Arktúrusziak / 2013. május 5.

Suzanne Lie közvetítése

 Galaktikus/Földi Szövetség

UnityAcrossSpace

A landoló csapat emlékezik – 4. rész 

Reggel a Földön

A KAPCSOLATTARTÓ EMBER BESZÉL:

Az utóbbi időben úgy éreztem nem vagyok önmagam. Nem mintha panaszkodnék, mert valójában élvezem ezt az érzést. Viszont van egy furcsa kavarodás bennem, amiben tudom, hogy én magam vagyok, de úgy érzem több is vagyok magamnál. Úgy gondolom, az álmaim kezdik megváltoztatni az énképemet. Tulajdonképpen az énem kezd magába ölelni egy olyan ÉNT, ami túlmutat azon, amiről valaha is azt hittem volna, hogy én vagyok.

Már egy ideje nem álmodtam azt, hogy a Hajón vagyok, de vannak ezek a nagyon furcsa álmaim, amikben valamiféle Papnő vagyok. Kint élek a Természetben egy nagy terepen, ami itt egy sivatagos hegyvidéknek tűnik. Azért mondom, hogy „itt”, mert nem hiszem, hogy ez a hely a Földön van. Nos, ha el tudok menni éjszaka egy Űrhajóra, akkor miért ne mennék egy másik bolygóra? Ezen a másik bolygón, az álombolygómon, más testem van. Nagyon magas és vékony vagyok. Nagyon fehér bőröm, és hosszú, szőke hajam van.

Nem látom a szemem, de érzem, hogy az az illető vagyok, akiről a múlt éjjel álmodtam. Úgy tűnik úgy nézek ki mint ő, csak most nem rá nézek. Ebben az álomban én ő vagyok. Legalábbis ő voltam az álomban. Azt kívánom, bárcsak mindig ő lehetnék. Habár neki/nekem még mindig megvan az a kis szomorúságom, mintha valami hiányozna. Továbbá Neki/Nekem valami sürgős érzésem van, mintha valaminek történnie kéne, és valamit tennem kéne.

Az álmomban úgy tűnt, nagyon tiszta volt számomra, hogy mi volt az a „valami”, de nem tudtam áthozni az álomnak ezt a részét. Úgy tűnik, amikor álmodok, emlékezni tudok az érzelmi képekre, de a részletek, amik körülöttem történnek, elvesznek amikor felébredek. Vajon hipnotizálhatnának, hogy emlékezhessek? Azonban egy nagyon nyitott gondolkodású embernek kéne lennie aki segítene nekem, különben szerintem a frászt hoznám rá. Ami még rosszabb, az illető azt hihetné, hogy őrült vagyok.

Nem, ezt meg kell tartanom magamnak, a saját személyes énemnek. Nem hiszem, hogy akár a Blogomon is beszélhetnék erről. Nem származna semmi jó abból, ha azt hallanám, hogy őrült vagyok, mert erre gyanakszom, ettől félek. De már annyira belefáradtam, hogy hagyom a félelemnek, hogy az életemet uralja. Egyébként is, hol kapott el engem? Azokat az embereket, akiktől féltem, hogy elítélnek, valójában annyira sem érdekelte a dolog, hogy észrevegyenek, nemhogy még elítéljenek.

Vajon lehetséges lenne beszélni ezzel az álombeli illetővel akit láttam és aki voltam? De nem tudom hogyan lenne ez lehetséges. Legalábbis jelenleg úgy hiszem, nem tudok beszélni vele. Talán ha hagynám, hogy azt higgyem beszélni tudok vele, találnék módot a kommunikációra. De hogyan vegyem rá magam, hogy egy olyan dolgot higgyek el, amit nem hiszek el?

Aznap éjjel a Földön

MYTRIA BESZÉL:
Látom, hogy a kapcsolattartó emberem közel van ahhoz, hogy kommunikáljon velem. Azonban nem tudom biztosan hogyan lehetne áthidalni ezt az akadályt. Szerintem visszatérek a Hajóra, hogy konzultáljak az Arktúruszival. Ó, igen, akkor láthatom Mytrét is. Annyira hiányzik. Amikor így szét vagyunk választva, úgy érzem csak fele vagyok önmagamnak. Azt gondoltam, hogy amikor a bilokációt használtuk, jobban kapcsolatban leszek a Hajón levő valóságommal.

Viszont az a világ egyre távolabbinak tűnik minden nap, vagy inkább minden percben. Nem engedtem ennek a gondolatnak, hogy belépjen az elmémbe, mert a félelem rezgését hordozza. Mi van, ha én is egyike vagyok azoknak, akik csapdába estek a fizikai testben? Tudom, hogy sokkal mélyebbre mentem a Kapcsolattartó Emberem tudatába mint kellett volna, de máshogy nem tudtam felkelteni a figyelmét.

Most már felkeltettem a figyelmét, az én/mi életünkről álmodik és jelezte, hogy szeretne kommunikálni velem. Viszont úgy érzem lehet, hogy túl mélyre mentem. Most amíg alszik képes vagyok emlékezni az igazi ÉNEMRE, de egyre gyakrabban veszek el a hétköznapi életében. Amikor mélyen megvizsgálom ezt a lehetőséget, felismerem, hogy általában akkor veszek el, amikor hétköznapi, 3D-s tevékenységekben van része.

Ennek a világnak a sűrűsége elég addiktív. Olyan sok félelem van a földi életben. Nagyobb tiszteletet érzek az emberek helyzete iránt a 2013-as Földi Idővonalon. Például sokan a legfejlettebb emberek közül egy új kezdetet vártak. Ehelyett amit átélnek, az egy nagyon hosszú befejezése egy olyan valóságnak, ami tele volt félelemmel és kiábrándultsággal.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan sok ember talált módot arra, hogy hozzászokjon a csalódottságához és továbbmenjen anélkül, hogy túlzottan megzavarodjon. Gondolom már nagyon hozzá vannak szokva, hogy NEM kapják meg amit akarnak. Tulajdonképpen már túlzottan is hozzá vannak szokva ehhez a csalódottsághoz. Bárcsak valahogy elmondhatnám nekik, hogy az Új Földjük már elkezdődött. Csakhogy elhagyni a régi Földet sokkal nehezebb mint ahogy azt bármelyikünk is gondolta volna.

Még most is olyan sok ember van, akik mélyen alszanak és nincsenek tudatában a felsőbb fénynek vagy a Felsőbb ÉNJÜKNEK. Most már értem, hogy az embereknek miért kellett olyan nagy türelmet tanulniuk. Mi, Plejádiak, annyi éve vagyunk már képesek az azonnali manifesztációra amit a Földön már nem is tudnának megszámolni. Most már értem miért kellett Mytrének és nekem megtapasztalnunk a Szülővilágunk felemelkedését mielőtt elvállaltuk volna ezt a feladatot. Emlékeznünk kellett, hogy milyen érzés volt az idő, a korlátozottság és a félelem kötöttségében lenni.

Arra viszont nem emlékszem, hogy megtapasztaltuk volna a teljes Plejádi felemelkedést. Az elmém egyre ködösebb ahogy egyre több időt töltök ebben a földi formában. Igen, „idő”, azt hittem ezt már magam mögött hagytam. Azt kell mondjam sok alázatot tanultam ebből a feladatból. De várjunk csak, Almon, most jutott csak eszembe, hogy a tudatom hogyan hagyta magára abban a MOSTBAN, amikor leesik az Ibolya Templom csúcsáról és beleesik az Ibolya Tűzbe.

Az ember barátom még mindig alszik, szóval szerintem ki tudom eléggé bővíteni a tudatomat, hogy visszatérjek az Ibolya Templom felemelésének pillanatába. Meg merjem kockáztatni a bilokációt a Plejádi felemelkedésbe amíg fenntartom a lakhelyemet ebben a formában, amíg ezt a földi testet viselem és amíg fenntartok egy tudatfolyamot, ami aktívan összeköt mindannyiunkat?

Tudom, hogy az Arktúrusziak és a legfejlettebb Plejádiak képesek egyszerre számtalan valóságot megtapasztalni. Igen, csak emlékeznem kell milyen volt kavargó fényként létezni ahogy Mytrével és az Arktúruszival voltam. Ezzel a gondolattal kibővítem a tudatomat, hogy felöleljem a formámat a Hajón, a tudatomat az emberben és az ÉNEM Mostságát, míg kibővítem a figyelmemet is kedves Almonom szükségébe a Plejádi bolygónkon.

Túl késő, rájöttem, hogy elfelejtettem a hatodik dimenziós ÉNEMET hívni, hogy létrehozhassak egy stabil mátrixot, amin a tudatom utazhat. Ami még rosszabb, egyik ilyen valóságban sem földeltem le magam megfelelően. Érzem ahogy elválok az embertől, de nem vagyok hozzákapcsolódva a formámhoz a Hajón vagy a valóságomhoz a Plejádi felemelkedés időpontjában.

A Hajón

MYTRE BESZÉL:
Megpróbáltam kordában tartani a félelmemet és lecserélni feltétel nélküli szeretetre ahogy az Arktúruszit szólítottam. Persze ott volt már az előtt, hogy befejezhettem volna a hívását.

„Mytria életjelei most nagyon alacsonyak,” mondtam kétségbeesve az Arktúruszinak. „A nagy együttérzésével úgy döntött, bilokációval visszatér az Ibolya Templomhoz. Aggódom, hogy ez már túl sok neki.”

„Igazad van,” válaszolta az Arktúruszi. „Mytria túl messzire terjesztette ki magát. Segítened kell majd neki.”

„Nem,” kiáltottam, kételkedve a saját erőmben, „Túl sok forog kockán. Neked kéne segíteni neki.”

„Senki sincs aki nálad jobban tudna segíteni” az Arktúruszi a hangját használta, hogy megnyugtasson. „Mindkettőtöknek segíteni fogunk a MOSTBAN.”

„De melyik megnyilvánulásához kéne elmennem? Túl vékonyra nyújtotta magát. Tudom, hogy azért tett így, mert annyira szeret minden életet, de ez a tudás nem segít se rajta se pedig rajtam.”

De az Arktúruszi már elhagyta a tudatomat. Ha segíteni szeretnék Mytriának, le kell nyugodnom és el kell mennem a hatodik dimenziós tudatomba, továbbá fel kell öltenem egy földi testet. Mivel Mytria elfelejtett létrehozni egy hatodik dimenziós mátrixot amin utazhat, és nem földelte le magát megfelelően abban a földi testben amit viselt, nekem kell megtennem ezeket az előkészületeket helyette.

Mytria hosszú tartózkodása egy földi testben lecsökkentette Mytria tudatállapotát. Ezért elfelejtette kiterjeszteni a tudatosságát a legalacsonyabb rezgésű formájából a Fénylénye hatodik dimenziós mátrixába. Valóságának mindkét ilyen frekvenciájában való jelenlétem segíteni fog neki emlékezni arra, amit elfelejtett. Egyébként ez az egyetlen mód, amivel minden megnyilvánulásával egyszerre tudok kapcsolatba lépni.

Azonban én is többféle valóságba fogok menni a bilokációval. Elmegyek a meditációs fülkémbe a Hajón, hogy fenntartsam a kapcsolatot az összes ilyen valósággal, elmegyek a hatodik dimenziós mátrixomba, bilokációval elmegyek a Plejádi idővonalunkba, amikor felemeltük az Ibolya Templomot, és bilokációval elmegyek annak a férfiembernek a földi testébe, akivel eddig kommunikáltam.

Következő Reggel a Földön

A KAPCSOLATTARTÓ EMBER BESZÉL:

Hűha, ez volt az álmok álma. Annyi különböző helyen voltam egyszerre, hogy nem is tudtam ki vagyok. Az álom egész király volt, de most, hogy már egy ideje ébren vagyok, szörnyű előérzetem van. Jaj NE! Azt hittem, ezen már túl vagyok. Hogy eshettem vissza abba a régi szokásomba, hogy elmerülök a saját kicsinyes problémáimban?

Viszont ezek nem az én kicsinyes problémáimnak tűntek. Az a nő, aki azon a sivatagos helyen voltam, egyben a Hajón is volt. De még arra sem emlékszem, hogy láttam volna őt. Meg akart menteni valakit abban a sivatagban, de egyben a Földön is volt. Volt neki egy földi formája, de nem tudom ki volt az.

Aztán volt még ez a férfi, ó igen, a magas, szőke, kék szemű férfi. Megint ott volt az álmaimban miután már hosszú ideje távol volt. Csak most nem törődött velem. Azt hiszem annak a sivatagos helynek a Papnője miatt aggódott. Tulajdonképpen nagyon aggódott, annyira aggódott, hogy megrémültem.

Valójában nem csak rémült vagyok. Üresnek érzem magam, nagyon, nagyon üresnek. Úgy tűnik mintha elvesztettem volna valamit vagy valakit. Nem tudom mit vesztettem el, de azt tudom, hogy vissza akarom kapni. De hogyan szerzek vissza valamit, amiről azt sem tudom, hogy micsoda?

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Forrás:http://suzanneliephd.blogspot.hu/2013/05/galacticearth-alliance-landing-party.html

Advertisements