URIEL / 2013. november 14.

Günther Wiechmann közvetítése

Archangel-UrielA Forrás, a folyó

Itt Uriel, Isten Fénye!

Szeretett Lényeim, ismét eljövök Hozzátok, hogy magyarázattal, tanáccsal és energetikai segítséggel szolgáljak Mindenki számára.

Egyre több ember közeledik az általunk teljes tudatnak nevezett küszöbhöz. Ez nem a fejlődés végpontja, mert az élet egy állandóan áramló folyam, de egy döntő jelentőségű lépés, ami feloldja az elszigeteltséget.

Az elszigeteltség illúziója az, ami a mai napig irányítja világotokat.

Minden szenvedés és minden igazságtalanság erre az elszigeteltségre vezethető vissza. Ez az illúzió olyan tökéletes, hogy áthatja a gondolkodást, az érzékelést, igen még az érzelmeket is, és így formálja önképeteket és az egész tudatotokat.

Utóbbi kapcsán nem csak Istentől, a szellemi világtól, fivéreitektől és nővéreitektől vagytok elszigetelődve, hanem önmagatoktól is.

Elveszítettétek a kapcsolatot a saját Forrásotokkal, ami folyamatosan azzal szeretne ellátni benneteket, amit csak kívántok.

Képzelj egy patakot, vagy egy folyót, amit elválasztottak a forrástól. Hogyan néz ki egy ilyen folyó, képes áramlani? – Nem, zavaros állóvíz válik belőle. Talán kiszárad, talán több apró tavat képez, amik idomulnak a tájhoz és egy elhatárolt biológiai egységet képeznek. De az élő, folyamatosan megújuló, tájat alakító folyó, ami a forrástól a torkolatig és azon túl folyik, táplálva és összekapcsolva a vidékeket, eltűnt.

Szeretett Fény, meg tudod érteni ezt a nem teljesen kielégítő hasonlatot ezzel a képpel?

Egészséges folyónak érzed magad, ami útját keresi, ami folyamatosan változik, ami az élet forrása mindazok számára, akikkel kapcsolatba kerül?

Rendelkezel azzal az erővel, hogy örömmel veted bele magad új szakaszokba, üres helyek meghódításába és megtöltésébe?

Érzed a Minden létezővel való kapcsolatot, hogy te vagy az élő víz, ami minden helyre eljuthat, ha odaadó, és bízik az Isteni törvényekben?

Vagy egy kis tó vagy, ami nyugalomban és csendesen szemlélődve kivár, hogy tükröződjön benne az őt körülvevő táj?

A nyugalmat keresed és az elkülönülést, hogy önmagadba tekints?

Mindegyiknek van létjogosultsága, és a te döntésed, hogy mikor fordulsz újra a Forrásod felé és kerülsz tudatába valódi Önmagadnak.

A te Forrásodat a Minden létező Ősforrása közvetlenül táplálja, ami örökre tévedhetetlenül áramlik. A te Forrásod soha nem apad el, csupán az a kérdés, hogy kapcsolatban vagy-e vele vagy sem.

Ha ebben a képben a vizet felcseréled energiára, Fényre és szeretetre, akkor tovább közeledsz a spirituális valósághoz. A te Forrásod az Ősforrás, ami létrehozta lelkedet, egy egyedi megismételhetetlen jellegzetességet, mely egyedülálló része egy leírhatatlan lehengerlő Egésznek.

A te egyéniséged egy vízcsepp egyediségéhez hasonlítható, amikor hópehelyként kinyilvánítja kristályos struktúráját.

A te Ősforrásodra való visszaemlékezés és visszacsatolás újra áramoltatni fogja az akadozó energiákat és felszámolja az illuzórikus elszigeteltséget.

Ez a te saját eredeted, ami utat mutat Neked az individualitásból a Minden Egy Létezés felé.

Téged tiszta szellemként, mint a feltétel nélküli szeretet teremtő kifejezéseként hoztak létre. Te számtalan energetikai rezgéshullám egyszeri harmonikus keveréke vagy, amit nagy mesteretek szimfóniájához hasonlítanék. A legkisebb szubatomi alkotóelemeket bezárólag Magadban hordozod ezt az egyéni jellegzetességet.

Az inkarnációkon keresztül vezető út gyakran az alkalmazkodás és a külső irányítás miatt elfedte ezt a jellegzetességet és részben átírta vagy eltörölte.

Ez különösen az átalakulás és az újra orientálódás fázisában bizonytalanságot és irányvesztettséget okozhat. Ilyenkor a szív útja gyakran nem világos előttetek, és nehezetekre esik a belső hangotok érzékelése. Kételkedni kezdtek önmagatokban és más emberekhez próbáltok igazodni, akiket sikeresnek tartotok vagy szektáknál kerestek menedéket vagy drogokban. Ez azzal a veszéllyel jár együtt, hogy még messzebbre sodornak saját Forrásotoktól.

Mindig előnyös, ha a saját, egyéni utatokat keresitek, megtisztítva és letisztázva a szívet, hogy az felszabaduljon, és hogy ti a szeretet felé fordulhassatok. Ehhez az úthoz már elláttalak benneteket segédeszközökkel, amik továbbra is jelentőséggel bírnak számotokra.

Tanuld meg a tudat erejével használni a Fény magas rezgéshullámait, amik szüntelen feléd áramlanak, tartózkodj a szeretetben és bízz Önmagadban.

Hogy hozzáférhess a saját Forrásodhoz, az eredendő energiákhoz, fontos segítség lehet az ’eredeti neved’, mert magában hordozza az erőt, lényed minden alkotóelemének emlékét.

A ’név’ egy szignatúra [jelölés, aláírás], ami energetikai szinten felismeri önmagát és magához vonzza azt, megegyezik az eredeti energiáddal. Így a nem integrált, leválasztott lélekrészek bevonzásra kerülnek és integrálás céljából újra a tudatba kerülnek [lélekrészek egyesítése].

Ha a Forrásenergiákat egy szimfóniához hasonlítod, akkor az eredeti neved a nyitányt alakító akkordokból tevődik össze, amik félreismerhetetlenek, mert minden más csak utánuk következhet.

Szeretett Fényem, elmondom Neked a neved, ami összekapcsol téged a saját Forrásoddal, de ehhez szükség van a te szabad akaratodból fakadó kinyilatkoztatott szándékodnak is [=mondd ki, hogy ezt szeretnéd], mert ez megváltoztatja energetikai mintádat és így befolyásolja életutadat is.

Ha ismét kapcsolatba kerültél Forrásoddal, akkor elkezdesz áramolni, Te magad leszel a folyó, ami keresi medrét és ami önmagát alakítja.

Éld egyéni létedet, mert most megkezdődik a hazatérés ideje, a hazatérés a végtelen bőségbe, a Fénybe és a Minden Létező Egységébe.

Áldásom és az Ősforrás feltétel nélküli szeretete kísérnek Téged.

Uriel vagyok

Csatornázta: Günther Wiechmann

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.guentherwiechmann.de

 

Advertisements