Kedves Olvasók!

Arktúruszi barátaink ebben a csatornázásban arra buzdítnak minket, hogy igyekezzünk meditatív állapotban használni a galaktikus postahivatalt és kommunikáljunk első körben felsőbb énünkkel és szerintem, ha már „profik” vagyunk, azzal akivel épp szeretnénk! Jó olvasást! Scarlett

GalacticMailA galaktikus postahivatal

Szeretett Fényküldötteink, kik Gaiat támogatjátok igaz rezgésszintjéhez való hazatérésében!

Igen Kedvesek, egy meglehetősen hosszú bevezető volt (1/2.rész), de számunkra nem létezik az idő és a szavak elválasztása.

Tudnátok egy pillanatot MOST arra szánni, hogy ÉREZZÉTEK üzenetünket? Nem az általunk írt szavakat fogjátok érezni, hanem az azt hordozó hullámot, a feltétel nélküli szeretetet, ami üzenetünket EGYSÉGES szívünkből továbbítja.

ÉREZZÉTEK, mennyire szeretünk benneteket. Amint elismeritek, hogy megérdemlitek feltétel nélküli szeretetünket és folyamatos vezetésünket, képesek lesztek megnyílni üzenetünk „rezgéshullám-ormája” előtt. Engedjétek meg ennek az üzenetnek, hogy beléphessen magasztos szívetekbe és magasabb tudatállapotaitokba, mely lehetővé teszi ennek a hullámformának a 3D-s nyelvi rendszeretekbe való átültetését.

Mi, magasabb dimenziós Önvalóitok, annál a folyamatnál tartunk, hogy vezetőkké képezzük ki önkénteseinket. Miközben gyors léptekkel haladtok valóságotok új érájába életfontosságú lesz, hogy jelen legyen egy leföldelt [energiáiban lehorgonyzott] népesség, akik magasabb dimenziós ÖNVALÓJUKKAL és a 3D-s földi testükkel kapcsolatot tudnak fenntartani.

Ekkor lesznek képesek az önkénteseink üzeneteiket földi-testben tartózkodó önvalójuk számára és Gaia átalakulóban lévő lakói számára átküldeni. Egyesek közületek embereket fognak vezetni, mások állatokat vagy elementálokat. Az elementálok segítik Gaia földjének, levegőjének, tüzének és vizének átalakulását, hogy a harmadik dimenziós bolygó átalakulhasson.

A cet-családunk lesz mindegyik vízi világ vezetője. Igen, kedvesek, A MOST-otokon belül sok „víziívilág” létezik a Földön. Az emberek, mint a „szárazföld őrzői” és a cetfélék, mint a „vizek őrzői” együtt fognak működni és támogatják Földanyát, hogy az visszatérhessen valódi rezgésszintjére. Ha egyéni felemelkedési folyamatotokat a bolygószintű felemelkedéssel kombináljátok, nem csak Gaia-t támogatjátok, hanem maga Gaia is jobban tud segíteni nektek.

A bolygószintű felemelkedés titka a minden élőlénnyel érzett Egységtudat! Ez azt jelenti MINDEN élet, azokat is ideértve, akiket ellenségnek érzékeltek.

Mindenki  rendelkezik a belső Fénnyel, függetlenül attól, milyen aprónak tűnhet. Ha nem rendelkezne a belső Fénnyel, akkor egyszerűen elpusztulnának. Még ha nem is vagytok tudatában, de egyéni belső Fényetek az, ami földi testetekben tart meg benneteket.

Ha ti, interdimenzionális küldötteink ráébredtek veletek született képességeitekre, együttesen multidimenzionális LÉNYETEK magasabb kifejeződési formáival, akkor vissza fogtok térni felemelkedett tudatszintetekhez, miközben még földi testet viseltek.

Megértjük, milyen nehéznek tűnik ez 3D tudatotok számára, ezért arra hívjuk fel a figyelmeteket, engedjétek meg nekünk, hogy emlékeztessünk miként kapcsolódhattok magasabb dimenziós LÉNYETEKHEZ és ezt a kapcsolatot miként tarthatjátok fenn.

[Suzanne Lie:]

Kedves Arktúrusziak!

Nem tudtam lezárni a nekünk szánt fenti csatornázást. Meditáltam és most szeretném lezárni. Kérlek támogassatok ebben, hogy emlékezzek, mit üzentek nekünk a meditációban.

Kedves Küldöttek!

Szívesen megismételjük üzenetünket aktuális állapototok számára, mivel ez valamivel alacsonyabb, mint előtte. De eme tudatállapot által képesek vagytok mindkét világ, a fizikai és az égi világok megtapasztalására.

Azt mondtuk, kedves Küldöttek, hogy MOST MINDANNYIATOK számára fontos, hogy ráébredjetek multidimenzionális LÉNYETEKRE. Mi, a galaktikus és égi családotok tagjai aktív szolgálatra hívunk benneteket.

„Aktív szolgálaton” azt értjük, hogy MOST fontos élnetek a küldetéseteket, ami ti magatok alakítottatok ki, mielőtt elvállaltátok ezt az inkarnációt.

Egyesekben talán felmerülhet a kérdés: „De mi az én feladatom?” Nem emlékszem rá.”

Ez rendben van így, kedves családtagok, nem kell emlékeznetek a harmadik/negyedik dimenziós tudatotokkal küldetésetekre. Elég bölcsek voltatok ahhoz, hogy elfelejtsétek ezt a „titkot”, míg eljött a MOST, hogy beteljesítsétek.

Egy hazugságokkal és illúziókkal zsúfolt világban éltetek. Hogy küldetésetek tisztaságát megőrizzétek, elfedtétek azt világi tudatotok előtt. Látjuk, hogy egyre többen kiterjesztették tudatukat az ötödik dimenzióra és annál tovább.

Ezért minden nappal egyre jobban fogtok emlékezni küldetésetekre. Így lett eltervezve, hogy nem emlékeztek korábban ÖNVALÓTOKRA, míg „egyszerűen szemlélve” nem tudtátok „elrejteni” önmagatokat saját fény-testetekben. Tudjuk, hogy fizikai érzékelésetekkel nem láthatjátok fény-testeteket. Hogyan is tudhatnátok? Ez az alacsonyabb szintű érzékelés csak Gaia fizikai világára kalibrálódott.

MOST, mivel kedves önkénteseink ötödik dimenziós tudatukra ébredtek, nagyjából és vagy világosan érzékelhetitek, miért választottatok magatoknak testet a Földön, ebben a nagy átalakuló MOSTBAN.

Lassan rendelkeztek ezekkel a magasabb szintű gondolatokkal, érzelmekkel és érzékeléssel, mert tudatotok az ötödik dimenzión és azon túl hullámzik. Elárasztottunk benneteket fénnyel, mióta magatokra öltöttétek ezt a formát, hogy amennyit csak lehetséges segítsünk nektek, támogassunk és vezessünk benneteket, ha képesek vagytok érzékelni minket.

Sok néven ismertetek minket, és mi mindegyiket szívesen fogadtuk. Minket nem terhel a harmadik dimenziós ego, így számunkra mindegy, milyen eszközzel terjesztettétek ki tudatotokat a magasabb világokba. Egyszerűen örülünk annak, hogy emlékeztetek, hogy többek vagytok földi testeteknél, amit viseltek.

Miközben kiterjesztitek tudatotokat hozzánk, még messzebbre is kiterjedtek. Talán már észrevettétek tudatotok tágulását, hogy életeteket egy magasabb perspektívából szemlélitek. Ami egykor lehetetlen volt, az lesz az életcélotok és ami egykor visszahúzott az ingoványba az napról-napra elcsitul.

A tudatotokat lecsökkentő eseményeket, amik belekényszerítettek az illúzióba, jól kitervelték azok, akik félnek a változásoktól. Ők a „mások feletti uralom” spektrumához tartoznak és saját hatalmukat csak a mások feletti uralom érzésén keresztül képesek lemérni.

Ezek az elveszettek minden nap egyre több hatalmat veszítenek. MINDEGYIKŐTÖK, akik a negyedik/ötödik dimenzióba terjeszti ki tudatát, messze meghaladjátok fizikai hatótávolságukat. Ha feltétel nélküli szeretet küldtök nekik, azzal teljes mértékben összezavarjátok őket. Életük azon alapszik, hogy totális kontrollal rendelkezzenek minden és mindenki felett, amijük csak „van”. Ha feltétel nélküli szeretet küldtök, összezavarjátok viselkedési mátrixukat és nem tudják, hogyan reagáljanak.

Szerencsére közülük egyre többen kezdenek a „fénybe” nézni, hogy rátaláljanak ennek a különleges tapasztalatnak a forrására.

Mindazok, akik haraggal és uralkodással élnek, titokban szeretetre és barátságra vágynak. Arra trenírozták őket, hogy másokkal szemben önzőek és gátlástalanok legyenek. Ezért át lehet írni a tréningprogramot azzal, hogy feltétel nélküli szeretet és jóságot küldtök. Nem kell személyesen megtennetek, soha nem fogják megtudni, hogyan vagy kitől kapták ezt a segítséget.

Egyesek ellenállnak majd a feltétel nélküli szeretet gyógyító erejének, míg mások szívesen elfogadják azt. Látjátok, sok bátor önkéntesünk döntött úgy, hogy dolgozik a belső sötétségével. Egyesek köztük időszakosan tartózkodnak a sötétségen belül, amiben elvesztek, de amit egykor úgy döntöttek meggyógyítanak és újra visszatérnek a magasabb dimenziókba, hogy teljes mértékben meggyógyítsák őket.

Mi most a sötétségről beszélünk nektek, amiért eljöttetek a MOST-ba, mert hatalmas lehetőségek vannak a változásra. Egyesek köztetek megvilágítják a magasabb dimenziókba vezető valóság útját, míg mások segíteni fognak a nagy átalakulás káoszában rendet tenni és megint mások úgy döntöttek, hogy a sötétek gyógyításával foglalkozzanak.

Mivel világotok nagy változások fordulópontján helyezkedik el, azok a sötétek, akik diktálták a félelmet, háborút, éhínséget és fizikai katasztrófákat nagyon meg lesznek ijedve. Belül tudni fogják, hogy uralmuk véget ér és az egyetlen dolog, ami ellen nem tudnak harcolni, az a feltétel nélküli szeretetetek.

Miközben (félelem és düh helyett) feltétel nélküli szeretetet küldtök a valóságotokat láthatatlanul irányítóknak, megosztjátok a feltétel nélküli szeretet mennyei ajándékát minden más emberrel, hellyel, helyzettel és dologgal is. Igen kedvesek, a dolgok az emberek esszenciáján keresztül válnak élővé, a „használatuk” által.

MINDENKIT felkérünk, legyen külső „rendrakó” csapatunk tagja. Rendet fogtok teremteni a valóság alacsonyabb frekvenciáiban, oly módon, hogy felszabadítjátok a valóságot feltétel nélküli szeretetetekkel. Halljuk kollektív kérdéseteket:“Miért kéne felszabadítanunk? Nem kéne inkább legyőznünk?”

Kedves multidimenzionális család, emlékeztetnénk arra, hogy a legyőzés az, amit veletek tettek. Ha visszakülditek a sötétséget azoknak, akik számotokra létrehozták azt, akkor létrehoztok egy kapcsolatot a sötétséggel. Ez egy kétes trükk. Egy dolog, amit soha nem kellene megtennetek, hogy úgy cselekedjetek, mint ők, leszámítva, ha nem akarjátok támogatni őket.

Ha azt tesztitek velük, amit ők követtek el ellenetek, akkor „úgy cselekedtek, mint ők” és fogva tartanak benneteket a sötétség hálójában.

Miközben fizikai testtel rendelkeztek, fontosnak tűnik a fizikai világ. Fizikai érzékelésetekkel nem tudjátok észlelni a magasabb frekvenciájú fény áramlatait, amik minden nap egyre jobban és jobban belépnek valóságotokba. Fizikai érzékszerveitek nem képesek hallani folyamatos vezetésünket, sem nem érezhetik folyamatos feltétel nélküli szeretetünket.

A folyamatosan felétek áramló multidimenzionális fény és a feltétel nélküli szeretet tudata nélkül, fogolynak és magányosan érzitek magatokat egy ellenséges bolygón. Ez kedvesek, az ok, amiért égi és galaktikus családtagjaitokként közvetlenül hozzátok intézzük ezt az üzenetet.

Oly sok önkéntesünk zavarodott össze és veszett el a fizikai valóságban, amiért idejöttek, amit meg akartak gyógyítani. Ezért szánjuk ezt a kommunikációs energiát nektek, kik még ébren vagytok és tudatosítjátok ÖNMAGATOKAT.

A bolygószintű felemelkedés folyamata egy hosszútáv-futamhoz hasonlít. Azok, akik túl gyorsan startoltak elfáradtak a folytatáshoz. Azonban van egy „szállító”, ami kíséri a futamot, hogy felemelje azokat, akik nem tudnak tovább menni. A pihenésre szorulók gondját viselik, míg újra nem tudnak csatlakozni a „futamhoz”.

Azok, akik megtanulták, hogy következetes módon folytassák a „futamot”, megtanulták, hogy ez nem is futam, amit meg kell nyerni. Ehelyett ez egy olyan futam, amit le akarnak zárni. Hogy ezt megtehessék, maguknak kell szabályozniuk a tempót. Meg kell pihenniük, ha elfáradnak, enniük kell, ha éhesek és barátságokat kell kötniük más emberekkel a futam során.

Ez a futam pedig visszavezet ÖNMAGATOKHOZ, akit szeretnétek eggyé tenni, tökéletessé tenni. Ne aggódjatok azok miatt, akik „kiesetek a futamból” és akiket a „szállító” vett fel. Vissza fognak térni ebbe a közös csoportos erőfeszítésbe, amint megpihentek. Ezek az emberek még nem leltek rá egyéni tempójukra, amit egyéni idejükben huzamosabban képesek volnának megtartani.

Kedves család, emlékeztetünk arra, hogy gondosan bánjatok földi testetekkel, mert fénytestetekkel összehasonítva nagyon törékeny és táplálást, tisztítást, pihenést igényel, ill. szeretetre és nevetésre van szüksége. Végezetül kedves családtagok, arra emlékeztetünk, hogy mindennek rendszeresen eleget kell tennetek.

Kérünk emlékezzetek rá, hogy fizikai testetek mélyén, gerinccsatornátokban ott van multidimenzionális fénytestetek. Ebbe a belső fénytestbe küldjük az üzeneteinket, hogy azokat világosan vehessétek.

Amikor van „időtök” meditálni, elfoglalhatjátok fénytesteteket és lehívhatjátok üzeneteinket, valamint a feltétel nélküli szeretetet és a multidimenzionális fényt, amit folyamatosan küldünk a MOSTBAN.

Felismerjük, hogy földi testeket köti a tér és az idő. Ezért csak akkor lesztek képesek üzeneteink fogadására, ha „időt” fordítotok és egy „térben” vagytok, ahol meditálhattok, hogy tudatotokat a fény magasabb frekvenciáiba terjesszétek ki. A meditáció után tudatotok eléggé kitágult lesz ahhoz, hogy felsőbb lényetekhez forduljatok, hogy személyes üzeneteket kaphassatok multidimenzionális önvalótoktól, amit beleírt ötödik dimenziós fénytestetekbe. Ezen a módon fénytestetek úgy működik, mint egy postahivatal, ami átad minden üzenetet, amit felsőbb kifejezési formáitoktól kaptok túl téren és időn.

Kérünk emlékezzetek, hogy mi MINDIG veletek vagyunk. MINDIG felvehetitek velünk a kapcsolatot. Mi, galaktikus és égi családotok MINDIG veletek vagyunk.

Áldás Mi vagyunk valódi LÉNYETEK arktúruszi tagjai. Vissza fogunk térni tudatotokba, mert azt soha el nem hagytuk!

 

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://suzanneliephd.blogspot.hu/search?q=galactic+post

Reklámok