Archive for november, 2012


Matthew üzenete – 2012. november 20.

Suzanne Ward közvetítése

részlet

Itt Matthew, tolmácsolom minden lélek szívélyes üdvözletét az állomásról.

Érzékelitek az energiahullámok erős fizikai és érzelmi hatását, melyek figyelemre méltó eredményekkel kapcsolhatók össze. Érezzük és látjuk a bolygót és a legtöbb lakóját érintő nagy lökőhullámot: Gaia, a Föld lelke boldog, hogy bolygótestével a negyedik dimenzió küszöbén állhat. A jobb idők reménye újra feltölti az embereket, akik eddigi életkörülményeik miatt kétségbe voltak esve és az újonnan felébredt lelkek is csillámlanak mindenütt a Földön. Egy csodálatos történéseket tartogató világ áll előttetek, de az elkövetkezendő napokkal érkező magas rezgésszámú beáramlások kellemetlen hatásokat is okozhatnak, mint felkavaró intenzitás a dualitás spektrumának negatív végén. Ez pillanatnyilag az intenzív izraeli-palesztin összecsapásokban fejeződik ki. De szeretnénk biztosítani benneteket, hogy az idő egy nagyobb léptékű háborúra lejárt, a mostani ellenségeskedés átalakul egy békés és együttműködő kapcsolattá és egy másik ország ellen hadat viselni elképzelhetetlen lesz.

Egy másik terülten, szintén a magas rezgésszám következtében, sokan gyengének érzik magukat, zavartak, feledékenyek, hangulatingadozásaik vannak, fáradékonyak vagy más szokatlan dolgokat érzékelnek magukon. Az egészséges testekben, melyek felvettétek [lehorgonyozták] magukban a fényt ezek a rendellenességek ritkábbak és rövidebb lecsengésűek, mivel ezeknek a testeknek kristály sejtjei jobban alkalmazkodtak az energiaingadozáshoz, mint a kevesebb fényt hordozó szénalapú sejtek. Azonban ne tekintsetek ezekre a tünetekre, mint a bennetek lévő fény mennyiségének mércéjére! Krónikus megbetegedések és különböző pszichés zavarok még mindig hatást gyakorolnak a Föld atmoszférájára és a teljes fényben tündöklő lelkek addig fogják ezt a kellemetlen állapotot megtapasztalni, míg a negyedik sűrűség [dimenzió] biztonságot nyújtó rezgéstartományába nem érkeznek. Hogy csökkenthető legyen ezeknek az átmeneti rendellenességek intenzitása és időtartama, ügyeljetek arra, hogy megfelelő ideig aludjatok, kerüljétek a stresszes helyzeteket, igyatok sok vizet és pihenjetek, olyan gyakran amennyire lehetséges. Gondosan válogassátok meg az ételeiteket is.  A zöldségek és gyümölcsök sokat segítenek, egyetek kevesebb húst, cukrot és keményítőtartalmú élelmiszereket, valamint kevesebb zsiradékot. Ezek segítenek megemelni az energiaszinteteket, kevésbé lesztek fáradékonyak és pozitív beállítottságra hangol [jó közérzet kölcsönöz]. Sürgősen ajánlanánk, hogy az antidepresszívák és más receptköteles gyógyszerek szedésébe ne kezdjek bele [az energiaingadozás miatti tünetek enyhítése céljából- ford.megj.]. Különösen az éppen aktuális energiák miatt a kémiai összetételű gyógyszerek letompíthatják vagy ellehetetlenítik a test saját gyógyító mechanizmusait. Ha orvosi kezelés alatt álltok, akkor beszéljétek ezt meg orvosotokkal, hogy esetlegesen fokozatos lépésekben csökkentsék a gyógyszereitek adagját. Egy további effektus a Föld 4. dimenzióhoz való közelségének, hogy a lineáris idő egyre gyorsabban telik el. Ha a nap végén frusztráltak vagytok, mert nem tudtátok minden betervezett dolgot elintézni, mert egyszerűen nem volt rá időtök, akkor állítsatok fel fontossági sorrendet és legyetek szívesek a lemondások miatt nem bosszankodni.

 …

Az alacsony rezgésszámot áthatja a magas rezgéstartomány fénye. És ez a világon minden életet érint, melyet negatív irányban befolyásoltak. Ennek így kell történnie, hogy a Föld az évtizedes egyensúlytalanságát visszanyerje, ami az egymás közötti, állatok iránti és a bolygóval szemben tanúsított emberi brutalitás eredménye. A kb. 70 éve erős mértékben beáramló, távoli forrásokból érkező Fény támogatta a Földet, hogy utazása során egyensúlyban tarthassa a rajta lévő életet – és ez az, amit ti felemelkedési folyamatnak neveztek.

Beavatkozhat-e egy másik civilizáció a világunkba?

Ide illik egy e-mail, melyet édesanyámnak [Suzanne Ward] küldtek nemrégiben:

“Éppen most bukkantam a weblapjára és sokáig nem tudtam semmit a Felfedés [Disclosure] –folyamatáról. Mit tegyünk, amíg megérkeznek a Földönkívüli barátaink? Csak várjunk türelmesen és reménykedjük, hogy tényleg eljönnek? Lehetséges, hogy úgy döntenek nem is jönnek el? Ha ez így lesz, nem a mi felelősségünk a háborúk és az erőszak megfékezése, a környezeti egyensúly helyreállítása és egyáltalán a világban minden ’félresikerült’ dolog helyreállítása?  De mindezt fejlettebb civilizációk segítségének a hiányában teljesíteni, lehetetlenek tűnik.”

Leszögezném, hogy nehezemre esik eldönteni, hol is kezdjem… Talán a legjobb, ha a világegyetem törvényeiből indulunk ki, ami kimondja nincs olyan civilizáció, mely felelősséggel tartozna – és még kevésbé formálhat jogot rá – hogy egy másik világot meglátogatva, megfelelő változtatásokat hajtson végre, még akkor sem, ha ebből az ott élők hasznot húzhatnának. Azok a civilizációk, akik lényegükben a sötétséghez tartoznak, más emberek otthonát, világát lerombolva megszegték ezt a törvényt. De ez [a teljes rombolás] a Földön nem történt meg és csak a Fény civilizációi tartózkodnak a naprendszeretekben és annak közelében. Tehát igen, a hibák jóvátétele minden adott civilizáció saját felelőssége. De van egy „rés a pajzson”. A komolyan károsodott világotok, a szakadatlan háborúk és a javak egyoldalú szétosztása következtében, generációkon keresztül fennmaradt a motiváltság a háborúkhoz, a brutalitás, a kapzsiság, a megvesztegetés, a becsapás, az érdektelenség és a visszaélés. Mindennek a jóvátétele egy hatalmas kihívást jelentene és bármelyik 3. dimenziós világ képességeit meghaladná. Kétségtelen, miért engedélyezte Isten más civilizációk kérését, hogy engedélyt kapjanak a segítségnyújtásban. Ennek a messzi civilizációk általi, életmentő fénynek a küldése Gaia segélykérésére volt válasz, hogy biztosíthassa planetáris testének [a bolygó] túlélését. De nem kizárólag Gaia segélykérésére vezethető vissza, hogy engedélyezték ezt a szeretetteljes támogatást. Ez a kívánság a kollektív tudatotokban is megjelent, mint a ti segélykérésetek, mely szerint egy békés világban szeretnétek élni, harmóniával a természettel. Az intenzív fény áramoltatásának kezdetétől, sok évtizeddel korábban, melyről az emberek többsége még csak nem is tud, nagy segítséget jelentett a Földnek. És ez a támogatás egyáltalán nem függvénye a „Felfedés” kormányaitok általi nyilvános közlésével, a földönkívüli jelenléttel kapcsolatosan. A világegyetem törvényeivel összhangban és mint az Aranykor általános tervének részeként, mindegyik csillagcsaládotok tisztában volt vele, hogy útmutatóként és nem megszállóként érkezett világotokban és –születésüket megelőzően- a terv minden részét ismerve, örömtelien vállalta a részvételt. Sok ezren vannak, akik a közeletekben laknak és veletek együtt dolgoznak az ügyön. Olyan testet öltöttek, ami nem sokban különbözik a tiétektől. Magasabb [spirituális?] intelligenciájuknak és fejlettebb képességeiknek köszönhetően olyan területekre ’szivárogtak be’, ahol eddig csak a sötétség uralkodott. Egyesek az igazság dokumentálását kutatják, melyet a sötétség elrejtett előletek. Mások – akiket „suttogóknak” [whistleblowers] neveztek- az igazság világáról adnak hírt, amit megtapasztaltak. Megint mások kezdeményezők vagy olyan reformokon dolgoznak különböző területeken, mint a kormányzat, gazdaság, igazságszolgáltatás, energiagazdálkodás, szállítás-szállítmányozás, egészségügy, sport, oktatás, bányászat, erdőgazdálkodás, mezőgazdaság, számítógépes technológia, fajmegőrzés, médiák, természettudományok és kohászat. Kevesen a szórakoztatásban is tevékenykednek, akkor is ha kizárólag csak szórakozásnak tekintitek, de egyes színdarabok arra ösztönöznek benneteket, hogy elgondolkodjatok, honnan származik tehetségük [képességük]. Példaként járnak elő, hogy megmutassák, ti is képesek vagytok sok mindenre, ha spirituális tudatotokat fejlesztitek. 

Sok fivér és nővér más világokból érkezett, hogy segédkezzenek nektek, hogy az embereknek, akikkel elődeik által osztoznak a civilizáción, felvilágosítsanak, hogy vezessenek, inspiráljanak benneteket. A láthatatlanná tevés védelmével vagy a Krisztus-Fény általi pajzzsal garantálható az Illuminátus miatti veszélyeztettet személyek élete. A sok publicitást kapott és retteget tömeges járványokat megakadályozták, mert a laborokban dolgozó Fénycsaládok tagjai semlegesítették a célzottan kifejlesztett betegséget és halált okozó mérgeket és kórokozókat. A kár amit a Föld elszenvedett, túl nagy mértékű, ahhoz, hogy egyedül boldoguljatok a helyreállításban. Még akkor is, ha az Illuminátus által elnyomott technológiákat szabadalmaztatnák, önmagukban nem elegendők, hogy a Földnek megfelelő tempóban lehessen visszaállítani a környezetet. De a közeletekben állomásozó űrhajók technológiája lehetővé teszi ennek gyors megvalósítását. Miközben az űrhajó utasai és legénysége a leszállásra várakoznak, hogy ezt a folyamatot veletek közösen levezényelje, már segédkeztek nektek az égboltotokon repülve. Első helyen az Illuminátus több tucat nukleáris robbanófejek általi csapásának megfékezése áll különböző terrorcselekmények kapcsán, melyek több halottat és nagyobb mértékű rombolást okozott volna, mint a szeptember 11-i merénylet. A japán radioaktív szennyezés, ami a Atomerőműből származott, az űrhajók beavatkozása és a sugárzás csökkentése nélkül több emberéletet oltott volna ki vagy betegített volna meg. A Mexikói-öbölben történ olajkatasztrófa a legénység segítsége nélkül sok kilométeres körzetben kioltotta volna a tengervilágot, ha a kifolyó nyersolajból nem oldották volna ki a mérgező komponenst. Szintén semlegesítették a fegyverekben, gyári hulladékokban, a radioaktív hulladéktárolók , a „Chemtrails” [mérgező kondenzcsíkok] és más környezetre káros anyagokat a földfelszínen és az óceánokban.

A Föld közelében lévő űrhajók legénységei különböző égitestek és szatelitmaradványokat is megsemmisítettek vagy eltérítettek a pályájukról, ha azok a Földre hullva komoly károkat okoztak volna.  A Föld körüli elektromágneses mező segítségével csökkentették a földrengések következményeit, mint a halálozások számát és a pusztítást, anélkül, hogy a felszabaduló negativitás mennyiségét is enyhítették volna. Veszélyes viharokat is elirányítottak a partvidékektől, ha azok olyan területeket érintettek, melyeken nem szükséges a tisztítás. A nagy, hatalmas és távoli civilizációk továbbra is küldik a Fényt a Földre, amíg az biztonságban meg nem érkezik a 4. dimenzióban. El tudjátok képzelni, hogyan nézetetek volna ki, ti és bolygótok, ha ezek az intézkedések univerzumunk közösségének számtalan segítő által nem realizálódtak volna?

Ez elvezet minket a Felfedésre való „türelmes várakozáshoz”. Kedves Lelkek, ti nem csak várakoztok! Legbelül tudjátok, hogy ennek a káosznak a korrigálása a ti felelősségetek, hiszen ez a ti otthonotok. Valamilyen módon, ti is hozzátettetek, hogy ez az állapot létrejöjjön. Ezért sok millió ember már évek óta a pozitív változások előidézésének szolgálatába szegődtek, mely Fényt hoz világotokba és felemeli azt. Nevezzünk meg néhány példát ezzel kapcsolatban: helyi és nemzetközi békekinyilatkoztatás és békemeditációk; részvétel különböző környezetvédő megmozdulásokon; adakozás a menekülteknek és a szegényeknek; kommunális és személyes szinten való erőfeszítések, hogy a nélkülözőket támogassátok; a házi-és vadállatok életkörülményeinek javítása; a pénzügyi szükség és más kihívások áthidalásának ötletgazdagsága, kitartás és együttműködés.

És ne feledjétek imáitok erejét! Az ima nem egyenlő a kívülről megtanult mondatok ismételgetésével a templomban vagy személyes üzenetek küldése Istennek, vagy nevezzétek bárhogyan is a legfelsőbb lényt ebben az univerzumban.  Az ima energia, melyet minden egyes gondolatotokkal, miden egyes érzésetekkel és minden egyes cselekedetetekkel küldötök ki a világba. És jelentős mértékben küldtétek ki a béke, a bőség, az egészség és harmónia energiáit! Szeretnénk más faktorokat is megemlíteni, amik szintén a „türelmes várakozáshoz” tartoznak. Korábbi üzenetekben elmagyaráztuk, hogy mi akadályozta a galaktikus családunk földre szállását. És nagyon szerencsétlen dolog, hogy állítólagosan közismert és elismert források valóban sötét lényeket csatornáztak, akik a hamis információikkal csalódottságot és zavart okoztak. A sötétek ezt azért teszik, hogy negatív reakciót váltsanak ki, azokból, akiknek a rezgéséből táplálkoznak. Szükségük van ezekre a negatív érzelmekre, hogy életben maradhassanak. De sajnos nem lehetett elkerülni, hogy néhány földönkívüli tervek szerinti nyilvános fellépése eltolódjon- de biztosíthatunk benneteket, hogy a flottaparancsnok alaposan megfontot döntése volt ez, mely a ti és az ő biztonságukat is szem előtt tartotta. Ebből az okból és a számos elterjesztett hamis információk miatt mint a földönkívüliek érkezési ideje és szándékaik, a bolygót fenyegető akut katasztrófák, Hatonn arra kért, hogy egy korábbi üzenetben közvetített állásfoglalását felidézzem : 

 “Ha nyílt színrelépésünkkel Obama elnök újraválasztása szempontjából döntő indok, akkor ezt a választások előtti megfelelő időpontban végrehajtjuk. De ha úgy látjuk, megválasztása biztos, akkor utána mutatkozunk majd meg.”

A “mi” azt jelenti, hogy a galaktikus család néhány tagságának kontingense, akik nem állomásoznak a bolygón, de egyes kormánytagokkal tárgyaltak már az Arany Korba vezető út egyengetése kapcsán. Ez a látogatócsoport a galaktikus családotok megérkezése előtt, akik elhozzák nektek a technológiát és veletek együtt dolgozva a szükséges ideig maradnak, nyilvános bemutatásra kerül. A megfelelő időpontról való döntés joga a Legfelsőbb Világegyetemi Tanácsnál van, akik Isten megbízásából cselekednek. A legfelsőbb tudat csak egy pontján válik felismerhetővé a Tanácstagok számára a résztvevők egyéni és globális karmikus tanulmányaiknak a lezárása a lélekszerződések alapján és ekkor vehetik azt figyelembe és láthatják előre a lakosság reakcióját. De van egy másik szempont is,amit figyelembe kell venni „A várakozás játékában”. Az állatoknak, akiknek a lélekszerződései megfelelő hosszúságú élettartamot irányoztak meg, a bolygóval együtt szabadon beléphetnek a negyedik sűrűségbe [dimenzióba], de ez nem vonatkozik az emberekre – úgymond rá kell szolgálnotok a ’beszállókártyátokra’. Függetlenül attól, hogy lélekszerződésetek megengedi-e, hogy a Földről vagy a Nirvanából örvendjetek az Aranykornak, tanácsos spirituálisan felkészülni minderre.

Éljetek szívetek dallama szerint- mert a Szeretet a kulcs!

Az Egyesült Államokban minden évben megünneplik a –Thanksgiving Dayt- (Hálaadás napja), de nem kellene minden napnak az egész világon egy hálaadás napnak lennie?

Köszönet a galaktikus családunknak, mely égboltunk karnyújtásnyira van, köszönet az intenzív fényt küldőknek, akik a távolból áramoltatják felétek a fényt. Köszönet Gaianak a segélykéréséért, hogy bolygóteste és a rajta lévők életben maradhatnak. Köszönet Istennek, a feltétel nélküli szeretetéért és azért, mert soha nem ítélkezik a fölött, amit tesztek és nem tesztek. És köszönet mindenkinek, aki biztosította a lehetőséget, hogy megtapasztalhassátok a spirituális növekedéshez és a tudatszint növeléséhez szükséges élményeket.

Kedves Földi-családunk, mindig és minden úton kísér benneteket a Fénylelkek szeretete és tisztelete az egész univerzumból.

__________________

SZERTET és BÉKE

Suzanne Ward

Csatornázta: Suzanne Ward

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás:www.matthewbooks.com

FGF / BLOSSOM / 2012-11-26

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. november 26.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Nos… ismét elröpült egy hét…egyre közelebb vagyunk az év végéhez!…És az enyém! Hogy lepergett ez az évem! Nos, rátok bízom!…Ti tudjátok a legjobban, hogy mit ÉRZEK…

Fény Galaktikus Föderációja: A legszívélyesebb üdvözlet mindannyiótoknak! Te arról beszélsz, hogyan repül az idő és egyetértünk abban, hogy ez a helyzet veletek! De az Új idő még gyorsabbnak fog tűnni… Sokkal inkább úgy, mintha NEM is lenne idő! Mivel az idő a régi paradigmához tartozik és az ’idő’ haladtával egyre kevesebb és kevesebb jelentősége lesz annak. Az elkövetkezendő hetek olyanok lesznek, mintha egy nap egy perc lenne!

Már most is nagyon sok Szeretet áramlik át…néhányan nem is érzékelik…de sokan nagy impulzusokban jutnak hozzá. Legyen úgy Legdrágábbjaink,…hogy a szívetek örömmel fogadja és megnyílik annak az energiaáradatnak, amely a bolygótokra zúdul!

Emlékeztessétek magatokat állandóan arra, hogy TI SZERETET VAGYTOK és arra, hogy itt az idő, hogy KITELJESEDJETEK önmagatokban önmagatok által!

Egy kis zavart is ÉREZHETTEK azt illetően, amit ez valójában jelent és tudjuk, hogy korábban beszéltünk már nektek több alkalommal erről…de ismét emlékeztetünk benneteket rá! Hiszen amikor a pénzt felteszik, a lottót megnyeri valaki!

Minden egyes lélek perspektívájából…attól függően, hogy az adott perspektíva hol van…ott „Az Eseménynek” köszönhetően lesz egy kioltási [merülési] hullám…Mi egyszerűen ezt csak az alapján jegyezzük meg, amit látunk. Ennek lesz egy másodlagos kimenete, amint ez előkészíti az éneteket az elérkező magasabb energiára.

Sok ember olyan történésekről beszél, melyek napenergiával kapcsolatosak… Én még nem tanulmányoztam ezt… egyáltalán fogtok Fényt küldeni?

Valóban! A Nap Fényt ont! Ezt a témát illetően annyit mondanánk, hogy sok aktivitás fog egyenesen ebből a járműből áramlani. Ismét úgy döntünk, hogy nem rontjuk el a meglepetést, viszont bevalljuk azt, hogy ’a napisten’ óriási szerepet fog játszani abban, ami szemmel láthatóvá válik majd.

SENKINEK SEM KELLENE ARRA SZÁMÍTANIA, AMIRE MINDENKI SZÁMÍT!

Azt szeretnénk sugallani, hogy a TÖKÉLETES IGAZSÁG pillanataiban…mindenki jól tenné, ha a testét, a lelkét és a szellemét az Egység megtapasztalásához illesztené!

Bár ez mindenki számára más lesz…de azt sugalljuk, hogy lesz egy ’közös rész’, melyben MINDENKI változást fog tapasztalni!

Lélegezzetek be és ki a legmélyebb szinten és nyissátok meg magát a LÉNYETEKET annak, ami VAN.

Legdrágább Földlakók!… A végső napok a vége felé járnak! Új napok fognak leragyogni és MINDENKI számára a csodálatos Föld megújított REMÉNYÉT adják. Egy gyönyörű bolygót, melyet TI fogtok újrateremteni önmaga dicsőségébe!

Az emberek meg fogják tapasztalni a különbséget a lelkükben… attól függetlenül, hogy az adott személy meddig jutott el addig a pillanatig. Mivel ez a beáramló Fényszeretet lehetővé fogja tenni a szellem szárnyalását és azt, hogy ÖNMAGA LEGYEN!

Ó, az az öröm, melyet megtapasztaltok majd! Amint ti mondanátok… hanyatt dobjátok magatokat tőle!

És megmarad ez az öröm?

Egy bizonyos fokig igen!…Mérhetetlen lesz, a maga ’hajnalán’… De egy kicsit lassan fog érlelődni azért, hogy mindenki alkalmazkodni tudjon az ő újabb, magasabb szintéjhez.

SENKI…SEM FOG UGYANAZ MARADNI, AMILYEN ELŐTTE VOLT!

És az élet…csak megy majd tovább?

Nem ’csak’ megy tovább! Az élet magára ölti az Új Felvilágosodást!

Azokért, AKIK ÚGY DÖNTENEK, hogy… egy szívből jövő csodaországban találják magukat… A szíven belül NYILVÁNVALÓ lesz a különbség az én számára és ’tisztázni’ akarja majd!

Egy kicsit jobban el tudnátok magyarázni?…’tisztázni’?

Sokkal szemmel láthatóbb lesz az én-hatalom vágya. Olyan régóta volt az ember ’uralom alatt’ és magától értetődő az Emberi Lény abszolút tökéletessége. Az embereknek ismét meg kell vizsgálniuk a helyzetet, ami volt és minden mozdulatával lehetővé kell tennie, hogy az okozott kárt helyreállítsa.

Ez lesz a legfontosabb az emberek vágyai között… Hiszen, ha ez egyszer kijavításra kerül, akkor az ugrások és szökellések ugrálva és szökellve jönnek majd…és a világ ’jellege’, melybe az emberek Bíztak, hogy belesétálnak…a küszöbön fog állni…szélesre tárt ajtóval!

Földi lelkek! … Az élet lelkei!… Amint ez a Fény rátok zúdul… találjatok rá önmagatokban a megbocsátásra!… Megbocsátásra az énetekkel szemben, amiért az időről-időre tévútra vezetett…olyan ösvényekre lépve, melyek nem voltak hasznosak,… de elfogadtátok!

Keressétek a megbocsátást azok felé, akik VALÓBAN a sötétebb ösvényekre léptek és képtelenek voltak a szabadság felé vezető utat megtalálni!… Hiszen ők nagyon eltévelyedettekké tudnak válni és körül tudják ásni magukat azzal a bizonyos úttal…mely a napfény minden gondoskodásával elhagyta a gondolataikat és így a lelküket is!

Amikor eljön ez a Fény…találjátok meg ÖNMAGATOKAT…a VALÓDI ÖNMAGATOKAT… és ajánljátok fel neki a legmélyebb Szeretetet mind az énetekért/iránt mind pedig MINDENÉRT, AMI VAN.

ÉREZZÉTEK azt a Szeretetet… mivel eláruljuk nektek… hogy ellenállhatatlan lesz!

Tehát ez egy bizonyos időn keresztül fog végbemenni? Mert láttam egy maja úriemberrel készült videót, aki arról beszélt, hogy van egy nyolc perces ’kiruccanás’, mely során tudatába kerülünk a Felsőbbrendű tudatosságnak és aztán rajtunk áll majd, hogy ’kövessük’… vagy valami ilyesmi.

Amint mondjuk…ez a Fényáradat nem lesz folyamatos… ’pillanatnyi’ lesz a dolgok Nagy Rendszerének kifejezésével élve!

Úgy értem…Ha valaki elfoglalt…Valószínűleg elmulasztja!!??

Nem…ez nem történhet meg! Az a valami, ami jön, NEM ugyanolyan rezgésű, mint bármi, ami korábban jött! Nem olyan lesz, mint ahogyan előzőleg említetted, hogy egyesek tudatában lehetnek, mások meg nem… mint például egy csillagkapu kinyitásánál.

AMI JÖNNI FOG, AZT NEM LEHET FIGYELMEN KÍVÜL HAGYNI!

Minden tisztelettel…ez mind szép és jó nektek!… Ti tudjátok, miről beszéltek… de mi nem! Azt kell gyanítanunk és ’kiszedjük a velejét’ minden, a témával kapcsolatban közölt különféle állításnak. Tudom, hogy nincs már sok idő ahhoz, hogy elmenjünk…de ezt kell mondanom… A legtöbb tőlem telhetőt megteszem, hogy a legjobb helyen legyek amíg ez az idő eljön…ez rajtam áll… A 2008. október 14-i emlékeimről mesélek…amikor a várakozás egész elviselhetetlennek tűnt… vegyítve az izgalommal és egy óriási mennyiségű várakozással.

Nos, akkor azt javasoljuk, hogy amennyi lélegzetvételt csak lehet, annyit tegyetek meg meditáció segítségével és engedjétek meg a lélek ISMERETÉNEK, hogy BÉKÉT hozzon az adott helyzetbe!

LEGYEN TUDÁS A SZÍVETEKBEN ÉS BIZTOS NYUGALOM LESZ AZ ELMÉTEKBEN…ARRA VONATKOZÓLAG, HOGY HA BÁRMI IS TOLÓDIK, AZ AZ ISTENI AKARATBÓL VALÓ MEGHOSSZABBÍTÁS MIATT TÖRTÉNIK.

MINDEN, AMI BENNETEK ÉS KÖRÜLÖTTETEK VÉGBEMEGY, AZ AZ ISTENI TERV TELJESÍTÉSE.

EMLÉKEZZETEK ERRE… JELENJEN AZ MEG BÁRMILYEN FORMÁBAN!

Amikor ezt mondjátok…az egy olyan eset, hogy el kell hogy fogadjuk a nehéz időket is, nem csak a könnyűeket?

Könnyű lesz, ha úgy döntötök, hogy bársonyból lesz…és nehéz, ha úgy döntötök, hogy kőből. [itt arra utal, hogy minden döntés kérdése! – a ford. megj.]

Nem szeretnénk összezavarni benneteket ebben a helyzetben…Mi csupán arra vágyunk, hogy a gondolataitokat kövessük a legbecsesebb dologgal.

Köszönjük! Szeretném tisztázni azt is, hogy nem adtatok időpontot e Fény eljövetelének… Ennek oka van?

Mi az, amire emlékszel?

Az, hogy elhatároztam, hogy nem hasonulok az  ’időkhöz’ legalábbis ami benneteket illet…

Mi csupán a vágyaitokhoz tartjuk magunkat!

Képzeljétek el!.. LEGYETEK TUDATÁBAN annak,… hogy a Fény, mely a bolygótokRÓL özönlik, az hihetetlenül ragyogó… Mivel sokan-sokan-sokan vagytok, akik TUDJÁK a szívükben, hogy egy ÚJ VILÁG hajnala kezdődik minden egyes adott pillanatban.

Ez a sugárzó energia ad oly nagy jelentőséget a dolognak!

KÉPZELJÉTEK EL…,hogy minden a ’tudatban van’…A szívetek EGYKÉNT ver és a gondolataitok a SZERETET rezgésével azonosak és azzal a vággyal is, hogy ezt az Új Világot megteremtsétek!

Hiszen a szívetek mélyén tudjátok, hogy a küldetésetek…amelyre oly régóta vártok és amely miatt a szívetekben annyi aggodalom volt hosszú időn keresztül…az, hogy benneteket abba az időbe SUGÁROZZON, amely megvalósítására megegyezésetek van.

ÉS MEG FOGJÁTOK VALÓSÍTANI!

MINDEN kétségből szabadítsátok ki a gondolataitokat!… Engedjétek meg magatoknak, hogy a beteljesülésetek Aranyló dicsőségében megmártózzatok! A megtett út nem volt csapdák nélküli, de az út, amit meg kell még tennetek az egy olyan dicsőséges napsütés,…mely egész végig egy hevítő és izgató ÉRZÉSSEL van kikövezve.

Legdrágább lelkeink!… Veletek vagyunk!… Velünk vagytok!

TUDJUK, hogy ami jön, az felülmúl minden várakozást!

TUDJUK, hogy mindig ezen idők felé meneteltetek…évszázadról évszázadra…és MOST elérkezett!

A mennyek Békét visszhangoznak…amint az élet egy teljesen új értelmet vesz magára… és ez…a legrégebbi történet a könyvben.

Nagyon köszönjük!… (Nagyon rövidnek tűnik, bár két órába telt… volt egy nagy megszakítás benne… elveszítettem a dokumentumot a felénél! Magasztaljuk a Google-t!)

Csatornázta: Blossom Goosdchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás:Blossom Goodchild

FGF / SaLuSa / 2012-11-23

SaLuSa – 2012. november 23.

Mike Quinsey közvetítése

Hogy a világbékét megvalósíthassátok, véget kell vetni mindenfajta háborús megmozdulásnak és ha a szükség kívánja, rendelkezünk olyan eszközökkel, amivel biztosíthatjuk, hogy ez sikeresen véghez vigyük. Az Új Korban nincs helye az ilyen alacsony rezgéstartományoknak! Időközben már könnyebb ezen a téren sikeresnek lenni, mivel a fokozódó tudatszint ahhoz vezet, hogy egyre több lélek utasítja el minden téren a háborúval kapcsolatos dolgokat. Sőt egyes ’kemény kötésű’ veteránok is készek a váltásra és felismerik a békéért való munka erényeit. Lassan átlátják, hogy a „felhívás a haza védelme érdekében” már a múlté és alattomos módon másfajta célokra sajátították ki. Ha ezek az emberek ráébrednek a valóságra, akkor az Illuminátus nagy gyorsasággal veszíti el a fegyveres erők fölötti hatalmát és irányítását. A sötétek valójában egykori mivoltukhoz képest lemerültek és elfáradtak és nincs visszaút számukra (a régi körülményekhez), mert ez nem megengedett.

Az előttetek álló jövőben nem lesz szükségetek fegyveres erőkre, mert védőrendszereitek lesznek, melyek távol tartják a hívatlan betolakodókat  a bolygótól. És itt van még a FÉNY Galaktikus Föderációja, mely a világegyetem rendőrségeként működik. Technológiáink képesek felismerni a bolygó szférájába behatolni szándékozó űrjárműveket. Ha szükséges képesek vagyunk a fénysebességnél gyorsabban ’haladni’, mivel az univerzum több szektorában találhatóak azon területek, amik a mi felelősségünkhöz tartoznak. Ezen felül az ’Ashtar-Parancsnokság’ is itt van, akik lényegében ugyanúgy dolgoznak, mint mi és nekik is meg van a sajátterületeik, melyért felelősséggel tartoznak. Mindent összefoglalva, mindegyik bolygót megfelelően védünk és a bolygók népei (tulajdonképpen) békében és szabadságban élhetnek. A Ti régi Földetek is védve volt a beavatkozástól, hogy lehetővé tegyük a szabad akaratotok kifejezését fejlődésétek folyamán, de az általános alacsony rezgések okán kénytelenek voltunk a hasonló rezgésszintű civilizációknak engedni, hogy kapcsolatot vegyenek fel veletek.

Ha túlléptek a felemelkedés előttetek álló pontján, akkor nyitottakká váltok a hasonló SZERETET- és FÉNY-rezgésszintű látogatók számára. Bennük bízhattok, és egyszerűen örömötöket lelhetitek abban, hogy megismeritek, hogyan élnek más civilizációk. Nagy dolgokat éltek át, amikor más bolygókat látogattok meg, melyek különböző nagyságúak- néha még a jelenlegi Napotoknál is nagyobbak. A legtöbb fejlett civilizáció elfogadhatónak tartja, hogy egy bolygó belsejében éljen, mivel a legtöbb bolygó üreges belülről. Ez az eset áll fenn a ti Belső Bolygótokon is, ahol a lények saját Nappal rendelkeznek, így nem is szembeötlő, hogy „odalent” vannak. Az ottani lakosok nálatok fejlettebbek és kivárják a megfelelő időpontot, hogy bemutatkozzanak nektek. Ők a ti „elődeitek”, akik Lemúria bukásával a ’Belső Földre’ menekültek. Egyesek közületek korábban már meglátogatták őket és élménybeszámolóik továbbra is hozzáférhetőek. [pl. Richard E. Byrd admirális beszámolója–ford.megj.]

Sok információ van, amit visszatartottak tőletek és ezért a felemelkedés után sok pótolnivalótok lesz. Nem kell tovább a sötétségben [tudatlanságban] tartani és valótlan dolgokkal traktálni benneteket, és ahogyan ti mondjátok: „Az igazság felszabadít.” Feltörik a benneteket fogva tartó időhurok és segíteni fogunk nektek, hogy megkülönböztethessétek az igazat a valótlantól. Ha egyes emberek még kétkedőek maradnának, vannak eszközeink, hogy bizonyossággal szolgáljunk a valósról. Nem kényszerítjük rátok az igazságot és egyesek még egy darabig ragaszkodni fognak a régi hitbeli meggyőződéseikhez. Rendelkeztek a saját ’Feljegyzések Csarnokával’, ahol az összes életciklusotok dokumentálásra került; ezért ezek nem képezhetik vita tárgyát. Visszatekintést adnak minden reinkarnációtokról és ez egyes emberek számára kijózanító gondolat lesz.

Kedvesek, higgyetek nekünk, amikor azt mondjuk, hogy az életet nem vesszük mindig véresen komolyan, hogy ne tudnánk tréfálkozni és ne lennénk örömteliek. Boldogan éljük életünket, és az egymás közötti közelség szorosabbá válik, amikor megosztjuk egymással a humor adta örömöket. Bár természetesen nem tapasztaljuk szükségletbeli hiányaitokat és aggodalmaitokat; de ti is fényt hozhattok mások napjaiba, ha egy jót nevettek velük együtt. A nevetés jelen van az egész univerzumban és minden lélek érti legbelül és értékeli a vicces helyzeteket vagy egy humoros megjegyzéseket. A nevetés jó kedvre derít és felemeli a szellem rezgésszintjét! De egy kellemes szórakozás sosem mások kárára van, mikor valakit nevetségessé tesznek. Szívetek mélyén még mindannyian ’gyermekek’ vagytok, akik azonban a felnőtté válás közepette egy bizonyos fokú tartózkodást sajátítottak el, mert már túlhaladottnak tekintenek a gyermeki viccre, szórakozásra. Lazítsatok és legyetek a bennetek rejlő gyermekké és ismerjétek fel az élet vidám oldalát!

Nem vagytok messze, hogy meglássátok az előttetek álló nagy változás első jeleit, szövetségeseink keményen dolgoznak, hogy megteremtsék a lehetőséget a mi csatlakozásunkhoz. Tisztában vagyunk a kötelességeikkel és tudjuk, hogy lelkesek a ti szolgálatotokban, hogy megadhassák az utolsó lökést a felemelkedés irányában. Mindenképpen így lesz, akkor is, ha ez azt jelentené, hogy bizonyos történések egy időre elhalasztásra kerülnek. De egyes változások fontosabbak, mint mások és figyelni fogjuk a felfedés bejelentésére utaló első jeleket. Bizonyos tekintetben nem érzitek szükségességét, hogy nekünk is részt kell vállalnunk a történésekben, de időközben létezésünk közismerté vált és tudjátok mellettetek állunk. De szükségünk van a hivatalaitok elismerésére is, hogy végre a nyilvánosság elé léphessünk nálatok. Továbbra is fenntartjuk az opciót, hogy kikényszerítsük a dolgokat; de ez a végső választási lehetőség lenne, a szükséges eljárási mód szerint. Minden tekintetben jobban szeretnénk, ha ti lennétek, akik saját igyekezetetekkel idéznétek elő a [hivatalos] felfedést. De hogy korrektek legyünk, az is ide tartozik, hogy már nagyon is gyakorta kérvényeztétek petíciókban és kérelmekben, hogy a dolgok végre ’beinduljanak’, de egy államvezető sem elég bátor ahhoz, hogy a tettek mezejére lépjen. Bár értékeljük a dolgok józan kezelését, de most eljött már az ideje felhagyni a bátortalansággal és elismerni azt, amit a lakosság javarésze már amúgy is tud. Függetlenül a történésektől egyre gyakrabban láttatjuk magunkat [hajóinkat] és örülünk nagyon, hogy képesek vagytok félelem nélkül elfogadni bennünket, ami korábban nem volt általános reakció. Érezzük, hogy készen álltok fogadásunkra és ez felgyorsítja a mi válaszunkat.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és tolmácsolom a FÉNY Galaktikus Föderációjának abbéli kívánságát, hogy Mindannyian terjesszétek a SZERETET a világban. A Szeretetből soha sem lehet túl sok és segíteni fogtok, hogy exponenciális mértékben növekedjen, mikor már szinte készen álltok a felemelkedésre. A Föld csodás látványt nyújt: a tőletek származó FÉNNYEL telített és ez azt mutatja, mennyire jól reagáltatok a hívásra, hogy összekészülődjetek a felemelkedésre. Már sok segítséget nyújtottak nektek és soha nem volt szándékolt, hogy egyedül kelljen szembenéznetek a kihívásokkal; így kell történnie, ha ráléptek a magasabb dimenziókat követő ösvényre.

Köszönet, SaLuSa!

Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com

 

 

 

Mihály Arkangyal: Folyamatos kérdések a Felemelkedéssel kapcsolatban –kerekasztal beszélgetés – 1/2. rész

2012. november 22.

Közzétette: Steve Beckow

Ezt az interjút néhány kérdéssel kezdjük a „Tudom, hogy a galaktikus családom itt van. Te is tudsz róla?” videó nézőszámával kapcsolatban [4,5 millió mindent egybevéve, 3 millió a YouTube-on. A YouTube saját számlálója 209.773-at mutat]

http://www.youtube.com/watch?v=ulWK-Ni-xiw&feature=player_embedded (magyarn nyelvű felirattal is)

és az iraki dinár közelgő átértékeléséről, valamint a Wanta-Reagan-Mitterand Protokol implementációjáról.

Aztán továbbmentünk néhány örökös kérdésre a Felemelkedéssel kapcsolatban, mint hogy fel fogunk-e emelkedni december 21-én vagy sem? A betegségek meg lesznek-e gyógyítva? Mi lesz azok sorsa, akik szülők vagy páciensek miatt visszamaradnak? Minden gyermek fel fog-e emelkedni? Lehetséges a felemelkedés december 21. után? Miért akarnak december 21. után az emberek konferenciákon találkozni? Stb.

Mihály arkangyal szükségesnek látta, hogy néhány nehéz megkülönböztetést tegyen, minthogy: lehetséges, hogy azok az emberek is felemelkedjenek, akik nagyrészt már készek rá, viszont még harag vagy más negatív érzelem van bennük. Ők egy rövid ideig egy 3D hologramon fognak élni, amíg készen nem lesznek a felemelkedésre. És azt is elmondta, hogy a betegségben szenvedő páciensek meg lesznek gyógyítva és fel fognak emelkedni, így az orvosoknak nem lesz szüksége mellettük maradni. Stb.

A beszélgetésen kívül a házigazdák és Linda egy kerekasztal-megbeszélést tartott sok Felemelkedést érintő témával kapcsolatban és az óra ezen része [a 2. rész, melyet később teszünk közzé – a ford.megj.] valamint egy fél óra egy angyallal holnap [magyar fordítás ld. később!] kerül közzétételre. Köszönöm Ellen-nek, aki rendkívüli robotmunkát végzett, nagy nehézségek által, hogy elkészítse az átiratot.

Egy óra egy angyallal

Mihály arkangyallal – kerekasztal megbeszélés

2012. november 19.

Graham Dewya (GD): Helló és üdvözlet az Egy óra egy angyallal c. műsorban Linda Dillon-nal, a Szeretet Tanácsának csatornájával és a The Great Awakening [A nagy felébredés – a ford.megj.] írójával, valamint Steve Beckow-val a 2012 Scenario-tól. Örülök, hogy veletek lehetek! Graham Dewya vagyok!

A mai vendégünk Mihály arkangyal. Steve 45 percig fog vele beszélgetni, majd Steve, Linda, Geoff és én egy kerekasztal-megbeszéléssel folytatjuk a megosztott témákkal kapcsolatban.

Nos, ezzel át is adom a szót neked, Steve.

Steve Beckow (SB): Köszönöm, Graham! És nagyon várom a ma éjszakai műsorunkat! Üdvözlet Mihály arkangyal!

Mihály arkangyal (AAM): Üdvözöllek, drága barátom. Én vagyok Mihály, a béke harcosa, a szeretet Arkangyala, a hírhozó és sok tekintetben az új hajnal hozója is. És igen, sok mindent kell ma éjjel megbeszélnünk, nem csupán a Felemelkedés folyamatáról, hanem természetesen az összetett folyamatról és néhány akadályról is, melyek a látóhatáron felbukkannak és melyeken mi természetesen átjutunk majd.

De először arra kérlek benneteket, hogy kezdésképp – mint ahogy gyakran megtesszük – gyújtsátok meg a béke kék lángját, gyújtsátok meg a béke ismeretét a lényetekben és gyújtsátok meg a szeretetet a szívetekben! Engedjétek, hogy a tündöklő kék fény ragyogóan égjen ne csak azért, hogy ti lássátok és érezzétek, hanem hogy mindannyian lássátok és érezzétek nem csupán Gaia-n, nem csupán a ti dimenziótokban, hanem hogy ez a galaxisokon és a birodalmakon át is megtörténjen.

Nos, drága barátom, hol szeretnéd ma kezdeni?

SB: Köszönöm, Uram! Valójában három nagyon gyors kérdéssel szeretném kezdeni. Kettő ezek közül talán a Comic Vision News-ba vezető útját is megtalálja.

Az első kérésem, hogy adj nekünk kérlek egy frissítést a Tudom, hogy a galaktikus családom itt van YouTube-on lévő nézőszámáról és azt követően a teljes nézőszámról légy szíves!

AAM: Ó, ez néhány millió most. Több, mint 3 millió a YouTube vonatkozásában és körülbelül 4.500.000 a teljes megtekintések száma.

SB: Oké. Nos, nagyon szépen köszönjük! Ezt az információt csak tőled tudjuk megkapni!

Most két kérdés következik Geoffrey-től. Ismét elmondom, hogy a rövid válaszok megfelelnek. Vasárnap érkezett hírek szerint az iraki dinár jelenleg átértékelés alatt áll és talán ma be is jelentik – és talán már a mai program ideje alatt.

Néhány forrás szerint ez csupán átverés és mások úgy érzik, hogy ez egy eszköz, mely által néhány jóléti alap jó emberek kezébe tudja juttatni azt.

Az átértékelés valóban megtörtént? És ha igen, akkor ez szintén egy eszköz arra, hogy a nemesfémekkel rendelkező alapokat az emberekhez segítsék?

AAM: Az iraki dinár átértékelése – mint ahogyan nagyon jól tudjátok – bizonyos ideje folyamatban van; hogy a ti szóhasználatotokkal éljek „hátsó megbeszélések folynak róla”. A hivatalos átértékelés nem történt meg egészen mostanáig, de van néhány nagyon – mondhatjuk úgy, hogy – magas szintű megbeszélés ennek nagyon gyors előmeneteléhez.

Igen, ez egy mód arra, hogy sokak kezébe pénzt juttassanak; olyanoknak, akik bíztak és akik vállalták ezt a befektetést annak érdekében, hogy segítsék a fénymunkát és a fényhordozó közösséget.

Ez a helyzet kényszer alatt van és a kormány legfelsőbb szintjei által elfogadásra is kerül és Barack Obama újraválasztása miatt ebben az időben merül fel. Most, hogy értsétek ezt is, noha sokan vannak, akik a gazdasági irányításban részt vesznek és – mondhatjuk azt is, hogy – a terrorizmusban is (főként az Egyesült Államokéban, de a nemzetközi monetáris [terrorizmusban?] is) a Közel-Kelet ellen. Az izraeli-palesztin konfliktus felmelegítése szintén egy hatásgyakorlás is a bejelentés alatt álló átértékelés késleltetése miatt van. De rövidesen számíthattok rá!

SB: Köszönjük, Uram! Van néhány körbejáró híresztelés mostanában egy sor pénzügyi protokollról, melyet Wanta-Reagan-Mitterand Protokollnak neveztek el. Van legalább egy forrás, mely jelzi azt, hogy ezek a protokollok implementáció alatt állnak és ez segíteni fog a globális jóléti tőke szabadon bocsátásában. Van igazság azokban a híresztelésekben, melyek szerint a protokollok implementálásra kerülnek és van igazság abban a híresztelésben, hogy a Globális Jóléti Alapoknak segíteni fog?

AAM: Nos, természetesen e protokollok implementációja a pénzügyi nyomás enyhülését és sokak számára a pénzügyi biztonság megvalósulását is okozná. De e protokollokra gondoljatok úgy, hogy sok módon hasonlítanak a dinárral kapcsolatos megbeszélésekre. Igen, értjük, hogy teljesen eltérő szereplők és alapelvek, de valójában ugyanazon történés részei és darabjai.

Tehát ezek az alapelvek és ezek a protokollok megbeszélés alatt állnak, de még nem kivitelezték őket.

SB: Köszönjük, Uram! Lássunk neki most a Felemelkedés témakörének, mely a mai interjúnk témája. Az első kérdést, amit fel szerettem volna tenni már korábban megkérdeztünk, de a kérdés megmaradt a fénymunkás közösségeken belül. És szeretnék valóban egy tiszta és egyértelmű választ kapni rá. Ez a következő: fel fogunk emelkedni bolygóként és minden rajta élőként az ötödik dimenzióba 2012. december 21-én vagy nem? Valami más fog esetleg történni?

AAM: Igen, egy nagyon tiszta, egyértelmű választ szeretnél, ugye?

SB: Igen, azt szeretnék!

AAM: De mint tudod, hogy nagyon tétovázó voltam nem csupán ezen a fórumon, hanem más fórumokon is azzal kapcsolatban, hogy válaszoljak-e erre a kérdésre. Engedjétek meg nekem, hogy ilyen módon tegyem ezt meg! És nem el akarom kerülni a kérdésedet, hanem ez az elmétek számára nem olyan egyértelműen határozható meg, mint ahogyan te előadod!

Sokan már felemelkedtek és az a zsilip, az az átjáró már nyitva van. És nagyon-nagyon-nagyon sokan előnyét élvezik. Százezrek élvezték az előnyét.

Amit ti tesztek, és ahol sokak – főként a fénymunkás és fényhordozó közösségbe tartozók – megrekedtek az a 2012. december 21-i esemény. Viszont a Felemelkedés és Gaia Felemelkedése a rajta lévőkkel együtt nem egyszerűen egy egyetlen, egy-napos, egy-pillanatos, egy perces esemény!

Ez egy teljesítményértékelés? Ez egy összehangolódási időpont mind kozmikusan, energetikailag és az Isteni Terv tekintetében is, ahol összegyűlnek a dolgok? Ahol a lélek, a lény, a forma, az anyag, a molekulák, az esszencia, az Anya/Atya Egy, az emberek, az elemek és a bolygó összegyűlik annak érdekében, hogy egy valóságból egy másikba mozduljon el? A válasz: igen!

De – és muszáj hozzátennem ezt a szót, még ha sokan nem is szeretitek hallani ezt és természetesen én sem szeretem, nem élvezem ennek használatát – ti úgy gondoltok erre, mint egy hirtelen, mindenkit érintő csettintés. Amint már mondtuk, mindenkit szeretettel látunk, mindenki benne foglaltatik a tervben; Gaia nem gátolt meg egy birodalmat sem, egy személyt sem, egy embert, hibridet, csillagmagot, Föld-tartót sem; de nem mindenki áll készen az óraállításra abban az időben.

Nos, megvan a lehetőség másoknak, hogy egy lassúbb utat válasszanak, hogy belekezdjenek egy folyamatba, mely sokkal inkább a saját napirendjükhöz van hangolva, és amit valóságként tekintenek? A kérdés nyitva áll a megbeszélésre és a válasz: igen!

SB: Nos, engedd meg Uram, hogy másik irányból közelítsem meg! Úgy képzelem, hogy ha az emberek 22-én felkelnek, és azt látják, hogy a Föld még mindig a harmadik dimenzióban van, akkor egy szörnyű kiabálás lesz, sok-sok kérdést fognak feltenni, nos, megtörtént vagy nem? Tehát a Föld itt lesz a harmadik dimenzióban december 21. után?

AAM: Engedjétek meg, hogy ezt mondjam: A Föld már nem igazán a 3D-ban van lehorgonyozva. És így itt lesz a 3D-ban rögzülve 2012. december 21. után? A válasz: nem! Határozottan és teljesen az ötödik dimenzió központjában lesz rögzülve. Súrolni fogja könnyedén a negyediket, nem a harmadikat? Gyengéden súrolja majd a hetediket? A válasz: igen! A bolygó rögzülése abban az időben az ötödik dimenzióban lesz.

SB: Ha a Földön lennék december 22-én és ezt kérdezném –

AAM: Melyik „te” lesz itt!?

SB: [nevetés] Igen, természetesen! De látnám a harmadik dimenziót? Lesz bármi, ami látható Gaia harmadik dimenzióján majd december 22-én?

AAM: Ez egy nagyon fontos téma! És izgatott vagyok és fel vagyok villanyozódva amiatt – hogy te és mindenki, aki hallgat minket vagy később hallgatja meg, – hogy készen álltok arra, hogy ezt a megbeszélést halljátok! Nos, nagyon világos akarok lenni! Ezért engedjétek meg, hogy segítsek!

Mit érzékeltek? És válaszolni fogok a saját kérdésemre! Mit érzékeltek harmadik dimenzióként? Melyik valóság megalkotását és megtapasztalását választjátok? Ha Gaia-na és a szeretetetek központjában vagytok lehorgonyozva, akkor a válasz: nem, nem fogjátok megtapasztalni vagy elérni azt, amire úgy utalunk, hogy a régi harmadik dimenzió, mely a hiány, a korlátok, a gyűlölködés, a mohóság, az ellenőrzés dimenziója – tudjátok, hogy a lista végtelen!

Lesz fizikai tapasztalatotok? Igen, mivel ez az egyik egyedülálló jellemzője ennek a bizonyos Felemelkedési folyamatnak. Ez mind időn, mind téren át egyedülálló, de ugyanakkor mind időben, mind térben meghatározott fizikai megtapasztalás. A színek tündöklőbbek lesznek? Igen! Többet fogtok látni? Igen. Mást fogtok megtapasztalni az érzéseitekben és a külső világotokat, Gaia-t és a közösségetek megtapasztalását tekintve? Igen!

Most engedjétek meg, hogy egy fenntartással éljek! Ha elhatároztátok, hogy még igényetek van – [egy 3D megtapasztalásra] a saját lelki utazásotokat tekintve – egy nagyon rövid időre, akkor lesz egy nyitva álló ablak – és ez egy része volt a munkánknak – arra, hogy ha úgy döntötök, hogy még részleges megtapasztalásra van szükségetek – és itt valóban csak részlegesre gondolok! – arról, amit ti harmadik dimenzióként értelmeztek, akkor megtehetitek. De a valóság nem lesz ott. Egy hologramot fogtok megtapasztalni!

Nos, most az emberiség azon részéről beszélek – nem azokról, akik teljes mértékben visszautasítják a menetelt és ezért az újraelosztást választották – akik készen állnak elmenni, szeretetet hordoznak, de még ragaszkodnak néhány téves hitrendszerhez. Nos, nem úgy értem a téves, alacsonyabb rezgésekhez tartozó hitrendszereket, mint az irányítás, a kapzsiság, a halál, a pusztulás és a kétség.

Nos, lesznek olyanok, akik közbenső helyzetben találják majd magukat. De azok többsége miatt, akik igent mondtak, egy, az ötödik dimenzióba történő nagyon gyors átmenetben fogjátok találni magatokat. És néhányan talán még ennél is magasabban [magasabb dimenzióban – a ford.megj.].

Nos, elmondtam, hogy ez egy folyamat és nem csupán egy csettintés. És amikor ezt mondjuk, mit értünk isteni felfogáson? Hiszen amikor azt mondjuk, hogy csettintés, azt értjük alatta, hogy teljes mértékben pillanatnyi. Tehát például van sok-sok-sok ember a bolygótokon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy egy ilyenfajta elmozdulás történik. Nem próbálunk meg és nem is szeretnénk megpróbálni egy olyan helyzetet létrehozni, ahol az emberek felkelnek és úgy érzik, hogy elmebetegek. Tehát miattuk lesz egy átmenet, egy lappangási idő-féle, ami alatt rá tudják magukat hangolni az új valóságra.

Nos, nagyjából nem azokról az emberekről van szó, akik hallgatják ezt a műsort ma éjjel. Bár vannak közöttük is még olyanok, akik ragaszkodnak – és ideértjük a fényhordó, szeretethordó közösséget is, akik még ragaszkodnak – bizonyos félelemhez, haragoz vagy tartózkodáshoz.

El kell engednetek ezt, barátaim! Ez az utolsó nyomás! Elárasztottunk benneteket energiával, de nem tudjuk teljes mértékben megtenni ezt nektek. Ez egy összekapcsolt történés. Ez a kreatív partnerség.

Amikor azt mondtátok például, hogy ha december 22-én felébredtek és úgy tűnik majd, hogy ugyanazon a régi helyen lesztek, akkor mérgesek lesztek – akkor ti mérgesek LESZTEK, mert ragaszkodtok a haraghoz. Nincs helye ennek! Nem létezhet a szívetekben, a lényetekben, az esszenciátokban és nem létezhet a levegőben, amit belélegeztek és az Új Gaia, az Új Föld rezgésében sem létezhet!

Tehát ha ragaszkodtok ehhez, ha ott ültök összefont karral és azt mondjátok „Ha nem történik meg, akkor dühös leszek!” akkor könyörgöm, engedjétek el a dühöt! Engedjétek el a félelmet! Engedjétek el a tartózkodást! Ez egy társ-teremtés veletek! Ez az egyetlen ok, amiért erre a Földre jöttetek ebben az időben!

Sok csodálatos, felemelő, gyönyörű dolgot tettetek? Igen! De az ok, amiért idejöttetek nem az volt csupán, hogy tanúi legyetek, hanem hogy a részesei legyetek ennek a Felemelkedésnek! Tehát ha van bármilyen maradék, itt az idő feladni! Égessétek el! Adjátok oda St. Germain-nek! Adjátok ide nekem! Adjátok oda az Istenanyának! [mindegy!] de engedjétek el!

Nos, tudom, hogy amit mondtam, még több kérdést váltott ki, ezért kérlek benneteket drága szíveim, hogy folytassátok!

SB: Biztos vagyok benne, hogy látod Uram, hogy ezt a többi kérdést felírtam a papíromra!

Nos, visszatérve 2009-be, azt mondtad Ronna Herman-on keresztül, hogy:

„Nos, a negatív rezgésmintáink 51%-át meg kell tisztítanunk és az Energetikai Aláírásunkat hozzá kell hangolnunk az ötödik dimenzió alsó-szintű rezgéseinek legalább egy részéhez annak érdekében, hogy megkapjuk a Teremtő Fényének Törhetetlen Részecskéit, melyek nélkülözhetetlen részét képezik a Metatronikus Teljes Spektrumú Fénynek.” (1)

AAM: Nagy utat tettünk meg azóta! És most valóban a ti hallgatóságotoknak beszélek – és az enyémnek – a mi pompás platformunk hatalmas munkát végzett. Tehát nem fogom azt mondani nektek, hogy a homokban az 51:49-es eredmény van!

Szükséges annyi magas rezgésű fényt hordoznotok, amennyit csak tudtok? A válasz: igen! És engedjétek meg, hogy elmagyarázzam, miért!

Ez nem csupán értetek van! Ez egy közösségi történés! Nem csupán egy közösségi történés, az Istenanya Tervének kibontása – erről jut eszembe, ez nem lesz megállítva – de ez partneri viszonyban van a birodalmakkal, Gaia-val, a csillagtestvéreitekkel és mindannyiótokkal!

Tehát amint az Isten fénynek, a Teremtő esszenciájának magasabb és magasabb hányadosaival egyesültök, akkor ezt azokért is teszitek majd, akik mellettetek állnak, ülnek vagy járnak, mivel a mezőtök átjárja és segíti őket is.

Tehát ez vírusos – a szó szoros értelmében. És ezért kérem azt, hogy engedjetek el mindent, ami nem a magasabb rezgésből való. Nos, mondtam már nektek mind személyesen, mind ezen a fórumon is, hogy a Felemelkedéshez a szeretet jelenti az útlevelet. És ez az én szeretete (2), ez önmagatok szeretete, megbecsülése és elismerése és ebből kifolyólag a közösségeteké, az emberiségé, a bolygóé, a birodalmaké és az univerzumé.

De a kiindulópont ti vagytok! Nos, óriási mértékben átjárt benneteket a létező legmagasabb szintű fény; a létező legmagasabb rezgés és frekvencia. Nos, sokan úgy éreztétek, mintha egy elektromos székben lennétek és erre a frekvenciára néhányan úgy válaszoltatok, hogy egyszerűen fáradtak voltatok és nem tudtátok a szemeteket nyitva tartani. Nem lényeg. Megkaptátok az energiát!

A szeretet a kulcs. Nem fogjuk mondani, hogy: „Csupán 48%-on vagytok, ezért nem tudtok jönni!” Ez nem szeretetből lenne! De amit tenni fogunk ezzel a nyitott átjáróval, ezzel a nyitott ajtóréssel az az, hogy veletek fogunk dolgozni, így az illúzió elillan és teljes mértékben az ötödikben horgonyzódtok le harmóniában Gaia-val és mindennel, ami rajta van.

Vannak idők – és ez a csatornázás drága Ronna Hermannal ilyen idő volt – amikor azért kapjátok ezeket az instrukciókat, hogy segítsenek megérteni és katapultálni benneteket abban, hogy azt tegyétek, ami szükségszerű – mint ahogy ma azt kérem tőletek, hogy engedjetek el minden kétséget és frusztrációt! Nem tudjátok, hogy teljes tudatában vagyunk a frusztrációtoknak? És sok esetben ezt nem csupán megértjük, hanem kölcsönös is!

Nem, nem ugyanazon a módon tapasztaljuk meg a frusztrációt, mint ti, de természetesen értjük azt. És természetesen nekünk is vannak, hmmm, időszakok, amikor idegesek vagyunk az előremozdulás miatt és ahol az emberi közösség azt monda, „Nem, nem vagyunk még teljesen készen!”

De ez volt az egész célja; ez volt 25 év és még néhány eon-nyi értelme a fénymunkás, fényhordozó, szeretethordozó, úttaláló, útmutató és oszlop-közösség felkészülésének.

Ti vagytok a felkészülés! Nincs szükségetek arra, hogy elmenjetek megkeresni az isteni kreatív szikrát! Ez már bennetek van! Ez része és darabja annak, akik vagytok és ez pompás, ragyogó, csodálatos és mélyre ható! Tehát amit mi kérünk, amit képviselünk ezen a ponton – mivel már nagyon közel vagyunk ahhoz a helyhez – hogy kérünk, vegyétek tudomásul! Öleljétek meg! Mélyítsétek el! Terjesszétek ki! És aztán osszátok meg!

SB: Köszönjük, Uram! Kikerekíthetjük ezt a megbeszélést azzal, hogy rápillantunk azokra az emberekre, akik úgy döntenek, hogy nem emelkednek fel, mivel ők szülők, akik a gyermekeikkel akarnak maradni – és tudom, hogy korábban már beszéltél erről – de aztán vannak orvosok is Afrikában, akik leprás esetekkel foglalkoznak vagy AIDS-áldozataival vagy te mit…?

El tudnád nekünk nagyon világosan mondani, hogy ha ők úgy döntenek, hogy nem emelkednek fel, akkor mi lesz a jövőjük? Mikor fognak felemelkedni? Hogyan fognak felemelkedni? Hol lesznek ők december 22. után, ha úgy döntenek, hogy a pácienseikkel vagy gyermekeikkel maradnak?

AAM: Először is, a gyermekek – és a gyerekek kifejezésre most kor szerinti bölcsesség alapján gondolunk – egyszerűen nem vitapontok.

SB: Igen, egyetértek!

AAM: A gyermekeknek már megvan a kibontott szárnyuk és készen állnak az indulásra. Tehát szülőként ne gondoljátok, hogy aggódnotok kell a gyermekeitek miatt vagy az állataitokért vagy a háziállataitokért! Mivel ők tisztán öltöttek testet. Nem lényeg, ha ők a legérdesebb tinédzserek is, akik a leghormonálisabb időszakaikon mennek keresztül! Ők készen állnak az elmenetelre! Nem lényeg, ha drogoznak, ha kiélik a szenvedélyüket, ha ingerlékenyek és tiszteletlenek! Készen állnak az indulásra!

Nos, a kérdés a felnőtt gyermekeken van, akik szeretnének a szüleikkel maradni, akik talán nem készek a folytatásra. Még nálatok a szeretet-jegy! Még nálatok a szeretet-útlevél! Tehát ne gondoljátok, hogy kizár benneteket az folytatásból!

Az egyetlen ok, hogy valaki úgy dönt, hogy marad – és nem az egóval és a sötétséggel szembeni egyszerű dologról beszélek, mivel ebben a pillanatban nem erről van szó – az a félelem! Az egyetlen ok, ha úgy döntött valaki, hogy marad az a félelem! És ez vonatkozik az Afrikában leprásokat vagy AIDS-es betegeket kezelő orvosra, vonatkozik a felnőtt gyermekre, aki gondját viseli a szüleinek vagy a beteges hitvesének vagy a mentálisan sérült testvérének!

Engedjétek meg, hogy elmagyarázzam! A félelem alatta áll a szeretetnek. Nem azt sugallom, hogy nem törődtök mélyen, de amit nem értetek szeretett barátaim az az, hogy a leprás meggyógyul, az AIDS-es beteg meggyógyul, a szülők, akik effajta szeretetet kaptak tőletek, szívesen veletek tartanak!

Tehát nem szükséges meghátrálni és mártír módon azt mondani – és akiknek ilyen érzése van, sok-sok alkalommal mártírkodtak már – és azt mondani: „Szívesen megteszem újra!” És Mihály arkangyalként a Mennyei Társasággal együtt és az Istenanya áldásával azt mondom nektek, hogy nincs szükség arra, hogy hátra maradjatok!

Elmehettek? Lehet egy átmeneti időszak a szüleitek számára arra, hogy hozzászokjanak és a pácienseitek számára, hogy regenerálódjanak? Igen! De nem szükséges hátra maradnotok a régi harmadik dimenzióban, ami a halál, a betegség, a pusztulás! Nincs erre szükség!

A ti vágyatok az, hogy gyógyítsatok, hogy gondoskodjatok, hogy neveljetek – mindezek isteni tulajdonságok, melyeket gyakoroltatok és magatokkal hoztok. Tehát csak menjetek mélyebbre a szívetek motivációinak megértésében, ítélkezés nélkül és engedjétek növekedni a szeretetet!

Ez bizalmat igényel? Teljes mértékben! Nem csupán az Egyben való bizalmat, nem csupán a Tervben való bizalmat, hanem a megszentelt énetekben való bizalmat is? Igen, így van!

De engedjétek meg, hogy azt is mondjuk: bízunk abban, hogy meg tudjátok csinálni! Kinyilvánítottátok ezt! Tehát menjünk együtt előre!

SB: Ami érdekes a válaszoddal kapcsolatban az, hogy nem gondolom, hogy ennél jobban is megfogalmazhattam volna a kérdésemet, de válaszoltál arra a kérdésre, ami a kérdésem alatt áll. Nos, köszönet ezért!

Most, előhoztad azt a kérdést, hogy a leprás meggyógyul; az AIDS-es beteg meggyógyul. Van például egy cukorbeteg barátom, aki jelenleg nem látja, hogy meggyógyulna. És ő talán még gyógyulás alatt áll, de nincs tudatában.

Mikor történik meg ez a gyógyítás? Csupán a Felemelkedéskor vagy a Felemelkedés előtt? Mikor?

AAM: Sokan már most gyógyuláson mennek át. Sokan vannak, akik már a regeneráció folyamatában vannak. És akkor ott vannak azok, akik lassabbak. És ezt nem kritikával mondjuk, de ők lassabban gyógyulnak.

És ennek van egy oka is. Néhányan félősek és tartózkodóak. Például használjuk a cukorbetegség példáját! A cukorbetegség az epekedés, a vágy az élet édessége iránt. És a közösségetek óriási részénél hiányzik ez!

Tehát egy személy, aki nem tapasztalja meg a cukorbetegség gyógyítását az azért van, mert még azt az energiát magánál tartja a közösség számára, elismeri, hogy azok az emberek – akár van cukorbetegségük, akár nincs – nem tapasztalják meg az élet édességét.

De az is lehet, hogy félnek elengedni a betegségüket. Nem tudatosan! Természetesen nem egy egóbeli álláspontból. De tudat nélkül vagy tudat alatt úgy érzik, hogy nem kóstolták még meg az élet édességét. Ezért nem engedik el a betegséget. Ez – a harmadik valóságbeli dimenziótokban – valóban egy tyúk-tojás kérdés!

SB: Uram! Három további kérdés! Az első az, hogy magyarázz el kérlek nekünk valamit, amit Susan S.-nek mondtál valamivel korábban, még 2012-ben. Azt mondtad, hogy:

„Más későbbi dátumok szintén lehetőséget hordoznak a felemelkedésre, de még később. Most jelenleg, még hihetetlen lenne, ha azt mondanám nektek: ’Ó, apropó! Életben maradtok, és 2030-ban újra ugrotok egyet!’ Azt gondolnátok, hogy nevetségesen beszéltem! Tehát ezt is megrendezzük!”

Úgy képzelem, hogy későbbi Felemelkedésekről beszélsz, a hatodik vagy hetedik dimenziókba. Tisztáznád, kérlek számunkra ezt az állítást?

AAM: Van egy nagyon sokak által kedvelt dal a bolygótokon, mely címe „Épp csak elkezdted”. Amikor az ötödik dimenzióhoz rögzültök, akkor az a sóvárgás, hogy tovább menjetek, nőni fog. (3). Lesznek további lehetőségek a tovább-emelkedéshez. Nem beszéltünk még erről alaposan. Igen, ez a csatorna hajlamos rá, de nem ebben a műsorban. Nem teszem meg, mivel mi most ezen az átjárón szeretnénk benneteket átjuttatni. De vannak az Isteni Tervben további felemelkedések betervezve? A válasz: igen!

Jelenleg ez elképzelhetetlen számotokra? Igen, mivel a ti vonatkoztatási pontotok – még azok számára is, akik dimenziókat „lovagolnak meg” – és apropó, büszke vagyok rátok és nagyon-nagyon jól csináljátok – de elképzelhetetlen számotokra jelenleg, hogy aztán még tovább emelkedünk majd, mivel a vonatkoztatási pontotok a régi harmadik dimenzió. És még a fejlett harmadik dimenzió is, mely fizikálisan X tér, a téves hálózatok és paradigmák nélkül.

SB: Két másik kérdés. Sok ember van – amikor ők például azt hallják, hogy Inelia Benz az ötödik dimenzióban december 21. után konferenciát tart, vagy hogy valaki azt mondja „Hé, gyűljünk össze és csináljunk egy konferenciát december 21. után!”, ők ezt egy olyan utalással mondják, hogy nem fogunk felemelkedni vagy ők kíváncsiak arra, hogy miről kell majd beszélnünk az ötödikben?

Ők helyesen állítják azt, hogy nem lesznek konferenciáink az ötödikben? De ha lesznek konferenciáink az ötödikben és ehhez hasonló dolgok, akkor azok milyen célt fognak szolgálni?

AAM: Engedjétek meg, hogy magunkról beszéljek nektek! Arról, amire ti úgy utaltok, hogy a Szeretet Tanácsa vagy a Mennyei Királyság, mint inter-galaktikus tanácsok. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek ezt! A mi kedvenc dolgunk az összegyűlés és sosincs semmi dolog, amit ne beszélnénk meg. Verbális nyelven beszélünk, mint ez? Nem, nem szükségszerűen! Telepatikusan, energetikusan. De teljes univerzumok végtelen teremtése megy végbe azalatt, amire ti minden egyes percként vagy minden egyes másodpercként gondoltok. Millió dolgot lehet megbeszélni!

Nem úgy érkeztek az ötödikbe vagy bárhova máshova, hogy minden érintetlen és már meg van teremtve. Ez kudarcra ítélné a célt! Tehát nem egyszerűen jöttök és nem egyszerűen egy felhőn úsztok és örömködtök majd!

Drága barátok! Ti a munka szót használjátok, mi a teremtés szót, az összpontosított cselekvést. Sok dologról kell beszélni és sok mindent kell megtenni. Teremtetek és társ-teremtetek velünk, a csillagtestvéreitekkel, Gaia-val, az Új Földdel. Fényvárosokat hoztok létre, a társadalom, a kormányzás, a kultúra, a gyógyítás, az építészet, az energia új felfogását rögzítitek.

Megismeritek, hogy egy galaktikus család tagjai vagytok!

Vannak dolgok, amikről beszélni kell? Azt szeretném sugallni, hogy állandóan össze szeretnétek gyűlni! És nem szükséges, hogy formális gyűlések legyenek, bár sokak számára az elrendeződés – gondoljatok azokra a millió-millió és millió emberre, akik sosem gondoltak erre. Ők majd sebességben fel akarnak zárkózni. Nem azért, mert nincs ott az energiájuk, nem azért, mert a tudás nincs ott, hanem azért, mert a közösség más módon lesz felépítve.

Az emberek, az emberi lények, a hibridek e ritka faja olyan módon fog beszélni egymással, mely még sosem merült fel eonok óta a bolygón. Tehát igen, természetesen lesznek gyűlések. Lesznek gyűlések a fényvárosokban és a szomszédságaikban. Lesznek gyűlések érdeklődési körök és projektek szerint – és sok projekt lesz majd. És ne feledjétek el, hogy a teremtés körpálya ciklusát írjátok le. És mint olyan, ez mit jelent? Hogy teremteni fogtok!

A megbeszélés és tervezés emberi szeretete nem fog megszűnni. Ha valami, akkor ez ki fog terjedni, mivel az együttműködés többé nem konfliktusban, nem egóban fog végződni! Nagyobb teremtésben fejeződik be! Tehát természetesen lesznek gyűlések!

SB: Uram! Grahm-nek és nekem volt egy megbeszélésünk a minap, mely egyre csak inspiráló minőségben növekedett és mi csak növekedünk és növekedünk egyre jobban a beszélgetésben. Tehát tudom, miről beszélsz! [nevetés]

Most, azt mondtad, hogy legyőzi a célt! Milyen célra utalsz, Uram?

AAM: A társ-teremtés célját! Legyőzi azt a célt, hogy sose gyűljetek össze közösségként sok fórumon és sok formában. Le fogja a közösség célját, az összefüggés, az egység, az egységes tudatosság célját győzni az, ha valaki az új, fejlett otthonában marad és sosem beszél más lélekkel.

SB: Rendben! Nos, ez nagyon tiszta! Az utolsó kérésem az, hogy elmagyaráznád kérlek nekünk, mit kell észben tartanunk vagy mit kell tennünk ahhoz, hogy gyengéd és könnyed módon emelkedjünk fel?

AAM: Legelőször is és igen, Linda [Dillon] könyvére utalok [A nagy felébredés] és az ő nyolc egyszerű lépésére, amelyről beszéltünk nektek! De legelőször is kérlek, csatlakozzatok Gaia szívéhez, így tudtok erősen gyökeret verni a bolygón, amint egészen szó szerint az új valóságba mozdul el. Ez alapvető!

A második az, hogy szeretet és béke legyen bennetek! Én különösen kedvelem a kék lángot, de ez szintén a ti hármas lángotok, a bíborvörös láng, az ibolya láng a lényetekben. Használjátok ezt nagy tisztánlátással! Tartsátok meg a szeretetet! Legyetek őszinték magatokhoz annyira, amennyire még sosem voltatok korábban! Menjetek mélyebbre!

Ha van valami visszamaradt félelem, kétség, akkor sincs gond. Át is adhatjátok nekem! Örömmel elfogadom! És ha nem én vagyok a legjobb barátotok, akkor adjátok a vezetőiteknek! Adjátok az Istenanyának! Adjátok Gaia-nak! De adjátok át! Engedjétek meg, hogy segítsünk nektek ebben!

Aztán tegyétek lehetővé a kiterjesztett mezőtöknek, a szíveteknek, hogy elérjen, hogy kiterjedjen, hogy megérintsen másokat! Ez pillanatnyilag az egyik legfontosabb történés, alkotás, amit tőletek kérünk! Tehát rögzítsetek, engedjétek el, terjesszétek ki, szeressétek magatokat és álljatok készen!

Ez a kezdet, nem a vég!

Nos, várjuk nagyon, mit fogtok létrehozni! Engedjétek meg magatoknak, hogy álmodjatok! Engedjétek meg magatoknak, hogy arra gondoljatok, amit mindig is meg akartatok vizsgálni – nem érzelmi kényszer vagy a pénzügyi megszorítások vagy családi illetve társadalmi kényszer tekintetében!

Gondolkodjatok azon, mi az álmotok! Az, hogy a galaktikusokkal dolgozzatok? Az, hogy a gyermekekkel dolgozzatok? Az, hogy segítsetek a leprások egészségbe történő átmenetükben? Az, hogy fényvárosokat állítsatok fel? Az, hogy csatornák legyetek?

Vizsgáljátok meg, mit akartok és kezdjétek a művetek képét a szemetek előtt tartani! Nincs szükség arra, hogy várjatok! Ez az, amit mondtunk nektek, amire hívtunk benneteket, amit kértünk tőletek! Gyertek és engedjétek kibontani a szárnyaitokat! Készen álltok, szeretett barátaim! Menjetek békével! Búcsúzom!

SB: Köszönjük, Uram! Ez egy termékeny megbeszélés volt! Nagyon szépen köszönjük! Búcsúzunk!

AAM: Búcsúzom!

Lábjegyzet

(1)                       Mihály arkangyal 2009. szeptember 27. Ronna Herman-on keresztül http://www.ronnastar.com/latest.html

(2)                       Mihály arkangyal itt nem az egoista önszeretetre utal, hanem önmagunk tiszta szeretetére, amit azelőtt fontos megvalósítanunk, mielőtt másokat tudunk szeretni;

(3)                       Ez az, amit más cikkekben én a „felszabadulás utáni vágyakozás”-nak neveztem. Ez egy felfoghatatlan, állandó sóvárgás Isten után, mely úgy lett belénk helyezve, mint egy otthoni fényjel. Ez csupán Isten felfogásának végső megtapasztalásakor és az Istenben való egyesüléskor elégíthető ki.

Folytatás a 2. részben!

Csatornázta: Linda Dillon

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: http://the2012scenario.com/2012/11/transcript-of-archangel-michael-on-persistent-questions-relating-to-ascension-and-a-roundtable-part-12/

SaLuSa / 2012. november 21.

Mike Quinsey közvetítése

Létezik az a mondásotok: „Az idő nem vár senkire.” és ez így igaz, mert akik még mindig „szunyókálnak”, sok dolog megértését kell még megtanulniuk. Ez a folyamat azoknál kezdődik, akik nem akarnak hinni Istenben, de ettől függetlenül Istent teszik felelőssé a világban történő dolgokért. Bárcsak felismernék, hogy Mindenkit megajándékoztak a szabad akarattal, így ti pontosan azt hoztátok létre, amit megtapasztaltok. Könnyű lenne számunkra beavatkozni, de akkor elvennénk tőletek a lehetőséget, hogy felismerjétek, milyen hatása volt a saját cselekedeteiteknek. Sokan még mindig az egyensúlyt teremtő igazságszolgáltatásról beszélnek, miközben egyik másik [ember]csoportot igyekeznek megtámadni vagy megsemmisíteni. Úgy tűnik nincsenek tudatában a ténynek, vagy nem veszik észre, hogy ezáltal újabb haragot és gyűlöletet teremtenek. Hány háború szükséges még, hogy az ember felismerje, hogy a háború nem megfelelő eszköz a béke és a tartós megállapodás eléréséhez. Olybá tűnik, egyesek egyszerűen nem tanulták meg, hogy a béke csak akkor valósul meg, ha elfogadjátok, hogy Mindannyian Egyek vagytok és harmóniában, szeretetben kellene élnetek minden élettel [teremtéssel].

Szomorúan figyeljük a nyugtalanságot és a zavargásokat Földeteken! De azt is látjuk, hogy sok helyről FÉNY sugárzik és látjuk, amint létrejön egy FÉNY-háló mindenütt a Földön. Ez a garanciátok, hogy az alacsonyabb rezgésű régiókból felemelkedtek majd és a régi valóságotok fokozatosan darabjaira hullik. Ez azt sejteti, hogy amit valaha kívántatok és még annál is több, megvalósul. A FÉNY Galaktikus Föderációja itt van, hogy biztosítsa a felemelkedési tervetek zavartalan megvalósulását és az Új Korba való belépéseteket. Ebben a folyamatban materializálódik [jön létre] a várva várt átváltozás; de számolnotok kell azzal, hogy késedelmek előfordulhatnak, mert a terv egésze rendkívül összetett. Több ezer ember játszik ebben szerepet és a tervet a „megfelelő időpontban” kell megvalósítani. Obamára úgy tekinthettek, mint „kioldógomb”, aki katalizátorként indítja be a folyamatokat, melyek nagy sebességgel gyorsulnak fel.

Örülünk, hogy láthatjuk Fénymunkásainkat, amint szembenéznek a kihívásokkal és nyíltan beszélnek tudásukról és a saját meglátásukról az előttetek álló történések kapcsán. Természetesen sokan kíváncsiak lesznek, mert érzik, valami különleges történik. Itt újabb lehetőség kínálkozik, hogy elvessétek az információ-magokat, melyek segítenek ezeknek az embereknek a valóság irányában való fokozatos felébredésben. Remélhetőleg sokan felismerik idővel az alakulóban lévő összképet, mely megvilágítja a történések lényegét. Leghőbb vágyunk, hogy a lehető legtöbb ember tudatában legyen a felemelkedés lehetőségének. Ez nem vallási történés, hanem valami, ami ennek a ciklusnak a lezárásával jár együtt, amit ti is megtapasztaltok. Az átváltozás az univerzumra kiterjedő hatással bír, és nem korlátozódik a Földre. Az emberiség számára egy csodálatos lehetőség kínálkozik, hogy az alacsonyabb rezgésszintet és a dualitást elhagyva, a magasabb rezgésszint felé mozogjon. Meg kell kérdeznünk benneteket: Szeretnétek további életciklusokat a dualitásban eltölteni, hogy megtanuljátok a vele járó leckéket? Vagy inkább örömtelien és harmóniában szeretnétek élni egy békés létezésben?

Kedvesek: Nemsokára a Föld magával viszi azokat, akik úgy döntöttek felemelkednek. Ez a döntés magasabb frekvenciájú rezgésekkel jár együtt, melyek lehetővé teszik, az újra megtalált teremtési képességetek használatát. A benneteket körülölelő SZERETET és a béke leírhatatlan lesz számotokra – a Menny a Földön valósul meg! Az egyik időszakból a másikba ugrás kellemes meglepetéseket tartogat, mert ennek a történésnek a szépsége nem hasonlítható össze semmivel, amit eddig tapasztaltatok. Könnyű lesz az élet és tágas – mentes az eddigi földi korlátoktól. A legnagyobb mértékű változás a szabadság érzésében lesz, melyet felemelkedett lényekként tapasztaltok meg. Azzal a felismerésetekkel jár kéz a kézben, mely szerint felelősségeteket minden más életformával szemben elfogadjátok, tisztelitek és e szerint cselekedtek. A bizalom is olyasvalami, amihez eddig még nem igazán szoktatok hozzá; nagyon szívmelengetőnek tartjátok majd a tudatot, hogy a magasabb rezgésszinteken nincsenek olyan lények, akik rossz szándékkal lennének irántatok vagy ne lennének őszinték. Mert azon a szinten létezik egyes egyedül az igazság és ennél kevesebbnek nincs helye.

Egy hosszú utazás van a hátatok mögött, hogy a mai időponthoz eljuthassatok, célotok folyamatosan az volt, hogy egyéni rezgésszinteteket megemeljétek, hogy felkészüljetek a felemelkedésre. Sokan közületek már tapasztalják az új tudati szintet és ez az állapot egyre tovább és egyre gyorsabban fokozódni fog. FÉNY-etek is egyre fokozódik [tágul] és egyre több emberhez ér el, hiszen egyre jobban „kinyújtózik”, így segítve azok teljes felébredését, akik már „mocorognak”. Minden lélek megkapja a megfelelő segítséget, legyen ez az élettervébe beépítve [tapasztalatokon keresztül] vagy más módon, mely világossá teszi számára, hogy egy nagy lehetőség kínálkozik a felemelkedésre. Ezt már eonokkla korábban elmondták nektek tanítómestereitek (és most rajtatok múlik, hogyan reagáltok).- Mint csoportlélek addig nem vagytok teljes létszámban, míg minden egyes individuális lélek fel nem emelkedett.

Tartsátok szem előtt, hogy minden lélek saját útját járja, mert maga választotta, hogyan zárja le tapasztalatait ebben a dualitásciklusban. Nem tudhatjátok, hogy más lelkek milyen okból kifolyólag választották bizonyos tapasztalatok megismerését, még ha az szemetekben semmi örömre nem ad okot. Ezek most olyan idők, mikor még tisztázni kell fennmaradó karmátokat és sok lélek számára ezek nehéz idők, telis-tele vizsgákkal. Normális esetben a saját tempótokban haladhattok, de a felemelkedés ténye miatt, már nincs sok idő hátra. Megváltoztathatjátok az életterveteket, de ezzel nem tennétek jót magatokkal, mert elveszítenétek a lehetőséget most felemelkedni. Mégis, a szabad akarat elsőbbséget élvez és a végső döntés a tiétek. Korábban elhitették veletek, hogy nincs ezen a téren választási lehetőségetek, mert azokat mások hozzák meg helyettetek. De most felismeritek, hogy ez valótlan állítás volt és igenis van hatalmatok saját jövőtök megteremtéséhez. Valójában senkitől nem függtök és nincs szükségetek mások tanácsait vagy utasításait követni. Legyen az jelen pillanatában bármilyen segítőkész, senki nem tudhatja nálatok jobban, mik a ti valódi szükségleteitek. Legyetek őszinték önmagatokkal és kövessétek megérzéseiteket, melyek nem fognak félrevezetni benneteket!

Oly sok csodálatos lehetőség vár rátok, melyek az Arany Korba vezetnek el benneteket. Mindennek a tökéletessége ámulatba ejt benneteket és ezeken az energiákon keresztül, melyek körül ölelnek benneteket, éreztetik minden létező [élet] egységét. El tudjátok képzelni annak a lehetőségét, hogy Istennel beszéljetek? Igen, Isten csupán karnyújtásnyira van tőletek! Egyszerűen csak azt tanították nektek, hogy másokra van szükségetek, hogy elérjétek Istent. Istennek minden lélekhez van kapcsolata és hogyan lehetne ez másként, hisz mindannyian ’Isteni szikrák’ vagytok.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a szabad gondolkodásra bátorítalak benneteket, hogy felgyorsíthassátok az evolúciótokat. Áldásomat küldöm a jövőtökre!

Köszönet, SaLuSa!

Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com/First_Contact/Channeled_Messages_by_Mike_Quinsey

 

Arktúrusziak /2012.október 3. –TUDAT és DIMENZIÓK

Suzanne Lie közvetítése

Részlet  „Az anyahajó tudata”

Mytre sorozat 6. rész

 …Mint azt tudjátok, mindannyian többdimenziós lények vagytok, akik a teljes ÖNVALÓ-jukat [lényüket] számos formában juttatják kifejezésre. Az ÖNVALÓ-nak eme kifejezésformái számtalan különböző, de egymással ’összekevert’ valóságokban, bolygókkal, galaxisokkal és dimenziókkal rezeg együtt. Csodálatos ÖNVALÓ-tok számára NINCSEN határ szabva, miközben létezésetekben a valóság számtalan formájában mozogtok, tudatosan és tudattalanul.

Minden dimenzióban megpróbáltok különböző tudatállapotokat tökéletesíteni [kiteljesíteni]. Mindegyik dimenzióban megpróbálunk a tudat számára, az emberi nyelveteken keresztül a mindenkori céljainkat magyarázó, megfelelő fogalmat teremteni. A tudat olyan állapot, mely lehetővé teszi éberen tudatában lenni a környezeteteknek, miközben arra is képes, hogy észleljen és mindegyik adott valósággal kommunikáljon.

A mi céljaink miatt hozzátennénk még, hogy ez a definíció a belső és a külső valóságra egyaránt kiterjed. A harmadik-negyedik dimenziós énetek észlelései között van egyfajta elválasztás a tapasztalatok között. Valóban ez az elválasztó módszer fontos tézise a harmadik/negyedik dimenziós „Egyéni Tudatnak”.

Mi, az Arktúrusziak a 3. és a 4. dimenziót egyazon valóságba soroljuk

be, mivel mindkettőben az idő és a polaritás illúziója uralkodik. Úgy véljük, hogy a negyedik dimenziós valóság az aura és a „háromdimenziós álom-világ”.

A valóság mindegyik dimenziójában egy bizonyos típusú tudat az elsődleges tapasztalás és ennek a típusú tudatnak a mesterszintű ’kitanulása’ fogja a kiválasztott dimenziók teljes használatát lehetővé tenni [engedélyezni], hogy meglátogassátok, hogy érezhessétek [megtapasztalhassátok].

Nézzétek át a tudat típusait, amik a mérföldköveket képezik az adott valóság dimenziójában:

A 3./4. dimenzióban az EGYÉNI- tudatot tökéletesítjük.

Az 5. dimenzióban az EGYSÉG- tudatot tökéletesítjük.

A 6. dimenzióban a KOLLEKTÍV-tudatot tökéletesítjük.

A 7. dimenzióban a LELKEKFELETTI-tudatot tökéletesítjük.

A 7. dimenzión túl egymásba olvadnak a szintek, ezért egy dimenziósorról beszélünk.

A 8 – 10. dimenziókban a MESTER- és ELOHIM tudatot tökéletesítjük.

A 11 – 12. dimenziókban az ANGYALI- és FORRÁS-tudatot.

Az Arktúrusziak beszélnek még az emberi tudatpiramisról, melyen alulról fölfelé haladva, meg kell haladni a családi-kulturális-nemzeti tudatot és el kell érni a piramis felső részét, ami a bolygó-tudat [én vagyok Gaia és Gaia én], ami tulajdonképpen minden élő és élettelen dolog tiszteletét jelenti a bolygón, melyért felelősek vagyunk, mert csak ezen a szinten tudunk segíteni a bolygó felemelkedésében és galaktikus tudatúvá válni…

Csatornázta: Suzanne Lie

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://suzanneliephd.blogspot.hu/2012/10/consciousness-of-mothership.html

A Fény Galaktikus Föderációjának Szíriusz B-beli Regionális Tanácsától

[részlet “You Are Becoming A Galactic Human”  Sheldan Nidle és Virginia Essene – S.E.E. Publishing Co., Santa Clara, California – 1994]

“Mi a Szíriuszi Tanácstól – Washta, Mikah, és Teletron – szeretnék saját Galaktikus Lényként átélt történelmünkről mesélni,valamint a Galaktikus Föderáció nevezetű szervezetről, melynek hamarosan a Föld is új tagja lesz.

A Galaktikus Föderáció 4,5 millió évvel ezelőtt jött létre, hogy megakadályozza az interdimenzionális Sötét Erőket, hogy ezt a galaxist uralmuk alá hajtsák és kizsákmányolják. Ez az interdimenzionális Sötét Erő elvetette a saját természetéhez hasonló, gépszerű, hidegszívű magjait a ’Tejút’ Galaxisban. Külsőleg főleg a reptoid vagy dinoid egyénekhez hasonlóak. Ezek a Sötét Lények kiterjeszkedtek az egész galaxisban és sikeresen nekikezdtek több ezer csillagrendszer leigázásába. Ezek a Reptoidok/Dinoidok azonban elértek a galaxis egy olyan területére, ahol a szabad akaratú, érző Emberi Lények hoztak létre számos civilizációt, így technológiájuk alapján ellenfélbe ütköztek [a Reptoidok/Dinoidok].

Ami következett: – 4 millió éve már ennek – egy rövid, de barbár csillagháború, melyet rövid békeidőszakok szakítottak meg. Bizonyos mértékig ez a háború és a békekötések még a jelen időkig folytatódnak. Amikor a támadások galaxisszerte kiújultak, azok közülünk, akik a Dinoidok/Reptoidok Szövetség ellenségei voltak, szervezetté tömörültek. Úgy láttuk, szükséges magasabban szervezett és eredményesen működő szervezetté fejlődnünk, mely cselekvőképes és védőhálóként működhet a galaxis védelmében, valamint fórumként lehetővé teheti a szükséges emberi és nem-emberi kulturális és kormányzati eszmecseréket.

A Galaktikus Föderáció, mint Csillagrendszerek Egyesült Nemzeteiként tekint magára, melynek egyetlen célja, egy olyan szervezet létrehozása, mely lehetővé teszi a Fény további áramlását a ’Tejút’ Galaxisunkban. Jelenleg több mint 100.000 Csillagrendszer és Csillag Szövetség [Liga] tagja a Galaktikus Föderációnak és legújabb információk szerint 1988 és 1993 között a tagok száma majdnem 200.000-re növekedett. A Fény Galaktikus Föderációjának elsődleges alaptétele a Szeretet.

A Galaktikus Föderáció alapirányelve, hogy gondoskodjon egy rendszerről és megvédje azt a váratlan és illetéktelen támadások esetén. Összességében a Galaktikus Föderációra hárul az a fontos feladat, hogy kutasson, technológiai és kulturális eszmecserét folytasson. Ennél fogva a Galaktikus Föderáció folyamatosan tudósokat és kapcsolatfelvételre csoportokat küld űrmisszióra más Csillagrendszerekbe, akik még nem tagjai a Galaktikus Föderációnak. A másik kiemelendő premisszánk, hogy a Galaktikus Föderáció, a különböző szintű Tanácsainak köszönhetően, megoldást talált a Bolygók, a Csillagrendszerek és a Csillagszövetségek [Ligák] összefogására a ’Tejút’ Galaxis Regionális Tanácsai által.

A Galaktikus Föderáció úgy tekint magára, mint teljes tudatú és békés civilizációk szervezetére és folyamatosan kutatja leendő föderációs tagjait: az irányelveivel megegyező civilizációkat. Ha bármelyik Bolygó vagy Bolygórendszer bármelyik Csillagrendszerben eléri a fent említett technológiai és kulturális fejlődési szintet, akkor egy tudományos értékelés követően kapcsolatfelvételre kerül sor. A tudományos evaluáció [értékelés] széleskörűen vizsgálja a kulturális, tudományos és spirituális kvalitásokat.

A Bolygótok és Naprendszeretek felmentést kapott a Galaktikus Föderáció tagsággal járó követelményei alól, a Szíriuszi Kormánytanács és a Spirituális Hierarchiátok fáradozásának köszönhetően. A Spirituális Hierarchia felhívta a Galaktikus Föderáció Tanácsainak figyelmét a Naprendszeretek és az emberiség különleges és kényes helyzetére. Az érvek végül legyőzték bizonyos Plejádi elemek [Nibiruiak] naprendszeretekben kb.10.000 éve, Atlantisz bukása óta fennálló és szabályozó karmikus törvényeit és így engedélyezték a Föld Galaktikus Föderációs tagságát 1993.március 5-én, Földi idő szerint. Ez az engedélyezett teljes tagság lehetővé tette a Galaktikus Föderációnak, hogy törvényes keretek szerint állítsa össze a Küldetést [’Mentési Akciót’-tudom, ezt a szót senki nem kedveli, de ez állt az eredetiben ford.megj.], hogy papírforma szerint állítsa össze az „Első kapcsolatfelvétel csapatot” és a protokoll szerint készítse elő az „Első kapcsolatfelvételt” és a Földön való leszállást.

A Regionális Tanácsok legmagasabb szintjei alkotják a ’Tejút’ Galaxisunk Fő Föderációs Tanácsát, mely a Vega csillagon székel a Lant [lat. Lyra- 15.000 évvel ezelőtt ez volt a sarkcsillag ford. megj.] Csillagrendszerben. A második szintet a különböző Regionális Tanácsok alkotják. Jelenleg 14 ilyen Regionális Tanács működik a Galaktikus Föderáción belül és lokális régiónk legfontosabb Tanácsa a mi Galaktikus Föderációs Regionális Tanácsunk, melyet Szíriuszi Regionális Tanácsnak neveznek. A ti naprendszeretek is esetlegesen ehhez a Regionális Tanácshoz fog tartozni, mint teljes értékű tag. 

A Regionális Tanácsok különböző problémák fórumaként működik. A régióhoz tartozó területeken segítenek az irányelvek kialakításában és Végső Bíróságként folyamodhatnak a Csillagrendszerek vagy a Csillagszövetségek [Ligák] bármely egymás között felmerült problémával. A kulturális és technológiai információ áramlásáról is gondoskodnak. Így a Galaktikus Föderáció Regionális Tanácsai lehetővé teszik a technológiai természetű félreértések tisztázását és igyekszik áthidalni az intellektuális különbözőségeket [sajátságokat].

Léteznek Lokális vagy Csillagrendszert Kormányzó Tanácsok. Ti földiként naprendszerbeli társaitokkal esetlegesen egy Lokális Csillagrendszer Tanácsot alapíthattok. Ezek a Csillagrendszert Kormányzó Tanácsok két típusúak; az első, egy egyszerű Csillagrendszer Tanács vagy Lokális Kormányzó Tanács, a másik típus egy Csillagszövetséget Kormányzó Tanács, mely 20 vagy annál több kombinált Csillagrendszert Kormányzó Tanácsot ölelhet fel. A leghatalmasabb Csillagszövetség [Liga] a Szíriuszi Regionális Tanács – melynek ti is tagja lesztek- majdnem 50 különböző Csillagrendszer szövetségét képezi.

Csatornázta: Sheldan Nidle

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.thenewearth.org

(elnézést előtte fejből írtam a címet tévesen .com-mal)

 

Kedves Olvasók!

Az archívumban kutatva találtam rá erre az anyagra 2006-ból, többek között az univerzum felépítését taglalja. 

A Spirituális Hierarchia és a Galaktikus Föderáció

Sheldan Nidle közvetítése

11 Lamat, 11 Ceh, 1 Caban (2006. március 14.)

Univerzum: A Mennyek és a fizikalitás kapcsolata

Legyetek üdvözölve, kedves Szívek!

Egy további üzenettel érkeztünk.

Ha majd a teljes tudatosság „szemével” tekintetek az univerzumra, akkor meglátjátok benne az élőlényt, amit mi a „teremtés gyermekének” nevezünk. Ez az élő világegyetem rendkívül sokrétű. Egy szellemi [spirituális] szintből áll, ami egy további szintet tartalmaz, amit ti „fizikalitásként” ismertek. Mindegyik szint összefonódik a másikkal. Tehát nem léteznek konkrét határok. De van egy természetes energiacsere, ami körülbelül megkülönbözteti az egyik szintet a másiktól. Ennek a „gyermeknek” mindegyik része ismeri a többi rész felelősségét. Ebből jön  létre egy természetes adok-kapok egyensúly, ami a Mennyei Rend és Tanácsok különböző aspektusai által kommunikál egymással. Ezeken a masszív energia-membránokon belül működik az Isteni terv, melyben csodálatosan és grandiózusan irányítja a segítő részek együttműködését, hogy a szent lények kiteljesedhessenek, ami minden teremtés sajátja. Minden teremtésnek magának kell megértenie, hogy egy jelentős szerepet játszik és ez a [lélek] „rész” egy időben a végtelen számú realitásokban és dimenziókban nyilatkozik meg.

Ez a „veleszületett” összeköttetés, kapocs minden teremtés aspektusában különösen segített, hogy tisztázzuk a fizikalitás működését. A fizikalitás olyan rétegelt, mint egy óriási hagyma héjai. Mindegyik héj [réteg] egy óriási számú különálló részleget [szekciót] tartalmaz. Ezek a szekciók saját maguk is hasonló típusú realitásokból tevődnek össze, amik egy rendszer kisebb egységét [cluster] képezve, minden fizikai dimenzió egy bizonyos része körül rendeződnek el. Ezekben különböző galaxisok, csillagok stb. találhatók, amik fizikai valósággal rendelkeznek, ahogyan azt ti ismeritek. Világotok őslakos népei ezt az Isteni tervet primitív szinten megértették és környezetük minden részére élőlényként tekintettek. Valójában ez csak a történet egy darabkája. Mert a tudatosság mindenben jelen van. Még az általatok előállított, látszólag mű dolgok is ennek a nagyszerű design-nak rendszerét hordozzák magukban. Ezt az energiát a „lélekerő” táplálja, amit ti magatok bocsátottatok saját rendelkezésetekre, amikor ez a valóság egykor létrejött. Ez a lélekerő a szükséges alap, amire mindegyikőtök a mérhetetlen mennyiségű folyamatos életciklusát építette. Ezek az életciklusok egy lélekcsoporton belül és a hozzájuk kapcsolódó csillagcsaládok által jönnek létre.

A Menny egy szent rend szerint épül fel, ami a jelenlegi ’logikai’ felfogásbeli képességeteket meghaladja. Hogy képesek legyetek megérteni az Isteni Rendet, a Menny sok idővel ezelőtt sok tudásszomjas léleknek átadta a szent tanácsok és szent rendek koncepcióját. De ezek valójában a ti világotok [fizikai] tanácsaitól és rendjeitől eltérően működnek. Mindegyik (mennyei) Rend olyan, mint egy folyam, ami egy Isteni Forrás eonjaként ered. Ezek a Rendek hajtják végre a Teremtő mennyei dekrétumait. Mindegyik folyamként viselkedik, ami a hordalékát [iszapot] és más szerves anyagot a folyam torkolatához vagy egy másik folyam kereszteződési pontjához ragad magával. Ily módon vannak szabad kölcsönhatásban a Szent Rendek; valójában egyik sincs ’elválasztva’ a többiektől. A Tanácsok ’kiutalási-állomásként’ működnek. Itt találkozik miriádnyi Rend, akik intuitíven szablyák meg, hogy az Isteni terv dekrétumai, hogyan, mikor és hol nyilatkozzanak meg. Ha ezek a Mennyei Rendbeli csoportosulások és a hozzájuk kapcsolódó Szent Tanácsok a fizikai szintre jönnek, akkor lélekcsoportokat és nagyobb lélekcsaládokat képeznek.

A fizikalitás síkján sokfajta formában van jelen a FÉNY és a sötétség. Ezek a variánsok valójában csupán egy összetettebb terv részét képezik, minden egyes valóságban rejlő összes lehetőség kifejezésére. Gondoljatok arra, hogy a fizikai valóság egy szent tesztfelület, ahol minden lehetőség felkutatható. Az ebből eredő számtalan eredményben az Isteni terv mindenkori ösvénye bontakozik ki, mely a menny által egy időben, egyszerre [szimultán] valósul meg. Ebből az következik, hogy a Mennyek azon részei vagytok, akiknek az a feladata, hogy egy sor fontos specifikus drámát kitapasztaljanak. Bennetek a tapasztalat mértéke szerinti bölcsesség rejlik, mely a Mennyek eszköze, hogy a nagyszerű sokszínűséget kibontakoztathassa, mely minden Isteni Teremtés magját képezi. Az Isteni lélekcsoportotok és a velük kapcsolódó lélekcsaládotok közötti párbeszéd, létezéseteket az egész teremtésen keresztül áthatja. Ezen Isteni folyamattal a fizikai szint minden része kapcsolatban áll a Mennyekkel. És ezt a rendszert ti is egyre inkább feltérképezitek [észlelitek], minél tovább tágul tudatosságotok. Egy jelentős ’mellékterméke’ a fokozott észlelésnek, hogy ráéreztek, hogyan működik a világok közötti „fátyol”, ill. hogyan „lebbenthető fel”.

Számunkra a különböző dilemmák, amikkel megküzdötök, részét képezi az imént leírtaknak. Átmeneti időszakban vagytok most, az általatok jelenleg ismert világból az általatok lassan világosan érzékelhetőbe. A végső erőfeszítéseitek, az útjelző mérföldkövek, a jelenlegi kozmikus drámátok utolsó felvonásában. Mi magunk is abban a birodalomban tartózkodunk, amihez nagy gyorsasággal ti is közeledtek. A mi átlépésünk eonokkal korábban más módon ment végbe, de most az a szerepünk ebben a drámában, hogy legmagasabb szinten tegyünk eleget a szükséges felügyeletnek. Eközben egy másik lehetőségen is dolgozunk, ahol a speciális beavatkozásunk közvetlenebben nyilvánul meg, ott és ahol szükség van ránk. Ez a különleges szerep nagy felelősséggel jár, hogy sikeresen vezessünk ki a mostani meglehetősen ’zilált’ birodalomból, mely valamennyire hasonlatos a miénkhez, ahol mi tartózkodunk. Ténylegesen egy nehézségeken alapuló birodalomból vezetünk ki benneteket egy olyanba, ami a Szereteten alapszik.

Nemrégiben leírást adtunk az Anyahajóinkról és elvittünk egy rövid kirándulásra benneteket a Belső Földre, hogy világossá tegyük számotokra a különbségeket. Valóságotok elért egy olyan pontot (2006), amikor vagy túléltek vagy részt vesztek a világotokon élő fajok gyors tömeges kiirtásában. Ez a lehetséges forgatókönyv a környezetetekről szóló összes tudományos irodalomban megtalálható és a globális társadalmatok működéséről szóló tanulmányokban is [infó, amiket az emberiségről gyűjtöttek ford. megj.]. Amit azonban ezek a tanulmányok nem vesznek figyelembe, az a ti gyorsuló spirituális növekedésetek és a folyamatosan emelkedő tudatszintetek. Egy további, figyelembe nem vett szempont a tény, hogy mi teljes mértékben részesei vagyunk az átalakulási folyamatotoknak. Ez az ’Első kapcsolatfelvétel küldetés’ az elmúlt évtizedben nőtte ki magát egy ’Átalakulást segítő műveletté’. Ez a küldetés jelenleg több szempontból is különös körültekintést igényel, de más szemszögből nézve sokkal direktebb. A legfőbb szempontunk az időzítés. A legfőbb célunk pedig a mi világunkat elhozni nektek! Az ’Első kapcsolatfelvételhez’ vezető utolsó lépések most is zajlanak. A hatalmi pozíciókban lévő emberek a glóbuszotokon zárótáncukat járják. Ebben a táncban meg van a lehetőség, hogy elvezessen benneteket oda, ami még a ’hideg háború’ alatt is ’lehetetlennek’ tűnt. És ez a lehetőség minket is arra kényszerít, hogy világotokat nagy gonddal felügyeljük és minden szükséges intézkedést megtegyünk, hogy az ’Első kapcsolatfelvétel’ létre jöhessen. Számunkra teljesen világos, mennyi veszélyt rejt a globális helyzetetek! De ezek között a szörnyű lehetőségek között ott szunnyad az új valóság magja is. Egy speciális világméretű művelet végre megvalósulni látszik, hogy elérje a nyilvánosságot. Arra kérünk benneteket, hogy továbbra is támogassátok egymást és keressetek utakat [lehetőségeket], hogy egy új örömteli valóság ’születését’ elősegítve cselekedjetek. Mi továbbra is egy új valóság hírnökei vagyunk és rendkívül fontosnak tartjuk aktív támogatásotokat, abban, ami Isten akarata szerinti és meg kell történnie. A bolygótokon rátok leselkedő veszélyek mellett kérünk benneteket legyetek ti is résztvevői a folyamatosan növekvő spiritualitásnak világotokon. Ez a spiritualitás a Szeretetben fejeződik ki, a kölcsönös együttműködésben és egy mélyreható érzékelése az emberiség és az Isteni közötti köteléknek. Örömmel látjuk, amint egy hatalmas meggyőződéseiteket reprezentáló hálózat növi ki magát a glóbuszotokon. Nagyon hálásak vagyunk, hogy elköteleztétek magatokat a Szeretet mellett és bátorítunk benneteket, hogy haladjatok tovább ezen az úton. Ezen lélekcsoportok és lélekcsaládok növekvő hálózatának az akciói, valóban nagyszerű forrása Földanya népeinek és azok belső büszkeségének. Mélyen tiszteljük azt a sok őszintén meghozott áldozatot. Mint azt már megjegyeztük, ekkor cselekedeteitek összetalálkoznak Lord Surea Isteni akaratával. Ez a szent erő, mely mellőz minden kétséget és lehetővé teszi az ’Első kapcsolatfelvétel’ elkerülhetetlen megvalósulását!

Ne feledjétek: “Együtt vagyunk valóban sikeresek!”

Ma ismét a tudat átalakulási folyamatban betöltött szerepéről beszéltünk. Beszéltünk arról is, hogyan kapcsolódik a Menny a fizikalitással. És ismételten tolmácsoltuk mély kötelességtudatunkat az „Első Kapcsolatfelvétel küldetés’ kapcsán.

Kérünk benneteket, kölcsönösen támogassátok egymást és tartások meg pozitív jövőszemléleteteket. Ne feledjétek, nem vagytok egyedül és a Menny, ill. az ’Első kapcsolatfelvétel küldetés’ eltökélt, hogy minél gyorsabban beteljesedhessen az átmenet. –

 Ismét búcsút veszünk. Legyetek áldottak Kedvesek! Tudjátok szívetek mélyén, hogy tiétek az ég örök és végtelen gazdagsága!

Selamat Majon! Selamat Kasijaram! (Szíriuszi nyelven: Örvendjetek! Legyetek áldottak szeretettel és örömmel!)

Csatornázta: Sheldan Nidle

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://paoweb.com

 

Íme egy érdekes beszélgetés Dr PhD. Magyar László fizikussal, többek között

a naptevékenységről, az időjárásbefolyásolásról, “földi ufókról” és a tudományok jelenlegi helyzetéről.

http://www.youtube.com/watch?v=ovnm8OeyPaI&feature=share 
(36:33)

Köszönet a linkért Elinornak!

1.

Designer : SydMead

Forrás: http://www.tuvie.com/visions-of-future-world-by-syd-mead/

 2.

Forrás: www.scenicreflections.com

3.

Forrás:  http://de.dreamstime.com/lizenzfreie-stockbilder-stadt-der-zukunft-image2289799

4.

Forrás: http://www.ais-online.de/6/pdcnewsitem/00/85/05/index_6.html