Category: Blossom


Kedves Olvasók!

A lenti videóban Blossom Godchild tollából származó invokáció azaz könyörgés olvasható, amit

magyar idő szerint 2014. 02. 14-én 13:02-kor  kéne elmondanunk a világ többi fénymunkásával közösen egy időben.

(Elnézést a könyörgés elírásáért a címben, de a portugál kollégák kicsit figyelmetlenek voltak, a fordításért pedig Golden Lotusnak jár köszönet!)

A KÖNYÖRGÉS

Isteni Lélek… a Legmagasabb Legtisztább Szeretet Energiája…

 Előterjesztünk egy hívást szívünk mélyéből. Mi itt a Földön, küszködünk,

hogy felragyogtassuk Fényünket…

 azoknak köszönhetően, akik letértek az útról,  érezve a kontrollálás szükségét…

 olyan módokon, amelyek  nagy mértékű atrocitásokat neveltek LÉNYEINKBE.

 Nekünk, emberi lényeknek szükségünk van egy jelre…

 MINDEN JÓ LEGMAGASABBJÁTÓL

 MINDENKI LEGFŐBB JAVÁRA

 hogy megfáradt lelkeink

 ÉREZNI tudják

az emelkedettséget és a gyógyulást,

 ÉREZNI tudják

az emelkedettséget és a gyógyulást,

 annak érdekében, hogy végre tudjuk hajtani küldetésünket

az Isteni Föld Anyán…

 aki nagy mértékben szenved  a rá nehezedő tehertől.

 Az ÉN VAGYOK JELENLÉTNEK…

 amelynek egy része mindenkiben jelen van…

 Egy jelet kérünk…

 Mi kérjük, mivel aggaszt minket,

 hogy esetleg nem tudjuk beteljesíteni küldetésünket,

hogy felemeljük a Föld Anyát

 és azokat, akik azon belül és rajta élnek…

 az őt megillető helyre ismét.

 Túlságosan sok a szenvedés…

 túlságosan sok a szívfájdalom…

 túlságosan sok a búbánat…

 túl sok a háború

 túl sok a kontroll…

 túl sok minden van, ami kimerít minket,

 és habár az Öröm és a Szeretet szándéka megvan

 az rendkívül nehéznek bizonyul

 olyan rezgések közepette élni,

amiknek nincs napirendjük arra,

hogy szolgálják a Fényt.

 Ekképpen…minden LÉNY iránti tisztelettel

 akik a Föld bolygón és minden bolygón élnek

 tisztelettel azok iránt,

 akik fizikai megtestesülésben élnek

 és azok iránt, akik nem…

 A LEGMAGASABB TISZTELETTEL
AZ IRÁNT, AKI LÉTEZIK…

 kérjük az útmutatást…

 Rajtad keresztül

 A TISZTA SZERETET LEGMAGASABB ENERGIÁJA…

 egy jelre várva, amit nekünk adsz…

 hogy az megvilágítsa a hazafelé vezető utunkat…

 egy olyan módon, amit nem lehet elvéteni vagy félreérteni.

 Azt kérjük, hogy minden lélek fogadja ezt a jelet,

 szíve mélyének rejtekéből,

 hogy hagyjuk eltávozni a félelmet és az egót

 és engedjük be a Szeretetet,

amit belülről küldenek,

 hogy az áthatoljon Lényünkbe,

 ahogy felismerjük az IGAZSÁGOT,

amelyből az jön.

 kívánjuk, hogy azok, akik megértik ezt a jelet…

 nyújtsanak feltétel nélküli segítséget azoknak,

akik ezt a jelet nem látják…

 és segítsenek nekik megérteni a tudást,

ami ezen időben napvilágra kerül…

 kívánjuk, hogy erősödjünk meg,

hogy folytatni tudjuk utazásunkat

 megújult eréllyel és elszántsággal.

 Isteni Lélek…

 kérjük, hogy ÉREZD az őszinteséget,

 amelyből ez a kérés fakad…

 MERT SOKAN ELVESZÍTIK AZ AKARATOT,

HOGY TOVÁBB MENETELJENEK

 A FÉNY IRÁNTI SZOLGÁLAT ÚTJÁN,

AMIK VAGYUNK…

 A FÉNY HARCOSAI ,

 magasba emelt kardunkkal…

 és így MINDENTŐL, ami SZERETET…

 azt kérjük, hogy ezen jel

MINDENKIT segítsen abban, hogy

 gyorsítsa fel AZ ESEMÉNYHEZ vezető utat,

amelyről beszélnek  és az a

SZABADSÁG ÚJ HAJNALÁVÁ

alakuljon át minden egyes ember számára.

 Térden állva, főhajtással a hódolat jeleként,

 és kezünkkel a szívünkön, 

mi választottuk, hogy itt legyünk a Földön

ezen időben, hogy szolgálhassunk…

 Ennek okán, kérjük, hogy hívásunk megválaszolást nyerjen

 AZ EGÉSZ EMBERISÉG

 MINDEN ÉLŐLÉNY,

 ÉS ISTENI FÖLDANYÁNK JOBBÁVÁLÁSA ÉRDEKÉBEN.

 Hálával…Szeretettel…Fénnyel…És Arany Sugarakkal,

 Blossom Goodchild …A FÉNY HARCOSAINAK nevében,

 akik jelenleg állják a sarat a Föld bolygón.

 

Szerző: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

Fény Galaktikus Föderációja /2013. október 29.

Blossom Goodchild közvetítése

blossom-blog-new short

RÉSZLETEK A BESZÉLGETÉSBŐL

Blossom: Jó reggelt barátaim…

Fény Galaktikus Föderációja (FGF):

Kezdjünk neki, foglalkozzunk olyan dolgokkal, ami sokakat érint … főleg AZ ESEMÉNY időpontjára kitérve…

Kedvesek, NE KÉRDŐJELEZZÉTEK MEG SAJÁT HITETEKET. Megértjük, hogy felmerült bennetek a kérdés, KIK VAGYUNK mi és hogy amit mondunk beteljesül-e. Látjuk az ezzel kapcsolatos gondolataitokat és aggályaitokat.

ARRA KÉRÜNK BENNETEKET, MARADJATOK MEG BELSŐ TUDÁSOTOKNÁL, AMI TUDJA MIKOR FOG TÖRTÉNNI.

EZ MINDEN, AMIT TUDNOTOK KELL.

EZ MINDEN, AMIBE AZ IGAZSÁGHOZ HŰEN KAPASZKODNOTOK KELL.…

FGF: Mindenképpen elmondanánk, hogy történjen bármi, az ESEMÉNY be fog következni…és mégis vannak bizonyos problémák, amik befolyásolják ’bekövetkezésének’ aktuális időpontját. Mi azt mondanánk a kitűzött időpont, nem olyan stabil, mint az eredetileg el volt tervezve, …mert néhányszor már eltolásra került.

Blossom: Igazán? Akkor most mi a helyzet? Ez azt jelenti, hogy már korábban bekövetkezhetett volna?

FGF: Igen.

Blossom: Bátorkodom megkérdezni, mikor?

FGF: Egy időben, amikor sokan számítottak rá…de mérlegelésre került, hogy a ’halálos áldozatok’ száma meghaladta volna a becsült értékeket …a megfelelő rezgésszintű LÉNYEK nem kielégítő száma miatt.

Blossom: Halálos áldozatok? Azt hittem múlt héten arról beszéltetek, hogy ez egy finom átsiklás lesz, tehát nem katasztrofális esemény, vagy mégis?

FGF: Így is lesz. De a ’halálozási arány’ nem katasztrófák vagy ’lázongások’ következtében jönne létre, …hanem az ’Önvalótól való sokk’ miatt, ez azok sokja, akik azt választották tovább alszanak!

Ezzel szemben MOST…amikor olyan sokan tudatosak… pontosan ebben az utolsó évben sokkal többen ébredtek fel és készültek fel szívükben és szívverésük tempójával egy ilyen alkalomra.

Mert minél ’izgatottabbak, emelkedettebbek, nagyobb feszültség alatt állók’ vagytok a várakozást tekintve, annál jobban lesztek felkészítve, értitek?

FGF: Lehetetlen, hogy ne TUDJÁTOK, hogy úton van [az esemény]. Mert a vele együtt járó energiának meg kel mutatnia számotokra az utat a ’felkészüléshez’. Annak fényében, hogy ez az energia a mi szemszögünkből nézve úgymond ’a velejárója’ [az eseménynek]… ez abban nagyszerű, hogy intenzitása következtében ’átszivárog’ mindenhová. Ezt talán a fanfároknak neveznénk, ami jelzi a megérkezését…

AZ ESEMÉNY EGY ENERGIA, AMINEK MEGÉRTÉSE ADDIG HALADJA MEG KÉPESSÉGEITEKET, AMÍG NEM VÁLTOK KÉPESSÉ MEGÉRTENI AZT…ÉS KÉPESEK LESZTEK RÁ AKKOR, AMIKOR JÖN.

Arra kérnénk benneteket, hogy gondoljátok át azt a tényt… nem a lehetőséget… hanem a tényt…hogy amint az ’ESEMÉNY’ lezajlik, …

azt sok minden más követi majd. Egy sor történés, ami a ’BOLDOGSÁG’ tökéletes állapotába helyez benneteket, ahogyan azt egyesek leírják.

Blossom: És aztán hogyan tűnik el … mint egy parádé, ami átvonul a városon?

FGF: Bizonyos fokig igen… mert az energia túl erős lenne, ha megmaradna kezdeti erősségénél. De a ’parádé’ jelen lesz, majd távozik… jelen lesz majd és távozik… míg állandó jelenlétét meg nem szokjátok és MEGBÍZTOK benne.

Gondoljatok arra kedves barátok… a tényről beszéltünk, hogyha ez az esemény bekövetkezik… érzékeitek és tudatotok egy sokkal magasabb szintre emelkedik… magasabbra, mint az egyének ebben az időpontban rezegnek…és mindenki a ’játék’ másik [tudat]szintjére kerül.

Nem lehetséges, hogy MINDNENKI hirtelen egyszerre egy rezgésszintre kerüljön. Lépésről lépésre fog ez bekövetkezni… igazodva ahhoz, amivel az adott lélek képes megküzdeni. Mégis megismételjük… hogyha bekövetkezik… az egész emberiség euforikus hangulatba kerül, függetlenül attól, hogy az adott időben milyen szinten van.

Ez az ÉRZÉS, ami MINDENKI számára jelen lesz… nem tud örökre az aktuális testiség szintjén megmaradni… mert az TÚL erőteljes lenne… De az emlékezet, … az eufória magja, beültetésre kerül a SZERETET ’emléktárolójába’.…

FGF: Valóban … onnantól kezdve … MINDEN DOLOG JOBBRA KEZD FORDULNI… NEM CSAK AZ EMBERISÉG…HANEM MINDEN LÉTEZÓ SZÁMÁRA.

EZ MUTATJA MEKKOR ÓRIÁSI ESEMÉNY EZ, AMI ÚTON VAN.

OLYAN NAGY, HOGY MINDEN LÉTEZŐNEK A TUDATÁT MEG FOGJA VÁLTOZTATNI…NEM CSAK AZ EMBERISÉGÉT…

Mert ha ez nem így lenne, akkor minden bizonnyal nem övezné A KÖRÜLÖTTETEK LÉVŐK NAGY ÉRDEKLŐDÉSE.

Ha nem így lenne…akkor csak egy rövid hír lenne csupán, ami más bolygóknak, univerzumoknak és galaxisoknak csak annyit érne és annyit mondana: ’Minden rendben halad’.

De…legkedvesebb lelkek, ebből az okból… MINDEN SZEM RÁTOK SZEGEZŐDIK… MERT AMI MEG FOG TÖRTÉNNI AZ MINDENKI ÉRZÉKELÉSÉT ÉS TUDATÁT MEG FOGJA ÉRINTENI.

KÉPZELJÉTEK EZT EL!

MINDEN LÉTEZÓ … MINDEN … MINDEN … EGY MAGASABB SZINTRE EMELKEDIK, MINT AZ KORÁBBAN VALAHA TAPASZTALHATÓ VOLT.

EZ MUTATJA  A NAGYSÁGOT…MERT AKKOR A SZERETET SZINTJE AZT MEGELŐZŐEN SOHA NEM VOLT MAGASABB.…

ÉRTITEK MOST MÁR AZ OKOT, MIÉRT AKARJUK AZT, HOGY FELISMERJÉTEK A KIVÁLTSÁGOTOKAT, HOGY ITT LEHETTEK EZEKBEN AZ IDŐKBEN? ÉRTITEK MOST MÁR, MIÉRT CSAK A LEGERŐSEBBEK LEGERŐSEBBIKEI VANNAK ITT LENT, MINT ’TI’, HOGY MINDEZT LEHORGONYOZZÁK ÉS STABILIZÁLJÁK?

MEGÉRTITEK EZT MOST?

ÉRTITEK A MEGTISZTELTETÉST, EBBEN AZ IDŐBEN A FÖLDÖN LENNI?….

FGF:  … IGAZSÁGGAL BESZÉLÜNK … NINCS MÁR OLYAN MESSZE…

Blossom: Oh! … én pedig igazsággal azt mondom, hogy ez azt jelenti bármikor lehetne, mostantól az idők végezetéig bezárólag … Valójában valaki azt vetette fel, hogy kérdezzelek meg benneteket, hogy tudnátok-e egy százalékos valószínűséget mondani, hogy mikor fog megtörténni az Esemény, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben… akkor legalább lenne valami sejtésünk, hogy milyen messze van az, amit mondtok… megfontolnátok és adnátok erre egy választ?

FGF: ’Bizonyossággal’ azt mondanánk … hogy nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a 2014-es év vége előtt megmutatkozunk nálatok.

FGF: Mindegyikőtökre úgy tekintünk, mint a SZERETET HARCOSAIRA és hálásak vagyunk, hogy kommunikálhatunk és kapcsolatban állhatunk azokkal, akik az általunk felajánlott szavakon keresztül kapcsolódnak hozzánk. Isten hozzádot mondunk a következő ’forró drótos’ találkozásunkig.

Csatornázta/Forrás: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

BLOSSOM / 2013-06-19

 

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. május 19.

Blossom Goodchild közvetítése
RÉSZLET

Blossom: Rendben … A kérdés, amit mára szeretnék feltenni így szól: … Sok különféle forgatókönyv kering az eredetünkkel kapcsolatban… Mi lenne a ti magyarázatotok erre, a TI IGAZSÁGOTOK szerint, mi emberek hogyan teremtettünk?
Fény Föderációja: Először szeretnék még egyszer átismételni, amit már tudtok. IGAZ eredetetek a SZERETET ENERGIÁJA. Ebből jött a világra minden dolog, ebből teremtődött minden. Még mielőtt az emberi fajról egyáltalán szó esett volna, már ‚életben‘ voltatok, … mert a SZERETET élet! Sok életetek volt, …vagy inkább úgy kéne fogalmaznunk, sok ‚tapasztalatotok‘ volt más bolygókon és sok különböző formában és módon fejeztétek ki magatokat.
Blossom: Azt állítanátok, hogy minden ember, aki valaha élt, mindig ‚jelen‘ volt?
Fény Föderációja: Nem. Léteznek általatok ‚öregnek’ és ‚fiatalnak‘ nevezett lelkek. Emlékezzetek, hogy MINDEN teremtés. … Ami a megfelelő időpontot illeti, az energia minden atomja számára, ami valami újjá változik át, … nagyon eltérő lehet.
Blossom: Tehát akkor … térjünk vissza a kérdéshez, ‘Emberkénti teremtésünkhöz’.
Fény Föderációja: Mekkora nagy téma, és kétségtelenül nem fogjuk tudni lefedni a kérdés teljes spektrumát ebben a közvetítésben és ez mellett még igyekezni is, hogy az elméd Blossom, megengedje nekünk a velünk való „közös nevező kialakítását“ , hogy világosan fejezzük ki magunkat.
Blossom: Igyekszem beleadni apait-anyait..
Fény Föderációja: Mi is így teszünk. A mi szemszögünkből nézve … döntés született, hogy az élet a Földön egy új játék lesz. Ez a mi megfogalmazásunk … akkor is, ha sokan ezt sértő kijelentésnek tartják. Világotokat nem egyik napról a másikra … sem hét nap alatt teremtették. Mert az idő nem létezik. Ti egy gondolat voltatok… mely nagy előkészületet és megfontolást igényelt. Ti egy másfajta fajnak voltatok szánva… egy TEREMTŐ fajnak, miközben haladtok előre utatokon. Megkaptátok a szabad akaratot … hogy megtehessétek, amit csak akartok.
Blossom: Ez azt jelenti, hogy más bolygókon nem létezik szabad akarat?
Fény Föderációja: Egyéni szinten nem. Létezik a szabad akarat, mint tudat … mint összefogó teremtő gondolatok kombinációja. Ezért nincs jelen … az individualizmus konfliktusa egyes bolygókon, ha a tudatmintázatok egyek [egységesek].
De jobb, ha a témánknál maradunk, különben gyorsan elveszünk a különböző fejezetek között. Az ember teremtésének “fő oka”, hogy önmagát ‘egyénileg’ is SZERETETKÉNT fejezhesse ki. Ez a ti fajotok előtt még soha nem volt. Természetesen nem is rendelkezett senki ISMERETEKKEL afelől, hogy ennek milyen hatásai lennének .. de nagyszerű kísérlet volt, ami még mindig ‘kísérleti fázisban’ van a mostani pillanatban is.
Blossom: Tehát … ki teremetett minket?
Fény Föderációja: Sokan vettek részt benne. Nem úgy történt, hogy a felsőbb Fénylények elképzelték ezt a képet és aztán BUMM! … És készen is vagytok! Ha minden szinten tekintetbe veszitek az emberi lény sokrétűségét, … el tudjátok képzelni, milyen mérhetetlenül nagy mennyiségű volt a beáramló gondolatok száma, hogy MINDEN működhessen.
NAGYSZERŰ PROJEKT voltatok.
Minden résztvevő nagyon izgatott volt és a ‚megfigyelők‘ is sok SZERETETTEL járultak hozzá teremtésetekhez.
Mielőtt egy ‘modell‘ ‚kialakulhatott‘ volna … közben jött a folyamat felfedezése, hogy hogyan tudnának a gondolatok ‚munka‘ közben [fejlődés során] dolgozni. A folyamat egyedülálló volt és különösen összetett. Mert más fajok messzemenően nem rendelkeznek ilyen sokrétű, összefonódó felépítésű ’belső élettel’. Más fajok felépítése sokkal ’egyszerűbb’. Sok csapat vett részt a különböző területet érintő kérdések megoldásában, amiket aztán össze kellett ’kapcsolni’, amiket hozzá kellett illeszteni az emberi lény létrehozása során.
Azt állítanánk, hogy a struktúráitok túlságosan összetetettek, hogy ebben az időpontban ebbe belemélyedhessünk. De amit ezzel szerettünk volna elmondani az az, hogy sok próbálkozás és hiba volt a ’létrehozás’ folyamán.
De a végén … sokan lelkesedtek ÉRTETEK. A cél az volt, hogy kiderüljön, hogyan kelhetne életre az egyéni SZERETET, a SZERETET teljes kifejeződési formáján keresztül. Létrejött az egyéni szellem számára adott választási lehetőség, mint ez is, és célunk az volt, hogy ezt lássa maga a szellem is és foglalkozzon vele … és ahogyan azt Blossom korábbi üzeneteinkben már elmondtuk, ez valójában egy kísérlet volt … és sok mindent’szörnyűséges melléfogásnak” neveznénk!
Blossom: Ezt most komolyan gondoljátok? Hiszen azt mondjátok, minden okkal történik. Ha most pedig azt mondjátok, hogy szörnyűséges melléfogások voltak …ezen a módot értitek, ahogyan ’elfajultak’ a dolgok? Biztosan léteznek más bolygókon is fajok, akik szintén ’elszúrták’! A „The Bridge” [A Híd] című könyvben azt mondtátok, azért teremtettet az emberiség, hogy kifejezésre juttassa a szeretetet, mert ez volt minden, amiről tudtuk, hogy mi vagyunk … és az én-fejlődésünk során … megváltoztak a dolgok … mert nem voltatok tudatában, hogy a szükségleteinket olyan könnyedén ’átfordíthatjuk’ mohósággá, féltékenységgé… gyűlöletté stb.
Fény Föderációja: Ez így van. És ahogyan elmagyaráztuk … kezdetekben nem aggódtunk igazán … azt gondoltuk, hogy a dolgokat gyorsan el lehet simítani. Talán érdekelhet benneteket, hogy voltak idők, amikor komolyan fontolás tárgya volt, hogy hagyjuk a dolgokat a medrükben folyni és hagyjuk az egész kísérletet a levegőbe repíteni, így vetve véget neki. Mivel ez a kísérlet MINDENRE kihatott… nem csak a ti bolygótokra … hanem MINDEN LÉTEZŐRE, … ezért minden erősen a földi energiáktól függött és FÜGG.
Kérünk benneteket értsétek meg … MINDEN ENERGIA … MINDEN CSAK AZ EGY ENERGIA … A SZERET EGYSÉGÉNEK SZFÉRÁJA.
Ha kislábujjatok beteg … akkor az egész testetek érintett ebben … ez nem lehet másképp, … mert ez az egy életfény, mely jelen van az emberi testben … mint egy egyén … és ez a FÉNY csak EBBE AZ EGY FÉNYSZFÉRÁBA érkezhet meg … mert nincs másik.
Azt is tudjuk, hogy a kérdés feltevője származása miatt Atlantiszra volt kíváncsi [a Family of Light nemzetközi fordítócsoport kérte fel Blossomot bizonyos kérdések megválaszolására –ford. megj.] . Ezért azt mondanánk, ez tipikus példája annak, hogyan virágozhat fel a kísérlet. De több „kísérlet” is volt egyszerre bolygótok más területein. Mondjuk úgy kisebb törzsek. … Mindenki ugyanazzal a forgatókönyvvel ékezett, a SZERETETTEL …azonban elhatározásra került, hogy a teremtés különböző ’szintjein ’történjék meg, hogy láthatóvá váljon a fejlődés menete. Ez segíthet nektek a felismerésben, hogy nem csak „egy válasz” létezik a teremtésetekre… mert valójában sok lehetőség volt, amik mind egy időben kerültek kipróbálásra.
Sokatokban tudatosult, … hogy Atlantisz bukása az ott élő lelkek saját ténykedésének volt köszönhető. A megegyezés része volt … hogy nincs külső beavatkozás és hogy „magukra” vannak utalva.
Blossom: Közbeszólhatok itt és kérdezhetek … Azt mondtátok, sok mindent történt, hogy létrehozzátok a testet és működését stb. … de mikor csatlakozott hozzá a lélek … a végén egyszerűen csak „hozzátettétek”, koronaként?
Fény Föderációja: Kezdetektől fogva tudtuk, hogy a teremtésnek szüksége van a SZERETET energiájára, hogy létezhessen. Hasonlóképp a játékokhoz, amelyek működéséhez elem szükséges. Ez volt mind közül a legizgalmasabb rész.
Blossom: És hogyan tettétek ’egyénivé’ a SZERETET energiáját, elkülönítve a lelkeket?
Fény Föderációja: Ez könnyű volt. Gondolatok útján. A SZERETET SZFÉRÁJA VALÓBAN NEM MÁS, MINT SZERETET … tehát nem volt nehéz ’elosztani’, hogy a különböző formákhoz használjuk. SOKRÉTŰ volt természetét tekintve … de a TUDÁS olyan birtokában vagyunk, hogy MINDEN gondolatot képesek vagyunk manifesztálni. És miután megegyeztünk, hogy a gondolat anyaggá formálódik … lehetővé vált a ’kívánság’ és a ’HOGYAN’.
Meglehetősen bonyolult elmagyarázni minden részletét … hogy hogyan zajlottak a fázisok …de ne úgy képzeljétek el, hogy a SZFÉRÁBÓL egy ’darab’-ot kivettünk és betápláltuk azt minden emberi formába, értitek. Sok, nagyon sok módszer volt szükséges, hogy „leredukáljuk” azokra az egyénekre, amik most vagytok.
Ez segíthet megérteni a másokkal vagy sok emberrel való kapcsolatot… bizonyos lelkekkel talán erősebb kötődést érzetek, mint másokkal. Ennek oka talán az, hogy előfordulhat, ti ugyanabból a „darabkából” valók vagytok.
Blossom: Darabka ‘visszásan’ hangzik … de értem, mire gondoltok. White Cloud [Fehér Felhő] ezt egyazon rózsa szirmainak képével fejezte ki … bocsássatok meg, de ebben az esetben ő nyerte a díjat a jobb kifejezés kategóriában!
Fény Föderációja: ‘Ő’ kapja a díjat, még ha lenne is… óh oly sok dologért! Ez a lélek ’olyan amilyen’ mindegyikőtök számára. De ez a lélek [White Cloud] messzemenően több, mint azt te vagy bárki más eddig felismerte.
Blossom: Egyszerűen SZERETEM ŐT és kész! De vissza a leckéhez!
Fény Föderációja: Atlantisz lerombolásáért az emberek felelnek. Ez a lelkek elkülönülés miatt volt … talán úgy mondhatnánk, hogy azok elkülönülése akik ’megértették’ azokétól, akik ’nem értették meg’. De mivel nem avatkozhattunk közbe … nagyon lehangoltan elfogadtuk a kísérlet eredményét annak, ami lett … és valóban nagy volt a tanulsága.
Nem lehet az ember a SZERETET ellen … miközben egy JÓ véget remél. Valójában sokan ’elmenekültek’ … emberi formában és a lélek szellemi formájában. Talán érthetőbb, ha úgy fejezzük ki magunkat, hogy voltak akik szó szerint elmenekültek és elvitorláztak távoli tengerpartok irányában, hogy SZERETETBEN folytassák életüket… mások testéből eltávolításra került az élet … hogy valahol a bolygó más területein ölthessenek újra testet. Ez egy további fejezet és a könyv nem ér véget soha.
Azt szeretnénk mondani nektek… hogy miután bizonyos történések ütötték fel a fejüket az önpusztítással kapcsolatban a bolygótokon… ÚJ TÖRVÉNYEK kerültek megalkotásra … mert SZERETETTEL TEREMTETTETEK … AZOK ÁLTAL, AKIK SZERETNEK BENNETEKET … és az idő múltával szükségessé vált változtatások beiktatása [feltehetően az óriási atlantiszi robbanás hatásaira utal –ford. megj.]
Mi nem URALKODUNK felettetek … TI nem a marionett-bábúink vagytok. MI GONDOSKODUNK RÓLATOK … MERT TI KÖZÜLÜNK VALÓK VAGYTOK ÉS HOZZÁNK TAROZTOK.
Az élet legjelentőségteljesebb idejében éltek, ami MOST van.
Figyelünk benneteket … miközben utánunk kutattok. Ami eljön … ’AZ ESEMÉNY’, amiről már beszámoltunk nektek … olyan dolog, ami MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETET …olyan dolog, AMI MEGVÁLTOZTATJA A VILÁGOT …olyan dolog, ami MEGVÁLTOZTATJA AZ UNIVERZUMOZ… OLYAN DOLOG AMI MINDENT MEGVÁLTOZTAT. Mert ha minden idők legnagyobb mértékű eltolódása elkezdődik … a SZERTET hatása, MINDENRE kiterjed… nem oly módon, hogy meghagyja a dolgokat ’ olyannak amilyenek’.
Ez egy ÚJ IDŐ … A LEHETŐ LEGJOBB.
Minden ami volt … egy kísérlet volt … amiben AKARATOTOK szerint vettetek részt, …minden jó és rossz oldalával együtt. Ha az ember részt vesz egy kísérletben… soha nem lehet biztos az eredményben… míg ki nem próbálja és le nem teszteli.
Blossom: Nos, mi minden bizonnyal kipróbáltuk és leteszteltük magunkat!!
Fény Föderációja: Az ehhez szükséges terveket hosszú idővel korábban megalkották… és ami az egész történetből megtanulható és megérthető volt, …. MINDANNYIUNKAT arra a helyre hozta, ahol most vagyunk. Már RÉG VOLT, amikor a döntés megszületett, hogy a ’történeteteknek’ ’jó kezdete’ és ’jó vége’ lesz… bár ez csak egy kijelentés… mert valójában nincs vége.
EZ GARANTÁLT…
Megvoltak a tévedéseitek és zavarodottságaitok… és szolgálataitokat nagyszerűen teljesítettétek, mint az valaha kérték tőletek…
NEM MARADTOK… NEM MARADHATTOK … „JUTALOM” nélkül, igyekezetetekért, amit AZ ÉLET MESTERMUNKÁJÁBA fektettetek.
ÉS ELJÖTT A NAGY IDŐTÖK.
VÁRJÁTOK CSAK KI, ÉS LÁSSÁTOK.
Blossom: Nos biztos vagyok benne, hogy ebből a beszélgetésből fakadóan sok kérdés fogalmazódott meg, … de nem vagyok biztos benne, hogy ezeket sikerül majd egyetlen alkalom alatt megválaszolni. Még egy rövid kérdés… mert tudom, hogy készen álltok a távozásra. Nemrégiben szót ejtettetek a nyakunk kezdődő növekedéséről. Miért is van ez… csaknem zsiráfok leszünk?
Fény Föderációja: A funkciója a FÉNY irányítása.
Blossom: Miért kell hozzá egy hosszabb nyak?… A ’nagyobb szív’ nem lenne jobb?
Fény Föderációja: Nem.
Blossom: Ugye ezt most jobban kifejtitek. Egy rövid magyarázat a ’rövid nyakakról’ elegendő volna nekünk.
Fény Föderációja: Nem fáj sokatok nyaka? Minden bizonnyal!… és ez egyáltalán nem titokzatos dolog… csak néha túl sok, hogy fellebbentsük a fátylat… és nem értenétek meg egyszerre teljességében.
Most elhagynánk benneteket és SZERETETTEL azt mondanánk, hogy meglehetősen hasznosnak fogjátok tartani a fejetek meghosszabbított támasztékát, mely a test többi részéhez illeszkedik… nagyon rugalmas lesz és sokféle módon tudjátok majd használni.
Nagyon élveztük ezt a beszélgetést. BÍZUNK benne, hogy az általunk adott információ sokak számára hasznos lesz… Elutasíthatjátok vagy elfogadhatjátok… ez függ az adott egyén gondolataitól és ’pozíciójától’ függ, aki ezeket a szavakat olvassa.
Mert mi mindig azt mondtuk, mint White Cloud testvérünk is… HA AZ AMIT MONDUNK, NEM REZONÁL VELETEK… AKKOR KUTASSATOK UTÁNA… MERT CSAK A ’TI IGAZSÁGOTOK’ AZ, AMI FONTOS ÖNMAGATOK SZÁMÁRA!
Blossom: Én pedig azt gondolom, hogy Pandóra szelencéjét nem fogom oly hamar újra nyitogatni. … Az IGAZSÁG oly sok aspektusát illetően. A fejem majd felrobbant… ahogyan a számítógépem is! De az ember soha nem tudhatja, milyen bátor is lehet! Remek, ma átléptük az egy órás időtartamot…és hogy elrepült az idő.
NAGYON KÖSZÖNOM barátaim. NAGYON hálásak vagyunk.
Fény Föderációja: SZERETETTEL ÖVEZVE HAGYUNK EL MA BENNETKET ÉS REMÉLJÜK, HOGY AKIK EZEKET A SZAVAKAT OLVASSÁK, … TUDJÁK, HOGY ŐK IS UGYANÚGY KAPCSOLATBAN ÁLLNAK VELÜNK, MINT A HÖLGY, AKI EZT AZ ÜZENETET „PAÍRRA” VETI.
Blossom: Elmentetek … a legközelebbi viszontlátásig … sok szeretettel és hálával !!!

Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

BLOSSOM / 2013-03-26

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013.  március 26.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Remek! Már olyan távolinak tűnik, amikor utoljára beszéltünk, mintha ebben az elmúlt 5 hétben egy leírhatatlan utazáson vettem volna részt, szellemileg és érzelmileg egyaránt. Nem követtem a világi eseményeket ezért izgatottan várom, miről szeretnétek velünk beszélni. Mindenesetre egy erős és felemelő energiát ÉRZEK magam körül… mely nagy vigaszt nyújt és bátorító. Nos… akkor itt vagytok?

Fény Föderációja: Valóban örülünk, hogy újra beszélhetünk veled. Most egy MAGASABB tartózkodási helyet foglaltunk el.

Blossom: Hát ezt nem tudom annyiban hagyni… mit jelent ez?

Fény Föderációja: Ez azt jelenti … ó te kíváncsi… hogy most, miközben az energiák leülepednek… köztünk azok, akik magasabb szintű energiákkal rendelkeznek, megengedhetik maguknak, hogy ők is emelkedjenek. Amikor bolygótok is átéli ezt az újdonságot… mi is megengedjük magunknak, hogy ott lehessünk, ahová tartozunk. Nagy nyugalommal tölt el minket, hogy olyan speciális talaj van alattunk és érezzük, hogy otthon vagyunk.

Blossom: Tehát, akkor mi hol vagyunk, abból a szemszögből, ami történik és ti hol jöttök be a képbe?

Fény Föderációja: Az, hogy nálatok mi történik, az nagyban függ attól, hogy ki mit választ, hogy hogyan szeretne LÉTEZNI. Ez valóban ilyen egyszerű. Felfedezitek a LÉNYETEK csodáit és ezeket gyorsan vonzzátok magatokhoz… ha úgy döntötök, szeretnétek őket. Ez úgy van, ahogy van. Ha úgy döntötök örömteliek lesztek és magatokhoz engeditek az örömöt…akkor örömteliek lesztek. De ha teli vagytok elégedetlenséggel  és panasszal, akkor mint mindig, ezt fogjátok megkapni. Rajtatok áll. A különbség MOST, hogy szinte azonnal teljesül… az Énetek rezégsszintjétől és teljességétől függően. Szánjatok rá időt és mindig lélegezzetek mélyeket, amikor erről elgondolkodtok, és legyetek tudatában, hogy minden lélegzetvétellel felveszitek a kapcsolatot azzal, akik vagytok.

NEM LEHETTEK ELVÁLASZTVA … még akkor sem, ha néha így ÉRZITEK.

Blossom: igen … így éreztem magam, amikor Angliában voltam. A lelkem azt érezte messze eltávolodott az otthonától, mindkettő, a földi és a szellemi lényem is. Bizonyos tekintetben úgy éreztem…mintha félre álltam volna néhány lépésnyire és nem voltam biztos, ki is vagyok én! Hogy őszinte legyek, még mindig nem tértem vissza teljesen a régi kerékvágásba… de menni fog.

Fény Föderációja: Ez mind a mozgásban lévő dolgok részét képezik. Az ember átgondolja, hogy ki volt, hogy azzá válhasson, aki valójában. Ha ezt nem kutatjuk gyakran ismételve, akkor honnan láthatnánk, hogy milyen messzire jutottunk. Mindenkinek ajánljuk, … hogy tartson ki a TUDÁS mellett, hogy a dolgok jelentősen mértékben haladnak előre. Nem ÉRZED ezt Blossom?

Blossom: Minden bizonnyal érzek különbséget, belül…most, hogy itthon vagyok és látszólag az univerzumból minden lehetőség előlövell, melyek magasabbra emelnek.

Fény Föderációja: Úgy legyen. És így is marad. Nagyon sokan közületek készen állnak. Oly sokáig vártatok és sokan csalódottak voltak, hogy egy hatalmas háború nem a remélt formában jött létre. De MOST ÉSZREVESZITEK, annak ellenére, hogy a VÁLTOZÁS nem olyan volt, mint azt reméltétek és valóban ÓRIÁSI VÁLTOZÁS történt.  

Egyesek köztetek könnyebben és ’éleslátóbban’ fognak alkalmazkodni hozzá. De nem játszik szerepet milyen tempóban kötöttétek össze magatokat az új énetekkel. Ez teljesen rajtatok múlik…azonban fontos, hogy TUDJÁTOK ez történik és ÉREZZÉTEK a benneteket körülvevő energiákat…és azt is ahogyan részetekké válik.

Érezhettek egy kis nyugtalanságot is! Telességében felismeritek a különbséget, mi az, ami szolgál benneteket és mi az ami nem. Legyen könnyed szívetek ebben a folyamatban… mert nincs értéke ez miatt gondolatok között őrlődni…és ez nem is segít rajtatok.

Blossom: És úgy milyen az életetek? Mit csináltatok?

Fény Föderációja: A támogatás új útjait építettük ki.

Blossom: Mik lennének ezek?

Fény Föderációja: Az előbbre tartó projektek kísérletei, melyek az átmenetet súrlódás mentesebbé teszi, ha az ember ilyen messzire eljutott.

Blossom: Rendben … de, minden tisztelettel … szeretném megjegyezni, hogy sok ember megkérdez engem, miért nem mondjátok meg egyszerűen, ez hogyan működik? Úgy értem… az utolsó mondatotok… egyrészt megválaszolja a kérdésemet és igazából mégsem. Miért nem vagytok képesek egy egyszerű és őszinte választ adni? Feltehetően sokak kedélye megnyugodna, ha ezt megtennétek. Amit mondotok, annak ezer jelentése lehet.

Fény Föderációja: Az, amit mondunk, az pontosan az, amit tettünk. Minden lehetséges dolgot megtettünk, hogy elmagyarázzuk nektek, hogy mi különböző dimenziókban létezünk. A ’viselkedésmódunk’, ahogyan megnyilvánulunk, az messze eltér a gondolkodásmódotoktól. Mert mi másak vagyunk. A ti és a bolygó előrehaladása része a küldetésünknek.

SZERETÜNK BENNETEKET. De az ’eljárási módunk’ minden tekintetben sokkal fejlettebb, ezért nem áldásos még csak próbaképpen sem alapvető tényeket megfogalmazni, hogy mit is teszünk igazából. Egyszerűen nem lehetséges.

Blossom: Tehát … van fizikai elfoglaltságotok? Vagy egész nap ültök és mantrázzátok az ’OM’-ot? Szeretnék egy átfogóbb képet kapni erről, kik vagytok és hogyan telik a napotok. Már olyan régóta ismerjük egymást… meg tudjuk ezt oldani ugye?

Fény Föderációja: Nekünk nincsenek napjaink, amiket eltöltünk. Mint az tudjátok, az idő számunkra nem létezik. Ezért nincs napirendünk, amit követnünk kéne, mint nektek, az éjszakákat és a nappalokat, a megbeszélt időpontokat és határidőket.

VAGYUNK … AKIK VAGYUNK.

Blossom: És … kik vagytok?

Fény Föderációja: Élet!

Blossom: Szuper! Szép válasz. Kérlek, folytassátok tovább ebben a szellemben.

Fény Föderációja: Mi vagyunk az élet… az élet minden formájában. ’Beleugorhatunk’ egy tapasztalatba és az élet bármelyik formáját magunkra ölthetjük… ha egy adott okról információra van szükségünk.

Blossom: Valóban. Ez óriási. Bizonyára nagyon ’tudatosak’ és fejlettek vagytok, hogy ezt megtehetitek. Tehát… a ’Szövetségetek’…. a FÉNY FÖDERÁCIÓJA… akivel én kommunikálok… nem vagytok ti is hasonlóak a ’galaktikus barátaimhoz’… akik például egészen emberiek, macskaszerűek… vagy éppen ami a Galaktikus Föderáción belül lehetséges. Ti milyenek vagytok?

Fény Föderációja: Élet!

Blossom: Az imént próbáltam választ kicsikarni tőletek, mi a ti valódi formátok… Ti azt mondtátok, tetszés szerint bármely formát fel tudtok venni… de ezt soha nem tekintettem így rátok, ahogyan ezt az imént leírtátok. Tehát… TI… ha nem egy másik formában nyilvánultok meg… ha valami kényelmes ’viseletbe’ ugrotok be… mit öltötök magatokra? Vagy ez nem köthető formához, hanem csupán a valódi formátok, amik vagytok?

Fény Föderációja: Mi úgy fejeznénk ezt ki, ha a valódi formánkat öltjük magunkra, akkor ez a forma a Fény lenne. Ez a ’legkényelmesebb’ megnyilvánulási formánk.

Blossom: És tulajdonképpen egy óriási űrhajón éltek?

Fény Föderációja: Ez egy nagyon összetett dolog… de megpróbáljuk a lehető legjobban elmagyarázni… ahogyan ti mondanátok.

Nem KELL egy űrhajón laknunk. Tulajdonképpen sehol nem kell laknunk.

Fényként mindenhol ott lehetünk… és sehol sem. De… mivel fényenergia vagyunk… az a kívánságunk, hogy szolgáljunk. Ezért képesek vagyunk magunkat azzá változtatni, ami az adott szituációban a legmegfelelőbb.

Hadd beszéljünk az űrhajóinkról. Ezek a járművek, melyeket egyesek az égboltotokon észlelnek, azok ha látjátok őket, valódi képviselői annak amik. De… gyertek a fedélzetre… ’oda lennétek’ ezeknek a hajóknak az anyagától és még sok minden mástól…és a működésüktől.

Értsétek meg azt is, hogy a ti szállítóeszközeiteknél is különböző modellek léteznek, mint az autóknál, kerékpároknál és a repülőgépeknél stb…. és nincs a bizonyos „típus” belőlük [csak egy standard]. Ezért úgy tekintsetek ezekre a hajókra, hogy egyik pillanatról a másikra képesek formájukat megváltoztatni. Mert amivel dolgozunk az energia…ezzel élünk. 

MI MAGUNK VAGYUNK AZ ENERGIA és TUDJUK, hogyan olvadjunk össze vele és fordítsuk a javunkra.

Blossom: Van szükségetek étkezésre és alvásra?… és a Szövetségetek örömteli?

Fény Föderációja: Erre nincsen szükségünk. Nem rendelkezünk testtel, melynek élelemre vagy pihenésre lenne szüksége..

Blossom: És… valamilyen hobbik?

Fény Föderációja: Fényt sugározni.

Blossom: Szép!

Fény Föderációja: Szabadna hozzáfűznünk, hogy nagy örömmel tölt el bennünket, hogy láthatjuk a világotokban bekövetkező előrelépéseket.

VILÁGOTOK VALÓBAN VÁLTOZÓBAN VAN.
TI… MINDANNYIAN VÁLTOZTOK.

Egy ÚJ IDŐBEN VAGYTOK. De ez még csak a kezdet. Egy jó pillanatban gondoljátok át, hogyan ÉRZITEK magatokat, ha arra gondoltok, hogy kikké váltok és hogy miről szól a szolgálatotok… és azt se feledjétek, hogy az első lépéseket próbáljátok megtenni a járás elsajátítása során. Képzeljétek el, legkedvesebb barátaink…és megtisztelve érezzük magunkat, hogy így nevezhetünk benneteket…képzeljétek el mi áll előttetek, ha megtanultok ugrálni, ugrani és futni, tehát mindent!

AZ ÖRÖM! AZ ÖRÖM! AZ ÖRÖM!

DE A LEGJOBBAN A SZERETETNEK LEGYETEK TUDATÁBAN, AMIK VAGYTOK.

HOGY TE VAGY MAGA A SZERETET.

És képzeljétek el a BOLDOGSÁGOT, ha minden pillanatban érzitek a SZERETET magasabb szintjét. TI magatok váltok az IGAZSÁGGÁ és jelenleg apró bepillantást nyerhettek, ami lehetséges ezzel kapcsolatban. Sokkal nagyobb, amit a legvadabb fantáziátokban elképzelhetnétek.

Sokkal több TAPASZTALAT vár rátok, amit valaha megálmodtatok. Mert ha felemelitek magtokat… képesek lesztek ÉREZNI, ami azon túl van. Minden szinttel, ahová emelkedtek… érezni fogjátok a következő pár szintet, mely rátok vár.

EGYSZERŰEN JOBB LESZ ÉS JOBB LESZ.

EZT MEGÍGÉRJÜK NEKTEK.

LEGYTEK EBBEN BIZTOSAK!

Aminek az eléréséért jöttetek… az, amit önként tenni akartok…a célotok… a szenvedélyetek…elkezdődött. Kövessétek szíveteket és álmaitokat. mert ha álmaitokat a valóságotokban élitek és ANNAK MINDEN PERCÉT BENNE TÖLTITEK… szívetek és elmétek ÉREZNI fogja a TUDÁST, hogy az TELEJSÍTITEK be, amiért erre a bolygóra jöttetek, hogy utat engedjetek a terveknek… hogy LÉTEZZETEK.  

CSODÁSAN EGYÜTTMŰKÖDVE, TÖKÉLETESEN, EGYSZERŰEN!

Minden egyszerűbb lesz, legkedvesebbek. Az életet nem arra tervezték, hogy egy harc legyen, és mégis ezt a formáját mutatta meg… a sötét energiák egyensúlytalansága következtében, mely nem értette meg, mit kapott ajándékba!

AZ ÉLET … nem olyan, mint azt mutatták nektek [elhitették veletek].

TUDJÁTOK MI AZ ÉLET. MERT TI VAGYTOK AZ ÉLET.

ISMERITEK magatokban az IGAZSÉG ÉRZÉSÉT és ez a FÉNY-SZERETET, ez ti vagytok. ÉS amint visszatértek önmagatokhoz… emlékezni fogtok…engedjétek el a régit, melynek az a létjogosultsága volt, hogy elengedjétek és üdvözöljétek AZ ÚJAT.

ITT VAN.

AZ ÚJ VILÁG ITT VAN.

Ti engeditek be vagy utasítjátok el. De sokatok beengedi és olyan a természete… hogy az ’alvókra’ [spirituális tekintetben] is hatással tud lenni, mint egy tündér-lehelet, mely átáramlik az elméken és kinyitja a szemeket, hogy LÁSSÁTOK a dolgok valódi TERMÉSZETÉT, az IGAZSÁGOT.

EMELJÉTEK SZELLEMETEKET OLYAN MAGASRA, AMENNYIRE MÉG KÉNYELMES SZÁMOTOKRA.

OLVADJATOK ÖSSZE EZEKKEL A MAGAS SZINTŰ ENERGIÁKKAL ÉS HORGONYOZÓDJATOK LE BENNÜK.

LAZÍTSATOK ÉS ÉLVEZZÉTEK AZT, AMIT JOGOSAN A MAGATOKÉNAK MONDHATTOK:

AZ ÉLETET!

Blossom: Úgy lesz. Az üzenet átjött és megértettem. Nagyon örülök, hogy újra a ti társaságotokban lehetek, barátaim. Szeretettel és hálával.

Fény Föderációja: Mi is köszönjük.

Blossom: Óh, mi szerintem hálásabbak lehetünk!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

 

BLOSSOM / 2013-02-05

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. február 5.

Blossom Goodchild közvetítése

Álomból valóság

Blossom: Üdv … és ahogyan Fehér Felhő [White Cloud] mindig indít … legyetek szívből üdvözölve Barátaim! Ez az energiák kétségtelenül káoszt okoznak, ha a régi energiákkal keverednek! De most abszolút világosan látom mi történik a régi dolgok eltávolítása kapcsán, amivel az ember folyamatosan konfrontálódik velük, míg meg nem oldja őket. Bennem él a TUDAT, hogy minden az Isteni terv szerint alakul, minél jobban felkészülünk az Új Föld áttöréséhez… a csodás napsütésbe belemerülve. Szeretnétek ehhez mondani valamit? 

Fény Föderációja: Legyetek üdvözölve. Valóban ez történik. Amint az ember lényének egy magasabb aspektusát eléri, szükségessé válik annak elengedése, ami már nem szolgálja őt. Erről már több ízben beszéltünk, azonban ha ténylegesen megtörténik… közel sem olyan kellemes átélni, mint a szavak egyszerű olvasása.

Másrészt… hadd mondjuk azt, ha már mindez megtörtént…akkor a szavaink az ÚJ ÉLETRŐL és amit az Új KORRÓL meséltünk… sokkal örvendetesebben élhetőek meg, mint csupán a szavak olvasása! Ezen öröm elé néztek ti is.

De ezzel egyidőben… ha ti is így döntötök, MOST IS A TIÉTEK LEHET!

Mert amiről beszélünk, az egy ÉRZÉS. Választhatjátok ebben a pillanatban, hogy megtapasztaljátok a TUDÁST és a SZERETETET amik TI VAGYTOK… de azt is választhatjátok, hogy átadjátok magatokat az alacsonyabb rezgéshullámoknak, melyek belevájták magukat szívetekbe, …hogy életben maradhassanak, mivel oly régóta kísértek benneteket és megtesznek mindent, hogy maradhassanak. De TI TUDJÁTOK, hogy ezt nem tehetik meg. Ez nem egyszerű lehetőség, hogy egy bizonyos állapotot…vagy lelkeket, amiket-akiket ’kinőttetek’ elengedjetek és mégis, ha kívánjátok, szükséges lehet a kapcsolat fenntartása. Akkor valójában azt mondanánk, hogy ebben az esetben már nem csak hogy szükséges, de elkerülhetetlen!

Minél erősebben megismeritek ÚJ ÉNETEKET… annál jobban TUDTÁBAN vagytok, hogy a réginek mennie kell…és ha a ’kapcsolót’ elfordítjátok, akkor előfordulhat, hogy az energia céltalanul kering, bizonytalan abban, hogy mi micsoda.

ISMÉT HANGSÚLYOZNÁNK MENNYIRE FONTOS… ÉRZÉSEITEK KÖVETÉSE.

Mi ad nektek JÓ ÉRZÉST?

Blossom: Valóban egy ilyen érzelmi keveredést ÉRZEK, de ÉRZEM/TUDOM, egy számomra új szinten, hogy jön a ’változás’. 

Fény Föderációja: Már megérkezett a változás, legkedvesebb Blossom.  A változás sok világotokba bebetonozott dolgot eltolt és kioldotta a sötétség láncait. Most eljött annak az ideje, hogy ezt ti is elfogadjátok és felismerjétek, hogy a mélyen gyökerező negatív hatások eltűnnek a Föld atmoszférájából és… ha útközben az Újjal összekeverednek, akkor ennek kétségtelenül hatása van.

Blossom: De, ez így volt minden eltolódásnál [Felemelkedésnél], ezt így mondták nekünk… vagy ez mégsem igaz?

Fény Föderációja: Természetesen.

Blossom: Eljön majd valaha az az idő, amikor nem lesz több eltolódás?

Fény Föderációja: Nem. De értsétek meg, amint ti és a bolygótok magasabb rezgésszintre emelkedtek… a SZERETETET egy másik szinten éli meg énetek önmagatokkal. Minden, ami megtette a kötelességét visszamarad és megengeditek a feloldódását. Tehát az elkövetkezendő napokban ’eltolódások’ lesznek megfigyelhetőek… amint belép az egyén az ARANY KORBA, már nem lesznek kellemetlenségek, mert eljön az idő, amikor semmi kellemetlen nem lesz, amit hátra kéne hagyni. A Felemelkedés folytatódni fog tovább, önmagatok magasabb fokú megértése felé. Ez pedig csak örömet fog hozni számotokra.

Földi emberek… azokat közületek, akik úgy ÉRZIK, hogy elvesztették a ’fonalat’, a történésekkel kapcsolatban, hogy történt-e egyáltalán valami…hogy úgy érzik elvesztik a ’reményt és a hitet’, arra kérünk, hogy nézzetek mélyen önmagatokba és TUDJÁTOK… 

VALÓBAN A LEGMAGASAB SZINTŰ ÁTVÁLTOZÁS TÖRTÉNIK EBBEN A PILLANATBAN!

PONTOSAN ITT ÉS MOST!

Akartátok a változásokat a bolygótokon, nem igaz?! És itt van…de sokan közületek úgy döntenek, elnyomják magukban, mert nem elvárásaik szerint történt. Nem azt mondtuk nektek, a váratlant várjátok?

Blossom: Igen. Elfogadjuk mindezt. Azonban…sokunknak A VÁLTOZÁS, amire vártak… kapcsolódott a bolygó, a rajta élő lelkek meggyógyításában való támogatáshoz, új technológiákhoz, amelyek hozzásegítenek minket a változáshoz… valamifajta jelet vártunk, amiből TUDHATJUK, hogy nem vagyunk őrültek… tudjátok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban! … Mégis érdekes látni, hogy eddig semmi nem vehető észre mindebből… bár érzékelhető változás önmagunkban…egy NAGY VÁLTOZÁS…ha úgy döntünk, elismerjük és kitartunk mellettük!  

Fény Föderációja: És ezért legkedvesebb barátok…nem látjátok? Nem értettétek meg? Még mindig csukva tartjátok a szemeteket?

Ez a változás, melyet a bennetek felismerhető „KÜLÖNBSÉGNEK’ neveztek…pontosan az, amiről szó van! Pontosan ezek a dolgok azok, amiről azt gondoltátok ezek lesznek A VÁLTOZÁSOK! Mert, amikor TI teljesedtek ki.. akkor VÁLTOZTOK…akkor emelitek fel MAGATOKAT…TI engeditek el a régit…TI TUDJÁTOK KIK VAGYTOK…MINDAZOKAT A DOLGOKAT AMIRE VÁGYTOK, azt…TI fogjátok megteremteni.

Blossom: Abból indulok ki, hogy ezt meg is FOGJUK valósítani…egészen a veletek való találkozásig vagy legalább az űrhajók tömeges jelenlétéig stb…. mindehhez elegendő a növekvő rezgésszintünk, hogy mindez megvalósulhasson, ugye? De most őszintén… miért tettétek ezeket az ígéreteket, amikor TUDTÁTOK, hogy nem vagyunk a megfelelő rezgésszinten, hogy mindez meg is valósulhasson?

Fény Föderációja: Ez egyszerűen a MOST értelmezéséből fakad és az IDŐ félreértelmezéséből. Mi nem az időben élünk. Mi a MOSTBAN élünk és TUDJUK, mi jön és mi LESZ.

Blossom: De december 21. előtt és más időkben, szavaitok elérték a forráspontot, mintha rövidesen történne valami… és mindannyian előre örültünk …és aztán… ó jaj! ….Miden összedőlt.. és folytattuk tovább ahol abbahagytuk …. ennek számomra nincsen értelme. 

Fény Föderációja: Számunkra … viszont nagyon is van értelme. Mert ez a ’felfokozott hangulat’, amit felépítettünk sok dologgal kapcsolatban, a MI IGAZSÁGUNK, arról ami valóban történni fog.

Blossom: Jó … rendben … de például … karácsony előtt A TÖRTÉNÉSRŐL … beszéltetek…Folyamatosan ezt emlegettétek…. és ez nekünk úgy jött le, mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne… tehát december 21-én. MOST… már alig említitek fel. Ez az, amire gondolok. Ez az, amit nem értek …és minden bizonnyal nem vagyok ezzel egyedül.

Fény Föderációja: Legkedvesebb Blossom … Kedveseink … Mi azt szeretnénk, ha ti az általatok ’felfokozott hangulatnak’ nevezett állapotba kerüljetek, …mert ha ebbe a felfokozott hangulatba kerültök bármivel kapcsolatban… felemelitek a saját rezgésszinteteket. Képzeljétek el milyen hatása van, ha a tömegek ebben a felfokozott hangulatban jönnek össze. Képzeljétek el, hogyan emeli meg saját rezgésetek, az egység részeként a bolygót és a tudatototokat.

Blossom: Igen … de ha nem lesz belőle semmi… bizonyára hasztalan…valójában… nem omlunk össze ismét… és nem fordítunk visszájára mindent, magunkat is beleértve?

Fény Föderációja: Egyáltalán nem.

Blossom: Hát ezt meg hogyan? Ez nem olyan, mintha két lépést tennénk  előre és ötöt hátra?

Fény Föderációja: Mi ezt nem így látjuk. Mert minden emelkedéssel és süllyedéssel… az erőtök….a TUDÁSOTOK… mélyebben ágyazódik be a szívetekbe.

Blossom: Hát ebben nem vagyok olyan biztos. Sokan azt mondanák, kevesebb lesz az erőnk!

Fény Föderációja: Ezt megkérdőjelezzük. Igen, biztosan… az ember mindent kétségbe vonhat és valóban lehetnek olyan pillanatok, amikor elveszíti a kapcsolatot az igazsággal… de csak egy nagyon rövid időre a LÉTBEN. Mégis nem mondanád te magad is Blossom, hogy mindig lábra állsz utána… egy megerősített HITTEL a szívedben?

Blossom: Feltételezem, hogy az idő múlásával… az évek során…mindaz után amit végigcsináltunk…hogy TUDATOSODJUNK, hogy egy nap minden értelmet nyerjen és én végtelenül elégedett leszek és ezért folytattam tovább…még ha olykor csak egy cérnaszálon függtem… minden Nagyon Jó lesz!

Fény Föderációja: Képzeljétek el, hogy a következő éjjelen azt álmodjátok, hogy egy osztályteremben vagytok valahol… Sokan lennének ebben a teremben, akiket ismertek… egyesek egészen közeli ismerősök… mások csak ismerős arcok…vannak olyanok is akiket csak ’látásból’ ismertek. Arról oktatnának benneteket, ami éppen zajlik [a Földön], miközben megtapasztaltok egy életet a Föld bolygón, ezekben az ígéretes időkben. Miközben informálnak benneteket ezekről a történésekről… egyre nő az izgalom a jelenlévők körében.

A BIZONYOSSÁG, hogy egyszerűen A FÖLDÖN KELL TARTÓZKODNI… RÉSZT VENNI, … ENNEK A NAGY ÁTALAKULÁSNAK A RÉSZESEKÉNT… minden lényt a megtiszteltetés és a szeretet érzése tölt el.

Miközben ott ültök és informálódtok ERRŐL AZ ISTENI TERVRŐL… alig várjátok már, hogy megérkezzetek oda.

Gondolkodjatok el ezen,

GONDOLKODJATOK EL ERRŐL AZ ÉRZÉSRŐL, HOGY KIVÁLASZTOTTAK LETTETEK, A NAGY TÖMEGBŐL, HOGY EBBEN AZ IDŐBEN A FÖLDÖN LEGYETEK.

TI VAGYTOK … AZ ERŐSEK LEGERŐSEBBIKJEI!!!

Ezután… az álom azon a részéhez értek…ahol elmondják nektek, hogy MINDEN, AMIT AZ IMÉNT MONDTAK NEKTEK…ARRA NEM FOGTOK EMLÉKEZNI. Úgy döntötök, hogy nem vállaljátok? Úgy döntötök, hogy alkalmatlanok vagytok a feladatra? MINDEN BIZONNYAL NEM! Ez az információ egyáltalán nem nyugtalanít benneteket…mert tudjátok, ez része a tervnek!!! Azt mondják nektek…hogy akkor, amikor minden „fázison” túl lesztek… visszatér az emlékezetetek, …és hogy TI EZT A TUDÁST A SZÍVETEK SZERETETÉN KERESZTÜL ISMERITEK FEL. Mert a felismerés az álombeli osztályteremben érzett SZERETETHEZ vezet el benneteket, amit oly jól ismertek.

MEGMUTATJÁK NEKTEK AZ ISTENI SIKERT.

Miközben ezt elmondják nektek… a teremben a SZERETET LEGVILÁGOSABB FÉNYE sugárzik. Már nem látjátok az ismerős arcokat… már nem láttok semmit… mert TI MAGATOK VAGYTOK EZ A SZERETETFÉNY és ebben a pillanatban MINDENT MEGÉRTETEK!

ÉRZÉKELITEK az ismerős arcokat, mert ott vannak veletek. Ebben a pillanatban MINDENKI SZÁMÁRA MINDEN VILÁGOS.

A fény eltűnik és ti ismét az osztályteremben vagytok. Egy olyan élmény emlékével, mely mindig veletek lesz… és kinyilatkozik… amikor az ISTENI TERVBEN az szerepel.

Felébredetek egy szép álomból. TUDATÁBAN vagytok álmotoknak…hogy mennyire?…Nem igazán tudjátok felmérni…csak homályos képek és ÉRZÉSEK itt meg ott.

És most szeretett Családunk…. teljes és mély SZERETETTEL és BIZONYOSSÁGGAL közöljük veletek:

EZ NEM ÁLOM VOLT! 

Szeretnénk most ma itt befejezni … Egy kicsit hirtelenszerűnek tűnhet… de ISMERJÜK az ilyen döntések jelentőségét.

SZERETÜNK BENNETKET!

Blossom: Ahogyan mi is szeretünk titeket. Szeretettel és hálával!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

 

 

BLOSSOM / 2013-01-28

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 28.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Isten hozott barátaim. Nos, hosszasan beszélhetnék a saját kihívásaimról és úgy tűnik mások kihívásairól is, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk… és itt igazán ’remek’ dolgokra gondolok! Még vicceket is mesélhetnék a Felemelkedésről.  Milyen **** Felemelkedésről? … de akkor ugyanott tartanánk, ahol a múltkor.  Tehát azt gondoltam, irányt váltunk és nézzünk meg néhány kérdést, amit egy Olvasó küldött… ami ’számunkra’ szokatlan. Egyetértetek ezzel?

Fény Föderációja: Figyelembe vesszük azt, ami te ebben az időpontban a legmegfelelőbbnek tartasz az egész ügy érdekében. Ugorjunk neki… ahogyan ti mondanátok.

Blossom: Remek! Egy kérdés így hangzik: „Más bolygókon élők alapvetően úgy néznek ki mint mi, kivéve néhány kivételt, mint a bőrszín és végtagok hosszúsága?”

Fény Föderációja: Mi azt mondanánk, hogy különböző fajok vannak. Egyes fajok esetében nem lenne felismerhető az emberi forma és sokak jelentékeny mértékben kellemetlennek tűnnének a’díszöltözetükben’ amit viselnek. És vannak azok is, akik tiszta fényformában sugároznak… egyesek szivárványszínei meglepne benneteket. És vannak egyesek, akiknek a külalakját minden bizonnyal taszítónak találnátok… és vannak olyanok, akiknek a megjelenése nagyon hasonlít a tiétekhez.

Önmagában ebben az univerzumban már nagy a fajok sokfélesége. A teremtők folyamatosan teremtenek! Ha arra gondoltok, milyen sok különböző faj magán a Föld bolygón létezik, … akkor képzeljétek el… ha tudjátok… micsoda hatalmas mennyiségnek kell léteznie MINDENBEN AMI VAN.

Blossom: Köszönet az információért. Maradjunk a kérdéseknél: „Más bolygók civilizációja spirituálisan magasabban vagy alacsonyabban fejlettek, mint a miénk?”

Fény Föderációja: Nos, ez egy elgondolkodtató kérdés. Az élet maga folyamatosan tovább fejlődik. Az új élet folyamatosan újra teremtődik, ahogyan új bolygók bukkannak fel a semmi mélységeiből. Ezért ezt a kérdést általánosan nem tudjuk megválaszolni. Tény, hogy vannak sokkal fejlettebb bolygók, mint a Föld bolygó. Milliónyi van ilyen [fejlettebb].

Blossom: Micsoda? Milliónyi?

Fény Föderációja: Valóban. Talán naiv vagy, legkedvesebb Blossom a tekintetben, ami a ’létezőt’ illeti?

Blossom: Egyértelműen az vagyok!! Kérlek folytassátok.

Fény Föderációja: Ismét kevésnek bizonyulnak a szavak, hogy megválaszoljuk a kérdésedet. Amikor a Földön felnéztek a csillagokra és ÉRZITEK az alázatot/mély tiszteletet, az iránt amit láttok… azonban fogalmatok sincs arról, amit nem vagytok képesek látni.

De ne feledjétek, … MINDEN…ABSZOLÚT MINDEN TI MAGATOK VAGYTOK…mert TI mind, ennek a részei vagytok.

Blossom: Tehát, ti azt mondanátok, hogy a Felettes Énem egy része, egy Fénylény része valamelyik bolygón és ugyanolyan része, egy szörnyű kinézetű óriáshangyának egy másik bolygón? Tétováztok a válaszadásban?

Fény Föderációja: Mert megpróbálunk egy ilyen összetett anyagot egy egyszerű ’igen’ vagy ’nem válaszba sűríteni. Próbáljuk meg.

Ti EGY energia vagytok. Csak EGY energia létezik. Azonban ennek az EGY energiának léteznek rezgésszintjei. Tehát előfordulhat lényed része, aki TE vagy, akit MOST ISMERSZ, itt a Földön, …és egy magasabb rezgésszinten, mondjuk… egyfajta tudatTALAN óriáshangya. 

Blossom: TudatTALAN? Létezik ilyen bolygó ilyen élőlényekkel? … Élők egyáltalán, ha nincs TUDATUK? Hát ez óriási, …ez oda vezet, hogy mit nevezünk tudatnak? Vagy a tudatTALANról már ne is beszéljünk!… Óh, hahó… agyinfarktus a láthatáron!

Fény Föderációja: Nem tartjuk hasznosnak, ha az agyad felrobban! De hasznosnak véljük, hogy a lehető legjobban elmagyarázzuk a felmerült kérdéseket…  természetüktől függően.

Tehát, ha azt kérdezed, hogy léteznek-e tudatTALAN lények egy bolygón, akkor erre azt felelnénk… minden létezik, ami lehetséges… és utalnánk arra, hogy nem létezik semmi, ami nem lehetetlen.

Próbáljunk a kérdésnél maradni. Célotok… ha akarjátok… a Szeretet létező legmagasabb szintjének az elérése. Onnan érkeztetek… ti vagytok magatok ez a szeretet… de ’A játék’…

Blossom: Mindig nagyon fura ÉRZÉS fog el, ha létezésünket ’Egy játéknak’ vagy ’kísérletnek’ nevezitek, annak ellenére, hogy közben értem mit akartok kifejezni vele.

Fény Föderációja: Folytatjuk … ‘A játék’ mindent kihoz belőletek amitek csak van, … és erre visszatérünk még.

Blossom: Emlékeztessetek, hogy ezt felvegyem a karácsonyi kívánságlistámra. Most akkor mi valóban a lényeg? Volt pár magasabb szintű lélek, akik egy nap elunták magukat és arra gondoltak „Tudjátok mit… alkossunk egy bolygót, amin az élőlények nem képesek emlékezni, hogy kicsodák és vakon kell megtalálniuk a hazavezető utat?”

Fény Föderációja: Azért teremtettek benneteket, hogy A TEREMTŐ kifejeződései legyetek. Az emberek teremtőinek szemszögéből nézve… mint azt a korábbi beszélgetésekből tudjátok…a szabad akarat egy kísérlete voltatok…

Blossom: Mely, ahogyan ti mondjátok a Swannee folyón felment és eltűnt!! [?]

Fény Föderációja: És ezért … ajánljuk fel nektek az evezőket! Mert nem bírjuk nézni, ahogyan a bolygótok… rajta az élőlényekkel… önmagukat pusztítják el. Ez már korábban is megtörtént és nem szolgálja a terv egészét.

Blossom: Ami mi lenne?

Fény Föderációja: Hogy hazahozzunk benneteket.

Blossom: Nem is merem megkérdezni … és mi van akkor? … félszből, hogy felrobbanok! Térjünk inkább vissza a kérdéshez… része vagyok a Fénylénynek és az óriáshangyának? 

Fény Föderációja: Természetesen … azonban az, amit VÁLASZTASZ, hogy megélsz a tudatodban egy bizonyos időpontban, akkor az vagy, akit ebben az időpontban ÉRZEL, hogy vagy.

Értsd meg, hogy a Felettes Éned egy másik aspektusa [kifejeződési formája/módja] megengedi magának, hogy egy teljesen mást tapasztaljon meg… de ez még mindig a te egyik részed… még mindig a Felettes Éned egy része.

Blossom: Tehát, azt mondanátok, hogy a Felettes Énünk és az Isteni Énünk ugyanaz? … (Nagyot nyeltem!)

Fény Föderációja: Nem.

Blossom: Óh, azt hittem igennek feleltek. …Mi lenne,… ha ezt megpróbálnátok szavakba önteni, … a Felettes Énünk és az Isteni Énünk közötti különbséget?

Fény Föderációja: A Felettes Éned elérhet téged, te általad kapcsolódik hozzád…az Isteni Éned TE MAGAD VAGY.

Blossom: Hmm … nincs véletlenül egy rakétaszakértő a házban?

Ha a Felettes Énem SZÁMOMRA is hozzáférhető, elérhető…ÁLTALAM… és az Isteni Énem ÉN vagyok… ööö…hmmm?!

Fény Föderációja: Az Isteni Éned a TE esszenciád. Itt a Földön mindenki… miden élőlény maga ISTEN. Istennek MINDENBEN JELEN kell lennie, mert Isten nélkül nem létezne semmi.

Blossom: Itt azt kell, hogy mondjam, az én meglátásom szerint ISTEN a SZERETET ENERGIÁJA.

Fény Föderációja: Ezzel szemben a Felettes Énetek egy olyan aspektus, ami megfogható [elérhető]… de a ’megfoghatót’ itt az Isteni Én aspektusához képest viszonyítva használjuk. Legkedvesebbek…ez annyira bonyolult…mert a Felettes Én lehet a léleké is és a Felettes Én lehet a csoporté is… Sok létezési sík van, a SZERETET ENERGIÁJÁNAK sok szintjén.

Blossom: Hogy őszinte legyek… anélkül, hogy ezt itt mind most újraolvasnám… nem vagyok igazán biztos benne, hogy ebben a témában előbbre jutottunk-e vagy sem. De most folytatom [a kérdésekkel]. „A spirituális fejlődéssel szükséges-e hogy együtt járjon a technológiai fejlődés?”

Fény Föderációja: Nem. Mint azt a Földi szintetek történéseiből TUDNI fogjátok. Akkor ez teljes mértékben függne azoktól, akik kezébe az ilyen Isteni tervet követő technológiai fejlődés kerülne. Érezzük, hogy mindjárt felrobban az agyad, Blossom?

Blossom: Jó, általában csak egy órát beszélgetünk…de szívesen folytathatjuk még egy 10 percet.

Fény Föderációja: Javasolhatnánk, hogy a terhet ’megkönnyítsük’ a fennmaradó időre?

Blossom: Persze … ez megfelel nekem … hát akkor könnyítsétek meg!

Fény Föderációja: Legkedvesebb Barátaink…fivéreink/nővéreink/családunk. TUDJÁTOK a szívetekben. Sokan nagy ellentéteket élnek meg, annak kapcsán, amit ti szeretetnek ISMERTEK és azt illetően, ami teljesen más képet fest, mint ez a TUDÁS.

Figyeljétek meg magatokat, ha ’átléptek a túlsó oldalra’. Mert minden, amit a lelketek egy mélyebb szintjén éltek meg, egy radar, mely vezet benneteket és ami…

ÁTVEZET BENNETEKET A HÍDON.

Blossom: Szuper. … Ezt jó hallani.

Fény Föderációja: Blossom, nem vonod-e te magad is kétségbe, hogy valóban történt valami 2012. december 21-én, mint azt mi elmondtuk neked?

Blossom: Valóban … valóban. És még egyszer, az út nagy buktatói miatt…valóban!

Fény Föderációja: A magatokkal kapcsolatos kétség idején és amikor sír szívetek… és szellemetekben eluralkodik a zavarodottság, akkor…

ÁLLJATOK MEG! Hunyjátok le a szemeteket… lélegezzetek…lássátok az Arany Fényt magatokban…lássátok hogyan öleli körül lényeteket…lélegezzetek ismét…ebbe az Arany Szeretetfénybe… ebbe a Fénybe, ami ti magatok vagytok… és ISMERJÉTEK FEL …a SZERETETET.

TUDJÁTOK, hogy AZ ÚJ VILÁG minden ígérete… elképzelése és álma…az ARANY KORRÓL… kéznyújtásnyira van…FOLYTASSÁTOK A FOLYTATÁST.

Blossom: Ha minden alaklommal, amikor ezt az utóbbi időben kimondtam egy dollárt kaptam volna… de tudom, ez minden, amit tenni kell.

keep on

Blossomtól

Fény Föderációja: MEG FOGJÁTOK ISMERNI a ’ígéret földjét’… mert a tiétek.

LEGYETEK ENNEK TUDATÁBAN…LEGYETEK ENNEK TUDATÁBAN!

Ez a TUDÁS a kulcs. Ez a TUDÁS teszi lehetővé, hogy eljussatok oda.

És mindegyikőtök… megérkezik oda…a saját tempójában.

Blossom: Uff! Köszönet a mai beszélgetésért. Egy szóval… KÖSZÖNET!

Szeretettel és Fénnyel.

Blossom: És mi is szeretünk benneteket. Szeretettel és hálával. xxx

 

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

BLOSSOM / 2013-01-20

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 20.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Itt vagyunk újra! Üdv Barátaim. Hogy mindjárt a lényegre térjek… valaki írt nekem és feltett egy kérdést a ’CSODÁK KURZUSA’ témában, ami a ’tanárok tanítóiról’ szól és szeretné tudni az illető, hogy ezek ti vagytok-e, miután azt állítottátok, hogy az őrök őrzői vagytok. Ez így van?

Fény Föderációja: Legyetek mindannyian üdvözölve. Szeretnénk tisztázni, hogy ezek nem mi vagyunk.

Blossom: Na jó … ennyi. Köszönöm és viszlát. Mondanátok kicsivel többet… mert nem teljesen világos kik is vagytok? Ti egyszerűen azt mondtátok, az őrök őrzői vagytok… van részletesebb információ, amit velünk megoszthatnátok?

Fény Föderációja: Őszintén azt szeretnénk, hogy emelkedjen a rezgésszintetek. Mélységesen TISZTÁBAN vagyunk vele, hogy ezt a tudás birtokában érhetitek el, melyet mindegyikőtök magában hordoz. Mi átlátunk MINDENEN, ami ezzel összefüggésben van… nem csak a ti világotokon… hanem sok világon keresztül.

Blossom: Ez azt jelenti, olyasmik vagytok, mint egy Felsőbb Tanács, és amit mondotok, az történik?

Fény Föderációja: Azokon a területeken ahol mi tartózkodunk nem a földön uralkodó feltételeknek megfelelő, ugyanolyan forgatókönyv érvényes. Ennek megfelelően általános megegyezésen alapuló döntéseket hozunk… amik az emberiség általános javát szolgálja… mint ebben az esetben.

Blossom: Egy kis nehézséget észlelek a kifejezésmódotokat illetően.

Fény Föderációja: Helyes észlelés, kedves Barátnőnk. A megértés rezgésenergiájánál egy hatalmas különbséget érzékelünk, aközött a szint között ahol mi ’állunk’ és ahol ti ’álltok’… Ebből kifolyólag gyakran nehéz szemléltetnünk számotokra, mi hogyan érzékeljük a benneteket érintő dolgokat. Már gyakran kifejezésre juttattuk, hogy a szavak nem elegendőek, hogy kifejezzék, azt amit mi közvetíteni szeretnénk… és ez nagyrészt a különböző rezgések miatt van így… ami a megértést illeti.

Blossom: Épp képeket fogadok [az elmémbe], ’valahol’ vagyok, ’FÉNYLÉNYEK’ társaságában, jobb kifejezés híján, és feltételezem, hogy ti vagytok azok. Látom magam ott és nem beszél senki… csak a TUDÁS ÉRZÉSE van jelen… a szavak nem szükségesek.

Fény Föderációja: És pontosan ez az oka, amiért oly sok minden félreérthetővé válik. A mondandókból sok minden elfogadásra kerül és ezért nagyon hálásak vagyunk. De sok [információ] ’magként csírázik’ a rezonancia tükrében, amilyen szinten a lélek tart.

Blossom: Ez egy kicsit fura. Mert a mai napon olyan erősen ÉRZEM a jelenléteteket és ez zavaróan hat a szavakra, az említett ’ÉRZÉSEK’ miatt.

Fény Föderációja: De ez az, amit mi is szeretnénk, legkedvesebb lélek. Arra kérünk, hogy MOST… a LÉNYED belsejében, ÉREZD a jelenlétünket. Arra kértünk benneteket, hogy engedjétek el a reményt és helyettesítsétek TUDÁSSAL. Így kérünk most is, hogy ÉREZZ minket… MAGAD MELLETT… mert OTT VAGYUNK. És ezen az ÉRZÉSEN keresztül, ’MEGKAPOD A TUDÁST’.

Blossom: Rendben. De sokan azt írják nekem, hogy szeretnének olyan kapcsolatba kerülni veletek, mint én. Beszélnek hozzátok gondolatikban és azt szeretnék, ha meghallanátok őket és válaszoljatok nekik. Tehát el tudnám képzelni, hogy a most minket olvasó emberek azt mondják, …’de megpróbáltuk és ti nem hallgattok meg minket!’

Fény Föderációja: És mi azt válaszolnánk, hogy Lényünk teljességében… ’ mi mindig meghallgatunk benneteket’. A tényt, hogy nem halljátok meg válaszainkat nem könnyű elmagyarázni. Egyesek befogadóbbak erre. Mondjuk úgy a ’vonaluk’ ebben a fázisban finomabban hangolt a feladatra?

Blossom: És egyesek úgy válaszolnának, ’ez nem fair!’

Fény Föderációja: És egyesek elfogadnák a különböző lelkek különböző álláspontját és jelenlegi szerepüket. Hogy fairek legyünk… azt mondhatjuk nektek, hogy a jövőbeni napokban mindenki kommunikálhat majd a Magasabb rezgéstartományokkal, ha úgy dönt. De azt is meg kell érteni, hogy az egyén kitartásától függ, hogy nem tér le a küldetése útjáról és teljesíti azt, hogy önmagát és mindenki mást felemeljen… hogy képes legyen ezt megvalósítani.

Kérlek vegyétek tudomásul, hogy mi nem kényszerítünk senkit, hogy ezt megtegye. Nem a mi dolgunk, hogy másnak diktáljuk, mit tegyen. Csupán utalásokat teszünk, a legegyszerűbb hazavezető útra. Egyesek egy nehézkesebb ösvényt választanak és távol áll tőlünk, hogy ebbe beleavatkozzunk. De legkedvesebb lelkek,… azt akarjuk, hogy TUDOMÁST SZEREZZETEK a jutalmatokról, ami vár rátok, ha a haza útra indultok. TI mindannyian, akik szabad akaratból vagytok itt, hogy ezt véghez vigyétek… az erősek legerősebbikjei KELLETT hogy legyetek…és milyen gyakran érzitek gyengének magatokat. 

NEM VAGYTOK AZOK!

Egy olyan helyzetbe kerültetek, ami néha majdnem a teljes életenergiátok elszívja. De bátran határozottan kitartotok egy olyan rezgéssel szemben, ami folyamatosan megpróbál lehúzni benneteket, és néha az az érzésetek, hogy elvesztettétek az akaraterőtöket, hogy kihúzzátok magatokat a mocsárból, hogy újra biztos talajt érjen lábatok. Az amit választottatok… AZ EMBERISÉG SZERETETÉBŐL KIOLYÓLAG,  nem marad jutalom nélkül. És ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a jutalom kedvéért csináljátok… nem ebben az értelemben.  Arra gondolunk, hogy ezerszeresen visszatér hozzátok A BENNETEK ÉLŐ LEGNAGYOBB SZERETET ÉRZÉSE, MINDEN ERŐFESZÍTÉSETEKÉRT, amit tettetek a különösen bonyolult …de ISTENI TERVBEN.

Ha beteljesedik és az IGAZSÁG TUDATÁBAN lesztek, hogy miért jelentkeztetek erre szabad akaratból… a puszta tény, hogy részesei voltatok és minden tőletek telhetőt megtettetek… ez már önmagában jutalom lesz.

Legkedvesebb Barátok, most lélegezzetek mélyen néhányszor… iktassatok be egy kis szünetet az olvasmány közepette és lélegezzetek nagyokat, mélyen. És ezekben a pillanatokban TUDJÁTOK, hogy  ’magatok felfelé irányuló gyötrelmes vonszolása’… egyáltalán nem így zajlik. Sokkal inkább, egy hosszú idővel korábban meghozott döntés eredménye, hogy a TI bolygótokat visszajuttassátok az őt megillető helyére.

Blossom: De … még ha azt is mondjátok ’A Változások’ megtörténtek… mindig olyan ÉRZÉST kelt, … számomra gyakrabban mint az ellenkezője, … egy szakadatlan harcot vívunk, hogy az ember jókedvű maradjon. Miközben már nem kellene harcolni… hanem mindennek könnyedebben kellene lennie… vagy tévednék?

Fény Föderációja: Te arról beszélsz, te hogyan éled ezt meg. De nem kell-e harcolni az alacsony energiákkal Blossom, amit más lelkek az önzésükben mutatnak feléd, mint egy hím páva [kiterjesztett legyező tollai]?

Blossom: Óh, tényleg. Jó hasonlat. Nem tudok visszaemlékezni olyan időkre, ahol ilyen sok ember ment az idegeimre… és azt gondoltam, hogy feltehetően egy megértőbb LÉNY vált belőlem a ’Változás’ óta… de úgy érzem nagyon sok ember feszültté tesz, olyan szinten, hogy elcsodálkozom, hogy hová tűnt a ’megértő és türelmes’ Blossom… és hogy tulajdonképp mikor tér vissza!

Fény Föderációja: Mi másként magyaráznánk ezt. Így nem egyértelműbben felismerhetőek-e azok, akik nincsenek veled egy hullámhosszon?

Blossom: De ez az amit én is mondok… és ahelyett, hogy egyszerűen Arany Sugarakat küldenék feléjük, amik segítenek nekik, egy magasabb rezgésszintre jutniuk… amit különben meg szoktam tenni…azt tapasztalom… hogy amint egymagam vagyok, világosan kimondom, amit őszintén szólva nem gondolom, hogy az illető arcába mondanék. Ez annyira nem jellemző rám…mégis gyakran megesik velem. Nem okoz túl nagy örömet a viselkedésem… hol maradt az együttérzésem?

Fény Föderációja: Az ok, amiért nem csak te, de sokan mások is gyorsan felhúzzák magukat, mert a lelkek rezgésszintje sokkal nyilvánvalóbb, így diszharmóniát okoz. …Ez a’lelkek elkülönüléséhez’ vezet.

Blossom: Már régóta nevettünk a legjobb barátommal, hogy milyen szűkös örömöket választottunk a [baráti] körünknek, pontosan ebből az okból kifolyólag… tehát ez nem megy igazán újdonságszámba, nem igaz?

Fény Föderációja: Újnak számít a ’kivételes lefolyása’ miatt. Mert most sokkal egyértelműbbé vált [a különbség].

Blossom: De hisz tudjátok… az ember könnyen ’fennhordhatja az orrát’, ha elnézitek nekem ezt a kifejezést, mert néha egy kicsit ’arrogánsnak’ ÉRZEM magam… talán ez sem a helyes szó… de úgy tűnik helyénvalónak, hogy bizonyos emberek társaságát kerülöm, mert nem vagyunk egy hullámhosszon. Nem kéne toleránsabbnak lennem? Már ez önmagában úgy hangzik, mintha én több volnék a többiekhez képest….és ez a hamisság ÉREZETÉT kelti.

Fény Föderációja: Amit inkább meg kéne érteni, hogy ’A Változás’ érezteti hatását… egész csendben és halkan a színfalak mögött. Az általa a lélekben létrejövő zavarok valóban elgondolkodtatóak! Ezért kell ennek a folyamatnak lassan és kényszermentesen lezajlania. Látod, rád milyen hatással van? Képzeld el, hogy egy HATALMAS EGYSZERI VÁLTOZÁS következett volna be… az sokatokat olyan zavarodottságba taszította volna, mintha ’eszeteket vesztettétek volna’ , ahogyan ti mondanátok.

A ’különbözőség’ érzése… ez lényegében kiegyenlítődik majd. Nem beszélt barátod Fehér Felhő egy átrétegződésről, ami úgy zajlik, mintha egy homokkal teli üveget felráznának.** Kell egy kis idő, míg minden le nem ülepszik… minden egyes homokszem egy új helyre kerül, egy új látásmóddal…csak éppen egy másik homokszem táraságában, más mellé, akit még nem kezel ismerősként?


Blossom: Igen… jól emlékszem erre. Jó magyarázat, segít.

Fény Föderációja: Emlékeztetünk rá, mert mi ennek TUDATÁBAN vagyunk! A homok leülepszik…a víz még homályos…de letisztul.

Blossom: És mint mindig… ha leülepedett… nem tart soká, míg egy újabb örvény nem jön!!

Fény Föderációja: FÉNYHARCOSOK …

FÉNYLELKEK …

LEGBELÜL TUDJÁTOK KIK VAGYTOK …

TUDJÁTOK, MIÉRT VAGYTOK ITT …

EZÉRT FOLYTATJÁTOK AZ UTAT.

Engedjétek, hogy a TUDÁS hordozzon benneteket. Tudatában vagyunk, hogy az ENERGIABEÁRAMLÁS szemszögéből nézve, nektek milyen megerőltető lehet olykor.

DE LEGYETEK ANNAK IS TUDATÁBAN,

HOGY ELJÖN A NAP, AMIKOR EGYNEK ÉRZITEK MAGATOKAT EZZEL A TUDÁSSAL.

Mert amit ma TUDTOK… még akkor is, ha azt gondoljátok, hogy nem tudjátok… egy bizonyos szinten ISMERTÉ válik, mely nyilvánvaló és áttetsző. Képzeljétek el ezt az ÉRZÉST… ÉREZZÉTEK folyamatosan, amikor szerte a glóbuszotokon a szívverések a Földanyáéval együtt dobbannak, egyetlen szívként.

Ez egy egyidejű, természetes történés, mely a szeretet hullámaként áramlik és ÉREZHETŐVÉ válik és mérhetően megváltozik a rezgésszint és minden egy új szintre emelkedik!

TUDJÁTOK, HOGY MINDEN KÍVÁNSÁGOTOK ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN VAN.

TUDATÁBAN VAGYTOK ENNEK.

MINDEN, AMIT KÍVÁNTOK, CSAK EGY LÉLEGZETNYIRE VAN TŐLETEK.

Blossom: Igen és folytatjuk tovább a folytatást. Ez tűnik a legjobbnak, amit tehetünk! Számomra megnyugtató, hogy olyan sokan vannak, akik úgy ÉREZNEK, mint én. Egyesek szintén így cselekednek, mások nem. Nincs nagy jelentősége. De azt kell mondjam, hogy már maga a TUDAT: nem vagyok egyedül mindebben és TUDOM, hasonlóan hozzám mások is harcokat vívnak…ez bátorságot ad nekem a folytatáshoz, mert ha nekik sikerül, akkor nekem is menni fog. MI VALÓBAN A FÉNY HARCOSAI VAGYUNK. ANNYIRA BÜSZKE VAGYOK, HOGY RÉSZESE LEHETEK ENNEK A SZERETET-TESTVÉRISÉGNEK. Legyünk őszinték emberek… nem csináljuk rosszul, ha arra gondolunk, micsoda feladatot vállaltunk magunkra.

Fény Föderációja: TUDJÁTOK, hogy szeretetünk/fényünk ereje hozzátok áramlik. Mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy emeljünk benneteket, még ha ez jelenleg nem észlelhető… de így kell lennie… egyelőre.

Maradjatok fényetekben, legkedvesebb barátok… engedjétek, hogy izzon bennetek… és borítson be a Felemelkedés és az ISTENI SZERETET ÉRZÉSÉVEL.

SZERETÜNK BENNETKET.

Blossom: És mi is szeretünk benneteket. Szeretettel és hálával. xxx

** Kivonat Fehér Felhő [White Cloud] beszél a Felemelkedésről.  ‘Walking in the Light and the Love’

„Ha változás történik, akkor minden dologban szükséges a felbolydulás és az izgatottság, hogy ez a változás létrejöhessen. Ha elképzelitek, hogy homok van egy üvegedény alján és ez az örvénylés nem jön létre, akkor a homok olyan maradna amilyen. Mindegyik homokszem úgy helyezkedne el egymás mellett, mint ahogyan korábban. Azonban a felkavarással, a homok a magasba szökik. Ha belenéztek az edénybe, akkor belül zavaros és felhők képződtek és nem kellemes a szemnek. Ha az örvénylés csillapodik, mert elérte a csúcspontját, akkor az apró homokszemek teljesen eltérően fognak leülepedni. Egy másik homokszem mellett telepednek meg. Barátaim, nem látjátok, hogy mindez a homok, mindig ugyanannak a csoportnak a tagja volt, ugyanabban az edényben? Most a szükséges változások után, miután minden leülepedett, még mindig minden homokszem része ugyanannak a csoportnak, kivéve, hogy valaki más/új telepedett meg melletted, akivel beszélni tudsz, így az élet nem lesz unalmas, miközben ugyannak az üvegnek a falán néztek ki!”

Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

 

BLOSSOM / 2013-01-13

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 13.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Üdv barátaim.

Fény Föderációja: Nagy szeretettel üdvözlünk ebben a beszélgetésben. Ellenőriztük az energiákat bolygótok különböző területein és extrém különbségeket fedeztünk fel. Természetesen figyelembe vettük a háborús övezeteket és azokat a területeket, ahol béke honol. De ez nem az az energia amiről mi beszélünk.

Mi MINDEN életet támogatunk és azokat is szemléljük, akik magas energiaszinten vannak és azokat, akik alacsony szinten VANNAK, szeretnénk továbbra is felemelni. Azt is látjuk, hogy sokan megrekedtek az előre haladásban … ahogyan ti fejeznétek ki magatokat.

Blossom: Igen … sok levelet kaptam, olyan emberektől, akiknek az az ÉRZÉSE, hogy nem történt semmi, … nem volt Felemelkedés, … és mindannyian úgy ÉRZIK magukat, mintha minden remény és minden tudás elveszett volna! Bizonyára van egy NAGYON FINOM KÜLÖNBSÉG, de megértem, ha sokan egyáltalán nem ÉRZIK ezt.

Fény Föderációja: De… ott van a különbség. Egy pillanatra… mélyedj el gondolatban a TUDÁSBAN. Lélegezz mélyeket és tudatosítsd magadban, hogy a te utad és mindenki útja a bolygótokon… EGYÜTT a bolygótokkal… egy folyamatosan felfelé ívelő emelkedés. Egy olyan ’helyre’, ahol a dolgok, amiről tudjátok, hogy azon a ponton, ahol MOST vagytok már nem szolgálnak benneteket, … nem fognak felemelkedni veletek, … mert erre képtelenek.

Blossom: Ritkán hallgatok híreket, de ma reggel fél füllel hallgattam. És nem volt kellemes, amit hallottam és minden bizonnyal felmerülhet a kérdés, hogy változott-e egyáltalán valami. Látszólag ennyire kevés minden változott és ugyanaz a szánalmas médiamentalitás az uralkodó… ami további „világvége” hangulatot sugall számunkra. Hogy megpróbáljuk átlátni a helyzetet a dolgok menetével kapcsolatban… pillanatnyilag úgy tűnik még egy nagyon hosszú út áll előttünk, míg elérjük azt a pontot, amikor ez az egész mizéria elhagyja a Földanyát és mi a bőség világában nevetünk és játszadozunk.

Fény Föderációja: Amire kérünk benneteket, hogy félrevezethetetlenül tartsatok ki a TUDÁSOTOK mellett. Azt gondoltad, hogy a „HIT” szót fogjuk használni, nem igaz Blossom? De egy olyan helyre juttok el, ahol a ’hit’ már szükségtelen. A hely… mint az az előző beszélgetés alkalmával elmondtuk…maga a TUDÁS.

Hogy ti és a bolygótok előbbre jussatok, TUDATÁBAN KELL LENNI a dolgoknak.

TUDNOTOK KELL, hogy azért jöttetek, hogy ITT LEGYETEK, és hogy TUDÁSSAL rendelkezzetek. Mert ha nem TUDJÁTOK… akkor hogyan tudnátok a követező fázisba átlépni? A ti TUDATOTOKBAN rejlik, HOGY MINDEN RENDBEN VAN, ami lehetővé teszi a terv megvalósulását. Ha továbbra is a remény és a hit pozíciójában ragadtok le… akkor énetek egy része azt fogja mondani mindazzal kapcsolatban, ami most zajlik, hogy bizonytalanok vagytok.  

Blossom: AZ VAGYOK!!!

Fény Föderációja: De mi ezt másképpen látjuk.

TE IS NAGYON JÓL TUDOD BLOSSOM … MINT AHOGYAN A HATALMAS ENERGIARÉSZEK A BOLYGÓTOKON TUDJÁK, TUDATÁBAN VANNAK MINDENNEK.

Blossom: El tudom ezt fogadni, mint igazság… valahol legbelül elfogadom… de mi értelme annak, hogy mindennek a TUDATÁBAN vagyunk… ha nem emlékszünk arra, amit TUDUNK?

Fény Föderációja: De tudatában lesztek.

Blossom: Mikor? Ti most kértek erre. Ezt kértétek tőlünk hat évvel ezelőtt is, amikor elkezdtük. …MIKOR, és ennél még fontosabb HOGYAN?

Fény Föderációja: Nem ismernéd be te magad is, hogy sokkal több vagy és sokkal többet TUDSZ, mint 6 évvel ezelőtt?

Blossom: Ez kétségtelen!!

Fény Föderációja: És így … működik ez. Hogy tudásotok önmagatokról növekszik… miközben azzá váltok, akik vagytok… elkezditek TUDNI, kik vagytok… és ha tudjátok, kik vagytok… mindent TUDTOK.

Blossom: Tehát… ez a folyamat… folytatódik és folytatódik tovább, a saját tempójában?

Fény Föderációja: NEM… a TI tempótokban!

TI VÁLASZTOTOK. TI DÖNTÖTÖK MIDENBEN. TI DÖNTÖTÖK ARRÓL, MI HOGYAN TÖRTÉNJEN.

Blossom: Nos rendben… mi azt akarjuk, hogy minden terv szerint megvalósuljon [„csitti-fitti” legyen J] … de nem ez tapasztalható.

Fény Föderációja: De az lesz, ha közületek elegendően választják ezt az utat.

Blossom: Tehát, a tempóról kollektív és nem egyéni szinten beszéltek?

Fény Föderációja: Az egy és ugyanaz.

Blossom: De hogyan? Itt vagyok én… az aprócska én-emmel… aki a lehető  legtöbbet megteszi, hogy ÉREZZE, hogyan keresse a magasabb dimenzióhoz vezető utat, mert ez az egyetlen út, amit a lelkem kíván. Ezrek… talán milliók vannak olyanok, mint én … AZT VÁLASZTJUK, HOGY TUDNI SZERETNÉNK… annak ellenére, hogy nem mondhatom:… TUDOM. Nem TUDOM, hogy mit kéne TUDNUNK. ÉRZÉSEM szerint ez nem az a fajta TUDÁS, amiről ti beszéltek. 

Fény Föderációja: Milyen lenne akkor?

Blossom: A TUDÁS, arról aki ÉN VAGYOK … nem teljes.

Fény Föderációja: De az … mert te, te vagy … tehát … természetesen ISMERED önmagad. A dilemmád az, hogy az az ÉRZÉSED, hogy nem ismered teljesen önmagad és úgy VÉLED kellene.

Blossom: Nos, igen. De nem ez az, amit kértek tőlünk, hogy legyünk önmagunk TUDATÁBAN?

Fény Föderációja: Így van. És te azt kérdezed tőlünk, hogy mi a módja, hogy FELISMERD/MEGISMERD ÖNMAGAD?

Ehhez azt mondjuk… hogy egész idő alatt erre tanítottunk benneteket és adtuk a tanácsokat. Lassan, lépésről-lépésre, adtuk át nektek LÉNYETEK ’darabkáit!’ Célszerűtlen volna az egészet egyszerre megkapni! Egységetek nem élné túl ezen a bolygón, ezen a jelenlegi energiaszinten. De ahogyan növekszik a Földanyára visszatérő IGAZSÁG energiája,… ti is képesek vagytok önmagatokból többet érzékelni ..és ’hálával’… többet kaptok a VALÓDI Lényetekből, … és ez a TUDÁS ÖNMAGATOKRÓL… az emberi formátokba is beáramlik, amiben ’látszólag’ VAGYTOK. 

Blossom: Nos akkor … gondolom én, várnunk kell, míg a magasabb energiák el nem érnek hozzánk …ahogyan az ti mondtátok, … így mi a ’TUDÁSUNKKAL’ nem jutunk messzire, amíg fel nem ajánlják ezt a TUDÁST számunkra… hogy emlékezhessünk, kik vagyunk valójában. Talán nem fejezem ki magam jól, de értitek mit akarok mondani?

Fény Föderációja: Minél erősebb a vágy, hogy ezzé a TUDÁSSÁ VÁLJATOK… annál könnyebben találja meg ez a TUDÁS az útját, amerre áramolnia kell.

A VÁLTÁS óta, a megjósolt napon, sokan éreztek ilyen zavarodottságot és csalódottságot… a MAGASABB szintű ENERGIÁK / TUDÁS eljutott a levegőtökbe, amit lélegeztek. (Híján egy jobb hasonlatnak.)

Nos… egyesek úgy döntenek, hogy lélegeznek, anélkül, hogy tudatában vannak az ajándéknak, hogy mit hoz magával ez a fajta légzés, .. természetesnek tartják és így folytatják ezt a továbbiakban is. Nem értékelik ezeket a dolgokat. Nem ismerik fel jelentőségét, hanem egyszerűen MINDENT magától értetődőnek fogadnak el.

De … vannak olyanok is … akik úgy döntenek, hogy FELISMERIK ezt a magasabb szintet, ami megérkezett. Hálásak minden lélegzetvételért. Elfogadják a Magasabb szintű részeiket, melyekhez most hozzáférhetnek és ezek TUDATÁBAN érzik, hogy a VÁLTOZÁS… lassan de biztosan…’teszi a dolgát’.

Nincsenek neked is ilyen ráébredő/felismerő pillanataid, mások társaságában … a SZERETET ÉRZÉSÉVEL, amit mindenki iránt érzel, ellentétben a ’korábbiakhoz’ képest, amikor a SZERETET különböző szintjeit érezted az egyes emberek iránt?

Blossom: Igen. Ez így van. Voltak ’pillanataim’, amikor megéltem az elfogadást érzését és mély SZERETETTEL voltam MINDENKIVEL … még azok felé is, akik bosszúságot okoznak nekem! A TUDÁS mély megértése, hogy mindannyiunkat egy felé visz az út, csak különböző fokozatban…  nagyon szívmelengető felismerés. De ez nem „teljes munkaidős” ÉRZÉS… feltételezem most erre azt fogjátok mondani ’De az lesz!’.

Fény Föderációja: Talán szeretnéd átvállalni a munkánkat? Veled mosolygunk… de természetesen nem vagyunk azon a véleményen, hogy ez munka volna. Mi ezt a SZERETET küldetéseként fogjuk fel. EZ ÉLVEZET, EZ ÖRÖM.

Blossom: Tehát … mielőtt folytatnánk, ti alapjában mindig azt mondjátok, NE ADJÁTOK FEL, FOLYTASSÁTOK, … mert MINDEZ… legyen az BÁRMI… LASSAN valamilyen módon láthatóvá válik, és ’MEGÉRTJÜK’? Te jó ég! Reménytelen vagyok, de az az ÉRZÉSEM, hogy ezen már túl voltunk egyszer, … de belül mégis… úgy ÉRZEM minden a helyén van. Belül úgy tűnik mindennek van értelme. Ha ez nem így lenne… akkor higgyétek el, nem kopogtatnék az ajtótokon, hogy „kijöttök-e játszani”.

Érdekes, milyen sokan elküldték a RÓLATOK írt gondolataikat. Egyesek SZERERTNEK benneteket, egyeseknek az az ÉRZÉSE, hogy mindannyian át akartok minket ejteni. Míg mások már torkig vannak, hogy egyfolytában a SZERETETRŐL prédikáltok. JAJ! Ez tényleg szórakoztató. Azt akarják, hogy megválaszoljátok a kérdéseket, amikre ők nem ismerik a választ. Ilyen-olyan kérdéseik vannak, minden lehetségesről tudni akarnak. De … nektek nem érdeketek, hogy az ilyen típusú kérdéseket megválaszoljátok, nem igaz?

Fény Föderációja: Nem más okból, mint hogy a tény, hogy a dolgok, amik az „ilyen-olyan kérdéskategóriába” esnek, óriási univerzumot érintő projektek. Vannak bizonyos ügyek, amik egyszerűen érthetetlenek [számotokra].

Blossom: Óh, én azért nem becsülném alá a fantasztikus emberi értelmet!

Fény Föderációja: Ez álmunkba sem jutna eszünkbe. De azt tanácsolnánk, hogy az anyag mérhetetlen részleteit és összetettségét ne becsüljétek alá, amiről itt most beszélünk.

KÜLDETÉSÜNK NEM VÁLTOZOTT!

Újra és újra elmondjuk ezt nektek és addig folytatjuk… amíg valaki úgy nem dönt, hogy meghallgat minket…

SZERETETTEL JÖVÜNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY EMLÉKEZTESSÜNK BENNETKET, TI VAGYTOK A SZERETET … EGY MÉLYEBB SZINTEN, MINT AMIRŐL ’GONDOLJÁTOK’ HOGY ÉLTEK.

SZERETNÉNK ÚJRA EGYESÜLNI A CSALÁDUNKKAL.

AZT SZERETENÉNK, HOGY VILÁGOTOK ÚJRA OLYAN LEGYEN AMILYEN KORÁBBAN VOLT … AMIKOR ÚGY LÁTOGATHATTUNK MEG BENNETKET, HOGY NEM VOLTUNK VESZÉLYBEN, HOGY MEGTÁMADNAK MINKET.

A SZEMETEKBE AKARUNK NÉZNI ÉS ÉREZNI AKARJUK, HOGY SZÍVETEK REPES A BOLDOGSÁGTÓL, ANNAK A MEGDÖNTHETETLEN IGAZSÁGNAK A TUDATÁTÓL, HOGY MIND EGYEK VAGYUNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY A TELJESSÉGET SZOLGÁLJUK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY TÁMASZT NYÚJTSUNK.

AZÉRT JÖVÜNK, HOGY EGYÜTT LEGYÜNK A BARÁTAINKKAL.

És ezt így tudnánk napokon keresztül folytatni…

Blossom: De ezt mi TUDJUK! Tehát … gyakorlatilag ez most azt jelenti.. hogy közülünk azok, akik ’tovább folytatják’… a ’megszokottak’ szerint folytassák?

Fény Föderációja: Mi azt mondanánk … hogy ez nem fedi teljesen az igazságot.

ÉREZZÉTEK!

Szánjatok több időt, hogy ÉREZZÉTEK a ’szokatlant’! Fordítsatok több időt rá! Mert nem az a célunk, hogy meggyőzzünk benneteket arról, hogy egy nagy változást zajlott le… azt szeretnénk, ha ezt ti saját magatok fedeznétek fel, hogy ez valóban így volt. Kétségtelen…hogy az idő, ahogy azt ti ismeritek, elvékonyodik… és  ha visszatekintetek az elmúlt évekre és azt mondjátok ’Te jóságos ég! Hogy megváltoztak a dolgok!’

Blossom: Biztos vagyok benne, hogy így lesz. De mi a MOSTBAN vagyunk … és néha minden olyan izgalmas, mintha a festék száradását kísérnék figyelemmel!

Fény Föderációja: De az eredmény mindig üdítő, ha valami lezárul. Egy teljesen új ÉRZÉS, a körülményeskedéssel szemben, nem gondold?

Blossom: Valóban. Ott a pont. És megy tovább minden!

Fény Föderációja: Folyamatosan figyelemmel kísérünk téged!

Blossom: Szeretlek benneteket! Hálás vagyok….Közben mászom tovább a létra következő fokára!

Fény Föderációja: Hogy egy másik, egy magasabb szintű látószögből tekinthess le a dolgokra.

Blossom: És, hogy egy átfogóbb képet kaphassak!

Szeretettel és hálával, a legközelebbi találkozásunkig.

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: Blossom Goodchild

 

 

BLOSSOM / 2013-01-05

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 5.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Nos, ismét itt vagyok! Olyan gyorsan repülnek a napok! Mivel kezdenétek ma? Személy szerint én bizonytalan vagyok abban, hogy miről kellene ma beszélgetnünk. Beszéltünk már a SZERETET-ről és úgy gondolom, hogy továbbra is kellene róla beszélnünk. Minden egy kicsit furcsának tűnik azzal kapcsolatban, hogy hová megyünk innen és mi a küldetésünk.

Fény Galaktikus Föderációja: Örömmel jelentenénk ki egész tisztán, hogy a küldetésünk az, hogy segítsünk nektek megérteni, kik vagytok! Ennek van egy hullámhatása a Föld magasabb szintre emelésében, mely által MINDANNYIAN MEGTUDJÁTOK MAJD, HOGY AZ ÉLET…AZ ÉLET A MAGA TELJES DICSŐSÉGÉBEN…sokkal jobban javul, mint amennyire jelenleg gondoljátok, hogy javulhat.

Láttuk, hogy az energiák megcsappantak az időtök utóbbi néhány hetében. Néhányatoknak szüksége volt arra, hogy biztonságos „helyre” húzódjon. Szükségük van arra, hogy egy takarót tegyenek a fejükre és soha többé ne jöjjenek elő…olyan erős volt a csalódottságuk amiatt, hogy „semmi” sem történt azon a napon, amire annyira összpontosították az ’életüket’. Mások önmaguk minden elvárását meghaladták és ÚJ FÖLDET tapasztalnak meg.

ŐK azok, önmaguk, akik önmaguk következő fejezetére LÉPTEK és oly sok örömöt és csodát kapnak a gondolat minden egyes pillanatában.

És ott vannak azok is…úgy mondanánk, hogy…akik olyanok, mint te, Blossom… akik a kettő között vannak!

Látjátok, legdrágábbjaink, hogy… EZ AZ ÁTVÁLTOZÁS MENNYIRE A TI SAJÁT UTAZÁSOTOK?

De ez sokkal inkább egy globális, általános VALAKI!

Valóban így van! De minden egyes személy ’aprósága’ építi fel azt, hogy az egész megforduljon…megváltozzon!

Mi csupán a felemelkedésre vágyunk! Tudjuk, hogy sokan MINKET okolnak a saját haragukért…a csalódott nézőpontjukért! MINDEN reményüket és BIZALMUKAT BELÉNK helyezték. A mi perspektívánkból semmi sem változtatott irányt abból, amit mi mondtunk. MINDEN, amit átadtunk nektek, a Legnagyobb Tudatunkból jött, melyben benne van, hogy mi van/mi lehet/mi lesz.

Nem mondtuk nektek, hogy ’Várjátok a váratlant?’ És most az érkezett, amire nem is számítottatok… mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy HOGYAN DÖNTENEK arról, hogy elfogadják azt, AMI VAN!

Mélyen a LÉNYETEKBEN van legdrágábbjaink, hogy meg tudjátok találni az IGAZSÁGÁT annak, ami megtörtént. Hiszen azt mondjuk nektek… valami NAGY DOLOG történt azon a napon, melyre oly sokan támaszkodtatok!

Amikor valaki megízleli a legpompásabb süteményt…sok összetevő határozza meg az ízt. De…melyik az, amely talán annyira mássá teszi a süteményt? Egy összetevő, melyet mások nem használtak korábban. Egy, mely korábban nem volt ’a keverékben’. A mi IGAZSÁGUNK alapján azt mondjuk nektek… hogy kaptatok egy új összetevőt a ’keveréketekbe’. Néhányan egyszerűen nincsenek ennek tudatában, mivel nem látták, hogy ezt hozzáadták. Igen…a sütemény finom… de mindig is az volt! Néhányan jelenleg visszautasítják azt, hogy azt gondolják, hogy ez a hozzáadott összetevő annyira átható! Úgy döntenek, hogy ez egyáltalán nincs ott.

De…vannak olyanok, akik TUDJÁK! Nem látták azt, ahogy az összetevőt beletették… De megengedik maguknak, hogy elfogadják A TÉNYT, hogy valami ÚJ lett hozzáadva. És ez az a ’valami’, ami AZ ELTÉRÉST OKOZZA. OLYAN NAGYON ELTÉRŐ a korábbitól! Amint ezt a süteményt megeszitek és megemésztitek…azután a valódi hatása fog elkezdeni ragyogni. Legyetek türelmesek magatokhoz legdrágábbjaink! Minden a megfelelő időben van!

Mmmmm! Nem gondolom, hogy ez az utóbbi kijelentés nem fog sokaknak tetszeni!

De azt javasolnánk, hogy annak az IGAZSÁGÁT nézze mindenki!

Türelmesnek lenni valami olyan, amit mi itt lent úgy ÉRZÜNK, hogy sokat tettünk… és hogy néhányan elvesztették az akaratukat a folytatáshoz.

Folytatni mit?

Folytatni a hitet!

Miben?

Bennetek!

De mi nem népszerűségi okokból vagyunk itt, legdrágábbjaink! Azok, akiknek a türelme véget ért és a folyamat során eldöntötték, hogy nincs szükségük ránk egyszerűen úgy döntenek, hogy másik ösvényre lépnek jelen pillanatban.

Igen…Értem! …. de biztosan több embert akarnak, hogy elforduljanak az üzeneteitektől ellentétben azzal, hogy azok annyira áthatók voltak egyszer…

Blossom!… nem lényeg nekünk, hogy mások hogyan döntenek és hogyan járják végig az útjukat! Minden, amire vágyunk az, hogy találják meg a SZERETET-et önmagukban annak érdekében, hogy egy olyan világot alkossanak, amiben mindenki élni vágy. Nem tudjuk mások ambícióit és álmait ’a hátunkra venni’ és várni, hogy mindig ’úgy csinálják, ahogy mi’. Természetesen nem döntenénk így!

Arra vágyunk, hogy egy lélek találja meg a saját IGAZSÁGÁT bármin keresztül, ami csak ’hajtja a hajóját’.

De…biztosan… fontos, hogy egyre többen és többen forduljanak felétek!?

Miért?

Mert akkor sokkal könnyebben tudjuk megvalósítani az egységünket… és sokkal gyorsabban!

De… amit mi teszünk az… az, amit mi teszünk.

Ugyanúgy te úgy döntesz, hogy továbbra is kommunikálsz velünk… mi továbbra is kommunikálunk veled… mivel úgy ÉREZZÜK, hogy ez az egész tekintetében hasznos… az emberiség felemelkedése szempontjából és valójában a bolygótok felemelkedésének szemszögéből is. Nem tudjuk semmi eredményét kontrollálni. Minden ember a saját következményeit felügyeli. Ez az ÚJ ÚT egyre és egyre nyilvánvalóbbá fog válni mindenki számára amint megengedik önmaguknak, hogy az ÚJ ENERGIÁKKAL áramoljanak.

Néhányan úgy ÉREZHETIK, hogy ez a VÁLTOZÁS…. a Megvilágosodás e formája csupán egy kiválasztott néhány emberrel történt meg. Azt mondjuk, hogy ez nem így volt! Azt mondanánk, hogy mindenki… függetlenül attól, hogy a saját utazásának melyik állomásán/állomásában van…. NAGYOBB FÉNYenergiát kapott a LÉNYÉBEN.

Csupán az, hogy az nem úgy történt, ahogyan ’vártátok’, még nem jelenti azt, hogy nem történt meg. De amíg valaki teljes mértékben meg tudja különböztetni a régit az újtól… kevés időt fog szánni arra, hogy az új valóságot felfedezze. De… meg fogja tenni.

Apránként fel fogjátok fedezni a megjelenő, finom különbözőségeket. Fel fogjátok fedezni, hogy többé nem vagytok érdekeltek jelentéktelen dolgokban, melyek korábban felemésztettek benneteket. ÉRZITEK a nagyobb képet…egyszerűen az által, hogy alkalmazkodtok az ÉRZÉSHEZ,… a TUDÁSHOZ…. hogy egy VÁLTOZÁS történt…bennetek. Önmagatokon belül.

A ’látás’ és az ’értés’ egy kombinációja jelenik meg, mely elvisz benneteket a ’Béke’ egy helyére.

Azok számára, akik oly keserűen csalódottak voltak… valóban kiábrándultak… továbbra is fenntartjuk, hogy a ’járőreink’ megkeressék őket és a lelkük számára felemelkedést ajánljanak fel. Az ő rémületük teljesen ideiglenes… mivel azok, akik MEGISMERTÉK A FÉNYT, nem tudnak elfordulni tőle…soha többé.

Amit a legfontosabb dolognak tartunk az nem az, hogy arra vágytok, hogy ’egyesüljetek velünk’…. , bár hezitáció nélkül azt mondjuk, hogy ez eljön, amikor minden a helyén lesz.

Amire vágyunk az, hogy nyissátok meg a szíveteket egy Nagyobb Tudatosságnak arról, AMI VAN! Hiszen azon tudatosságon belül felfedezitek azt, hogy KIK VAGYTOK! Ha ez egyszer megesik, többé nem lesz szükségünk semmit mondani az utazásotok emelése érdekében…. mivel minden tudás az ujjbegyetekben lesz.

Oké…. az utazásokról beszélve…. Egy kis dolgot szeretnék felhozni. Tavaly említettem azt, hogy Angliába megyek az anyukámat meglátogatni szinte 9 év után először. Azt fűztétek hozzá, hogy akkor (február volt) talán nem lesz szükség arra sem, hogy jegyet vegyek. Ezt egy kis viccelődés volt, de…tisztán…nyilvánvaló, hogy nem vagyunk közel sem ahhoz a fejlett személyszállításhoz! Tehát…ez összezavar engem, hogy miért mondtátok ezt?… minden tisztelettel… megkérdőjelezi a veletek való munkám ’minőségét’. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit válaszoltok rá!

Legdrágább Blossom! Annyira tiszteletben tartjuk az IGAZSÁG iránti vágyadat! Abban az időben, amikor erről beszéltünk fontosnak tartottuk azt, hogy az ÚJ UTAK maradjanak szem előtt. Mondhatnánk itt… hogy ha visszaemlékezünk, akkor mi nem mondtuk, hogy határozottan erről lesz szó. Azt hitted?

Nem!

Akkor amit hittél, azt te hoztad létre! Tudjuk, hogy nem győztünk meg a válaszunkkal.

Ne értsetek félre! Én vagyok az első számú rajongója a ’gondolat által teremtett valóságnak’… De számomra…. Nem láttam az időkeretben megtörténni… feltételezve, hogy a teleportálásról beszélünk.

Kíváncsiak vagyunk akkor arra, hogy hányan ÉREZTÉK ugyanazt, amit te! Hányan gondolták, hogy ’nos, én kétlem…de várjuk ki és lássuk!’

Hmmm! Kezdem ÉREZNI, hogy hová megy ez az egész.

FELFELÉ! Nem látod, hogy NEM RAJTUNK ÁLL, hogy ezeket a dolgokat véghezvigyük?… RAJTATOK ÁLL!

Úgy értitek, hogy a ’teleportálás’ gondolatát teremtsük meg az elménkben?

Pontosan! De nem arról van szó, hogy várjátok, hogy jöjjünk és megmutassuk, hogy kell csinálni?

Nos, igen… nem tudok olyan jól még biciklizni sem!

Ebben a témában tartsatok velünk, mivel fontos! IGEN….halvány kétség sem férhet ahhoz, hogy meg vannak az eszközeink….a technológiánk… a hely, hogy pontosan ott legyünk egy pillanat alatt, ahová vágyunk…. és megvan a képességünk is, hogy ’ott legyünk’ bármilyen alakban, amilyenben csak fel akarunk tűnni. Amennyire ez egy hihetetlen jelenség számotokra… annál jobban ténykérdés számunkra. Hiszen mint bármi… amikor valaki megérti a működését …. a ’hogyan’-nak… akkor többé nem tűnik számára lehetetlennek. De… személy szerint neked, Blossom…. te TUDOD, hogy ez lehetséges! Nem?

Biztosan! De fogalmam sincs, HOGYAN kell csinálni!

Milyen gyakran vizualizálod, hogy egy bizonyos célállomásra teleportálsz?

Alig…eh…soha! Viccet csináltam belőle, amikor az USA-ba utaztam a vámosok őrületének köszönhetően, stb…

Tehát elismered, hogy a lehetőségeid radara számára nem elérhető?

Óóó… amint mondom… tudom, hogy lehetséges, de nem gondolok rá sokat…már ha egyáltalán gondolok! Tehát akkor azt mondjátok, hogy…. mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy magatokkal hozzátok és az ’ottani technológiát’ érinti… mindenek előtt vizualizálni kell gondolatban.

Természetesen! Mindezen dolgot, melyről azt remélitek, hogy VALÓSÁGGÁ KELL VÁLNIA AZ ELMÉTEKBEN!

NEM REMÉNY!… EGY TUDÁS!

De…ezrek….ha nem milliók… fogalmam sincs a számokról…. gondolják, hogy TI jöttök, hogy csatlakozzatok hozzánk a mi világunkban… és azt kell mondanom… NEM LÁTOK HAJÓKAT!

De sokan látnak! Minél többen alkotjuk meg az újraegyesülést….annál gyorsabban történik meg.

Amit mondani szándékozunk, azt egy kissé furcsának találhatjátok!

És ez új és más, mert…?

Azt kérjük tőletek, hogy engedjétek el a REMÉNYT!

Aha! Ez új és más!

REMÉNY az egy olyan valami, amit ti valójában AKARTOK, hogy megtörténjen! Egy olyan ÉRZÉST ad, hogy jobbra FORDULNAK a dolgok, nem?

Valóban…de hát mi a csudát értetek ez alatt?

Azt értjük, hogy szeretnénk, ha elengednétek… például… A REMÉNY-t,… hogy jövünk és családként egyesülünk majd. Azt kérjük, hogy VÁLTOZTASSÁTOK ÁT A REMÉNYT annak TUDÁSÁVÁ, hogy jövünk és családként egyesülünk majd. ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG VAN… KÉT MÁS VILÁG… a REMÉNYKEDÉS ÉS A TUDÁS KÖZÖTT! Látjátok?

Igen! Tehát végülis túl vagyunk azon, hogy … ne játsszunk a szív húrjain és ne reklamáljunk… nem erről van szó… hanem hogy hogyan VÁLTOZTATJUK azt a REMÉNYKEDÉST egy TUDÁSSÁ?

Azáltal, hogy egy mélyebb részeteket meglátogatjátok! Azáltal, hogy elengeditek minden elvárásotokat azzal kapcsolatban, hogy TALÁN MICSODA… és egyszerűen engeditek a MI LESZ… MINEK KELL LENNIE…AMIKOR EZ MEGTÖRTÉNIK?!

Értem, amit mondotok! Erről már beszéltünk…hogy nem lényeg, mennyire tűnünk úgy, hogy ’CSALÓDOTTSÁGOT ÉRZÜNK’ a saját döntésünk szerint – természetesen – … mert ott van még ez a MÉLYSÉGES TUDÁS, hogy AZ ESEMÉNY… a ’Egy csésze teát iszol velem’… EGY NAP valóság LESZ.

Igen…ezt a TUDÁST elfogadjuk…de megkérdezhetjük azt, hogy a REMÉNY milyen mértékben foglaltatik benne?

Nos…számomra…ha elengedjük a reményt…

És helyettesítsétek azt TUDÁSSAL…

Aha! Értem! Valóban értem! Köszönöm!…. Határozottan fogok ennek irányában munkálkodni…de biztosan nem lényeg meggyőzni!

Egyáltalán nem! Az a lényeg, hogy az, amit valaki remélt, az…tudássá legyen alakítva!

Hogyan?

Azzal, hogy a legmélyebb részre megy, ahol minden információ el van raktározva és ’kihúzza a dokumentumot’, melyről úgy dönt, hogy létrehozza. Amikor ezt az állományt átvizsgálja, akkor emlékeztetjük annak IGAZSÁGÁRA és többé nem lesz ’remény’, mivel az lesz a világotok módszere, hogy ’így meg így’… ha már egyszer TUDJÁTOK ezt,… meg tudjátok alkotni!

És ezt meditációval tudjuk magunkban mélyen megtalálni?

Természetesen… és sok más módszerrel is…. Örömmel… szeretettel… nevetéssel… szolgálattal…. adással…. kapással… folytassuk?

Dehogyis… Értem a lényeget!

Minél boldogabb vagy….annál könnyebben és annál hamarabb TUDSZ!

Köszönöm fiúk-lányok! Természetesen megteszek minden tőlem telhetőt! Mint ahogyan minden bölcsességeteket átadtátok, úgy ÉRZEM, hogy önmagunk egy mélyebb részén kapjuk meg…. Nem vagyok biztos abban, hogyan kell tenni… csupán ’kérem, hogy legyen’!

Sokkal többet mondunk majd időről-időre, ha szeretnéd!

Óóóó…igen, szeretném! és úgy gondolom sokak nevében mondhatom! Szeretet és köszönet!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: Blossom Goodchild

 

 

FGF / BLOSSOM / 2012-12-29

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. december 29.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Helló barátaim! Nos, egy kis utazást tettünk meg az utolsó beszélgetésünk óta…melyről írtam is a BlogSpot-omon. (http://blossomgoodchild.blogspot.com/)  Tehát úgy gondolom, hogy egyenesen át is adnám nektek a szót és meglátjuk, merre megyünk innét.

Fény Galaktikus Föderációja: Üdvözlünk! Nagyon is készen állunk arra, hogy ismét beszéljünk veled. Tudjuk, hogy az emberek utazásuk során…. nem csak a tiédről van szó Blossom … hanem sokakéról; nagyon sokan megtették ezt a ’sziklás [rögös] utat’ azért, hogy az elmúlt időszakon átjussanak. Tudjuk azt is, hogy sokaknak a Fény a LÉNYÜKBE jutott és ez ámulatba ejtette őket. Értjük, hogy személyesen te egy ’nagyobb műsor’-t vártál és hogy a szíved ellenállt annak az örömnek, mely elérhető volt.

Nem szándékosan…ez csak így alakult.

Ezt el is fogadjuk! De helyesen mondod azt is, hogy felismerted, hogy sokan voltak, akiknek szükségük volt arra, hogy a testükben átalakítsák a negatív energiát és így a ’csalódottság’ nem volt olyan NAGY MÉRTÉKŰ, mint amilyen lehetett volna.

De nem mondanád azt, hogy ez kész… és azt, hogy van egy várakozó és reménykedő ÉRZÉSED?

Valóban van… de nem bármi olyasmire, ami megtörténik majd…soha többé! Csak egy olyan reménység-érzet van bennem, hogy a világ jó irányba menő gyors változásokat fog látni. Még mindig úgy érzem, hogy lesz egy Esemény. Még mindig érzem, hogy látni fogjuk a Fényoszlopokat… arról beszélek, melyek Brazíliában tűntek fel… (http://www.youtube.com/watch?v=YzFk15wRlBk ) Mondanátok erről néhány szót?

Köszönjük, hogy megemlítetted ezt! Szeretnénk azt sugallni, hogy a forma, melyben a FÉNY azokban a felvételekben látszik, az egy „film” lehulott maradványa volt, mely sokkal magasabban lévő légköri zavarokból származik. Amikor azt mondjuk, hogy ’film’, akkor nem a ’mozifilmre’ gondolunk, hanem a szó másik jelentésére… a ’rétegre’.

Tethát azt mondjátok, hogy ez csak egy ’töredéke’ volt azoknak a Fényoszlopoknak, melyekről beszéltetek?

Valóban! Ezeket az oszlopokat meg kell alkotni, mivel biztosak vagyunk abban, hogy nagyra becsülitek! Ezek nem csupán a semmiből tűnnek elő, bár a ti szemszögetekből ez úgy látszik. Beszéltünk már nektek arról, hogy ezek az oszlopok energiával és tudással vannak teli. Ezért ezeket a megfelelő hatás érdekében pontosan meg kell szerkeszteni. De azt is eláruljuk nektek… hogy bár szeretnénk azt ’sugallani’, hogy ezeket a bizonyos Fényoszlopokat ’mi csináltuk’… de amit ’tervezni’ akarunk nektek, az sokkal ’erőteljesebb’ lesz, mint amiről most beszélünk.

Nos, csak azért, hogy tisztázzuk… Ez tőletek jött?

Úgy mondanánk inkább, hogy ez egy kombinációja volt a tőlünk és a Földanyától származó ajándéknak. Együtt dolgozunk azért, hogy minden nektek ígért dolgot megvalósítsunk!

Oké. És elmondanátok, hogy az ’ESEMÉNY’ jönni fog-e? A NAGY ESEMÉNY, melyről senki sem fog lemaradni?

Kétségkívül egy effajta eseményről beszélünk. Sokan közületek ÉRZITEK ezt a szívükben. Ez NEM… ismételjük, hogy ’NEM” egy ábránd. Ez azért van, mert a szívetek TUDJA, hogy ez meg fog történni!

Legdrágább barátaink! Szeretnénk hozzátenni, hogy … A FÉNY… A FÉNY, mellyé ti váltatok egy bizonyos mértékű tetőpont irányába igyekszik. Ti saját magatoknak engedtétek meg azt, hogy e ’szintet’ létrehozzátok önmagatoknak. Állhatatosak maradtatok és az erőtök ismét átjutott ezen. Ez nem azt mondja nektek, … ez nem IGAZOLJA számotokra…, hogy ’FELEMELKEDTETEK’?

Hűha! Nem vártam, hogy ezt mondjátok majd! Tényleg? Felemelkedtünk…?

Legdrágábbjaink! Amit ti vártok nem mindig lesz valóság. Mindenkinek más a vágya. Mindenkinek a FELEMELKEDÉSRŐL alkotott gondolata … a saját énjéhez tartozik. De azt mondjuk … bár nem úgy történt, mint ahogy sokan elképzeltétek… vagy valójában ’vártátok’… de volt egy ’történés’, mely lehetővé tette az átalakulás [metamorfózis] megtörténtét. Talán néhányan még a régi külsőjüket vetkőzik le magukról, de kétségkívül az emberek ÚJ énje bontakozik ki. ÉRZED ezt, Blossom?

Valahogy… igen! Jó pillanatokban azt mondanám, hogy ’természetesen érzem’! Máskor azt mondanám, ’talán’. Amit mondanék, az, hogy a SZERETET-ÉRZÉSEM és a határozottság [biztonság, megbízhatóság] máshogy érződik. Nem egészen tudom most ezt szavakba önteni!

Akkor hadd próbáljuk meg helyetted! A bensődben, mindannyiótok belsejében jelen van… a SZERETET… ISTEN… ÖRÖM… BOLDOGSÁG… – nevezzétek azt bárhogyan – ISTENI szikrája. Ezek VAGYTOK lényegében! Minden más, melyről azt gondoljátok, hogy TI vagytok, csupán dekoráció és a működés egy eszköze. Engedjétek meg, hogy azt mondjuk, hogy … magyarázás céljából … összehasonlítjuk ezt a szikrát egy gáztűzhelyével! Valakinek lehet ez a láng alacsony vagy fel is tudja csavarni a legmagasabb fokozatra azért, hogy ’a legjobbat tegye, amit csak lehet’. A ti lángotok egy sokkal Magasabb ’fokozatra’ lett átállítva! Ez nem a legmagasabb fokozat még,… de kétségkívül egy olyan magasabb fokozaton áll, mely sokkal felismerhetőbb akkor, ha valaki ’hozzá akar hangolódni’.

Az, ahogyan valaki innét előre irányítja magát – mint mindig – pontosan azt fogja ábrázolni, hogy hogyan tárul fel majd az ő ösvénye. De ez az utazás most gyorsan fog a ti teremtésetek felé áramlani. Szinte úgy fogjátok látni, mintha azonnali lenne!

Engedjétek eltűnni a csüggedést [reménytelenséget]! A bensőtökben egy bölcsebb nézőpont van arról, hogy ’a dolgok hogyan vannak/hogyan kell lenniük’.

Igen, azt mondhatom, hogy ezzel egyetértek! Ez csupán csak néhányakkal van így vagy mindenkivel?

Azt mondanánk, hogy mindannyian ’felemelkedtetek’. Mindenki…ha kutakodna belül… akkor képes lenne felfedezni egy eltérést önmaga és az ő ’személye’ [persona] között.

ÓRIÁSI VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTEK!

Meg vagyok hökkenve azon, hogy a 21-i dátum, mely sok időn át annyi figyelmet kapott… az olyan emberekkel együtt, akik sokféle nézőpont alapján megjósoltak ’valamit’, akiknek oly változatos gondolatuk volt… úgy ment, ahogyan jött. Mi a véleményetek erről?

Azt mondanánk, hogy KELLETT, hogy egy effajta dátumra várjatok annak érdekében, hogy megtörténjen az, ami meg is történt. Ismét leszögezzük itt és most, hogy ez nem ’AZ ESEMÉNY’… ’A TÖRTÉNÉS’ VOLT… De kétségkívül egy MÉRHETETLEN VÁLTOZÁS következett be a LÉNYETEKBEN… és mindenütt körülöttetek… MINDENBEN. Nagyon sokszor beszéltünk nektek az ÉRZÉSRŐL.

Ez az ÚJ Világ, melybe most beléptetek annak kapuin át… ez az ÉRZÉSRŐL szól. Hiszen ez az, ami alapján felfedezitek, hogy mi az IGAZ és mi nem!

Hozzátesszük azt, hogy amikor sokan-sokan összegyűlnek e kapukon belül… akkor fog az ESEMÉNY megtörténni!

Kérdezzétek meg magatoktól, hogy …MIT ÉRZEK? HOGYAN ÉRZEK? Talán néhányatok azonnal TUDJA és azt mondja, hogy egy mélyebb SZERETET és ÉRTÉS ÉRZETÉT ISMERI MEG. Mások talán azt ÉRZIK, hogy nagyon át lettek ejtve és talán úgy ÉRZIK, hogy ők soha többé nem fognak ’felmenni a fedélzetre’ és nem fognak több üzenetet olvasni ezektől a láthatatlanoktól. De… akár így van, akár nem… ők is felemelkednek majd, amikor készen állnak rá és felismerik a bennük végbemenő változást.

Szánjatok időt arra, hogy a körülöttetek lévő színek mélységét megfigyelitek!

Szánjatok időt arra, hogy ÉREZZÉTEK azt a SZERETETET, mely körülvesz benneteket!

Szánjatok időt arra, hogy LEGYETEK és értékeljétek ezt a LÉTEZÉST! Összpontosítsatok csupán arra a – magatok és mások által is – vágyott világra, melyről TUDJÁTOK, hogy létezik!

A TUDÁSOTOKBAN… TUDJÁTOK, HOGY KIK VAGYTOK… MIVEL MEGVAN MÁR AZ AZ ISMERETETEK, HOGY EZT TUDJÁTOK!

Nem vagyok biztos abban, hogy TUDOM, miről beszéltek!

Ez egyszerűen arról szól, hogy ÉREZHETITEK ezt a TUDÁST! Nem ismertek minden választ a legösszetettebb kérdéseitekre… még nem! De nem mondanátok, hogy van egy ISMERETETEK arról, hogy az úton vagytok? EGY ÉRZÉS… EGY TUDÁS. Ezek ugyanazok és egyek. Mivel az, amit ÉREZTEK elmondja nektek azt, amit TUDTOK!

És TUDJÁTOK… hogy minden, amit ÉREZTETEK az elmúlt évtizedek során, elvezetett benneteket ahhoz az ISMERETHEZ, melyet MOST TUDTOK! Sokkal jobban ÉRZITEK, így a BIZALMATOK önmagatokban és abban, amit TUDTOK… MEG FOG VÁLTOZNI!

A ti úgynevezett csalódottságotok még erősebbé, még hatékonyabbá és még magabiztosabbá tett benneteket abban, amit TUDTOK. Átjöttetek a másik oldalra azzal, hogy TUDJÁTOK EZT!

A másik oldalra? Mmmm! Ez számomra A HÍDRA utal! Azt mondjátok, hogy akkor átmentünk A HÍDON?

Nem mondtuk nektek, hogy sokak számára arról lesz szó, hogy oda-vissza mentek?

Igen, de azt is mondtátok, hogymagunkkal viszünk majd másokat is a másik oldalra. Nem látom egy testvéremet sem a hátamon!

Ismételjük:… a mi szavainknak az általad történő értelmezése nagyban eltér attól, melyet megpróbálunk leírni!

Ez egy folyton megjelenő dolog! De én is metaforikusan beszéltem! Valóban, nem? Úgy gondoltam, ez az, ahol félreértettünk! A ti szavaitok általunk való értelmezését alkotjuk meg az elménkben. Aztán erre építünk, és valójában erre fókuszálunk, és aztán nektek teszünk szemrehányást azért, mert elhibáztátok [félreértettétek]! De el kell, hogy fogadjátok… könnyen elragadtatásba lehet kerülni, amikor TI mindent egyenesen és érdekesen mondotok!

De ez a mi IGAZSÁGUNK! AHOGYAN bárki közületek dönt arról, hogy a mi üzeneteinket értelmezi, úgy veszi észre minden egyes ember, hogy mi van önmagában. Amikor MI túlbuzgóvá válunk…. mi TÉNYLEGESEN a mi IGAZSÁGUNKRÓL beszélünk… de ti hajlamosak vagytok – és így is tettetek – idővonalat [határidőt] szabni ennek.

Rendben van!.. Ezt a botlást nem hagyhatom figyelmen kívül! Azt mondjátok, hogy ’mi’ szabunk határidőt! A 21-ét? Igen… Mondhatom azt, hogy ezt a dátumot ti nem említettétek… de az elmúlt ’időkben’…nem ti voltatok azok, akik azt mondták, hogy a Fényoszlopok 2011 vége előtt fognak feltűnni és nem ti voltatok azok, akik azt mondták, hogy egy hajó fog feltűnni az égen három nappal 2008. október 14. után? Ez utóbbi dátumot el tudom engedni a magyarázatotoknak köszönhetően, amiben elmondtátok, miért nem történt meg. De a Fényoszlopok?… Mmmm!… valami határozottan rosszul megy az időskálán… melyet oda tettetek!

Ebben egyetértünk veled!

Kitűnő!

Sokminden… valójában … MINDEN… amin dolgozunk veletek … a tervek … a jövőbeli világ… nem jelentéktelenek!

Nahát!

Ebben mindannyian együtt vagyunk! Vannak időszakok, amikor természetesen mi is ÉREZZÜK a csalódottságot, amiről ÚGY ÉRZITEK, hogy MI okoztunk. Nagyon is értjük ezt a TI szemszögetekből… de a miénkből… nem így látjuk! Mi egyszerűen megpróbáltuk… Ha valami nem úgy történik, mint ahogyan azt terveztük, akkor hát legyen! TUDJUK, hogy ez a bizonyos módszer nem működik. De nem okolunk senkit… mi nem vetünk meg senkit! Megtanuljuk, hogy egyszerűen másik módszert kell megpróbálnunk! Mindig jobbak leszünk a ’próbálkozásokkal’.

Azt kérdezted… hová megyünk innét?

És a válaszotok az lenne, hogy ’előre, mindig előre’.

Ne felejtsük el a ’fel’-t!… A felfelé-t!

Nagyban bővelkedjetek a szívetekben lévő SZERETET-ben! Nagy örömmel tölt el bennünket ez az eredmény! Folyamatosan tiszteljük a rugalmasságotokat [lendületeteket], ami akkor ’tűnik fel’, amikor a dolgok nem a terv szerint alakulnak.

SZERETÜNK BENNETEKET! Mindig egyre közelebb vagyunk! Egyre közelebb… egymáshoz! Ezt ti is ÉRZITEK/TUDJÁTOK önmagatokban!

Ahogyan ez a ti IGAZSÁGOTOK marad, és sokkal állhatatosabbak vagytok … akkor közelebb jövünk. Ó! A váratlan csodák, melyek annyira váratlanok… hogy az embereknek már várnia kellene!

Oké! Akkor ott vagyunk! Ez volt a ’jeladás’, hogy most a mai beszélgetés végére értünk! Köszönjük fiúk! Később találkozunk!

Valóban! MOST sokkal fényesebben ragyogjatok, mint valaha abban a TUDÁSBAN, AMIT TUDTOK!

Ezt fogjuk tenni! Szeretet és köszönet!

 

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: http://galacticchannelings.com/english/blossom29-12-12.html