SaLuSa / 2013. augusztus 6.

Gabriel Raio Lunar közvetítése

 

salusa-imagem-mais-real-deleDNS

Kedvesek, mint azt tudjátok, pompás jövőtök közvetlenül előttetek áll. Ezen felül annak is tudatában vagytok, hogy emelkedik a belső energiaszintetek, ami pozitív döntések meghozatalára ösztönöz benneteket; így manapság a dolgok megbeszélését, előbbre valónak tartjátok, mint a régi végső megoldást: az agresszió alkalmazását. Nem szeretnénk, ha azt gondolnátok meggyanúsítunk benneteket Kedvesek, hanem szeretnénk leszögezni, hogy ez a sötét erők további trükkje volt, hogy olyan helyzetbe kerüljetek, amikor egy agresszív és lehangolt állapotba zuhantok vissza. DNS-eteket egykor úgy változtatták meg, hogy az imént említett módon reagáljatok és most az történik, hogy ez a DNS-etekbe becsempészett „vírus” eltávolításra került a Földre érkező folyamatos FÉNYnek köszönhetően és lehetővé teszi, hogy úgy éljetek és azt mutassátok ki, amik valóban vagytok: Tiszta és békés természetű lények.

Ez egy folyamat, ami sokak számára nagyon fájdalmas, mert természetesen átéltetek olyan helyzeteket, amikor a mostani derűs nyugalom és a SZERETET gyorsan növekvő állapotában agressziótok fellángolt; és az ilyen fellángolások végül a megrökönyödés és a vétkesség érzését hívja elő bennetek. Legyen világos előttetek Kedvesek, hogy nincs ok hibáztatni magatokat. Őrizzétek meg nyugalmatokat a SZERETETBEN és a FÉNYBEN, bízzatok abban, hogy ez az egész folyamat egy nagy tanulási lehetőség volt számotokra, ami végül átvezet benneteket az egész univerzumon és azon túl.

A demonstrációk világszerte, ahol ezrek sorakoznak fel egy fairebb világért, nem más, mint DNS-szálaitok reflexiói, amik újra eredeti formájukba kerülnek visszaállításra. Ez a folyamat az embereket ismét arra ösztönzi, hogy ráleljenek arra, amit eredendően is magukkal hordoznak: a szeretetet, az igazságosságot, a bölcsességet, az alázatot, a kiegyensúlyozottságot, a békességet – és sok más belső érzést még.

Ez a helyreállító folyamat eltart egy ideig és meg fogjátok érteni, csakis tőletek függ [ti irányítjátok a szándékotokkal-ford. megj.]. Törekedjetek a kiegyensúlyozott, csendes állapotok elérésére, amikor jobb összeköttetésben vagytok a Felettes Énetekkel; mert ez a kapcsolat felgyorsítja ezt a folyamatot és lecsökkenti az igazodással „együtt járó mellékhatásokat” [multidimenzionális DNS-részünkként, a Felettes Én úgymond a „karmester” a DNS-aktiválásban – ford.megj.].

Az elkövetkező hetekben újfent hatalmas mennyiségű FÉNYBEN „fürödhettek”, ami ezt a folyamatot szintén tovább gyorsítja. Azt tanácsoljuk, hogy nagyobb mennyiségben vegyetek magatokhoz folyadékot (vizet) és táplálkozzatok zöldséggel, csonthéjasokkal, gyümölcsökkel és sok zölddel és mielőtt lefeküdnétek aludni, meditáljatok egy pillanatot és kérjétek spirituális barátaitokat, hogy segítsenek nektek a jó [pihentető] alvásban. Hívjatok minket! Itt vagyunk, hogy segíthessünk, de csak akkor tehetjük meg, ha megengeditek nekünk. Lehetőség szerint csökkentsétek le kapkodással járó tevékenységeiteket és próbáljatok meg lazábbak lenni. Tudjuk kinek mi a feladata; tudjuk milyen erőteljesen igénybe veszi a mindennapi életetek az időtöket és hangulatotokat. Szánjatok időt egy kis szusszanásra; már 1 perc is fantasztikus hatással bír a következő néhány órára.

Egyes embereknél egyfajta nyugtalanság lesz megfigyelhető, mert egyre erőteljesebben törnek utat a külvilágba a belső konfliktusok, mert nem értik az emberek mi is történik velük, olyan élményük van, mintha ellentétes hatások érnék mentális mezőjüket [elméjüket], ami stresszt, hangulatingadozásokat és más negatív érzéseket okoznak, ami a testükben lévő FÉNY rezgésszintjét lecsökkenti és spirituális érzékszerveiket lebénítja.

Tudjuk kedvesek, hogy mindannyian alá vagytok vetve ennek a pszichés bombaáradatnak, de azt is tudjuk, hogy képesek vagytok egyensúlyt teremteni és vizualizálni a benneteket körülvevő tökéletességet. Engedélyeznetek kell magatoknak békés és harmonikus pillanatokat. Figyeljétek a körülöttetek lévő mozgást – az egész rendszert, amiben vagytok – , és lélegezzetek mélyeket, engedjétek magatokhoz ezt a békés pillanatot.

Örömmel látjuk a fejlődéseteket nap, mint nap; nagyon elégedettek vagyunk látva eltökéltségeteket és reményeteket, hogy hamarosan találkozhatunk és megölelhetjük egymást.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a FÉNY Galaktikus Föderációja nevében azt szeretném mondani, hogy ez egy általunk is régen várt pillanat, amikor alacsonyabb magasságokon is láthatóvá tesszük magunkat. Ez minket is ugyanazzal az örömmel tölt el, mint benneteket, amikor érezzük a veletek való kapcsolatot, ahogyan most is, de előbbi több intenzitással bír és közvetlenebb.

Legyetek békével, tartózkodjatok a FÉNYBEN.

Gabriel: Köszönet, kedves SaLuSa!

Csatornázta: Gariel Raio Lunar
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://sementesdasestrelas.blogspot.com.br/2013/08/salusa-dna-august-6-2013-english.html
 
Advertisements