Kedves Olvasók!

Jelentem nekem most sikerült fejlődnöm a “mostból időt elcsaló szörnyűséges internet” segítségével, a feltétel nélküli szeretet fontosságát unalomig ismételgető csatornázásból, a feltehetőleg csak valami undok asztrállényt csatornázó, bulvárkacsa minőségű szuperhold befolyása alatt tengődő szerethetően pszichopata Suzanne Lie tolmácsolásában…de a lényeg: az instant karma után újabb szóval bővült személyes spirituális szótáram, ismerjétek meg ti is a ’szabaddá szeretni’ kifejezés mibenlétét, lényegében hasonlít a ho’oponopono-hoz! Jó olvasást! 😉 Scarlett

ArcturSymbolA földi „külső-csapat” kedves tagjainak! Boldogok vagyunk, hogy segíthetünk nektek földi ügyeitekben, mert látjuk, hogy a Földön tartózkodó külső-csapatunkat nagyon megzavarhatják.

Először azt szeretnénk közölni veletek, hogy egy csodálatos meglepetés előtt álltok. Láttuk, hogy a külső csapatunk mennyire szenved a drakonok korlátozásai miatt, akik most emberként álcázva kényszert és szenvedést erőszakolnak rátok, amit már a galaktikus harcok során is tettek.

Ez a háború, amiről fogalmuk sem volt az embereknek, megszűnt a galaktikus űrben és a ti bolygótokra ültették át. A drakonok nem tudtak keresztülhaladni a mi terünkön és nekünk sem tudtak többé gondot okozni, de kerestek egy sebezhető bolygót, ahol folytathatták a mások felett gyakorolt uralmukat. Ebből az okból kifolyólag küldtük ki önkénteseinket az Ashtar-parancsnokságból, hogy a fizikai Földön testekben inkarnálódjanak. [ha hihetünk a régi forrásoknak 4 millió fénymunkás jött/jön/lesz a Földön-ford. megj.].

A külső-csapatunk helyzetüket tekintve képtelen és már belefáradt abba, hogy támogassák azokat, akik teljes mértékben átadták magukat a drakoni uralkodásnak, akik azok személyes rabszolgáikká váltak. Ebből az okból kifolyólag sok külső csapatbeli tag nem választott magának gazdagságban töltendő életet. Korábbi küldetéseik során rájöttek, hogy az anyagi gazdagság, a nyereség fokozása és a pénz forgatása erősen eltérítheti őket a küldetésüktől.

A galaktikus földi csapatunk tagjai, akik a Földön inkarnálódtak megpróbáltak egy [személyes] pénzügyi egyensúlyt teremteni, hogy egy kényelmes élethez elegendő pénzzel rendelkezzenek, de ne [csak] annyival, hogy megvesztegethetőkké váljanak. Amint azt láttátok a tudatba beágyazódott „pénz hatalmának” hipnotikus hatása van. Valóban több földi csapattagot veszítettünk el a mohóság miatt, mint a sok rejtett földi ellenségekkel vívott harcban.

Léteznek utak, melyek járhatók az élet egyensúlyának megteremtése érdekében, hogy rendelkezzetek elegendő pénzzel, ami biztosítja a komfortot és megkönnyíti az életet, de nem annyi, hogy függőségbe kerüljetek tőle. Ha a pénz felhalmozása válik az elsődleges céllá, akkor a külső csapatunk tagja a drakonok/illuminatusok és vagy sötét erők [cabal] által gerjesztett transzba esik. Ez három különböző név ugyanarra a csoportra.

Ennek a csoportnak a tagjai „Az uralkodás és a sötétség őrzői”. A Föld polarizált valóságának másik végén állnak „A szeretet és a fény őrzői”. Ez a két csoport harcban áll egymással, míg a fény és a sötétség két extrém polaritása meg nem találja a középpontját, ahonnan elindultak.

Ez a középpont minden Gaia-n testet öltött magja, ami magában Gaia-ban is jelen van. A sötétség és a fény harca a földi emberek tudatában zajlik, mióta Atlantiszt megbuktatták. Embereket mondunk, mert az emberi formát öltött sötétség és az emberi formát öltött fény hatalma magában foglalja az emberi formát is.

Arra kérünk benneteket, emlékezzetek rá, hogy a legsötétebb emberben is ott van a fény és a legfényesebb ember is hordoz sötétséget. Ez a tény a küldetésetek lényegi magja. Ha mindenki, aki rátalál a fényre, feltétel nélkül szeret és átalakítja saját sötétségét: NEM fog félni a külső sötétségtől.

Minden földi embernek szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy a sötétség nem kint, hanem bent van. Ezt a sötétséget gyakran sokarcú „félelemnek” hívják.

A félelem a sötétség kreatív ereje és a szeretet a fény teremtő ereje.

Hogy létrejöhessen az egyesülés a polaritások [szélsőségek] között, minden szeretetből és fényből származónak szembe kell néznie saját tulajdon sötétségével, a félelemmel.

Ezzel a tudással választották földi csapatunk tagjai a sötétséget/félelmet, ami integrálja őket földi testükbe, amit az inkarnációs ciklus alatt viselnek. Egyes tagjaink azt választották, hogy –ti úgy neveznétek– „kémek” lesznek a sok illuminátus család egyikén belül, beágyazódva a valóságba és ott élve.

Ezek az illuminátus családok a drakon DNS elsődleges hordozói a Föld bolygón. Sajnos sok bátor spirituális harcost elveszítettünk a halál vagy a befolyásoló sötét tanítások miatt, amiket el kellett szenvedniük az életükben.

MOST érkezünk hozzátok, a jelenetekbe, hogy tájékoztassunk benneteket arról, a drakonokkal való konfliktus, amiről az antariaiak, Jaqual-on keresztül közvetített üzenetében is szó van, a mindennapi életetekben zajlik. NEM a MOST-ban kell velük harcba szállni, hanem a MOST-otokon belül kell megmentenetek lényetek számtalan kifejeződési formáit, amik „eltávolításra kerültek tudatotokból” [elfelejtettétek].

Pont ahogyan Jaqual küldetése az ő településén élők megmentése, benneteket is erre kérünk, hogy induljatok küldetésetekre és mentsétek meg a számtalan „embert”, akik a ti óriási multidimenziós ÉNETEKET képviselik. Életről életre haladva, amikor földi testbe inkarnálódva Gaian segítettetek. Kérünk emlékezzetek arra, hogy multidimenziós ÖNVALÓTOK az EGYSÉG MOSTJÁBAN létezik. Tehát sok különböző idővonalat választottatok, amikor földi testet öltöttetek.

Egyes idővonalakon leköröztek benneteket és veszítettetek a sötétséggel szemben. Az utolsó inkarnációitokban az egyik feladatotok az, hogy ezeket a földi küldetések okán egyszer elveszített lélekszilánkjaitokat lehívjátok és elhozzátok számukra a saját igaz szeretetet és fényt. Ne aggódjatok amiatt, hogy hogyan működik a lehívás, mert amint megkezdődik a fénytesteteké való átalakulásotok, rezgésetek LÉNYETEK minden sötétségben elveszített szilánkját magához fogja vonzani.

Látjátok, ahogyan fényetek, úgy a jelenlegi valóságotok is át fog alakulni, és LÉNYETEK minden kifejeződési formájával, amik különböző időkben és helyeken inkarnálódtak földi testbe, megosztásra kerül. Ahogyan Gaia is visszatér az ITT és MOSTBA, úgy minden ember, hely, dolog, ami formát öltött a bolygótokon vissza fog térni.

Halljuk a bennetek felmerült kérdést: „De mikor lesz LÉNYÜNK eme nagyszerű aratása/betakarítása?  Természetesen a MOST-on belül fog történni. A MOST-ot meg fogjátok találni az 5. dimenzióban és megtaláljátok az 5. dimenziót lényeteken belül is. „Mikor?” egy 3. dimenziós kérdés, amire NINCS harmadik dimenziós válasz.

Ehelyett tanuljatok meg kérdezni: „Melyik frekvencián fog LÉNYETEK eme nagyszerű aratása/betakarítás történni?” A válasz erre a kérdésre, hogy megtörténik, ha tudatotok együtt rezeg az 5. dimenzióval és azon felül, ha a tudatotok magasabb frekvencián rezeg, így megvan a bátorságotok, hogy érzékeljétek megsebzett lélekrészeiteket akció közben.

Ekkor felsőbb tudatotok átöleli a MI tudatot, hogy szabaddá szeresse.

Természetesen a félelem/sötétség elfogadása időlegesen újra csökkenteni fogja tudatszinteteket. Azonban emlékezni fogtok multidimenzionális ÖNVALÓTOKRA, hogy segítséget kérjetek. Természetesen a galaktikus és égi tagjai énetek felsőbb kifejeződési formáiként válaszolni fognak segítségkérésetekre. Miután felismertétek, hogy elbuktatok, megmentettek benneteket és segítséget kaptatok, emlékezni fogtoka arra, hogy minden forgatókönyvben TI magatok vagytok minden játékos. Amint teljességében felismertétek ezt a tényt, akkor élvezhetitek a bőséggel és gyógyulással elárasztó viszontlátást ÖNVALÓTOKKAL.

Ez az újraegyesülés úgy tűnik, csak akkor jön el, ha tudatotokból eltávolításra kerül a „harmadik dimenziós illúzió fátyla”. Szeretnénk örömtelien megosztani veletek, hogy a mi perspektívánkból nézve Gaianak több területe is van, ami együtt rezeg az 5. dimenzió küszöbével.

Mi, magasabb dimenziós LÉNYETEK tagjaiként üdvözöljünk odaadásotokat és bátorságotokat. Ezen az általunk „határsávnak” nevezett területen, látjuk önkénteseinket, akik állati, emberi és éteri testet öltve tesznek eleget „földi-kötelezettségeiknek”, hogy ezekben a testekben tartózkodva támogassák az 5. dimenziós fény megtartását [a Föld bolygón]. Ahhoz, hogy a „fény őrzői” legyetek nem kell emberinek lenni. De félelmeitek kezelését mesterfokon kell űznötök.

Ez a mesteri szint nem kell, hogy minden „időben” meglegyen, miközben életetek sok kihívásokkal teli pillanatit élitek meg. Mesteri mivoltotok sem idő sem hely. Mesteri minőségetek egy „létállapot”, ami az ötödik dimenzió természetes folyománya. Kétségtelenül vannak bizonyos idők vagy helyek, amikor vagy ahol könnyebb megőrizni ezt a tudatállapotot.

Ezért azt tanácsoljuk, hogy:

*bocsássatok meg önmagatoknak, hogy rezgésszintetek lecsökkenhet

*ügyeljetek az olyan időkre, helyekre és tevékenységekre, amik életeteket gazdagítja, valamint ügyeljetek az olyan időkre, helyekre és tevékenységekre, amik fényeteket csökkentik

*emlékezetek arra, ha ti magatok, ill. minden ember, hely vagy helyzet, ami elhomályosítja fényeteket [leszívja energiátokat]: „Feltétel nélkül szeretlek.”

Ez az egyszerű kijelentés tudatotokat egy magas frekvenciára fogja hangolni.

Azért adjuk át ezt a gyakorlatot, mert azt tapasztaljuk, ha emberi ruhában járó kedveseink aggódó énjüknek feladatot adnak, akkor „problémáik” visszahúzzák őket a megoldásra való összpontosítástól.

Azt szeretnénk mondani nektek, hogy sok változás lép fel belső szinten a Földön gyökeret vert tagjainkban és így az emberiségben. Akik megengedik tudatuknak, hogy az kiterjedjen az idő illúzióján túl, napi szinten fogják érzékelni ezeket a változásokat. Azonban az időhöz tapadók, valószínűleg csak ahogy ti mondjátok, „később” fogják érezni a változásokat.

Természetesen nem létezik az idő, ahogy a később sem, kivéve a harmadik dimenziós holografikus projekciótokat. Ez a holografikus kivetülés elkezd átalakulni és változni, mert oly sok hologram-lakó elkezdi kiterjeszteni tudatát a hologram valóságának korlátai fölé, hogy egy másik, igazságra épülő valóságot tapasztalhasson meg…

folyt. köv.

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://suzanneliephd.blogspot.hu/2014/08/arcturian-message-keeping-lights-on.html

http://torindiegalaxien.de/arkturia13/060814licht.html

Reklámok