Kedves Olvasók!

Gondoltam indítsuk valami pozitív hírrel a 2014-es évet és ezt az érdekes kijelentést találtam a nagyvilágból. S.

öröklétÖrök élet 20 éven belül

2014. január 2.

A 65 éves amerikai szerző, feltaláló és december óta a Google vezető mérnöke – Raymond Kurzweil – a Global Future 2045 Kongresszuson New York-ban azt mondta, hogy 20 éven belül lehetségessé válik az örök élet. Már 15 éven belül az orvostudomány egy hatalmas horderejű átváltozáson fog keresztülmenni, ami beharangozza a halhatatlanság korszakát. És hogyan? A sejtek átprogramozásának köszönhetően.

A jövőkutató Ray Kurzweil nem „őrült”, hanem az egész világon elismert jövőkutató. 2012 decembere óta a Google-nak dolgozik, mint vezető mérnök és 1983-ban fedezte fel a Kurzweil szintetizátort, az első digitális szintetizátort [továbbá olvasógépeket vakok számára – ford. megj.]. Ezzel zenetörténelmet írt és azóta közkedvelt szónokként, többször is célba talált technikai vízióival és a jövőt illető előrejelzéseivel [elmondása szerint 90%-ban bejönnek prognózisai].

Hogy ez most is így lesz-e? Mert amit Ray Kurzweil a New York-i Global Future 2045 világkongresszuson mondott az szenzáció. Eszerint 20 éven belül már lehetségessé válik a halhatatlanság. Kurzweil azt mondja, hogy körülbelül 1000 évvel ezelőtt az átlagos életkor 20 év volt, ami 200 éven belül megduplázódott. A várható életkor fejlődése a következő években sem fog lelassulni, hanem valószínűleg kevesebb mint 15 éven belül eléri fordulópontját. Ekkor képes lesz az ember „újraprogramozni a sejtjeit”. De valóban megéri törekedni az örökéletre?

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.seite3.ch/Zweite+Gute+Nachricht+Unsterblichkeit+in+20+Jahren+/590248/detail.html (angol/német nyelvű video az oldalon megtekinthető)

Raymond Kurzweil:

A technológia történelmének elemzése rámutat arra, hogy a technológiai változás exponenciális szemben a jelenlegi ‘intuitív-lineáris’ nézetekkel. Ezért a 21. században nem 100 évnyi, hanem – a jelenlegi ütemmel – 20 000 évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni. A fejlődés haszna, eredményei is, mint a chipsebesség és költséghatékonyság szintén exponenciálisan fognak növekedni. Még az exponenciális növekedés is exponenciálisan fog változni. Pár évtizeden belül a gépi intelligencia meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez a Szingularitáshoz fog vezetni: olyan gyors és alapvető technológiai változásokhoz, amely szakadást fog létrehozni az emberi történelemben. Az esemény következményei olyan, jelenleg elképzelhetetlen jelenségek lesznek, mint a biológiai és nem-biológiai intelligencia keveredése, halhatatlan, szoftver alapú emberek, végül pedig egy hihetetlenül magas szintű intelligencia, amely fénysebességgel terjed az univerzumban.

 Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Raymond_Kurzweil

Reklámok