Archangel-UrielItt Uriel, Isten Fénye! Ismét szólok hozzátok szeretett lényeim, és rögtön egy kérdéssel fordulok hozzátok: „Mire vártok?”
Igen, ezt a kérdést a szellemi világnak szoktátok szegezni, de mi is feltesszük nektek. Mióta utoljára megválaszoltam a kérdést, miért történhet ennyi szenvedés, most elméteket szeretném arra irányítani, hogy hogyan vagyunk képesek a történéseket megváltoztatni.
Sokatok számára úgy tűnik, mintha az emberek semmit nem tanulnának, mert továbbra is jelen van híreitekben a háború, az elnyomás, a betegség, a szenvedés és a halál.
Úgy tűnik, mintha az emberek eszüket vesztenék – jobban, mint valaha – és az alvajárók biztonságával az egyik ostobaságból a másikba folynak.
A tömegeket tájékoztató médiáitok egymással versenyeznek a szörnyű hírekben és saját kényükre-kedvükre csavarják ki az igazságot.
Aki ráfókuszál ezekre a dolgokra, azzal előfordulhat, hogy beszippantja a félelem és a dermedtség [stagnáció] és ennek következményeként kiszolgáltatottnak érzi magát. Ezután jön a kérdés, miért nem lép közbe a szellemi világ? Mire várnak hát? Milyen szörnyűségeknek kell még történnie? A Felemelkedés és az Arany jövő létezése csupán csak illúzió?
Kérdezlek téged szeretett Fény, te is ismered a félelem és a kétség ezen rohamait? Ezek hozzátartoznak tisztulási folyamatotokhoz, helyes és fontos, hogy ezeket is integráljátok [helyére tegyétek], mert csak így lehet a félelem és a tehetetlenség érzésén felülkerekedni és azokat átalakítani.
A FÉLELEM NEM TŰNIK EL, HA NEM VESZÜNK RÓLA TUDOMÁST, CSAK A SZERETETTELJES ELFOGADÁSBAN OLDHATÓ FEL.
Ezek a ti félelmeitek, ezek helyezkednek szembe a nagy változásokkal, még mindig inkább a megszokott dolgok biztonságába kapaszkodtok, mint hogy tegyetek egy lépést az ismeretlen jövő felé.
Ha túlszárnyaljátok ezeket a félelmeket, csak akkor lebben fel a fátyol [a tudatlanság fátyla] és egy új világ tárul elétek, ami jelenlegi formájában minden bizonnyal nem maradhat fenn. De létezik egy másik szemléletmód is, ami a tömegeket tájékoztató médiáitok elhallgatnak.
Az emberiség döntő többsége szívében már rég eltávolodott az erőszaktól, a háborútól és az elnyomástól, és magában hordozza a kölcsönös segítségnyújtás és támogatás, ill. a különböző csoportok békés együttélésének kívánságát és készségét.
A szívek megnyílnak, és egyre több ember elkezdi mérlegre helyezni saját életét és cselekedeteit. A folyamatosan a Földre áramló szeretet elért szívetekhez és megváltoztatott.
Elkezditek érezni a más emberekkel, földi élőlényekkel és a szellemi világgal való kapcsolatot, ami nemrégiben még nem volt tapasztalható.
Igen, ébredeztek!
Köztetek egyesek már néhány lépéssel tovább vannak, felébredtek.
De csak egy részük kezdete ébredéséhez igazítani cselekedeteit, a másik nagyobb részük kivár! De azt kérdezem: „Mire vártok?”
Ti, az emberek alakítjátok az életet a Földön [azért valljuk be nehezített játékszabályokkal, amiket a többség nem is ismer – ford. megj.], ti magatok és a kapcsolatok segítségével, amiknek most tudatában vagytok, ha ráhangolódtok, kollektívként ti alakítjátok a világot és az emberiség történelmét.
Mindenki felszólításra kerül, vállalja fel a felelősséget Önmaga felett és használja teremtő erejét.
Lépjetek kapcsolatba egymással, hasznosítsátok a potenciális erőtöket közös meditáció formájában [Cobra is ezt mondja fő „fegyvernek”, legközelebbi közös békemeditáció ha jól tudom 2014.09.21-én] és álljatok készen az egymástól való tanulásra!
Mi RAJTATOK keresztül hathatunk a világra, azokon keresztül, akik készen állnak a Fény csatornájaként szolgálni. Ez az út beillesztésre került élettervetek megtervezésekor, de csak a ti aktív tudatos cselekedeteitekkel mutathatjátok meg, hogy készen álltok felvállalni ezt a feladatot.
Szabad akaratotok állítja át a váltót az életetekben. Ha készen álltok kilépni a tömegből [tömeggondolkodásból] és egyszerűen elkezditek úgy alakítani életeteket, amit szívetek mélyén helyesnek tartotok, látni fogjátok, nem vagytok egyedül!
Szeretett Fényem, ne engedd magad manipulálni a világ felületes ábrázolása által, hanem légy tudatában, lásd és tapasztald meg már most mennyire megváltozott a világ és TE vagy, aki ennek az átalakító folyamatnak a legfontosabb része vagy!
Mire vártok? – Mi nem várunk, mi tevékenyek vagyunk.
Bármikor, amikor magatokhoz engedtek, a közeletekben vagyunk és átvállaljuk a feladatokat, amik számunkra adottak.
Soha korábban nem volt ennyi szeretet a világon, mint most, még ha az sokatok szeme előtt úgy tűnik, nagyon el van rejtve.
Ez a ti tudatotok, a belső iránytűtök, ami az érzékeléseteket irányítja. Ha behunyod a szemed, és arra összpontosítasz, érezheted, ahogy épp ebben a pillanatban gyengéden karjaimba veszlek és megölellek, ha ezt szíved megengedi nekem.
Így áldalak meg én Téged Minden létező Forrásának feltétel nélküli szeretetével
Uriel vagyok

Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.guentherwiechmann.de

Reklámok