Arktúrusziak / 2013. március 28.

Suzanne Lie közvetítése 

Plejádi/Arktúruszi Szövetség

Telepathy copy-3-3-28 A LANDOLÓ CSAPAT

3.RÉSZ

MYTRE BESZÉL:

A landolásra való készülődés mellett az Anyahajó és a Földhöz közelebbi kisebb Hajók több látogató fogadására készülnek. Sokatok lesz ezen látogatók között az éjjeli testében, az emberi formájában, vagy az igazi galaktikus énjében. Néhányotok az ÉNJÉNEK Magasabb Megnyilvánulásaiban fog csatlakozni hozzánk, és a fizikai megnyilvánulásuk lehet, hogy nem fog emlékezni ezekre a találkozókra.

Viszont azoknak közületek, akik mély kapcsolatot alakítottak ki a földi formájuk és az ötödik dimenziós vagy annál magasabb multidimenzionális megnyilvánulásaik között, valószínűleg lesz néhány emlékük a találkozásról. Még ha ez a találkozás ébredéskor be is ugrik az emlékezetetekbe, alighanem csak néhány mondat halvány emlékét fogjátok megtapasztalni.

Ha leírjátok, amire emlékeztek, és utána egy mély meditációba merültök, valószínűleg többre fogtok emlékezni a tapasztalataitokból. Az lesz számotokra a legnagyobb kihívás, hogy elfogadjátok, hogy ez az „álom” valódi volt. Ne aggódjatok amiatt, hogy a látogatásotokat csak képzeltétek-e vagy sem. Inkább nyugodjatok bele ebbe az álomba, és hagyjátok, hogy magatoktól megértsétek az összes részletet. Hasznos, hogyha újra végigmentek az egész élményen.

Mi, a Galaktikus Családotok, tudjuk, hogy milyen nehéz volt nektek az elszigeteltségetek éveiben a harmadik dimenziós Földön. Ha megosztjátok az ébredési folyamatotokat, és ha néhányan megosztjátok azokat az éveket, amiket egy olyan világban töltöttetek, amiről mindig is tudtátok, hogy valójában nem az Otthonotok, akkor ez segíteni fog emlékezni a nálunk tett látogatásaitokra a magasabb dimenziókban.

Továbbá tisztában vagyunk azzal, hogy a belső tapasztalataitokkal kapcsolatban sok kétely merült fel bennetek a hosszú évek során, amíg erre a pillanatra vártatok. Ezért egy családtagunk, aki jelenleg földi formát visel, megosztja majd veletek személyes tapasztalatát arról a folyamatról, ahogy ÉNJÉRE emlékezett.

AZ EMBERI KAPCSOLATTARTÓ BESZÉL:
Egyike vagyok azoknak, akik mindig is tudta, hogy nem vagyok olya, mint a többi ember, mármint mindenki más az életemben. Teljesen tiszta volt számomra, hogy nem beszélhettem egyik családtagomnak sem, de még a barátaimnak sem azokról a furcsa dolgokról, amik az elmémben és az álmaimban történtek. Először is, tudtam saját magam sokféle változatáról a Föld bolygó sok különböző idővonalából.

Ami azt illeti, „Föld bolygóként” gondoltam erre a helyre, nem pedig Otthonként. Nem tudtam hol volt az Otthonom, de egyértelműen nem a Földön. A Földdel kapcsolatban mindig úgy éreztem, mintha itt csak látogatóban lettem volna. Az álmaim azt mondták, volt egy másik hely, ami az Otthonom volt, és erre a helyre, a Földre, csak látogatni jöttem. De nem élveztem a látogatást.

Rengeteg életre emlékeztem, amikor meglátogattam ezt a bolygót, de egyikben sem voltam boldog. Talán ha emlékezhettem volna, hogy hol volt az otthonom, a szülőbolygóm, akkor találhattam volna valami módot rá, hogy meglátogassam azt a helyet. Talán ha álmaimban elmehettem volna oda, találhattam volna egy helyet, ahol boldog lehettem volna.

De volt egy nagyon sötét hely, amin át kellett kelnem, ha álmaimban megpróbáltam Hazamenni, és évtizedekbe telt mire megtanultam átjutni ezen a sötét helyen. Ez a hely nem körülöttem volt, hanem bennem, akárcsak az Otthonom.

Persze jól tudtam, hogy nem szabad senkinek sem elmondanom, hogy azt hiszem, egy Otthon van bennem, ezért bölcsen megtartottam magamnak ezt az információt. Tulajdonképpen, a dolgok, amik bennem voltak, egyértelműen nem abból a világból származtak, amit magam körül láttam. Szerencsére volt egy hatalmas Fehér Fénylény, aki az idő nagy részében velem együtt volt, és feltétel nélküli szeretetet adott és kérdéseket a válaszaimra. Tudtam, hogy ezt az információt is magamban kell tartanom.

Ebből kifolyólag a valódi életemet magamon belül éltem, és úgy tettem, mintha jelen lettem volna a külső életemben. Azonban a külső életem nem az ÉN életem volt; az az élet volt, amit meglátogattam. Annyira szerettem volna Hazamenni, de fogalmam sem volt, hogy hol volt az Otthonom, csak annyit tudtam, hogy bennem van. Ezért úgy tettem, mintha a rajtam kívül álló világ valódi lett volna, míg rendkívül hiányzott a belső Otthonom.

De azért lefektettem néhány szabályt azzal a valakivel, aki erre az idegen bolygóra rakott engem. Először is, azt mondtam, nem leszek háborúban. Azt mondtam nekik, akárkik is voltak, hogy megtagadom, hogy bármilyen háborúban legyek, ezért vigyenek el innen, ha arra kerülne sor. Azt is nagyon fiatalon megtanultam, hogy ha azt mondtam „NEM, ez NEM része a valóságomnak!”, akkor az esemény nem következett be.

Természetesen voltak más dolgok, amik megleptek, és tényleg bekövetkeztek, de ezeket mind túléltem és elfelejtettem (vagy betaszítottam a tudatalatti elmémbe). Ami azt illeti, az ezen a bolygón töltött időm nagy részét elfelejtettem, és lecseréltem az Otthonom emlékeivel. Végül amikor megtanultam hogyan irányítsam a hétköznapi életemet ezen a bolygón, végre elkezdtem beilleszkedni ebbe a valóságba.

Azonban már jól benne voltam a felnőttkorban mire a Szülőbolygóm miatti mély magány elkezdett enyhülni, és elkezdtem megtanulni hogyan lehetek boldog ezen a bolygón. Valójában a bolygó, ami maga a természet, mindig is a barátom volt. Láttam a sok tündért és más elementálokat, ahogy gyermekkoromban csatlakoztak hozzám játszani.

Azon gondolkoztam, hogy ha már egyszer ezen a bolygón kell élnem, nem élhetnék legalább olyan helyen, ahol beszélhetünk a tündérekről és a csodálatos barátaikról? „Lépj be a képzeletedbe.”, ez volt az egyetlen válasz, amit kaptam. Ezért beléptem a képzeletembe és egész boldog voltam ott.

De voltak olyan dolgok, amiket a külső világomban meg kellett csinálnom, és amiknek nagy részét nem élveztem. Mindazonáltal tudtam, hogy ezeket a dolgokat meg kell csinálni annak érdekében, hogy életben maradhassak ezen a bolygón. Viszont sokszor nem érdekelt, hogy életben maradok-e itt, mert igazán haza akartam menni. Ilyenkor beszélt hozzám a Fénylény, és olyan dolgokat mondott nekem, amikről tudtam, hogy senkivel sem oszthatom meg. Őrültnek hittek volna, és talán az is voltam.

Aztán a Fénylény azt mondta, jegyezzem fel a bennem történő dolgokat, amitől azok valódibbnak tűntek. Azonban semmi dolgom nem volt az információval, szóval egyszerűen csak megtartottam magamnak sok éven át. Egészen addig, amíg a Fénylény azt nem mondta, hogy osszam meg az információmat a világgal az interneten keresztül. Nos, gondoltam, amíg senki sem tudja, hogy én vagyok az az őrült, aki az információt leírja, akár meg is csinálhatom.

Amint elkezdtem megosztani a belső világomban megtanult dolgokat, a külső világom tulajdonképpen elkezdett boldogabbá válni. De sok évig nem vettem észre a kapcsolatot ezen tények között. Most, hogy megoszthatom a belső életemet, arra kértek fel, hogy kommunikáljak az Otthonomból származó emberekkel, akik látogatóban vannak ezen a bolygón, hogy segítségünkre legyenek. Amikor becsukom a szemem, egy személyt látok, mert ez a belső barát nem tűnik ragyogó fénynek.

Ez a személy nagyon is embernek tűnik, pontosabban egy férfinak. Egyenruhában van, ami nagyon hasonlít ennek a bolygónak a katonai egyenruháira, de tudom, hogy NEM erről a bolygóról származik. Nagyon magas, szőke hajú, és kék szemű. A szeme nagyon vigasztaló, de mégis valamiért aggódik. Mondani akar nekem valamit, de az az érzésem, lehet hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. Szerencsére most mennem kell, ezért egyelőre félbehagyhatom ezt a kommunikációt.

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Forrás:http://suzanneliephd.blogspot.co.uk/2013/03/plieadianarcturian-alliance-landing.html

Reklámok