Kedves Olvasók!

Sajnálattal kell közölnünk, hogy Greg Giles felhagyott a Fény Galaktikus Föderációjának és Ashtar parancsnok közvetítésével!

Sok Szeretetet és Fényt küldünk Testvérünknek és hálásan köszönjük eddigi munkáját!

********************************************************

ARIEL / A 12 FÉNYTESTI SÍK (5-8)

A fénytest ötödik síkja

********************

Ezen a síkon azt mondja mentális tested: „Lehet, hogy megpróbálom a szellemet követni. Még nem tudom, hogy elhiggyek-e neki mindent, de megpróbálom”. Akkor elkezd fogódzók után nézni. Az emberek egy látomásszerű állapotban gyakran más tevékenységek közben látják magukat. Az álomfázisok megváltoznak. Több álmodra tudsz visszaemlékezni. Az ötödik síkon néhány embernek tudatos álmai is lehetnek. Vannak olyanok is, akik hirtelen azt hiszik, hogy megőrültek, mert tapasztalatot szereztek a nem lineáris gondolkodási folyamatokból. Egészen spontán, anélkül, hogy figyelnének a részletekre, hirtelen felfogják az egészet.A mentális test azonban azt mondja: „Csak ne olyan hevesen, ezt nem tudom ellenőrizni. Túléljük mi ezt egyáltalán?” Tehát kételkedik abban, ami történik. „Van egyáltalán szellem? Azt hiszem, van. De én jobbat fogok kitalálni, különben meghalunk mindnyájan.”

A mentális testből nagyon sok túlélési minta jön fel. Elkezdi megváltoztatni mozgását, és a régi mintákat a felszínre dobja.

Egy másik részed, amely olyan, mint egy boldog kisgyerek, ezt kiáltja: „hurrá, megyünk a fénybe!” A mentális tested azonban meglehetősen bosszús. Látod mindkét részedet, és észreveszed, hogy döntened kell. Lassan feldereng benned, hogy több vagy, mint aminek eddig hitted magadat. A mentális tested azt mondja: „á, dehogy, ez nem így van!” – és megint becsapja ezt az ajtót. De az megint kinyílik. Egy olyan folyamatot élsz meg, ahol minden kinyílik, aztán megint bezárul,és ez nagyon lehangoló tud lenni.A szellemednek azonban valójában csak arra van szüksége, hogy a mentális tested feladja az ellenőrzést. Csak így válhatsz aktív, testet öltött szellemmé, aki tudatos minden dimenzióban.

Az ötödik síkon tudatossá válikbennedaz is, hogy a realitásról alkotott képeid közül sok nem is a tiéd. Hirtelen világossá válik előtted:„Pontosan úgy viselkedem, mint az apám. Apám zsörtölődő volt, és én ugyanilyen vagyok. Ez nem az én energiám”. Vagy: „A gyerek éppen most vágta földhöz a cumisüveget, és én pontosan úgy kiabálok vele, mint anyám annak idején velem. Ez nem az én energiám. Nem ezt akarom.”

Tudatára ébredsz, hogy olyan képeket hordozol magadban a valóságról, amelyek nem a tieid. Ekkor mentális szortírozáshoz kezdesz, és megkérdezed magadtól: „ki vagyok én?” Minden ember energiamezőiben képek vannak elraktározva arról, hogy milyenek is a dolgok.

Ezek a minták a szülőktől, a nagyszülőktől, a testvérektől, a barátoktól és a partnerektől jönnek.

Ezek a képek állandóan aktiválódnak. Ha rájössz arra, hogy ezek a képek energiameződben vannak, akkor úgy érezheted, hogy nagyon bekorlátoznak. Ez a megállapítás – feltételezésem szerint – nem arról szól, hogy mások a felelősek a mi magatartás mintáinkért, hiszen ezzel könnyen átháríthatnánk a felelősségünket környezetünkre.

[Sejtésem szerintAriel arra akar buzdítani bennünket, hogy leplezzük le hatalmi drámáinkat és megszokott emberi játszmáinkat, mert így valóban közelebb kerülhetünk ahhoz, akik vagyunk. ford. megj.]

 
A testedben érzed a csodálatos változásokat, a belső képeid pedig úgy elöntenek, hogy úgy érzed magadat, mint akit bezártak egy üvegkalitkába. Így hát elkezded tisztázni a dolgokat magadban: „ebből kérek egy kicsit, abból nem, és még abból, meg amabból egy picit”. Ennek során egyre inkább tudatosodik benned saját energiád, és mindaz, ami hozzád tartozik. És ha felbukkan benned egy gondolat, vagy kép, akkor már nem kell megkérdezned magadtól: „apámat utánozom, vagy ez tényleg én vagyok?”

Ez a folyamat kezdetben okozhat félelmeket, amikor először tekintesz bele a tükörbe és azt mondod: „Jaj ne, tényleg olyan leszek, mint anyám? Pedig megesküdtem, hogy soha
nem leszek olyan.”

De ezek a képek is kioldódnak belőled.

 A fénytest hatodik síkja

**********************

Ezen a síkon aktívan és tudatosan tudod kioldani realitásképeidet energiameződből. Ettől a síktól kezdve szellemed olyan emberekkel hoz kapcsolatba, akik a fénytest kialakulásával foglalkoznak. Lehet, hogy szellemed még könyveket is hoz eléd. Előfordult már, hogy egy könyvesboltban böngésztél és a polcról rád esett egy könyv? Ilyen mindig megeshet veled. Ez a szellem kedvenc módszere, hogy ajánlott olvasmányokkal lásson el. Így más képeket kapsz a realitásról, és új információkat. Jobban megérted saját realitásodat, és működésedet.

Az ötödik vagy a hatodik síkon elkezded átjárhatónak érezni a dolgokat.

Lehet, hogy meditációban azt érzed, hogy kezed áthatolható anyagból van. Lehetnek más érdekes tapasztalataid is, például, ha megérintesz egy falat, és úgy érzed, hogy az nem áll ellen.

Előfordulhatnak hullámszerűen több dimenziós érzetek is, nem lineáris gondolkodás, és az az érzés, hogy már semmi sem reális.

A tipikusan mentális beállítottságú embereknek ez nagy sokkot jelenthet, hiszen ők szeretik, ha mindig minden ellenőrizhető rendben van.

Hirtelen rálátásotok nyílik az egészre.

Ekkor vissza kell vonulnotok, és magatokba tekintenetek, hogy hogyan jutottatok idáig. Néhányatoknak nagyon intenzív élményei lesznek eközben. A mentális test elkezdi felismerni, hogy itt valami egészen új dologról van szó.

Mivel a fénytest hatodik síkja a legtöbb embernek nagyon kellemetlen, itt sokan elhagyják a
bolygót. „Tényleg itt akarok maradni? Valóban meg akarom nézni az egész szemetet? Biztos, hogy részt akarok venni ebben a folyamatban?”

Sokan úgy döntenek, hogy nem. És ez rendben is van.

Ők egy másik életben fogják végigcsinálni ezt a folyamatot.

Ha sikerül valakit élve eljuttatnunk az ötödik vagy a hatodik síkig, akkor a többi már könnyen megy. Aki ezen a ponton nem hagyja el a bolygót, az minden valószínűség szerint végig fogja csinálni az egész folyamatot.

  • Légy jó embertársaidhoz.

Ez nagyon fájdalmas szakasz, mivel az egész indentitás-érzet újjáalakul.

Ha találkozol valakivel lehet, hogy megkérdezi: „Mit csinálsz, hogy ilyen jól nézel ki?”

  • Világosítsd fel, hogy a bolygó a fénybe emelkedik, és mindnyájan egy felemelkedési folyamatban vagyunk benne.
  • Nyugodtan ajánlhatsz neki megfelelő könyveket, de elmondhatod azt is, hogy kiktől kérhet tanácsot ez ügyben.
  • Megadhatod a saját telefonszámodat is, hogy beszélhessen veled a témáról, ha akar.
  • Segítsd a körülötted lévő embereket.

 A hatodik síkon általában az újraértékelés szakaszát éled meg, ami nagyon kellemetlen lehet.

 „Tényleg itt akarok lenni?”

“Akarok én élni egyáltalán?”

“Végig akarom játszani ezt az egészet?”

Ez nagyon mélyen megérinthet.

Ilyenkor gyűlölöd a munkádat, gyűlölöd az életedet, egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölsz.

A hatodik síkon tapasztalod meg azt is, hogy sok ember kilép az életedből.

Lehet, hogy megváltoztatod a szakmádat, megházasodsz, vagy éppen elválsz.

Baráti köröd teljesen megváltozik, életed egész értelme megváltozik, így fogod megtanulni, hogy ne félj a változástól.

Ha ezen a ponton bezárulsz, akkor ez a szakasz egy évig is eltarthat, és pokollá teheti az életedet.A legtöbb ember mégis viszonylag gyorsan megtanulja, hogyan lazuljon el, és hagyja, hogy a dolgok menjenek a maguk útján.

Olyan új emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik sokkal jobban rá vannak hangolódva a feladatra (ami a tiéd is), mint te valaha is.

Munkacsoportokban vagytok jelen ezen a bolygón, és ezek azok az emberek, akikkel együtt kell dolgoznod.

Kissé félelmet keltő lehet, hogy eltűnnek azok az emberek az életedből, akikkel a karma vagy kötelesség miatt voltál együtt.

Ha azonban veszel egy mély lélegzetet, és azt mondod: „Minden jót kívánok neked, légy nagyon boldog, még találkozunk” – akkor észre fogod venni, hogy nagyon gyorsan belépnek az életedbe azok, akikkel most együtt kell lenned.

Ez felgyorsítja a dolgokat és sokszor megörvendeztet.

A fénytest hatodik és hetedik síkja között általában lesz egy olyan tapasztalatod, amit „a szellem felemelkedésének” nevezünk.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb, a magasabb dimenziókban létező részed összekapcsolódik a testeddel. Ezáltal megváltozik egész környezeted.

Úgy érzed magadat, mintha egy alagútba kerültél volna. Korábban lehet, hogy azt gondoltad: „talán van szellem, és lehet, hogy megpróbálom követni”.

Most azonban így gondolkodsz: „minden sejtemben tudom, hogy egy cselekvő szellem vagyok ezen a bolygón”.

És elkezded megtanulni, mit jelent hatalmas szellemnek lenni.

Eközben a fénytest struktúrájának kétharmada aktiválódott már az éteri másolatban.

Gyakran sugárzó fénynek tapasztalod meg saját magadat, ami nagyon izgalmas.

A fénytest hatodik síkján gyakran megváltozik a szemed is.

Láthatod, hogy mélyebb tüzű lesz.

Környezeteddel együtt elkezdesz nem lineárisan érzékelni, több telepatikus tapasztalatotok lesz,
és eddig tudattalan síkokon is tudtok majd kommunikálni.

Valójában mindig tisztánlátó, több dimenziós és telepatikus lény voltál, de mentális tested és agyad ezt megszűrte és elnyomta.

A redőnyt most felhúzzák, és megismerheted azt, ami mindig is ott volt.

Lesz egy pont, ahol a dolgokat megint normálisan érzed, és már nem lesznek nagy „aha” élményeid.

A villanykörték már nem fognak kiégni, hanem helyette az „Itt vagyok. Vagyok. Egészen itt vagyok. Most.” – lesz.

Életed boldog tánccá válik a szellemeddel.

A bolygó és lakói jelenleg az újjáértékelés mély szakaszát élik meg. Az energiák polarizációja egyre magasabb síkokon történik, mintha feltekernék a hangerőt. A globális polarizáció egyre intenzívebbé válik.

Látni fogjátok, hogy ti, akik a mennyet élitek a földön, együtt vagytok azokkal, akik a poklot élik a földön.

Szeretnélek arra emlékeztetni, hogy minden lény hatalmas, több dimenziós isteni mester.

Kérünk benneteket, hogy legyetek együttérzők, ami nem azt jelenti, hogy kölcsönös függőséget kellene kialakítani másokkal, azaz nem kell azt mondani neki: „Engedd, hogy gondoskodjam rólad!”

Az együttérzés azt jelenti, hogy megteszünk mindent, hogy a másik megtehesse a következő lépést.

Ez időnként azt is jelentheti, hogy finoman ki kell húznunk a talajt a lába alól, vagy valakit fel kell ráznunk, esetleg figyelmeztetnünk kell saját felelősségére.

És gyakran azt jelenti, hogy úgy kell szeretni, ahogy van: minden felébredt és szunnyadó részével együtt.

Gondolj arra, hogy küldetésük első részében elaludtak.

És tiszteld azokat, akik jól alszanak.

Sok fényközvetítő fél az alvóktól.

Próbáld meg lassan leépíteni ezt az ellenségképet.

Teljesen természetes módon meg fogod érteni a szellem szolgálatát, és minden élet értelmét.

Ez eksztatikus lesz.

Ne feledd azonban, hogy ez a szakasz milyen nehéz sok embernek.

Nézd meg az újraértékelés fokozatait, és meg fogod érteni, miért mondjuk erről a szakaszról, hogy ez dönti el, hogy valaki végigcsinálja-e a folyamatot vagy sem.

Ez az a pont, ahol sokan kilépnek, vagy éppen teljes erővel belevetik magukat a programba.

 
A fénytest hetedik síkja

*************************

Ezen a síkon lépsz be a fénytest érzelmi fokozatába, és arra összpontosítasz, hogy minél mélyebben megnyisd a szívedet.

Ha ez megtörténik, akkor érezni fogod a bolygóval való egységet, mintha szerelmes lennél a Földbe: „Megörülök, ha nem ölelhetem meg ezt a fát. Egyszerűen muszáj átölelnem.”

A hetedik síkon játékosság fejlődik ki benned, cselekedeteid kissé gyermekiek lesznek.

Ha érzelmi testedben blokkok vannak, akkor most fognak előjönni.

Ha ugyanis elkezded kifejezni nagyságodat és isteni lényedet, akkor mindennek fel kell oldódnia, ami ezt gátolja.

Van, aki élvezi ezt, van aki nem.

Attól függ, hogy mentális tested fojtogat-e még. Ha a mentális tested szinkronban van, akkor az elengedés általában gyorsan és könnyedén zajlik le.

Észre fogod venni, hogy érzelmesebb vagy, mint korábban. Ha olvasol sírsz, ha mérges vagy kiabálsz, és ha vidám vagy nevetsz.

Kifejezed az eksztázist.

Kifejezel minden érzelmet, ami érzelmi testedben éppen áramlik.

Elkezdesz a MOST-ban cselekedni, jobban, mint eddig valaha.

Meglátod, hogy mentális tested a karma játszmában a jövőben a „mi van, ha”-ban él.

Érzelmi tested a múltban él, és a régi élmények aktiválják.

Így aztán ritkán élsz a jelenben.

A fénytest hetedik síkján elkezded megélni a MOST-ot.

Energiamezőidben már elegendő szinkronitás zajlott le, így egyre hosszabb ideig tudsz a jelenben élni.

És ez nagyon jó érzés.

Amikor az érzelmi test ledobja régi mintáit, ez azt is jelentheti, hogy sok emberrel tisztáznod kell a kapcsolatodat, esetleg le is zárni.

Mivel a mentális testedből elengedted a realitás régi képeit, most pedig az érzelmi test blokkjait kell.

Ez azt is jelentheti, hogy másokkal való kapcsolataid nagyon gyorsan változnak.

A hetedik, nyolcadik és kilencedik síkon kapcsolataid olyanná fejlődnek, amit „transzperszonálisnak” nevezünk. Ez azt jelenti, hogy nem a személyes ragaszkodáson alapul-
nak, hanem szellemed vezet, ha egy bizonyos időben egy bizonyos személlyel együtt kell lenned.

Ez a kapcsolatok egészen új formája.

Ha a fénytest kilencedik síkján vagy, akkor általában így fogsz élni.

Néha hidegnek tűnhetsz másoknak, mivel nem fogsz ragaszkodni, ezért intenzitásod is csökken. „Nem tudlak manipulálni, nem tudlak megkötni.”

Néhány embert ez nagyon bosszant.

Ez természetesen a fénytest kialakulásának része: a karmikus kapcsolatok átalakulnak nem karmikussá, azaz a szellemen fognak alapulni.

A fénytest hetedik síkján a szívcsakra még jobban megnyílik, és egy mélyebb funkcióra lesz képes.

Sok embernek fog fájdalmat érezni mellkasában, de nagyon valószínű, hogy nem angina pectorisról lesz szó.

Ez a fájdalom nem olyan, mint egy szívrohamé, mivel inkább a test közepén van, és kifelé sugárzik.

A szívcsakra kapuja nyílik meg. Ha meditatív állapotban vagy, és több dimenziós akarsz lenni, akkor csak a saját szíveden keresztül kell menned.

Ezen a bolygón van a szívcsakrának egy membránja, amit az „Éden kapujának” nevezünk. Mindnyájan ismeritek Ádám és Éva történetét, akiket kiűztek az Édenből. Egy angyal állt lángoló karddal a kapu előtt, hogy ne tudjanak bemenni. A szívcsakra membránja ez a kapu, és abban akadályoz meg, hogy több dimenziós legyél.Ami természetesen azt jelenti, hogy a játszma tovább folyik.

Semmi sem juthat túl az asztrális síkon, ami a fizikai síkon történik, így nem tud kihatni a magasabb síkokra sem.

Ez azért lehetséges, mert a szívcsakra egy része be van zárva, így nem élhetsz meg többdimenziós tapasztalatokat.

Ez a membrán most kinyílik minden emberben ezen a bolygón.

A szívcsakra megváltoztatja funkcióját, és egyre mélyebben megnyílik.

A szívcsakrádon keresztül utazhatsz minden dimenzióba, mivel ezek benned léteznek.

A szívcsakra feladata megváltozik, és átveszi más csakráktól a főszerepet.

A csakrákat legtöbbször forgó kúpoknak írják le, amelyek a középpont felé beszűkülnek.

De ezek is megváltoznak.

Először gömbformájúak lesznek, és egyszerre fognak minden irányba sugározni.

És ha a szívcsakra átveszi a főszerepet, akkor mindegyik megnyílik, és a csakrák összeolvadnak egy egységes csakrává, egy egyesült energiamezővé.

Ez csodálatos érzés.

Fénytested kialakulását azzal tudod, segíteni, hogy elvégzed az egyesült csakrák gyakorlatát. (Lásd a könyv végén.)

A csakrák egyesülésének elősegítésével támogatod az érzelmi, mentális és spirituális testeid összeolvadását is.

A fénytest hetedik síkján a csakrák egy eddig még meg nem tapasztalt egyesülési állapotot fognak átélni.

És ha hirtelen túlélési félelmek, vagy blokkolt érzelmek törnek rád, akkor tudni fogod, hogy ezek a mezőid kiestek az egységből.

A félelmek csak illúziók, annak ellenére, hogy nagyon is reálisnak érezheted.

Nem kell mást tenned, mint egyesítened csakráidat és energiamezőidet, s engedned, hogy eltűnjön a félelem.

A csakrák egyesülése valóban fontos a fénytest szempontjából, mert ez teszi lehetővé a nagy energiamennyiségek kezelését a fizikai testben is, mindenféle károsodás nélkül.

Lesznek pillanatok, amikor megtapasztalod a nagyobbik részedet, és ha nem vagy az egyesült energiameződben, akkor úgy érezheted, mintha 400 Volt feszülne a testedben, bár csak 20 Voltot tudsz elviselni.

Ha alkalmazod az egyesített csakrákat, akkor ez nem fog előfordulni.

Bármilyen energiamezőt el tudsz majd viselni minden síkon.

A fénytest hetedik síkján megnyílik a hipofízis és a tobozmirigy is, és lehet, hogy nyomást fogsz érezni a homlokod mögött, vagy hátul a fejedben. Amikor a hipofízis a legmagasabb szinten működik, nem fogsz sem öregedni, sem meghalni.

Ezért az emberek a fénytest hetedik síkjától kezdve valóban fiatalnak néznek ki. Arcod energiája megváltozik, és eltűnnek a ráncok.

 A tobozmirigy többdimenziósan dolgozik.

Gyakran előfordul egy éles fájdalom fejed felső részében.

Többségében hallottatok már a harmadik szemről.

De van egy negyedik is, a fejtetőn. Ennek a feladata a több dimenziós látás.

Pontos helye az a puha hely, amely a legtöbb embernél nem keményedett meg teljesen.
[Valószínűleg a kutacsokról van szó. – ford. megj.]

Néhány embernek könnyen megnyílik ez a szeme, ha eljön az ideje.

Mások érezhetik úgy, hogy megnyílna, de valami akadályba ütközik.

Itt az étertest egyik struktúrájáról lehet szó. Ha ez eltávozik, akkor megnyílik a negyedik szem.

Meglehetősen szokatlan tapasztalataid lesznek.

Lehet, hogy tudatosan fogod érzékelni magadat más dimenziókban, vagy tudatosan érzed, hogy egyszerre több testben is jelen vagy a bolygókon.

Ezt „kísérő körülményeknek” nevezzük.

A legtöbb embernek tizenkettő másik teste is van ebben a párhuzamos világban, ezen a bolygón.

És ezek az életek alapvetően mások, mint amit éppen élsz.

Tehát tudatosabbá válik a többi testben való életed is.

Amikor ez megtörténik, akkor legtöbben azt hiszik, hogy egy előző életükre emlékeznek, ami részben igaz is.

Legtöbbször mégis saját magukat tudatosítják ebben a párhuzamos realitásban.

Sokan inkarnálódtak közületek bálna vagy delfintestbe.

Lehet, hogy olyan látomásod van, hogy vízben vagy, vagy áramlást érzel a testedben, vagy a tested körül, amit egyébként emberi formádban nem érezhetnél. A delfinek és a bálnák természetesen más, egyéni lelkek, de ők is a fényt közvetítik. Ők a bolygó csoportszellem-rácsát testesítik meg.

A fénytest hetedik síkján a legtöbb lény általában a negyedik dimenziós tudattal cselekszik.

„Nemcsak, hogy felemelkedem, hanem még meggyógyítom a bolygót és ezeket a kis butákat is. Mindenkit a fénybe emelek, és megmentelek saját magatoktól, a karmátoktól és a sötét hatalmak-
tól!”

A fénytest hetedik síkján lévő embereknek gyakran van gyógyítói vagy ébresztői identitásuk, vagy úgy érzik, hogy meg tudják menteni magukat, vagy a bolygót.

Ők tulajdonképpen cselekvő, karmikus monádok.

Eltart egy darabig, amíg rájössz, hogy számos részed még mindig dualitásban él: feltételezned kell tehát, hogy a bolygó, vagy az emberek betegek, hogy meg tudd gyógyítani őket. Vagy azt feltételezed, hogy elvesztek, hogy meg tudd őket menteni, vagy azt, hogy nem tudatosak, hogy fel tudd ébreszteni a tudatukat.

A hetedik síkon fejlődik ki benned az a tudás, hogy minden lény, hatalmas, több dimenziós mester.

Lehetnek az Istent, vagy a korlátokat kutató mesterek.

De minden esetben mesterek.

Minden személy pontosan azt teszi, amit tenni kíván.

Egy olyan embernek, aki egész életében mindenkit támogatott és védett maga körül, ez a tudás felszabadító hatású lehet.

Ennek a felismerésnek a birtokában hirtelen meg tudják engedni másoknak, hogy éljék a saját életüket.

Ez az a szakasz, ahol a legtöbb lény hihetetlen spirituális jelentőséget tulajdonít magának, vagy spirituális büszkeséget fejleszt ki magában.

A fizikai testben mély szégyenérzetbe és bűntudatba foglalva vannak az Istentől való teljes elszakadás realitásának képei.

Ha az emberek megsejtik, hogy kik is valójában a többdimenziós síkokon, anélkül, hogy ezt integrálnák fizikai testükbe, meg fogják próbálni letagadni a realitásnak ezeket a képeit.

Megpróbálják a „helyes” spirituális dolgokat mondani, „helyesen” táplálkozni, s közben elnyomják magukban vagy másokban azokat a képeket, amelyek nem felelnek meg ennek az elképzelésüknek.

A mentális test megszokta, hogy formákat és szabályokat kell betartania, és nagyon keresi azt a formát, amellyel a szellemet követheti.

A spirituális gőg a mentális test védekezési reakciója a fizikai testben elraktározódott szégyen és méltatlanság érzésével szemben.

„Én spirituálisan fejlettebb vagyok, (mint te).”

“Én egyike vagyok a 144 000 kiválasztottnak (de te nem).”

“Jövő vasárnap megvilágosodom (te pedig nem).”

“Én a mennyországba jutok (de te nem).”

  A spirituális gőg természetéből adódóan, kizár másokat.

Azok, akik spirituálisan nagyra tartják magukat, gyakran a teljes kimerültségig megpróbálják
„megtéríteni” az embereket.

Csak a „legjobbat”, a „legemelkedettebbet” és a „legfejlettebbet” akarják elfogadni.

Egy ilyen személy egy, az övétől eltérő véleményt, vagy értelmezést, amit nem ért, gyakran mesteri mivolta elleni támadásnak fog fel és ezt zsémbeskedő elégedetlenséggel és bűntudatkeltéssel fejezi ki:

 -„Nekem volt ez a csodás látomásom, és ha rám hallgatnál, akkor végre tudnám hajtani isteni megbízatásomat.”

-“Csakis a te hibád, hogy én nem élhetem meg a Paradicsomot már ezen a földön.”

-„Hiányosságod tudata blokkolja az isteni áramlatot.”

-“Csak a te hibád, hogy nem tudlak meggyógyítani.”

-„Miért teremtetted ezt magadnak?”

-“(Tagadd le, ami valójában történik, hogy nyugodt lehessen a lelkiismeretem. Tehát csak magadat okolhatod mindenért.)”

A spirituális gőg és beképzeltség az ego erős védelmi reakciói.

Amikor a szellem egyre jobban kinyilvánítja isteni és több dimenziós mesteri lényedet, akkor mentális és spirituális testeid ezt személyes valóságként akarják átölelni, és ragaszkodnak hozzá.

A fizikai test alig veszi figyelembe a leleplezést, vagy nem hisz benne.

A hetedik, nyolcadik vagy kilencedik síkon mindenki belekerül egy időre ebbe a védekezési reakcióba.

A fénytest hetedik síkján sokan a mániás depresszió mintájába esnek.

Egyszer azt mondják: „Isteni, több dimenziós lény vagyok!”, és a következő percben pedig kicsinységüket nyilvánítják ki: „Nekem semmi sem sikerül!”

És a több dimenziós egység, valamint a fizikai testben még elraktározott elszakadtság érzése között ingáznak.

Az a paradoxon, hogy egyrészről hatalmasak vagyunk, másrészről pedig korlátozott fizikai testünk van, nem más, mint egy csoda.

A két szélsőség közötti ingázás kísérlet a paradoxon feloldására.

Ez így nem működik! Engedd, hogy egyszerre lehess mindkettő!

A hetedik sík vége felé, de legkésőbb a kilencedik síkon az emberek elkezdik megérteni ezt a folyamatot, és a paradoxon középpontjában eksztázisnak élik meg az életet.

Elkezdted követni a szellemet.

A hetedik síkon érezni fogod, hogy behozod a lemaradást.

Elkezdesz a mindennapi életben szellemedből cselekedni.

Meg fogod állapítani, hogy a túlélési félelmek jönnek-mennek.

Vannak napjaid, amikor gyermeki vagy, és minden jól megy, és vannak olyan napjaid is, amikor beleragadsz a túlélési félelmek mocsarába.

Úgy érzed, mintha két éned lenne.

Mialatt ezt a fénytesti síkot éled, meg fogod állapítani, hogy életedből kihullik a dualitás, és egyre többször éled meg az eksztázist.

És azt is látni fogod, hogy tudsz működni ebben az állapotban is.

A mentális test egyik legnagyobb félelme ebben az átmenetben: „Ha több dimenziós lény leszek,
akkor nem fogok tudni működni a fizikai síkon”.

Érzed, hogy egyre hosszabb ideig vagy tudatában önmagadnak más dimenziókban és más testekben ezen a bolygón.

Ez rendben is van. Jól tudsz működni ebben az állapotban, csak egy kis gyakorlás kell hozzá.

Egyre inkább aktív leszel. Érzékelési képességed megváltozik, és meditációban más dimenziókban is érzékeled magadat. Lehet, hogy más testekben is megtapasztalod magadat ezen a bolygón. Lehet, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor annyira a MOST-ban vagy, hogy egyszerre vagy minden MOST-ban, és a szimultán időben tartózkodsz.

Nagyon izgalmas, ha ez megtörténik, mivel ezáltal tudatába kerülsz mindannak a lehetőségnek, amit teszel.

Látod, ahogy ezek az erővonalak kifutnak belőled.

Tudatosabbá válik benned másokkal való kapcsolatod, és világossá válik, milyen mély kapcsolatban vagy minden pillanatban a szellemmel.

Többször tapasztaltuk már azt az uralkodó érzést a hetedik síkon, hogy: „holnap felemelkedem,
és elmegyek innen”.

Már összekapcsolódtál több, felemelkedett részeddel, a jövőbeni önvalód részeivel.

Ez segít a könnyebb előrejutásban.

Ránézel minden dologra az életedben, és rájössz, hogy mi fontos igazán: „mivel hamarosan úgyis elmegyek innen, azt csinálhatom, amit akarok. Még örülhetek is neki. Még azt is tehetem, amit a szívem akar.”

Megtanulod, hogy mit akar a szíved, és mit szeretnél igazából tenni.

Amikor belépsz a fénytest nyolcadik síkjára, akkor meg fogod érteni, hogy mindez közvetlen kapcsolatban áll isteni feladatoddal ezen a bolygón, és te is a terv része vagy.

A nyolcadik síkon tudatosodik benned: „Csak egy kis időre vagyok itt, és még nagy út áll előttem”.

Mélyebben fogod megérteni a szolgálatot és a feladatot, és mindent meg akarsz majd tenni, hogy a fénybe segítsd ezt a bolygót.

A fénytest nyolcadik síkja

****************************

  • Az eddig borsó nagyságú hipofízis és tobozmirigy megnövekszik ezen a síkon, és megváltozik formájuk is.

Növekedésük közben időnként nyomást érezhetsz a fejedben.

Ha fáj a fejed, akkor gondolj arra, hogy a magasabb dimenziókban lévő éned, aki ezt a folyamatot segíti, nem érez fájdalmat.

Mondd neki az ötödik, vagy ahatodik dimenzióban: „Hé, ez fáj! Nem lehetne egy kicsit lassabban
haladni?”

Aztán pedig mondd azt: „Kérlek szabadíts fel endorfint”.

Az endorfinok természetes ópiumok, fájdalomcsillapítók, amit az agy termel.

Lesznek, akiknek 1-1,5 hónapig is könnyű fejfájásuk lesz.

Másoknak 24 órás erős fejfájásuk lesz, aztán semmi.

Találd ki, hogy neked mi a jó, mert ebben a folyamatban valóban megnő az agy.

A tágulást mindenesetre érezni fogod.

Láttunk már olyat, hogy néhány ember koponyájának formája teljesen megváltozott, különösen akkor, amikor a hipofízis és a tobozmirigy növekedett.

Amikor a tobozmirigy növekszik, akkor néha úgy érzed, mintha valaki belülről az ujjával nyomná a szemöldökeid közti pontot.

Amikor a hipofízised nő, akkor a fejed hátsó részében érezhetsz nyomást.

  •  Amikor a fénytest nyolcadik síkjára érsz, akkor aktiválódni kezdenek az úgynevezett vetőmag kristályok.

Ez a három kis kristály fogja fel a magasabb dimenziók fénynyelveit.

Ezek közül kettő szemöldököd felett van, pontosan a pupillák felett, ha egyenesen előre nézel.

A harmadik közvetlenül a hajas fejbőr kezdeténél van, egy vonalban az orroddal.

  •  Ezenkívül aktiválódik még a regisztráló sejt érzékeny felfogó kristálya is, amely kb. 3 cm-rel a füled felett helyezkedik el. 

A magasabb dimenziókban létezik egy struktúra, amit regisztráló sejtnek nevezünk.

Ez hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, amelyet a lélek a különböző csillagrendszerekben való inkarnációi során gyűjtött össze.

A regisztráló sejt időnként néhány adatot küld a felfogó kristályhoz.

Amikor ilyen történik, akkor a legtöbb ember bizsergést, égést, vagy egy folyékony érzést érez azon a ponton a fejében, ahol a kristály van.

Hirtelen az információk birtokába kerülsz, és nem tudod, hogy honnan jöttek.

  •  Aktiválódik nyolcadik, kilencedik és tizedik csakra is.

A nyolcadik csakrában lévő 3-5 kristály sablon ismét kiegyenesedik, s ezzel energiatesteid mozgása spirálformájúvá változik.

Belekapcsolódsz a több dimenziós megértésbe, és befogadod azt, amit „fénynyelvnek” nevezünk.

  • A nyitott hipofízis és tobozmirigy együttműködnek, és létrehozzák azt, amit a hagyomány „frigyládának” nevez.

Egy szivárványfényről van szó, amely egy ívet húz a fejed felett a harmadik szemedtől a negyedikig.

Ez a magasabb dimenziók nyelveinek „fordító készüléke”.

  •  Agyfunkciód megváltozik, és elkezdesz geometriai fogalmakban és hangokban gondolkodni, és érzékelésed is ennek megfelelően áll át.
  • Ez időnként nagyon zavaró lehet, mivel úgy érezheted, hogy nem érted meg magadat a körülötted lévő emberekkel, hiszen tapasztalataidat nem tudod szavakkal kifejezni.
  •  Teljesen normális dolog, ha a fénytest nyolcadik síkján lévő emberek titokban félnek, hogy Alzheimer kórjuk van. Nem emlékeznek arra, hogy aznap mit reggeliztek, vagy a jövőbe vetítik magukat. És ez nagyon komollyá válhat.
  • Egy másik általános jelenség, hogy látszólag egyetlen épkézláb mondatot sem tudsz összerakni, vagy azt hiszed, hogy a többiek valamilyen idegen nyelven beszélnek.

Van egy jellemző vicc a nyolcadik síkra: „Miért kell elveszítenem agyi funkcióim 5%-át mielőtt
hozzáférek a maradék 95%-hoz?”

Miközben agyadban új ösvények keletkeznek, a régiek teljesen hozzáférhetetlenné is válhatnak.

  • Előfordulhat, hogy hangokat hallasz, és fejedben fényt, színeket, geometriai formákat és mozgásokat érzékelsz.
  •  Lehet, hogy égő héber betűket, hieroglifákat, vagy egyenleteket látsz.

Itt a kódokról van szó, a szellem kommunikációjáról.

Kezdetben talán fogalmad sincs róla, hogy mit közölnek veled. Csak azt érzed, hogy valamit közölnek.

Ha ez történik, akkor egyesítsd csakráidat, és kérj segítséget a fordításhoz.

A fordítás a kilencedik síkra való átmenet előtt alakul ki benned.

  •  És akkor hirtelen szavakban is rendelkezésedre áll mindaz az információ, amelyet szellemed e periódusban közölt veled.

 Ez a hazatérés pontja. Így lehet a legjobban leírni.

Hozzácsatlakozol több dimenziós felfogásodhoz.

Ezen a síkon tagadhatatlan és reális tény, hogy hatalmas, több dimenziós lény vagy.

Sokan mozognak más fénytesti síkokon, és azt mondják: „Oh, Istenem remélem, hogy ez valóság!”

Ezen a síkon az a csodálatos, hogy felismerheted, hogy a folyamat tényleg reális.

  • Most az is tudatossá válik benned, hogy bárhol lehetsz, ahol lenni akarsz, és mindent tehetsz, amit csak akarsz.
  •  A kötelességek utolsó maradványai is lehullanak.
  •  Minden cselekedetedben a szellemed vezet.
  •  Úgy cselekszel, hogy nem kell értened az okát vagy az értelmét. Azt mondod: „ezt teszem, mert így akarom”, és nem ezt: „azért teszem ezt, mert muszáj, vagy mert elvárják tőlem, vagy mert megígértem”.
  •  Másokkal való kommunikációd új síkokon működik. Ezt „transzperszonálisnak” nevezzük.
  •  Azért van valakivel dolgod, mert a szellemed hozzá vezet. Beszélsz valakivel, és a szavak a szellemedből, jönnek.
  •  Ezen a fokozaton sokan nem tudják, mit kezdjenek veled, mivel energiameződ teljesen megváltozott. Azok a tetraéderek, amelyekhez eddig kapcsolódtak, már nincsenek a megszokott helyükön.
  •  Azok az emberek, akik a kényszer, a manipuláció vagy a függőség síkján akarnak összekapcsolódni veled, most nagyon gyorsan eltűnnek az életedből. Mivel már nem ezen a síkon mozogsz, nem tudnak ilyen kapcsolatba lépni veled.
  •  A szellemeddel vagy összeköttetésben.
  •  Nagy nyugalom és ellazultság áramlik rajtad keresztül, és egy emelkedettebb, tartós eksztázisban élsz.
  •  A testedben maradsz, és ezen keresztül nyilvánítod ki több dimenziós lényedet.
  •  A fénytest nyolcadik síkján nemcsak tudatodat nyitod meg a dimenziók felé, hanem rálátásod lesz a párhuzamosok valóságokra is.
  •  Képes leszel energiáidat több dimenzióban is összehangolni. Kezdetben talán zavaró lesz, de idővel nagyon kellemessé válik.
  •  Minden, amit mondasz, vagy teszel, a szellemedből jön. Ez tökéletesen megváltoztatja a környezeteddel való kapcsolatodat. Ezáltal emberi kapcsolataid is nagyon gyorsan átalakulnak.

Teljesen új félelmek bukkannak fel: „Fogok még valaha szeretkezni?”, vagy „Lesz még valaha munkám?”

A válasz időnként egy határozott „nem!”

A nyolcadik síknak van a legerősebb átalakító hatása.

A legtöbb ember nagyon gyorsan végighalad rajta, és közben az az érzésük lehet, hogy megőrültek.

  •  Így például rajtakaphatjátok magatokat, hogy hirtelen rímekben, vagy éppen visszafelé beszéltek, esetleg egyáltalán nem tudtok beszélni.  Amint megnyíltok az új nyelveknek, és ezek kihatnak energiamezőtökre és sejtszerkezetekre is, le tudjátok fordítani. Az új nyelvek szó szerint a DNS-ig hatolnak. Ezen a ponton szellemetek közli a kódolást.
  •  Végbemegy az idegrendszer mutációja is. Idegrendszeretek kissé „felfrissül”, hogy kezelni tudja ezeket az új információs síkokat.
  •  Látásotok elhomályosulhat, fületekben olyan hangos zajok keletkezhetnek, hogy nem hallotok rendesen. Fületek és szemetek idegeinek, de minden érzékszerveteknek sokkal több információt kell feldolgoznia, mint korábban. Időnként zavar lehet agyatokban is.
  •  Legyetek türelmesek magatokhoz és embertársaitokhoz. Őrizzétek meg humorotokat, mert lesznek nagyon mókás napok is.
  •  A fénytest nyolcadik síkján gyakran előfordul szívdobogás vagy szívritmuszavar is. Ezt a belső,ötödik dimenziós keringési rendszer (a tengelyes rendszer) okozza, amely kibontakozik, és lehet, hogy duális, elektromos impulzusokat küld a szíveteknek.

Idő kell ahhoz, hogy a tengelyes- és az idegrendszer funkciói összeolvadjanak, és a szívetek a tengelyes rendszer impulzusai alapján működjön.

A nyolcadik sík valóban izgalmas.

Ha a fény közvetítőinek 95%-a a nyolcadik síkon lenne, akkor együttesen bekapcsolódhatnának a csoportszellembe, és teljesen új programot teremthetnének a bolygó szolgálatára. Olyan, mintha minden egyed számára egy gyorsforgalmi utat építenének a Forráshoz.

Forrás:  http://www.angyalitarsasag.hu/fenytestunk-kialakulasanak-fokozatai-2resz.html

Reklámok