ASHTARItt Ashtar beszél. A Föld hajó erősen hánykolódik mostanság. Az újrahangolódás, amin minden ember keresztülmegy, a bolygót is érinti. A Föld bolygó is átépíti hálóját. A dimenziókhoz és bolygókhoz kapcsolódó régi hálót képező fonalak, amik eddig a Földet befolyásolták, feloldódnak és helyettük újak alakulnak ki. Ez a számotokra látható fizikai valóságot illetően még csak a jövő. De ez a jövő már most hatással van a Föld jelenére. És ezzel együtt a Földön is újra íródik a történelem – a múlt.

Ez utóbbi mondatommal összezavartam az elmédet? Felmerülhet a kérdés, hogy a jövő, ami még nem érkezett el, miként befolyásolhatná a jelent? Óh, igen, mindez lehetséges. A jövő mindig jelen van a jelenben, ahogyan a múlt is. Az idő energia és az energia minden irányban áramlik előre, hátra sokfelé oldalra és folyamatosan azon van, hogy mindent átalakítson. Például, ha egy új fizikai betegség tünetei törnek ki rajtad, akkor a tudatalattid meglehetősen sok forgatókönyvet kezd kiszínezni magának és ezzel elég sok energiaáramlatot indít mozgásba minden irányba. És onnan minden lehetséges energia visszafelé kezd áramlani és így befolyásolják ennek a betegségnek a kimenetelét. A tudatos elméd számára ez gyakran nem világos. És ezekből az áramlatokból csak keveset észlel tudatosan. Ha azonban tudatosan koncentrálsz egyes forgatókönyvekre, amik létrejöhetnek, akkor ezeket mind több és több energiával és erővel látod el. Ebből egy olyan valóság jön létre, beleértve az embereket, akikkel találkozol, hogy az adott látás- és gondolkodásmóddal fognak rendelkezni. És fokozatosan formálódnak és testet öltenek az energiák.

Ha a tudatod számára világos és egyértelmű lenne, hogy bármikor végtelen lehetőség van jelen, miként zajlik le és oldódik meg valami, például egy betegség, akkor lehetőséged volna dönteni és meggyógyulni az azzal a szinttel kapcsolatos gondolkodásbeli és érzelmi minták, valamint okok segítségével.

Pillanatnyilag a Föld bolygó pontosan egy ilyen pont felé kormányoz, amikor a régi fokozottan feloldódik és az új még a lehetőségek területén van. Sőt még újabb lehetőségeket is választanak már, más dimenziókkal és az ott található bolygókkal való kapcsolat formájában. És ez szintén befolyásolja a Föld jelenlegi helyzetét, úgy hogy mindent erősebben megingat. Ennek az is a következménye, hogy egyre fokozódik az eseménysűrűség. Így a tested gyakran fáradtsággal reagál, feloldozza a mélyen ülő félelmeket és gondolkodási mintákat, így azok számodra láthatóvá válnak és tudatosan dolgozhatsz velük. De a mélyen megbúvó víziók is erősebben jönnek fel a felszínre. Egyre jobban tudatában leszel annak, amiben TE hiszel  – függetlenül attól, miben hisznek mások vagy a társadalom. És a hit fokozatosan bizonyossággá válik. Ha tudatosan összekapcsolódsz ezzel az időminőséggel, akkor összekapcsolódhatsz saját jövendőbeli új szemlélet- és gondolkodásmódoddal és ezeket támogató jelleggel használhatod energetikailag beáramoltatva a TE jelenedbe.

Ez a módja a jelenlegi újrahálózásnak, újrakapcsolódásnak. Egyes emberek éppen ezt fedezik most fel és kutatják, mások még nem állnak készen arra, hogy a megszokottat elengedjék.

Nincs kőbevésett jövő és nincs kőbevésett út. Ez inkább egy ponthoz vezető út, ahol minden régi feloldódik és új hálózat alakul ki, újrahangolódás történik. Ez vonatkozik minden egyes emberre és a kollektív szintre egyaránt. Ez egy utazás, ami már egy ideje zajlik és még eltart egy darabig. Sok ember életébe „beköltöztek” már a magasabb Ének, így nagy gyorsasággal alakulnak át a megszokott minták és a megszokott gondolkodási sablonok. Talán te is észreveszed ezt a változást magadon, hogy valami kiteljesedik, gyakran egy nap leforgása alatt, anélkül, hogy ezt tudatosan idézted volna elő. Azonban ezt mégis tudatosan idézted elő, csak egy egészen más módon, mint azt korábban ismerted. Így bízz és figyelj. Koncentrálj az átalakulásra, ami Tebenned és világszerte zajlik, ez megkönnyíti az utazást.

Minél jobban lehorgonyzol saját magadban és megtanulod az odafigyelést, annál jobban vagy jelen [földelve] és annál jobban tudod használni ezt az időminőséget. Ez erősebb jelenlétet idéz elő és minél erősebben vagy jelen, annál tudatosabb teremtője vagy a Te valóságodnak.

Ha megtaláltad a tudatodhoz vezető utat, egy dimenzióhoz vagy egy ponthoz, ahol a múlt feloldódik, ahol végtelen sok lehetőség van jelen, de még nem dőlt el semmi, akkor egy olyan dimenzióban tartózkodsz, ahol a tudatos teremtés zajlik és ez független a fizikai tartózkodási helyedtől. Ez a földön az a dimenzió, amit gyakran Most-Időnek vagy jelen pillanatnak neveznek. A hozzáférés pedig egyre könnyebbé válik és minden ebbe az irányba mozdul el – minden ember és az egész Föld.

Meddig tart ez az utazás…Mi hát az idő? Más dimenziókban az idő sokkal lassabban telik. Ha magasabb szinten rezegsz, akkor több nyugalom lesz benned és egy olyan áramlatban tartózkodsz, ahol az idő energia. Minden tudatosan fókuszált energiává válik. És egyes részeiddel együtt a racionális időn kívül fogsz mozogni. Ilyenkor feloldódik a hajsza, a stressz és sok más is. Tudatosan mozdulsz el az új hálórendszeren belül és ez könnyebbé teszi számodra a létezést.

A mi szemszögünkből nézve minden jól néz ki. Ha te is láthatnád, azt mondanád, minden a feje tetején áll. Még nem, de ez lesz a helyzet. Csinálj egyszer egy fejenállást és látni fogod, hogy minden másképp lesz onnan nézve. Gyakorold, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik és mindent több oldalról is lehet szemlélni és minden oldalról másnak fog tűnni.

Galaktikus üdvözlet és jó utat!

Ashtar

Csatornázó: Blandina Gellrich ©

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.licht-der-seele.net

 

Advertisements