ÉRZÉSSEL van kikövezve.

Legdrágább lelkeink!… Veletek vagyunk!… Velünk vagytok!

TUDJUK, hogy ami jön, az felülmúl minden várakozást!

TUDJUK, hogy mindig ezen idők felé meneteltetek…évszázadról évszázadra…és MOST elérkezett!

A mennyek Békét visszhangoznak…amint az élet egy teljesen új értelmet vesz magára… és ez…a legrégebbi történet a könyvben.

Nagyon köszönjük!… (Nagyon rövidnek tűnik, bár két órába telt… volt egy nagy megszakítás benne… elveszítettem a dokumentumot a felénél! Magasztaljuk a Google-t!)

Csatornázta: Blossom Goosdchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás:Blossom Goodchild

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. november 20.

Blossom Goodchild közvetítése

A világok összeolvadása!

Nos, jó reggelt! Valamelyik nap gondolkodtam valamin…Ha ti vagytok Az Ellenőrzők [gondnokok] Ellenőrzői… Az Ellenőrzők Ellenőrzőinek Ellenőrzői és ha ez így van…akkor kik ők… mit csinálnak ŐK és egyáltalán… van-e bármilyen esély ennek megfogalmazására?

Üdvözlünk téged, drága hölgy! A mi és a ti érdeketek is, hogy „ellenőrizzünk” mindent, aminek megbeszéléséről a gondolataitok alapján döntötök. Valóban vannak ’rangsorok’ felettünk. Valójában nagyon is sok ilyen van. Talán meglepne benneteket a szintek száma, melyek ebben az ISTENI TERVBEN foglaltatnak. De nem arról van szó, mint amit ti úgy ismertek, hogy figyeljük az egyik házból a másikba történő mozgást. Ez a TERV tartalmazza egy egész bolygó és minden rajta utazó felemelkedését!

Egy pillanatra visszatérek a Hierarchiához! Csak hogy egy részt említsek… azt mondjátok, hogy „minden rajta utazó felemelkedését”. Vannak olyanok, akik úgy ÉRZIK/hiszik, hogy azok, akik nincsenek ébren nem „haladnak az áramlattal”… de ők is a bolygón vannak/a bolygó részei. Megtennétek, hogy tisztázzátok az ÉRZELMEITEKET mindezzel kapcsolatban? Nagyon össze lehet zavarodni minden ellentmondásos ’lehetőséggel’!

A MI IGAZSÁGUNKAT mondjuk; azt, hogy nem lenne egy ISTENI TERV, ha arról lenne szó, hogy egyesek lemaradnak. És ez úgy van… hogy ha valaki eldöntötte, hogy ebben az egész megérintő időszakban az adott „útján” lesz, akkor az pontosan… az ő döntése! Hiszen a bolygótokon fellelhető a szabad akarat – és így a szabad döntés – jótékony eleme. Ez az emberiség ajándéka. Miért/hogyan lenne lehetséges az, hogy attól függően, hogy döntéseitek „igen” vagy „nem” lennének, akkor a felvilágosodásukat egy alacsonyabb vagy egy magasabb síkra mozdítanák elő?

A dolgok nagyobb rendszerében senki sem lesz hátrahagyva.

Mindannyian EGY-ek vagyunk! Hogyan történhetne meg, hogy az EGY egyik része ne emelkedjen fel? Sportszerűnek mondanátok a diszkriminálást a sebességek között, melyeket az emberek az útjukon történő haladás miatt választottak?

Nos, kérlek benneteket, hogy a következő dolgot is tisztázzátok:… Arról van szó, hogy az ötödik dimenzió felé megyünk…fizikailag…TEHÁT…máshova megyünk?

Nem. De TI… önmagatokon belül kétségkívül haladtok előre! Ez túlságosan nehéz elmagyarázni!

Kérlek, próbáljátok meg, amennyire lehet!…ÚGY ÉRZEM, ez fontos!

Amikor egy lány arról álmodik, hogy férjhez megy és elképzeli a nagy napot és minden velejáróját… akkor lehetővé teszi önmaga számára, hogy a saját lelki szemeivel ’nézzen’. Úgy ÉRZI, hogy ő az a mesebeli hercegnő az ’elméjében’…mivel abban az időben, amikor ő vizualizálja, az ’ott’ van… de ez az ő jövőjében van… nem az ő „most”-jában [jelenében]! Amikor elérkezik a jövője az ő JELEN-ébe, vagy pontosan az a ruha, vagy épp nem az a ruha lesz rajta, melyről mindig is ’álmodott’…attól függően, hogy hogyan változtak a ’gondolatai és ötletei’ az abba a ’jövőbe’ való előrehaladás során. Azt fogja viselni, mely a legmegfelelőbb az akkori pillanatában. Amikor visszatekint a gyermekkori álomképre…úgy fogja ÉREZNI, hogy az a lélek, aki akkor ő volt…nagyon-nagyon régen…nem függ össze azzal a lélekkel, akibe ő belenőtt. Természetesen ő még mindig ugyanaz…de amint mondtuk, ő ’belenőtt a lelkébe’. Ez együtt jár egy olyan REZGÉSBEN VALÓ LÉTTEL, mely megfelel a lélek szintjének.

Sokan úgy találjátok, hogy tovább már nem tudtok olyan dolgokkal együtt rezegni, amikkel korábban még tudtatok. Nem csupán nem rezegtek tovább együtt vele…de nem is tudjátok elviselni az abban a rezgésben való létet. Hiszen…a rezgésetek együtt növekedett a SZERETET azon megértésével és frekvenciájával, melyet lehetővé tesztek magatok számára. Még amikor szabadnapon vagytok,… akkor sem ’süllyedtek’ vissza arra a szintre, melyben korábban voltatok. Csupán egy ’szabadnapon’ vagytok!

Számunkra…a mi IGAZSÁGUNKBAN…ezt választjuk magyarázatként. Ez számotokra szerintünk talán a legjobb …A FELEMELKEDÉSETEK.

NEM LESZ/NEM LEHET AZ EGYIK FELEMELKEDÉSI FOLYAMAT HASONLÓ EGY MÁSIKHOZ.

Mivel mindannyian személyek vagytok… csupán úgy tudjátok megtapasztalni, MINT EGY SZEMÉLY. Az eltérés a személy által az adott időben elért szinttől/frekvenciától/rezgéstől fog függni.

Milyen időben?

Az időben, amikor a földi bolygótokon…átváltozás lesz. ENERGETIKAI FORDULÓPONT. Senki…de senki NEM FOGJA ELMULASZTANI A MEGTAPASZTALÁST…de az messze érdekesebb lesz egyeseknek, mint másoknak; a SZERETET szintjétől és a megértéstől függően, melyben megálltak.

Nagyon kínos ezt mondanom…figyelembe véve, hogy én csatornázlak benneteket…de NAGY részem VALÓBAN REMÉNYKEDIK…NEM TUDJA…HANEM CSAK REMÉNYKEDIK abban, hogy eljön a várva várt december 21-e…és valami olyat fogunk megtapasztalni, ami valóban lehetővé teszi számunkra, hogy TUDJUK azt, hogy ’ez’ megtörtént… De van egy nagy részem, ami egy kicsit úgy ÉRZI, hogy ’Mi van, ha csupán azt mondják nekünk, hogy valami történt…mint például hogy egy nagyobb energiabeáramlás következett be és igen, a bolygók összehangolódtak és az idő előrehaladtával mi is észre fogunk venni önmagunkon belül egy változást’, stb… Más szavakkal élve…minden tisztelettel ’Mi van, ha az lesz, ami mindig is?’… és VALÓBAN minden tisztelettel kérdezem!

Mit fogsz tenni Blossom? Felhagysz az élettel? Kételkedünk abban, hogy ezt tennéd. Mosolygunk, miközben azt mondjuk: ’Ó, igen! Kishitű!’

Korábban már mondtátok és ideje lenne ismét mondani! Ez az, amire gondolok, srácok… nem tudnátok engem … vagy minden embert… MEGGYŐZNI arról, hogy minden meg fog változni azon a napon / akkortájt?

Miért kellene meggyőzni téged? Sosem kértünk sem téged, sem másokat, hogy vakon kövessenek! Hiszen azt kérjük…a lelkünk legmélyebb részéről, hogy LEGYETEK ŐSZINTÉK ÖNMAGATOKHOZ!

Értjük azt is, hogy nem tudod megosztani…ezen a ponton…a nézőpontunkat az üggyel kapcsolatban. De azt mondjuk neked…

(Az energia sokkal erősebbé vált!)

ISMERJÉTEK MAGATOKAT!

LEGYETEK ÖNMAGATOK!

AMI A BOLYGÓTOKRA JÖN KÉPESSÉ FOG TENNI BENNETEKET ARRA, HOGY KÖNNYEDÉN MEGALKOSSÁTOK A MENNYEK KIRÁLYSÁGÁT.

A HATALMATOKBAN ÁLL…MIVEL BENNETEK VAN.

KAPCSOLÓDJATOK ÖSSZE A LELKETEKKEL ANNAK LEGMAGASABB ÁLDÁSÁVAL ÉS AZ IGAZSÁG, A SZERETET AMA LEGMAGASABB BŐSÉGÉVEL!

NEKÜNK, AKIK NEM FÖLDIEK VAGYUNK…MEGVAN A SAJÁT RÉSZÜNK, AMIT VÉGIG KELL JÁTSZANUNK. ENERGIÁT ÉS GONDOLATOKAT KÜLDÜNK NEKTEK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY TELJESÍTSÉTEK A FELADATAITOKAT.

AMIHEZ/AMIÉRT A SZÍVETEK KIÁLT…AZ BENNETEK VAN.

AMINT E MINDENHATÓ FÉNYVILÁG RÁTOK ÖMLIK…ISMÉT EGYESÜLNI FOGTOK UGYANAZZAL A VILÁGGAL, AMI BENNEKET VAN.

A VILÁGOK EGYBEOLVADÁSA – AMINT ERRŐL MÁR BESZÉLTÜNK NEKTEK – …OTT FOG ELKEZDŐDNI. MIVEL A BENNETEK FEKVŐ VILÁG…ISMÉT ÖSSZEKAPCSOL TITEKET AZZAL A VILÁGGAL, MELYET NEKTEK KÜLDÜNK ÉS AZ ÚJ VILÁGOT EGYÜTT FOGJUK MEGTEREMTENI.

AZ IDŐ KÖZEL VAN!

A KIMERÜLT SZÍVŰEK SZÁMÁRA ENERGIÁT KÜLDÜNK, HOGY AZ UTOLSÓ MÉRFÖLDET MEG TUDJÁK TENNI.

TARTSÁTOK EGYENSÚLYBAN A LELKI SZINTETEKET!

NE ADJÁTOK FEL EBBEN AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN! IDŐNKÉNT LÁTJUK, HOGY MEGINOGTOK ÉS VÁGYUNK ARRA, HOGY ÉREZZÉTEK: MEGÖLELÜNK BENNETEKET!

EZ EGY ISTENI TERV

MINDEN LÉTEZŐ…ISTENI.

MIVEL MINDEN, AMI VAN…AZ ISTENBŐL VALÓ! NINCS SEMMI LEHETETLEN!

EZÉRT…MINDEN ENNEK AZ ISENINEK A RÉSZE ÉS EGYÜTT EMELKEDÜNK… ÖRÖKKÉ FELEMELKEDÜNK!

MIVEL NINCS KEZDET ÉS NINCS VÉG…CSUPÁN FEJLŐDÉS. MÉG AZ EGY FORRÁSÁBÓL IS, AHONNÉT MINDANNYIAN JÖTTÖK ÉS AHOVA MINDANNYIAN VISSZATÉRTEK.

NEM LESZTEK/NEM LEHETTEK UGYANAZOK, AMIKOR HAZATÉRTEK. MIVEL AZ OTTHON SEM LEHET UGYANAZ!

MIVEL TI…MINDANNYIÓTOK ÚGY VÁLTOZTATTA MEG AZ OTTHONÁT, AHOGYAN SAJÁT MAGÁT. MIVEL MEGVÁLTOZTATTATOK MINDENT… A KEZDETTŐL, AMI SOSEM KEZDŐDÖTT EL A VÉGÉIG, AMINEK SOSEM LESZ VÉGE.

SZABAD AKARATOT KAPTATOK, HOGY KIFEJEZHESSÉTEK/ MEGTAPASZTALHASSÁTOK A SZERETETET MINT ÖNMAGÁT!

MINDENNEK – AMI A SZERETET – ÁTALAKÍTJÁTOK AZ ENERGIÁJÁT… MINDEN SZERETET… ÖNMAGA MAGASABB SZINTJÉVÉ, AMINT TI IS MAGASABBRA JUTTOK ÖNMAGATOKON BELÜL. EZÉRT NEM LEHET VÉGE…MIVEL TI, MINT EGYEK… MINDIG ÖNMAGATOK/ÖNMAGA MAGASABB SZINTJÉRE FOGTOK ÉRKEZNI… SZERETET … ÖRÖKKÉVALÓ.

Köszönjük! Úgy ÉRZEM, hogy talán ez volt a Gondnokok Gondnokainak Gondnoka! Az energia ereje kétségkívül úgy érződött!

Ezt meg tudjuk erősíteni… de szeretnénk kifejezni ezt olyan módon, hogy ugyanazon a fokon vagyunk… de ebben a sorban van három fokozat és mi valahol a közepén vagyunk!

Nos, ismét köszönjük ezt az interakciót! Valóban! Tehát hogy összegezzük… alapvetően … azt mondjátok, hogy lesz ’Egy Történés’… Nem adtatok dátumot… és ez a történés mindannyiunkat önmagunk egy magasabb szintjére fog mozgatni… nem lényeg, milyen szinten vagyunk… az adott időben.

Szeretnénk azt is hozzátenni, hogy néhányatoknak…akik úgy döntöttek, hogy alszanak… lesz egy ’Óriási Leleplezés’. A lelkük IGAZSÁGÁTÓL és a megtett utazásoktól függően… megtörténhet az is, hogy ők hirtelen TELJESEN felébrednek és automatikusan Magasabb szinten találhatják magukat akár annál is, aki sok éven keresztül járta a spiritualitás ösvényét. Nem az a dolga senkinek, hogy másokat megítéljen ebben a nagy tervben való helyzetében…hiszen nem ismeritek mások utazásait és azt sem, hogy mit adtak nekik és mit kaptak az utazásuk során.

Oly sokan vagytok, akik úgy döntöttek, hogy nagyon sok isteni módon szolgálnak. Olyan sokan vagytok, akik sóvárognak arra, hogy ezt a döntést beteljesítsék!

Legdrágább lelkeink… Fivéreink és Nővéreink!… Mivel mi EGY SZERETETCSALÁD VAGYUNK, … így nagyon hamar elérkezik az Új Út. A történelem nem ismétlődik meg. Ez elrendeltetett!

Azok közületek, akik szolgálni jöttek, szolgálatban fogják találni magukat. Az effajta szolgálattevők szíveit elárasztja majd a SZERETET és a kötelességtudat az adott szolgálatra vonatkozóan.

Gyűjtsétek össze az erőtöket… énekeljetek a szívetekből és Új Módon adjatok hálát!

LEGYETEK HÁLÁSAK!

ADJATOK HÁLÁT AZÉRT A LÉNYÉRT, AKIK TI VAGYTOK…AKI ABBAN A HELYZETBEN SZOLGÁL, AMELYIKBEN TI.

ELŐRE- ÉS FELFELÉHALADÓAN SZOLGÁLUNK EGYÜTT… EGYKÉNT … AZ ISTENI SZERETETBEN.

Nagyon köszönjük! Valóban szükségem volt erre! Ismét ÉREZTEM…egy kicsit valamiféle dolgot mindezzel együtt… és ez arra késztet, hogy még inkább ÉREZZEK valamiféle dolgot; valamiféle dolog ÉRZÉSÉT adta…. ha értitek, mit akarok mondani!

VALAMIFÉLEKÉPP!

SZERETLEK BENNETEKET! Áldás és hála ezért a helyzetért, amiben én szolgálok! Szeretet és köszönet!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: Blossom Goodchild

 

 

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. november 12.

Blossom Goodchild közvetítése

A SZERETET VIRÁGA

Nos, helló mindenkinek! Istmét itt vagyok és mondhatnám azt, hogy milyen nagy öröm volt számomra, hogy rajtam keresztül beszéltetek a legutóbbi Sedona-i konferencián. Ez volt aztán a valami! Köszönöm! Nos… merre tovább?

Egy olyan helyre menjünk bennetek, mely megvilágítja a lelket. Menjünk mindannyian előre egy olyan együttlét felé, mely a Szeretet legtisztább rezgését adja. Egy olyan szabadságot biztosítotok magatoknak, mely döntésetek által ’élitek meg önmagatokat’. Oly régóta jártatok a hitetekben; de azt mondjuk nektek, hogy az előttünk álló napokban…  nem a ’hit’ lesz a napi parancs… hanem a ’bizonyosság’.

Pontosan minek a bizonyossága?

Nem csupán annak, amit a tágra nyitott szemetekkel láttok… Bizonyossága annak is, amit önmagatokon belül ÉREZTEK. Kérdések sorozatát tettétek elénk, de MEGTUDJÁTOK majd, hogy MINDEN kérdésetek kielégítésre kerül. MOST engedjétek meg önmagatoknak, hogy minden egyes pillanatban az ÖRÖM ÁLLAPOTÁBAN LEGYETEK! Ha úgy döntötök, hogy megteszitek, akkor a belétek hatoló Szeretet Új Hullámát fogjátok megtapasztalni. Segíteni fog nektek az előttetek álló találkozás megértésében. Hiszen látjátok, legdrágább lelkeim…hogy mi, akik azért jöttünk ide, hogy segítsünk nektek az átváltozás folyamatában, most egy olyan helyzetben vagyunk, amikor egyszerűen arra várunk, hogy előre haladjatok…azért, hogy [mi is] előre tudjunk haladni.

Igen…előre menni, de miért?

Azért, amiért idejöttünk!

Ami…?

Ami a segítség. Hogy egy folyamatos kapcsolatot tartsunk fenn veletek azért, hogy MEGTUDHASSÁTOK, KIK VAGYTOK… az által, hogy mi emlékeztetünk benneteket erre.

Akkor azt kell mondanom, hogy… nagyon jó munkát végeztek, mert biztos vagyok abban, hogy tudatában vagytok annak a Szeretetnek, melyet akkor tapasztaltam, amikor távol voltam.

És nem lehetne azt mondani, hogy ennek mindig így kellene lennie? De ki valósított meg ilyen szintű Szeretetet?  Mindannyiótok! Csupán azt kell tennetek, hogy folyamatosan azon a szinten maradjatok!

Mondhatom azt, hogy nem olyan könnyű ezt megtenni, amikor nem abban a környezetben vagyunk?

De ez a feladatotok, nem?

TUDJÁTOK!… EGYSZERŰEN ENGEDJÉTEK MAGATOKAT BENNE MARADNI!

A lényeteken belül olyanok vagytok, mint egy viruló virág. Gondoztátok a magot és éreztétek a növekedését. Most az a feladat, hogy a növekedésetek csúcsára kerüljetek. A virág szépsége – amik ti vagytok – teljes ragyogásában! ÉREZNI fogjátok magatokban a különbséget! Ez kész. De… mondhatjuk úgy is, hogy … bár ez önmaga teljességében van… a Nap Fényére vár azért, hogy teljes pompájában jelenhessen meg. Ha egyszer az a Fény rávilágít…teljesen más színárnyalatban fog megnyilvánulni.

LEGYETEK ENNEK TUDATÁBAN!

ÉREZZÉTEK a szívetekben!

Megteszünk minden tőlünk telhetőt. Ami engem illet… mint sokan mások is … én azon töprengek, hogy mi fog történni az év végén. Amikor odajutunk, tudni fogjuk. Sok olyan emberrel találkoztam, akik BIZTOSAK abban, hogy valami nagyon fontos dolog fog történni december 21-én … ők egyszerűen TUDJÁK ezt. Én nem! Én Igazán remélem, hogy a Felső Szeretet Fényének energiája behatol majd a bolygónkra és mindenkiben/minden dologban változást fog okozni.

De kétségeid vannak!

Igen?

Nem érzékeljük a kétség energiáját. De eláruljuk neked, hogy régóta vagyunk ezen az utazáson. Rábíztuk a Lényeinkre, hogy szolgálatban legyenek azért, hogy lehetővé tegyék e változás megtörténtét. 100%-ot adtunk a TUDÁSUNKNAK és a SZERETETÜNKNEK ebben a projektben, mivel értékesnek találjuk. Ezt a folyamatot illetően azt mondjuk, hogy nem csupán egyetlen kimenet van a továbbiakban. Bár azt is mondhatnánk neked, hogy… bölcs dolog lenne minden elvárást megszüntetni… hiszen ami jönni fog… azt, ami jönni fog… képtelenek vagytok felfogni.

Miért?

Annak a jelentős hatásnak köszönhetően, mely benneteket ér majd. Jelenleg ez nincs a teremtő tudatosságotokban. De ha ’A Történés’ egyszer mindenki számára felajánlásra kerül … akkor mindenki a saját módján … a saját helyén… döntéseket fog hozni, mely a bolygót előre mozdítja majd az őt megillető, várt helyzetbe.

Tudom, hogy nem kellene folyamatosan kérdezgetnem…, mert ez a téma rezgését csökkenti… de … el tudnátok mondani nekünk legalább azt, hogy az élet olyan lesz-e, mint mindig, de egy Világosabb ÉRZÉSSEL?… ha értitek, amit próbálok elmondani?

Az élet nem tud ugyanolyan lenni és nem is lesz ugyanolyan Az Eseményt követően.

Tehát… például azokat a dolgokat fogjuk még megtenni, amelyeket a határidőnaplónkba írtunk a következő évre vonatkozóan?

Ó, igen… Hiszen az élet nem áll meg. Nem az fog történni, hogy a dolgok egyszer csak ’nem lesznek’. De óriási különbség lesz a viselkedésetekben és ez arra késztethet benneteket, hogy megváltoztassátok a határidőnaplótokban lévő dolgokat!

Sokkal könnyebb lenne, ha tudhatnánk. De itt abba is hagyom, hiszen nincs értelme régi vizekre evezni. Mindazonáltal azt kell mondanom… hogy csupán az utóbbi héten tűnik úgy, hogy sok csúcson lévő ember mondott le bár engem nem ’ér el’ a dolgok ezen oldala… ez jó érzés és mintha a végső felkészülés történne meg annak érdekében, hogy a rossz dolgok eltávolításra kerüljenek!

Előttetek járunk annak ismeretében, ami történni fog. Csendesen és nyugodtan ültünk a színfalak mögött előidézvén a változások olyan módját, mely tagadhatatlan, de ugyanakkor nagyon is észrevétlen. Ennek így kellett történnie. De az eljövendő időben nem leszünk ’láthatatlanok’. Az Isteni Tervben való közreműködésünk minenki számára tökéletesen nyilvánvaló lesz. Sokan vannak, akik más utat fognak választani egy időre mivel az IGAZSÁG puszta felismerése sokakat magával fog ragadni.

De… a késedelmet nem lehet többé késleltetni! Az Énetek ezen új terébe való elmozdulás lehetőségeket fog adni arra, hogy fokozzák az összehangolódást mindennel, ami van. A döntés a tiétek. Tehát sokan közületek kész vagytok; készen álltok arra, hogy elérjétek ezt az Új Hullámot, … mely viszonzásképp új kezdeteket fog magával hozni…Magával hoz majd új nézeteket is és…a felfogás új szintjeit is.

A léleknek és mindennek, ami van az ÓRIÁSI felemelkedése által…az emberek képesek lesznek olyan energiákkal egyesülni, melyek korábban nem voltak elérhetők. Ezeken az új szemeken keresztül az emberek – amennyire csak vissza tudnak emlékezni – képesek lesznek látni mindent, amit már olyan régóta vágyódtak látni.

Úgy gondolom, hogy valóban nem sokat kell várni. Azután is e módon fogok kommunikálni veletek?

Egy bizonyos mértékig. De a kommunikáció szintje sokkal könnyedebb természetű lesz. Ez majd egy egész más formájú kommunikációba torkollik, mihelyst az emberek energiája alkalmazkodik a Magasabb szinthez és ez által az ’együttlét’ könnyebben össze lesz kapcsolva.

Tudom, hogy sokan nagyon lelkesen várják, hogy közvetlenül kommunikálhassanak veletek – hogy így mondjuk. Ez is lehetséges lesz?

Azokkal, akik a szívükben ismernek bennünket…valóban egymás mellett leszünk az eljövendő napokban. Mondjuk úgy, hogy sokan fogunk közöttetek járni … azt is mondjuk … hogy nagyon sokan ugyanúgy képesek lesznek közöttünk is járni.

De ez nem márciusban lesz… vagy körülbelül akkor, ugye? Feltetelezem, hogy az effajta ’egyesüléshez’ valamennyi időre azért szükség lesz.

Teljes mértékben a ’világ reakciójától’ fog függni. Minél többen döntenek úgy, hogy elfogadják AZ IGAZSÁGOT, annál gyorsabban fognak megtörténni a változások. Minden, az Új Energia megjelenését követően is folyamatosan növekvő energia szintjétől fog függni. Ha már egyszer egyesültetek a lelketek önvalójával, akkor sokkal jelentősebb változás fog történni belül…mely lehetővé teszi majd a sokkal nagyobb változást.

Ez nagyon érdekes!…Az emberek már alig várhatják, hogy BENNE LEGYENEK! De nekem van még egy részem, mely azt gondolja, hogy lehet, hogy egy nagy tündérmesébe pottyanok… mivel elég nehéz számomra elképzelni, amiről beszéltek. Valahogy megpróbálom felfogni, amit mondotok, de…itt vagyok és úgy ülök itt, mint egy ’normális’, pedig csak néhány hét van hátra, mielőtt az úgynevezett változás megtörténik; de valójában a dolgok sem ÉRZIK máshogy ezt.

Arra kérünk, hogy kérdőjelezd meg az utolsó állításod! Őszintén mondhatod azt, hogy ugyanazt ÉRZED, mint – például – egy évvel ezelőtt?

Egy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy ’menjetek kirándulni’!

De nézz most a mindenben jelen lévő Bizalmad szintjére! Tartsd észben, hogy a mi szemszögünkből nálunk nincs idő. Mi csupán ’hajóra pakoljuk’ a fejlesztést… a folyamat elkészül…és megvalósul a NAGY ISTENI TERVEN belül.

Ami minket illet, mi már szinte ott vagyunk…és ez a helyzet veletek is.

De minden tisztelettel mondom, hogy úgy hiszem, hogy legalább néhány évvel ezelőtt azt mondtátok: ’Minden rendszer működik’ és mindannyian nagyon izgatottá váltunk…És…

És mi azt is gondoltuk, amit mondtunk. Minden tisztelettel feléd is drága Blossom, hiszen korábban sokszor mondtuk azt neked, hogy …amikor egy olyan helyzetben vagy… egy olyan rezgésszinten állsz, hogy képes vagy teljes mértékben elérni minket… értékelni fogod azt, hogy mi sohasem ’akadályoztunk’ benneteket semmiben! Ami minket illet, az utazásunk veled IGAZSÁGBAN történt. De a ’félreértett’ dolgokon együtt fogunk nevetni és azt mondjuk majd: ’Nos, látod?’

Várom már! Egy jó nagy nevetés veletek különleges lenne! Azon gondolkodom, hogyan toleráljátok időnként a tudatlanságomat!

Nem tudatlanságként fogjuk fel…inkább egy kis naivitásként. De egyszerűen amiatt van, ahol vagytok… ahol sokan vagytok…vagy ahol feltételezhetően vagytok. De egy virágzó virágként bennetek… ez már a teljességében van…minden ismert…már csak arra van szükség, hogy TUDATÁBAN LEGYETEK!

Tehát amikor ez a Fényenergia megérkezik majd…rögtön …’tudni fogjuk’ azt?

Erre nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni! Hiszen minden az adott személytől fog függni. A világotokban – a MOSTANI ismeretetek szerint – nagyon sok lélek él…de mind a saját értelmi szintjén rezeg. Ezt ők választották és továbbra is ők választják majd meg. Ezért…nem az fog történni, hogy hirtelen mindenki ’mindent megkap’ majd…néhányan talán. De néhányan ’többet kapnak majd annál, mint ahol előtte voltak’…de az előrehaladásban semmivel sem lesznek közelebb azoknál, mint akik sok holdhónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy felébrednek.

Nincs ebben semmi megítélés! Nem is lehet…hiszen minden lélek a saját személyes felemelkedési szintjén több ,mint boldog lesz és arra a szintre ’ébrednek’, melyre mozdulni fognak…és azzal a tudással, hogy ez tovább fog folytatódni.

Úgy gondolom, hogy számomra… Én csupán a történések fényében tudnám ezt tenni és elfogadni. Mennyiben lenne más, ha képesek lennétek idő előtt ’beavatni’ bennünket?

Valójában nagy mértékben más lenne!!!…Ez az, amiért nem tehetjük meg!

Menjetek a szívetek belsejébe, legdrágábbjaink! ÉREZZÉTEK BELÜL A TUDÁST! Amikor ÉRZITEK… tudjátok, hogy nincs kétség. Ez csupán akkor van, ha megengeditek, hogy a gondolataitok befolyásoljanak. Akkor betelepszik a zűrzavar. Ellenőrizzétek a gondolataitokat és küldjétek azokat a szívetekbe, hogy ott megtelepedhessenek és felismerhessék a szívetek által árasztott IGAZSÁGOT. Nincs szükség szavakra a gondolatokhoz…csupán BÉKE kell! Egy Békés Béke, melyet csupán a lélek csendjében lehet ÉREZNI tudván azt, hogy valójában minden jó és hogy az emberek szenvedései és megpróbáltatásai hamarosan megszűnnek, miután az emberek SZERETETBEN egyesülnek a SZERETETTEL.

Köszönjük az időtöket – mint mindig…. Mindaddig nem tudom pontosan, mi újat tanultam ma, amíg vissza nem olvasom. De a szívemből köszönöm a türelmeteket, a megértéseteket… a vezetéseteket és a felemeléseteket! Szeretet és köszönet!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás:Blossom Goodchild

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. október 13.

Blossom Goodchild közvetítése

Szervusztok, barátaim! Egész vicces néhány ’rajongótok’ irománya és a hozzászólásuk ahhoz, hogy folyamatosan a SZERETETRŐL beszéltek. Kíváncsiak arra, hogy mikor ’fogjátok lecserélni a lemezt’ – hogy így mondjuk. Kommentálnátok ezt a dolgot?

Üdvözlünk benneteket és örülünk nektek…Kivétel nélkül. Ez ügyben nem tudunk többet mondani, csupán azt, hogy ’SZERETÜNK BENNETEKET!’. Minden tiszteletünk azoké,…akik ismétlődőnek tartják a beszélgetésünket! De ők azok, akik még nem egészen ’Értik.’…és ezért van szükség az ismétlésre.

Akik olyan gyorsan mondják magukról, hogy ’megvilágosodtak’ és sok embernek mondják újra és újra, hogy ’mennyire spirituális emberek’…azok ugyanazok a lelkek, akik másokról negatív dolgokat mondanak a hátuk mögött. Ennélfogva szükség van továbbra is hajtogatni azt, hogy TI A SZERETET VAGYTOK…EZÉRT TUDHATNÁTOK EZT ÉS TELJESEN AZZÁ IS KELLENE VÁLNOTOK.

AMIKOR ismét SZERETET LESZTEK…AKKOR lesztek ’roppant spirituális emberek’. Hiszen láthatjátok drágáink, hogy egy ’roppant spirituális személynek’ nincs késztetése arra, hogy ezt másoknak elmondja. Mivel egy ’roppant spirituális személy’…pontosan az!

Személy szerint én egész kényelmesen ÉRZEM magam ezekben a napokban, bármiről szeretnétek is most beszélni. Ritkán van valami, ami arra kényszerít, hogy megkérdezzem…és több, mint boldog vagyok attól, hogy a témát rátok bízom. Ámbár…nincs már sok idő az év végéig…a hőfok emelkedik, és izgatott lelkiállapotban vagyunk. Hogy vagytok TI és milyenek a TI ÉRZÉSEITEK most?

Azon elmélkedünk, hogy a ’zavargások’ most már ’bármikor jöhetnek’.

A ’zavargások’ szó egy kicsit aggasztóan hangzik.

Nos, a szobák ajtajára ki lehet tenni, hogy ’Kérjük, ne zavarjanak!’. Ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy ’Ne szakítsanak félbe!’ Így ezért azt szeretnénk mondani…hogy minden rendben…MOST MÁR bármelyik nap történhetnek megszakítások a normáktól és ahogyan egyszer bemutattuk…senki sem fogja soha tudni, hogy milyenek/milyenek voltak a normák.

Izgalmasnak tűnik. OLY sokakat ismerek, akik egyszerűen felnéznek az égre és a szívük csendjéből felkiáltanak: ’Gyerünk!’ Nos, bármit is értetek ez alatt, nyugodtak lehettek afelől, hogy sokan vagyunk, akik folyamatosan várakozunk!

ŐSZINTÉN folytathatjuk azzal, hogy kifejezzük és ismételten állítjuk, hogy SZERETETBEN JÖVÜNK.

Szeretnénk elnézést kérni azok miatt/nevében, akik oly sok, különféle kellemetlenséget okoztak sok ellentmondásos formában.

Számítunk arra, hogy azok legyetek, amit oly büszkén mondtunk rólatok: a ’FÉNY HARCOSAI’, hiszen ezek VAGYTOK!

Oly hosszú ideig ’rejtve’ voltatok. Ezekben az elkövetkező napokban…NEKTEK,…mint a jövő elődeinek,…EGYKÉNT kell előre haladnotok. Összhangba kerültök abban a lelketekkel, hogy…NEM VAGYTOK EGYEDÜL!

Sokan közületek olyan ’elfeledettnek’ … olyan ’félreértettnek’ érezték magukat. De most azt mondjuk nektek – annak Tudatában, ami közeledik -,…hogy a szívetek központja erővel és felismeréssel fog együttlüktetni azzal, amiért itt vagytok. Minden ÉRZETET, mely elnyomta az IGAZSÁGOT azzal kapcsolatban, hogy KIK VAGYTOK, el kell engednetek!

Bensőtökből…kivétel nélkül mindannyiótoknak…fel kell emelnie azt az ÉNT, AKI AZÉRT VAN ITT, HOGY MEGTEGYE, AMIÉRT IDEJÖTT.

Többé nem lesznek kérdéseitek. Többé nem LESZNEK kétségeitek. Nem férkőzhet be abba a kiegyenlítődésbe, amit TUDNI fogtok.

Hiszen azt mondjuk: ’HA EGYSZER MINDEZ ELKEZDŐDIK…NEM LESZ SEMMI, AMI MEGÁLLÍTANA BENNETEKET!’

ÉREZNI fogjátok a különbséget az ébredő lélegzetetekben. Azoknak, akik nem tudják megtalálni a létezés célját…lesz egy ugrás a lépésükben és egy ugrás a szívdobogásukban is.

AZ ÚJ VILÁG nagyon közel van már. Megfelelőnek tartjuk, ha a következő módon írjuk le nektek ezt. Olyanok vagytok, mint egy építészmérnök…a tervek elkészültek. A végső ’oké’ a tervekre lett rápecsételve. Megvan az ’indítási engedélyetek’ és már minden, ami ahhoz kell, hogy ’megépítsétek’. Papíron minden működik. A terv hibátlan. Már csak az ’anyagok’ hiányzonak, amik a megvalósításhoz kellenek.

Az elmém nem ÉRZI, hogy egész pontosan mit jelent az ’anyagok’ szó…Tisztáznátok ezt, kérlek?

Pontosan! Reméltük, hogy meg fogod kérdezni. Mivel nekünk kell ezekről gondoskodnunk.

Nem olyan anyagokra gondoltok, mint a téglák és vakolat, ugye?

Valóban nem. A ’nagy durranásra’ gondolunk – ahogyan ti mondanátok – annak érdekében, hogy az emberek ÉREZZÉK a különbséget önmagukban…hogy ezt az Új Világot fel tudják építeni.

Amikor kenyeret süttök…szükség van egy összetevőre, ami segít megemelni a kenyeret. Ezért hívhattok minket ’Élesztőnek’ ebben a projektben. Mi fogjuk ezt az extra segítséget nyújtani nektek, hogy lehetővé tegyük a terveknek, hogy ’felemeljenek’, ahogyan kell.

Egy ’Magasabb Energiáról’ beszéltek, amit szolgáltatni fogtok? És ha igen…milyen formában?

Elfogadjuk, hogy amit nyújtunk, azt a jelen helyzetben egy kicsit más módon értelmezhetitek. Így, szeretnénk tisztázni. Egy HATÁROZOTTAN ÉSZREVEHETŐ VÁLTOZÁS lesz…

Egy fokozatos folyamatról beszélünk, és ezt nem is tagadjuk. De szintén állítjuk azt is, hogy ’JÖN VALAMI’, amit ’A kezdő pont’-ként nevezhettek… ’A pillanatnak, amikor minden elkezdődött.’ – ha úgy tetszik.

Igen…’úgy tetszik’. Tudom, hogy nem fecseghetitek ki és nem ronthatjátok el a meglepetést…de a szívem nagyon pörög most és egész…érzelmesnek ÉRZEM MAGAM.

Engedd meg, hogy egy kicsit jobban elmagyarázzuk! Annak érdekében, hogy ezt a projektet végrehajtsuk…többet kell feltárnunk a szűkre szabott időpillanatokban, melyek összhangban vannak a nagyobb képpel. Csak apró darabkákkal ’tudunk ellátni’, melyeket olyan időkben mesélünk el nektek, amikor teljes mértékben biztosak vagyunk abban, hogy megfelelő módon értitek meg őket…azért, hogy a terv következő része végre legyen hajtva/sikeres legyen.

Engedjétek meg nekünk, hogy biztosítsunk benneteket arról, hogy a felajánlások, melyek majd megjelennek…olyan dolgok, melyek a kezdeti izgalomból egyszer megragadtak…Ezek azért vannak, hogy Nagyobb Magasságokba vigyenek benneteket. Észreveszitek majd magatokon, hogy azt mondjátok: ’Ez valóban megtörténhet?’

Milyen szinten értitek ezt? Nem sértés…de ez bármit jelenthet a teleportálástól az azonnali megnyilatkozáson át…a…

Pontosan. Ez BÁRMIT jelenthet…és BÁRMIT IS JELENT! De…térjünk vissza az elejére!…Nem fogjátok ezeket a csodákat megismerni mindaddig, amíg a szívetek nincs a megfelelő helyen.

SZERETET…Mert ez az, ahová tartozik. Ez az, ahol él.

Amint egyre jobban és jobban ÉRZITEK saját magatok Magasabb Igazságát…amint nagymértékben belehelyezkedtek abba…mint amikor valaki hazaér egy új környékre és elkezdi felfedezni minden dolog hollétét…amíg végül minden olyan ismerőssé nem válik, amilyenné a rezgés előző helye…akkor sokkal, de sokkal kényelmesebben fogjátok ÉREZNI magatokat azzal kapcsolatban, amiről úgy döntötök, hogy megteremtitek.

Sokan közületek ’álmodnak’ erről az Új Világról…erről az ’Arany Korról’…de ez messze túl van azon, mint amiről ti álmodni tudtok. Hiszen amint ’vissza’-alakultok ismét oda, akik egyszer voltatok,…képesek lesztek megteremteni egy olyan világot, amely meghaladja a ’jelenlegi állapototok’ legmagasabb gondolatait is.

Attól, amit meg fogtok teremteni, legdrágábbjaink, úgy fogjátok ÉREZNI magatokat, mint egy gyerek, aki a szemeit egy tálca süteményen, cukorkán és fagyin legelteti.

Elnézést! Egy kicsit fura hasonlat!

Elfelejtetted, hogyan viselkedik egy gyermek ilyenkor?

Nem. Azt sem tudják, mit tegyenek elsőként a tányérjukra!

És ez is olyan!

Hozzátehetnénk…hogy csoportok fognak kialakulni. Bizonyos képességű lelkek összegyűlnek majd, hogy ’megteremtsék a gondolataik gondolatát.’ Nagy lelkesedés lesz! És óriási öröm is!

Emlékezzetek arra, milyen egy új projektet elkezdeni… milyen heves vágya és elhatározása van egy babának, aki járni tanul.

EZ A TIÉTEK LESZ…ezerszeresére felnagyítva. A szívetek egy új szakaszába lép, ami után MINDENT, amihez hozzákezdetek nagy buzgalommal végeztek majd el…és ezt elmondjuk nektek…Mindegyik közül a legbecsesebb ajándék…ebben az új időszakban…az…hogy egyiket sem ÉRZITEK úgy, mintha azért TENNÉTEK, HOGY AZ ÉNT SZOLGÁLJA. Minden gondolatot és tettet SZERETETBŐL tesztek, EGYÁMSÉRT.

Hiszen az, ami elkövetkezik, lehetővé teszi majd számotokra, hogy egy másik szinten ÉREZZETEK és ÉRTELMEZZETEK dolgokat…pontosan azt, amit ti egymásért gondoltok.

Képzeljétek el, hogy EGY fonalgombolyag vagytok…Ha egyszer ’A történés’ megtörténik…olyan lesz, mintha a szemeket felszednék és sorról sorra…ti MINDANNYIAN ugyanazon teremtés részei lennétek. Ti mindig is a fonal voltatok…de MOST…ti önmagatokat EGY HEGYFOKKÁ ALKOTJÁTOK.

Azt hittem, azt fogjátok mondani, hogy EGY MELLÉNNYÉ! Pfuj! SOSEM rajongtam ilyen nyúlós számokért!!

Minden, amit most nektek mondunk…MEGÍGÉRJÜK…hogy értelmet fog nyerni az előttünk álló napok folyamán. Ha visszaolvasnátok ezeket a szavakat a jövőben, akkor ’leesne az állatok’ attól a pontosságtól, amit mutatunk. De ti…’ebben az időben/a ti időtökben’…csupán elképzelni tudjátok azt/elmélkedni tudtok azokon a dolgokon, amikről beszélünk.

Nem TUDHATJÁTOK most pontosan, hogy mi fog történi a fizikai valóságban azzal kapcsolatban, ami előttetek hever…de minden, amire szükségetek van csupán az, hogy csukjátok be a szemeiteket…ÉREZZÉTEK A SZAVAINK IGAZSÁGÁT…és a nem fizikai részetek máris ott lesz. Hiszen ÉRZITEK ezt! Ezért TUDJÁTOK is ezt…de ’az időtöknek’ szüksége van időre, hogy utolérjen benneteket.

Az idő közbeszólt…ennyi mára.

MINDENBEN, ami létezik,…abban SZERETET van. Amikor ezt IGAZSÁGKÉNT FOGADJÁTOK EL,…akkor azzal a SZERETETTEL rezegtek együtt, ami MINDENBEN ott van….Engedjétek meg magatoknak, hogy SEMMI MÁS NE LEGYETEK,…csak SZERETET!

SZERETÜNK. KÖSZÖNJÜK!…Valóban úgy értem…KÖSZÖNJÜK!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás:Blossom Goodchild

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. szeptember 25.

Blossom Goodchild közvetítése

Jó reggelt! Úgy érzem, remek lenne, ha tudnátok néhány tanácsot adni arra vonatkozóan, hogyan kezeljünk minden ’ellentmondást’ arra vonatkozóan, hogy mi fog történni a következő néhány hónapban. Egyesek nagyon is börtönben ÉRZIK magukat és egészen össze vannak zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mi fog vagy mi nem fog történni. Mások úgy ÉRZIK, hogy ’felfelé fogunk lebegni’ december 21-én, vagy korábban… Néhányan úgy ÉRZIK, hogy árvizek és földrengések lesznek és minden kommunikációs rendszer meghal és visszatérünk a közösségi szellemhez… Vannak, akik úgy ÉRZIK, hogy hajók fognak érkezni és rövid időre pánik fog kitörni… Néhányan úgy ÉRZIK, hogy Krisztusi Fény fog leszállni… Egyeseknek a legcsekélyebb fogalmuk sincs semmiről ezek közül. Tehát azoknak közülünk, akiknek ’van választásuk’ azzal kapcsolatban, hogy mit ’gondoljunk vagy ÉREZZÜNK’…mit mondanátok nekünk…hogyan jussunk túl mindezen, amíg várjuk, hogy a fentiek közül valamelyik dolog megtörténjen?

Jó reggelt neked is! Elfogadjuk, hogy ezek az úgynevezett ’ellentmondások’ egyesek gondolatait valóságos forgószélbe vihetik. De azt tanácsoljuk, hogy a belső BÉKE hatalma segítségével minden aggodalmat azonnal engedjetek eltűnni. Amikor a Béke a lélekben lakozik…mivel ez nem más, mint a LÉLEK VALÓSÁGOS ÉNJE…nem lesznek többé ilyen gondolatok, hogy ’mi lesz, ha ez lesz … mi lesz, ha az lesz’, mert az elme békéje egyszerűen a most minden egyes pillanatában él…BÉKÉBEN.

Akkor tudnátok esetleg jó tanácsot adni nekünk arról, hogy hogyan találjuk meg azt a BÉKÉT? Mivel minél közelebb kerülünk az év végéhez, annál jobban tűnünk úgy, hogy a teljes ’nem tudás’ –ban vagyunk. Nem azt kérem tőletek, hogy mondjátok el, mi fog történni…amiről azt mondjátok, hogy NAGY ESEMÉNY…és tiszteletben tartom azt, hogy ha úgy döntötök, hogy ne firtassuk. Tehát…a belső béke megtalálásához…azt mondjátok, hogy ’meditáljatok többet’, stb? … Olyan dolgokat, amiket már tudunk?

Ha már tudtátok volna ezeket a dolgokat, akkor azt kellene mondanunk…miért nem VALÓSÍTJÁTOK meg?

Mert a mindennapi élet elsuhan mellettünk és bár a meditáció az nálam megszokott…nem ÉRZEM sehol, hogy közel lennék ahhoz, hogy a lábaim a füleim körül lebegjenek.

És mi értelme lenne ezt tenned neked vagy bárki másnak!? Legdrágább lelkeim…arra ösztönzünk mindenkit, hogy ’kapcsoljatok ki, és látogassatok haza’ olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudtok. Ennek az előnyeit sok alkalommal elmondtuk…megértjük azt is, hogy ezen kívül sok dolgot kell megtennetek egy nap. Ezért javasolhatnánk valami nagyon egyszerű dolgot nektek?

Naná!

TUDÁS!

TUDJÁTOK, TUDJÁTOK ÉS TUDJÁTOK, HOGY MINDEN JÓ!

TUDJÁTOK, TUDJÁTOK ÉS TUDJÁTOK, hogy bármi történjék is…az az ISTENI TERV része.

Amikor VALÓBAN TUDJÁTOK EZT…amikor ez a testetek minden egyes sejtjében megjelenik…amikor minden egyes gondolatotokban benne van ez a tudás…akkor nem lehet semmilyen elbizonytalanodás. És ahogyan ennek a TUDÁSNAK a megerősítését végzitek…akkor MEGJELENIK a belső BÉKE, amit kerestek.

Az összekavaró gondolatok idején…ELLENŐRIZZETEK…FELÜGYELJÉTEK… hogy hogyan választjátok meg a gondolkodásotokat. Amikor találkoztok a ’Mi lesz, ha’ –szindrómával…egyenesen változtassátok meg ezt a gondolatot egy belső FEHÉR FÉNNYÉ és árasszátok kifelé. Vegyetek néhány mély lélegzetet és TUDJÁTOK…hogy MINDEN ÚGY VAN, AHOGYAN LENNIE KELL.

Ti…a legerősebbek legerősebbjei…a feladataitokat fejezitek be minden egyes lélegzetvétellel. Ti TELJESÍTITEK a céljaitokat. Itt vagytok…és azt teszitek, amit idejöttetek megtenni…és amikor a NAGY ESEMÉNY megtörtént…tovább folytatjátok majd és azt fogjátok tenni, amiért ide jöttetek…bár lesz különbség…jelentős különbség lesz…mivel ti másnak fogjátok ÉREZNI. A terv sokkal nagyobb részének lesztek tudatában. Nagyon sok dolog a helyére fog kerülni, ahogyan a mozaikjáték sok része megjelenik és a helyére lesz illesztve, hogy a képet kiegészítse.

Ez az, amiért továbbra is azt mondjuk nektek…SZERESSETEK…CSAK SZERESSETEK.

Ezt értem…a mi szemszögünkből…igen…sokan vagyunk, akik a SZERETETBEN LÉTEZÜNK annyira, amennyire csak ÉREZZÜK, hogy képesek vagyunk létezni ebben az időben. De legyünk őszinték…ha a mi helyzetünkben lennétek…nem tudnátok azt mondani nekem egy beavatottnak ne ’fecsegnétek ki’ azt, amiről VALÓBAN TUDJÁTOK, hogy várható?

Legdrágább lelkeim…TI VAGYTOK A BEAVATOTTAK! MÁR TUDJÁTOK és amikor a dolgok valóban elkezdenek megváltozni, és megmutatkoznak kívül ÉS belül is…a visszaemlékeztető gombotok aktiválódik.

Korábban már említettük…olyan lesz, mintha egy kapcsolót bekapcsolnának és ’mehettek’. Az időzítésnek jónak kell lenni annak érdekében, hogy minden simán menjen. Nem lenne jogos, ha korán ’rácsapnánk a kapcsolóra’…senkinek sem…mert sok minden kudarcba fulladna, ha ez történne.

Tehát…ez olyan lesz (metaforikusan), mint egy főkapcsoló?…Vagy egy olyan kapcsolás minden egyes személynek, mely úgy és akkor történik, amikor készen vannak?

Nem…nem lesz különböző időpontokban mindenkinek. Úgy lesz, ahogyan mondod…mint a Megvilágosodás. Egy felvilágosodás. És ahogyan korábban már mondtuk… a lelkekre ez különböző hatással lesz attól függően, hogy milyen szinten vannak…belül.

AKKOR a dolgok értelmet nyernek majd.

AKKOR sok új dolog értelme a bensőtökben megjelenik.

AKKOR a ’Mi lesz, ha’ minden félreértését megértitek.

IGAZÁN azt mondjuk nektek, legdrágább lelkeink, hogy… BÍZZATOK!

BÍZZATOK abban, hogy ez a NAGY ÁTALAKULÁS MINDANNYIUNK JAVÁRA történik.

TALÁN ISMÉT KIJELENTHETJÜK…NINCS MITŐL FÉLNI…BÁRMI TÖRTÉNJÉK IS.

Oké…hallak benneteket…amikor azt mondjátok ’bármi történjék is’… ha nem lett volna bepillantásunk tőletek azzal kapcsolatban, hogy ’nincs mitől félni’…akkor bármi fog történni…normál körülmények között félénkké tenne bennünket? Ez azt jelenti, hogy történhetnek bizonyos dolgok és nekünk a legjobb magatartásunkat kell tanúsítanunk és emlékeznünk kell arra, hogy azt mondtátok, hogy ’nincs mitől félni’ még akkor is, ha olyan dolgok történnének körülöttünk, amelyektől reszketnénk a bőrünkben? Ekkor válunk a legerősebbek legerősebbjeivé? Vagy nem is fog semmi ilyesmi megtörténni? Tudom, hogy egész ’Világosan’ mondtátok már, hogy valamennyi zűrzavar és zavargás elkerülhetetlen.

Lesznek jelek, melyek vezetnek az úton. Igen, lesz felfordulás…bár ez rövid életű lesz. És igen…olvassuk a gondolataitokat mostanság, Blossom…és nem,…nem fogjuk elárulni, miféle lesz.

Ez akkor lesz, amikor az erőtök ’rúg’ …és szeretnénk azt mondani nektek…hogy nem úgy lesz, ahogyan elképzelitek. Csak nagyon kis mértékben.

Ez egy érdekes kijelentés…mert azt mondjátok nekünk, hogy az Új Világunkat a gondolataink által hozzuk létre.

Valóban így van…ez nem az, amikor valójában ’megérkeztek’ ahhoz, hogy a gondolataitok által teremtett dolgok valósággá válnak…másként ÉREZTEK attól, ahogyan gondolkodtok és másként ÉREZNÉTEK, amikor benne lennétek. Mert a most pillanatában benne éltek, ha ahhoz hasonlítjuk, hogy megéljétek azt az álombeli állapotában.

Mmmmm…és itt van 55 fejezet!

Van egy belső TUDÁS mindannyiótokban azzal kapcsolatban, hogy valamilyen okból vagytok itt. Ha ez a TUDÁS nem a JELENBELI LÉNYETEK szeme előtt van…akkor ott lesz.

ÉRZEM, amit megpróbáltok leírni és a szavak ismét kevesek ahhoz, hogy átjussunk a TUDÁS azon ÉRZETÉN, amelyet éppen most birtokolok ezzel a TUDÁSSAL kapcsolatban.

Mindannyiótok találkozni fog ezzel és TUDNI fogja pontosan mit kell tennie, amikor összehangolódik az ISTENI TERV azon szakaszával.

JOBBAN HANGSÚLYOZZUK MOST, MINT VALAHA, HOGY…KÖVESSÉTEK A SZÍVETEKET!

KAPCSOLÓDJATOK ÖSSZE AZ EGYSÉGGEL, AMI MINDEN.

EZ NEM VALAMI VÉLETLEN FELTEVÉS (BECSLÉS).

AMI TÖRTÉNNI FOG, AZT AZ ÉG MEGÁLDOTTA.

NINCS MITŐL FÉLNI!

Lesz egy behangolási időszak…ez az egyik izgalmas dolog lesz…Úgy tűnik, elfelejtetted Blossom, hogy lesz egy ’Új Éned’ ez alatt az átmeneti időszak alatt. Tehát ahogyan ’most’ gondolkodsz a dolgokról az az a mód, ahogyan a ’régi énedben’ gondolkodsz. Ahogyan az ’új énedként’ fogod a dolgokat gondolni, úgy sokkal könnyebb lesz SZERETETBEN LENNI. MIVEL SOKKAL INKÁBB BENNE LESZEL. SOKKAL INKÁBB OLYAN LESZEL. SOKKAL INKÁBB AZ LESZEL.

Tehát ismét mondjuk…BÍZZATOK!

Bízzatok magatokban és BÍZZATOK abban, ami történni fog.

Megteszek minden tőlem telhetőt. Ez minden, amit bárki tenni tud. A nap végén…ami lesz, az lesz…és miért ne ÉLJÜK MOSOLYGÓSAN SZERETVE az utunkat közben, példát mutatva másoknak…és ezt az energiát sugározva mindenhová!?

Valóban, miért ne!?

Ó…SZERETTEINK!…EGY PILLANATRA…MOST…ÁLLJATOK MEG ÉS ENGEDJÉTEK MEG MAGATOKNAK EGY PILLANATRA, HOGY ÉREZZÉTEK A SZERETETET, FÉNYT ÉS BÁTORÍTÁST, MELYET NEKTEK KÜLDÜNK! ÉREZZÉTEK MAGATOKBAN…ÉS ENGEDJÉTEK MEG, HOGY NÖVEKEDJEN! ENGEDJÉTEK MEG NEKI, HOGY A TELJESSÉGETEKBEN ÉPÜLJÖN FEL, AMINT FIGYELTEK A LÉLEGZETVÉTELETEKRE. AHOGYAN KAPCSOLATBA LÉPTEK VELÜNK EZEN A MÓDON, LÁSSÁTOK ÉS ÉREZZÉTEK A FÉNYT, AMIT MAGATOK KÖRÜL TERJESZTETEK…ÉREZZÉTEK, AHOGY A SZÍVVERÉSETEKKEL EGYÜTT LÜKTET. KÉPZELJETEK EL MINDEN SZÍVET EBBEN A RITMUSBAN…ÚGY, HOGY EGYKÉNT LÜKTET. AZTÁN, SZERETETT LELKEINK…ESZETEKBE JUT AZ OTTHONOTOK.

SZERETÜNK BENNETEKET ÚGY, AHOGYAN TI IS SZERETTEK MINKET. KÖSZÖNETET MONDUNK NEKTEK A BÁTOR SZEREPETEKÉRT EBBEN AZ ISTENI VÁLTOZÁSBAN.

OLYAN KÖZEL, OLYAN NAGYON KÖZEL VAGYUNK MINDANNYIÓTOKHOZ!

Ez az! … Letelt az idő és csak azt tudom mondani…köszönöm nektek, mint mindig és kérem, hogy MOST…TI engedjétek meg egy pillanatra magatoknak, hogy ÉREZZÉTEK A SZERETETÜNKET, mely azonnal visszatér! Szeretet, köszönet és … BÉKE!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás:Blossom Goodchild