Archive for június, 2015


megvilágosodásKedvesek, ma a szeretet azon minőségéről szeretnék beszélni, amit Megvilágosodásként ismertek. Egy „megvilágosodott” személy tudja, hogy minden földlakó életben maradása/túlélése a többiekétől függ. Ez a személy felismeri minden létező egymásba fonódó, hálószerű természetét és ismeri saját helyét az univerzumban.

Szeretetteljes, együtt érző, barátságos és őszinte módon gondoskodik másokról. Egy megvilágosodott személy megőrzi szellemi nyitottságát mindenkivel szemben, tisztában van vele, hogy mások is nyújthatnak számára szellemi táplálékot, magyarázatot, támogathatják az életerő megőrzését és a növekedést, valamint lehetővé tehetik mindezek elérését. Megértő, tiszta tudattal szemléli a világot és már nincs szüksége rá, hogy hatalmi harcokban vállaljon részt, aminek az emberiség jelenleg is rabja. A megvilágosodott emberek megtanulták, hogy a többiekkel való kapcsolatban egészséges és pozitív utakon járjanak és képesek kapcsolódni isteni vezettetésükkel, belső erejükkel. Szembenéztek a kihívással, hogy tudatos és megvilágosodott („felvilágosult”) emberekké váljanak, szem előtt tartva azt, hogy ez együtt jár számos olyan dologtól való megválással, ami korábban ’fontos’ volt számukra. Ezek a személyek tudatosan lépkednek tökéletes szellemi-spirituális ösvényükön, követve legnagyobb szenvedélyüket: álmaik megvalósítását.

Egy megvilágosodott személy rendkívül toleráns, türelmes és megértést tanúsít mások ballépéseivel szemben. Érzelmi világa stabil és tudatában van annak, hogy szükség van saját életében való jelenlétére, az együttérzés képességére, igyekezetére és odaadására, ha a spiritualitás ösvényén szeretne járni. Ez egy erőfeszítés, de megéri, mert egyéni szellemi-spirituális jutalommal jár. Köztudott, hogy a szellemi-spirituális erőt minden nap fel kell tölteni. Azok, akik a megvilágosodás egy bizonyos fokát elérik, azt a napi meditáció vagy imádság formáinak gyakorlásával érik el. Szeretetteljes és előítéletektől mentes együtt érzéssel rendelkeznek, melyből táplálkozva segíthetnek másoknak egyéni, személyes megvilágosodásuk és szabadságuk megtalálásában, ez pedig természetszerűleg fakad ebből a hozzáállásukból. Belső életük gazdag, megtalálják számításaikat és teli vannak korlátlan fejlődésbeli lehetőségekkel, hogy élettapasztalatuk minden aspektusába kiteljesedhessenek. Boldogok, derűs és szeretetteljes hajlammal rendelkeznek. Ez segítségükre van, hogy optimista és elfogadó hozzáállással éljék meg az élet hullámzó hangulatait. Békések, derűsek és legbelül megszabadultak az aggodalomtól és a félelemtől. Az emberi állapotokat az öröklétű szellemük magasabb perspektívájából szemlélik – egy olyan szemszögből, ami túlszárnyalja fizikai létezésük síkját és mentes az anyagi világ illúzióitól.

Minden kétség nélkül tudatában vannak, hogy az ember önmaga saját szabadságának kulcsa és hogy a teljes megvilágosodáshoz vezető útból annyi létezik, ahány lény él az univerzumban. Megértik, hogy mindenki rendelkezik azzal a szabadsággal, hogy a számára legmegfelelőbb valóság megtapasztalását választhassa. A megvilágosodás érdekében elfogadják a kitágulás és összehúzódás napi ritmusát – annak tudatában, hogy világukban minden jó. Ezek az emberek mélyebb megértéssel élik meg, hogy öröklétű lények – függetlenül fizikai testüktől és időhöz kötött tudatuktól [elméjüktől]. Életükre létezésük ünnepléseként tekintenek – az egész univerzum részének tekintik magukat, mely univerzum él, lélegzik, egy tudatos intelligencia, mely feltétel nélkül szeret. Ezt az igazságot személyes szinten testesítik meg és fogadják el, tartózkodjanak bárhol is a Földön.

megviliHa megtanulják a belső elcsendesedést, az elme és az érzelmek elcsitítását, ha imádkoznak és meditálnak, akkor szellemi-spirituális lényükre összpontosítanak. Ennek gyakorlásával elérik lassan a belső örömet és a csodák, ámulatok állandó áramlatában élnek. Megértik, hogy a sikert az életben a spirituális lényként való gazdagságon keresztül érhetik el és nem a világi teljesítményorientált gondolkodáson keresztül. Az univerzum titkai egyszerűen és nagyszerűen fedezhetők fel az Itt és Most-ban élt életen keresztül. Az ember megtapasztalja a végtelennel való egységet, – a mindenható, mindentudó univerzális isteni erővel – és ez a tapasztalat aztán a mindennapok egy állandó, biztos együtthatójává válik. Cselekedeteikben motiváltak és tapasztaltak – a teljesség belső megérzéséből indíttatva, hogy az univerzum valóban gondoskodó és mindenki, mindenkor a világegyetem ölelő karjaiban létezik; és ezek a dolgok békességet és elégedettséget nyújtanak ezeknek az embereknek. Azt a tudást hordozzák magukban, hogy szükségleteik mindenkor felismerhetőek és kielégülhetnek.

A spirituális megvilágosodás az élet és az univerzum bölcsességének és felismeréseinek egy szintjét közvetíti, ami semmilyen más világi tapasztalathoz nem hasonlítható. Itt a földöntúli intelligenciával való összeolvadás megy végbe, olyan szeretettel, ami mélységesen lenyűgöző, ami szó szerint megváltoztatja az embert, és ami az élet és az univerzum mély bölcsességével, ill. megértésével jár együtt. Ez a tapasztalat általában minden illékony dologtól megszabadít és lehetővé teszi minden létező – vagy pillanatnyilag létező tudatosítását. A megvilágosodás bármikor, bárki számára elérhető, állandóan ragyog és sugárzik, mint a Nap és az örömérzés, a szabadság, amit magával hoz az elképzelhető  legnagyszerűbb jutalmak egyike. Ez az élet végső [abszolút] tapasztalata, ami felé mindenki törekszik.

Hozzák el élettapasztalataitok a legnagyobb fokú megvilágosodást és a minden létezővel való legösszpontosítottabb kapcsolat megvalósulását!

Gábriel Arkangyal vagyok

 

Csatornázta: ©2009-2015 Marlene Swetlishoff/Tsu-tana (Soo-tam-ah)

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.therainbowscribe.com, www.movingintoluminosity.com

 

Erleuchtung

 

Reklámok

spkKedvesek, beszéljünk a szeretet azon minőségéről, amit spirituális kapcsolatnak (kötődésnek, elköteleződésnek) nevezünk. A saját szellemi vezetésünk spirituális forrásával való kapcsolódás elengedhetetlen, hogy a szellemi-spirituális fejlődés, a gyógyulás, a belső béke, a lélek-evolúció, a bizonyosság és a saját tudásba, ill. megérzésbe vetett bizalom gyökeret verhessen. Ez a spirituális kapcsolat biztosítja minden egyén számára a mély és pozitív tapasztalatot és a tudást arról, hogy a mindennapi életében a legfőbb javát szolgáló dolgokhoz való vezettetésben részesül.

A szellemmel való kapcsolatnak köszönhetően tudja, hogy isteni énjétől a számára legjobb és leghelyesebb dolgokat kérheti, és ez önmagában válsz is arra [visszacsatolás, ha megvalósul –ford. megj.], hogy valóban a számára ’lehető legjobb’ helyzetben van. Ez a személy tudja, hogy legmagasztosabb álmainak megvalósításához szükséges képessége sokkal könnyebben kamatoztatható, ha az isteni énjével való kapcsolatnak utat enged. Amint felveszi a szellemi-spirituális vezetésével a kapcsolatot, bizonyos módon képes áramoltatni az álmai megvalósításához szükséges erőket. Ez a spirituális kapcsolat több örömhöz, kegyelemhez és belső békéhez vezetheti el az életben.

Ha az ember ebből a kapcsolatból táplálkozva él, érzi szívében és tudja, hogy mindenkor SZERETVE van és soha nincs egyedül.

A szív cselekedetekben tükröződő egyéni tartása megmutatkozik a kapcsolatok minőségén is. Mindenki számára a szellem az egyedüli megbízható forrása a SZERETETNEK. A Szeretet a túlcsordulóan buzgó forrás, ami elönti a szívet, ha meghívjuk oda. A SZERETET az egész emberiség élet-forrása – a szellem vagy a TEREMTŐ-FORRÁS feltétel nélküli szeretetének univerzumában. A teremtővel való egyéni szeretet-kapcsolat táplálja a képességet, hogy szeressünk másokat. Így a SZERETET olyan bőségben van jelen az életben, mint a belélegzett levegő – és pontosan ilyen egyszerűen is érhető el – ha tudja az ember, hogyan keresse. Ha jelen van a szándék, hogy megtanuld szeretni „önmagad” és hogy megoszd a szeretetet másokkal, az egyén szíve automatikusan megnyílik, így a szeretet beléphet rajta keresztül [és bentről indulva kijuthat a külvilágba – ford. megj.].

Ha fenntartjuk a tiszta kapcsolatot az egyéni, személyes szellemi-spirituális vezetésünk forrásával, akkor önértékelésünket az egyéni spirituális tudásból fakadó igazságra alapozzuk. Folyamatosan azon az ösvényen tartunk majd, ami az egyéni élet számára a legszeretettelibb és legjobban szolgálja azt. Ha az ember megtanulja, hogy bízzon a saját szellemi-spirituális vezettetésében, akkor ezzel együtt azt is megtanulja, hogy bízzon „önmagában” és ez felszabadítja az embert attól, hogy mások uralják életét vagy eltérítsék útjától. Hihetetlenül felszabadító, ha megtanulja az ember az életét a lehető legjobb módon élni, ami úgy érhető el, hogy folyamatos kapcsolatban marad az egyéni szellemi-spirituális vezetésével. A szellemmel és az egyéni belső vezettetéssel való kapcsolat akkor válik egyszerűvé, ha legbelsőbb egyéni kívánságunknak megfelelően szeretnénk tovább fejlődni egy önmagával és másokkal egyaránt szeretetteljes emberré.

A (spirituális) kapcsolódás egy képesség, hogy egy másik ember iránt érzett érzelmi alapú kötődést alakítsunk ki. Egy képesség, ami lehetővé teszi a mélyebb szinten való kapcsolódást. Ha két ember érzelmileg kötődik egymáshoz, akkor megosztják egymással a legmélyebb gondolataikat, érzelmeiket és álmaikat – anélkül, hogy attól tartanának a másik ember visszautasítaná őket. A kötődés a legalapvetőbb minőségek egyike az életben – és a legalapvetőbb emberi szükséglet is egyben; hiszen a legmélyebb belsőben Mindenki társas-lény. Egy tiszta, kötődést tükröző kapcsolat nélkül az emberi lélek elveszne a pszichés és érzelmi problémákban. Kötődések nélkül a lélek sem növekedhet.

Minden élőlény alapvető szükséglete a kapcsolatok koncepciója. Hiszen jelen lehet a kölcsönös támogatás és lelkesítés, hogy ’befektessünk’ a másik ’jól-létébe’. Minden élőlény valami önmagán kívülire is fókuszál. Az egymás közötti szeretetteljes kötődés elengedhetetlen a képességhez, hogy együtt-érző és szeretet-teljes emberek lehessünk. Oly módon kötődünk érzelmileg egy másik személyhez, hogy az egyének identitása összekapcsolódik. Bizonyított tény, hogy a másokkal kialakított kötődés fontos az egyéni boldogság és az egyéni pszichés egészséghez. Minél szeretetteljesebben viselkedik egy személy a mindennapi életében, általában annál egészségesebb is. Tulajdonképpen minden ember veleszületett szükséglete a szeretet és a valahová való tartozás értelme. Az emberek (lelkek) szeretetben teremtődtek, szeretve vannak és a legtöbb vágyakozás gyökere a valahová való tartozás szükségletében rejlik, – az elfogadás és a közösségi kapocs szükségletében. Ez a szeretetbeli kötődés minden egyén veleszületett joga – és egyben ez a legnagyobb erőforrása is. A szeretet után kutatni és azt tovább ajándékozni, ill. megóvni elsődleges forrása az erőnek és az örömnek.

A másokkal való kapcsolat érzése lényegében többet mozgat meg, mint pusztán a jó szándék kamatoztatását, mert pozitív cselekedetekre ösztönöz. Ilyen érzések kifejlesztése barátságosabbá és nagyvonalúbbá tehet másokkal szemben. Legbelül mindenki közelebb szeretne kerülni más emberekhez, hogy azok teljességében meglássák, megbecsüljék őket, ill. hogy az ilyen kapcsolatokban biztonságban érezhessék magukat. Ha valaki ily módon tud együtt lenni másokkal, akkor még több boldogsághoz vezető pozitív érzést tapasztal meg. Ha az emberek boldogabbak, akkor jobb és stabilabb kapcsolatokat ápolnak. Ez ismételten pozitívabb érzésekhez, valamint a komfortérzet, az egészség és a boldogság felfelé ívelő spiráljához vezet.

A hála érzése és a minket körülölelő szeretetet megbecsülése folyamatos áldást jelent az életben. Megtanulni szeretni – és hagyni, hogy viszont szeressenek azt jelenti, hogy hagyjuk megtörténni és átadjuk magunkat saját érzéseinknek és szükségleteinknek, miközben tudatában vagyunk saját és mások vágyainak. Amikor ezt a szükségletet nyíltan kifejezzük, akkor ezzel mások rokonszenvét és támogatását hívjuk életre. Semmi nem teszi az embereket erőteljesebbé, boldogabbá és egészségesebbé, mint a másokhoz fűződő szeretetteljes, stabil és tartós kapcsolat. A tartós összetartozás érzése lehetővé teszi a szív állandó és pozitív változásait, valamint megajándékoz a világgal és a szűkebb környezettel való nyitottsággal.

Legyen Isteni esszenciátokkal és a benneteket körülvevő emberekkel való kapcsolatotok nap mint nap áldással és szeretettel teli.

Gábriel Arkangyal vagyok

Csatornázta: ©2009-2015 Marlene Swetlishoff/Tsu-tana (Soo-tam-ah)

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.therainbowscribe.com

www.movingintoluminosity.com