Az izlandiak egy új alkotmány mellett döntenek

2012.10.21.

Az izlandiak egy új alkotmány létrehozása előtt állnak. A lakosság első megkérdezése után a többség a változások mellett döntött. A polgárok első ízben tehettek saját maguk javaslatokat az új alkotmánytervezetre.

Reykjavik

Az izlandiak az első eredmények kiértékelése alapján az alkotmány megváltoztatása mellett döntöttek, erről számolt be vasárnap az izlandi RUV csatorna. A forrás szerint kereken 66 százalék voksolt az új alkotmánytervezet mellett. Azonban a népesség megkérdezése nem kötelezi a kormányt.

A teljes szöveg mellett több alkotmányos elv is szerepelt a voksoláson, mint például a „természeti kincsek társadalmi tulajdona”. Hogy mikor és hogyan ülteti át az izlandi parlament a referendum eredményét az még nyitott maradt. Miközben a szociáldemokrata Johanna Sigurdardóttir a 230 000 választót a tervezet elfogadására kérte fel, a konzervatív ellenzék nem támogatja.

Az alkotmánytervezetet megfogalmazó grémium 25 közvetlenül választott polgárból áll. Ők szólították fel az izlandiakat, hogy javaslatokat nyújtsanak be. Az ötleteket és elképzeléseket közösségi hálókon keresztül, mint a Facebook és a Twitter is elküldhették az emberek a grémium számára. Ezért a médiákban csak „crowedsourced” alkotmányként emlegetik az új alkotmányt.

A szó „Croudsourcing“ –gal azt a folyamatot írják le, amikor az ötletek nem egy meghatározott grémiumtól vagy intézménytől eredeztethetők, hanem elsősorban interneten összegyűjtött és megfogalmazott nagyszámú embertől származik.

dpa

Forrás: http://www.handelsblatt.com/politik/international/erste-umfrage-ergebnisse-islaender-stimmen-fuer-neue-verfassung-/7280344.html

Kapcsolódó cikkek:

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=169212:nepszavazast-tartanak-izlandon-az-uj-alkotmany-tervezeterl&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114

 http://www.itbusiness.hu/Fooldal/rsscsatorna/izland_online.html?portalstate=rss