URIEL / 2013. október 10.

Günther Wiechmann közvetítése

Archangel-UrielTudat

Itt Uriel Isten Fénye!

Szeretett lények, sok változás volt már tapasztalható és most továbbiak következnek, mert a mindent átható változás ideje beköszöntött.

Beteljesül az Isteni terv, és sok szinten Ti játsszátok a főszerepet.

Hogy megértsd szereped, szükséges, hogy felfogd valódi lényedet.

Sok dolog elhangzott, tudomásotokra hozták, hogy multidimenzionális lények vagytok.

Leírtuk az anyagi teremtés törvényszerűségeit, amik a lélek inkarnációjának útját kísérik, és beszéltünk a fénymunkások feladatairól is, akik nélkül a közös, testben történő Felemelkedés nem lenne lehetséges.

De mégis sok dolog ködös marad számotokra, mert az emberi lény teljessége nem fogható fel egyedül az elmével.

Kezdetektől úgy van, hogy lényegi [esszenciális] Önvalótok nem anyagi természetű. A tudat nem függ az anyag meglététől, mindegy, hogy anyagi vagy finomanyagi fajtáról van szó. Ellenkezőleg, az anyag csak a tudat által hozható létre és csak általa létezhet.

A szellemi, spirituális erő az, ami olyan különlegessé tesz benneteket, embereket. Ti egyidejűleg teremtők és teremtettek [kreátorok és kreatúrák] vagytok, mindkettő a rendelkezésetekre áll, a kreatív, teremtő tudat, ahogyan annak anyagi megtestesülésének megtapasztalása, átélése és megértése.

Az elme az anyagi struktúrákhoz kötött, megmér, értékel, kiszámol, összehasonlít, megbecsül és elemez. Tudományaitok ennek megértésében nagy szerepet játszanak. De közeledik az a pont, ahol [az adatokból] kinyert felismerések kikényszerítik az újragondolást, ami valóban maga a tudomány.

A tudat mérése kicsúszik a tudománytok mértékei közül, azonban a tudatot nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A tudat univerzális, mindenütt jelen van, folyamatos kapcsolatban és információcserében áll, spirituális természetű és az Egyetlen Lét Isteni Ősforrásából ered.

Lényed, kedves Lélek, egy kötegelt, egyénileg formázott tudat! Rendelkezel teremtőerővel és tartós összeköttetésben állsz a feltétel nélküli szeretettel. Te egy általad kreált, anyagi testben laksz, ami lehetőséget biztosít számodra, az általad választott egyéni tapasztalatok megélésére. Tudatod áthatotta ezt a testet, ezt az agyat és ezt a szívet és élettel telíti meg, de nincs hozzákötve.

Tudatod felemelkedhet és felismerheti valódi lényed, utazásokat tehet más világokba és a szellemi családodhoz. Minden éjszaka, miközben tested alszik, kapcsolatban vagy a szellemi világgal, beszámolsz a szellemi tapasztalataidról és segítséget, támogatást kapsz utadra.

A reggeli ébredéskor ritkán maradnak emlékezetedben foszlányok, mert az emlékezeted a anyagi agyad tárolója, amit nem vittél magaddal az útra. A dimenziók szintjei oly mértékben megközelítették egymást, hogy Te két világban élsz. A test anyagi világ a negyedik szinten rezeg, a tudat nagyobb része már az ötödik szinten. Ez az átmeneti idő különleges kihívás, és egyszeri lehetőséget foglal magában nagyon különleges tapasztalatok számára.

Az egyéni multidimenzionalitás megtapasztalása eddig csak szellemileg volt lehetséges, most először testi megnyilvánulási formában is lehetséges, mert a fénytest az ötödik szinten jön létre. Ha most újra halmozottan jelennek meg a testi tünetek, mint a fáradtság, ingerlékenység és változó mozgásszervi panaszok, akkor a fénygyógyítás enyhülést hozhat [ford. megj. – pl. fénykamrás kezelések].

Szeretett Fény, légy tudatában való lényednek! Ez a legfontosabb, amit Te megtehetsz Önmagadért és a világodért!

Az anyag a szellemet követi, ha felemelkedik a tudatod és szíved szeretete felismeri, hogy ő a kapocs minden létezővel, akkor a Felemelkedés Mindenki számára közelebb kerül.

Ha felismered Másokban az Isteni tudatot, akkor ezzel megerősíted azt!

Ha a külvilágban megrázkódtatások érnek, akkor lásd mögötte az Isteni tudatot, ami ezen a módon jelez neked.

Használd teremtő erődet életed formálásában, szabadítsd ki magad a régi korlátok alól.

Gazdag vagy, hatalmad van, és végtelenül szeretve vagy!

Megáldalak Téged Létezésünk Forrásának feltétel nélküli szeretetével.

Uriel vagyok

Csatornázta: Günther Wiechmann

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.guentherwiechmann.de

 

Advertisements