Arktúrusziak / 2013. április 20.

Suzanne Lie közvetítése

Galaktikus/földi szövetség

MytriaBlog copy
A landoló csapat emlékezik-1. rész

Üdv mindenkinek,
Én, Mytria, visszatértem a meditációmból, amiben megpróbáltam megfejteni a jelentését annak az álomnak, amiben besoroztak a Seregbe. Meg akarom osztani amit tapasztaltam. Megint a Csillaghajón voltam, és éppen a Földi Küldetésemmel kapcsolatos parancsaimat kaptam meg.

Mytre ott volt velem, de neki a hajón kellett maradnia. Nem emlékszem miért volt így, de jó érzésem volt ezzel kapcsolatban. Úgy tűnt, az hogy ő ottmaradt a Hajón valamiféle védelmet jelentett számomra. Megpróbáltam megnézni magam az álmomban, de nem láttam magam. Csak azokat láttam, akik körülöttem voltak.

Az Arktúruszi megint beszélt hozzánk, a Küldetésünkről beszélt nekünk. Csak arra a részre emlékeztem, amikor az Arktúruszi azt mondta, nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy eltévedjünk a harmadik dimenziós illúzióban. Erre csak annyit tudok mondani, hogy „Már túl késő!”

Talán ezt a leckét kell megtanulnom ezekből az álmokból. Talán eltévedtem valamilyen illúzióban. De nem tudom, hogy mi az az illúzió. Nem tudom, hogy a sok illúzió közül melyikben tévedtem el. Szerencsére tudom, hogy rá fogok jönni, mert már jobban emlékszem arra, ami a Hajón történik.

Nem emlékszem mindenre, de amikor felébredek, általában fel tudok idézni néhány mondatot. Arra jöttem rá, hogy ha egyből odamegyek a számítógéphez, el tudok lazulni, és rá tudom bízni az ujjaimra, hogy legépeljék az üzenetet, amire az elmém nem emlékszik. Az üzenet, ami ma reggel az ujjaimon keresztül jött az Arktúruszitól származott. A Küldöttséghez beszélt.

Vajon ennek a Küldöttségnek lehetek a tagja? Ha igen, akkor nem emlékszem rá. De mint látni fogjátok, ahogy hagytam az ujjaimat gépelni rájöttem, hogy az Arktúruszi üzenete nagyon informatív volt.
Az Arktúruszi kezdésként az Arktúruszi Folyosóról [átjáró] beszél:

corridor

AZ ARKTÚRUSZI BESZÉL:
Küldöttségünk kedves tagjai, amikor látjátok magatok előtt Folyosónkat kinyílni, kérlek lépjetek be; ekkor majd minden valóságot belülről fogtok látni. A Folyosónkban az ÉNETEKEN belül vagytok, és az ÉNETEKEN belül az Igazságon belül vagytok. A harmadik dimenzióban való tartózkodásotok során sok illúzióval fogtok szembesülni. De ezeket az illúziókat csak akkor lehet leleplezni, amikor azt a valóságot ÉNETEK Magjából szemlélitek.

Tudjuk, hogy amíg a harmadik dimenziós földi formátokat hordjátok, elég nagy kihívás lehet számotokra emlékezni milyen nagyon kreatív lények vagytok. Mivel a harmadik dimenziós agyatok általában elfelejti a Multidimenzionális ÉNETEKET, a szeparáció [elkülönülés], korlátozottság, polaritás és még az idő sok illúziója is fokozatosan elfoglalja a tudatotokat. Ekkor elkezditek azt a világot mások nézőpontjából szemlélni, ahelyett hogy az ÉNETEK magjából szemlélnétek.

A harmadik dimenziós formátok negyedik dimenziós asztráltestén keresztül hoztunk titeket a Hajóra. Szerencsére ahogy a negyedik dimenziós asztráltestetek összekapcsolódik az ötödik dimenziós Hajónkkal, a multidimenzionális memóriátok aktiválódik. Mivel itt nincsenek illúziók, emlékezhettek arra, hogy a Multidimenzionális ÉNETEK számtalan megnyilvánulása közül egyszerre három megnyilvánulásként léteztek.

Más szóval, az ötödik dimenziós Galaktikus Lény vagytok, aki ennek a Hajónak a fedélzetén szolgál. A negyedik dimenziós asztráltestetek vagytok, és a harmadik dimenziós fizikai testetek vagytok, ami éppen alszik és ezt az „álmot” látja. Azonban a fizikai világ illúziói nagyon erősek. Emiatt sokatoknak nehéz emlékezni a multidimenzionális természetükre, amíg a földi formájukat hordják.

Ezért hozunk ide titeket álmotokban, hogy emlékeztessünk titeket arra, hogy kik vagytok és miért vagytok bilokációval a Földön. A földi testetek emberi agyának könnyebb emlékezni az álmaitokra mint az ötödik dimenziós valóságotokra. Emiatt hoztunk ide titeket, amíg a fizikai formátok alszik; azt reméljük, hogy emlékezni fogtok erre az „álomra” amikor felébredtek.

Valószínűleg azt fogjátok gondolni, hogy volt egy nagyon szokatlan álmotok. De remélhetőleg emlékezni fogtok az információra, amit átadtunk nektek álmotokban. Az idő harmadik dimenziós illúziója miatt, amit jelenként tapasztaltok meg ittlétetek alatt, a fizikai énetek valószínűleg úgy fog emlékezni rá, hogy egy álom volt, ami a múltban történt, amíg aludtatok.

Az idő fogalma az egyik alapvető oka annak, hogy elfelejtitek a Multidimenzionális ÉNETEKET amíg a földi testeteket hordjátok. A harmadik dimenziós világotokban a múltatokra lehet hogy emlékeztek, de lehet hogy nem, a jövőtök pedig ismeretlen és látszólag nincs az irányításotok alatt. Szeretnénk titeket emlékeztetni, hogy a jövő csak a MOST egyik megnyilvánulása, amit a gondolataitokkal és érzelmeitekkel hoztok létre.

A Hajón és/vagy a magasabb dimenziókban ez köztudott információ. De mi most főként az asztráltestetekhez beszélünk, ami remélhetőleg át fogja adni a földi testeteknek ezt az információt amikor felébredtek.

Reméljük az üzenetünk eszetekbe fogja juttatni a bennetek lakó manifesztációs erőtöket. Emlékeztek rá, hogy a földi testetek képes a gondolataitokat manifesztálni? Sajnos korotok oktatásában sokan közületek arra lettek betanítva, hogy ezt elfelejtsék.

Emiatt kommunikációnkat azzal kezdjük, hogy emlékeztetünk titeket, a földi testetek fizikai agya elektromos, és neuronok továbbítják ezt az elektromosságot végig a földi testetekben. A neuronok egyéni sejtek, amik dendritekkel és axonokkal kapcsolódnak egymáshoz.

Minden alkalommal,amikor gondolkodtok, mozogtok, éreztek, vagy emlékeztek, a neuronjaitok dolgoznak. Ezt a munkát biokémiai úton előállított elektromos jelek végzik, amik egyik neurontól a másikig száguldanak. Ezeket a jeleket a potenciálkülönbség generálja, amit a minden neuron membránján megtalálható ionok hordoznak.

Továbbá ezeknek a jeleknek a rezgése bekerül az aurátokba, és az aurátok rezgésén keresztül ezek a jelek a világotok atmoszférájába kerülnek. Talán nem hiszitek el, hogy mások meghallhatják a gondolataitokat. Viszont a Föld az ötödik dimenzió középső részére emelkedik, ami nagymértékben felerősíti a negyedik dimenziós Elementálok képességét, amivel megoszthatják gondolataitokat és érzelmeiteket az atmoszférátok és más emberek Elementáljaival.

Az Elementálok a negyedik dimenziós aspektusai a harmadik dimenziós föld, levegő, tűz, és víz elemének, amikből a földi testetek felépül. Így az Elementál megfelel a fizikai elemeiteknek mint a föld/test, levegő/lélegzet, tűz/idegpályák, és víz/testnedv.

A földi testetek harmadik dimenziós elemei minden gondolatra és érzelemre rezegnek, még a tudatalattiakra is, és ezeket a rezgéseket a negyedik dimenziós Elementáljaitoknak továbbítják. Aztán a negyedik dimenziós Elementálok ki-be utaznak a testetekbe, az aurátokba, és még azon is túl. Ezért az Elementáljaitok minden gondolatotok és érzelmetek rezgését a negyedik dimenziós aurátokba viszik.

Ahogy látszólag a tudatos gondolataitok és érzelmeitek uralják a 3D-s világot, ugyanúgy uralják a tudatalatti gondolataitok a 4D-s világotokat. Aztán ezeket a tudatos vagy tudatalatti gondolatokat és érzelmeket formába öntik az Elementálok, akik a forma építői. Ahogy gondolataitok hozzáilleszkednek valóságotok éteréhez, a negyedik dimenziós Elementálok olyan gondolatmintákat hoznak létre, amik leginkább kifejezik a gondolataitokat és az érzelmeiteket, amik ezeket a gondolatokat fűszerezik.

Az Elementálokra különösen nagy hatással vannak az erős érzelmet hordozó gondolatok. Persze minden megnyilvánulás közül a legkreatívabb a feltétel nélküli szeretet érzelme, ami valójában a fény legmagasabb frekvenciája. Azonban kevés ember vetítette ki vagy tapasztalta meg a feltétel nélküli szeretetet. Tulajdonképpen a szeretet nagy része, amit az általatok meglátogatott kor emberei megtapasztalnak és/vagy kifejeznek, feltételes szeretet.

Mindazonáltal még a feltételes szeretetnek is van teremtő ereje. A gondolataitok létrehozzák egy fogalom mátrixát, és az érzelmeitek megtöltik ezt a mátrixot formával, hogy létrehozzanak egy „gondolatformát”. Ezek a gondolatformák, amik csak a kibővített észlelésetekkel láthatók, a negyedik dimenziós valóságotokon keresztül utaznak.

A több érzelmet hordozó gondolatformák sokkal gyorsabban öltenek formát. Ennél fogva a melléknevek fontossá válnak, mert általában egy gondolat vagy kijelentés érzelmét hordozzák. Például ha arra gondoltok, hogy „rossz” napotok van, akkor bánatról, dühről, vagy félelemről hoztok létre egy érzelmi képet.

Az emberek nincsenek tudatában ezeknek az érzelmi képeknek, de az Elementálok nyelvként használják őket. Az Elementáloknak nincs beszélt nyelve, de az emberiség gondolatait egy képszerű nyelvként tapasztalják meg. Ezért az Elementálok minden gondolatot úgy látnak, mint egy megvalósult kívánságot. Viszont ők nem emberek, emiatt nincs fogalmuk a polaritásról mint ahogyan azt a harmadik dimenziós emberek értelmezik.

Ebből kifolyólag a rosszat nem negatívként és a jót nem pozitívként észlelik. Egy „rossz” napot egy érzelmi képként látnak, aminek kaotikus formája van. Mivel a teremtés és pusztítás polarizációját képesek megérteni, a „rossz” egy instabil formát hordoz magában.

Másrészről, a „jó” gondolatformája stabil forma képét hordozza. Szóval egy rossz nap egy olyan nap lenne, amikor sok minden szétesik. Egy jó nap pedig egy olyan nap lenne, amikor minden stabil és összefüggő marad.

Az ÉNETEK magasabb dimenziós megnyilvánulása a Hajón hozzá van szokva, hogy minden gondolattal és érzelemmel teremti a valóságot. Viszont a Hajón nincs félelem, ami bemocskolná a gondolkodásotokat. Ezért ha van egy gondolatotok, főleg ha az egy vágy vagy egy cselekvésre épülő gondolat, akkor könnyedén elindíthatjátok ennek az élménynek az alapjait.

A Hajónkon, ami főképp ötödik dimenziós, a manifesztáció nagyon gyors vagy akár azonnali is lehet. De amíg a földi formátokban vagytok, a manifesztációtok látszólag a 3D-s szemszögből észlelt jövőben fog történni. Emiatt amikor van egy harmadik dimenziós gondolatotok, mint például „arra vágyom” vagy „azt fogom tenni”, akkor a gondolat eltárolódik a tudatalatti elmétekben, hogy később majd valóra válthassátok.

Minden 3D-s manifesztáció látszólag később fog bekövetkezni, mert a földi formátoknak NINCS fogalma az azonnal manifesztációról. Szerencsére a belső negyedik dimenziós Elementáljaitok (a forma építői) állandó kapcsolatban állnak a tudatos és tudatalatti gondolataitokkal, és elcsípik azoknak a gondolatoknak a mátrixát, hogy létrehozzanak egy formát amikor azt hiszitek, hogy meg tudjátok azt valósítani.

Amikor van egy gondolatotok, mint például Megkeresem a módját, hogy megszerezzem amire most vágyok, akkor az Elementáljaitok feladata lesz, hogy a figyelmeteket a vággyal telített gondolatotok manifesztációja felé tereljék, amiről elhiszitek, hogy meg tudjátok valósítani. Aztán az Elementáljaitok továbbviszik ezt az erős gondolatformát a világotokba, ahol összevegyülhet a hasonlóan felerősített gondolatformákkal.

Így azok az emberek, akik létrehozták ezeket a gondolatformákat, gyakran találkoznak és egyesítik erőforrásaikat, vagy akár segítik is egymást. A negyedik dimenziós gondolatforma manifesztációjába vetett hitetek és a rá fordított figyelmetek aktiválni fogja a Multidimenzionális ÉNETEK magasabb gondolkodását. Amikor a muldtimenzionális gondolkodásotokat bevonjátok a teremtési folyamatotokba, akkor megszabadultok a harmadik dimenziós illúzióktól.

Talán még arra is emlékeztek, hogy az ÉNETEK felsőbb megnyilvánulásai képesek azonnal manifesztálni minden gondolatot és érzelmet. Ekkor már nem vagytok elszeparálva attól, hogy tudatában legyetek a Multidimenzionális ÉNETEKNEK. Ennél fogva már képesek vagytok felkérni az Elementálokat, a forma építőit, hogy összegyűjtsék a megfelelő anyagot, hogy anyagot adhassanak a gondolatformáitok mátrixának.

Viszont ha egy olyan gondolatotok van mint például „Tudom, hogy ez nem lehet az enyém”, akkor az Elementáljaitok feladata az lesz, hogy eltereljék a figyelmeteket arról, amiről azt hiszitek, nem lehet a tiétek. Jusson eszetekbe, hogy a valóság, amit szemléltek, a valóság amiben éltek.

Tehát ebben az esetben a figyelmeteket elhúzzák a kívánt eredménytől. Mivel félelem alapú gondolkodásba süllyedtetek, a teremtő képességeitek nagymértékben lecsökkennek, és valószínűleg beletörődtök abba a 3D-s mintába, hogy a teremtés hosszas, kemény munkával történik.

Amikor a testetek fő frekvenciája harmadik dimenziós, könnyen beleeshettek abba az illúzióba, hogy a manifesztációt a harmadik dimenziós idő és tér korlátozza. Azt fogjátok hinni, hogy el kell mennetek valahova, és hogy időbe fog telni a vágyatok manifesztációja. Ilyenkor az elmétek azt az üzenetet fogja küldeni a belső Elementáljaitoknak, hogy a vágyatok manifesztációja túl messze van, és túl sok időbe fog telni mire megvalósul.

A szeparáció és korlátozottság harmadik dimenziós illúziója is problémás. Ha eltévedtek ebben az illúzióban, azt fogjátok hinni, hogy el vagytok szeparálva attól, amire vágytok, és korlátozva vagytok a manifesztációjában. Ráadásul a harmadik dimenziós Föld nem egy biztonságos világ, és tele van esetleges katasztrófákkal. Ezért a gondolataitok tároló fájllá válhatnak a sok félelem számára, amiket életetekben tapasztaltatok, és a sok figyelmeztetés számára, amelyekkel óvatosságra intenek.

Ahogy láthatjátok, a félelmet keltő és negatív érzelmeitek fölötti uralom a vágyaitok manifesztációjának előkövetelménye. Ha a tudatalattitok bármilyen félelmet tartalmaz, amiért nem vagytok képesek egy bizonyos vágyat manifesztálni, akkor ez a félelem továbbítódik a negyedik dimenziós Elementálokhoz. Ekkor az Elementálok a vágyatoknak csak egy csökkentett változatát tudják manifesztálni, mert a tudatalattitok csak egy korlátozott végeredményről tud érzelmi képet küldeni az Elementáloknak.

Ezen okból kifolyólag fontos, hogy a Küldöttségünk óvakodjon minden félelem alapú gondolattól és érzelemtől. Szerencsére most erősebb multidimenzionális fény lép be Gaiára. Azonban ez a fény állandóan táguló körökben utazik. Így amikor a felsőbb fényt elnyeli a földi testetek, tudatotok az eufória csúcspontjára emelkedik, ami aztán gyorsan legyűrűzik a tudatalatti félelmek mélységébe.

Ez a folyamat nem valami kényelmes, de fontos, hogy a felsőbb fény belépjen a földi testetek tudatalatti elméjébe, hogy megtisztítsa azt a régi félelmeitektől, amik számtalan harmadik dimenziós inkarnáció alatt halmozódtak fel. Ha emlékezni tudtok az igazi ÉNETEKRE, képesek lesztek belenyugodni ebbe a folyamatba, és figyelmetek nem fog elterelődni a fontos küldetésetekről.

Ha eltévedtek a földi testetek illúzióiban, elvesztitek a kapcsolatot az ÉNETEK Felsőbb Megnyilvánulásával, ami a Hajón van. ÉNETEKNEK ez a megnyilvánulása félelemtől mentes, és könnyedén szembe tud nézni az előbb említett kihívásokkal.

A harmadik dimenziós illúziók a félelemre épülnek. Amint képesek vagytok elengedni minden kötődéseteket a félelemhez, emlékezni fogtok arra, hogy feltétel nélkül szeressetek minden félelmet. A feltétel nélküli szeretet minden illúziót leleplez. Amikor egy illúzió lelepleződik, át tudtok látni rajta, hogy be tudjátok azonosítani minden szituáció Igazságát.

Ami a legfontosabb, hogy amikor eszetekbe jut, hogy az Energia Mesterei vagytok, uralni tudjátok majd a gondolataitokat és az érzelmeiteket. Ez az ÉNETEKBEN élő uralom egyfolytában arra emlékeztet titeket, hogy a feltétel nélküli szeretetre összpontosítsatok. A feltétel nélküli szeretet frekvenciája folytonos kapcsolatban tart titeket a Multidimenzionális ÉNETEKKEL, a Multdidimenzionális ÉNETEK pedig összhangban tart titeket a Küldetésetekkel.

Csatornázta: Suzanne Lie
Magyar nyelvű fordítás: Norfeus
Forrás:http://suzanneliephd.blogspot.co.uk/2013/04/4-20-13-since-i-am-out-of-town-and-away.html

Reklámok