Archive for február, 2013


Arktúriai Csoport / 2013. február 24.

Marilyn Raffaele közvetítése

Üdvözlet, drágáink! A jelenlegi helyzethez – melyben most sokan találhatjátok magatokat – bátorítást és tanácsokat szeretnénk adni ma nektek. Óriási változások mennek végbe minden élő személy fizikai, érzelmi és mentális testében. Az eonok óta a sejtszintű memóriában tárolt – és még ma is tárolt – régi energiák felszabadulnak. E folyamatnak rengeteg energiára van szüksége, így gyakran gyengének érezhetitek magatokat és azon tűnődtök, hogy talán valami fizikai problémátok van. Becsüljétek meg ezt a folyamatot azokon a napokon, amikor kimerültnek érzitek magatokat! Feküdjetek le és csak pihenjetek, ha tudtok. Csak a legszükségesebb fizikai dolgot tegyétek meg, ha a munkahelyeteken kell lennetek! Ez a fáradtság el fog múlni és napról napra változni fog.

Ez annak az ideje is, amikor sokan idegesnek, zavarodottnak és nyugtalannak érezhetik magukat a következő lépésükkel kapcsolatban. Ne próbáljátok meg ezt kiszámítani! Megtanítottak benneteket arra, hogyan kell tervezni és hogyan kell használni az elméteket az adott helyzetek megoldására. Nem így kell lennie a jövőben! Megtanuljátok, hogy elengedjétek azt a szükségletet, hogy mindent tudjatok és ehelyett csak figyeljetek és bízzatok az egyre erőteljesebb intuíciótokban, miközben nem próbáltok mindent kitalálni az elmétekkel. Az elme – annak legtisztább értelmében – a tudatosság egy sugárútja. Ha a felemelkedést választottátok és azon munkálkodtok, hogy megértsétek a mélyebb igazságokat, akkor minden a terv szerint halad annak ellenére, hogy esetleg úgy látszik, mintha nem történne semmi. Nem szükséges tudnotok, hogy pontosan mi fog történni a világon és személyesen veletek, hiszen ez még kibontakozóban van. Az a feladatotok, hogy ezt lehetővé tegyétek azáltal, hogy az igazságra figyelve maradtok meditáción keresztül és gyakoroltok, miközben energetikailag kimaradtok a körülöttetek lévő negatív történésekből. A világ egy magasabb rezgésszintre tolódik és az igazság minden egyes darabja, melyről tudomásotok van, hozzáadódik, így segítve az eltolódás előidézését.

Ha úgy érzitek, hogy bizonyos ételeket nem kívántok olyan mennyiségben, mint amennyit azokból korábban ettetek, akkor egyszerűen ne egyétek meg többé azokat, vagy ne olyan mennyiségben egyétek, mint korábban. Ha úgy találjátok, hogy a korábban szeretett szórakozások már nem rezonálnak veletek, akkor ne próbáljátok újra és újra új életre kelteni – hiszen legtöbb esetben ezek már bevégeztettek. Erőteljes változások történnek minden szinten, drágáink! A barátok között, a családban, a szeretett és nem szeretett dolgokban, a gondolkodásmódokban és meggyőződésekben…ezek új helyet keresnek a tudatosságotokban. Az egyetlen hiba az, ha továbbra is azokhoz a dolgokhoz ragaszkodtok, melyeknek már megszűnt a létjogosultsága. „Menjetek az árral!” – mint ahogy azt mondjátok! Becsüljétek meg az intuíciótokat és tegyétek azokat a dolgokat, melyek felé vezetnek benneteket minden egyes pillanatban még akkor is, ha épp arról van szó, hogy lefeküdjetek és ne csináljatok semmit!

Az emberiségnek megtanították, hogy minden egyes pillanatban fizikailag és mentálisan is foglalkoztassa magát és erre állandóan szükség volt a korábbi fizikai életetek során is; de az új energiában az elme és a test „lefoglalása” egyszerűen nyugtalanságot idézhet elő, mely időnként megbetegíthet benneteket. A telefon, média, elektronikus játékok, stb. 24 órán át tartó folyamatos zaja nagymértékben kizökkenthet a középpontotokból, disszonáns lehet a magasabb frekvenciákkal és egyszerűen arra szolgál, hogy benneteket a régi dolgokhoz kötve tartson. Engedjétek el az effajta dolgokhoz való ragaszkodásotokat függetlenül attól, hogy a világ milyen erőteljesen mondja azt nektek, hogy ezek „muszáj”-dolgok. Nem azt mondjuk, hogy fel kell adnotok a dolgokat vagy a játékokat, melyeket még élveztek, hanem azt mondjuk, hogy azokat a megfelelő helyükön kell tartanotok és szem előtt kell tartanotok, hogy ezek nem szükségesek.

Ma olyan energiáról szeretnénk beszélni nektek, mely egy olyan téma, amiről mindannyian olvastatok vagy hallottatok már és melyet gyakran még nem mindenki ért teljesen. Az energia az Isteni Tudatosság rezgése vagy esszenciája; ezért ez a lényege mindennek, ami van és ez az, amely minden létezőt összeköt – ez az, amit ti Szeretetnek hívtok. Az energia nagyon sűrűnek és nehéznek tűnik egy kevésbé fejlett, téves elgondolásokkal és meggyőződésekkel teletömött elme számára. Amint a tudatosság szintje nő, az energia egyre könnyebbé és könnyebbé válik és a magasabb dimenziókban tiszta Fény lesz. Egy ember aurája az az energiarezgés, melyet az adott személy egy meghatározott időben kinyilvánít. Egy személy auráját alkotó színek ennek a tiszta fénynek az oldalait mutatják. A meggyőződések, korábbi tapasztalatok, képességek, egészség, stb. folyamatosan változó kvalitásai mind kinyilvánulnak e tiszta fény szétszóródásában. Egy adott személy tudatossági állapota jelenik meg az aurájában és ez az ő személyes energiamezeje.

Mindig mondjuk nektek, hogy küldjetek fényt annak, aki nehéz időket él. Ez azt jelenti, hogy lássátok a tiszta fehér vagy arany színű Fényt, ahogy az áramlik felé és körülveszi őt. Ha ő megengedi, akkor ez segíteni fogja őt, hogy felemelkedjen ebbe a magasabb, világosabb rezgésállapotba. Néha valaki visszautasítja a Fényt és azt fogjátok tapasztalni, hogy ez az áradás blokkolódik. Ha ez történne, akkor egyszerűen küldjétek el a fényt az adott személy Felsőbbrendű Énjének, hogy az akkor adja át, amikor az adott személy elfogadja.

A színek egyszerűen olyan oldalak vagy minőségek, melyek a tiszta tudatosságból válnak ki, mely fehér színként látszódik. Sok gyógyító technika tanítja azt, hogy az egyik szín erre van, a másik meg arra. Ez igaz is, mivel minden színnek megvan a maga „feladata” – hogy így mondjuk. Mind ennek a teljességnek – mely az Isteni Tudatosság – egy-egy oldala. Mindazonáltal, amikor fényt küldötök valakinek, egyszerűen csak tiszta fehér vagy arany színűt küldjetek, mivel a Fény tudatosság és az embernél sokkal jobban tudja, hogy a másik személynek mire van szüksége. Ha kaptok egy bizonyos színt, miközben ezt csináljátok, akkor vezetve vagytok arra, hogy ezt a sugarat is küldjétek el a másikkal együtt. St. Germain ibolya színe az átváltozás energiáját hordozza és ezért van az, hogy olyan gyakran hallotok az ibolya színnel kapcsolatos utalásokat. Az ibolya sugár egy erőteljes energia, melyet magatokra is használhattok. Fényképezzétek le magatokat úgy, hogy ibolya lángban álló templomban álltok ibolya színben azzal a szándékkal, hogy ez minden régi és elmúlt dolgot újjá és magasabbá változtat át.

Az energiarezgést a harmadik dimenzióban jól és rosszul is lehet használni. Ha az energiát elektromosságként használjátok, akkor el is tud pusztítani. Egyesek önző célokra próbálják és használják az energiát, mely a sötét művészetek esszenciája. Jelenleg érzitek az új és magasabb energiák intenzitását, amint azok újjá alakítanak benneteket. Ezért tapasztaltok zúgó hangokat a fejetekben, fülcsengést, szédülést, erőteljes szívdobogást és sok más furcsa fizikai tünetet, melyek megrémítenek benneteket, ha nem értitek, mi történik.

A teljes éneteket alkotó energia millió, számotokra nem is ismert módon változik és ez sosem történt még így korábban, miközben az emberek a fizikai testükben voltak. Emiatt ti egy teljesen új forgatókönyvet mutattok sok, más bolygókról származóknak, akik közelről figyelik ezt a folyamatot. Próbáljatok meg nem félni függetlenül attól, amit tapasztaltok ez idő tájt, drágáink! Egyszerűen engedjétek meg a folyamatnak, hogy kibontakozzon és tegyétek azt, amire vezetnek benneteket még akkor is, ha az éppen „semmi” [a semmittevés – pl. pihenés, stb. – a ford. megj.]

Kérjük, hogy legyetek tudatában annak, hogy ha erőteljes fizikai dolgokat tapasztaltok, melyek nyugtalanítanak benneteket, akkor teljes mértékben megfelel, ha elmentek az orvoshoz, de értsétek meg azt is, hogy ezekről a dolgokról gyakran kiderül, hogy nem mások, mint a régi sérelmek, emlékek, fogadalmak vagy a múltból vagy jelenből származó bármilyen más dolgok, melyek túlságosan nagy intenzitásúak ahhoz, hogy a sejtszintű vagy érzelmi memóriátokban tárolódjanak.

Minden rendben, drágáink! Minden a terv szerint halad!

Mi vagyunk az Arktúriai Csoport

Csatornázta: Marilyn Raffaele

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: http://www.onenessofall.com/newest.html

BLOSSOM / 2013-02-05

blossom-blog-new short

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. február 5.

Blossom Goodchild közvetítése

Álomból valóság

Blossom: Üdv … és ahogyan Fehér Felhő [White Cloud] mindig indít … legyetek szívből üdvözölve Barátaim! Ez az energiák kétségtelenül káoszt okoznak, ha a régi energiákkal keverednek! De most abszolút világosan látom mi történik a régi dolgok eltávolítása kapcsán, amivel az ember folyamatosan konfrontálódik velük, míg meg nem oldja őket. Bennem él a TUDAT, hogy minden az Isteni terv szerint alakul, minél jobban felkészülünk az Új Föld áttöréséhez… a csodás napsütésbe belemerülve. Szeretnétek ehhez mondani valamit? 

Fény Föderációja: Legyetek üdvözölve. Valóban ez történik. Amint az ember lényének egy magasabb aspektusát eléri, szükségessé válik annak elengedése, ami már nem szolgálja őt. Erről már több ízben beszéltünk, azonban ha ténylegesen megtörténik… közel sem olyan kellemes átélni, mint a szavak egyszerű olvasása.

Másrészt… hadd mondjuk azt, ha már mindez megtörtént…akkor a szavaink az ÚJ ÉLETRŐL és amit az Új KORRÓL meséltünk… sokkal örvendetesebben élhetőek meg, mint csupán a szavak olvasása! Ezen öröm elé néztek ti is.

De ezzel egyidőben… ha ti is így döntötök, MOST IS A TIÉTEK LEHET!

Mert amiről beszélünk, az egy ÉRZÉS. Választhatjátok ebben a pillanatban, hogy megtapasztaljátok a TUDÁST és a SZERETETET amik TI VAGYTOK… de azt is választhatjátok, hogy átadjátok magatokat az alacsonyabb rezgéshullámoknak, melyek belevájták magukat szívetekbe, …hogy életben maradhassanak, mivel oly régóta kísértek benneteket és megtesznek mindent, hogy maradhassanak. De TI TUDJÁTOK, hogy ezt nem tehetik meg. Ez nem egyszerű lehetőség, hogy egy bizonyos állapotot…vagy lelkeket, amiket-akiket ’kinőttetek’ elengedjetek és mégis, ha kívánjátok, szükséges lehet a kapcsolat fenntartása. Akkor valójában azt mondanánk, hogy ebben az esetben már nem csak hogy szükséges, de elkerülhetetlen!

Minél erősebben megismeritek ÚJ ÉNETEKET… annál jobban TUDTÁBAN vagytok, hogy a réginek mennie kell…és ha a ’kapcsolót’ elfordítjátok, akkor előfordulhat, hogy az energia céltalanul kering, bizonytalan abban, hogy mi micsoda.

ISMÉT HANGSÚLYOZNÁNK MENNYIRE FONTOS… ÉRZÉSEITEK KÖVETÉSE.

Mi ad nektek JÓ ÉRZÉST?

Blossom: Valóban egy ilyen érzelmi keveredést ÉRZEK, de ÉRZEM/TUDOM, egy számomra új szinten, hogy jön a ’változás’. 

Fény Föderációja: Már megérkezett a változás, legkedvesebb Blossom.  A változás sok világotokba bebetonozott dolgot eltolt és kioldotta a sötétség láncait. Most eljött annak az ideje, hogy ezt ti is elfogadjátok és felismerjétek, hogy a mélyen gyökerező negatív hatások eltűnnek a Föld atmoszférájából és… ha útközben az Újjal összekeverednek, akkor ennek kétségtelenül hatása van.

Blossom: De, ez így volt minden eltolódásnál [Felemelkedésnél], ezt így mondták nekünk… vagy ez mégsem igaz?

Fény Föderációja: Természetesen.

Blossom: Eljön majd valaha az az idő, amikor nem lesz több eltolódás?

Fény Föderációja: Nem. De értsétek meg, amint ti és a bolygótok magasabb rezgésszintre emelkedtek… a SZERETETET egy másik szinten éli meg énetek önmagatokkal. Minden, ami megtette a kötelességét visszamarad és megengeditek a feloldódását. Tehát az elkövetkezendő napokban ’eltolódások’ lesznek megfigyelhetőek… amint belép az egyén az ARANY KORBA, már nem lesznek kellemetlenségek, mert eljön az idő, amikor semmi kellemetlen nem lesz, amit hátra kéne hagyni. A Felemelkedés folytatódni fog tovább, önmagatok magasabb fokú megértése felé. Ez pedig csak örömet fog hozni számotokra.

Földi emberek… azokat közületek, akik úgy ÉRZIK, hogy elvesztették a ’fonalat’, a történésekkel kapcsolatban, hogy történt-e egyáltalán valami…hogy úgy érzik elvesztik a ’reményt és a hitet’, arra kérünk, hogy nézzetek mélyen önmagatokba és TUDJÁTOK… 

VALÓBAN A LEGMAGASAB SZINTŰ ÁTVÁLTOZÁS TÖRTÉNIK EBBEN A PILLANATBAN!

PONTOSAN ITT ÉS MOST!

Akartátok a változásokat a bolygótokon, nem igaz?! És itt van…de sokan közületek úgy döntenek, elnyomják magukban, mert nem elvárásaik szerint történt. Nem azt mondtuk nektek, a váratlant várjátok?

Blossom: Igen. Elfogadjuk mindezt. Azonban…sokunknak A VÁLTOZÁS, amire vártak… kapcsolódott a bolygó, a rajta élő lelkek meggyógyításában való támogatáshoz, új technológiákhoz, amelyek hozzásegítenek minket a változáshoz… valamifajta jelet vártunk, amiből TUDHATJUK, hogy nem vagyunk őrültek… tudjátok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban! … Mégis érdekes látni, hogy eddig semmi nem vehető észre mindebből… bár érzékelhető változás önmagunkban…egy NAGY VÁLTOZÁS…ha úgy döntünk, elismerjük és kitartunk mellettük!  

Fény Föderációja: És ezért legkedvesebb barátok…nem látjátok? Nem értettétek meg? Még mindig csukva tartjátok a szemeteket?

Ez a változás, melyet a bennetek felismerhető „KÜLÖNBSÉGNEK’ neveztek…pontosan az, amiről szó van! Pontosan ezek a dolgok azok, amiről azt gondoltátok ezek lesznek A VÁLTOZÁSOK! Mert, amikor TI teljesedtek ki.. akkor VÁLTOZTOK…akkor emelitek fel MAGATOKAT…TI engeditek el a régit…TI TUDJÁTOK KIK VAGYTOK…MINDAZOKAT A DOLGOKAT AMIRE VÁGYTOK, azt…TI fogjátok megteremteni.

Blossom: Abból indulok ki, hogy ezt meg is FOGJUK valósítani…egészen a veletek való találkozásig vagy legalább az űrhajók tömeges jelenlétéig stb…. mindehhez elegendő a növekvő rezgésszintünk, hogy mindez megvalósulhasson, ugye? De most őszintén… miért tettétek ezeket az ígéreteket, amikor TUDTÁTOK, hogy nem vagyunk a megfelelő rezgésszinten, hogy mindez meg is valósulhasson?

Fény Föderációja: Ez egyszerűen a MOST értelmezéséből fakad és az IDŐ félreértelmezéséből. Mi nem az időben élünk. Mi a MOSTBAN élünk és TUDJUK, mi jön és mi LESZ.

Blossom: De december 21. előtt és más időkben, szavaitok elérték a forráspontot, mintha rövidesen történne valami… és mindannyian előre örültünk …és aztán… ó jaj! ….Miden összedőlt.. és folytattuk tovább ahol abbahagytuk …. ennek számomra nincsen értelme. 

Fény Föderációja: Számunkra … viszont nagyon is van értelme. Mert ez a ’felfokozott hangulat’, amit felépítettünk sok dologgal kapcsolatban, a MI IGAZSÁGUNK, arról ami valóban történni fog.

Blossom: Jó … rendben … de például … karácsony előtt A TÖRTÉNÉSRŐL … beszéltetek…Folyamatosan ezt emlegettétek…. és ez nekünk úgy jött le, mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne… tehát december 21-én. MOST… már alig említitek fel. Ez az, amire gondolok. Ez az, amit nem értek …és minden bizonnyal nem vagyok ezzel egyedül.

Fény Föderációja: Legkedvesebb Blossom … Kedveseink … Mi azt szeretnénk, ha ti az általatok ’felfokozott hangulatnak’ nevezett állapotba kerüljetek, …mert ha ebbe a felfokozott hangulatba kerültök bármivel kapcsolatban… felemelitek a saját rezgésszinteteket. Képzeljétek el milyen hatása van, ha a tömegek ebben a felfokozott hangulatban jönnek össze. Képzeljétek el, hogyan emeli meg saját rezgésetek, az egység részeként a bolygót és a tudatototokat.

Blossom: Igen … de ha nem lesz belőle semmi… bizonyára hasztalan…valójában… nem omlunk össze ismét… és nem fordítunk visszájára mindent, magunkat is beleértve?

Fény Föderációja: Egyáltalán nem.

Blossom: Hát ezt meg hogyan? Ez nem olyan, mintha két lépést tennénk  előre és ötöt hátra?

Fény Föderációja: Mi ezt nem így látjuk. Mert minden emelkedéssel és süllyedéssel… az erőtök….a TUDÁSOTOK… mélyebben ágyazódik be a szívetekbe.

Blossom: Hát ebben nem vagyok olyan biztos. Sokan azt mondanák, kevesebb lesz az erőnk!

Fény Föderációja: Ezt megkérdőjelezzük. Igen, biztosan… az ember mindent kétségbe vonhat és valóban lehetnek olyan pillanatok, amikor elveszíti a kapcsolatot az igazsággal… de csak egy nagyon rövid időre a LÉTBEN. Mégis nem mondanád te magad is Blossom, hogy mindig lábra állsz utána… egy megerősített HITTEL a szívedben?

Blossom: Feltételezem, hogy az idő múlásával… az évek során…mindaz után amit végigcsináltunk…hogy TUDATOSODJUNK, hogy egy nap minden értelmet nyerjen és én végtelenül elégedett leszek és ezért folytattam tovább…még ha olykor csak egy cérnaszálon függtem… minden Nagyon Jó lesz!

Fény Föderációja: Képzeljétek el, hogy a következő éjjelen azt álmodjátok, hogy egy osztályteremben vagytok valahol… Sokan lennének ebben a teremben, akiket ismertek… egyesek egészen közeli ismerősök… mások csak ismerős arcok…vannak olyanok is akiket csak ’látásból’ ismertek. Arról oktatnának benneteket, ami éppen zajlik [a Földön], miközben megtapasztaltok egy életet a Föld bolygón, ezekben az ígéretes időkben. Miközben informálnak benneteket ezekről a történésekről… egyre nő az izgalom a jelenlévők körében.

A BIZONYOSSÁG, hogy egyszerűen A FÖLDÖN KELL TARTÓZKODNI… RÉSZT VENNI, … ENNEK A NAGY ÁTALAKULÁSNAK A RÉSZESEKÉNT… minden lényt a megtiszteltetés és a szeretet érzése tölt el.

Miközben ott ültök és informálódtok ERRŐL AZ ISTENI TERVRŐL… alig várjátok már, hogy megérkezzetek oda.

Gondolkodjatok el ezen,

GONDOLKODJATOK EL ERRŐL AZ ÉRZÉSRŐL, HOGY KIVÁLASZTOTTAK LETTETEK, A NAGY TÖMEGBŐL, HOGY EBBEN AZ IDŐBEN A FÖLDÖN LEGYETEK.

TI VAGYTOK … AZ ERŐSEK LEGERŐSEBBIKJEI!!!

Ezután… az álom azon a részéhez értek…ahol elmondják nektek, hogy MINDEN, AMIT AZ IMÉNT MONDTAK NEKTEK…ARRA NEM FOGTOK EMLÉKEZNI. Úgy döntötök, hogy nem vállaljátok? Úgy döntötök, hogy alkalmatlanok vagytok a feladatra? MINDEN BIZONNYAL NEM! Ez az információ egyáltalán nem nyugtalanít benneteket…mert tudjátok, ez része a tervnek!!! Azt mondják nektek…hogy akkor, amikor minden „fázison” túl lesztek… visszatér az emlékezetetek, …és hogy TI EZT A TUDÁST A SZÍVETEK SZERETETÉN KERESZTÜL ISMERITEK FEL. Mert a felismerés az álombeli osztályteremben érzett SZERETETHEZ vezet el benneteket, amit oly jól ismertek.

MEGMUTATJÁK NEKTEK AZ ISTENI SIKERT.

Miközben ezt elmondják nektek… a teremben a SZERETET LEGVILÁGOSABB FÉNYE sugárzik. Már nem látjátok az ismerős arcokat… már nem láttok semmit… mert TI MAGATOK VAGYTOK EZ A SZERETETFÉNY és ebben a pillanatban MINDENT MEGÉRTETEK!

ÉRZÉKELITEK az ismerős arcokat, mert ott vannak veletek. Ebben a pillanatban MINDENKI SZÁMÁRA MINDEN VILÁGOS.

A fény eltűnik és ti ismét az osztályteremben vagytok. Egy olyan élmény emlékével, mely mindig veletek lesz… és kinyilatkozik… amikor az ISTENI TERVBEN az szerepel.

Felébredetek egy szép álomból. TUDATÁBAN vagytok álmotoknak…hogy mennyire?…Nem igazán tudjátok felmérni…csak homályos képek és ÉRZÉSEK itt meg ott.

És most szeretett Családunk…. teljes és mély SZERETETTEL és BIZONYOSSÁGGAL közöljük veletek:

EZ NEM ÁLOM VOLT! 

Szeretnénk most ma itt befejezni … Egy kicsit hirtelenszerűnek tűnhet… de ISMERJÜK az ilyen döntések jelentőségét.

SZERETÜNK BENNETKET!

Blossom: Ahogyan mi is szeretünk titeket. Szeretettel és hálával!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: Blossom Goodchild

 

 

Szíriuszi Fénytestvérek üzenete / 2013. február 24.

Shogun Amona közvetítése

A szeretet-tudat 

Szeretett földi nővéreink és fivéreink – a Fény és a Szeretet birodalmából köszöntünk benneteket. Fénytestvéreitek vagyunk a Szíriusz rendszerből és a teremtés Nagy Kék Páholyának egységfrekvenciájából beszélünk hozzátok. Tudatotok – kollektív tudatotok – szintje emelkedik tovább és tovább, felismeritek és érzitek általa a minden élőben jelen lévő egységet.  Az egység – a teljesség – mely minden élőlényből Isteni minőségként sugárzik, egyre közelebb kerül látómezőtökhöz és ez a megszokott észlelést – a dolgok értelmezését, kicsit összezavarja.

Ezzel egyidőben felismeritek azonban, hogy az elválasztottság útját járva megtanultátok, hogy újra a teljes képet, az egységet szemléljétek. Egyszerűen felismeritek a lehetőséget, mely bármely élethelyzetben kínálkozik. Még akkor is, ha néha az [egységtől való] elválasztottság illúziójába feledkeztek, kezditek megérteni, hogy létezik a szeretet tudata, mely mindig biztonságot ad és üdvözöl benneteket. Kezditek megérteni, hogy még az Egó Énetek is benneteket szolgál és végül a szeretet útjára vezet, mert az Egó Énetek is a szabadságot keresi és ez az irányultság mindenkiben közös.

A Fény, a Szeretet, az eredetetek kutatása, minden lélekben ott szunnyad, és egyre erőteljesebben törnek fel az ezzel kapcsolatos emlékek. Így a bennetek rejlő igazság a Lélek-Éneteken keresztül utat talál az [Egó] Énetekbe és magával hozza a Szeretet Isteni észlelésének elsődlegességét. Azt a Szeretetet, mely egyszerűen és ítélkezéstől mentesen áramlik. Ez az érzés tetszeni fog nektek és minél jobban beengeditek életetekbe, annál nagyobb szabadságot, örömöt áramoltattok Énetekbe. Így horgonyozzátok le a Szeretetet énetek kollektív mezőjébe, mint egy felfelé ívelő spirál, mely felemel benneteket és elvezet az önmegismeréshez, valódi Énetek tükreként, mivel a valódi Énetek maga a Szeretet. Minden a Szeretet Isteni terve szerint bontakozik ki. Mindannyian a Szeretet útján járunk. Mi mindannyian magunk vagyunk a Szeretet. Egyek vagyunk.

A Szíriuszi Fénytestvérek.

Szeretettel, örömmel és az összetartozás érzésével…………Shogun Amona

Csatornázta: Shogun Amona

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás:  http://www.shogun-amona.net/channeling-botschaften/sirianische-lichtgeschwister/

Arktúrusziak / 2013. január 26.

Suzanne Lie közvetítése

 ÉLET A MULTIVALÓSÁGOKBAN

6. RÉSZ

Az ÉN embriója

 HoloWorld6

Drágáink!

ÉNETEK embriójával vagytok most várandósok tudatotok mezőjében. Ez az Embrió az igazi Multidimenzionális ÉNETEK megnyilvánulása, aki végig fog majd vezetni titeket személyes és planetáris felemelkedésetek folyamatában. Számos felemelkedő embert nagy kétségek gyötörték, amikor a felemelkedés ideje úgy tovaszállt, mint egy égen átvonuló felhő. Nem láttátok, hogy mi ment végbe az ÉNETEKBEN, mert az Igazság helyett inkább a hologramba néztetek bele.

Ez az Igazság mindannyiótok esetében más, ez teszi olyan dicsőségessé számtalan inkarnációtokat a polaritás és egyéniség világában. Ez az egyéniség lehetővé tette számotokra, hogy megtaláljátok Létezésetek egy személyes megnyilvánulását, ami úgyszólván egyedi a Multiverzumban. Ahogy már láthattátok, rengeteg negatív mellékhatása van annak a szintű egyéniségnek, amit a világotok megtapasztalt.

A legfőbb negatív mellékhatás a Multidimenzionális ÉNETEKKEL való kapcsolatotok elvesztése. Az egyéniség, amit a világ nektek tanított, saját világszemléletetekbe taszított titeket, ami gyakran különbözik azokétól, akikkel megosztjátok életeteket. A valóságnak ezek az eltérő szemléletmódjai könnyen küzdelemhez vezethetnek, ami elég gyakori jelenség. Viszont ha ÉNETEKEN belül megfordultok, látni fogjátok, hogy ez az egyéniség is a rengeteg illúzió egyik verziója, amiben éltetek.

ÖNMAGATOKON belül található az ÉNETEK, ami létrehozta a szeparáció illúzióját, és ami az egyéniség megjelenéséhez vezetett. Ez az illúzió azt jelenti, hogy ha bárki közületek bármit csinál, gondol, érez, kíván, vagy kifejez, kizárólag rá lesz hatással. Azonban amikor vettek egy pillantást a mátrixra, ami a szeparáció illúzióinak formátuma világotokban, látni fogjátok, hogy mindannyian teljesen és végtelenül össze vagytok kapcsolódva.

Az egyéniségetek valójában a személyes szikrapontotok a Mátrixban, amin keresztül összekapcsolódtok az összes többi egyéni szikraponttal. ÉNETEK Embriójában megfigyelhetitek, ahogy szikrapontotok lehetővé teszi nektek, hogy kölcsönhatásba lépjetek a Mátrix-szal, ami összeköt titeket az összes többi szikraponttal. Tulajdonképpen a Mátrixból láthatjátok az energia áramlását, ami megosztja az ÉN szemléletmódjait személyes szikrapontján keresztül.

Ezért azt kérjük, gyönyörű képzeletetekben fordítsátok meg a szemeteket és húzzátok félre a függönyt, hogy láthassátok ki hozza létre az illúziót. Igen, az illúziótok teremtője TI vagytok. Látjátok hogyan teszi egyéniségetek mindannyiótok számára lehetővé, hogy láthassátok az energiának ugyanazt az áramlását kicsit más módon? Értitek hogyan osztja meg közületek mindenki egyazon áramlásról alkotott saját értelmezését, és hogyan vetíti ki szikrapontján keresztül a háromdimenziós valóság illúziójába?

Ezen felül mind azt hiszitek, hogy különbözőek vagytok. Emiatt számos szerepet vállaltok, hogy változatosságot hozzatok a valóságba amit MINDANNYIAN együtt hoztok létre. De elfelejtettétek, hogy KÖZÖSEN hozzátok létre ezt a valóságot. Elfelejtettétek, hogy egy hatalmas szövetben éltek, amit több mint 7 milliárd szikrapont épít, akik kivetítik szemléletmódjaikat a fizikai világotok illúziójába. Mindnyájan olyan jó munkát végeztetek valóságotok létrehozásában, hogy elfelejtettétek hogy világotok egy illúzió.

Elfelejtettétek, hogy ha elméteket más irányba fordítjátok, akkor nem az egyéni szikrapontok által létrehozott holografikus képet fogjátok látni, hanem a holografikus képernyőtök Mátrixát. Arra kérünk titeket, fordítsátok meg elméteket. Fordítsátok meg az érzelmeiteket. Fordítsátok meg a szemléletmódotokat. Figyelmeteket és szándékotokat ne a kivetített fény szövetére, hanem a szikrapontotok által kivetített fényre fordítsátok.

Ha így tesztek, rá fogtok jönni, hogy MINDNYÁJAN a fény kivetítői vagytok. Mindnyájan filmvetítő kamerák vagytok, akik kivetítik a valóságról alkotott felfogásukat a háromdimenziós valóság holografikus szövetére. Mindegyikőtök kivetíti a világról szerzett saját egyéni tapasztalatát az egyéni átjáróján és szikrapontján keresztül a háromdimenziós illúzió holografikus képernyőjére. Aztán valahogy mindannyiótoknak meg kell találnia a módját, hogy hogyan lehet a több mint 7 milliárd különböző kivetítést egy olyan összefüggő formába összeszedni, amit ti ismertek.

Azonban a valóságot csak a saját egyéni értelmezésetek által ismeritek, ami több mint 7 milliárd kép hatalmas egyvelegéből áll. Most már értitek, hogy miért vannak olyan képek, amik nem folynak bele békésen a következő képbe? Most már látjátok, hogy némely kép miért olyan nagy, mivel egy bizonyos szikrapont uralni akarja a holografikus képernyőt, míg más képek nagyon kicsik, mert azok a szikrapontok olyan láthatatlanok akarnak lenni, amennyire csak lehetséges?

Ám EGYIKŐTÖK sem láthatatlan ÉNJÉNEK Felsőbb Megnyilvánulása számára. EGYIKŐTÖK sem jelentéktelen a Multidimenzionális ÉNJE számára. A Multidimenzionális ÉNETEK nem a holografikus képen belül létezik, amit valóságnak hittetek. Az ÉNETEK a mátrixon belül áramlik, ami annak a valóságnak az alapja, amit “valódinak” hisztek. Az ÉNETEK tudja, hogy valóságotok csupán egy holografikus kivetítés, és hogy csak TI vagytok valódiak.

Valódiak vagytok, mert a Multidimenzionális ÉNETEK kivetítései vagytok. Nem vagytok tudatában, hogy kivetítések vagytok ebben a “videojátékban”, mert eltévedtetek avatár énetekben, az egyéni holografikus kivetítésetekben. Elfelejtettétek, hogy szikrapontotok egy ablak, amin keresztül betekinthettek a hologramba, aminek ajtaján keresztül becsatlakozhattok a videojátékba.

Ami a legfontosabb, hogy elfelejtettétek hogy szikrapontotok határozza meg, hogy a játék melyik verziójával játszotok. Amikor reggel “felébredtek”, az avatár testetekben találjátok magatokat amiről azt képzelitek, hogy az egyéni énetek. Azt viszont elfelejtettétek, hogy ez a játék egy közösségi játék, és hogy minden adat, ami a játékba bemegy megjelenítésre kerül azon a holografikus képernyőn, amit a világotoknak gondoltok.

Az ÉNETEK Embriója az az ÉN, ami csendesen suttog szikrapontotoknak, hogy emlékeztessen titeket arra, hogy nem kell belépnetek a holografikus illúzióba. Ez csak egy játék. Azok akartok lenni, akik játszanak a játékkal és azt hiszik, hogy az igazi? Vagy inkább az ÉNETEK szeretnétek lenni? Multidimenzionális ÉNETEK kivetíti fényét szikrapontotokon keresztül, hogy kölcsönhatásba lépjen és hozzájáruljon a valóság szövetének több mint 7 milliárd változatához, amik a holografikus képernyőre vetülnek ki.

A felemelkedés nem a videojáték, mert ez a játék nem valódi. A felemelkedés azt jelenti, hogy megfordultok ÉNETEK Embriójában és Multidimenzionális ÉNETEKBE léptek be, nem pedig a holografikus játékba. Azon gondolkoztok, vajon milyen lehet? Milyen lenne, ha egyik reggel arra ébrednétek, hogy észreveszitek, hogy benne vagytok a holografikus játékban, és hogy a játék nem valódi? Ekkor tudni fogjátok, hogy TI igaziak vagytok? Tudni fogjátok, hogy minden ember, növény, állat, és a bolygó minden építményének lényege valódi?

Valódi az a Multidimenzionális Vetítő, aki elküldi fényét a Mátrixba, hogy kivetítésre kerüljön számtalan szikrapontjai egyikén keresztül. Azonban minden szikrapont beleteszi ebbe a Fénybe saját személyes szemléletmódját, amit a valóságról alkotott. Hologram minden ilyen kivetítés, ami rátapad arra a szövetre, ami a valóság több mint 7 milliárd féle megtapasztalását tartalmazza. Valóságotok változatának kivetítése szeretnétek lenni, vagy inkább a Multidimenzionális Kivetítő lennétek, ami kivetíti az Igazságot a Mátrixba?

Mit látnátok, ha megfordulnátok magatokban és nem a hologramba, hanem a Multidimenzionális Vetítő ÉNETEKBE tekintenétek bele? Ha ÉNETEKBEN LÉTEZNÉTEK, tudatosan kivetíthetnétek Fényeteket a Mátrixba, aztán tudatosan befogadhatnátok ezt a multidimenzionális fényt és kivetíthetnétek szikrapontotokon keresztül.

Tudjuk, hogy mindannyian kötődtök a holografikus játékotokhoz. Ami azt illeti mi – az ÉNETEK Felsőbb Megnyilvánulásai – is kötődünk ehhez a játékhoz. Mi is ugyanannyira szeretnénk, hogy jó vége legyen ennek a játéknak, mint ti. Azonban mi tudjuk, hogy ez egy játék, és hogy nem VALÓDI. Annak is tudatában vagyunk, hogy mindegyik szikrapont csak egy a több mint 7 milliárd szikrapontból, akik kivetítik a valóságról alkotott saját változatukat a holografikus képernyőre.

A legtöbb ilyen szikrapont a valóság egy háromdimenziós illúziókra épülő verzióját vetíti ki, mert még nem emlékeznek arra, hogy ők az ÉNJÜK. Ennélfogva csak azt a valóságot ismerik, ami kivetül a holografikus képernyőre. Ezért nem ismerik fel, hogy bármikor kijelentkezhetnek a játékból amikor belefáradnak abba, hogy egy egyénként kell létezniük, aki elkülönül a több mint 7 milliárd másik egyéntől. Nem tudják, hogy újra és újra és újra és újra ezt a játékot játszák. Amikor az “avatár” énjük meghal, végre ki tudnak jelentkezni a játékból.

Szerencsére sokan közületek, felemelkedő emberek közül, kivetítik multidimenzionális fényüket és feltétel nélküli szeretetüket a játékba, de már belefáradtak ebbe a játékba. Mindazonáltal nem akarjátok elveszteni a játékot. Nem akarjátok magára hagyni a játékot, hogy lefagyjon. Meg akarjátok NYERNI a játékot. Úgy akarjátok megnyerni a játékot, hogy emlékeztek rá, hogy a játék nem valódi. Emlékezni akartok, hogy a Fény Multidimenzionális Kivetítői vagytok, nem pedig csak szikrapontok, akik valósnak hiszik a játékot.

Más szóval Multidimenzionális ÉNETEK Embriója akartok lenni. Azt szeretnétek, hogy Embrió ÉNETEK felemelkedjen hatalmas multidimenzionális fényetek és feltétel nélküli szeretetetek egy másik fenséges megnyilvánulásába. Ezért ahelyett, hogy minden reggel bejelentkeztek a játékba és elfelejtitek ÉNETEKET, inkább úgy akarjátok minden reggel a bejelentkezést kezdeni, hogy emlékeztetitek egyéni éneteket, hogy NEM a kivetítés vagytok.

Multidimenzionális Kivetítők vagytok, akik tudatosan bejelentkeznek a játékba, tudatosan magukra öltik avatár énjüket és tudatosan emlékeznek, hogy ők a kivetítők, nem pedig a kivetülés. Most szeretnénk, ha arra is emlékeznétek, hogy Kivetítő ÉNETEK egyike a mi alacsonyabb frekvenciájú megnyilvánulásainknak. Közülünk, Galaktikusok, Égiek, és Felemelkedett Mesterek közül valók vagytok Multidimenzionális ÉNÜNK egyik alacsonyabb frekvenciáján.

ÉNÜNK alacsonyabb frekvenciájaként létrehoztatok és/vagy fenntartottatok egy egyéni megnyilvánulást, hogy MI beléphessünk a Föld Bolygó Hologramba. Mi, akik a Felsőbb ÉNETEK vagyunk, szintén meg szeretnénk nyerni ezt a játékot. NEM akarjuk, hogy a játék úgy érjen véget, hogy a sötét oldali avatár énünk sosem ébred fel. NEM akarjuk, hogy a játék úgy érjen véget, hogy a felemelkedő avatárunk meghal, mielőtt átélnétek a bolygó felemelkedésének dicsőséges élményét.

Tudatában vagyunk, hogy az avatár éneteknek szüksége van a segítségünkre. Most már belátjuk, hogy túl nehézzé tettük a játékot. Létrehoztunk egy játékot, hogy lássuk, képesek-e lények teljesen elszeparált egyénekké válni miközben emlékeznek ÉNJÜK Felsőbb Megnyilvánulására. Ez a játék túl nehéz volt, hogy bárki is nyerjen benne, mert túl sok sötét lélek döntött úgy, hogy sosem fog emlékezni a fényére. Emiatt csináltunk egy holografikus beillesztést a játékba, hogy segítsünk szikrapontunk avatár énjének.

Ez a holografikus beillesztés lehetőséget biztosít, hogy emlékezzetek, hogy TI a MI kivetüléseink vagytok a Mátrixba. Felismertük, hogy ahhoz hogy megnyerhessétek ezt a játékot, emlékeznetek kell arra, hogy nagyszerű multidimenzionális lények vagytok. Ha befelé tudtok fordulni, hogy tudatosan megfigyelhessétek ahogy fenséges multidimenzionális fényünket és feltétel nélküli szeretetünket belétek vetítjük, szikrapontotokat fényátjáróként használhatjátok, amin keresztül  a Felsőbb Fényünk és Szeretetünk kivetítői lehettek.

Egyre több szikrapontunk érkezik el ennek a játéknak a végső szintjére. Ezt a végső szintet “Felemelkedési Otthonként” ismerik. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy annyit sugárzunk nektek kollektív fényünkből és szeretetünkből, amennyit csak elbírtok. Így képesek vagyunk felébreszteni az alvó avatárokat, át tudjuk alakítani a sötét oldal avatárjait, és teljesen tudatossá tehetjük ÉNETEK Embrióját.

Kedves felemelkedők, most már értitek miért vagytok annyira fáradtak és miért van szükségetek olyan sok alvásra? Értitek már miért szenvedtek olyan sok átalakulási tünet miatt (betegség), vagy hogy miért vagytok zaklatottak, idegesek és/vagy depressziósok? A kis, alacsony frekvenciájú avatár testetek a maximumig van terhelve.

Szerencsére egyesülni tudtok velünk, a Felsőbb Megnyilvánulásotokkal, hogy újratöltsétek és kibővítsétek tudatotokat, hogy tudatosan befogadhassátok és kivetíthessétek multidimenzionális fényünket és feltétel nélküli szeretetünket a közös játékunkba. Persze MINDEN élet valódi. Viszont az élet illúziója nem valódi, mivel az energiaminták torzulása. Ezek az eltorzult energiaminták a harmadik és negyedik dimenzió nagyon alacsony frekvenciáján rezegnek.

Másrészről, ezzel az új beillesztéssel belétek, ÉNÜNK Embrióiba tudjuk vetíteni multidimenzionális fényünket és feltétel nélküli szeretetünket. Ezután ki tudjátok vetíteni a Fényünket a 3D-s hologramba. Ily módon Multidimenzionális Kivetítőivé válhattok a fény legmagasabb frekvenciáinak, ami a feltétel nélküli szeretet. Ahogy a Fény és Szeretet belétek, és utána a hologramba vetítődik, a szeparáció és polarizáció illúziója egyre nagyobb mértékben fog átalakulni az Egyesülés és az Egység igazságává.

Azzal zárjuk ezt az adást, hogy emlékeztetünk titeket, legyetek tudatában annak, hogy mit vetítetek ki a hologramba. Ti vagytok a képviselőink, és megvan bennetek az ösztönös képesség, hogy átalakítsátok az illúziót Igazsággá. Ezért amikor reggel felkeltek, légy szíves szánjatok rá egy pillanatot, hogy tudatosan emlékezzetek, kik is vagytok valójában. Napközben is emlékezzetek erre. Aztán, amikor “elalszotok”, kijelentkeztek a 3D-s Játékból és hazatértek hozzánk.

Áldás az Arktúrusziaktól és ÉNETEK MINDEN Felsőbb Megnyilvánulásától.

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Forrás: http://suzanneliephd.blogspot.co.uk/2013/01/v-behaviorurldefaultvmlo.html

A Plejádok/Delfin-Csillag-Tanácsa / 2013. február 22.

Szerző: Ariah Velasquez

335302_10150550098764653_687830502_o

Gyógyítás asztrális támadásokra

Kérlek, vedd figyelembe: Ez egy gyógyítás. Csak akkor olvasd el, ha szeretnéd befogadni ezt a gyógyítást. Ez azok számára lett az időben és térben elérhetővé téve, akik ezt az üzenetet olvassák. Ennek a gyógyításnak az energiája tartósan kerül elsajátításra. Áldás, Ariah

Most, hogy leföldeljük és lehorgonyozzuk számotokra a többdimenziós minőségű energiákat, az igazítás kúpját a szent gyógyító kamra fölött és alatt helyeztük el, mely a jövőben mindazoknak segíteni fog, akik fizikai és asztrális támadásoknak vannak és voltak kitéve a tér-idő és a holografikus valóságok minden szintjén.

Sokatok tapasztalt semmiből előbukkanó érzelmeket, elnehezülést, sőt még zavart állapotokat, amikor megpróbáltatok a dolgaitokra koncentrálni, mint a múlt heti felszabadítás [asztrális síkon történő akciókra utal] vagy a Fény lehorgonyzása. Legyetek tudatában, hogy ez nem hiányosságok vagy mélyen ülő problémákból fakad. Olyan energiák munkálkodnak, amik a felébredettek energiáit alacsony szinten tartják, hogy elfáradjatok, és olyan gondolatokkal terelik el figyelmeteket, melyek nem szolgálnak benneteket. Ezeknek a lényeknek olyan technikáik vannak, hogy képesek bizonyos frekvenciákat közvetíteni, mely hozzátok kapcsolódik. De ez most nem történhet meg a ti tudatos beleegyezésetek nélkül.

Ezért most arra kérünk benneteket, hogy vizualizáljatok egy írásos szerződést minden birodalomból és alacsony asztrális világból való rezgésszintű lénnyel, melyben megengeditek nekik, hogy belépjenek energiamezőtökbe ez által megerősítve benneteket lényetekben. Most pedig hirdessétek ki ezt a szerződést és lássátok neveteket és az asztrális csoportét a lap alján. Ezután képzeljetek el egy vörös pecsétet, mely ezt a szerződést semmissé teszi [pecsételjétek le]. Következő lépésként lássátok ezt a szerződést egy hatalmas szivárványszínű láng tüzében égve. Minden színre és frekvenciára szüksége van, hogy mindez feloldásra kerülhessen, és hogy a szerződés eléghessen.

Nincs szükségetek többé erre a szerződésre, mert megtaláltátok a szívetekben rejlő belső portált. Nincs szükségetek többé a szenvedés régi tervére és az asztrális támadásokra. Gyönyörű lelkek, engedjetek el most mindent és lélegezzetek mélyeket.

Következő lépésként eltávolítunk minden rátok csatlakoztatott eszközt, melyek a ti vagy mások próbálkozásának álcázott eszközei a gyógyításotokra. Látjuk, hogy egyesek agyán ilyen eszközök vannak. Ezek éter-energetikai tárgyak negatív gondolatok impulzussűrűségből. Most eltávolítjuk ezeket. Hívjuk Michael Arkangyalt, vegye le ezeket az eszközöket, hogy azok feloldódhassanak. Következő lépésként úgynevezett kvantum-transzfigurációs-hálót helyezünk az agy érintett területeire, ahol ezek az eszközök minden tér-időben tartózkodtak. Ennek a rácshálónak a színe ultraibolya és segít helyreállítani a károsodott területeket, ahol ezek az implantátumok voltak.

Most pedig Krisztus, a Felemelkedett Mester jelenlétét érzékeljük, aki szintén tagja Tanácsunknak. A Felemelkedett Mester Jézus Krisztus fehér fényt küld nektek, hogy megtisztítson benneteket miden éteri szennyeződéstől, ami feloldódik. Látjuk, hogy közületek sokaknak szükségük volt ezekre a „pezsdítésekre”. Ezen a héten el kellett engedni a „Mindent az Örök Időben”-t.

Most pedig erősítsétek meg: „Bízom legmagasztosabb képességemben, belső erőmben, hogy a szeretet erejével cselekedjem.” Mondjátok ezt el háromszor és pecsételjétek meg: Úgy van, úgy legyen.

De van még tennivaló. Van néhány lyuk az energiamezőtökben a korábbi támadások miatt. Most ezeket lepecsételjük a rácshálónkkal. És most pedig a Felettes-Fény Déváját hívjuk, hogy mindenkit, aki elfogadja a felgyorsított integrációs-gubó gyógyító energiáját, borítsa be kedvességbe és könnyedségbe, miközben újra ráhangolódtok az egyensúlyra.

Legyetek tudatában, hogy védelem alatt álltok, a szeretet és a fény pajzsa és áldása alatt. Ti szuverén fények vagytok és a tudatosodásotokkal pajzsotok egyre erősebbé válik.

Szeretettel és Összetartozással.
Ja La Re de Lo.
Egyek vagyunk.

Szerző: Ariah

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://messagesfromthepleiadians.wordpress.com/2013/02/22/the-pleiadians-and-the-dolphin-star-higher-council-healing-for-astral-attacks-february-22-2013/

http://blog.blissfullifecounseling.info/

SaLuSa / 2013-02-22

salusa-imagem-mais-real-deleSaLuSa – 2013. február 22.

Mike Quinsey közvetítése

A nyomás, amit a „tekintélykövetelőkre“ gyakoroltok, nem hagyja kétségen kívül őket, hogy nem tervezitek a kényelmes hátradőlést és nem hagyjátok, hogy a dolgok az eddigi módon folytatódjanak tovább. Változásért kiáltotok, amik visszatérítenek a kerékvágásba és bevezethetővé válhatnak az Új Kor jótéteményei, melyektől eddig megfosztottak benneteket. Világos, hogy például a szabad felhasználású ingyenes energia iránt lépéseket kell tennetek, mert az eddig megtűrt, égig szökő energia és üzemanyagárak világszerte csúcsokat döntenek eljutva egészen egy olyan pontig, amikor az emberek már nem engedhetik meg maguknak. Kérdéses, mennyi tüntetésnek kell még lennie, míg ez a téma figyelmet kap. Az emberek nagyon türelmesek voltak; de jön egy olyan pont, ahonnan már nem tudnak elviselni többet. És ez az időszak veszélyes lesz az autoritások számára, mert nem hagyhatják figyelmen kívül a történéseket. A felkelés/lázadás nem örvendetes dolgok és itt nem szeretnénk semmiféle erőszakot helyeselni, de megértjük, ha ilyen típusú akciókat láttok végső lehetőségként, hogy figyelmet kapjatok a követeléseiteknek. Ez azt jelenti, hogy a nevetekben kell közbelépnünk, ha a dolgok kicsúsznának az ellenőrzés alól.

Szerencsére úgy van – ha követjük az energiabeáramlást, mely az emberekre jelentős hatást gyakorolt – hogy ennek egy nyugtató hatása is van, mely azoktól ered, akik ezt az energiát felvették lényükbe és képesek SZERETETET és FÉNYT közvetíteni helyzetekre.  Ez a társadalmon belül egy bizonyos fokú egyensúlyt tart fenn és segít egyre több egyént békés akciókra ösztönözni. De többet is profitáltok az energiákból, ha minden ember a legjobbat hozza ki magából és azt nem a hatalom birtokosaival való összetűzésekre fordítja. A SZERETET a leghatalmasabb energia az univerzumban és arra buzdítunk benneteket, hogy használjátok is, mert saját példátokon keresztül más emberek is elsajátíthatják a gondolkodásmódotokat. Azt fogjátok észrevenni, hogy minél több ember ébred fel, annál erősebben lesz mindenki számára érzékelhető a tudatváltozás és így könnyebb lesz egy közös érdek felé elmozdulni. Ebben rejlik az erőtök és vele pozitív eredményeket értek el.

Mint azt látjátok, még mindig nehéz előbbre jutni, amíg a sötétek hatalmon vannak. De van egy határ, meddig mehetnek el, mert már nem áll mögöttük a korábbi hatalmas fedezéket nyújtó gépezet, melyre támaszkodhattak és melyeknek sikereiket köszönhették. Most elkülönülnek egymástól és ez gyengíti a képességüket, hogy terveiket tovább kivitelezhessék. Hiányzik az egykor támogató koordinációjuk és a vezetésük. Az a reményünk, hogy felhagynak az aktivitásaikkal és felismerik a FÉNYT és egy másik útra lépnek, mely kivezeti őket a sötétségből. A mi látószögünkből egy lélek számára soha sem késő „oldalt” váltani és üdvözölni fogjuk őket, mert nem áll jogunkban az előző életciklusaik miatt elítélni őket. Ezért kértük nemrégiben tőletek, hogy tartózkodjatok a más lelkek fölötti ítélettől, akik még a sötétség foglyai és jobban teszitek, ha támogatjátok ezeket a lelkeket és a SZERETETETEKET osztjátok meg velük. A sötétség a FÉNY hiánya és ti, akik FÉNY-munkások vagytok, megváltoztathatjátok a helyzetet, anélkül hogy egy másik lélekre rákényszerítenétek magatokat.

Még mindig sok a tennivaló az Új Kor megvalósításához, de könnyebb lesz, mert hatalmas fedezéket biztosítunk számotokra mi is és más források is. Nincs olyan pillanat, amikor ne lennénk veletek és azon vagyunk, hogy inspiráljunk és bátorítsunk benneteket, hogy minden helyzet, mindenkor a legtökéletesebben alakulhasson ki. Ti tartjátok magasra a lobogót minden éppen ébredőnek – és meg fognak találni benneteket, ha a bennük lévő igény kicsírázik. Tudjuk, hogy „szívetek a helyén van” és hogy ez vezérli cselekedeteiteket is, így döntéseitek mindenki legfőbb javát szolgálják. Mindannyian nagy csodálattal tekintünk mindannyiotokra és örülünk, hogy azt mondhatjuk, már nem tart nagyon sokáig, míg megtapasztalhatjátok igyekezetetek eredményeit. Ne kételkedjetek, mert a nehezebbik részén már túl vagytok és messzebbre jutottatok általa, mint annak tudatában vagytok. Most fontosabb, mint valaha, hogy fókuszálva maradjatok a változások kimenetelét illetően, ahelyett hogy beleragadtok a kiegyensúlyozatlanságba. Figyeljétek meg, mint kerül minden „a helyére”, úgy ahogyan vártátok és megígérték nektek, mert a régi paradigma végső napjaihoz nagyon közel vagytok már. A régi valóságnak már nincs ereje, hogy a magas energiaszinten való további létezéshez, fel kell adnia a harcot és vissza kell süllyednie az alacsony rezgésszintekre.

Amint a tudatszint egy bizonyos pontot elér, a várt átváltozást szó szerint létre hívjátok. Az eddigi átváltozást akadályozó negativitás azzal szembesül, hogy felélte erejét és már nem tartja kezében a hatalmat az idősík felett, ahová bekorlátoztak benneteket. Lényegében nagyobb fejlődés valósult meg, mint bármelyik másik időben és a számotokra ígért dolgok megvalósulása közel van. De az utolsó szó joga, Istent illeti meg, de ha azt kimondják, akkor garantált a teljes siker. Mégis azt gondoljuk, hogy néhány hónap elteltével az irány amerre tartotok világosan kirajzolódik és azt várjuk, hogy ehhez a részetekről is tömeges támogatottság érkezik! A ti feladatotok, hogy a jó híreket terjesszétek, további lelkeket vezetve a FÉNY felé.

Figyelemmel kísérjük a földi történéseket és soha nem „dőlünk hátra kényelmesen”, miközben Szövetségeseink egyre erősebben ellenőrzésük alá vonják a történéseket. Természetesen útmutatással szolgálunk nekik, hiszen általánosságában jobban átlátjuk és jobban megértjük a dolgok kimenetelét. Mi vagyunk a láthatatlan segítők, akik a sötét lények feletti végső győzelem útját egyengetik. Velük kapcsolatban nem érzünk gyűlöletet vagy haragot, hanem együttérzünk azokkal a lelkekkel, akik eltolódtak a FÉNYÜKTŐL. Soha nem tévesztjük szem elől a tényt, hogy Minden fontos alkotóeleme az Egésznek és mindenkinek egyformán küldjük FÉNYÜNKET a fejlődésük útja során. Mindenkiben egyformán meg van a lehetőség, hogy megtalálja útját vissza a FÉNYHEZ, és ott segítünk, ahol kérik útmutatásunkat.

Kedvesek: Segítsetek a béke megteremtésében és segítsetek egyensúlyba hozni a különböző felekezeti (szekták) és faji különbözőségeket. Olykor nehéz feladatnak fogjátok találni, hogy az emberi fajt egységként fogadjátok el, mert gyakran vallási különbözőségeket plántáltak belétek gyermekkorotok óta. Fogadjátok el szeretetteljes formában a különbözőségeket és engedjétek meg másoknak, hogy saját útjukat kövessék, – kivéve, ha az összeférhetetlen más lelkek döntési szabadságával.  A félelem képezi a legtöbb probléma gyökerét és ebben természetesen az Illuminátusok és támogatóik is szerepet vállalnak. SZERETETTEL helyettesítsétek a félelmet és hagyjátok, hogy mindenki a saját előírásait követhesse, míg fel nem ismerik, hogy tapasztalataik beteljesedéssé váltak és már nincs szükségük rájuk.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és boldogan látom, mennyi előrelépést tetettek a földi béke irányába, annak ellenére, hogy azt is szem előtt tartjuk, hogy a kisebb háborúknak is meg volt a szerepe az emberek életében. Nem tart már sokáig és a bolygón mindenütt belegyezésüket adják a békéhez és biztosítani fogjuk, hogy ez öröké tartson.

Köszönet, SaLuSa! 

Mike Quinsey 

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: treeofthegoldenlight.com /salusa 22 february 2013

Herak a Szíriuszról / 2013. február 20.

Frank Scheffler közvetítése

Sejttisztulás

Kedves Csillagtestvérek!

Ma a naprendszeretekről szeretnénk információt átadni nektek, mely segít a felébredés folyamatának további megértésében.

Mint azt az előző közvetítésben elmondtuk, lezártuk a teljes tudat helyreállításához szükséges energetikai folyamatot.

Ehhez hozzáfűznénk a magyarázatot, hogyan is jutottunk ehhez a kijelentéshez:

Minden univerzumban különböző tudatszintek működnek, melyet különbözőképpen mérünk meg a bevetésen használt járműveinkkel.

A folyamatot a Teremtő dekrétuma szabályozza a tér egyes kvadránsaiban. Ezek elektromágneses energiák, melyek a morfogenetikus mezőben vagy a plazmamezőben terjednek szét.

A ti naprendszeretetekben bekövetkezett eset ezért, az egyes dimenziókat és univerzumokat összekötő elektromágneses membránok által továbbítódtak hozzánk az 5. dimenzióba. Ez azt jelenti, hogy a finomanyagi és az alacsonyabb anyagi területek metszéspontja, nálatok, Gaian, a mi járműveinken által kerülnek szabályozásra. Mivel mi értünk a materializálódás állapotához, ezért képesek vagyunk a központi Napból, az Alcyone-ból [galaxis központi Napjából] és a ti központi Napotokból származó felétek áramló energiát szabályozni.

A folyamatot katalitikus folyamtok által a mi járműveink generátorai végzik.

Ezért egyes üzenetekben közvetítésre került, hogy a Felemelkedés egy elővigyázatos felébredési folyamat és nem lehet vagy szabad egy „karhatalmi” törekvésnek lennie, ahogyan ti mondanátok

Léteznek olyan esetek nálatok, akik a Kundalini energiával olyan szinten energetizálódtak ill. túlterhelődtek, hogy egészségileg súlyosan megsérültek. 

Mindannyian a Mennyei Atya/Anya lényei vagyunk és a biológiai rendszerek fejlődése csak elővigyázatosan mehet végbe.

Évezredekkel korábban a sötét erők hajtottak végre kísérleteket, mellyel az univerzum sok lényének testében visszafordíthatatlan károkat okoztak.

Ezt a [negatív irányú] fejlődést szeretnénk és szabad megakadályoznunk.

Közvetítő csatornánk már megismerhette ezeket a nagyon erős energiákat.

Ha az energiastruktúránkat szinkronizálva adnánk át nektek, akkor az túlterhelné a teljes testi rendszereteket. Ez jelen pillanatban még nem lehetséges.

Ezért beszéltünk már gyakran energiakamrákról, melyek a hajóinkon és a Belső Föld lakóinál is rendelkezésre állnak, hogy az összehangolódási folyamatokat elvégezzék.

Bizonyára nagyon nehezen képzelhető el számotokra, milyen széleskörű járműveink feladatvégzése és bevethetősége.

A minket körülvevő univerzum sokrétegű energetikai mezőkből épül fel, így a távcsöveiteken és kameráitokon keresztül látott területeket csupán a látható fényen keresztül nézitek, ez pedig csak egy darabkája a valóságnak.

Bizonyos szatellitek már képesek ezeknek a spektrumoknak a részbeni érzékelésére (UV, infravörös, röntgen stb.).

Azonban a teljes spektrum megnyitása számotokra túlterhelő lenne.

Minden következő időszakban hozzátok érkező energia stabilizálni fogja és tovább építi a mezőt.

Az energia lenyomataitokon sok romboló, összeomló energiát érzékelünk, mert a még nem stabilizálódott tudatosodási folyamatot bensőtökben újra és újra megkérdőjelezitek. Ne engedjétek, hogy az egyensúlyotokból kibillenjetek.

Minden rendszer mely tisztításra vagy „újraindításra” került, először paradoxan hangzik, de rosszabb állapotba kerül.

Sejtjeitek a földi tartózkodásotok utóbbi évtizedeiben olyan szinten megsérültek, hogy a testetek saját tisztulási rendszere egyelőre túlterhelődött. Nagy szerepet játszik a számtalan inkarnáción keresztül felépített testi sejtek emlékezése is. Minden Gaian eljátszott szerepetek a sejtemlékezetben tárolódik. A 26.000 éves időszak során, az új energia által hozzáférve, most úgymond egy „turbófeltöltést” kapcsoltatok be.

Talán most megéritek, miért kell a fejlődésben előbbre járó egyéneknek is a megküzdés nagy hullámaival foglalkozniuk és ezt a folyamatot bensőjükben elrendezniük.

De úgy döntöttetek, hogy jelen lesztek itt, ezekben az izgalmas és ezzel együtt fájdalmas időkben.

Szeretünk benneteket és tisztelettel hajlunk meg eme helytállást illetően, hogy kiszabadítjátok magatokat ebből a sűrű tudatállapotból.

Fehér-arany Fényt küldök nektek.

Úgy legyen.

SELAMAT Herak Sirius

Csatornázta: Frank Scheffler

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://sternensaaten.de

 

 

 

Matthew / 2013-02-18

Matthew üzenete / 2013. február 18.
Suzanne Ward közvetítése

Hatalom, felelősség a világváltozásokért; Benedek Pápa lemondása; a Vatikán története; Észak-Korea atom tesztje; a háború ára; alkalmanként előforduló erőszak; foglalkoztatás; produktív átmenet a békébe; a nők és a homoszexuálisok státusza; a fejlődés hét évtizede.

Szerető üdvözlettel minden lélektől eme csatornán, itt Matthew. A decemberi téli napforduló óta a Föld lakosságának nagy többsége szokásos kötelességeinek tett eleget, és a megszokott érdeklődéseinek hódolt. Az ítélet nap teóriájának hívői a maja kalendárium végével kapcsolatban kölyök módjára butának érzik magukat, mégis megkönnyebbültek, hogy az igazság napvilágra került.
Egyikük sem tudja, mit tesztek ti, hogy a Fény beözönlésének néhány hete alatt a Föld megtette az első lépéseit a negyedik sűrűségbe. Sokan még mindig kiábrándultnak érzitek magatokat, sőt el vagytok bátortalanodva annak okán, hogy semmilyen nyilvánvaló változás nem zajlott le, és mi most különösen ezen kedves lelkeket akarjuk felemelni, és megújult önbizalmat adni szeretnénk nekik.
Gondoljatok egy újszülött babára, aki bizonyos tehetségekkel, képességekkel, érdeklődési körökkel, független gondolatokkal és célokkal jön a világra. Ez a „potenciális csomag” egyáltalán nem nyilvánvaló az újszülött korai napjaiban; azonban, ahogy ez a kis személy növekszik, a benne lévő képességek elkezdenek előbukkanni, és megfelelő ápolással, azok nagyobb kreativitással és ragyogással virágoznak ki.
Ugyanez a folyamat áll fenn a Föld Aranykorára, ami nemrégiben született, és annak „potenciális csomagjával” együtt. A fény intenzitása tette lehetővé világotokban, hogy ezen újszülött kor rendkívül „termékennyé” váljon, azt mondhatnánk, az könnyebbé tette most, mint korábban valaha, hogy munkálkodásotok gyümölcsei kivirágozzanak.
Ez az ideje annak, hogy pozitívnak, optimistának, lelkesnek és győzedelmesnek érezzétek magatokat – megvalósítottátok a Föld felemelkedésének nehéz szakaszait! A bolygó eltávozása a harmadik sűrűségből, amikor megtette ezt, előre el volt rendelve, de sok millióan közületek, akik szunyókálnak bizonyos mértékben, lehet, hogy nem tették volna meg ezt.
De megtették, és ez köszönhető a beözönlő fénynek a téli napforduló során és a ti ragyogásotoknak. A ti fényetek alapvetően szükséges volt akkor, és ez ugyanennyire szükséges most, ahogy előre haladtok világotokban a társ teremtői folyamatban.
Mindvégig nektek nemcsak hatalmatok volt, hanem felelősségetek is, hogy azzá tegyétek a világotokat, amivé akarjátok. A folyamatban ez a csodás világ kész helyzetben van, de lineáris időtökben küldetésetek folytatódik. És ami ezután jön, az rendkívül kielégítő és örömteli – helyreáll a Föld és lakói számára a béke, az egészség és a harmónia. Ne „adjátok fel a munkát” azzal, hogy hagyjátok, hogy a kiábrándultság elhomályosítsa fényeteket!
Valóban univerzális családotok jelentős mértékben segített a Föld felemelkedési folyamatában, és ők továbbra is ezt fogják tenni sok módon, melyeket felsoroltunk. Hogy a Föld belép a negyedik sűrűségbe a téli napforduló során előre el volt rendelve, valamint a földönkívüliek segítsége is- mindkettő az Aranykor mester tervének fő rendelkezése volt, melyet Gaia Földről való látomásával összhangban alakítottak ki.
Mivel családotok fénye intenzívebb, mint a tiétek, és technológiájuk sokkal fejlettebb a tiéteknél, az ő segítségük folytatódott és folytatódni fog oly módokon, amelyek túl vannak jelenlegi képességeiteken. Azonban, a társadalom fejlődésének ütemét mindig a bolygó lakóinak közössége határozta meg – nem lehet másként, mivel ez a ti világotok.
Hadd szóljunk egy pillanatra néhány jelenlegi fejleményről – először is, Benedek pápáról. Egy igen szokatlan esemény valóban, egy pápa lemondása, és a bejelentett ok az „előrehaladott kor”, egy módon megfelel a ténynek.
A pápa, aki nyilvánosan láthatóan egy klón. Mivel rohamosan öregszik, és az energiái apadnak, nem lesz képes sokkal tovább működni, és csere klónokat nehéz manapság beszerezni. Ekképpen a pápa maga, aki egészségesebbnek és fiatalabbnak néz ki, mint a klón, elkülönítésben marad. Az élettartamától függően, és a klónokról szóló az igazság időzítésétől függően, ő majd esetleg látható lesz, ahogy meglehetősen fel lesz frissülve kinézetében.
Ezen lemondásnak oka és jelentősége sokkal távolabbra mutató, mint egy sikertelen klón – az feltör egy ajtót olyan igazságok felé, amelyek évszázadok óta rejtve voltak, mint a pedofília a papság körében amely több, mint 1500 éve burjánzik.
A Vatikán, amely fő játékos volt az Illuminati védernyője alatt, a sátánizmus nemzetközi főhadiszállása, és annak mérhetetlen vagyona tartalmaz ellopott műkincseket, melyeket a nácikkal való együttműködés során szereztek meg a második világháború alatt. Bármelyik pápa, aki tiltakozását fejezte ki a hatalmas csalás, az elfogadhatatlan viselkedés és a vagyonok felhalmozása okán, rövid életű volt.
Mégis, valószínűleg a legmegrázóbb kinyilatkozás az lesz, amely nyilvánosságra fogja hozni azokat az ősi lejegyzéseket, amelyek be fogják mutatni, hogy milyen régóta módszeresen megváltoztatták a Bibliát – legfőképp Jézus mesterségesen kitalált története keresztre feszítéséről és feltámadásáról -hogy lehetőséget adjanak az egyháznak a katolikus tömegek ellenőrzésére.
Mikor mindez köztudottá válik, a Vatikán hosszú uralma vége tér. Az összeomlás elképesztően szomorú és nehéz lesz a katolikusok számára, de az összes őszinte keresztényre alapvető hatást fog gyakorolni annak a megtudása, hogy az alap, amelyen az életük nyugodott, hazugságokra volt építve.
A könyörület mindazon lelkek számára segíthet elfogadni az igazságot Jézus életéről és tanításairól, amely sokkal értékesebb, mint amit arról tanítottak. Az olyan hit, mely inkább spiritualitáson, mint dogmákon alapszik, ki fog tartani, és a hamisságokon alapuló szertartások feledésbe fognak merülni.
A média, szerte a világon hangos az Észak-Koreai nukleáris teszttől. Beüzemelni egy rakétát egy dolog, robbantani egy atomtöltetet az egy másik, és az a teszt nem volt közel sem olyan hatásos, mint ahogy azon ország szeretné, hogy a világ azt higgye. Azonban, mint Irán, Észak-Korea is „gazembernek” van tekintve, és egy fenyegetésnek, amely elvezethet egy nukleáris háborúhoz.
Ti tudjátok, hogy nem lesz egy ilyen háború, és semmilyen arra való próbálkozás, hogy nukleáris atomtöltetet robbantsanak az űrben nem lesz sikeres, de kevesen tudják még ezt. Tehát hogyan csökkenthető a megtapasztalt szörnyű fenyegetés, melyet e két ország eljátszik a világ színpadán, és az Egyesült Államokban az megosztja a reflektorfényt a fegyveres erőszakkal.
Mindazoknak a személyes tragédiái mögött, akik direkt módon érintve vannak, az erőszak mélyen megérinti a globális lelkiismeretet. Ahogy az öntudatos és spirituális tudatosság tovább terjeszkedik, mindenki meg fogja érteni, hogy az erőszak még több erőszakot szül, sohasem harmóniát, vagy együttműködést, vagy tiszteletet. Néhány szétszórt harcias csevegés folytatódni fog egy kis ideig, de a növekvő hangsúly azon lesz, hogy végül tárgyaljanak a különbségekről, ami nemzetközi lefegyverzést fog eredményezni.
A háború és a véletlenszerű erőszak megállítására való ösztönzés túl megy azon, hogy véget vessenek a széleskörű halálozásnak és bánatnak. A háború többi ára – termőföld és természetes erőforrások, otthonok, üzletek, infrastruktúra lerombolása – és időszakos erőszak okán – rendészeti, legális és bírósági ügyek, börtönök – mindezek óriási kollektív költséget jelentenek.
Szerteszét világotokban sok millióan sínylődnek börtönökben, mert őket háborúkban fogták el, vagy igazságtalan törvények, korrupt jogrendszerek, túlságosan szigorú büntetések kisebb vétségekért, hibás meggyőződés vagy mentális rendellenességek okán vetették börtönbe. Ez a szégyenteljes szégyenfolt történelmetekben fokozatokban lesz megtisztítva, mint ahogy a mentális betegségek kezelése is, mivel az az állapot az élet egyik aspektusa.
A pénzforrások, amiket már nem kell állandósítani vagy megvédelmezni az erőszaktól, át lesznek irányítva olyan kritikusan nélkülöző területekre, mint az oktatás és az egészségügy; energia technológiák; újító üzleti növekedés; utak javítása és karbantartása, vasutak és hidak, környezeti regeneráció.
Az állampolgárok azok iránti követelései és más fajta fejlemények kényszeríteni fogják a kormányokat, hogy cselekedjenek. Az olyan iparágak, amelyek jelenleg a háborús gépezeteket üzemeltetik, át fognak állni más fajta termelésekre, és az alkalmazottak, akiknek szükségük van kiképzésre az általuk választott területeken, meg fogják azt kapni.
Legutóbbi üzenetünkben érintettük a nők egyenlő jogait, és számos üzenetben elmondtuk, hogy a lelkeknek egy harmadik sűrűségű civilizációban meg kell valósítaniuk egy kiegyensúlyozott élettartamot, melyet úgy tapasztalnak meg, hogy ki tudjanak teljesedni egy negyedik sűrűségben. A nők lesüllyesztése egy alárendelt helyzetbe volt az elsődleges oka a Föld lecsúszásának az ötödik sűrűségből a mély harmadikba, és az be is rögzült oda.
A karmikus körhinta megadta az egy életnyi lehetőséget a nőknek, akikkel rosszul bántak egyik életben arra, hogy elnyerjék az egyensúlyt más inkarnációkban azáltal, hogy ők lehettek az elnyomók. És ez így ment egyik évszázadtól a következőig, amíg végül a nők elkezdtek folyamatosan előre araszolni az abban való harcukban, hogy megszerezzék a jogot az oktatásra, a szavazásra, a szervezkedésre, hogy kimondják amit gondolnak a társadalmi megbélyegzés ellenére.
A legtöbb országban ma a nőket törvényesen elismerik, mint a társadalom nélkülözhetetlen tagjait. Az otthonteremtés és az anyaság már nem egy kizárólagos szerep többé – a választás, hogy nem megházasodni, vagy nem vállalni gyermeket egyenlően el van ismerve. Nők milliói sikeresen egyeztetik össze a családi életet egyetemi tanulmányokkal vagy karrierekkel.
A nők kitűnnek olyan területeken, amelyeket korábban a férfiak birodalmának tartottak, úgy mint a mérnökképzésben, a tudományban, az elektronikában és a kutatásban, és ők politikai hivatalt töltenek be, tulajdonosai kis vállalkozásoknak, vagy cégek vezető posztjain láthatóak.
Sok reformmozgalmat világszerte nők kezdeményeztek. Olyan országokban, ahol polgári és Isten-adta jogaikat még mindig megtagadják tőlük, bátor egyének merész lépéseket tesznek arra, hogy véget vessenek ennek a kegyetlen igazságtalanságnak, és a társadalmi média globális támogatást nyújt elszánt erőfeszítéseikhez.
Ugyanez igaz a melegekre, akiktől sokáig megtagadták a tiszteletet, méltóságot, lehetőségeket és jogokat arra, hogy ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a heteroszexuálisok. Olyan kultúrákban, ahol azt a státuszt még mindig csak férfiaknak engedik meg, a melegek jogainak tisztelete lassan el fog jönni, pontosan úgy, ahogy a nők számára. A végén mindenki tudni fogja, hogy a homoszexualitás a spirituális fejlődésnek egy előrehaladott szintje, ahol a női és a férfi energiák jobban egyensúlyban vannak, mint a heteroszexuálisok esetében.
A béke és az állampolgárok teljes jog egyenlősége minden polgár számára le fog maradni a konfliktus és az elnyomás megrögzött térségeiben – nevezetesen a Közel-Keleten, néhány afrikai országban, Afganisztánban, Pakisztánban, Indiában és Észak-Koreában. Ezen országok közül soknak fel kell oldaniuk a nehézségeket törzsi, vallási, kaszt és nem béli, kulturális és politikai különbségek okán, valamint azon csoportok gazdasági egyenlőtlenségeinek következtében.
Ti lehet, hogy nevetségesnek gondoljátok, hogy a zajkeltés az erőszak csökkentésére és a nők jogai és a meleg párok ügye nagy publicitást kap az Egyesült Államokban, ugyanakkor az ország vezető médiái kihagyják azt, amit más „szabad” országokban megjelentetnek. Például, semmi nem hangzott el sok bankár és befolyásos egyén letartóztatásáról Európában, és egy hang sem szólt az űrjárművek nyilvánvaló jelenlétéről.
Az illumináti Rothschild frakciója, amely Londonból és a Vatikánból irányította birodalmát, elvesztette a média feletti uralmát más hatalmával együtt a világ azon részén. Az illumináti Rockefeller szekciója, amelynek székhelye Washington DC-ben és New Yorrk City-ben van, még mindig rendelkezik befolyással a fő médiákra az USA-ban és a Wall Street-en; és elhúzódó befolyásuk a Kongresszusban nyilvánvaló a hajthatatlanságban, mellyel az megfékezi a fejlődést.
Igen, tudjuk, hogy legnagyobb részben, amiről mi beszélünk, az nem új információ. Tehát miért idéztük fel ezeket a dolgokat, amelyeket jól ismertek? Mert szükséges végig gondolnotok milyen sokat fejlődtetek mióta a Föld felemelkedése elkezdődött!
Azon hét évtizeddel korábbi meggyőződés az volt, hogy az „ellenség” megölése hazafias kötelesség volt. Sok, sok millióan mentek mohón előre a csatába, lélekben és háborús gépezet termelésben civil honfitársaik által támogatva. Ma a túlnyomó többség szerte a világon véget akar vetni a vérontásnak és békében akar együtt élni.
A harmincas évek végén, a sötétség nehéz keze ellenőrzött mindent, ami hatással van az életre a Földön – kormányokat, gazdaságot, kereskedelmet és ipart, tanításokat templomban és iskolákban, törvényeket és jogi rendszereket, médiát, környezetet. Nagyon kevesen kérdőjelezték meg a döntéseket, melyeket ezen hivatalos szervek meghoztak.
Manapság széleskörű megkérdőjelezése folyik a hatóságok indítékának, és ellenállás van olyan döntések és tettek ellen, amelyek a közérdek ellen szólnak. Gondoljatok a hatalmas mennyiségű korrupcióra, csalásra és gonoszságra, amik erőfeszítéseitek nyomán „napfényre kerültek”. Gondoljatok arra hogyan hívtátok fel a világ figyelmét a brutalitásra és igazságtalanságra, melyet korábban csendben eltűrtek.
Bátorítva kell éreznetek magatokat, és hálásnak kellene lennetek a drámai fejlődésért, és hitelt kellene adnotok magatoknak hozzájárulásotok okán. Teljesítményetek elismerése nem önhittség, az az ösztönzés forrása, és az arra való motiváció, hogy addig tartsatok ki, amíg küldetésetek véget nem ér. Lehet, hogy nem vagytok a haladó pillanatok előterében, de kérlek, soha ne felejtsétek el gondolataitok és érzéseitek erejét!
Idézve legutolsó üzenetünkből: Pontosan úgy, mint korábban – mindig! – a Föld lakóinak utazásai attól függtek, hogy milyen választásokat tettek az egyének, és a felhalmozódó döntések azok, amelyek megalkotják a kollektív tudatosságot. Tehát, a gondolatok, és érzések, és tettek azok, amelyek meg fogják határozni, hogy a Föld milyen ritmusban haladjon tovább mostantól fogva. Ez lehet akár boldog dúdolás végig a negyedik sűrűségen, vagy sasként szárnyalás, Gaia örvendezik – a felemelkedés kivételesen nehéz része véget ért!
Sürgető dolog most is, mint korábban, hogy arra fókuszáljatok, amit akartok világotokban, nem pedig arra, amit nem akartok! Kérlek, ne siránkozzatok olyan feltételeken, melyek kiábrándítóak, vagy ne becsméreljetek olyan személyeket, akik nem osztják véleményeteket. Ehelyett, hagyjátok, hogy a gondolataitok és az érzéseitek az életről legyenek összhangban a természettel, és a jóság bőségével mindenki számára.
A rendületlen kitartás a fényben gyorsítja a Föld haladását afelé, hogy az egészséges, szép, és békés világgá váljék, ami már létezik a folytonosságban. Ó, mennyire kívánjuk, hogy bárcsak pontosan úgy láthatnátok társ-teremtésetek nagyszerűségét, ahogy mi látjuk!
A fénylények feltétlen szeretete és nagyrabecsülése ezen univerzum világában veletek van most és mindörökké.
__________________________
SZERETE és BÉKE
Suzanne Ward
Csatornázta: Suzanne Ward
Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus
Forrás: http://www.matthewbooks.com

Kedves Olvasók!

A nullponti / zéróponti energia után érdeklődő németül értőknek ajánlom a következő tv-interjút.

Prof. Claus Turtur – térenergiakutatóval készített interjú 2013.02.16-án, NÉMET nyelven (39:20):

http://www.youtube.com/watch?v=G_Q674o8Uio

A kvantunvákum elektromágneses zéróponti hullámának energiáját kutatja Prof. Claus Turtur, ezt az energiát a fényenergia „testvérének” nevezi.
Elmagyarázza, ha levegőt távolítunk el egy helységből, akkor sem lesz üres, mert ott marad a térenergia, melyet zéróponti hullámoknak neveznek. Ez az térenergia működteti a mágneseket is.
A műsorban bemutatja legújabb kísérleteit, melyek segítségével egy nullponti energiás mágnesmotort szeretne kifejleszteni, ehhez támogatókra van szüksége.
Tudomása szerint több ország, köztük Kína is a fejlesztésekkel már olyan stádiumban vannak, hogy sorozatgyártásra alkalmassá akarják tenni.

Forrás: http://nebadonien.wordpress.com/2013/02/19/prof-turtur-steht-in-den-startlochern/

URIEL Arkangyal / 2013. február 16.
Günther Wiechmann közvetítése

Rátalálni Önmagunkra

Itt Uriel, Isten Fénye.

Szeretett Lényeim, sok frissen felébredt tájékozatlannak és bizonytalannak érzi magát és még a tapasztalt Fénymunkások sincsenek sokkal jobb helyzetben.
Sokatokban ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg.
Mi az, ami tulajdonképpen még helyes, mit tegyek?
Hogyan gondoskodhatom az anyagi biztonságomról, ha tudom, a mostani munkámat már nem akarom vagy tudom tovább végezni?
Meddig tart még, míg az anyagi szinten is megmutatkozik a Felemelkedés?
Hogyan kerülhetek kapcsolatba a szellemi vezetőimmel?
Kiben bízhatom vagy szabad bíznom önmagamon kívül?
Van-e értelme tovább kitartanom egy olyan kapcsolat mellett, annak ellenére, hogy nem látom a folytatást?
Elveszítem-e az egyediségemet, ha minden fényesebbé válik?
Mindezek a kérdések és még hasonló tartalmúak lengenek körül benneteket. Ezek eljutnak hozzám és átveszem őket a Fényembe, hogy a szeretetben feloldódhassanak. Tudom, hogy átláthatóságra és felismerésre törekedtek és mindenkit biztosíthatok arról, hogy a saját utatok átláthatósága és felismerése elérhető távolságban van. Ugyanarra a kérdésre egyéni a válasz, mert lényegében mindannyian egyek vagytok, de mindenki a maga útját járja. Így egyesek számára helyes döntés lehet, hogy visszavonuljanak a munka és a kötelességek terén a mindennapok sodrásából, míg másoknak talán az ellentettje a helyes. A lélektervetek és az inkarnációkon vezető utatok a mostani időpontig nagyon eltérő volt és ez a sokszínűség a jövőben is megmarad.
Isten általatok fog minden színárnyalatban megnyilvánulni, csak az árnyék tűnik el, mely eddig sok mindent szürkeséggel fedett be.
Egyéniségetek, egyediségetek növekedni fog és csak most kezdi igazán bontogatni szárnyait, mert sokáig rá voltatok kényszerítve egy olyan identitás felvállalására, mely nem illett a saját lényetekhez. Így érthető, hogy csak kevés válasz, utalás vagy megoldás létezik, mely mindenkire vonatkozik. Mindenki a szívében előrajzolt utat járja be. Mindenki szívében ott lapul a kulcs, mely ajtót nyit az útra. Mindenkire vonatkozik, hogy felismerje, felszabadítsa és az élet átalakítására használja szívének szeretetét. A szeretet felismerése számotokra azt jelenti, hogy kiterjesztitek [fejlesztitek] tudatototokat, mert a szeretet számotokra még mindig egy olyan érzés, melyhez más személyek vagy valamilyen kedvelt dolog kapcsolódik.
A zene vagy egy számotokra kedves ember szeretete csupán egyfajta játék, mely könnyen felismerhető. Ez a szeretet energetikailag felemel benneteket, ezt érzitek belülről és ez válik áthatóvá kívülről.
Ez az energetikai állapotváltozás érezhető például, ha szerelmesek vagytok, ez egy biztos jele az igaz szeretetnek. Az igaz szeretet azonban Benned van, feltétel nélkül lehorgonyozva a szívben és független a személytől, aki ezt felébresztette Benned. Ez így történik mindenkivel, Ti Isteni lények vagytok és természetszerűleg vagytok összekapcsolva a feltétel nélküli szeretettel.
Azonban a felismeréshez vezető út különböző és egyéni, mert ez a sok inkarnációból szerzett élménykincsed, melyet el kell mélyíteni és meg kell érteni, mielőtt visszatérhetnél az eredendő Lényedhez.
Így talán vannak még befejezetlen témák, melyek energiája odakötnek téged. Talán bátran kell előre lépkedned, de talán a Téged űző türelmetlenség választ el a belső haladástól.
Szeretett Fényem, ez a te egyéni utad, amin jársz, és nem létezik az ’egyetlen helyes tan’, mely a megvilágosodáshoz vezet.
A világ színesebbé és szebbé válik, ha mindenki hozzáteszi saját színvilágát. Olyan lehetőségek, tehetségek és képességek szunnyadnak bennetek, melyről fogalmatok sincs, mert a képzelőerőtöket korlátozták.
De most a határok megnyíltak és Rajtad múlik, hogy áthaladj rajtuk és új horizontokat ismerj meg.
A szellemi világ készen áll, hogy az embereket aktívabban támogassa, ha ezt kérik tőle. A szabad akarat figyelembe vétele és a választott lélekterv elsőbbséget élvez. Így gyakran nem elegendő egy kívánság teljesítését kérni, jobb például, ha a helyzet megértését és annak feloldását kéritek.
A magasabb szintekről érkező támogatás egyengeti majd utad és könnyebben jutsz előbbre, de a felismeréseknek előbb meg kell érni önmagatokban és a döntés a Tiéd, mikor és merre tovább.
Nem vehetjük el tőled az árnyakat, de segíthetünk Neked, hogy feloldhasd őket. A problémáid leírásából felismerjük, hogy milyen mélyen ivódott bele tudatodba és megvilágítjuk a sötét foltokat, hogy meglátassuk veled a rejtve maradt részleteket.
Tudatod fényében minden a MOSTBAN oldódik fel, függetlenül attól, honnan jön vagy mikor keletkezett, amint a szeret által elfogadásra kerül, megszűnik a kapcsolódás.
Így szabadítod fel önmagadban a szeretetet, megtalálod Isteni Énedet és így térsz vissza a ’Minden-Létező-Egy’-hez.
Szeretett Lényem, mindig egy személyes, egyéni folyamat marad, akkor is, ha a cél, a feltétel nélküli szeretet mindig ugyanaz marad.
Segítségre lelhetsz, ha ezt szeretnéd, de ne csábulj el és add fel az önmagadért vállalt felelősséget.
A szellemi világ a Belső hangodon keresztül is beszél hozzád, minden bölcsességet magadban hordozol. Tanuld meg eldönteni, mikor beszél hozzád az Egód és mikor a magasabb szintű Éned.
Tarts ki a szeretet mellett, légy rugalmas a környezeteddel szemben és türelmes másokkal és teljes mértékben higgy önmagadban.
Áldásom kísér Téged, mint ahogyan az Egy Forrásának feltétel nélküli szeretete.
Uriel vagyok

Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.guentherwiechmann.de