ASHTAR / 2013. október 22.

Susan Leland közvetítése

Lord Ashtar: „Az Aranykor megteremtése”

Ashtar az úton telekonferencia 2013. október 22.

Lord Ashtar Carly Simon dalát, a Hadd folyjon a folyó című dalt kérte a konferencia kezdetéül.

ASHTAR“Üdv, szeretett család! Én vagyok az, Ashtar és mi itt vagyunk az egész társasággal – az Ashtar parancsnokság, a mentorok, a felemelkedett mesterek, az angyali birodalmak lakói, a dévák és a tündér birodalmak, és ti mindnyájan, szeretteim – és meghívunk benneteket, hogy maradjatok velünk a hajómon, az Új Jeruzsálem parancsnoki hídján, mialatt mi tanácskozunk néhány érdekes ügyről, valóban a legfontosabbról, mert ti, kedvesek, ti vagytok azok, akik azért vagytok itt, hogy változást hozzatok létre, és meg fogjátok azt csinálni!!! Annyira belétek vagyunk szeretve, és a ti összes szeretet, és öröm és bátorság megnyilvánulásotokba!

“Nos, szeretnénk folytatni ezt az értekezést arról, amit úgy neveztek, hogy ‘határőrzők,’ mivel emlékeztetni akarunk titeket valamire. A skót emberek voltak azok, akiket megszálltak időről időre. Ott voltak a rómaiak, és az angolok, és persze az atlantiszi idők alatt, ott voltak azok, akiket úgy neveztek, hogy a szárazföld lakói. És azok, akik jöttek – még más bolygókról is – elhatározták, hogy megszerzik a felföldet. Az ősi bölcsességeket, melyeket a druidák átvettek és más kultúrák is, először nagy becsben tartották a kívülállók, akik először jöttek, és utána fokozatosan átvették az irányítást.

“Közületek mindenki töltött el időt Atlantiszon, vagy amit ti Európának hívtok, a sötét korok és a Középkor alatt is. Nincs ma a Föld bolygón senki, aki nem viseli azt a bizonyos kitűzőt. Miért? Mert fontos volt az a fejlődésetek számára, az egész emberiség fejlődése számára, hogy megtapasztaljátok azokat a kultúrákat.

“Hányan látták közületek a Rettenthetetlen című filmet? Nem éreztetek részvétet az akkori idők skót emberei iránt? Ők félelmetes harcosokká váltak, mert ők az otthonaikat és a földjeiket védelmezték, és voltak mások is. Nem arról van szó, hogy ők mindig a megszállókkal harcoltak – a klánok közismertek. Hallottatok a Hatfieldekről és a McCoyokról? Ők átvitték a jogot az Egyesült Államokba, és sok, sok viszályról szóló történet megy egészen addig vissza az időben, hogy már senki nem tudta, hogy miről viszálykodtak. Ők csak azt tudták, hogy egyik vagy másik család a skót családok közül, volt az ellenség.

“Emlékeztek a Montaguekre és a Capuletekre? Egy másik időből, és persze ez Olaszországban volt, Európa egy másik részén, de ez a háborúskodás a klánok és a családok között olyan régi keletű, mint Atlantisz, és az még korábbra nyúlik vissza. De a jelenlegi civilizáció miatt, mi most oda összpontosítunk. Ahogy elmondtuk nektek, a skótok és az angolok félelmetes harcosokká váltak. Az angolok sem voltak mentesek attól, hogy megszállják őket. Nyugati tengeri szomszédaik, az írek, ismertek voltak arról, hogy kárt okoztak az általatok Angliának ismert országnak. És persze a vikingek támadásai – egy másik csoport félelmetes harcos – ők is ott hagyták nyomukat e tájakon.

“Nyugat Európa és Kelet Európa minden országa, és tovább menve Kínába, az összes rivális ott – nem is szólva Japán szamurájairól? Ó, igen! És persze ott voltak a háborúk Észak és Dél Amerika törzsei között, és természetesen Afrikában és Ausztráliában. Nincs egy hely a világon, ami nem volt ismert a háborúkról, ahol nem voltak klánok, családok, törzsek, vagy falvak, közösségek, vagy országok, amelyek nem voltak ‘állig felfegyverkezve’, ahogy ti mondjátok, akiknek nem a háború volt az életformájuk.

“Ez nem így volt, természetesen, a lemúriai időkben, legalábbis a kezdetekkor, sőt még az atlantiszi időkben is, legalábbis annak kezdetén, habár voltak ott elemek. Ám azt fogjuk mondani nektek: ti mindnyájan éltetek ezeken a helyeken, azért, hogy beépítsétek lényetekbe, és energia mezőtökbe ennek néhány emlékét!!!  

“És így ez most történik meg. Nincs sok erőszak az Egyesült Államokban, de ott van a Tea Párt, és ők legalább annyira felháborítóak, amennyire az csak lehetséges. De ők bekerültek a fő áramlatba, mert sok, sok ember van, akik belefáradtak abba, hogy a jogaikat sárba tiporják, a magánéletüket megszállják, és így ez egy másik fajta háború. És ennek kapcsán itt vagytok ti, kedvesek, a Fénymunkások! A béke elhozói, akiket mi békehozóknak hívunk, és igen, és ez az, ahol a valóság rejlik. Mint ahogy már a mesterek elmondták nektek – ők azok, akik beszélnek, és összegyűjtik az információkat, hogy átadják nektek azokat, a nevük Tara és Rama – küldjetek nekik szeretetet (a Tea Párt tagjainak és követőinek.)

“Nos, az nehéz talán, mikor elképzelitek, hogy az kikből áll, mondjuk így – Cheney volt megemlítve, vannak mások, mint Kissinger és az idős Bush. A fiatalabb Bush egy kissé kevésbé volt vérmes. Hillary, aki ringbe száll az elnök választásért – nem fogja megcsinálni, már foglalkozunk vele. Amit ti láttok az egy holografikus megjelenési forma. Nekik van pár klónjuk, ők meglehetősen öregnek és megviseltnek néztek ki – nem sokan maradtak. Azonban folyton előhozakodnak ugyanazzal a régi dologgal, hogy felébresszék bennetek a törzs, vagy klán tagjának érzését, hogy emlékezzetek arra, hogy milyen őrzőnek lenni, félelemben élni, tudni azt, hogy bármelyik pillanatban megszállhatnak titeket, tehát jobban teszitek, ha elfogjátok őket, mielőtt ők kapnak el benneteket – ez az a fajta mentalitás.

“Még Görögországban is, tudjátok, az a megvilágosodott ország városállamokból állt, mindig háborúztak egymással. Volt egy Aranykor, de még mindig volt háború. És minden irányból voltak megszállók. Tehát arról van szó, hogy ez volt a minta a Föld bolygón. Vannak más bolygók, ahol nincs olyan dolog, mint a háború. A jó hír az, hogy a Föld bolygó már majdnem ott van! Tehát ez az utolsó pergése a (harci doboknak).

“Értsétek meg, hogy amilyen félelmetesek, elszántak, korruptak lehetnek ők a ‘nem törődöm’ hozzáállásukkal, és ők semmiféle tiszteletet nem éreznek irántatok, vagy embertársaitok iránt, és az állataitok iránt, a levegő iránt, amit belélegeztek, a föld iránt, aminek vizét isszátok, és így tovább, ezen lényeknek nincs igazi bátorságuk! Nekik csak programjaik vannak. Nekik történelmük van, ami sötét, és az ő egész dolguk az, hogy bármi áron folytassák. Örömmel feláldozzák magukat, és különösen a gyerekeiket – az úgy nevezett szeretteiket, azokat, akik a legközelebb állnak hozzájuk a saját családjaikban – azért, hogy jó katonákként végrehajtsák programjaikat, és így tovább. – Mivel ezért vannak itt, hogy ezt megtegyék, ez a küldetésük, és eonok ideje óta  megússzák ezt a dolgot. Tehát most itt vagyunk!!!    

“És ti ellenük cselekedtek a magatok módján, nem kell, hogy fegyverrel rendelkezzetek, vagy hogy felfegyverezzétek magatokat bármilyen módon, hogy bármilyen fajta fizikai kárt okozzatok. Csak egyszerűen mutasd meg a Fényedet – hagyd, hogy az ragyogjon! Mi ijeszti meg őket legjobban? A szereteted Fénye! Nem azért mintha azért tennéd, hogy megijeszd őket. Azért teszed, hogy megmutasd nekik a melegséget, annak kisugárzását, hogy jössz és a Fény, a szív létezése vagy, egy törődő és könyörületes lény!!!

“Ők ezt nem így látják, nem mindegyikük, de néhányan közülük eljöttek a Fénybe! Sokan az általatok ‘közkatonáknak’ nevezettek közül már eljöttek a Fénybe, vagy tettek valamit a Fényhez vezető úton. Mit szóltok ezekhez a hír kiszivárogtatókhoz? Ők egykor részei voltak szervezeteiknek. Felhasználták a tudást, amit abból szereztek, hogy bennfentesek voltak, és megteszik a részüket azáltal, hogy mindazt kiteszik a Fényre, hogy ne létezzenek többé ezen sötét titkok, ezek a rejtélyek, ezek a – ‘Hogyan történhetett mindez meg?’ kérdések.

“Az számodra van, hogy felelősséget vállalj, és a magad fajtájú kiszivárogtató legyél!!!Ez azt jelenti, hogy vállalnod kell annak a rizikóját, hogy politikai menedékjogot keresel, mert kiszivárogtattál valamit róluk? Nem, az azt jelenti, hogy petíciókat írj alá, küldj szerető e-maileket Obama elnöknek, és más fénymunkásoknak. Azt jelenti, hogy együtt menetelsz emberekkel talán egy felvonuláson, ahol ők kiállnak jogaikért. Azt jelenti, hogy talán megosztasz valamit a szomszédoddal – hívd meg teázni a szomszédodat, és mondd azt, ‘El szeretnék mondani neked néhány dolgot,’ ha készen állnak erre. Mondj el nekik egy dolgot. Nézd meg, hogy feltesznek-e kérdéseket. Ha nem, és úgy tűnik, hogy visszahúzódnak, vagy egy kissé összezsugorodnak, akkor csak mondd ezt, ‘Nos, látom, hogy meghallgattál, és köszönöm neked! Teázzunk újra jövő héten, talán időre van szükséged ahhoz, hogy megemészd, amit az imént elmondtam neked.’ 

“Más szavakkal fogalmazva, néha nem teríthetsz ki csak úgy mindent egyszerre. Legyél könyörületes, körültekintő abban, hogy kit szólítasz meg, kivel osztod azt meg, és innen menj tovább. Kelj fel reggel, és mondd azt ‘Olyan hálás vagyok azért, hogy itt lehetek! Olyan nagy megtiszteltetés itt lennem, hogy része lehetek eme nagyszerű, az Aranykor Fényébe vezető pompás mozgalomnak. Meghívom magamat és a magasabb védelmezőimet, hogy teljes mértékben csatlakozzanak hozzám ezen a fényes napon, hogy kivegyem a részemet abban, hogy azt még fényesebbé tehessem!!! 

“Nos, hamarosan belépünk abba az időszakba, amit Szent Napoknak nevezünk. Az ünnepek az évnek azon időszaka, mikor az emberek a békére gondolnak. Ez a fő, fő, fő követelmény ahhoz, hogy teljesen beléphessünk az Aranykorba! Azt is kérjük tőletek, hogy emlékezzetek arra a csodás dalra, ami így kezdődik, ‘Hadd legyen béke a Földön, és kezdjük el azt velem!’ Tedd meg a tőled telhetőt, hogy el tudd érni az átalakulást magadban. Ilyen módon még több Fényt tudsz kisugározni, és az jobban hozzád fog vonzódni, és ők azt fogják mondani, ‘Mi van veled? Te korábban A típusú személyiség voltál, mint én, és most olyan békés vagy. Mondd el, hogy csinálod!’

“Te vonzani fogsz, mint ahogy a moly lepke vonzódik a lánghoz – ez ugyanolyan fajta vonzás. Te egyre több és több fényt helyezel ki! Az mind szeretet – ez az, amiből az áll, és amiből te is létrejöttél!!! Ne hagyd, hogy bárki mást mondjon neked erről! Nem számít, mi zajlik a fizikai létedben, tudj róla, hogy az a fizikai síkon kívülről van irányítva.

“Sok szó folyik arról mostanában, hogy milyen nehéz ez az egész Felemelkedési átalakulás – és Merlin (St. Germain) többet fog erről beszélni! De én egyszerűen azt mondom, hogy elhihetitek azt, ha akarjátok – készíthettek arra vonatkozó terveket, hogy elhagyjátok a fizikai testeteket, ha azt elérni túl nehézzé válik – de mit szólnátok hozzá, ha ehelyett behívnátok mindenféle csodát, amikre szükségetek van, és egy magasabb helyről dolgoznátok, összekapcsolódva a magasabb énetekkel, ha így kívántok arra gondolni, feltornászva magatokat a magasabb dimenzióba?!!! 

“Ha táncoltál rock együttesek zenéjére a 60-as és 70-es években, akkor játssz le egy régi rock dallamot, és kezdj el táncolni! Ha virág gyermek voltál (hippi), tegyél néhány virágot a hajadba, és játszd le azokat a népdalokat, amelyek téged a magasabb dimenziókba repítenek. Ha kedveled a jitterbug-ot (az 1940-es évek swing tánca), tegyél fel egy ilyen számot – használj zenét, használj színt! Ha van egy meditációs szoba a házadban, és az narancs színűre van festve, mert a narancs szín élénk és csodás, és ha az működik neked, az remek, de a legtöbb ember számára az élénk narancs szín nem visz fel a magasabb rezgésekbe.

“Azt mondjuk, vegyétek körül magatokat Fénnyel, ami a szín és a hang, és kezdjétek el a folyamatokat ott. Nem kell egy vagyont költenetek rá! Csak kiértékelhetitek azt- vagy mondjuk úgy, felvesztek egy magasabb nézőpontot – amikor vizsgálódtok és tesztek valamit, hogy felemeljétek magatokat! Programozzatok be egy kristályt – az olyan könnyű, hogy megadjátok magatoknak azt a magasabb dimenziós perspektívát – és induljatok el onnan bármiben, amit megtesztek. Éljétek meg azt, és közelebb és közelebb hozzátok azt minden pillanatban! Legyetek a Fény, legyetek az Aranykor, és ilyen módon mindazok sokkal hamarabb fognak bekövetkezni!!! 

“Tudjuk, hogy már egy ideje beszélünk a NESARA bejelentéséről. Emlékeztetni akarunk benneteket arra, hogy ki van megbízva azzal, hogy a Bejelentést megtegye az emberek közül – az Obama elnök feladata az emberek részéről. Addig nem fogja megtenni a Bejelentést, amíg mindennel nem rendelkezünk – minden potenciállal, és lehetséges részlettel, amely felbukkanhat – amit figyelembe kell vennünk, és teljes biztonságnak kell lennie. De valóban közel vagyunk ahhoz, ti felvihetitek azt a csúcsra az energiátokkal, a Szeretet Fényetekkel és más fénymunkások segítségével világ szerte!!! Hívjátok be őket, mikor végzitek meditációs gyakorlatotokat, hívjatok be más fénymunkásokat, hogy csatlakozzanak hozzátok, tegyétek ki a hívást – az egy telepatikus hívás, ám erőteljes!

“Emlékezzetek rá, hogy ti vagytok egy a több mint egy milliárdból jelenleg, akik ragyogóan fénylő szeretet Fények vagytok!!! Ó, lehet, hogy néha lecsúsztok egy kicsit – egy kis megtorpanás, egy pillanatnyi harag, vagy félelem, akármi – a legnagyobb részben fénylőn tartjátok magatokat. Ez óriási!!! A számok ott vannak, csak egyszerűen néhány utolsó részletet kell megvalósítani, és megvagyunk vele! Amíg megvan a ti támogatásotok, és a biztatásotok – az a bátorságból ered – legyetek bátor fénymunkások, és ragyogtassátok fel Fényeteket, és menjetek át fizikai kifejeződésbe abból a magasabb nézőpontból, és az meg fog valósulni!!!

“Mihelyt az Aranykor hivatalosan legyökerezésre kerül a Föld bolygón – az megvan!!! Nem lehet már visszafordulni, vagy lefelé menni. Ahova onnan menni fogtok, az a Felemelkedésbe visz. Tehát emlékezzetek, hogy nincs itt senki ezen családi körben, aki nincs beütemezve a Felemelkedésre – csak ti mondhatjátok azt le! Ha úgy döntötök, hogy elhagyjátok a testeteket – az rendben lévő és jó, egyébként is oda fogsz érni. Te csak része leszel az üdvözlő bizottságnak, és legtöbben közületek egy nagyszabású újra egyesülésben vehettek részt, mikor megérkeztek kristály testetekbe, amely után a Fénytestetek fog következni! 

“De azok számára, akik azt végig kívánják nézni, és meg akarják tapasztalni az Aranykort, és meg akarják tenni az össze csodás dolgot, amit meg kell tennetek – mit szólnátok a repülő autóhoz, az valóságos, annak sok variációja van már a bolygókon, de a Jetson autó éppen megérkezőben van teljes dicsőségében! Néhányan közületek már láttak egy kis előzetest abból, amelyik Japán (Kína) földjéről szállt fel – de az csak egy előzetes bemutató. Helyezzétek bele magatokat abba a kis sport autóba éjjel, és úgy fogtok repülni, ahogy Sekhmet teszi azt – ő előnyben részesíti a piros színt, bármilyen színben a tiétek lehet, és bármely típusban, amit akartok. Ez valami, amit megtehettek, mert az el fog jönni az Aranykorban!!!

“Ott egy egész skálája van a potenciáloknak és a lehetőségeknek! Válasszatok ki egyet minden este mielőtt lefekszetek, és helyezzétek magatokat oda – ti akarjátok azt behozni! Mellesleg, a NESARA már be lesz jelentve, mikor eljön az Aranykor, tehát bármikor ha elképzelitek az Aranykort, ti már megengedtétek a NESARA bejelentését, és a mi köztetek való jelenlétünk kihirdetését is!!! Azok már ‘lefixált megállapodások,’ ahogy ti mondanátok, tehát mit szóltok hozzá? 

“Ti azon is túl mentek! Időközben, légy üdvözölve NESARA, legyünk üdvözölve mi, ahogy ti teszitek, és haladjunk azzal tovább! Mivel nekünk sok mindent el kell végeznünk a következő fázisban, és csak arra várunk, hogy minden el legyen végezve, és hogy a Föld bolygón a Fények egy picit ragyogóbban legyenek felkapcsolva.

“Íme itt van nektek! Ez a beszámolóm, és meg akarom köszönni mindenkinek, és el akarom mondani, mennyire szeretünk benneteket – arra nincsenek szavak!!! Köszönjük nektek ezt a legizgalmasabb, a legnagyobb jelentőségű, a legátformálóbb időt, ahogy ti méritek azt a Föld bolygón! És ez így van, szeretett család, bizony így van. Üdv! 

Csatornázta: Susan Leland

Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

Forrás: http://www.ashtarontheroad.com

Advertisements