Kedves Olvasók!
A most következő cikk egy szép összefoglaló és a 2014-es évre szóló előrejelzéseket tartalmaz.  A teljes anyagot Jennifer Hoffman bevezetőjével itt olvashatjátok: http://www.foldicsillagok.hu

Hálás köszönet  a Földicsillagoknak a fordításért! Jó olvasást! Scarlett

Earth_ChildrenJENNIFER HOFFMAN : 2014 ÉVI ELŐREJELZÉSEK: A SZERELMETESSÉG ÉVE

2014. A Szerelmetesség Éve -Részlet

2014. a Szerelmetesség Éve lesz, bár ez nem azt jelenti, hogy mindenki szerelembe esik ebben az évben, hanem azt, hogy nagyon sokan. Itt arra utalunk ezzel, hogy a szerelem egy olyan energia, amelyet az emberek a szerelmet az érzelmeikből fordítanak le. Nagyon könnyű eltévedni ebben, mert zavaros érzelem a szerelem. Nehéz azt eldönteni, ki az, aki szeret bennünket és ki az, aki nem és mennyire vagyunk szeretve vagy mennyire nem az emberek által és milyen helyzetekkel és kapcsolatokkal rendelkezünk ehhez, beleértve a Forrással való kapcsolatunkat is. De az a szerelem, nem energia, amely ítélkezésen, nem egyenrangúságon alapszik, hanem az, amely kitartóan ragaszkodik a szeretetteljesség jelenlétéhez, amely egyensúlyba hoz bennünk ennek az energiájával. Készüljünk fel tehát erre a folyamatos tartó erőteljes állapotra, amit 2014 hoz magával, és amely a január elsejei Új Holddal kezdődik el.
Átjutni a tű fokán
Az „Átjutni a tű fokán” említett idézet a Bibliából, Máté 19.24 alatt azt mondja: Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint egy gazdagnak belépni az Isten országába.” Én azt hiszem, hogy a „gazdag ember” hivatkozás egy félrefordítás, és talán helyesebb lenne erre a terheit cipelő emberre utalni. A Terheken itt egyszerűen a karmára, bűntudatra, szégyenre és minden olyan dologra utalhatunk, amely megterhelnek minket és utalhat milliók fájdalmaira is. lehetetlen számunkra az, hogy a magasabb dimenziók felé vezető keskeny portálokon a karmánktól való megtisztulás nélkül haladjunk át, amellyel a múlt terheit hordozzuk. Mi mindannyian a 2012 és 2013-as éveket azzal töltöttük, hogy megszabaduljunk ezektől a terhektől. Ebben az évben még további segítséget fogunk kapni, hogy el tudjuk hagyni a még eddig megmaradt korlátainkat, hogy átjuthassunk ezeken a dimenziós portálokon (a tű fokán!).
Semmi olyan nem történhet viszont, ami megsérthetné a szabad akaratunkat, ami még akkor is érvényben marad, amikor úgy érezzük, hogy nincs választási lehetőségünk bizonyos kérdésekben. 2013 olyan év volt, amely kihívásaival és számos nagyon nehéz életleckéivel olyan felismeréseket, tapasztalatokat hozott melyek elfogadása átalakított bennünket. Így léphettünk tovább egy multidimenzionális útra, a múlt terheitől megszabadultan. És ez az a terület, amely még 2014-ben és azt követően dolgozni fogunk.
Nem szükséges már tudatosan megtapasztalni a belőlünk felmerülő összes fájdalmainkat, de ha így, akkor a nehezebb utat választjuk. A könnyebb utat választani azt jelenti, hogy hagyjuk egyszerűen csak a dolgainkat, hogy feljöjjenek belőlünk, és engedjük meg magunknak azt, hogy velük együtt követjük az utunkat, vagy egy másikat választunk magunknak. 2014 forgóajtaján, bizonyos dolgaink elhagynak bennünket, míg mások arra várnak, hogy elfoglalják a helyüket. Ne feledjük el azt sem, hogy amitől még meg szeretnénk megszabadulni, az nagyon is dühös/mérges lesz, hogy el kell távoznia. Új Fény, energia, emberek és helyzetek készek belépni az életterünkbe, amelyet úgy teremthetünk meg számukra, hogy elengedjük a sűrűbb energiát az életünkből.
Kiterjedve az Én Vagyok Jelenlétébe
2014-ben megjelenő ajándékok közül, valami olyan új minőség jelentkezik, amely beleilleszkedik az év nagy témáiba. Ez nem más, mint kiterjedni az Én Vagyok jelenlétébe. Ez azt jelenti, amire annyiszor utaltunk, mint összekapcsolódni a Forrásunkkal. De ez most még fontosabbá válik a számunkra azzal, hogy az eddig kihangsúlyozott új paradigmákat és energiába elmozdulást, az új dimenziók lényeként összhangba hozzuk a felemelkedési utunkkal, és mint egy dinamikus, erőteljes és határtalan szellemi létezőként egy sokkal magasabb tudatosságba kerüljünk át.
Tehát öleljük át/fogadjuk magunkba a kiterjedt Én Vagyok Jelenlétét, mert ez lesz a következő lépés a felemelkedési utunkon, és vele lehet eligazodni a következő évtizedekben, de mindennek nagyon erőteljes alapjait, 2014-ben kell létrehoznunk.
Négy részből áll mindez:

Tervezés/Szándékozás és Integrálás
Összehangolás
Megengedés és Hitelesség/Eredetiség
(Teremtői) Mesterség és Megnyilvánítás
Ezek így foglalhatóak össze röviden. Ezek lennének 2014 kulcsfontosságú témái és azért is kell összpontosítanunk arra, hogy így dolgozzunk az energiával, mert mi szintúgy részesei vagyunk a világegyetem energiájának. Az érzelmeink energetikai kifejeződéseiben hogyan tudjunk az energiát lefordítani a nyelvünkre, hogy meg lehessen érteni. De ha már eléggé határozottan ott vagyunk az utunkon, akkor választanunk kell hozzá egy ezt magába foglaló energetikai szintet is és megtanulni azt, hogyan dolgozzunk az energiával, hogy megnyilvánítsuk azt az utat, amelyet választottunk követni.
Integrálás: Ez arról szól, hogy nekünk megfelelő energiát hogyan illesszük be az életünkbe. Mi sajnos gyakran fordítva, az ellenkezőjénél tesszük ezt. A hiányból, a félelemből próbáljuk megnyilvánítani a dolgainkat, és így aztán nem hagyunk helyet az energiaáramlásnak. Bármit, amit szeretnénk létrehozni az életünkben, nem számít az, hogy mennyire rossz vagy jó, de amire szükségünk van, vagy szeretnénk azt, be kell, hogy illeszkedjék az életünkbe. Az elengedés az egyik módja annak, hogy helyet tudjunk biztosítani az új dolgoknak. Éppen ezért volt már annyira kiemelt témája az elmúlt néhány évnek.
Tervezés/Szándékozás/Elgondolás: Arról szól, hogy elismerjük azt a képességünket, hogy társ-teremtői vagyunk a saját valóságunknak. Az a mi munkánk lényege, hogy utat engedjünk az energiának és mindezt szándékaink szerint, elgondolásunk alapján tegyük. És ez után az energia azon az úton érkezik meg és fog áramlani, amelyet létrehoztunk, megteremtettünk neki. A szándékaink egy-egy energiatartályt hoznak létre az energiának, hogy abban az energia tudjon áramlani. Így minden óhajunk, vágyunk mögött egy-egy szándék, elgondolás áll. A helyett viszont hogy úgy kérnénk reménykedve valamit: „Bárcsak lenne”, vagy azt hogy „Akarom”, mondjuk azt, hogy „Kívánom”. A „Kívánom”, egy széles utat nyit ekkor az energiával való összehangolódásra, azzal, amit szeretnénk megteremteni.
Az Összehangolódás, (hasonló a hasonlót vonzza!) nagyon fontos, mert e nélkül nincs illeszkedés, nem működőképes (az elgondoláson alapuló teremtésünk), és ekkor úgy érezzük, hogy megrekedtek az energiáink. Ekkor minden a kiindulási helyzetébe marad. Olyan ez, amikor van egy autónk, de nincs indítókulcsunk hozzá. Hiába akarjuk azt, hogy összekapcsolódjunk az energiával, de nem találjuk ennek meg az útját.
Lehetővé tenni/beengedni az energiát az életünkbe, ez arról szól, hogy hajlandóak vagyunk fogadni. Ez a második lépés a megnyilvánításban. Hitelesnek lenni, őszinteséget igényel, egy olyan elkötelezettséget, hogy hajlandóak vagyunk tisztelni magunkat. Valóságunk a megnyilvánításunk eredménye, és ennek az az alapja, hogy hogyan irányítjuk és mozgatjuk az energiát a terekbe és azokba a tartályokba, melyeket az energia befogadása céljából hoztunk létre.
(Teremtői Mesterség) Mesterek Vagyunk a születési jogunktól fogva. A 3. dimenzió ás energiájának (működtető) Mesterei vagyunk. Amikor úgy közelítjük meg az életünket, hogy áldozatok vagyunk és lemondunk a (teremtői) hatalmunkról, azt érjük el ezzel, hogy nem tudjuk, mi jelenik meg az életünkben (ennek következményeként). Ez a félelem alapú gondolkodás, félelem alapú eredményekhez vezet. Nem lehetünk megerősödöttek addig, amíg nem ismerjük el a Mesterségünket megkövetelő (teremtői) hatalmunkat. A világunknak szüksége van az olyan Mesterekre, akik a változások kezdeményezői, és most éppen ennek az átalakulásnak a legerősebb csúcspontján vagyunk.
Lehet sóhajtozni, hogy mennyire kimerültek vagyunk már, vagy azon elcsodálkozni, hogy mennyi minden teendőnk van még, de biztosíthatlak benneteket arról, hogy a munkánk legnehezebb részén már túl vagyunk, már elvégeztük azt. Mi most egy születési, vajúdási folyamatban vagyunk, és azok közülünk, akik már szültek, tudják azt, hogy testük tudta azt, hogy tegye ezt.
Ez az a rész, ahol hasznosíthatjuk a tetteinkbe, a tapasztalatainkat és tanulmányainkat. Ennyi a Mesterségről dióhéjban. Minden szükségest megkapunk ahhoz, amit eddig meg kellett tanulnunk és elkezdhetjük már felszámolni azokat a dolgainkat, melyeket nem óhajtunk tovább megismételni. Ahogy belépünk egy valami újba, szórakoztatónak és izgalmasnak látjuk a benne történő dolgokat, melyeket mi hoztunk létre magunknak. Sokunk számára ez az első alkalom, hogy ilyen szórakoztató. Legyen is belőle minél több ilyen. A világnak szüksége van ránk, hogy megmutassuk sokaknak, milyen is az gyógyultnak lenni, miről is szól az egész élet, és képesek vagyunk rá.
Itt következnek az én általános észrevételeim arról, hogy 2014 mit tartogat számunkra és az emberiség számára.
Globális vágyaink az átalakulásra:
2013-ban egy kis ízelítőt kaptunk a munkahelyekkel kapcsolatosan a „vissza a hatalmat a népnek” tiltakozásból. Például Bangladesben, nemrég amikor összeomlott egy ruhakészítő üzem, és megölt 1200 embert, egy globális tiltakozás hullámot hozott létre a ruházati iparban használt rabszolgamunka ellen, és arra kényszerítette az egész iparágat, hogy változtassanak az eddig bevált termelési módszerükön. Amíg a dolgozók tiltakoztak és tüntettek, addig a vásárlók az egész világon támogatták az erőfeszítéseiket, és írásban is hangot adtak e gyakorlat szükséges megváltoztatására. És a változás iránti vágy csak fokozódni és folytatódni fog, amint új utakat, új módszereket keresünk a 3 dimenziós „hatalmi korlátozás/ellenőrzés” felcserélésére egy másfajta 5. dimenziós és azon túli paradigmák energiáinak megosztásával, az egymással való összekapcsolódással és a (teremtőségünk) önfelhatalmazásával.  Tudatosan összekapcsolódva egymással fel fogja tüzelni arra a vágyakozásunkat, hogy mindenkit a méltósága szerint kezeljük és tisztelettel, megbecsüléssel méltányoljuk. Így ezzel afelé fogunk tartani majd, hogy megnyilvánítsuk a békességet, örömöt, szeretetet és bőséget úgy az életünkben, amilyen világot szeretnénk.
Földi Változások
2014-ben még több a Földünket érintő változást fogunk tapasztalni. A legtöbb oka ezek közül a már rég óta az emberek által okozott, veszélyes és egészségre ártalmat hozó tevékenységből származik, míg mások eddig eltitkolt eredetűek, és vannak persze olyanok is, amelyek a nyilvánosság előtt zajlanak, de valós hatásukat még nem tárták fel. Ezek olyan folyamatosan jelentkező környezetkárosító problémák, amelyek még több földrengést és földcsuszamlást eredményeznek majd az USA-ban, különösen a közép nyugati térség felső vidékén, Texasban, valamint néhány síksággal rendelkező államban, mint Tennessee és Kentucky. Az időjárás ebben az évben is szélsőséges lesz, különösen a tavasz vége felé és a kora nyári időszakban. Európában jelentős kárt okozó szélviharok és szokatlan erős viharokkal kell számolni, melyek kialakulásáért a HAARP technológia használata a felelős, amelyet azért alkalmaznak, hogy manipulálják a termési időszakokat.
A Yellowstone szupervulkánja még nem fog kitörni ebben az évben, de már azt látom, hogy 2015 körül viszont jelentős aktivitásba kezd. Viszont jelentős vulkáni tevékenység alakul ki a Fülöp-szigetekeket övező térségben és a tűzgyűrű (Csendes-óceán) vulkánjai is aktívak lesznek, de egyik sem jelent veszélyt a lakosság számára. Ezeknek a földi morajlásoknak célja van. Az hogy nekünk egyre tudatosabban kell védelmeznünk a Földet, és egy stabil, biztonságos és tiszteletteljes kapcsolatot kell, hogy fenntartsunk vele.
A Fukushimai nukleáris reaktor sugárzása továbbra is problémát jelent a csendes-óceáni térségben, Ázsiában és az USA-ban. Földönkívüli segítséget kapunk a veszélyes sugárzási szint enyhítésére és mi is segíthetünk szándékaink szerint beállítani a víz rezgési szintjének megemelésével, mellyel kiküszöbölhetünk számos káros hatást. Sokkal súlyosabb a helyzet ott, mint ahogy arról tudósítanak, és azért is kapunk segítsége, mert ezeket az információkat nem osztják meg velünk. Ennek a területnek, napi szinten szüksége van az imáinkra és energetikai támogatásunkra. Naponta töltsünk el néhány percet azzal, hogy energiát küldjünk erre a területre, mivel ez sokat segíthet.
Folyamatosan, érdeklődési körünkbe kell tartanunk a mezőgazdaságban tapasztaltakat és még erőteljesebb együttérzéssel lenni az állatokkal való bánásmód tekintetében. Látni fogjuk majd, hogy ezeken a területeken, helyzetekben az emberek hogyan fogják átalakítani a saját valóságukat és hogyan fognak együtt dolgozni azért, hogy megnyilvánítsák a legjobban kívánt eredményt.
A vállalatoknak és a kormányoknak hathatós válaszokat kell adniuk a változások bekövetkeztével az embereknek a közvélemény nyomására. Így azok a fajta átalakulások következnek be, amelyben a dolgok úgy fognak változni, ahogy mi azokat szeretnénk. Kitartó erőfeszítéseink során egy tartós átalakulás jön létre, amint visszaköveteljük (teremtői) hatalmunkat és mesterségünkbe állva megnyilvánítjuk azt a valóságot, amelyben élni szeretnénk. Mindez felhatalmaz bennünket arra, hogy ragaszkodjunk most már továbbra is a világunknak oly szükséges változásokhoz. Ha át tudjuk nyomni magunkat az ellenálláson, és továbbra is képesek vagyunk folytatni a változások létrejöttét, akkor a világunk olyanná válik majd amilyennek szeretnénk hogy legyen.
(Energetikai) Örvények (Vortexek) és (Energetikai) Portálok
Az Örvények energiakoncentrációk/energia-sűrítmények a Földön és az energiaportálok pedig olyan energianyílások a Föld elektromágneses rácsán, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a Világegyetem energiái a Földre áramolhassanak. Egyes portálok viszont azt is lehetővé teszik, hogy a sűrű energia is bekerülhessen a Földre, míg mások sokkal finomabbak és ezek az energiák kevésbé sűrűk. Mondhatnánk nektek azt is, ahol az ősi sötét és sűrű energiaportálok vannak, ezeken a területeken így jelenleg is háborúk folynak vagy éppen tüntetések és lakossági zavargások történnek, mint például Szíriában, Egyiptomban és a Közel-Kelet egyes területein. Minden olyan terület, ahol a női energiát elnyomták vagy megtagadták, egy ősi sűrű energiaportált foglal magába. Ezért ezek a területek lezáródtak és ezek a lezáródások még néhány évig folytatódni fognak, mert van egy hatalmas ellenállás azoktól, akik ebből a sűrű energiából táplálkoznak. 2015-ben látni fogjuk, hogy ezeken a lezáródott helyeken, portálokon hatalmas változások fognak történni, de még 2014-ben tapasztalni fogjuk az itt időnként létrejövő intenzív erejű konfliktusokat.
Viszont, új energiaörvények nyílnak meg majd a világ számos területén, és így közülük már sokkal többől tudja fogadni a Föld rácsa azokat az energiákat, melyek szükségesek számára, de mindez nem azért történik meg, mert a régi portálok még nem záródtak be. Azt is lehet mondani, hogy azokon a területeken ahol az új energiaörvények megjelennek, ott hirtelen változások állnak be, a társadalmi, politikai vagy kulturális környezetüket tekintve.
Svájc az egyik ilyen területet, ahol 2014-ben ez történik majd, valamint Afrika egyes részeinél: Dél-Afrika, Madagaszkár, aztán délnyugati és keleti részei az USA-nak, Kelet-Ausztrália, Tasmania. Ázsia egyes részeinél, beleértve Dél-Koreát, Taiwant. Oroszországban is új örvények jelennek meg, de ezek hatása még korlátozottabb lesz. Amit látok/érzek, egy csomó társadalmi felfordulást Oroszországban, de ezek nem lesznek erőszakosak, viszont nagyon erőteljesek/határozottak.
2013-ban még azért nem volt lehetőség megváltoztatni tartózkodási helyeteket, vagy továbbállni máshová ebben az időszakban, mert minden olyan ajtó zárva volt azokon a helyeken előttetek, mert még nem álltatok készen a teljes saját gyógyulásotokra. 2014-ben azonban új lehetőségek nyílnak meg ezzel kapcsolatban, hogy ezek meg is valósuljanak. Biztosnak kell lennetek abban, hogy milyen helyre költöztök, mert az új tartózkodási helyeteken azt a fajta életmódot szeretnétek meg majd megtapasztalni, amely a barátságon, a közösségi szellemen, szociális hálón alapulnak vagy határozza meg azt.
Napkitörések, A Nap Koronális kitörései és a Nap pólusváltása
2013 decemberében az egyik olyan legjelentősebb energetikai eseményre került sor, amely alig kapott figyelmet. A Nap pólust váltott a sarki területén, amelyet 11 évente mindig meg szokott tenni. 2013 szintén az az év volt, amelyben amióta feljegyzés van erről, a legintenzívebb naptevékenység történt és ugyanúgy a pólust váltó évei tekintetében is. Mos egy új ciklusába fordult a Nap, és egyre kevésbé lesznek intenzív napkitöréseket fogunk látni, de a Nap elektromágneses mezejének megváltozása egy új energiaciklus aktiválódásával, el fogja érni a Földet. Nézzetek vissza, hogy milyen változások történtek 2001-2013 között és akkor ez az, ami elgondolásra késztethet bennünket, hogy mi minden kezdődhet el 2014-ben. Mit gondoltok akkor arról, hogy 2025-ben hogy fog kinézni a Föld e új ciklus végén?
Energia időszakok
Minden év folyamán, amikor a Föld energetikai kiegyensúlyozó változásai megtörténnek, meg is tapasztalhatjuk ezeket a változásokat. Újabb energetikai összehangolódások történnek, új örvények nyílnak meg, vagy a régiek bezáródnak: ezek a történések gyakran összeütközésbe kerülnek a saját energia mezőnk rezgésével és ilyenkor eléggé kellemetlenül érezhetjük magunkat, sőt még meg is betegedhetünk. Ezeket szoktuk felemelkedési tüneteknek nevezni, de ez részét képezi a felemelkedési utunknak, mert része ugyancsak annak a küldetésünknek, amely ahhoz szükséges, hogy létrehozzuk a „Mennyországot a Földön”. Az ilyen energia időszakok során erőteljesen meg is láthatjuk majd a Föld változásait, mégpedig hatalmas viharok, árvizek, földrengések vagy szokatlan időjárások formájában.
Saját életünkben is hirtelen lezáródó, befejeződő eseményeket, zavarokat tapasztalhatunk majd az idén. Változások mutatkoznak meg az érzékeinkben, gondolkodásunkban és még a fizikai állapotunkban is. Világszerte hallani fogunk, az eddig előttünk eltitkolt dolgokról, programokról, korrupciókról, botrányokról és hatalmi játszmákról. Ezek az energia időszakok ennek a ciklusnak néhány aktívabb és intenzív részeként is leírhatóak, de az energetikai aktivitás nem kizárólag ezekre az időszakokra összpontosíthatók a perióduson belül.
2014-ben 5 energia periódus érhető tetten, és 3 retrográd Merkúr időszak. A Vénusz március elsejéig retrográd marad, és a Mars is beszáll közéjük egészen július 21-ig. Majd a nagybolygók közül is lesznek retrográdok ebben az évben, de azt is hozzátehetjük, hogy néhányuk extra méretű energetikai intenzitása energetikai szinten meg fogja lökni a bolygót. Ehhez még hozzá jön áprilisban az 5. Uránusz/Plútó kvadrát, valamint két fogyatkozás (nap-és hold) is hozzájárul még ehhez a hónapban.
Itt következnek a különlegesen intenzív energiadús hónapok.
Január: Az év egy erőteljes bummal indul, egy igen erőteljes újholddal, amely része egy Kardinális Nagy Keresztnek (amely az egyik legerősebb asztrológia összehangolódás). Ez az összehangolódás az élet 4 legfontosabb területét köti össze, hangolja össze energetikailag.: cselekvés, érzékelés és észlelés, partneri viszony, előrehaladás a munkában. Ez a „Változtatni vagy Változni energiáit állítja be az újhold erre az évre. Vagyis, vagy felvesszük az energiát, ami beérkezik, vagy az átgázol rajtunk. Ne lepődjünk meg azon, ha nem vagyunk tudatosak, akkor nem tudunk felvenni belőle eleget, , vagy ha készek vagyunk az útjára engedni azt minden bánkódás nélkül tegyük.
Bölcsnek látszik ilyenkor szünetet tartani, mielőtt mérgesen reagálnák erre, mert amit mozgásba hoz, az nagyon tartós lesz. A Vénusz is retrográd ebben az időszakban, így nagyon kevés a finom és a lágy energia ebben az időben, hát bölcsen használjuk ki ezt az időt. A Mars aktiválja az Uránusz/Plútó kvadrátot és a Merkúr is elkezdi a retrográd árnyékába vonulni januárban és február legnagyobb részében is ott marad.
Márciustól Júliusig: A Mars ebben az időszakban keresztülmegy a retrográd ciklusán és júliusig befejezi az árnyékának kivetítését. Ez a tranzit már 2013-ban a Mérlegben indult. A Mars a kapcsolataink témakörének mindenféle aspektusát aktiválni fogja. A retrográd periódusa május 20-tól folyamatosan az azt megelőző hónapok érzékeny pontjaira veti fényét, így ebben a hónapban eléggé a beszédtémák középpontjába kerül majd a kapcsolatrendszer területe, amely így nemcsak a romantikára korlátozódik majd. Minden olyan kapcsolat, amely bizonytalan, vagy küzdelmes, vagy készen van arra, hogy véget érjen, a szétkapcsolódását fogjuk majd látni ebben az időszakban. De azok, amelyek erősek, kiegyensúlyozottak és teljes értékűek és harmonikusak felhatalmazott erejűek lesznek a Mars helyzete által. Mégha nem vagyunk meggyőződve ezek tartósságára, ha más nem is de ezek tisztuláson fognak átesni ebben a folyamatban.
Április: Ha eddig azt gondoltuk, hogy 2013. november nagyon erőteljes hónap volt, akkor most 2014 áprilisa még ettől is egy magasabb energetikai szintre emel bennünket. Az 5. Uránusz/Plútó kvadrát, pontosan április 22-én indul be, és ez (a hét közül) a torokcsakrának fog megfelelni. A beszédünkkel, hangunkkal való megnyilvánítással kapcsolatos témaköröket járja körül. A saját hangunk megtalálása, személyes és globális szinten.
Egy másfajta, új társasjátékot választhatunk, amire április 15.-én és 29.-én bekövetkező fogyatkozások adnak biztosítékot, és másrészt ekkor van a Nagy (Kozmikus) Kereszt felállásának ideje is. Az asztrológiában a Nagy Kereszt összehangolódása egy erőteljes esemény lehetőségét hozza magával a változásra/váltásra és ebben a hónapban ez a beállítás történik meg szintén. Ezek az előrelendítő kerekek ekkor személyes és globális szinteken is egyaránt mozgásba lendülnek.
Június: Ez a hónap az eddig előlünk eltitkolt dolgokat hozza fel napvilágra, olyan dolgokat, melyek sokkolni fogják a világot és ennek folyamán az eddig érintett bizonyos személyeknek lehetőségük van arra, hogy bocsánatot kérjenek, és megbánják az ezekkel kapcsolatos tetteiket. Reményeink szerint az is ki fog derülni, világosságra kerül az is hogy mennyi ember gyanúsítható a károkozásokban, amiket eddig senki sem tudott bebizonyítani. És ez számos országon átívelően érinteni fogja a kormányokat, tisztviselőket és különböző internetes csalásokat, korrupciót, hogy milyen forrásból származnak ezek. Olyan embereket is érinthet akár, akikre nem is számítanánk, akik nem csak egyszerűen érintettek ezekben az ügyekben (hanem vezető szerepük van ezekben).
Október: Az áprilisi fogyatkozások energetikai eredményeit októberben fogjuk meglátni, amikor két másik új fogyatkozás (2014. október 8. : teliholdas teljes holdfogyatkozás, és 2014. október 23. részleges újholdas napfogyatkozás) beteljesíti az éves ciklust. Úgy érzem, hogy ekkor egy újabb energiaváltás történik majd e hónap alatt, egy olyan energia kiegyensúlyozás formájában, melyet néhány ember indít el azok közül, akik birtokolják és működtetik a világ kormányait és pénzügyi intézményeit. Így ezek a rendszerek egy sokkal igazságosabb elosztási formába fordulnak majd, melyek átláthatóbbak és az igazságosabb elosztáson alapulnak. Bár ezek nem járnak majd kellemes hatással és némi zavarodottságot hoznak a világunkba. Lesz egy szétrázódó hatás ebben a hónapban a pénzügyi piacokon, ami kissé pánikot fog kelteni, különösen az olyan emberek körében, akiknek a megélhetésük a befektetésektől függenek. A pénzügyi piacok nem fognak összeomlani, de eddigi talajukat vesztik és egy újabb rendeződésük következik be.
December: Ez a hónap egy olyan értékelési idő lesz, amikor véglegesen elrendeződnek az évben felmerülő dolgaink, és egy új választ tesz lehetővé a következő éveket tekintve egy tudatos és hathatós módon. Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb energia fogja támogatni a közösségeket ebben a hónapban, ahogy az emberek összejönnek és eldöntik azt, mi is legyen a következő lépés, mit is szeretnénk megtenni közös módszerekkel. Azt is érzem, hogy ebben az évben a Karácsony sokkal fontosabb ünnep lesz, mint ahogy az 2013-ban volt, és nem egyszerűen egy szünidő időszak lesz. 2014-ben számos átalakulásunkat fogjuk befejezni és így már decembert felüdülésre, számvetésre, mérlegelésre és újrarendeződésre tudjuk majd használni és ezzel mehetünk át a következő évre. Azok, akik még nem indultak el ezen az úton, azok számos problémával kerülnek majd szembe, de amennyiben elkötelezik magukat a fejlődésük, kiterjedésük és átalakulásuk mellett, akkor képesek lesznek arra, hogy beindítsák ezt a folyamatot, annak a munkánknak köszönhetően, amit már elvégeztünk az elmúlt évtizedben.
Sokkal több ember fogja azt választani, hogy maga mögött hagyja a fizikai testét ebben az évben, ezért fel kell erre készülni a szeretteink környezetében. És ez magába foglalja a házi állatokat is, mert ők ugyanúgy részei ennek a folyamatnak. Amikor eljön az ideje annak, hogy valaki elhagy bennünk, az egy választás meghozása és nem egy személyről szóló eset. Ez is annak a jele, hogy milyen messze jutottunk el ebben az átalakulásokat hozó folyamatban, mert nagyon sok ember hozzájárul ehhez az energetikai folyamathoz (kiveszi a részét ebből a munkából), és amikor éppen ideje van a szülési, vagy a végső életszakasznak már nem szükséges nem kell, hogy részt vegyen ebben a küldetésben.
Újra megint egy olyan évbe lépünk, ahol két világban, kétfajta életet élünk, de egyszerre. Az emberlét 3. dimenziós világát és egy magasabb lelki világot. A múltban ez a helyzet volt minden konfliktusunk forrása, de most már mára megtanultuk azt, hogyan éljünk ezzel együtt harmóniában, társ-teremtő szövetségünkkel. Ez a szövetség lehetővé teszi számunkra azt, hogy jobban tisztában legyünk azzal, hogy milyen változásokat kell megtennünk felelősségteljesen (teremtői) hatalmunkban állva és elengedjük azt ami már nem szolgál bennünk, és az utunkat a szándékain szerint a vidámsággal, az örömteli életet vágyakozva járjuk.
A szándékozást arra kell használnunk, hogy minél erőteljesebben hozzuk létre azt a valóságot, amiben élni szeretnénk. Tudom, hogy ezt sokszor ismételgetem, de hogy hogyan fogjuk folytatni az utunkat, az nem azon múlik, hogy csak hagyjuk, hogy átessünk valamin, hanem azon hogy érezzük, úgy vegyük, hogy ez valami igazán csodálatos dolog, ami velünk történni fog. Amiről már hosszú ideje beszéltünk szeretteim, az most itt van és megtörtént az, amit akartunk. A következő lépés az, amit cselekvésünkbe kell vinnünk az, amiért itt vagyunk, hogy új energiát hozzunk a bolygóra és részt vegyünk a felemelkedési folyamatban úgy hogy létrehozzuk az új föld paradigmáit és hogy példaképei legyünk a teljesen meggyógyított életeinkkel. Most hogy ez a teendőnk az utunkba került, éppen itt az ideje, hogy elvégezzük azt.
Ebben az évben a szándékaink szolgálnak irányadónak és őrhelyül és fogják a fényt életünkbe belefoglalni. Így megerősödve, értelemmel és lelkiséggel feltöltekezve segítik a szándékaink az evolúciónkat, ebben az évben. Még minid mindenben érvényes a szabad akarat és soha „semmi nincs kőbe vésve”, de az ahogy most egy erősen átalakító időben élünk, úgy egyre több emberrel megoszthatjuk a béke iránti vágyunkat, szándékunkat, a szeretet, elfogadás, közösségi lét iránti vágyakozásunkat. Ez az ami valódi erőt hoz arra, hogy megváltoztassuk a világunkat és lehetővé teszi, elhozza a személyes és kollektív világunkba a „Mennyország megteremtését a Földön.” Ahogy azt Uriel gyakran ismételte. A mi munkánk, nem az hogy leromboljuk a Földet, tehát a mennyország csak így tus magához emelni bennünket. A mi küldetésünk az, hogy megemeljük a Föld és az emberiség frekvenciáját, hogy létrehozzuk az ember-isteni (istenember) szövetségét, és „lelki-emberként” (spirituális emberként) fejlődjünk tovább a Földön.
Az idei év lehet könnyű is, nehéz is, de én azt hiszem, egyensúlyban lesz mindkettő és a kihívásokat ellensúlyozni, fogja boldogságunk tiszta áldásos pillanatai. Ezért vagyunk itt és nincsen más hely, nincsen máshová menekülni, elbújni ebben a folyamatban. Tehát ne zavarjon bennünk a változás elkerülhetetlen káosza, a váltás elkerülhetetlen, de a káosz nem kötelező. Itt vagyunk együtt és készen állunk arra, hogy elkezdjünk egy új évet és tegyünk is érte úgy, hogy valójában is remek legyen!
Kívánok mindannyinknak áldással teli bőséget, békességet és örömöt, szeretetet. És ez az amivel egy szerető és egy támogató Világegyetem vár bennünket azzal, hogy mindezt társ-teremtéssel létrehozzuk, együtt.

Közreadja: http://www.foldicsillagok.hu

Forrás: 2014 Predictions – The Year of Love
a message from Jennifer Hoffman, Tuesday, 31 December, 2013  (posted 2 January, 2014)
Copyright (c) 2013 by Jennifer Hoffman. All rights reserved.  You may quote, translate, reprint or refer to this message if you mention the author name and include a working link to http://enlighteninglife.com
http://spiritlibrary.com/uriel-heals/2014-predictions-the-year-of-love?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=6e88ceb22a-Daily_Update&utm_medium=email&utm_term=0_ef6a5211f4-6e88ceb22a-140576124
Máté:19:24:
Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

Csatornázta: Jennifer Hoffman
Magyar nyelvű fordítás: Földicsillagok
Forrás: http://foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=480:jennifer-hoffman-2014-evi-elrejelzesek-a-szerelmetesseg-eve&catid=54:2014&Itemid=82

Advertisements