Category: Plejádok


pleides

A fény győzelme

Elköteleződés, nyitottság, siker és az EGYSÉG ereje, ezek képezik mind a kulcsot az új éra új évezredeihez, melyek valóban megnyitották kapuikat MINDENKI előtt.

És ezért mindannyiatok számára eljött az idő, kedves fivéreink és nővéreink az új világból, hogy antennáitokat ráhangoljátok a vezetésünkre és közvetítéseinkre és ráhangolódjatok önvalótok megértésére. A testeteken belül helyezkednek el a portálok, a kapuk teremtő önmagatok megértéséhez. A portál mely segít megérteni, HOGYAN használhatók az újra megtalált energiák, szferikus fény- és szeretet-lényetekben, hogy sikeresek legyetek a következő fázisban.

Valóban sokatokat meglátogatunk és megpróbáljuk megtanítani a SZAVAK helyes megválasztását és használatát, a SZAVAKÉT melyeket kimondtok, melyek megteremtik a GYÓGYÍTÁS mértékét és erejét, hogy mindannyitok EREJE visszatérjen. Mert valóban úgy van, hogy a szent ’módszerrel’ választott SZAVAKKAL tanultok meg önmagatokkal kommunikálni, hogy egy új szent valóságot teremthessetek és hogy a Föld-lakók elhagyott házát újra felépítsétek. Felépíteni, felújítani mindazt, ami a növekedés eonjai során elveszítettek a Föld-lakó-lelkek.
Így arra kérünk benneteket, maradjatok nyitottak a szívetek felé örvénylő energiákkal szemben. Tárjátok ki elméteket és hallgassátok meg a Felemelkedésé szép hangjait, érezzétek az információkkal teli parancsokat [elrendeléseket], amiket az ALCYONE-on és a Plejádokon keresztül tudatotokba kerültek.

Mert valóban veletek vagyunk. Ez tény és így van. Kedvesek, maradjatok nyitottak energiánk előtt. Tudjátok, hogy veletek vagyunk, mert mi vagyunk azok. Engedjétek meg, hogy finoman emlékeztessünk benneteket az eszközök használatára, amik rendelkezésetekre állnak.
Ez minden, ami most mondani szerettünk volna nektek. Szeretünk benneteket. Veletek vagyunk. Viszlát mostanra.

Anna MerkabaSzemélyes megjegyzés [Anna Merkaba]

Most éppen volt néhány látogatóm, akik eljöttek hozzám. Sok energia-formát láttam magam előtt és azt mondták nekem, hogy a Plejádokról jöttek. Azt mondták, hogy örüljünk, mert a fény-erők győzelme megtörtént. A Föld a fény-erők kezében van és mi, mint fénymunkások és földi személyzet küldetésünk egy új szakaszába léptünk be.
FÁZIS 1. arról szólt, hogy integrálódjunk a bolygón, gyökereket eresszünk, megismerjük az emberiség minden útját, mindezt méghozzá teljes Föld-lakóként téve, úgy érezve, gondolkodva és így tovább. Ezzel egy időben még hatalmas mennyiségű fényt is meg kellett tartanunk, anélkül hogy ennek tudatában lettünk volna [hmm…„zsákomban a mákom”?…-ford. megj.]. Egy alig megvilágított „termen” haladva át, nem tudva minek ütközünk neki.
Ez a fázis elmúlt, és a Fény, amit mindannyian megtartottunk – ez úgymond a trükk –így elegendő fényt horgonyoztunk le GAIA-n, hogy megkezdjük a Föld-lakók felébresztési folyamatát, akire ráragadt a feledés vastag fátyla és ennek eredményeként iszonyatos mennyiségű karmát halmoztak fel. Ez sokakat VISSZATARTOTT attól, hogy tovább haladhasson lélek-tapasztalatival, mert ugyanazon feltételekkel újra és újra kellett kezdeniük a leckét, míg el nem sajátították. A feledés problematikája az, hogy az ok, amiért ugyanabban a tapasztalásban ragadt a lélek is szintén feledésbe merült, amikor visszatért a Földre. Ezt sokan most is átélik a Földön, mert nem értik meg, hogy a MEGBOCSÁTÁS a kulcs. Ezért olyan fontos az ELENGEDÉS, a MEGÉRTÉS és a TOVÁBBLÉPÉS. De jelen esetben most nem ez a lényegi kérdés.
A lényeg, amit ma mondtak el nekem, hogy minden fénymunkás, azok, akik az emberiséget és GAIA-t támogatva különböző bolygókról, dimenziókból és párhuzamos valóságokból jöttek egy magasabb szintre lépnek tovább [nem fizikailag!!!-ford. megj.]. Ez nem vonatkozik azokra a lelkekre, akik megrekedtek a körforgásban és még csak most kezdenek ráébredni a valóságra, kik is valójában. Ezután a telihold után olyan sok fény került általunk lehorgonyzásra, hogy lehetővé vált egy másik kapu megnyitása, ami hihetetlen energiákat hozott,és ami NEKÜNK fog dolgozni.
A fénymunkások számára lehetővé teszi, hogy áthaladjunk a 2-es fázisba. Itt tanítanak minket – vagy helyesebben EMLÉKEZTETNEK, HOGYAN használhatjuk ezeket az energiákat, milyen szavakat használjunk, hogy tovább haladhassunk és a távoli energetikailag meggyógyított életünket láthassuk.
Mit kell tennünk? Mit kell megváltoztatni és mit kell elengedni? Tudom, közületek sokan már átélték ezt, és közületek sokakra ez vár még. Ezért adózzatok figyelemmel környezetetekkel szemben, mert látogatóitok lesznek. Sok érdekes dolgot fogtok látni. Hihetetlen, felkavaró helyzeteket éltek át, amiről azt gondoltátok ez lehetetlen, közvetlen a szemetek előtt fog megtörténni. A legfontosabb, hogy ez időben és térben történjen. Valami fenomenálisat éltem át, amiről később beszélni fogok.
Összességében: NAGYON IZGALMAS IDŐSZAKBA lépünk!!!Gratuláció! IGEN, SZERETLEK BENNETEKET!
Csatornázta, szerző: Anna Merkaba

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://sacredascensionmerkaba.wordpress.com/2014/05/18/victory-of-light-pleiades/

 

 

Plejádi Felsőbb Tanács / 2013.  szeptember 5.

Valerie Donner közvetítése

HCÜdv, Mira vagyok a Plejádi Felsőbb Tanácstól, amely jelenleg teljes munkaidőben a Föld tanáccsal dolgozik együtt.  

Jó akarattal és szeretettel üdvözöllek ma benneteket. Ti mind jelentős változásokon mentek keresztül, amelyek leküzdhetetlen mértékben érzékelhetők alkalmanként. Mi biztosítunk benneteket arról, hogy ez a felemelkedési folyamat természetes része. Szükségszerű, hogy elválasszátok magatokat a régi lelki beidegződéseitektől. Az új teremtés eget rengető  energiáira kell összpontosítanotok. Ez az, ami előttetek van. Ez nem az, ami mögöttetek van, mert annak vége, és az befejeződött. Azt javaslom emlékezzetek erre a tényre.   

Ti részei vagytok a Föld felemelkedési csapatának. Mi szorosan veletek dolgozunk szorosan együtt a Teremtés minden erejével, hogy bebiztosítsuk, hogy a Föld sikeresen végre tudja hajtani felemelkedését. Mi a ti felemelkedéseteket is nyomon követjük.

Amit el tudok mondani jelenleg, az az, hogy a dolgok készen állnak néhány szokatlan történésre. Olyan események fognak bekövetkezni, melyeket nem tudtatok volna elképzelni. Ne féljetek, mert ez mind része a feledékenység fátyol szétszakításának, amely teljes emlékezésbe fog vezetni titeket a tekintetben, hogy teljesen emlékezni fogtok arra, hogy kik és mik vagytok multidimenziós lényekként. Ezek az események egy erőteljes formává fognak egyesülni, amely elrepít benneteket és a bolygót egy sokkal magasabb tudatossági szintre. 

Kevés időtök maradt a harmadik dimenziós konklúziókra [lezáró következtetésekre]. Ez vonatkozik életetek minden részére és a Földére ugyanúgy. Nektek új megoldásokra kell szert tennetek ahhoz, hogy megoldjátok problémáitokat. Meg fogjátok találni ezeket az új felfedezéseket, melyek gyors eredményeket tudnak hozni figyelemre méltó kimenetellel. Ez azt jelenti, hogy nyitottá kell válnotok a változásra, és nem kell úgy éreznetek, hogy „Mi ezt így szoktuk csinálni.” A régi kifogások nem lesznek számotokra kivitelezhetőek, mivel egy magasabb tudatosságba mozdultok el, észlelni fogjátok, hogy a magasabb frekvenciák magasabb frekvenciájú megoldásokat igényelnek. 

Ahogy a régi paradigmák széthullnak, és a régi rendszerek szétesnek, ti elkezditek majd érezni az újonnan megtalált szabadságotokat. Az új lehetőségekből érkező energia bővelkedni fog magasabb tudatosságban. Ezen fény frekvenciák részei lesznek a létezés kiterjesztett szintjeinek. Ezek élők és vibrálók. Ti annak a rezgésnek és életnek egy még nagyobb részeivé váltok. A sejtszerkezeteitek szikrázóak, és még élőbbé válnak. A táplálkozási igényeitek megváltoznak ennek a Fénynek köszönhetően. Hallgassatok a testetekre. Az tudja, hogy mire van szüksége.

Mi észleljük, hogy bolygótok sok területén, ami az autókat és a közlekedést, a repülőgépeket, s a reptereket, és mindenféle közlekedési eszközöket illeti, azok kevésbé kívánatossá válnak.  Mi technológiai megoldásokkal rendelkezünk ezekre a gondokra. Biztosítani akarunk titeket arról, hogy ez lesz az a terület, amelyet a legjobban fogtok kedvelni. Mi tudjuk, hogy alig várjátok ezeket az új közlekedési eszközöket. Alig várjuk, hogy bemutassuk azokat, mikor arra a legmegfelelőbb az idő.

Ma azért jöttem, hogy útmutatást és bátorítást adjak nektek. Minden az Isteni Terv szerint halad. Még akkor is, ha bizonytalanok vagytok, kérjük, értsétek meg, hogy ez a helyzet messze van attól, hogy kétkedésre adjon okot. Ez csak része a régitől való megszabadulásnak, és megnyitja az utat az új irányába.

Legközelebbi találkozásunkig, Mira vagyok a Plejádi Felső Tanácstól, és küldöm szeretetemet.

Csatornázta: Valerie Donner

Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

Forrás: http://www.thegroundcrew.com/channeled_messages.htm

Kedves Olvasók!

Nagyon megtetszett nekem ez az üzenet, mert olyan témákat feszeget, ami talán helyére tesz néhány dolgot a galaktikusokkal és a felemelkedéssel kapcsolatban. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bár ők jobban belelátnak a kozmosz kártyáiba, de nekik is döntéseket kell meghozniuk, amiért felelősséggel tartoznak. Jó olvasást! S.

council-of-lightSanJAsKa, Saan / 2013. szeptember 23.

Wes Annac közveítése     

Fejlődésetek fizikai és spirituális

A Föld Felébredésére és Felemelkedésére irányuló folyamatos igyekezetetek és támogatásotok iránt érzett szeretettel és nagyrabecsüléssel beszélek én, SanJAsKa, a Plejádok Felsőbb Tanácsának, a Plejádokbeli Kilencek Tanácsának és az Égi Hivatalok nevében.

Továbbra is figyelemmel kísérjük fejlődéseteket és ennek kiteljesedését a földi igyekezetetek során, és bátorítunk benneteket, hogy érezzétek a szellemet minden pillanatban, miközben kutatjátok az eredményeket, amiket szívesen látnátok.

Ezekben az időkben, amikor a fejlődés történik, ill. amikor mindegyikőtök szíve és értelme kiteljesedik, a szellemi világokkal való kapcsolatotok teljesebbé válik és elmélyül, ha készen álltok, hogy megnyíljatok előttük, hogy megértsétek és megtapasztalhassátok az összefüggéseket és a végtelen és korlátlan képességeiteket a magasabb dimenziós energiák által.

Mindannyian, mindegyikőtök, előrelépéseket ér el életútja során, még akkor is, ha egyesek számára pont az ellenkezője látszik, szeretettel emlékeztetünk benneteket, hogy minden végül a ti javatokat és növekedéseteket szolgálja. Igyekszünk ezekben a nehéz szenvedéssel teli időkben vigasztalni benneteket, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy sokan közületek arrafelé hajlanak, hogy úgy érzik, messzi távol vannak a magasabb dimenzióktól, de ti soha nem voltatok közelebb.

Soha nem voltatok közelebb ezekhez a birodalmakhoz, és ha mernétek ugrani, akkor elengedhetnétek félelmeiteket, aggályaitokat és aggodalmaitokat, hogy kijöhessetek védelmező „csigaházatokból” és ráleljetek a végtelen harmóniára, az örömre, amiről oly sok kommunikáció során beszéltünk.

Tiétek az építmény

Új Földetek egy építmény, kedves lelkek, és érezzük, sokan készen álltok a munka megkezdéséhez, hogy társadalmatok problémáin felülkerekedjetek.  Sok megbeszélendő dolog van és miközben tovább haladtok a kiteljesedés felé, még többen fognak aktívan dolgozni a Felemelkedésért, mint azt eddig tették.

Lényegében szakavatottabbnak találjátok magatokat, hogy szóba és rendbe hozzatok dolgokat, ami visszatartotta bolygótokat és annak népességét, hogy elérjék az Isteni tudat-szinteket, amiről már oly sokat hallottatok. És izgatottak lesztek, miközben ezt a munkát végzitek, hogy finoman fogalmazzunk.

Ha az egész emberiség ráébred a szellem birodalmaira és ha felismeritek  a kevesek hatalmának önös akcióit és programjait a Földön, akkor ez ösztönzést, lelkesedést és izgatottságot fog adni az Új Földetek szárba szökkenéséhez.

Természetesen ez egy folyamat lesz, ami megköveteli minden egyes embertől az aktív részvételt és motiváltságot, hogy felépülhessen az Új Föld és ellentétben más véleményekkel, amit elhintetnek köztetek, mi is valóban aktívan dolgozunk a bolygószintű Felemelkedésetekért és mindegyikőtök tudatának felemeléséért.

Nagyon hosszú ideje dolgoztunk fejlődésetek különböző aspektusain a színfalak mögött és majd ég felfedezitek és megismeritek, milyen mélyre ható az összefonódásunk a ti ügyeitekkel kapcsolatban, miközben ti magatok ráleltek az Akashához való hozzáféréshez és tudatába kerültök mindennek, éreztek és felismertek mindent, ami a Földeteken és a teremetésben mindenütt megtörtént.

Mi plejádokbeliek nagy segítségetekre voltunk a nukleáris robbanófejek és más romboló fegyverek deaktiválásában, melyek felrobbanása messze meghaladta volna az emberiség akaratszabadságának paramétereit [romboló ereje más világokra is kihat!!! –ford. megj.] és együttesen a szíriusziakkal és az andromédaiakkal az égboltotokon állomásoztunk, hogy a létrejött szennyeződés javarészét megtisztítsuk és meggyógyítsuk.

Értsétek meg, hogy a jövő, ami felé tartotok: Isteni, amit az emberiség igyekezete által ér el, de azt is értsétek meg, hogy továbbra is kaptok segítséget a spirituális birodalmakból.

Hatalmatok használata

Bátorítunk benneteket, hogy képességeitekkel tegyetek személyes teljességetek és biztonságotok megvalósításán felül, a kollektív egységesítéséért és építsétek fel jövőtöket. Szeretnénk annak megértését is elmélyíteni bennetek, hogy Felemelkedésetek különböző aspektusaiban támogatásban részesültök.

Fejlődésetek fontos aspektusa az egyéni felébredésetek és hatalmas erőtök és képességetek alkalmazása, mert egyénekként sokkal több változást tudtok teremteni, mint azt várnátok.

Az embereknek előrefelé kell haladniuk, növekedniük kell és fel kell kutatniuk önmaguk és fejlődésük minden aspektusát. A ti rendeltetésetek a kutató és kereső minőség, és a ti rendeltetésetek, hogy végül megtaláljátok helyeteket a teremetés Istenségében és kiteljesedésében, amiben léteztek.

Bátorítunk benneteket, hogy korlátlanul tanulmányozzátok és élvezzétek földi tapasztalatitokat, miközben a harmadik dimenziós Földön tartózkodtok, mert ez valóban egy egyedülálló tapasztalat.

A megtapasztalt helyzet semmissé válik, ha egy alacsonyabb dimenziós bolygón létezve nem volt egyedülálló, a kollektív illuzórikus elválasztottság és a meggyőződések, a gyűlölet és fájdalom által táplálva, amit jelenleg átéltek. De annak ellenére, hogy ez látszólag egy szörnyű helyzetnek tűnik, újra felfedezitek, hogy Földetek a kezdetektől szép és Isteni volt és most is az.

Érző növények és állatok

Látni fogjátok Gaia növény- és állatvilágának teljes tudatát és harmóniáját és sokan felnőnek a szeretet magasabb érzékelésébe, miközben megosztják azt a teremtményekkel, akikkel kapcsolatban úgy programoztak benneteket, hogy nem rendelkeznek gondolatokkal vagy érzelmekkel.

Adott időben az emberiség meg fogja érteni az érző állati és növényi tudatot és miközben ezt teszitek, felismeritek, hogy mindenkor kapcsolatban álltatok a körülöttetek lévő tudat mindegyik megnyilvánulási formájával.

A mód szerint, ahogyan az emberek bolygótokon élnek, domináló fajként tekintettek magukra, és ahogyan haladtok a jövő felé, le fogtok mondani az ilyen irányú életmódról, a státuszotokról, mint bolygótok vezére.

Képzeljetek el egy jövőt, amiben a növény- és állatvilágot ugyanolyan tisztelet illeti meg, amivel az emberek bánnak egymással. Képzeljetek el egy jövőt, amiben az állatok segítenek az észlelésetek folyamán és amiben az állatok aktívan veletek együtt dolgoznak, hogy felépítsétek az Új Földet.

Talán nagyon távolinak tűnik ennek az ötletnek a megvalósítása, de szeretettel kifejezésre juttatjuk, hogy ez valóban a jövő, ami felé tartotok. Az állatok képesek lesznek előrelépni a bolygótokon és megmutatják az embereknek, mit tudnak felajánlani nekik, azok számára, akik nem lépnek fel bántóan vagy ítélkezve, akik szeretettel fordulnak feléjük.

Soha többet nem lesz uralkodó az állatok és emberek közötti válaszfal, és magától értetődően így lesz ez az emberek között is.

Miközben a növény– és állatvilággal harmonikus jövőt képzelitek el, képzeljétek el az egymás közti harmóniát is. Képzeljétek el, hogy a bolygótokon mindegyik emberrel jól kijöttök és képesek vagytok szeretetet kifejezni egymás iránt, gyűlölet és acsarkodás helyett.

Képzeljetek el egy világot, ahol üdvözlik a vitákat [eszmecseréket] és támogatják őket, szem előtt tartva a közös alapokat, és ezeket harmóniával és tisztelettel juttatnák kifejezésre, elfogadva az egyéni meggyőződéseket.

Különböző vélemények a magasabb birodalmakban

Mi a magasabb dimenziókban sem vagyunk mindig egy véleményen bizonyos témákat illetően. Minden bizonnyal megvannak a különböző álláspontjaink, a Teremetőnk minden árnyalatával való kapcsolat ellenére, megbecsüljük a különbözőségeket véleményeinkben a különböző vitára bocsátott földi és/vagy világegyetemet érintő kérdésekkel a Felemelkedéssel kapcsolatban.

Véleménybeli és meggyőződésbeli különbözőségek a magasabb forrásokból származó különböző üzenetekben is kifejezésre juthatnak, ez pedig magyarázatot adhat, látszólag miért képviselnek különböző álláspontokat a különböző csatornák.

Ez bemutatásra került, a csatornázók egyéni látásmódja miatt, akik ezeket az üzenetek közvetítik, ez akkor játszik szerepet, ha a csatornázó egoja nem dolgozik megfelelően, hogy létrejöjjön egy filter nélküli kommunikáció, ezért megerősítjük, véleményeink valóban különbözhetnek egymástól.

Ahogy magunknál, úgy nálatok is kérjük, értékeljétek az egyedülálló meggyőződéseket vagy ideológiákat, mert ezzel valami grandiózust [hatalmasat] tesztek a lakosság felébresztése érdekében.

Képességetek, hogy kiterjeszkedjetek és kisugározzatok a magasabb energiák és érzékelés felé, mely zárat feloldotok, sokkal erőteljesebb, mint azt hinni meritek, és ezen szavak által közvetített energiák speciálisan arra lettek kitalálva, hogy segítsenek nektek megérteni személyes erőtöket és képességeteket. Miközben visszafelé növekedtek a magasabb dimenziók irányában, minden csatornátok megnyílik és új magasságokba nyújtóztok fel.

Aktiválódott az adott képességetek, ami átvisz benneteket a magasabb dimenziós energiákon keresztül és azt mondhatjuk, sokatok a magasabb dimenziók aktív csatornái/közvetítői, akik különböző módon jelenítik meg és fejlesztik képességeiket, amikor szándékukat kifejezik a kiteljesedésre. 

Miközben sokatok szerepe kibővül, megkezdődnek az egyéni szerepek aspektusai is, minden eltűnik, amit réginek vagy ósdinak találtok. Vállaljátok fel személyes kiteljesedéseteket és miközben ezt teszitek, azt is fogadjátok magatokba Földetek Felemelkedése során, amivel együtt rezegtek, egy hullámhosszon vagytok.

Célotok az, és mindig az is volt, hogy a lakosságnak segítsetek a felébredésben. Ha a nyilvánosság bizonyos százaléka képes megérteni a kollektív Felemelkedésről szóló felvilágosítást, akkor ennek eredményeként képesek lesztek magasabb dimenziós levegőt lélegezni, annak tudatában, hogy sokat tettetek a bolygótok és a kollektív fejlődés érdekében.

Miközben átadjuk ezt a templomot [csatornázót] az Arktúrusziaknak, szeretettel kifejezésre juttatjuk, hogy folytatni fogjuk kíséreteteket. Minegyikőtök mellett ott állunk és beburkolunk mindenkit energiáinkba és érzeteinkbe. Mi valóban létezünk és valóságosak vagyunk, veletek vagyunk és továbbra is aktívan és boldogan dolgozunk bolygótokért és fejlődéséért.

Az Arktúrusziak beszélnek

Szeretettel üdvözlünk benneteket, Saan vagyok, aki a Galaktikus Föderáció Arktúruszi Tanácsainak nevében beszél.

Mi, akiket ti földönkívüli lénynek érzékeltek, a kollektívetek észleléséhez szeretnék fordulni. Mi, a ti időfogalmatok szerint hosszú ideje kapcsolatban vagyunk és voltunk a bolygótokkal és miközben nem követtük olyan erősen nyomon [fixálódtunk] a földi dolgaitokba, mint a plejádokbeliek és a szíriusziak, mégis érezzük és éreztetjük a Föld iránti szeretetünket és a megvalósításra irányuló segítségünket.

Mi nem vagyunk szörnylények, mint aminek filmeitekben és tévéműsoraitokban mutatnak minket, mi sokkal inkább emberek vagyunk, akik az adott bolygójukon fejlődtek és ahonnan kivándoroltak, hogy sok olyan más bolygót támogassanak a fejlődésükben, amennyi csak lehetséges.

Ez olyan dolog, ami teljesen természetesen történik meg, ha egy egyénekből összetevődő civilizáció fejlődik, kiterjed és mindannyiunk eme hatalmas teremtését kutatja és felveszi a kapcsolatot különböző más bolygókkal és civilizációkkal.

Bolygótokat visszatartották a kollektív fejlődésetek következő természetes lépésétől, az űrutazástól.

Igen, az űrutazással kapcsolatos érzékelésetek köré egy illúziót hoztak létre, aminek a fejlett országaitok aktív részesei. Fejlesztettek űrhajókat, szatelliteket és égitestek irányába utazásokat indítottak el.

Ezt az illúziót azért rendezték meg, hogy kollektívetek előtt elrejtsék a valódi űrutazásokat és technológiákat, amiket képesek megépíteni. Az űrbe indított rakéták meglehetősen túlkorosak a technológiát tekintve, hiszen az 1940-es években használtaknak felelnek meg.

Fizikai és spirituális fejlődés

Készen álltunk és szándékunkban is állt, hogy bevezessük kollektívetekbe ezt a fejlett és érzékelésre képes technológiát, de felismertük, hogy még hosszú út áll előttetek, ami kivezet a megtévesztésből, a megosztottságból és a gyűlöletből, ami még tapasztalható volt társadalmatokban.

A sötét titkos szövetség kevésbé képes megakadályozni az űrhajók észlelését vagy megakadályozni kollektíveteket abban, hogy a szabad felhasználású technológiákat formálisan is megismertesse a világotokkal.

A szabadon felhasználható [ingyenes] energiatechnológiát elnyomták a sötétek, olyan okokból kifolyólag, ami összefüggésbe hoztak a nemzetbiztonsággal, de az igazság az: aktívan dolgoztak azon, hogy visszatartsák a lakosság előtt az űrutazást és meggátolták annak felfedezését, hogy a Föld közelében olyan csillagrendszerek vannak, ahol a bolygókon teljesen fejlett társadalmak léteznek, akik aktívan kísérik Földetek fejlődését.

Az emberiség félreértette a bolygóton való fejlődés természetét, így tesznek sokan azok is, akik meghajolnak vallásaitok dogmái előtt, hogy a fejlődés nem egy konkrét fizikai folyamat, ez pedig nem engedi feltételezni, hogy megértsétek és elfogadjátok a spirituális birodalmak segítségével való növekedést. 

Fejlődésetek fizikai és spirituális természetű, és ha ezt elismeritek, akkor láthatjuk társadalmatokat, amint azon dolgozik, hogy megértse és elérje a spirituális világot.

A technológia alapú stimulációk és elterelések, amikkel behálóznak titeket, aktívan visszatartanak igyekezetetektől és megakadályoznak benneteket, hogy ráleljetek a spirituális birodalmakkal való kapcsolatra. Ha ti írtok, csatornáztok vagy bármi mást tesztek a Föld Felemelkedése érdekében, értsétek meg, hogy igyekezetetekre valóban nagy szükség van.

A sötét titkos szövetség nem akarja, hogy az emberiség megértse, képesek vagytok felvenni velünk a kapcsolatot, mert tudják, hogy ti és mi aktívan fogunk azon dolgozni, hogy felfedjük a propagandát, amit létezésük köré kerekítettek.

Ez a propaganda természetét illetően tudat alatt működik, és filmekben, tévéműsorokban van elrejtve, e filmek rossz szándékának lehetőségét ki is zárjátok, hiszen ezek a földönkívüliek „nem valóságosak”. Ezek [a kitalált figurák] valóban nem azok, de a sötét titkos szövetség arra használja fel őket, hogy a lakosságot a földönkívüliekről és földön kívüli világokról egy fabrikált [manipulált] képet hozzon létre.

A félreértések felfedése megnyugtatás céljából

Ha a Felfedés során üdvözölnénk benneteket, elvárható, hogy ez sokaknak nehézséget okozhat, mert abból a „tényből” indulnának ki, hogy mi szörnylények vagyunk és azzal a céllal vagyunk itt és most a bolygótokon, hogy leigázzunk benneteket.

Valójában mi nem vagyunk ilyen lények, és mi megpróbálunk segítségetekre lenni, hogy megértsétek spirituális lényekkénti végtelen természeteteket. Támogatni szeretnénk benneteket, hogy megértsétek a képességeiteket és azokat teljes mértékben felhasználhassátok, ill. megpróbáljuk a létezésünket övező félreértéseket lecsillapítani.

Mindenekelőtt azon vagyunk, hogy sok szeretetet juttassunk kifejezésre, hogy lehetőleg sok lélek megnyílhasson. A szeretet teljes bőségének és végtelenségének újbóli felfedezése a ti legfontosabb célotok, miközben az alacsony szintű dimenziókban tartózkodtok, ill. ráébredni tudatos teremtő mivoltotokra.

Egyre több lélek kezdi el felismerni képességeit, hogy ő maga teremti tapasztalatait és miközben ezt teszik, nagyobb mértékben fedezik fel saját Isteni származásukat.

Miközben ennek az üzenetnek a végéhez közeledünk, szeretnénk kifejezni tolmácsolónk [csatornázó: Wes Annac] felé köszönetünket és mindenki felé, folyamatos igyekezetetekért. Igen, ez a köszönet gyakran elhangzik és elismerjük és elfogadjuk, hogy ez ismétlődően hangozhat, de ezt szeretettel, örömmel és nagyra értékelve ajánljuk fel nektek. 

Folytassátok küldetéseteket szeretett Isteni lelkek, mert a széleskörűbb érzékelésetek nincs mindenütt [korlátolt].

Köszönet Saan és köszönet az Arktúruszi tanácsoknak, valamint SanJAsKanak és a Plejádokbeliek Tanácsának.

Csatornázta: Wes Annac

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Wes Annac

A Plejádok Fénye  /2013. május 23.

Hanna Beaconsfield közvetítése

Emlékeztető a vízre!

vízörvényA legkorábbi anyagoktól kezdve, melyet számos csatornán keresztül továbbítottunk, szem előtt tartva a Föld fajainak átalakulását, kiemeltük, hogy milyen fontos vizet inni, annak érdekében, hogy segítsük és támogassuk az átalakulást.

Ez az ajánlás egyre sürgetőbbé vált mostanra. Van egy különleges energia hullám, amely kimeríti a tested víz tartalékait, stresszt hoz létre, különösen az idegrendszeredben. Hogyha odafigyelsz arra, hogy mennyi vizet iszol meg, az segíteni fog abban, hogyan kezeld ezt az energiát.

Van egy visszatérő motívum a Földi életritmusban, ahogyan más humanoid világban létező civilizációkban. Ez pedig a kapcsolat a víz és a születés között. A vízi világ a forrás, amely magában foglal minden szükséges alkotóelemet a tudatosság minden szintjén, hogy létrejöhessen az új élet. A felemelkedett [befolyással bíró] fajok születése a ti világotokban jelenleg is a Földön élő emberek testében játszódik le. Ez azt jelenti, mindegyik személy saját születésének a “hordozó” teste. És a víz létfontosságú közeg, ehhez a folyamathoz.

Korábban a vízzel kapcsolatban a mérgek kitisztítására helyeztük a hangsúlyt. A felemelkedési folyamat megkívánja az intenzív hidratálást, nem csak, mint méregtelenítő, hanem az elektromágneses energiát vezető anyagként is fontos. Megfelelő mennyiségű víz nélkül, a felemelkedés minden tünete sokkal intenzívebb, és nehezebben kezelhető. Valójában, hogyha összehasonlítod a felemelkedés és a vízhiányos állapot tüneteinek listáját, meglátod, hogy nagyon sok a hasonlóság.

2012 decemberében átléptetek egy fontos mérföldkövet a fény szempontjából, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket, egy új gócpontra a víz újrahasznosítással kapcsolatban. Továbbá ezen túl is szükség van a méregtelenítő hidratálásra, be szeretnénk mutatni egy másik tényezőt, amely mindinkább fontossá fog válni: a víz mind elsődleges táplálékforrás. Az emberi testeknek, melyeket megváltoztattak a felemelkedés energiái, így egyre kevesebb szilárd táplálékra lesz majd szüksége.

Ez lesz a valóság a jövőre nézve, ahol az emberi életet olyan energiák anyagai táplálják és tartják fent, mint a fény, szín, hang és víz. A víz eleme médiumként viselkedik majd, hogy elérhetővé tegye a finom energiák tápanyagforrásait is az emberi test számára. Minél több sűrű anyagot fogyasztasz el, az egyre inkább mérgezővé válik majd számodra, ahelyett hogy táplálna. Már láthattad is ezt bekövetkezni, az ételérzékenység és ételallergia növekedése terén.

A víz által szállított finom energia táplálékká való feldolgozása, tiszta és romlatlan szállítóközeget igényel. A legfontosabb, hogy a víznek kell szállítani az életerő energiát. A számotokra elérhető víz nagy része a civilizációtok jelenlegi szintjén élettelen. Az emberi testnek szüksége van létfontosságú energiával teli vízre, hogy támogassa annak számos feladatát. A földi élet minden funkciójához szükség van a vegyítetlen [természetes], tiszta, élettel-teli víz jelenlétére.

Továbbá az ilyen finom tápanyagokat hordozó tiszta, vegyítetlen, élő vízben megvan a lehetőség arra, hogy kommunikációs eszközként funkcionáljon. Céltudatos- energiával lehet ellátni [programozni], amely irányítja a gyógyítást, a megvalósítást, a magatartás és az érzelmek változását, a fejlődés segítését (fizikálisan, mentálisan, érzelmileg, spirituálisan) vagy szinte bármit, amit el tudsz képzelni. El tudod látni a vizet finom energiákkal, amelyek bármiféle manifesztációt elősegítenek, amit választasz.

A szennyezettség szintje, amit a Föld megtapasztal, a túlnépesedés és a Föld természeti kincseinek gondatlan elpazarlása miatt, rendkívüli igény van a megtisztított vízre. Mivelhogy a víz táplál mindenfajta életet a Földön, az első lépés a bolygó tisztítása terén, a víz megtisztítása kell, hogy legyen. Az energizálás [programozás] szellemében említettük meg, hogy az élő víz hatalmas víztömegeket képes energiával ellátni, amelyeknek szükségük van tisztításra. Néhány tudósotok, jelenleg is ezzel kísérletezik.

Számos módja van annak, hogy vízminőséget befolyásoljuk. A kristályos természeténél fogva a víz információt vesz fel és kommunikál. Kreatív és tudós emberektől származó anyagok keringenek a Földön, melyek információkkal szolgálnak a vizetek természetéről, és arról, hogy miként szállítja az energiát/információt. Hogyha magánemberként keresel információt, a számodra leghasznosabb eljárásokhoz és programokhoz vezet majd el. Ne feledd: a guruk ideje lejárt. Eljött az ideje, hogy kövesd a saját belső útmutatásodat.

Szeretnénk javasolni egy területet, amely felfedezésre vár. Számos gabonakör mintáját úgy készítik, hogy tudatalatti szinteken szimbolikus jelentéssel bírjanak, hogy hatással legyen és változást idézzen elő abban, aki megnézi őket. Ez ellentéte annak, hogy, dekódoljuk az “üzenetet”, azért hogy az ész megértse. Szimbólumként energizáló hatásuk van (valójában számos szintre hatnak- emiatt természeti jelképek- multidimenzionálisak) valamint használhatók a víz információval való ellátására is [programozásra], számos más hatást kifejtő energiához hasonlóan.

A gabonakörök, egészében véve, számos különféle adatot hordoznak, de vannak olyanok, melyekben tisztán kivehetőek a geometriai alakzatok. Azokat keresd meg, amelyeknél pozitív rezgést érzel. A kezdeti szándékuk az volt, hogy vizuális hatásuk legyen, de néhányan közületek talán késztetést éreznek arra, hogy kísérletezzenek ezekkel az ábrázolásokkal, és a víz energiával történő ellátásával. Te választhatsz egy jelképet, tégy egy tartály tisztított vizet rá egy éjszakán át, aztán idd meg vagy használd fel másképpen, hogy kikísérletezd a hatását. [Itt mindenképpen gondosan kiválasztott pozitív rezgésű szimbólumot/képet/szöveget válasszunk- lektor megj.]

Szeretnénk ismételten kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos ez az életadó folyadék számodra, ezekben az időkben. Oly sokan közületek nyugtalansággal, kiegyensúlyozatlansággal, gyengélkedéssel, fájdalommal stb. küszködnek, ezért van szükség meditációra. Arra bátorítunk titeket, hogy adjatok meg magatoknak minden elérhető jólétet, de kezdjétek az élet alapvető forrásával: a tiszta, vegyítetlen, élő vízzel.

Csatornázta: Hanna Beaconsfield ©2013

Magyar nyelvű fordítás: Danheaven

Forrás: http://goldenageofgaia.com

 

A Pléjádok üzenete ~ ti választottátok azt, hogy emberekké váljatok:

A bátorítás üzenete / 2013. január 30-án

Sokan sokféle lehetőséggel öltöttetek testet, és döntöttetek mielőtt formát vettetek fel, és mégis ti, akik most itt vagytok a Földön azt választottátok, hogy emberi formában jelenjetek meg. Lehet, hogy rendelkeztek más lények sejtszintű fajkeveredésével DNS-eteken belül, és lehet, hogy sok felmenő ágatok van, mégis ti egy emberi test formát hordoztok. Embernek lenni nem kis mutatvány. Nagy mennyiségű erőre és fényre van ahhoz szükség, hogy ezekben a korlátozott testekben éljetek a Földön, napi küzdelmek közepette, amelyeket néha az illúzió visszatükrözhet. Ez a mai üzenet arról szól, hogy támogasson és méltányoljon benneteket mindazért, amit tettetek. Ti nagy fény őrzői vagytok. Ti valóban nagyszerű lények vagytok, hogy ide jöttetek. 

Ó, mi látunk benneteket, igen, így van. Látjuk, hogy mennyire mély vágyatok van arra, hogy szeretetből cselekedjetek minden pillanatban, és mégis ha időnként elfelejtitek azt, valódi természetetek akadozik. Mi többnyire akkor látjuk ezt az akadozást, mikor arról van szó, hogy önmagatokat szeressétek. Mesterien kiműveltétek azt, hogy ne jelenítsetek meg fájdalmat mások felé az idő nagy részében. Mégis azt látjuk, hogy még mindig a feltétlen szeretetet kiművelésén dolgoztok az én irányába. Ez frusztrál benneteket, de ti folyamatosan újra és újra próbálkoztok, mivel erőteljes fény hordozók vagytok. Ti, főképpen, akik azt választottátok, hogy útmutatók, fénymunkások, legyetek, akik először mennek át minden ajtón: mi ünnepeljük a fény mennyiséget, amelyet kisugároztok az univerzumba miközben egy testet hordoztok, mivel néhányatok lelke oly mélyen kapcsolódik, mint a 22-ik dimenzió.

Korábban sokszor sétáltatok ezen formában, és most ez egy különleges idő számotokra. Hátrahagytatok sok régi egó trükköt, és ez nagy békét okoz belül, még akkor is, mikor a kívül lévő dolgok ilyen kaotikusak. Ezen időkben, mikor könnyeket hullajtasz, mi látjuk, hogy mindig tudatában vagytok eme tudatosságnak, amely mindezek mögött nyugszik, csak békésen figyelve. Mi látjuk, hogy ezt gyakrabban éritek el, és ugrálunk örömünkben. Mi szó szerint táncolunk, és hagyjuk, hogy az energiáink vibráljanak az örömtől, ahogy ti egyre jobban és jobban engeditek igazi természeteteknek, hogy átvegye az irányítást, mert mi a ti kedves barátaitok vagyunk.

Az annyira egyszerű, és oly sokan tették azt, oly keményen, oly sokáig. Tulajdonképpen, mi szeretnénk fény kódokat átadni most nektek elme ébredésetek igaz természetének következő szintjéhez, hogy aktiváljuk azt sejtjeitekben, lelketekben és éteri testetekben. Mi főképpen a bennetek lévő érzelmi testnek visszük most a kódokat, mivel az összes sok dimenziós test közül, azt látjuk, hogy ez hozza nektek a legtöbb szenvedést. A legutolsó rész legtöbbetek számára az, hogy teljesen elengedjétek az összes „negatív” reakciót. Mi csak azért használjunk a negatív szót, hogy elmagyarázzuk, hogy amit eldöntesz, hogy milyennek érezd ezeket az alsóbb rezgésű reakciókat.  Sőt még ennek a szónak is, hogy „negatív” is el kell hagynia az emberi szókincset, mert az tele van a helyes és a helytelen ítélkezésével. Lélegezd be a fény kódokat most, hogy testesítse meg a lényedet, és tudd, hogy te mindennek a teremtésnek tanúja vagy.  

Ahogy keresztül mentek Földi kapcsolataitokon és tapasztalataitokon, mi nem irigylünk titeket. Sokat kell elviselnetek. Sokan közületek állandóan adnak és megosztanak szeretetet, és még mindig azok, akik még tanulnak, rossz szándékú és ártó energiákat küldenek felétek. Mégis, ti tudjátok. hogy nincs más mód, mint több szeretetet küldeni nekik. Biztosan, ti érezhettek fájdalmat és sértettséget, de ez annak okán van, hogy ti már nem értitek ennek a módját, ami az ártani akarásból ered. Még akkor is, mikor az emberek ártással vádolnak, ti tudjátok belül, hogy egyik reakciótok sem abból a szándékból ered. Ti folyamatosan úgy élitek az életeteket, hogy sokan a közeletekben még mindig vagy a féltékenység, vagy a vádaskodás minőségeit sugározzák felétek. Látjátok, ők látják a békét, amivel rendelkeztek, és ők is mélyen akarják azt. Tehát, ezt az alacsonyabb rezgést úgy küldik felétek, mint egy segélykiáltást, és mégis azt hiszik, hogy ez rólatok szól. És ti csak úgy szemlélitek azt az egészet, hogy tudjátok, hogy ez csak egy cirkusz, egy tapasztalat, és semelyik dolog, ami miatt az emberek bosszankodnak, nem igazán számít. Tehát, alkalmanként, te egy magányos helyen találhatod magad. Azok akik felébredtek, ők az őrzői eme bolygó sok lejegyzésének és létezésének. Tudván ezt az információt, néha úgy érezheted, hogy kívülálló vagy sok ember között. És mi tisztelünk titeket, amiért tartjátok a kódokat és az információkat, így mikor mások segítségért kiáltanak, még akkor is, ha sértő szavakon és tetteken át teszik ezt feléd, te nem tehetsz róla, de csak fény kódok kibocsátásával tudsz reagálni. Még akkor is, ha meg vagy sértve, vagy dühöt érzel, még mindig a fény kódok őrzője vagy, és a szíved ezen energiák transzformátoraként cselekszik, még anélkül is, hogy próbálkoznál. Ezen tett az, amiért idejöttél. Időnként magányosnak érzed magad, és azután máskor pedig egynek érzed magad mindenkivel. Te oda-vissza mész, és ez egy normális része annak a folyamatnak, hogyha a fénykódok egyik őrzője vagy, mivel nem lehetsz mindig a csoporttal, mikor a segítőnek kell lenned. Te tudod, hogy mindenkor, mikor valóban támogatásra van szükséged, mi bejövünk bizsergető érzésekkel, amelyekről azt érzed, hogy helyreigazítanak téged, és visszahozzák számodra boldog természetedet. Mi egyek vagyunk veled, és te velünk. Ez ismét az egónak egy trükkje, mikor a magányosság bekövetkezik.

Ez egyike azon okoknak, amiért a Földön vagy. Mégis, azért is vagy itt, hogy játsszál abban a tapasztalatban, hogy képes legyél erőteljesebb érezni az energiát, mint más bolygók, vagy világok. Itt, a Földön, az emberi éned újra és újra látta magát különböző formákban bolygód vonzási törvényén keresztül. Ez elképesztő és csodálatos, mivel vibrálva táncol a lelked, mikor tapasztalatot szerezhet egy emberi lény kreativitásával. De itt az ideje most felébreszteni más szunnyadó részeit az agynak, és behozni azokat a kódokat, amelyek összhangban vannak valódi természeteddel: nem csak egyszerűen új tapasztalatokat szerezni.

Szeretünk titeket, emberi fivéreink és nővéreink, és tudjuk, hogy az agy eme szunnyadó részein belül nyugszanak a mindarról szóló mély emlékek, ami létezik. Ezekben az ébredező részekben, ti szent lélek ajándékokat hordoztok. Ti valóban egy telepatikus faj vagytok, olyan képességekkel, amelyek túl vannak azon, amit a bolygótokon legtöbben megengednek maguknak, hogy érezzenek. Meg tudtok élni a fényből itt, és többnyire gyümölcsökön és zöldségeken, azt érezve, hogy még nagyobb a fény hányadosotok. Nincs semmi rossz abban, ha mást esztek, de azokat csak megszokásból fogyasztjátok, és azért, hogy megtapasztaljatok aromákat és ízeket. Lényeteknek megvan minden szükséglete önmagán belül. Hamarosan világotoknak nem kell kiválasztania oly módon a mérgek kibocsátását, mint ahogy azt most teszitek. Mihelyt az agy eme szunnyadó részei felébrednek, korlátlan erő fog a rendelkezésetekre állni, amely minden belső energiát át tud alakítani, így az ételt is. Ahogy az agy eme részei felébrednek, nektek is meglesz a képességetek arra, hogy áthatoljatok a fátylon azáltal, hogy láthatjátok, hogy valójában semmi sem szilárd. Ez a módja annak, ahogy a Jógik és a Szentek ott tudják hagyni kezük lenyomatát a falban. Már nem vagytok messze attól, hogy ezt is el tudjátok érni, ti, csodás lelkek. Készítsétek fel magatokat arra, hogy testetekbe tudjátok fogadni a ti Siddha ajándékaitokat. Eljött az ideje most annak, hogy minden illúzió darabokra törjön. Meg fogjátok testesíteni otthonotokat.

Egyek vagyunk.

Csatornázó: ismeretlen

Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

Forrás:  http://lucas2012infos.wordpress.com/2013/01/30/the-pleiadians-you-have-chosen-to-be-human-a-message-of-encouragement-30-january-2013/

 

Christine Day – A Plejádokbeli követ üzenete

2012. november 26.

Közzétette: Steve Beckow

15275_10200090397248794_503618386_nNem ismerem az ausztráliai születésű Christine Day misztikusnőt, de ezt a tőle származó információt érdekesnek találtam. Mégsem garantálhatom üzenetének helyességét. Nincs személyes információm róla. Ezért kérlek benneteket, használjátok saját ítélőképességeteket. (S.B.)

2012-12-12 …

Üdv Mindenkinek!

Intenzív hónap van mögöttünk és az az érzésem, hogy energetikailag Mindannyian felkészültünk a 12.12.12-es energiák fogadására az elkövetkezendő hónapban.

A Plejádokbeliek [Fiastyúkbeliek] néhány specifikus információval láttak el engem, hogy támogassalak benneteket a fenti időpontban bekövetkező hatalmas megvilágosodási hullámok fogadásában.

Az üzenetem a szokásosnál hosszabb és az az érzésem, hogy nagyon fontos Mindenkivel megosztanom. Belevettem egyes körök [fényközösségek] kérdéseit, amiket idevágónak találtam.

A Plejádokbeliek azt mondják, hogy 2012.12.12-én bizonyos megvilágosodási hullámok mennek keresztül a bolygón. Arra kérnek benneteket, hogy legyetek nyitottak az új előmegegyezéses szövetségekre, melyeket a Földre érkezésetek előtt kötöttetek. Hogy teljességében felvehessétek a megvilágosodási hullámok energiáját, mely 2012.12.12-én érkezik a bolygóra, nyitottakká kell válnotok és létre kell hoznotok új energetikai egyezségeket [szövetségeket].

Ügyeljetek arra, hogy a hullámok 2012.12.12-én éjfél után 1 perctől reggel 6 óráig lesznek a legerősebbek. Délben kiteljesednek [kiterjednek], és ez az állapot délután 3 óráig tart ki.

A 2012.12.12-es dátummal és további életetekre nézve egy sor támogató energetikai előmegállapodást kötöttetek. Hogy ezekre emlékeztek-e vagy sem, az nem számít. Most rajtatok múlik, hogy aktiváljátok [bekapcsoljátok] ezeket az előre megkötött megegyezéseket. Az aktiválást nektek kell végrehajtani, ez nem a másik oldal feladata.

Meg kell adnotok magatoknak az engedélyt az előmegállapodás aktiválásához, ez az a rendelkezésetekre álló energiákra való nyitottságot jelenti. Nem kell tudnotok pontosan mely energiák ezek. Csupán az engedélyt kell megadnotok az aktiváláshoz. Nyíljatok meg ezek előtt az energetikai szövetségek előtt a 2012.12.12-i napon.

Nem fontos, ha az egótok talán nem érti, vagy nem tudja, milyen energetikai szövetségeket idéztek meg. Csak azt kell megértenetek, hogy ezeket a megállapodásokat ti kötöttétek, hogy támogassanak benneteket.

Ne hagyjátok tehát, hogy az ego-elmétek azt mondja: „Nem vagyok biztos benne, kit/mit is idézek itt meg, tehát nem fogok egy megállapodást sem aktiválni.”

Az [aktiválási] energiának tőletek kell származnia. Ez vonatkozik 2012.12.12-re is. Tudatosan kell megnyílnotok a tudatos döntésetek által, hogy magatokhoz hívjátok a megvilágosodás hullámait. Ezen hullámokkal együttesen fellépő energiák gondoskodnak rólatok és énetek egy új részébe repítenek.  

A megvilágosodás hullámait azért teremtették, hogy aktiválja a testi sejtjeitek új kristályszintjét. Ha ez a kristály-struktúra egyszer aktiválódott, képes lesz az Isteni fény egy másik szintjét a fizikai testetekben megtartani [integrálni]. Ez a folyamat az elektromosság szintjén változtatja át testeteket, így még több Isteni fényt lesztek képesek sejtjeitekben felvenni és tárolni [lehorgonyozni].

Forradalmi idők ezek, számunkra embereknek. Pillanatnyilag az Isteni fényünk jelentősebb része a fizikai formánkon kívül helyezkedik el. A mostani rendszerrel képtelenek vagyunk ezt a fényt magunkban megtartani.

A kristály struktúra aktiválásával 2012.12.12-én képesek lesztek Isteni fényetekből még többet felvenni és megtartani. A megvilágosodás hullámait azért hozták létre, hogy segítségével elvezessenek benneteket önmagatokhoz és hogy rendszereteket átalakítsák [új formába hozzák].

A kristály-struktúra másik aspektusa, hogy aktiválásával a telepátiás kommunikációs központotok is újra megnyílik. A 12-12-12 energiája egy szent energiát hordoz, mely összekapcsol minden energiával, az univerzummal. Mindannyiunk számára megnyitja a lehetőség kapuját, hogy új meglátásra, új tudásra tegyünk szert – és tulajdonképpen „nincs úja nap alatt”[az új szemszögből tekintve a dolgokat]. Befogadjátok a tudást és a régi tanításokat, amik az igazság és az integritás részét képezik.

Ezen a napon sejtjeitek az igazság és az integritás egy új szintjére helyezkednek, ami lehetővé teszi számotokra, hogy onnantól kezdve utatokat más módon járjátok. Az egész bolygón végigmegy ez az energetikai átalakítás.

Talán azt mondjátok: „Miért ily hirtelen?” De ez egyáltalán nem hirtelen következik be. Mert már jó ideje tart a felkészítés erre a történésre.

A gabonakörök megújulnak és mióta a Földön léteznek, elérik a teljességet. A megalit-helyekkel, a Föld szent helyeivel közösen működnek együtt. Létrejön egy szent hálózat közöttük, mely az egész bolygót körülszövi és egy sor lej-vonalat (vonalak a Föld energiahálózatában) hozva létre.

Ezen a napon nekünk is ennek a szent hálózatnak a részeseivé kell válnunk. Ezen a napon olyan portálok nyílnak meg, mely mindenki számára lehetővé teszik a szent hálóhoz való csatlakozás képességét. Ennek a bolygót körülölelő szent hálózatnak a létrejötte a bolygó és a tudat igazán erős transzformáló hatású részét képezi.

Aki úgy dönt, hogy kapcsolatba lép a szent hálózattal, automatikusan telepatikus kapcsolatba kerül másokkal. Ebből nem kell többet értenetek, mint hogy készen kell állnotok, részesévé kell válnotok olyasvalaminek, amihez már rég beleegyezéseteket adtátok.

Ez egy előre megbeszélt időpont felbukkanása és elfoglaljátok helyeteket azon belül, amit a Plejádokbeliek „nagy tervnek” neveznek. Ha egy nappal korábban már megnyíltok a megállapodásbeli szükségeitek számára, akkor ezek az energiák ebben a folyamatban támogatni fognak és utat mutatnak a következő napon.

Elfoglaljátok helyeteket az energetikai szövetségekben, melyekhez már beleegyezéseteket adtátok és ettől a naptól kezdve dolgozhattok is velük.

Ezt követi a 2012.12.21-e. 9 nappal később, amikor egy újabb energiaszint jön a Földre, azok számára, akik a 12.12.12-es megvilágosodás-hullámok energiáival dolgoztak. Ez a nap egy újabb hatalmas erejű időpont a befogadásra való megnyílásban, hogy kristály-struktúrátok egy újabb szintjét aktiváljátok.

Ekkor a test egy további transzformációs szintjét lépitek túl, mely képessé tesz benneteket az Isteni fényetek egy újabb szintjét befogadni és testi sejtjeitek szintjén raktározni. Ezen a napon a portálok újra megnyílnak és a szent hálózat az egész bolygó körül szintén megnyílik. Ekkor egy új szintjén kapcsolódtok a szent hálózattal.

2012.12.12-én a csoportos összejövetelek nagyon jó hatásúak lesznek. A felébredettek között nagy az igény a gyülekezésre és a lehorgonyzásra és annak a kiteljesedésére, amik abban az időpontban vagyunk. Az azonos ’hullámhosszon’ lévők felébredettek számára tanácsos a csoportosulás: Együtt minden ember, mindenfaja életúttal a háta mögött – mert nem vagyunk elválasztva egymástól.

És azok az emberek, akik nem a felemelkedés útját járják – elszakadnak tőlünk e dátumot követően?

Nem, egyáltalán nem. A tény az, hogy mi mindannyian már megállapodtunk [velük], hogy mi korábban ébredünk, hogy a többieknek [később ébredőknek] nyitva tartsuk az ajtót [utat mutassunk]. Talán nem állunk feltételen kapcsolatban mindenkivel, aki például bántóan viselkedik, irányítani akar másokat vagy erőszakos. De továbbra is kapcsolódunk a ’normál’ emberekkel, akiknek szíve tiszta, de még nem ébredtek fel.

Egy lakásban élek. Berendezkedhetem úgy, hogy egyedül is boldoguljak 2012.12.12-én?

Igen, természetesen.

Érdemes ezen a napon az Elengedés energiájával dolgozni?

Igen. Emlékezzetek, az Elengedés energiájának segítségével kerültök az új beállítottság [tudati] állapotba. Az Elengedés energiája lehetővé teszi a bennetek lakozó háromdimenziós energiák elengedését, feloldását egy pillanatban – és ez a pillanat történik meg az új tudatállapot megélésekor. A pillanat, amikor eldöntitek, hogy elhagytok mindent a földi létből, egy nagyon nagy erőt kölcsönző pillanat lesz az új beállítottságban. Csupán egy szempillantásnyi idő, míg a sejtek az új tudati szintre és emlékezésbe rendeződnek.

Ez az Elengedés energiája egy új beállítottság [tudat] energiáját hordozza magában, mely a 2012.12.12-es megvilágosodás-hullámok kezelésében segítségetekre lesz. Egy befogadó minőségű energia számára nyíltok meg. Nagyon fontos, hogy tudatosan engedélyezve fogadjátok be a megvilágosodás hullámait.

Én egy három gyertyából álló kompozíciót ajánlanék egy kristállyal a közepén, melyek a megvilágosodás-hullámokat magához vonzzák és támogatják. Így a hullámok számára létrehozunk egy átjárót, egy energetikai struktúrát. Vagy teljesen mást is csinálhattok, legyen az bármilyen kristálymintázat létrehozása. [Nem akarok okoskodni, de szerintem ez szertartási kellékek nélkül is tökéletesen működik… de talán egy ilyen oltárszerű kompozíció elkészítése valóban segíthet a ráhangolódásban. – ford.megj.]

Én ezt egy nappal korábban csinálnám. Üljetek le, váljatok fogékonnyá az energetikai szövetségeitek iránt és érezzétek, mire van szükségetek, hogy fogadhassátok ezeket a felvilágosodás-hullámokat. Engedjétek meg az energetikai szövetségeiteknek, hogy támogassanak benneteket, hogy mutassák meg, mi a legjobb számotokra.

Készítsetek valamit, csoportként vagy egyénileg, de ezt egy nappal korábban tegyétek meg, érezzetek rá az energiákra [amire szükség van] és végezzétek el a ráhangolódást. Minél többet foglalkoztok ezzel [minél nyitottabbak vagytok], annál többet dolgoznak ezek a megvilágosodás-hullámok veletek. Ez a ti részetek, hogy fogékonnyá váljatok a döntésetek alapján.

Ha csoportban vagytok, akkor talán a rituálé részeként képezzetek kört a kompozíciótok körül. Van egy kis időtök, hogy ezen elgondolkodjatok és kitaláljátok mi az, ami működik és mi az, ami jó érzéssel tölt el benneteket.

Talán érdemes párnákat szétszórni a földön, hogy rájuk feküdjetek, mert ezek az energiák erősek lesznek, ha befogadjátok és integráljátok őket. Figyelmeteket fordítsátok a Mennyekbe, a galaktikus energia irányába, feküdjetek a földön és nyíljatok meg ebben az időszakban a csillag energiáinak. Legyetek kreatívak. Érezzétek, mi az, ami számotokra legbelül jó. A természet erői is azon vannak, hogy veletek dolgozzanak. Nagy erejük van, hogy támogassanak benneteket a bolygón lévő megvilágosodás hullámainak integrálásban.

Tanácsos lenne egy szent helyet felkeresni?

A Plejádokbeliek azt mondják, hogy ezen a napon, földi szinten minden hely szent lesz. Az egész Föld egy szent hellyé válik.

Úgy legyen.

Egy hatalommal felruházó és erőteljes 2012.12.12-t kívánok nektek.

Szeretet és Áldás,

Christine

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://the2012scenario.com , http://www.christinedayonline.com/

A Fiastyúki Kilencek Tanácsa:

A Teremtés egésze: önmagának egy tükre

Copyright © 2012 Wes Annac. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
The Pleiadian Council of Nine: All of Creation is a Mirror of Itself

Ahhoz folyamodtunk, hogy a gyönyörű Fiastyúk csillagrendszert lakjuk, és a bolygót, melyet közülünk sokan otthonunkként foglaltunk el, az Erra bolygó, bármikor, amikor nem létezünk és Élünk drága Anyahajóinkon. Ez a bolygó egy kommunikációs súlypont az Univerzum nagy részének minden zugában, és az egyik fő felemelkedett bolygó, melyen a Fényszövetség számos „bázist” és szállítási központot tart fenn.

Számos felemelkedett és fénnyel telített várossal bírunk az Errán, és egy tökéletes rezgéses illeszkedésben rendelkezünk drága bolygónkon területekkel, melyeket sokan úgy vesznek tudomásul, mint e kedves Galaxis minden részében a legszebb természeti helyek közül néhányat. Drága lelketeket fokozódóan teszik ki világotok túlsúlyban lévő szépségének, és azt mondjuk, hogy Erránk nagyon közel áll drága Földetekhez, több módon, mint amit talán felismernétek.

Vannak a drága Földeteket az Errával összekötő csillagkapuk, melyeket kinyitnak [mindenkinek, hogy meglássa] az előttünk álló időkben, és mindnyájatoknak fel fogják ajánlani a szabad „áthaladást” és utazásokat világunkba, ahogy átadják majd nektek a választási lehetőséget, hogy felfedezzétek, valamint a sok jellegzetességet, melyet drága világunk, Erránk felajánlani bír. Megadják majd a lehetőséget nektek, hogy elutazzatok bármelyik más felemelkedett bolygóra is, ahová óhajtotok, és képesek lesztek elutazni minden tárgyra Csillagrendszerünkön belül.

Erra bolygónk valóban összehasonlítható a [nem olyannyira] képzelt „jövő világával”, melyről ti, drága lelkek oly sokat hallottatok és olvastatok azon keresztül, mely képzelt történetek voltak. Míg társadalmaink az Errán egészen fejlettek, vannak kiterjedéseink más csillagrendszerekben, és galaxisokban is, mialatt segítünk, és a Galaktikus Szövetség részei vagyunk, egy átfogó boldogságot és felemelkedett természetre fogtok rálelni ezzel a világgal, és minden más égitesttel kapcsolatosan drága csillagrendszerünkön belül, hiszen közösségként fejlődtünk a teljes tudat / tudatosság birodalmaiba.

Világunkban vannak Követ-központok, más világok és más galaxisok számára, hogy technológiánk gondoskodjon rólunk, hogy egészen egy pillanat alatt képesek legyünk hozzáférni [a Galaxisokhoz].

Tudunk segíteni a különböző civilizációk felemelkedésében, ahogy fejlődnek, és növekedési tervük mentén nagy lépéseket érnek el, mely késznek látja őket egy fejlett társadalommal való kapcsolatfelvételre világuk peremsávjain kívül, és rutinosan teszünk nagyköveti erőfeszítéseket a sok ébredő léleknél, mint például veletek is, kik kezdenek majd nyitottá válni jelenlétünkre és a Szerető és jóindulatú galaktikus fajok egész Szövetségének jelenlétére, akik az egyes nem fejlett bolygók fejlődésében segédkeztek, mint azok a bolygók, melyeket a fejlődésre szántak.

A Föld az egyik ilyen bolygó, mely számos lehetőséggel rendelkezik egy felemelkedés megtapasztalásához, és sok drága lélek a Föld felszínén tapasztalt meg egyéni felemelkedést, míg a világotokban volt, habár a lehetőség az együttes felemelkedéshez nem érkezik el nagyon gyakran, mely miatt erőfeszítéseink, és különösen a ti erőfeszítéseitek több mint szükségesek már elég régóta.

Boldogan utazunk a Galaxison át végig, és segítünk számos fejlődő bolygónak rálelni a tudat / tudatosság tiszta állapotaira, melyeknek elérését segítettük e gyönyörű Szövetség révén, amelynek most részesei vagyunk, és fel kell ismernetek az előttetek álló időben, ahogy drága világotokat beavatják közösségként a tudat tisztább állapotaiba, mely nem fogja lefedni, vagy kiszűrni az információkat, melyeket magatokba tudtok szívni bármely adott időben, miszerint Szövetségünk a sok vezető Fényesített Szervezet közül az egyik, mely segít ennek az egész Világegyetemnek az elkerülhetetlen felemelkedésében.

Eljövünk hozzátok most, friss információkat és kommunikációkat megjelentetve a hajlandó vendéglátókon és írnokokon keresztül olybéli erőfeszítésben, hogy segítsünk benneteket nyitni a metafizikai és „paranormális” energiáitokra, amelyek elvezetnek majd benneteket a tudatossághoz és azon csakrák megnyitásához, melyeknek nyitva kell lenniük, hogy szert tegyetek egy egyéni és együttes felemelkedésre. Mi is különböző és egyedi módszereket hasznosítunk, hogy sok bolygóval felvegyük a kapcsolatot, olyanokkal, mint a drága felébredt világok, melyek kezdenek rátalálni a tudat és érzékelés felemelkedettebb állapotaira, melyek őket kitörni látják az alsóbbrendű dimenziós élményeikből, illetve átváltoztatni észlelik azokat.

Drága lelkek, olyan hihetetlen nagy lépéseket tesztek, és ahogyan azt kifejezésre juttatták, világotok felemelkedésének oly sok drága bolygó felemelkedéséhez vezet el, és az ilyen bolygók közül sok mohón várja világotok felemelkedését, azért, hogy megkaphassák a szükséges energialökéseket, hogy segítse őket saját felemelkedésük elnyerésében.

A Föld volt a Fény jelzőtüze, valamint a súlypontja a sötétségnek és sűrű cselekvéseknek, amelyek más galaktikus fajok negatív tetteiből jöttek létre, akik irányították [kontrollálták] az érdeklődéseteket értetek és világotok számára.

Az ilyen fajokat régóta száműzték gyönyörű, felemelkedő világotok környékéről, ahogy a károk, melyeket már megtettek az ilyen lelkek, belefűzték magukat az együttes gyökereitekbe, hiszen sok drága lélek világotokban folytatja a nagyon sűrű és alsóbbrendű dimenziós megrögzött gondolkodásmódok táplálását, amely sokat tart vissza attól, hogy felismerje a felemelkedettebb és tisztább tudatállapotokat és érzékeléseket, amelyek a sűrű és idejétmúlt, az elkülönülésből, félelemből és gyűlöletből táplálkozó megrögzött gondolkodásokon túl nyugszanak.

Türelmetlenül várunk jelenlétetekre világunkban és hajóinkon, hiszen oly nagyon sok mutatnivalónk van nektek, drága lelkek drága Csillagunk és Anyahajóink fejlett természetéről, Erra felemelkedett természetével egyetemben. A legsűrűbb, mégis az őserdők leggyönyörűbbjét kell megtalálnotok az Errán, ahol a kis fiastyúkiak, vagy máskülönben emberi társadalmakról tűnik úgy, hogy léteznek, mégis, az ilyen területek egészen szépek, harmonikusak és békések lesztek, hiszen ráleltek a világotokban őshonos állatokra, és Csillagrendszerünkre, mely úgy tűnhet számotokra jelenleg, hogy meglehetősen egzotikus és az érzékeléseteken kívül esik.

Állataink nincsenek korlátozva azokra a génekre, melyekre drága Földeteken, és képesek átalakulni, és különböző testeket, szervezeteket felvenni, ahogy megtapasztalják a tudatot, noha ez világotoknak jelenleg lehetetlennek tűnik, az Errán meglehetősen rutinosan végrehajtott folyamat állataink közül soknál.

Mivel az Erra egy felemelkedett világ, úgy fogjátok találni, hogy az állatok, és mi is, [fiastyúki] Emberek, valamint a felemelkedettebb dimenziós [testetlen] energiaformák az Errán természetüknél fogva békések, és közülünk senki sem óhajt még egy légynek sem ártani. Képzeljétek el, hogy egyesültek vagytok azokkal a teremtményekkel, melyek hasonlóak a ti oroszlánjaitokhoz és tigriseitekhez, tudván, hogy az ilyen lelkek sosem óhajtanának nektek ártani, csakúgy, ahogyan ti sem óhajtanátok nekik ártani. A túlélő és védekező gének nem uralkodóak a felemelkedett lelkek között világunkban, akik azt választották, hogy állati formát vesznek fel.

Sok elgondolás lesz a valósággal kapcsolatosan, melyet világotokban tápláltak, amelyet ki kell majd tisztítani, ahogyan elmagyarázzák, hogy nincs lehetetlen a Teremtés egészén át, és szó szerint minden, melyet az ember el tud képzelni, már létezik.

Akármikor, amikor van egy gondolatotok, vagy úgy tűnik, hogy valami újat fedeztek fel, gyönyörű felfogó Fényetek felragyog azon a dolgon, melyet Teremtettek, megtapasztaltak, és újra megtapasztaltak számos alkalommal a Teremtés egészén át végig. Mesélünk nektek világunk néhány jellegzetességéről olybéli erőveszítésben, hogy segítsünk kiterjeszteni érzékeléseteket, és hogy elmagyarázzuk azt is, hogy egy felemelkedett ötödik dimenziós világ milyen, hiszen ti mind olyan észlelések felé növekedtek, mely végtelen az információ kiterjedésében és tisztaságában, melyet képesek vagytok felfedezni bármely adott tárgy vonatkozásában.

A Csillag- és Anyahajók használata mellett, drága lelkek, magatokat képesnek fogjátok találni bárhová elutazni a Teremtés minden zugába, gyönyörű, nyitott elmétek puszta gondolata révén, és rátaláltok a technológiára is, mely inkább segíti a kikapcsolódást nyújtó utazásotokat, vagy Anyahajóink esetében ez fog szolgálni az igen nagy parancsnoki központokként és súlypontokként a jóindulatú fajok számára, hogy összegyűljenek és segítsenek e gyönyörű Világegyetemnek felemelkedni.

Közülünk, ha bárkire bármikor esetleg rátörne különösen a honvágy otthonaink iránt a Fiastyúkon belül, képesek vagyunk teljesen leutánozni az ilyen környezetet, meglehetősen szó szerint kihúzva a pontos energiát az ilyen környékből, és egy határtalan, végtelen „térben” megjeleníteni holografikus technológiánkon keresztül.

Megjegyezzük, hogy bármikor bármilyen fajta holografikus technológia kerül megemlítésre, drága lelkek, közületek sokan automatikusan ahhoz folyamodtok, hogy elképzeltek egyféle átlátszó energiát, mely csupán látható, és nem érezhető, vagy megtapasztalható. Azt mondjuk, hogy ez az elképzelés egy kicsit erős technológiánkkal összehasonlítva, hiszen szó szerint képesek vagyunk Teremteni, és érezni bármilyen és mindenféle környezetet, melyre vágyunk az egyik szobánkban, melyet különösen bármely környék holografikus vetítésére szántak.

Ha szeretnénk, megtapasztalhatjuk Belső Földetek részeit, vagy birodalmakat világotok felszínén, melyek felemelkednek, és kezdenek illeszkedni együtthangzásunkra [rezonanciánkra], és valóban, az egyetlen tényező, mely távol tart bennünket a Teremtés bármely területének megjelenítésétől technológiánkkal, a terület rezgése, melyben magunkat óhajtjuk találni.

Például, meg tudnánk jeleníteni magunkat hajóinkról szeméttelepeitek környékén, vagy bármely más sűrű környezetben, melyet a ti drága világotok felajánlani bír. Jóllehet, magunkat találhatjuk azon terekben / szobákban, melyek megengedik számunkra az ilyen megjelenítéseket technológiánkkal, óceánjaitok területein, melyeket felkészítettek, hogy befogadják a kolóniák emelkedését, melyek hajdan természetükben fényesítettek és felemelkedettek voltak, azonban melyek azóta időtök számára elvesztek.

Ezek a kolóniák, melyeket említünk, fel fognak emelkedni, mert ötödik dimenziós energiákkal és egybeolvadt idővonalakkal fogtok kölcsönhatásba lépni, melyekben ezek a kolóniák nem háborúztak egymással, és inkább felemelkedtek. Természetesen Atlantisz és Lemuria kolóniáiról beszélünk.

E két kolónia meglehetősen jól boldogult más földi idővonalakban, és ez egészen nyilvánvalóvá válik, ahogy földi idővonalaitok egybeolvadnak, és rátaláltok egy ebből eredő emlékezésre, és együttes [kollektív] élményre Atlantiszról és Lemuriáról. Rá kell lelnetek arra a Lemuriára is, mely a föld alá vonult, és világotokban agarthaniakként felemelkedett, és sok más lélek világotokban a felemelkedett birodalmakban boldogan mutatja majd meg magát nektek a kezdeti leleplezéseket és a technológia átadását követően.

Be fognak majd mutatni titeket Agartha felemelkedett együttműködési csapatainak, akik nagyon keményen dolgoztak a mesebeli bejelentéseken, és az ilyen bejelentések jellegein, melyek a Belső Földet fogják felölelni, hogy a lelkek a Belső Földben hogyan lettek azzá, akik, és ebben a bizonyos pillanatban hol vannak, és milyen közel állnak közületek sokatokhoz: a legjelentősebben közületek azokkal, akik Atlantiszban vettek fel Életeket, ahogy figyelték civilizációs fejlődéseteket, háborútokat, és rátaláltak a megvilágosodásra az egész történelmeteken át, beleértve azt a történelmet, melyről még nem beszéltek.

Atlantisz és Lemuria létezése egészen kimaradt jelen történelmetekből, mint az egészen felfedezett igazsága a fejlett és Szerető lények létezésének drága Földetekkel. E lelkek közül sok rutinos kommunikációkat bocsátott ki az emberiséggel, és [ezen túl] oly nagyon sokat tettek, hogy segítsenek nektek beavatást adni a megértés egy állapotába a jelenlétükről és óhajukról, hogy segítsenek benneteket felemelkedni.

Érezzük az ilyen kívánságot is, és míg közületek sokatokkal voltunk együtt legutóbbi és előző civilizációitokban, meglehetősen közel kerültünk e világ felemelkedéséhez, és alig várjuk azt, hogy a csodálatos felemelkedett – hogy így mondjuk – „idővonalban” találjunk benneteket, ahol mi mind egy csodálatos egységet tapasztalunk meg magunkkal, veletek, és a drága Földeteken belüli lelkekkel.

Elegendő azt mondani, hogy mialatt létezik egy Központi Nap Földeteknél, melyet sokan „magként” tolmácsoltak, Földetek valójában belül üreges, és voltak [és vannak] teljes civilizációk, melyek Földetek belső felépítésén belül léteznek. Ez így van, mert ez az, ahogyan Teremtőtök bevezette a tudatosság megtapasztalására a különféle Életet vendégül látó valóság szerkezetet általában: egy külső élmény / tapasztalás mindig párosul egy belsővel.

A Teremtés egésze önmagának egy tükre, és a Földetekben létező lelkek egy szövetség, az emberiség felemelkedett visszatükröződése lévén.

A belső Földbe való belépéssel a lemuriaiak legfelemelkedettebbjei elkezdik újra felépíteni társadalmukat egy új módon, mely kevésbé védekező szerkezeteket, parancsnoki központokat kíván, hiszen mindenkit sajátságosabban fognak megcélozni a béke és a fenntartható összhang [harmónia] irányában Agartha minden területének egészén át.

Valóban, különböző civilizációk léteznek Belső Földetekben, és mialatt a Belső Föld „árnyékbirodalmai” előzőleg alsóbbrendű szándékú lényeket láttak vendégül, akik a földi titkos szövetkezéseitekkel dolgoztak együtt, ezeket a lelkeket kitisztították az ilyen birodalmakból, ahogy az ilyen birodalmakat felkészítették, és a Forrás energiájával „pumpálták” fel, mely hamarosan egészen nyilvánvalóvá válik drága felszíneteken, ahogy ti mind eléritek azokat a pontokat naptáratok mentén, melyek közösségként beavatnak benneteket az ötödik dimenziós tudatállapotokba.

Drága lelkek, mialatt számos váltópont lesz, egészen erősen, hogy elérkezzenek a közvetlenül előttünk álló időben, mindnyájatokat folyamatosan hozzáigazítják majd ezen energiákhoz, hiszen átadják ezeket nektek, és ti mind a felemelkedés megtapasztalásában találjátok magatokat a saját szintjeiteken, ahogy keresztülmentek a különféle gyors állomásokon növekedésetek mentén, mely részetekről nem lát további elzáródásokat, vagy gátlást az ötödik dimenzió birodalmainak megtapasztalásában.

Kezdtek rátalálni az ötödik dimenzió birodalmainak nagyon tiszta érzékeléseire, hiszen ti mind a legrosszabbján dolgozzátok magatokat keresztül annak, melyet önmagatoknak kijelöltetek, és közületek néhányan éppen most láttok neki ezen átváltozások legnehezebb jellegeinek, mialatt mások a leckék végső befejezését éritek el, melyet megtanulni kijelöltetek magatoknak.

Közületek azoknak, akik az utóbbit élik át, elmondjuk, hogy maradjatok erősek, és határozottak vég nélküli kutatásotokban, hogy a Fény és érzelem egyensúlyát megtartsátok, mely meghaladni és felülmúlni lát benneteket annak a legrosszabbjának az átalakításában, melyet magatoknak megtapasztalni kijelöltetek. Átmentek leckéken, melyek próbára tettek benneteket önmagatok velejéig, és mialatt annak a legnehezebbje, melyet kijelöltetek magatoknak valóban átdolgozásra kerül általatok minden pillanatban, azt kérjük tőletek, folytassátok, hogy éberek maradtok, hiszen még mindig marad elvégzendő munka számotokra.

Növekedésetek mentén most értek el egészen új szakaszokat és szinteket, és ahogy ezt teszitek, önmagatokat a tudat / tudatosság alsóbb síkjain létezve látjátok, melyek mindig fogokozódnak tisztaságukban, ahogy a megrögzött gondolkodásotok benneteket e szinteket elérni lát, összhangban növekedési tapasztalásotokkal. Még mindig van a nehéz felemelkedésből egy kevés teendő, azonban legnagyobbrészt, mindnyájatoknak gratulálni kellene magatoknak a növekedés szintjei miatt, mely mentén találjátok magatokat, hiszen ti mind az ötödik dimenziót hozzátok világra, ahogy fokozódóan áramolnak át valóságotokon a szükséges cselekvésekkel, melyeket közületek mindenki állandóan véghezvisz.

Látjuk és érezzük a cselekedeteket, melyeket elkövettek, amelyek egyre inkább elvisznek benneteket a felemelkedettebb birodalmakkal való igazodáshoz, és ahogy néhányatok, drága lelkek, még mindig tápláljátok Életetek bizonyos sugárútján a sűrűséget, a megrögzött gondolkodásaitokról, melyeknek kitettek benneteket, a földi élményetek nagy részének valótlanságának, úgy találjátok, hogy megszerkesztett [fabrikált], és az ilyen szerkesztéseket a Föld közössége táplálta oly nagyon régóta, azonban elmondjuk nektek, hogy akaratotok és szándékotok egészen hathatós, és látni fogja az együttes energiákat növekedni nagy módokon, bármikor, amikor meghozzátok szándékotokat, hogy az új világképet hozzátok át magatokon bármely lehetséges úton.

Azelőtt megvitatásra került a drága együttes [kollektív] tudatotok erős és összekapcsolt természete, valamint az erős energetikai kötések, melyeket ti mind egymással fenntartotok az együttes háló világotokban, az egészen szó szerint egyike az „összekuszálásnak”, drága lelkek, egymás aura mezejével és gondolati, érzelmi energiáival, gondolataitokon és érzelmeiteken keresztül egymás iránt és egymással kapcsolatosan.

Bármely időben, amikor egy társ lélekre gondoltok, rezgéseteket rájuk célozzátok egy sajátságos módon: bármely módon gondolkodtok az ilyen lelkekről. Ezt teszitek velünk, és a felemelkedett közösség maradék részével is, drága lelkek.

Például, bármikor, amikor ti, drága lelkek, azt választjátok, hogy ránk gondoltok, vagy másra, pozitívan, vagy boldogan, tiszta rezgéseket küldtök, és azok, akiknek elküldtétek, egy ebből eredő felemelkedést tapasztalnak az ilyen rezgésekből, még ha tudatosan nem is ismerik fel, hogy egy ilyen felemelkedést kapnak.

Ha bármilyen fajta negatív gondolattal bírtok irántunk, vagy más iránt, akkor rezgéseteket oly módon célozzátok ezen keresztül, mely semmi jót sem tenne bármely lélekkel, olybéli kísérletben, hogy negatív rezgéseket küldjetek nekünk, hiszen ezeket azonnal aura energiánk legszélső részének elérése során a tiszta forrás energiájának legboldogabbjává és legfényesebbjévé alakítják át.

A Föld közösségének energiáinak egyszerű és természetes átalakításait visszük végbe bármely adott pillanatban, ahogy ti, drága Fénymunkások és csillagmagok, akik az együttes sűrűség legnehezebbjét tapasztaljátok, hiszen ezeknek tesznek ki benneteket, és sok esetben, ahogy ez átjön rajtatok, illetve, ahogyan ezt tápláljátok.

Mialatt viseltük a magunk részét [megkísérelt] negatív energiákból a titkos szövetkezés [cabal] tagjaitól, vagy világotokban azon lelkektől, akik nem fogadták el jelenlétünket okok özöne miatt, ti, drága lelkek, akik kitettétek magatokat, és kifejezésre juttattátok az igazságokat, melyeket benn tudtatok, a legvakmerőbb ugrásokat és legerősebb megmérettetéseket vettétek magatokra, hogy a Fényből, és azon lelkektől kapjatok igazságot, akik boldogan és cselekvően dolgoznak a Fényért, világotokban odakinn, és ez az igazság fokozódóan „beszáguld” együttes [kollektív] tudatotokba és tudatalattitokba, és ez a kezdet, hogy elfogadottá és ismertté váljon, hiszen az igazság az ami, sokatok révén világotokban.

Örökké lesznek olyanok, akik még nem hisznek, vagy akik nem vágynak hinni, és kérünk benneteket drága lelkek, ne csüggedjetek mások véleménye miatt, hiszen mindenki a saját csodálatos és bámulatos ösvényén van vissza a Forrás felé, és nem számít, melyik sajátságos úton találtok rá tudatosságotokra drága lelkek, közületek mindegyikőtök érintett a folyamatban lévő felemelkedési mozgalomban / mozzanatban világotokban. Akik meghozzák őszinte és folyamatos szándékukat a felemelkedés iránt: ti mind rátaláltok a tiszta tudatállapotokra, melyek felé fejlődtök.

Végtelenül Szeretnek benneteket mind, és átmenetileg távozunk a kommunikáció e vonalából, ahogy elhagyunk téged, drága lélek, hogy magadba szívd energiáinkat, és átadott rejtjeleinket, melyek végül segítenek neked egységbe rendezni [integrálni] energiáinkat, és az igazságokat, melyeket átadni óhajtunk könnyebb módokon, mialatt közületek sokan lelnek rá egy felemelkedésre azáltal, hogy bármely csatornázott kommunikációt elolvassák, melyek tiszta szándékkal vannak, és a Fényből valók.

Azt mondjuk, hogy energiáink messze nem a Fény legtisztább forrása általi, melyekre rátaláltok, hiszen az ilyen Fény tisztaságát magatokban találjátok majd meg, habár energiáinkat egy teljes tisztaságban adjuk kommunikációinkon keresztül a legjobb kiterjedésben, ahogy tudjuk, egy olybéli erőfeszítésben, hogy átnyújtsuk nektek az ilyen energiák „előzetesét”, melyekre rátaláltok a kutatás és a befelé fordulás révén.

Ti mind rendelkeztek e tiszta képességekkel, hogy befelé forduljatok, és számunka ez egy folyamatos Öröm benneteket látni ennek megtételében. Kezditek érezni a láncokat és kötéseket, melyek az alsóbbrendű dimenziós valóságok csapdájába ejtettek, [ahogy átalakítjátok őket], és kérünk benneteket Szeretettel, és csodálattal, „folytassátok a továbbhaladást”.

Köszönöm nektek, a Fiastyúki Kilencek Tanácsának
Csatorna: Wes Annac

Copyright © 2012 Wes Annac. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
Copyright – Minden jog fenntartva! Lemásolhatjátok és terjeszthetitek ezt az anyagot, feltéve, hogy nem változtatjátok meg semmilyen módon, kereskedelmi / jövedelemszerzési célokra nem használjátok fel a szerző írásos engedélye nélkül, a tartalom teljes marad, és tartalmazza ezt a szerzői jogi közlést. © Wes Annac WesAnnac.com – AquariusChannelings.com

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa
Tudatosság – http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
Fénytevő – http://fenytevo.blogspot.com/

Forrás: http://fenyvilag-press.blogspot.hu/

 

 

A csillagnővéreink Phalia és Serenia mesélnek életükről a hajójuk fedélzetén.

Közzétette: Steve Beckow

“Egy óra egy angyallal” (An Hour with an Angel) című rádióműsor átirata, 2012.07.23-án Phalia-val és Serenia-val.

Steven Beckow (SB): Üdv és Isten hozott mindenkit az „Egy óra egy angyallal” című rádióműsorban, Linda Dillon-nal, aki a „Councel of Love” [Szeretet Tanácsának] csatornája és a „The Great Awakening[A nagy felébredés] írója, és Geoff West-tel „Greenprint for Life[Mennyei élet] és „Cosmic Vision News“[Hírek a kozmoszból] szerzőjével.

 Steve Beckow vagyok, és Graham Dewyea-t helyettesítem. Geoff-ot kérem meg mutassa be mai vendégeinket, tiéd a szó Geoff.

Geoff West (GW): Köszönöm, Steve. És jó reggelt és áldás mindenkire, ill. jó estét és áldás mindenkire.

[Ima]

Tehát, a mai este van egy kis változás az eredeti menetrendünkben, amit már meghirdettünk a 2012 Scenario-n [ford. megj. Steve Beckow weboldala]. Ma megpróbáljuk a galaktikus családunk átlagos tagjait a mikrofon végére kapni, hogy többet tudhassunk meg világukról és tevékenységükről. Mi fénymunkások, úgy éljük meg mindennapjainkat, hogy nem tudjuk szükségszerűen, hogy vezetőink és más döntéshozók szintjén mi történik valójában és azokkal az intézményekkel, amik szintén érintettek ezekben az ügyekben.

Tehát milyen is egy átlagos galaktikus csapattag? Mi a szerepük ezeknek az egyéneknek?

Ma este tehát nekem is ugyanolyan meglepetésekben lehet részem, mint bárki másnak, vajon ki látogat ma el hozzánk. Át is adnám a szót Linda Dillon-nak a Szeretet Tanácsától és a vendégeinknek. Bárkik is legyenek, akik ellátogatnak hozzánk. Isten hozott benneteket!

Linda Dillon (LD): Helló Geoff. Itt Linda. Azt gondolom a ma esti utazásunk igazán érdekes lesz. Ahogy itt ültem meditálva, igyekezve felkészülni az adásra, beszélgettem Ashira-val, a Neptun űrhajóról, aki a Külső Galaxisok Egyesült Erőinek (Unified Foreces of the Outer Galaxies) parancsnoka és egyben a Neptun anyahajó parancsnoka.

Ashira parancsnok önkénteseket toborzott a legénységéből, akik vállalnák velünk a mai rádióadásban való részvételt. A legénysége mindenfajta kérdésekkel bombázta őt, mindenki lelkes volt a részvételt illetően, hogy beszélhessenek az életükről, a mindennapjaikról.

Nos Ashira javaslata, érdekesnek ígérkezik- 2-3 személy került kiválasztásra, alapvetően különböző területekről. Az átgondolás szerint olyan valakivel kezdünk, akit gyógytechnikusnak neveznek, és aki a gyógyító fénykamrákban dolgozik, ill. még egy személy jön el, aki tudós és dolgozó, egy tudománnyal foglalkozó, felderítő hajókon dolgozó, tiszti ranggal rendelkező tudománytechnikus – én így nevezném el, mert sok időt töltöttem el ezeken a hajókon.

És, ha marad még idő, jön egy harmadik személy is, akinek másfajta feladata van, a gyermekek képzésében vesz részt. Nos, mit gondolsz?

GW: Ez nagyon csodásan és izgalmasan hangzik. Nem tudtam kérdésekkel készülni, mert ötletem sem volt, ki érkezik majd hozzánk. Ez egyszerűen izgalmas lesz… Kezdjük is bele…

LD: Igen, ez tudod olyan mintha… – persze egész idő alatt beszélgettem Ashira-val, de ezeket a személyeket, akikkel valószínű soha nem találkoztam vagy csatornáztam őket, ez egy nagy kaland, csak ennyit akartam.. (?)!

Nos, akkor a háttérbe húzódom és kérem az első vendégünket, a gyógytechnikusunkat, lépjen előre, közvetlen utána pedig a második vendégünket. Tedd fel a kérdéseket, amik eszedbe jutnak a témával kapcsolatban.

GW: Ez tökéletesen rendben van így. Nos, adjunk Lindának egy kis időt, hogy fogadhassa az energiákat, mialatt ez történik, mi továbbra is horgonyozzuk le a szeretet fényenergiáit, hogy folytathassa Gaia, az emberiség és galaktikus családunk a munkát. Minden bizonnyal egy örömteli, növekedésben gazdag és gyógyító időszakot manifesztálunk ennek a világnak.

OK. Üdvözlünk!

Phalia (P): Én is üdvözöllek benneteket, Phalia [Fália] vagyok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy kiválasztottak erre az alkalomra, hogy beszéljek veletek, kedves Testvéreim a Gaia bolygóról. Sokkal jobban hasonlítok rátok, mint azt gondoljátok vagy feltételezitek, mert az univerzum, a kozmosz, a bolygótok, a mi flottánk sem kizárólag vezetőségből áll. Mégis elismerjük és tisztelettel adózunk a vezető szerepet betöltő lények előtt. De a csapatok, a tömegek azok, akiket ti gyakran „dolgozó méheknek” – neveznétek, fénymunkás méhek!, akik napokat, órákat töltenek el azzal, hogy a flotta ügyeit intézzék és a hajókat karban tartsák, úgymond a működőképességét tartják fenn.

Engem Phalia-nak neveznek, de gyógytechnikusként is ismeretes vagyok. Körülírom, mit jelent ez, mert ezt a feladatot kaptam a mai estére. Ezért nem csak a gyógyítás fogalmát, hanem a technikusi terminust is szeretném elmagyarázni.

Mint az tudjátok, mindannyitokat meghívtak, hogy igénybe vegyétek gyógyító fénykamráinkat, minden nap, minden éjszaka vagy eközben bármikor.

A gyógytechnikus egy olyan fogalom, ami azt sugallja, hogy energiákkal, technológiával és ’emberekkel’ dolgozik, akikért és amikért felelőséggel tartozik. Nos ez nem olyan egyszerű, mint gondolnátok; nálatok vannak röntgentechnikusok, ultahangtechnikusok – ez nem az én feladatom. A technikus sok más területen is, úgy használatos, mint egy részleg aktív alkotóeleme. Nincs különbség, amit ti technológiának vagy gépállománynak vagy energiakészülékeknek neveznétek és maga a technikus között. De mielőbb közelebbi részletekbe belemennénk, előbb szeretnék beszélni – közülünk mindenki szívesen beszélne veletek- a hajón töltött napirendemről, az otthonomról.

A Plejádok szektorból származom. Mindig igyekszünk megtartani az egyensúlyt a munka, az otthon a játék és pihenés, a család és a barátságok között. Mint azt mindannyian tudjátok, ezzel néha nektek is harcolnotok kell, hogy egyensúlyban maradjon az élet és a struktúrák, amiket szigorúan követünk. Mert most ez egy intenzív időszak, nemcsak számotokra a Földön, hanem nekünk is a flottának. Nagyon fontos. Ezt a közösség döntötte így el, mert annak ellenére, hogy szabályzatokkal, szabályokkal és protokolokkal rendelkezünk a flottában, vannak olyan kérdések, amikről közösen döntünk; tehát nagyon demokratikusak vagyunk a kérdésekben, hogy tovább, hogyan cselekedjünk és ez az együttes erő adja meg a munka, az otthon, a szellem stb. közötti egyensúlyt.

A napom, ha úgy tetszik – mert mindannyiunkat megkértek beszéljünk számotokra érthetően, 24 órás ritmusokra lebontva, amit megjegyeznék, nagyon is megismertünk már, mert már évszázadok óta figyelünk benneteket és dolgozunk veletek- tehát a napom reggel 6 órakor kezdődik.  A napom nagyon korán kezdődik. Van két gyermekem..,és van egy társam is, őket ti családnak neveznétek.

Tehát először a családi előkészületek történnek meg a napra. Nos reggeleink hasonlóak a tieitekhez, megtesszük a reggeli előkészületeket és az energiák lehorgonyzását családunk, saját magunk és a munkatársaink számára és mindenkinek, akivel aznap dolgunk lesz és természetesen a hajó békéjéért és harmóniájáért szent szertartásokat végzünk. Ez mellékesnek hangozhat, de nagyon fontos számomra. Én így szoktam a napot kezdeni. Nagyon ritkán előfordul, hogy az egyik élelmezési központot keressük fel, amit ti büfének vagy étteremnek neveznétek, hogy a reggelihez szükséges élelmet magunkhoz vegyük. Ha valamelyikünknek élelemre van szüksége, akkor a replikátorainkat használjuk, ami hasonló egy mikrohullámú-sütőhöz, de itt megadható, amire szükség van. Személy szerint, én minden reggel iszom egy teát, ami egy Plejádi keverék. Ez egy emlék, az otthon íze. Biztos vagyok benne, sokan át tudják ezt érezni.

A gyermekeim fiatalok és idejüket, egy általatok bölcsödének nevezett helyen töltik, de ez nagyon különbözik a ti bölcsödéitektől, amiről remélhetőleg Windera-nak [?] lesz lehetősége mesélni a műsor végén. Tehát reggel szánunk magunkra egy kis időt, ez nagyon fontos. Ezután az állomáshelyemre megyek, ami a Neptun fedélzetén található. Időről időre dolgoztam egy úgynevezett gyógyhajón, ill. oda rendeltek. Talán nem tudjátok, de sok gyógyhajó létezik – és engedélyem van rá megosztani veletek ezt az információt- sokan közülük közel helyezkednek el a Földhöz, mert erősen megemelkedett részetekről az igény a fénykamrákra és a kezelésekre, amiket természetesen örömmel teljesítünk. Megtisztelve érezzük magunkat, mert ez azt is jelenti, hogy az emberiség, mint kollektíva nem csak elfogad minket, ami céljaik egyike, hanem készek a régi gondolkodásrendszert hátrahagyva, érzelmi, mentális, fizikai vagy spirituális sérüléseiket feloldani, meggyógyítani, ebben sem különbözünk annyira, de most nagyon elragadtattam magam…

Tehát megérkezek úgy 7:15-kor a gyógyító állomásomra. Ti azt mondanátok a műszakom 7:30-kor kezdődik, a naptól függően 14:30-ig vagy 15:30-ig tart, közte néhány szünettel. Ezért a speciális állomásért felelek és a napom beosztása lehetővé teszi, hogy 15-20 perces szüneteim legyenek két kliensem vagy betegem között, ahogy ti neveznétek, tehát azok között, akik ezt a szolgáltatást megkapják.

Tehát elég korán kezdek, hogy a napom nyugodtan induljon. Átlagosan kb. 10 páciensem van, az esetek súlyosságától függően, akikkel dolgozunk. És mivel én felelek ezért a gyógyállomásért, van még két másik gyógytechnikus, akik segítenek nekem asszisztálni vagy az utasításaim szerint dolgoznak, ahogy ti mondanátok. Tehát én vezetem ezt az állomást. Ha képileg szeretnétek az állomást elképzelni, van a gyógyító fénykamra, amire már korábban utaltam, de még nem fejtettem ki pontosan. Nos ez egy helyiség, ahol a személy vagy egyén tartózkodik– alapjában egyénekkel dolgozom-, ami nagy örömömre szolgál és nagy gyakorlattal is rendelkezem ezen a téren, mint mindannyian a hajón, ez talán még közelebbről is érdekelhet benneteket. Tehát van ez az helyiség, ahol az illető személy ellazul és felkészül a gyógyítás folyamatára, a gyógyítás ajándékára, hasonlóan, mint nálatok az orvosoknál és kórházakban, ahol a személyről információt kapnak, mit éreznek, miközben tart a gyógyítás. Tehát ez idő alatt – egyfajta interjúnak is elképzelhetitek – megbeszélés zajlik, ami felvilágosítást ad, hogy mi történik. Nem csak az egyén saját meglátását illetően, hogy mit gondol, érez vagy hisz, hanem hozzászólhat a kérdéses dolgokhoz.

Sok különböző életformával dolgozunk, akik mindannyian a flotta tagjai – és igen vannak olyan idők, amikor gyógyításra van szükségük és erről közelebbről is szeretnék beszélni – vegyünk például egy embert, akit felsugároztak és üdvözölték a fedélzeten és ő úgy érzi, hogy a szívével szervileg van gondja. Ő azt gondolja talán, hogy ez valami éreltömődés vagy magas vérnyomás vagy stressz vagy szívdobogás vagy ritmuszavar. Jelentkezik nálunk és azt kéri, hogy gyógyítsuk meg. De mindig van egy további beszélgetés arról, hogy „Mit gondolsz, mi okozza ezt az életedben?”Mi történt a múltadban – itt nem csak a kórtörténet, hanem a személyes történetről is szó esik és mindkettő esetben még előző életekre is kiterjed- „Mit gondolsz, mi okozza a tökéletességről eltérítő rendellenességet?” Nos, a legfőbb különbség, ha egyénekkel dolgozunk a gyógykamrákban, más mint a Földön, különösen más, mint a harmadik dimenziós Földön, hogy a páciensek fel vannak készülve a gyógyításra. Ez nálatok nem így történik, gyakran jönnek az emberek és azt mondják” Hozd ezt rendbe.”, de nincsenek igazán felkészülve a gyógyításra, mert a szeretet és az önértékelés alapkérdése nem tisztázott. Ragaszkodnak a régihez. Tehát nem mindig ugyanazzal a kihívással szembesülünk, de néha, meglehetősen ritkán azért találkozunk vele.

Tehát a kezelés már az előkamrában megkezdődik, amit ti fogadószobának neveznétek, de sokkal átfogóbb, mint azt nálatok bárhol is láttuk, mert mi tanulmányozzuk az orvosi rendszereiteket, az alternatív gyógyászatot és a klinikáitokat is. Ismerősek vagyunk ezeken a területeken, mert ezek a folyamatos kutatásoknak és képzésünknek részét képezik.

A gyógykamrán kívül található a munkahelyünk, a munkaterületünk, ahogyan ti mondanátok. Egy ’hi-tech’ berendezéshez hasonlítanátok leginkább, mert sok képernyő van, hogy beállítsuk a fény-hang frekvenciákat, hogy folyamatosan kísérjük, szkenneljük nem csak a fizikai testet, hanem azt a 8 mezőt, amivel nem csak az emberi test, hanem a legtöbb lény rendelkezik.

Nos így néz ki a helység… annak ellenére, hogy nagyon technikai tűnhet, de az energiaátadás is innen történik. Technikusként nem csak ezt a technológiát működtetjük, hanem képzett gyógyító mesterek is vagyunk és gyógyító képességeinket a klienseiknél is alkalmazzuk. Ez az energia pedig hozzáadódik az alkalmazott technikához. Ahogy azt már mondtam, hárman dolgozunk a gyógykamrák/technika területén, ill. ott van még természetesen maga a hibátlanul működő gyógykamra.

A mi gyógyasztalaink – ahogy nektek is vannak rötgenasztalaitok – kristályágyak. De ez a kristály olyan természetű, hogy puha és rugalmas, így a személy, aki rajta fekszik, nem azt érzi, hogy egy kőtömbön feküdne, épp ellenkezőleg körbefonja. Ez a kezelés kristállyal való kombinációja, mert a kristályok felerősítik és átadják az energiát, amit a kamrába küldenek.

A kristályok is fény és frekvenciák rétegei, így a kamrában lévő személynek olyan érzése van, mintha betakargatnák vagy mintha egy felhőn feküdne vagy mintha egy kényelmes megfelelő támasztékkal rendelkező ágyban feküdne. Amint valaki elnyúlik rajta, úgy érzi, elengedett minden fájdalmat és kínszenvedést, fizikai és érzelmi szinten egyaránt. Tehát egy gyógyító közegről van szó. A fal tulajdonképpen olyan, mint egy ablak, amin keresztül látni lehet a gyógytechnikusokat, tehát nem vagyunk a kliensektől elszeparálva. Az ezzel szemközti fal, üvegből van, így a páciens az univerzumot, a csillagokat és az elhaladó-dokkoló hajókat is láthatja. A harmadik fal egyszerűen fényből és színekből áll, amik barátságos környezetet teremtő és kellemes hangulatú mintázatot mutat. A negyedik falon az ajtó található, ami az előkamrához vezet. Így szerettem volna bemutatni nektek, hogyan is néz ki ez a gyógyállomás.

Amint valaki felkészülten, a kristályágy kényelmébe burkolva fekszik, akkor az egyik gyógytechnikus – nem mindig én, de gyakran – előkészül és ellenőrzi, hogy a páciens kényelmesen elhelyezkedett és amint a technikus visszatér a technikai részleghez, a kristályágy fogadja a színes lézerfényt, először csak nagyon finoman. Ezek olyan spektrumú színek, amik a Földön is ismertek, ill. olyan kombinált spektrumok is, amit speciálisan a diagnózis alapján programoztak, amit beindítanak, amint a páciens az asztalon fekszik. A fogadószobában a páciensről gyűjtött információkat hozzáfűzik a szkennelés adataihoz, így a problémák okát, vagy az egyensúly felborulásának okát világosan beazonosíthatjuk.

Ezután pedig nagyon határozottan „átvilágítjuk” a pácienst, nem csak egy mezőt vagy szerveket, hanem minden mezőn és minden szerven áthatolnak a fény különböző spektrumának variációi, amiben a frekvenciákat hozzáillesztik a páciens  igényeihez, ami egyfajta pulzálásként tudnám leírni, ami szintén váltakozik.  Használtok már egy technológiát, amit a csillagtestvérek vezettek be a bolygótokon, elsősorban alternatív gyógypraxisokban , ez pedig a lézerszín, ill. a fényterápia vagy hangterápia. A „Rife-készülék” jó példa erre.

Mi a technikai területen folyamatos visszajelzést kapunk az asztalon fekvő páciensről és nem csak az átadott és küldött energiákat ellenőrizzük, hanem a technológia által kapott információkat is.

Az egész kezelés általában 20-25 percig tart. Kritikus helyzetben – ami alig fordul elő – kb. 45 percet venne igénybe és még ritkább esetben egy órát is eltarthat. Ez a felső határ, amit egy lény és speciel egy emberi lény képes befogadni.

Attól függően, hogyan érzik magukat a kezelés után a páciensek, kipihenhetik magukat a kristályasztalon vagy tovább maradhatnak fénybe és hangba burkolva… De már nem „bombázzuk” őket intenzíven fénnyel és hangokkal. Csak nagyon könnyű energiák hatolnak át a mezőkbe, olyan, mintha relaxációs zenét hallgatnátok vagy masszíroznának benneteket. Ha a páciens szeretné, maradhat tovább is a gyógykamrában, mi pedig egyszerűen átmegyünk egy alternatív kamrába. A technikai területünkről 3 kamrába van közvetlen átjárásunk. Tehát ha valaki szeretne még pihenni, maradhat a kezelés helyszínén, elfoglalhatja a saját kabinját a hajón vagy kérheti a hazateleportációját az ágyába.

Így zajlik ez egész nap a gyógyállomáson. Ha szünetet szeretnék, akkor általában felkeresem a közösségi társalgót és így pihenem ki magam. Néha beállítom saját magamnak a megfelelő frekvenciákat és lefekszem a gyógykamra asztalára és engedélyt adok egy kollégámnak, hogy újra „feltöltsön”.

De mindig veszek magamhoz élelmet, néha tiszta energiát vagy amit ti élelemnek neveznétek. Itt a hajó fedélzetén nagy választék van az ételek terén, amit sok helyszín közül választva fogyaszthatunk el.

Szeretnék most megosztani veletek valamit, amin biztosan nevetni fogtok, az egyik kedvenc Föld-i ételem, a kukoricapehely. Mi nem csak reggelire esszük itt, hanem ezt majszoljuk a nap folyamán bármikor.

Nos, így néz ki nagyjából egy munkanapom. A munka után, 15:30 vagy 16:30-kor, visszahúzódom a kabinomba. Hogy mikor végződik pontosan a munkaidőm, az a továbbképzésektől is függ, ti így mondanátok ezt, ekkor tanulunk, friss információkat kapunk és megosztunk az -emberi- fejlődésről, ill. az elsődleges meglátásainkról ezzel kapcsolatban vagy egyszerűen új információkhoz jutunk.

Ezután tehát visszatérek a kabinomba, hogy egy kicsit kipihenjem magam.  A gyerekeket hazahozzák vagy én is elmehetek értük. A hajóink tökéletesen biztonságosak, tehát abszolút szokványos, hogy csak hazakísérik őket, különösen, ha olyan korban vannak, amikor szívesen indulnának felfedezőtúrára. Ennek a felfedezőszellemnek pedig szívesen teszünk eleget, hiszen ez az otthonuk.

Az éjszaka a családi és közösségi időnk. Néha szent szertartásainknak teszünk eleget, néha pedig egy egyszerű kikapcsolódást nyújtanak a filmek – nos ezek másfajta filmek, de nézünk néha Föld-i filmeket is. Szórakoztatóak, de néha nagyon ijesztőek. Az ijesztgetőseket nem szeretjük, nem szerepelnek kedvenceink listáján, de mégis segít nekünk, hogy megértsük gondolkodásmódotok bizonyos részleteit.

Gyakran egyszerűen otthon tartózkodunk, ahogyan ezt ti mondanátok, a saját lakásunkban. Mi nem használjuk gyakran a lakás szót, mert otthonunkként tekintünk rá, hiszen már hosszú ideje ott élünk. Egyéni ízlés szerint van kialakítva, ez a mi privátszféránk. Ez a helyiség, ahol beszélgetünk, egymást támogatjuk, ahol megbeszéljük a mindennapi történéseket.

Ezek az információk talán közelebb hoztak benneteket, hogy megértsétek, kik vagyunk mi, kedves Barátaink?

Amúgy, ha dolgozunk egyenruhát viselünk, ez nem lenne szükséges, de ebben mindannyian egyetértünk, hogy így könnyebb. És büszkék is vagyunk, hogy viselhetjük a Külső Galaxisok Egyesült Erőinek (UFOG) egyenruháját.

Van kérdésed kedves Geoffrey mielőtt tovább folytatnánk?

GW: Köszönet Phalia. Az Olvasók kedvéért, megkérdezhetem, hogyan írjuk le helyesen a neved?

P: P H A L I A, Phalia.

GW: OK, nagyszerű. Nagyon köszönöm.

A gyógyítás módszerének különböző mélységeiről beszéltél és én azt gondolom, ez lett volna az elsődleges kérdésem – mivel sok ember úgy tudja, nálatok ott fent nincsenek betegségek. És az is kiderült, te magad is igénybe veszed, az ilyen típusú gyógyításokat, annak ellenére, hogy ezt te valószínű nem tartod gyógyításnak, hanem egy energiafeltöltésnek, hogy minden „olajozottan”működjön. Ezt így jól látom …?

P: Igen, ez egy megfelelő leírás. De azt is figyelembe kell venni, hogy ezt a kérdést nagyon körültekintően kezeljük. Pontosan az egyensúly megőrzésé életünk és életmódunk központi témája, ezért jól megfontolt hangsúlyt fektetünk minden személy jogára, hogy tökéletes egyensúlyban és tökéletes életenergiával létezhessen. Vannak és voltak idők –mint azt tudod, hallgatjuk mi is az adásaitokat – amikor az interglaktikusokkal vagy galaktikusokkal beszélgettetek és a velünk való együttműködésről. Olyan időket élünk, hogy vannak, akik a Föld-höz vannak kirendelve, a gyógyhajók, amik a Föld körül keringenek, oda mennek, ahol szükség van energiabevitelre vagy energiaszabályozásra. A tapasztalataink pedig azok, hogy nem látunk benneteket szörnyűnek vagy károsnak, de még mindig szükséges az energaiátvitel, mint azt ti is tudjátok a Föld átváltozásának időszakában. Még mindig nagyon nagy a káosz, még mindig sok a pusztító energia. Akiknek közülünk ilyen típusú munkája van, annak szüksége van a gyógyhajókon való újrahangolásra, ezt pedig mi nagyon fontosnak tartjuk. Ez olyan, mintha radioaktív környezetben dolgoznátok és a nap végén átmentek egy tisztító zuhanyon, hogy biztos legyen, semmilyen szennyező anyag nem ragadt rajtatok. Ennek megfelelően, ahogy ti is tudjátok, bár lehet nem tudjátok… van egy flotta, ami Mihály arkangyal parancsnoksága alatt szolgál, akik fegyverarzenálokkal, ill. azok leépítésével foglalkoznak. Ez egy nagyon mérgező környezet. Tehát, ha ez megtörténik, vagy ha Mihály Arkangyalt például elkísérték, hogy támogassák – és sokkal jobban támogatják, mint ahogy az emberek gondolhatnák és engedélyezték számomra, hogy ezekről a dolgokról beszéljek – például Egyiptomban vagy Szíriában vagy néhány nappal korábban a környéketeken Coloradóban, ha visszatérnek megkapják a gyógykamrás kezelést, nem a teljes időtartamút, hanem egy 15-20 perces kezelés is elegendő, hogy kipihenjék magukat, hogy felfrissüljenek és felkészülhessenek a munka folytatására, ami számukra rendkívül fontos.

Többnyire nem vagytok tudatában, milyen módon segédkezünk nektek, az iménti jó példa erre. A gyógyhajók, amik közel az Földhöz helyezkednek el, olyanok általában, mint a forgóajtók. Az önkéntes technikusok tömkelege töri magát, hogy ott dolgozhasson, nagyon lelkesek a munka és a feladatuk miatt, de természetesen abszolút világos számukra, hogy a nap végén szükséges számukra is a kiegyensúlyozás, hogy a harmóniát és az egyensúlyt megtarthassuk a családjainkban és társadalmunkban a hajó fedélzetén.

Tehát, a gondolat sérthetetlenségünkkel kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ötödik és magasabb dimenziókból származunk, helytelen.

Ezért megteszünk minden intézkedést ennek érdekében, ahogyan ti is így jártok el, amikor gyógyító reiki vagy hangterápián, színterápián, masszázson vagy Lao Chi-n vesztek részt. Csupán, mert egyensúlyba szeretnétek kerülni. Mi is ezt tesszük mindvégig.

GW: Ez mind csodásan hangzik. Nos, azt gondolom most hagynunk kéne következő vendégünket szóhoz jutni. De talán még egy gyors kérdés, ha megengeded Phalia. Biztos vagyok benne, hogy sokan éjszaka már meglátogatták a hajókat és a gyógyközpontot, de lehet ennek nincsenek tudatában. És nekem is van egy ilyen érzésem. Létezik esetleg valamilyen konkrét egyértelmű jele annak, hogy valaki felismerhetné a mi világunkban, hogy „dolgoztak rajta”?

P: Nos, a legegyértelműbb bizonyíték –és megértem, hogy szükség van bizonyítékra- a protokollunk szerint, hogy kérni kell a hajóra való felsugárzást, hogy nappal vagy éjszaka az nem számít, ebben nagyon precízek vagyunk. De megfogható bizonyíték, hogy jobban érzi magát a kezelés után a páciens. Ha fizikai problémáról van szó, akkor a megfogható jel, a tény lehet, hogy úgy érzi magát, mint egy műtéti beavatkozás után – és igen szoktunk műtéti beavatkozásokat végezni, bár ez egy másik téma- tehát a normálisnál kicsit merevebben érzi magát, mintha keményen dolgozott volna, de ezt egy kellemes komfortérzéssel párosítva, ami a nap folyamán felerősödik. Lehetnek álmok vagy éjszakai víziók, ahol visszaköszön minden bizonnyal a csillagfal, ami a gyógykamra ablaka, mert amit mi sokszor megfigyelünk az embereknél, hogy rögtön balra fordítják a fejüket és kinéznek az ablakon, de előfordulhatnak napközbeni víziók, vagy éber állapotban, ha becsukjátok a szemeteket, olyan mintha ködös színtengerben lennétek vagy számotokra általában nem ismert szikrázó színek vennének körül. Vagy ha meditáltok és egy probléma vagy blokád után kutattok, ami volt nincs eltűnt. Valójában olyan tartós érzést kelt, mintha már régi emlék lett volna. Olyan ez az érzés, amikor rácsodálkoztok „Óh igen, ez fáj” vagy „ Nincs rendben a térdem”„ vagy „Mindig rosszul éreztem magam a régi kapcsolataimban” vagy”Azt hittem soha sem fogom megtalálni a szerelemet” és aztán minden rendbe jött.

Van még egy dolog, amit kérhettek tőlünk, ez pedig mivel széleskörű a gyógyító tevékenységünk és értelmezésük is, kérhetitek a tudatos emlékeitek visszaállítását. Nos ez nem egy egyszerű igen vagy nem kérdés. Meg kell fontolni a három technikusnak veled együtt a választ, ill. megjegyezném még a benneteket kísérő szellemi vezetőitekkel is szükséges konzultálni és tudni kell hozzá, ki hogyan és milyen gyorsan dönt a dologban. Mindig a javatokat kell szem előtt tartani, de rákérdezhettek ezekre az emlékekre. Az emlékezés gyógyulásotok [egészségetek] részét képezi.

Szeretnénk, ha felismernétek minket. Néha aggódunk, mert éjszakáról-éjszakára ellátunk benneteket, mert van egy tartós klienscsoportunk. Itt nem az érvényesül, hogy az első a nyertes. Ha elkezdünk veletek dolgozni, folytatjuk is veletek a munkát, mert úgy gondoljuk, hogy a folytonosság, a gondoskodás, a kapcsolat érzése nagyon fontos. Nem azért szeretnénk, hogy ismerjetek meg minket, mert dicséretet, köszönetet vagy hálát szeretnénk tőletek, hanem mert összeköttetésben állunk. Egy csapat vagyunk. És van helyetek a szívünkben és szeretetünkben.

GW: Nos ez bizonyosan így is van – és végül a magam nevében, és biztos vagyok mások nevében is azt mondhatom, a Hallgatóink égnek a vágytól, hogy találkozhassanak veletek és megismerjenek benneteket Phalia. Biztos vagyok benne, hogy azok, akik tőled vagy a csapatodtól gyógyítást kapnak, a leginkább hálásak érte. És én bármilyen kezelést kaptam is, lekötelezettnek és hálásnak érzem magam neked és a csapatodnak és már várom a napot, amikor találkozhatunk.

Azt gondolom, a még rendelkezésre álló időben, próbáljunk meg egyik vagy másik vendéget körünkben üdvözölni.

P: Igen, visszavonulok, és meghívlak benneteket, látogassatok meg engem és a családomat nemsokára, kedves Szívek, nemsokára. Isten veletek.

GW: Köszönet Phalia. Légy áldott.

Nos, mialatt Linda felveszi a kapcsolatot a következő, hozzánk érkező galaktikus csapattaggal, összpontosítsunk a hála és szeretet érzésére, amit minden ember és a hajó fedélzetén minden gyógyító iránt érzünk, akik szintén hozzájárulnak segítségnyújtásukkal az átalakulásunkban. És most akkor üdvözöljük következő vendégünket.

Serenia: Üdvözöllek benneteket. Serenia vagyok. Örömömre szolgál és megtisztelve érzem magam, hogy ma éjszaka itt lehetek veletek. Nem is tudom, hol kezdjem. Mint ahogyan Phalia, eredetileg én is a Plejádokról származom, ott van a bolygó, amit otthonomnak tekintek. Felfedező vagyok, kutató és a kommunikációért is felelek. Ahogyan köztetek is sokan, nem csak egy dologgal foglalkozom. Sokat tudtok a technológiánkról és azt is tudom, ezeket majd ti is használhatjátok.

Arra gondoltam, mivel Phalia ilyen részletesen elmesélte a napirendjét, akkor én inkább beszélek egy kicsit a munkámról, ill. arról, amit szeretek.

Felfedező vagyok és tudós is egyben, aki kommunikáció-technológiával is foglalkozik. Ezért neveznek engem kommunikációs technikusnak, ill. tudományos technikusnak és néha a tudományok tisztjének. De úgy beszélek hozzátok, mint egy fedélzeti tag a sok közül.

Mesélek nektek a tapasztalataimról és arról, amit sokan hisznek közületek a Földről. Az ikerlángom a Földön él. Egy közületek, egy bizonyos küldetéssel, egy bátor lélekszív, aki egy napon majd visszatér, hogy újra az oldalalmon lehessen. És mert a vágy mindkettőnknél rendkívülien erős, mindegyikünk a maga módján, a szeretet sérthetetlenségével egy magasabb célt szolgál. Ez része az egyensúlynak, amiről a drága Phalia már beszélt. Sokan közületek tudják, úgy hiszik vagy néha sejtik, hogy a társaitok, barátaitok, családotok a hajók fedélzetén vannak. Sokkal elterjedtebb gondolat, mint hinnétek. Az ok, amiért szóba hozom, az nem azért van, hogy játszadozzak az érzéseitekkel, hanem csak biztosítani szeretnénk benneteket, hogy mi is így érzünk, mint ti, érezzük az elkötelezettséget és talán tisztább rálátással rendelkezünk, mint ti, arról, hogy eljön a nap, amikor újra viszont látjuk egymást. Ez talán még fontosabb dolog, mint az egyéni újra egymásra találás. Rövidesen eljön az idő, amikor a Földön leszünk, nem mint „zöld marslakók” vagy betolakodók vagy félelmet keltő lények, hanem mint barátok, mint testvérek, akik valójában vagyunk.

És igen, hozunk magunkkal ajándékokat, de azért is jövünk, hogy megfigyelők legyünk és csendben segédkezzünk. Semmit nem viszünk a Földre, vagy nem ajánlunk fel olyan technológiát – sem kommunikációs, sem egészségügyit, sem ingyenes energiát, ami a teleportációban vagy a szállításban segít, hogy megépíthessétek a fényvárosaitokat- soha semmit nem hozunk,amit nem kértetek vagy akartatok. Nem kényszerítünk semmit, amit máshol tanultunk a csodás lényről Gaiaról. Tehát, egy társulási kreatív fázisba lépünk. Nem csak ti vagytok társteremtők az égiekkel, a Szeretet Tanácsával, hanem velünk is.

A feladataim alapján, mint tudományos- és kommunikációs munkatárs, sokfajta célt követek a munkám során. Egy dolog, amit csinálok, hogy benneteket figyellek meg, miről kommunikáltok a Földön, miről kommunikálnak a médiáitok, a kormányaitok és hadseregetek, utóbbiakat ti titkosnak neveznétek. Ezt nem azért tesszük, hogy tolakodóak legyünk. Azért tesszük, hogy láthassuk a fejlődést. Néha „beadunk” ennek a kommunikációnak egy injekciót, különösen annak, ami még a régi valóságot [paradigmát] képviseli, befecskendezünk energiát, ami lazít. Nem rontunk ajtóstul a házba, de ha a radikális kommunikációs hálózatokat megnézitek, azt fogjátok tapasztalni, hogy hamar kipukkanak. Nos egyesek közületek azt mondaná: „ Óh nem Serenia! Ez nem így van! De aztán egyre hangosabbá válik a károgásuk! Mi nem beszélnék így, de ti igen. De értsétek meg. Ha egyesek így viselkednek, csak azért teszik, mert feljön bennük a „káros hordalék”, hogy megtisztulhassanak tőlük. Így nem csak személyesen tisztultok, hanem hálózatokat, kormányzati struktúrákat is tisztítotok, mindent, ami kommunikációval és a kommunikációs technológiával kapcsolatos. Érezzük, ezt az új kommunikációs technológiát nagy örömmel fogadjátok majd.

Igen, minden ingyenesen hozzáférhető lesz. Hogyan lehet egyáltalán a kommunikációért pénzt kérni? Igen, ti azt mondjátok: Ez munkát ad!” és mi azt mondjuk: Most itt pedig bekövetkezik az újrarendeződés ideje.” Nem szükséges Gaia-n vagy máshol bármiben hiányt szenvedni. Ez téves következtetés, egy nagyon téves következtetés a bolygótokon, de mégsem igaz. Nem felel meg a valóságnak. Ez olyan dolog, amit gyakran nem értünk meg, hogyan vannak elosztva a prioritások [elsőbbséget élvező dolgok] a Földön és valamennyire még most is.

Szeretnék arról is beszélni, amit közösségben teszünk. A technikai csapat tagja vagyok és amikor a felfedezőhajón tartózkodunk, akkor átlagosan 20-22-en vagyunk a fedélzetén, természetesen mindenki a saját feladatát végzi. Egyesek a navigációért felelősek vagy, ahogy ti mondanátok, ők vezetik a gépet. Próbákat, mintákat gyűjtünk nem csak a kommunikációtokból, hanem a talajotokból a vizeitekből. Ezeket a hajók fedélzetére visszük, hogy elemezhessük, milyen mikrotápanyagok válnának a Föld hasznára, hogyan lehetne az energetikai egyensúlyt újra megteremteni.

A fő betegségtípusaitokon is dolgozunk, mint például a rák, AIDS, Szklerózis Multiplex, ill. pszichés és szellemi megbetegedéseken.

Tehát információkat gyűjtünk, és még egyszer, nem azért, hogy beavatkozzunk, hanem, hogy szereket, módszereket, gyógymódszereket, kiegyenlítő szereket fejlesszünk ki, hogy amint a Földön megtörténhet a „felfedésünk”, az információink rögtön a legaktuálisabbak és legpontosabbak legyenek. Így sokat utazunk ide-oda, sok a közös munkánk az intergalaktikusokkal, a galaktikusokkal, de még néhány felemelkedett mesterrel és néhány fizikusotokkal is, akik a téma avatottjai és szorgalmasan dolgoznak velünk. Igen, gyakran titokban teszik ezt, de ez nem tesz semmit. Mindig boldogak vagyunk, ha velük találkozunk és kicseréljük tapasztalatainkat. Sok helyzet arról szól, hogyan tudjuk megosztani a technológiánkat vagy információinkat vagy a jobb megértést bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Nincs mindig úgy, hogy közülünk egyvalaki inkarnálódik, hanem vannak úgynevezett „Walk-In”-ek [rövid idejű látogatások]. De vannak rendkívül aktív lények, akik az új létezés terén, a társteremetésben segédkeznek.

Puszta örömből kifolyólag néha én is hazalátogatok, pontosabban az Electra bolygóra, mint ahogyan ti is elmentek a strandra vagy a hegyekbe. A felfedező hajóval indulok, néha egyedül, néha barátokkal, hogy lazítsunk egyet. A mi pihenési formánk nagyon hasonló a tiétekhez. Gyakran úgy gondoljátok, pihentek néhány napot, hogy feltöltődjetek. Mivel mi egy másik frekvencián létezünk, erre nincs szükségünk, így számunkra sokkal egyszerűbb egy kicsit kikapcsolódni. De közben fenntartjuk az egyensúlyt a munkával, mert nagy a lelkesedésünk… Szeretjük, amit csinálunk. Ez egy kicsit más, mint a Földön és várjuk már, hogy változás történjen e téren, mert túl sokan vannak a Gaia-n, akiknek olyan munkájuk van, amit nem kedvelnek. Ez egy olyan rejtély és helyzet, amin szükséges a változtatás. De felkészültek vagyunk, hogy oktassunk benneteket, hogy információkat osszunk meg veletek, hogy meghívjunk benneteket és bíztassunk benneteket, gyertek és töltsetek el velünk időt a Földön, induljatok felfedezésekre a csillagok között a Plejádok szektorába. Ez az, amit szeretnénk. Itt nem csak szintátlépésről, dimenzióugrásról van szó, hanem a társakkal családotokkal való újraegyesüléséről, az újraértékelésről és segítségnyújtásról, hogy együtt dogozhassunk és útmutatást adjunk másoknak. Igen, minket is vezetnek és higgyétek, tudjuk, hogyan kell együttműködni az útmutatások segítségével. Már nagyon régóta magas szintű készültségben dolgozunk, szóval tudjuk mi a dolgunk. De összességében, a Földieknek még meg kell tanulniuk, mit jelent az, egyetértésben cselekedni, dolgozni és valóban kommunikálni. Ez az én jövőbeli feladatom. Ez egy olyan feladat, ami számomra testre szabott –és ez örömömre szolgál. Már alig várom!

Hogyan kommunikáljunk, hogy egyik embert se tüntessük fel jó vagy rossz fényben? Egyik személy a felelősséget vállaló, míg a másik alattvaló? Hogyan dolgozzunk együtt? Hogyan kommunikáljunk, hogy érezzük magunkat valójában és mire vagyunk képesek valójában, így együtt?  

Ezek a kérdések, amik megválaszolásra várnak, amikre számitok, de már tűkön ülve várom őket.

Van kérdésed hozzám Geoffrey?

GW: Köszönet Serenia. Két kérdésem lenne. Az egyik a pihenési időtökkel kapcsolatos a másik más jellegű, a tudományos szolgálatodra irányul.

Először a pihenéssel kapcsolatos. Beszéltél a felfedező hajótokról, amivel a barátaiddal pihenni mentek. Talán tévedek, de ehhez szükséged van valamiféle kapura, hogy a hajóddal az Electrára eljuthass, amiről beszéltél. A Nap maga a kapu/portál, amin keresztül hazajutsz vagy valami más?

S: Valami más. Fehér lyukakat használunk. Ti már ismeritek a fekete lyukakat, de a fehérek kevésbé ismertek. Ezek a fehér lyukak az univerzum kapui/portáljai, amik lehetővé teszik az ilyen típusú utazásokat.

GW: Nos, ez olyasvalami lehet, amit mi a Science-Fiction filmekből féregjáratként ismerünk?

S: Igen, így van.

GW: A mi tudományunk, a tudósok, akik most a Földön dolgoznak, a NASA-nál és más kormányrészlegeknél, tudnak ezekről a járatokról? Mert, nemrégiben úgy hallottam, kihirdették, hogy tudomásuk van portálokról. Ez igaz?

S: Nagyon is van tudomásuk minderről.

GW: OK.

S: Már régóta tudnak róla. De kezdik kiadni az információkat és ez így helyes.

GW: Kiváló. A kérdés a tudományokhoz: a földi képzés rendszerben haladva tanultuk a háromdimenziós fizikát, kémiát, biológiát, most pedig ismerkedünk a kvantumok magasabb tudományával.

Foglalkozol olyan tudománnyal, ami a kvantumokon is túlmutat? Vagy léteznek a kvantumfizikának bizonyos variációi, ami segítség lehetne számunkra is?

S: Úgy gondolkodj róla, mint a kvantumfizika variációi, mert mi sem látjuk a kutatásaink vagy a fejlődés végét. Úgy képzeld el, mint egy tágulás. Beszélhetünk kvantum 1-ről, ti vagytok az 1-esnél, mi pedig a 12-es vagy 13-as kvantumfokozatnál. A mi meglátásunk szerint minden kvantumnál energiáról van szó, hogyan dolgozik, hogyan lehet hasznosítani, megváltoztatni, hogyan lehet vele dolgozni. Ezt még nem teljesen értitek a Földön, de már kezditek felfogni, hogyan lehet vele dolgozni, az univerzum megértésével, struktúrájával és a csodálatos teremetés működésével kapcsolatban.

GW: Nos, tehát a kvantum 1-es a tudományos forma, ami a harmadik dimenzió kései időszakában létezik. Akkor a kvantum 12-es fokozat egy olyan tudományos szintet jelentene, hogy átfogóbban megértenénk a magasabb dimenziók működését?

Például, léteznek-e olyan kvantum területek, amik a különböző dimenziók tapasztalatain mennek keresztül?

S: Igen és nem is. Biztosan elvisz minket a kvantum 12-es szint az interdimenzionális valóság teljes birodalmába, amiről ti azt gondolnátok, ez a ti 12 dimenziótok. De azt is meg kell fontolni, hogy mind a 12 dimenzión belül további 12 szint létezik. Sokkal összetettebb, mint gondolnád. Tehát a rövid válaszom, Igen. De amit valójában teszünk, ha a 12-es kvantum szintről beszélünk, akkor a teremtő kód esszenciájával dolgozunk. Elértetek arra pontra- és most nem csak a kvantummal kapcsolatos tudásotokra gondolok- hogy emberi lényként, kezditek érteni az energiát, az Isteni Egy Szívéből származó Forrás teremtőkódjainak kvantumtermészetét.

Ha 12-es kvantumszinten vagytok, amint ott tesztek, az magában a teremtőkódok kellős közepében helyezkedik el és a részecskéket az Egy-el közösen határozzátok meg.

[zene]

GW: Nos, az a helyzet, hogy felcsendült a jel a befejezéshez, Serenia.

Biztos vagyok benne, hogy folytatni fogjuk és abban is hogy sok kérdés merült fel mindenkiben. Tehát köszönet az idődért, amit velünk töltöttél…

S: Sokan vannak közülünk, akik szintén nagyon boldogan beszéltek volna veletek. Menj szeretettemmel. Mindannyiunk nevében. Isten veletek.

GW: Isten veled, Serenia.

Csodás látogatóink voltak ma, Phalia és Serenia, akik bepillantást engedtek életük mindennapjaiba, megismertünk egy napot a galaktikusoknál. Idővel majd minden bizonnyal folytatjuk az interjúkat.

A legközelebbi viszontlátásig. Kellemes időtöltést. Béke veletek. Minden jót.

[vége]

Csatornázta: Linda Dillon

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://the2012scenario.com , http://www.blogtalkradio.com/inlight_radio/2012/07/24/an-hour-with-an-angel

A Kilencek Plejádi Tanácsa: Csak az illúzió világaiban voltatok valaha is különállók

2012.08.15.

Wes Annac közvetítése

Arra kérünk titeket, hogy készüljetek fel a közelgő közzétételekre és arra, hogy bepillantást nyerjetek világotok igazi történelmébe és az emberiség valódi lehetőségeibe, amik mindig is megvoltak bennetek, miszerint képesek vagytok elérni olyan világokat is, melyeket még csak felfogni is alig bírtok. Ahogy ébredeztek és felemelkedésetekben nagy léptékkel haladtok, azt veszitek észre, hogy újra felfedezitek veletek született képességeiteket amint a felszínre törnek. Segítségükkel más dimenziókhoz, valamint gondolati és érzelmi világokhoz férhettek hozzá és ily módon azon tiszta szeretet által cselekedhettek, amit a Földre küldenek egyre nagyobb tisztaságú adagokban, amit már végtelenszer megvitattunk és fejtegettünk.

Tudnotok kell, drága, gyönyörű lelkek, hogy stabil és aktív kapcsolatokat tartunk fenn azok energiáival, akik magukba szívják, felhasználják és megbecsülik az útmutatást és az energiát, amit küldünk nekik. Világotokban betöltött szerepünk már nagyon hosszú ideje az volt, hogy segítsünk bevezetni titeket tisztább tudatállapotokba olyan kollektív időpontokban, amik lehetővé tesznek ilyen fajta bevezetést. Míg számos különböző civilizáció képtelen volt felfogni a magasabb világok fogalmát, amiket most már oly sok kedves ébredező lélek már kezd teljesen és tisztán megérteni, korábbi próbálkozásaink, hogy segítsünk nektek tisztább tudatállapotokat elérni nem mindig voltak hiába.

A múltban közvetlen, személyes útmutatást adtunk számos földi léleknek, akik befogadták és felhasználták azokat a tanításokat és energiákat, amiket adtunk nekik arra, hogy terjesszék a Fényt valamint felemelkedjenek végül a világotokból és aktívan figyelemmel kísérjék az eseményeket amint kibontakoznak, miközben bármit megtehetnek felemelkedett pozíciójukból hogy segítsék világotokat és mindenkit a felszínén, aki készen áll a régóta beharangozott kollektív felemelkedésre amelyen most estek át.

A sötét lelkek a világotokban már régóta tudnak a felemelkedésetekről és megpróbáltak fizikai [és asztrális] akadályokat állítani Fényetek fejlődésének útjába, de egyértelműen ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak. Ennek ellenére tovább próbálkoztak, hogy blokkolják a csatornáknak és írnokoknak küldött Szeretetet és információt. Habár nem tekintik a csatornázókat közvetlen fenyegetésnek, nagyon is tisztában vannak a kommunikációk mögött rejlő energiával, amit mi Szeretettel adunk.

Tudnak ezen energia erejéről, képességéről, és tisztaságáról, mivel sokan közülük, akiket a legjobban átjár a sötétség, észreveszik a kellemetlen érzéseket, amiket akkor éreznek, amikor egy sok kódolt szeretetet tartalmazó csatornázott kommunikációt olvasnak, melynek célja, hogy segítse azokat a lelkeket, akik elolvassák és magukba szívják az ilyen kommunikációt.

A sötét nagyfejesek kellemetlenül érzik magukat, amikor ezeket a Fénylenyomatokat érzik, mert nem rezegnek együtt a Fénnyel, ami sok kommunikációban kódolva van; számos alacsonyabb entitást bíztak meg azzal, hogy fényes lelkeknek adják ki magukat azzal a céllal, hogy hamis információt adjanak át vagy olyan kijelentéseket tegyenek, amik nem tükrözik a Mennyei Társaság vagy a Galaktikus Föderáció nézeteit.

Érdemes megemlíteni az erős tisztánlátást és belső lélekbeni kutakodást, ami a Fénymunkások közösségében kifejlődött, most már tisztán látható, ahogy megteszitek a nagy lépéseket amikre szükség van ebben az időben, míg a külső szemlélő számára a világotok eseményei tovább kavarognak a régi, elavult dolgok medrében a már megszokott módon.

Eláruljuk nektek, hogy a manifesztációs próbálkozásaitok lesznek a legmeghatározóbbak mindenben, ami csak megvalósul a világotokban.

Ezúttal megjegyezzük, hogy oly sokan fedezitek fel képességeiteket, amikkel magatokban belül létezhettek és hatással lehettek rengeteg más világra [ami mindig is tervbe volt véve], hogy előtérbe helyeztétek és tovább fokoztátok asztrális és fizikai munkátokat, és nagyjából tudatjátok is velünk, hogy ti, mint a Fénymunkások közössége már nagyon is készen álltok azokra az eseményekre, amik hamarosan beteljesülnek.

Mi is teljesen készen állunk az események indulására, amik nagyon rövid időn belül fognak titeket bevezetni az egyre tisztább és egyre jobban felgyorsuló tudatállapotokba.

Vannak néhányan a Fénymunkás közösségben, akik a negyedik dimenzió alsó küszöbének leckéit tanulják miközben az egó utolsó maradványain keresztül dolgoznak, ami osztottságról és szeparációról papol minden probléma esetében.

Elmondhatjuk, hogy minden egyes vita és beszélgetés, ami csak megtörtént teljes mértékben szükséges volt, és már hosszú ideje figyelemmel kísérjük a  beszélgető csoportokat az interneten, továbbá minden gondolatot és benyomást, amit minden lélek kiad magából, beleértve a petíciókat is, amiket azért írtok alá, mert törődtök világotokkal és szeretnétek hogy leszálljunk világotokba és elindítsunk különböző projekteket, amiknek megint csak az a célja, hogy Fényt hozzon a világotokba általunk és a Fénymunkás közösség által meglehetősen közvetlen módon.

Jelenleg megfigyelés alatt tartunk minden beszélgetést és tevékenységet, legyen az a beszélgetős csoportjaitokban vagy azok elméjében és szívében, akiket nem zavar, ha közvetlen kapcsolatban állunk az energiájukkal. Lesznek, akiket kényelmetlenül érinthet annak a tudata, hogy képesek vagyunk érezni milyen benyomásuk van a gondolatokról és az energiáról. El kell mondanunk, hogy minden általatok kibocsátott érzelem, érzés, gondolat, és szó valójában energia, amit magatokból belülről és kívülről sugároztok ki a Teremtés többi része felé.

Természetes módon „látjuk”, érezzük, és halljuk az emberiség közösségének bármely időpontban kibocsátott gondolatait, érzéseit, és benyomásait, megint csak azért, hogy a beszélgetős csoportokat megfigyelvén meghatározzuk az általános Fénymunkás kollektív energiát.

Ahogy elkezdtek hallani a technológiák jelentőségéről, amiket boldogan megosztunk majd veletek a közeljövőben, újfent arra kérünk titeket, készüljetek fel, hogy olyan tanácsokat és ősi tudást adjatok majd át a társadalmatoknak, amit bolygótok többsége még nem fogadna el hihető vagy valóságos tényként.

Azok a valóságok, amiknek alá voltatok rendelve, meg sem közelítik az igaz és tiszta tudati síkokat és azokat a tudati világokat, ahol még sokan közülünk, a Galaktikus Föderáció megbecsült tanácsainak ötödik dimenzióbeli lelkei közül sem jártak. Bármely technológia vagy test használata szükségtelenné válik az ilyen magas világokban.

Jelenleg sokan akadnak közöttünk, akik nem döntenek egy test használata mellett, és inkább úgy határoznak, hogy energiaként képviselnek minket, habár azok, akik így döntenek, eleinte emberi formában jelenhetnek meg előttetek, hogy ne érezzétek magatokat feszélyezve miattunk és jelenlétünk miatt világotokban, amiről már korábban beszéltünk.

A tudat energia, ami sokféle különböző formát ölt és számos olyan általunk használt fejlett technológiai eszközben inkarnálódik, amiket veletek is örömmel megosztunk majd a közeljövőben. Míg a személyes felemelkedésetek jelenleg még kifürkészhetetlen spirituális képességek és energiák egész kavalkádját teszik elérhetővé számotokra, boldog és egészséges kapcsolatot fogtok ápolni azokkal az ingyenes energiára épülő technológiákkal is, amiket tőlünk fogtok kapni.

Minden technológia, amit majd megosztunk veletek abból az ingyenes energiából fog táplálkozni, ami drága Gaia atmoszférájában bőségesen fellelhető. Rengeteg helyreállító munkára számítunk az emberiség közösségének részéről, továbbá drága Gaiatól is, ahogy rájöttök, hogy a tudat bármely formája, ami Gaia felszínén testet ölt, ugyanolyan szépséges tudat, mint ti földi emberek, ezért megérdemli a tiszteletet, Szeretetet, és megbecsülést.

Nincs olyan része a természetnek, ami élvezné, ha elégetik vagy elpusztítják, és nincs olyan állat, ami élvezné, hogy idő előtt el kell hagynia életét azért, hogy a testüket húsuk és bőrük miatt felhasználják. Sok becstelenséget követtek el szánt szándékkal az állati és növényi Királyságok ellen, ahogy sötét célokat tápláló lelkek számos állat alacsonyabb dimenziójú génjeit és ösztönös szokásait manipulálták, akárcsak világotok némely növényét is. Ezek az állati és növényi Királyságok tudtuk nélkül tiszteletlenné váltak önmagukkal és egymással szemben.

Meg kell említenünk, hogy a növényeket azért adták az embereknek és állatoknak, hogy saját hasznukra felhasználhassák őket. Azonban az nem volt tervbe véve hogy az emberek és állatok egymással bármilyen módon háborúzzanak, inkább abban reménykedtünk, hogy míg a tapasztalás minden lehetősége ismert volt, az állatok és emberek erős és kitartó kapcsolatot tartanak fenn, és nem fajulnak odáig, hogy bántsák egymást.

Persze, drága lelkek, sok olyan alkalom adódott történelmetek folyamán, amikor az emberek és állatok nem háborúztak, és amikor ti, drága lelkek, megtaláltátok az Egységet, a harmóniát, és könyörületet egymás iránt. Ugyanezt fogjátok átérezni és kifejezni, ahogy együtt felemelkedtek és fejlődtök, hogy újra elérjétek azokat a tudatállapotokat, amit a növényi és állati Királyságokkal együtt alakítottatok ki.

Ahogy a Föld egyre mélyebbre süllyedt a sötétségbe és tudattalan állapotba, az állatok közösségének meg kellett tapasztalnia közösségükben megosztott morális értékeik és céljaik bukását, melynek következtében azt vették észre, hogy alárendelték magukat olyan negatív földönkívüliek akaratának, akik negatív céllal befolyásolták világotokat. Az állati Királyság második és harmadik dimenziós rezgési lenyomatai lecsökkentek, és csapdába estek egy olyan gondolkodásmódban, ami a táplálékláncra épül.

Az állatokat beleerőltették egy olyan gondolkodásmódba, ami szétbontotta őket egy „felsőbbrendű” egyedre és a többiekre, akik nem voltak elég jók vagy nem tudták felvenni a versenyt a falkavezérrel.

Ez a hozzáállás lelt táptalajra az emberekben is, a versengő és háborús természet, amit az emberiség táplált és még mindig táplál a mai napig nagyon hasonló a második dimenzió energiájához és szándékához, valamint az elme és szív alacsonyabb rétegéhez, ami csak szeparációról és dualitásról prédikál nekünk.

Ezt a dualitást az érdemes és nem érdemes fogalma körül mozgó gondolkodásmód fejezi ki. Ebben az alantas gondolkodásmódban mindig van egy „alfa hím”, akihez a többiek [látszólag] képtelenek felérni, és van a tipikus „kiscsávó”, aki igyekszik felérni az „alfa hím” szintjére, hogy megtapasztalhassa a közösség, a falka többi tagja előtt a dicsőség és elismerés [látszólagos] röpke pillanatát. 

Arra kérünk titeket, drága lelkek, hogy vizsgáljátok meg kultúrátokat és vegyétek észre milyen mértékben van jelen még mindig ez a mentalitás, és hogy milyen hatalmas erővel tart vissza titeket közösségetek fejlődésében, és abban, hogy felfedezzétek, valójában mindannyian Teremtők vagytok. Mindenhatók vagytok, és mindnyájan olyan erőt birtokoltok magatokban, amit egy „alfa hím” sosem lenne képes birtokolni vagy kisugározni egyedül önmagából.

Ti Egyetlen szépséges, fejlődő, kollektív lélek vagytok, ami a Mennyei tudat ugyanolyan szépséges Isteni szikráiból áll. Túlságosan elszeparáltak voltatok hamis gondolatoknak és érzéseknek köszönhetően, ezért nem vettétek észre, hogy ti magatok vagytok ez a kollektíva, ez a lélek, ez a felemelkedő entitás. Ehelyett inkább a szeparáció terjedt el közöttetek, ami azt mondta nektek, mind különállók vagytok, azt mondta, terjesszétek és tápláljátok tovább a szeparációt, és hogy ne ismerjétek el azt a tényt, hogy az igazságban, lélekben, a tiszta Isteni világokban mind Egy lélek és Egy tudat vagytok.

Egyek vagytok velünk és a Teremtés minden porszemével, függetlenül attól, hogy valami milyen kicsi és jelentéktelen, vagy milyen nagy és pompás. Mindannyian Egy energia és közösség vagyunk, Egy Isteni tudata a Teremtő energiának, ami leszűrődött olyan oktávokba és fokozatokra, amin mindannyian keresztülmegyünk, ahogy apránként biztosan felismerjük, hogy ez az Egy lélek vagyunk, ami sosem volt szétválasztva.

Csak az illúzió világaiban voltatok szétválasztva egymástól vagy tőlünk.

Amint az emberiség, mint kollektíva felismeri, hogy ti egy kollektíva vagytok, hogy ez a mindenható tudat vagytok; úgy hisszük, hogy a sokat táplált és berögződött szeparáció exponenciálisan el fog halványulni, ahogy összegyűltök, mint ahogy mindig is éreztétek mélyen magatokban ahogy ez megtörténik.

Arra számítunk, hogy ez a gyülekezés sokkal könnyebb lesz, mint hinnétek, mivel a rengeteg megvalósult esemény, annak volt köszönhető, hogy ti mint egy közösség összegyűltetek és kifejeztétek kollektív együttérzéseteket, ami mint ahogy már említettük, legvégül majd a kollektív egységhez fog vezetni. Ez pedig, kedves lelkek, arra fog titeket rávezetni, hogy felfedezzétek, létezésetek és „státuszotok” a tudat és Szeretet Egyetlen Isteni entitása.

Mi vagyunk az energiának és Szeretetnek ez az entitása; mi magunk is szétválasztottuk önmagunkat megfigyelhető hierarchiákra a Galaktikus Föderáción belül azzal a céllal, hogy megmérhessük személyes evolúciónk útján elért fejlődésünket, és nem pedig azért hogy az elitséget támogassuk.

Eltérő fejlődési szakaszokban vagyunk, és még mi a Tanácsainkon belül is kikérjük azon lelkek Útmutatását, akik evolúciójuk során olyan szinteken haladnak, amik sokkal messzebb vannak tőlünk és ezért nem volt szerencsénk még elérni őket. A felemelkedés folyamata közben segítséget kapunk a Vezetőinktől, míg az evolúcióra épülő munka nagy részét saját magunk csináljuk. 

Mindig is az emberiség tervei között szerepelt, hogy benyomást és Útmutatást kapjatok temérdek felemelkedett lélektől az utolsó években, amit a Földön, mint alacsonyabb dimenziójú világban töltötök el. A csatornázott kommunikációknak és a személyes telepatikus kapcsolatoknak, amiket mostanság sokan létesítenek a Vezetőikkel, mindig is az emberiség folyamatos evolúciójának megfelelően kellett történnie.

Mindannyian hihetetlen léptékkel haladtok, és ez meg is fog mutatkozni, ahogy boldogan, nagymértékben felajánljuk támogatásunkat, és bátorítunk titeket, amire annyira vágytok és meg is érdemeltek Életutatok során.

Számos Fényes esemény megvalósulását fogjátok majd látni a közeljövőben; nagyon szépen kérünk titeket, hogy ne csak ezen események bekövetkezésére való felkészüléssel foglalkozzatok, hanem a saját személyes evolúciótokkal is foglalkozzatok, és tudjátok, hogy bárhogy is alakuljanak az események a világotokban, olyan csodálatos és Fényes tudatállapotokat fogtok megtapasztalni, amik teljesen ismerősnek fognak tűnni.

Ahogy sejtjeitek egyre több tiszta Fényt szívnak magukba, és ahogy testetek gyorsan és szükségszerűen szénről Kristályra vált, azt fogjátok észrevenni, hogy sok tudatalatti emlék jön majd a felszínre a magasabb dimenziókkal való kapcsolatotokról, amiket még az előtt szereztetek, hogy a Föld alacsonyabb világaiba léptetek volna annak érdekében, hogy felemeljétek Őt és mindenkit a felszínén.

Továbbá azt is felfedezitek, hogy a magatokban mélyen elrejtett traumák kiszabadulnak és felszínre törnek a megfelelő szinteken; ezeken a traumákon túl megtaláljátok a különböző rejtett emlékeket a már említett magasabb dimenziókban tett utazásokról és kommunikációkról.

Mindannyian a Teremtés és tapasztalás különböző lépcsőfokairól és oktávjaiból jöttetek erre a gyönyörű kék világra, és legtöbben közületek lekorlátoztátok magatokat, hogy korlátozott három dimenziós entitásként létezhessetek, míg természeteteknél fogva sokkal inkább multidimenzionálisak és egészek vagytok.

Mindegyikőtökből Isteni Fények ragyognak, amik azért jöttek erre a világra, hogy mutassák az utat azoknak, akik még nem ébredtek fel. Fel kell hívnunk a figyelmetek, legtöbben közületek nem csak hogy megfeleltek a követelményeknek, amiket magatok elé állítottatok e világba való érkezésetekkor, hanem messze meghaladjátok ezeket az elvárásokat ahogy rendkívül tiszta Fényt hoztok magatokon keresztül.

Ez a Fény arra szolgál, hogy eltüntessen és megvilágítson minden olyan dolgot, ami nem a felsőbb világok energiájára épül, arra az energiára, amihez jelenleg visszatértek.

A bennetek rejlő személyes sötétség átalakítására és megvilágítására nagy szükség van, mivel ezen átalakítás és megvilágítás nélkül ez a teher még mindig a vállatokat nyomná és még mindig magatokban őriznétek. Ha magatokban tartjátok és sosem alakítjátok át ezeket az eltemetett traumákat, megterhelik a lelket és a szívet, és ez a teher, amíg nem alakítjátok át és feditek fel őket, örökké fogva tart titeket, és nem engedi felfedezni azokat a csodás és Fényes emlékeket, amik az eltemetett fájdalmak és traumák mögött rejtőznek.

A régi traumák felszínre hozásához annyi segítséget kaptok, amennyi csak szükséges, mivel azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek végrehajtani az ilyen átalakításokat, amik természetüknél fogva energetikaiak.

Már korábban is kifejtettük, kedves szép lelkek, hogy a Teremtésben minden energiából áll, különböző formában fenntartva. Ti vagytok a Forrás mindenható energiája, ami egy korlátozott három dimenziós testben talált menedéket, ami önmagában véve sűrű energiából épül fel. Ez az energia már egyre kevésbé sűrű, ahogy elnyelitek azt a Fényt, ami mostanában exponenciálisan és hirtelen kibővíti és feljavítja a frekvenciátokat.

A Szeretet tiszta energiája vagytok, mint ahogy a Teremtés minden molekulája körülöttetek is ebből az energiából van.

Az első dimenzió világai nagyon sűrűek, a létezés felépítése az általatok ismert köveknek, szikláknak, kavicsoknak és homokszemeknek [más felépítésű dolgokkal egyetemben] felelne meg. Az ilyen lelkek olyan tudatállapotot és öntudatosságot tapasztalnak meg, hogy fizikailag sokkal korlátozottabbak, mint a ti harmadik dimenziós fizikai érzékelésetek. Azonban az ilyen lelkek stabil és aktív kapcsolatot tartanak fenn a magasabb világokkal, még akkor is, ha az első dimenzióban léteznek.

Jobb, ha kifejtjük, mire gondolunk, kedves lelkek. Az evolúciós létrán való haladás egyre nagyobb mértékben van jelen a fizikai létben és kevésbé van jelen tudatosan a magasabb világokban. Amikor valaki az első vagy második dimenzió világaiban létezik, a magasabb világok tudatossága nincs olyan mértékben megszűrve, mint a harmadik dimenzióbeli Életben.

A harmadik dimenzióbeli Élet a fizikai tapasztalás csúcsa, mivel bármikor, ha a harmadik dimenzióban korlátozott tudatállapotot élsz meg a magasabb világokkal kapcsolatban, teljes mértékben tapasztalod meg a fizikai világok sűrűségét olyan módon, ahogy az első és második dimenziós entitások még azt nem tapasztalhatták meg.

Ahogy egy második dimenziós lélek fejlődésében eléri a harmadik dimenzió világait, szándékosan elhagyja a magasabb dimenziók érzékelésének képességét annak érdekében, hogy végigmehessen tapasztalásának következő szükséges fázisán. Ahogy a felébredés lassacskán bekövetkezik a harmadik dimenzió világaiban, a lélek fokozatosan visszanyeri a magasabb világok érzékelésének képességét, ahogy apránként maga mögött hagyja a sűrű fizikai világok korlátolt érzékeit.

A harmadik dimenzió világai mindig a legérdekesebbek, és a negyedik dimenzió világaival egyetemben arra szolgálnak, hogy megtanítsák a fizikai és magasabb világok egyesített és összekapcsolódó természetét.

Ez azért van, mert a fizikalitás a magasabb világokból ered, a Forrásból, mert nincs semmi, ami nem a kedves Anya/Apa Teremtőnk energiájából, szándékaiból és világaiból ered. Mindannyian ez az energia vagyunk, egyszerűen csak olyan formákban létezünk, amik sűrűbbek, mint azok a világok, ahol a Teremtőnk létezik.

Hogyha a forrás tiszta és igaz világaihoz hasonlítjuk magunkat, ahol az Anyánk és Apánk örömben és extázisban létezik, láthatóan még mi is egy sűrűbb tudatállapotban vagyunk [némileg eltorzított valóság, azonban kevésbé eltorzított, mint a harmadik és negyedik dimenzió világai].

Még így is nagyon rég volt már hogy a harmadik és negyedik dimenzióban léteztünk; azok a lelkek, akik világotok megsegítéséhez adnak Útmutatást, biztosak benne, hogy képesek vagyunk segíteni nektek világotok felemelkedésében, és mi sosem adtunk nekik okot arra, hogy kételkedjenek képességeinkben, vagy hogy máshogy vélekedjenek a segítségünkről, amit nektek nyújtunk a bolygótok felemelkedésében.

Mindig is a mentoraitok és segítőitek szerettünk volna lenni, kedves szép lelkek; nagyon sokat fejlődtök és messze meghaladjátok az általatok felállított elvárásokat. Ahogy átmenetileg eltávozunk minden csatornától, aki ezt a kommunikációt magába szívja, arra kérünk titeket, vizsgáljátok meg, hogy az általunk adott kommunikációk hasznosnak bizonyulnak-e Életutatok során.

Milyen érzést keltenek bennetek a kommunikációk, amiket nektek adunk? Fényes, boldog és felemelő érzéssel töltenek el, vagy úgy tűnnek, mintha elvárásokat állítanának veletek szemben? Mindnyájan valami mást tapasztaltok az üzenetek által, amit adunk írnokunkon keresztül [és minden csatornázott kommunikáción keresztül], mivel mindegyikőtök valami különlegeset keres, amit elvehet ezekből az üzenetekből.

Eláruljuk, hogy szándékunk mindig is a segítségnyújtás volt, viszont nem szeretnénk fölösleges részletekbe bocsátkozni, mert ez lehet, hogy nem bizonyulna előnyösnek világotok felemelkedésében. Azért vagyunk itt, hogy útmutatást adjunk minden léleknek, akik úgy érzik, képesek felhasználni, elsajátítani és értékelni az energiákat és az Útmutatást, amit mi és temérdek más felemelkedett lélek nyújt nektek.

Köszönet a Kilencek Plejádi Tanácsának.

Csatornázta: WesAnnac

Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Forrás: WesAnnac.com, AquariusChannelings.com