ASHTAR / 2013. június 15.

Christine Stark közvetítése

ASHTAR„Szeretett Gyermekei a Fénynek, szeretett Christine!

Elérkezett az idő egy új üzenethez! És ha egyes Olvasók csodálkoznának, miért jön a tőlem és csillagtestvéreimtől származó információ ilyen gyorsan egymás után, azoknak hadd magyarázzam meg:

Az intercityn dolgozó kalauz is időben elintéz még számos dolgot, mielőtt beérne a vonat a végállomásra. A repülőitek személyzete is szorgos feladatokat lát el röviddel a földetérés előtt!

Ezek a szimbolikus képek többet üzennek az intuíciótok számára, mint az elméteknek. Tehát ne „szedjétek darabokra” [elemezzétek] intellektuális módon. Ez a módszer nem tud és nem is fog Rajtatok segíteni. Kövessétek inkább az üzenetemet, mert ezek a képek próbálnak ráhangolni az újdonságokra!

Szeretett Gyermekei a Fénynek – először meg kellett értenie Christinének, jobban mondva „fel kellett ismernie” – és most már a csatornázó ilyen típusú energetikai fékeit mellőzve, Veletek is megoszthatom -, hogy

a fizikai Felemelkedésetek, Szeretteim, ti ,akik ezeket a sorokat olvassátok, gőzerővel halad előre!

Sokatok, Barátaim – és mindannyian azok vagytok, különben nem „érintenének” meg Benneteket az üzeneteim–

sokatok lélekszinten már régóta az „5D”-ben van és legtöbben messze azon felül!

Ez nem jelent semmiféle értékelést! Az csak a „3D”-ben van! (Azonban Barátaim, egyik lábbal még azért a „3D pluszban” álltok! – a fizikai szinten éppen emelkedő Földön!)

Szeretteim, fontos a következő megkülönböztetést megtennetek:

Létezik a lelketek Felemelkedése – és a fizikai test Felemelkedése is!

És itt adott a lehetőség, hogy tudatában legyetek vagy tudatosan átéljétek ezt a Felemelkedést.

Szeretett gyermekeim, ezzel nem oda akarok kilyukadni, hogy nem vesztek észre semmit a (fizikai) Felemelkedésetekből! De legtöbbször valóban úgy van, hogy eleinte ennek nem vagytok tudatában, annak ellenére, hogy járatosak vagytok a témában! A lényeg, hogy sok 5-7D-s lélek úgy döntött, nem ismeri [fel] a fizikai Felemelkedést, – tehát nem hallottak róla semmit tudatos szinten. És mégis „működik” náluk is! Lehetséges, hogy ez a magyarázat az elején zavart kelt bennetek. Ennek az az oka, hogy a csatornázón keresztül átadott információ először a tudatotok filterén halad keresztül és a „zavarodottság” miatt szükségessé válik a Felemelkedési folyamat valótlan elképzeléseinek felülvizsgálata, részbeni helyettesítése és újrarendezése. [ford. megj: Ha jól értem, akkor a ’Felemelkedhetünk-e testileg/lelkileg a dzsungelben élve, internetkapcsolat és csatornázások nélkül’ témaköréről van szó, a válasz pedig természetesen: igen!]

Legyetek bizonyossággal: Segítünk nektek a felismerés pillanatában!

Ezek a szavak, amiket olvastok, energetikailag kódolva vannak – és „építőkövei” maguktól illeszkednek be az új összképbe.

De most nem fontos minden apró részlet. További magyarázat következik majd hamarosan.

Most pedig az utolsó friss információk:

Közületek sokan lezárták már a fizikai Felemelkedési folyamatot az „5D”-be, másoknál ez még folyamatban van! Ti, akik ezeket a sorokat olvassák, mindannyian az „5D”-re váltotok!

Ha valaki a „4D”-re (nem fizikai szintre) vált, ez azt jelenti, hogy a „kerülőutat” – a fizikai szintről való „elterelést” választja.

Ti úgy mondanátok, „meghal” – a fizikai test visszamarad – és a lélek „kerülő úton” megy az „5D-be”, mielőtt újra fizikai testet öltene.

Amit Kedveseim eddig sokatok összekevert – ahogyan Christine is – azokat meg kell különböztetni egymástól:

Az egyik a fizikai Felemelkedésetek az „5D”-be. (Lélekszinten már régóta ott vagytok)

A másik Gaia fizikai Felemelkedése.

Lélekszinten Gaia már egy ideje felemelkedett (ahogyan ti is), de fizikai szinten, -mint „test”- Gaia éppen a folyamat közben van. És ide tartoznak az időigényes tisztítási/tisztulási folyamatok…”

[Itt Christine újra felsorolja a jelenlévőket röviden: RysKiAr a Szíriuszról, Onka az Orionról, Anzir a Plejádokról, az arktúruszi gyógyítók]

Christine: Mióta Ashtar beszélni kezdett, apránként csatlakoztak hozzánk [a fenti vendégek]. Hallgatag jelenlétükkel megerősítik az elhangzottakat. A hangtalanul felém áramló energia ünnepélyes. Olyan mintha fontos volna és segítene, hogy „tanúi” legyenek, mint „keresztszülők”, hogy az elmondottakat jelenlétükkel megerősítsék.

Most értem meg:

Az ő energiájuk az, ami az elmondottakat felbecsülhetetlen „kiegészítéssel” toldja meg!

Ashtar az, aki beszél, az ő energiája formálja a tudatomba érkező szavakat, de a többiek minden „elhangzott” dolgot – mindent, amit itt írok – becsomagolják áldásukba!

És így ér el hozzátok az üzenet, a részt vállaló csillagnemzetek kódolt jeleivel – hogy mindegyikőtök számára, akik oly messziről jöttetek ide, hogy itt inkarnálódjatok – átadásra kerüljön az értelmezéshez és a felismeréshez szükséges „otthoni energiába” csomagolt „zárba illő kulcs”.

Csillagtestvéreim és Fénytestvéreim, köszönet mindannyiótoknak!

Köszönet a Szeretetetekért és a Hűségetekért!

Christine Stark

Csatornázta: Christine Stark© 2013

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: www.christine-stark.de