MARIX a Szíriuszról / 2012. szeptember 17.

A Fény Galaktikus Föderációjának válaszreakciója!

Miközben hallgatjuk hívó szavatokat és egyre közelebb kerülünk valóságotokhoz, egy változás következett be! Méghozzá a Fénymunkások és a Fényhorgonyzók hívnak meg minket, hogy hivatalosan mutatkozzunk be és nem a kormányok, akik ebben még mindig haboznak!

Mi a galaktikus családotok, szeretnénk köszönetet mondani és üzenjük: „Csak így tovább, folytassátok! Internetes közösségeitek jól szolgálnak benneteket és bárcsak tudnátok, már most mennyire sikeresek vagytok! A korábbi üzenetekben említettük, hogy nem a kormányzók lesznek, akik felvezetik az első kapcsolatfelvételt, hanem a nép!! A nép, amit a hatalmasok kicsinek és érdektelennek pecsételtek meg, amit gyakran lábbal tiportak!

De nem szándékunk erőszakot szítani, ez távol áll tőlünk, egyszerűen csak egy felhívást szeretnénk tenni, ami így szól: „Szeretet, Öröm, Teljesség, Függetlenség, Egészség és Béke minden ember számára!!! Így folytassátok, a felfedés elindult, ami következik, az az első kapcsolatfelvétel. Mi reagálunk a meghívásotokra!”

Itt most köszönetet mondunk a fáradhatatlan munkát végzőknek, akik lehetővé teszik az „újraegyesülés” kapujának kinyílását!

Köszönet Steve Beckow-nak és minden együttműködésben részt vevőnek- Semmi sem tudja jobban tolmácsolni eljövetelünket, mint ez az oldal:

eredeti: http://the2012scenario.com/2012/09/the-day-the-earth-stood-still/#more-144359

http://wirsindeins.wordpress.com/2012/09/15/der-tag-an-dem-die-erde-stand-still/

(ford. megj. A csatornázás után hozzáfűztem a cikk fordítását)

és a videó:http://www.youtube.com/embed/ulWK-Ni-xiw

 (ford.megj. magyar nyelvű feliratozása folyamatban)

Akkor is, ha itt nem tudunk mindenkit megnevezni – akik kiállnak mellettünk és kapcsolatban állnak velünk- szeretnénk elmondani, szívünk mennyire hálás, megáldunk benneteket és nemsokára találkozunk kedves barátaink, nemsokára…

Köszönet Marix

Sarinah

 Csatornázta Sarinah Aurelia © Copyright 2012

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://marix-sirius.over-blog.de/

*A nap, amikor megállt a Föld

Közzétette: Steve Beckow

http://the2012scenario.com

Hogy mikor lesz a felfedés? És ki lesz az első, aki ezt megteszi? Barack Obama? Vladimir Putin? Mexikó? Brazília?

Egyikük sem. A kormányaink nem végzik el a munkájukat. A legtöbbjüket végül korrumpálták (Obama elnök kivételével) vagy szívtelenek, vagy gyávák – ki tudja már milyen jelző illik rájuk?

Nos, ki lesz az első, aki felfedi az igazságot?

A Fénymunkások vették kezükbe a felfedést és ők fedik fel az igazságot! Miért is nem gondoltunk erre három évvel korábban?!

Eljött az idő, hogy a Fénymunkások együttes erejével toljuk előbbre a szekeret. Egyesek közületek blogoldalakat üzemeltetnek: töltsétek föl ezt a videót. Egyesek közületetek talkshow vezetők: népszerűsítsétek a videót. Egyesek közületek videókat készítenek: csináljátok meg saját verziótokat. Egek, annyi anyag áll a rendelkezésetekre, cikkek, videók, fényképek, amiket felhasználhattok. Mire várunk még?

Sierra Neblina, társ-moderátora a “Beszéljünk 2012 utáni túli dolgokról” című rádióműsornak.

Ez a mi időnk, hogy megmutassuk, mennyire fölöslegessé tették magukat a hatalmon lévő kormányok. Tudjuk, hogy a NESARA hamarosan bevezetésre kerül. Tudtuk, azon a napon, amikor a felfedés-videót nyilvánosságra hoztuk. A színfalak mögött más dolgok történnek, arra várnak, hogy kiderüljenek és tudom, szeretni fogjátok. Egy másik dolgot is megszerveztek a nap folyamán. El sem tudom mondani, milyen termékeny nap volt a mai és így folytatódik majd tovább.

Ma a Fénymunkások a kezükbe vették a dolgok irányítását és tájékoztatták a világot, hogy ittttt vannak a galaktikus rokonaink és most a világ is tudomást szerzett róla.

Linda Dillon, “Egy óra egy angyallal” csatornázója és “Égi áldás”

Ez az a nap, amikor megállt a Föld és a legtöbbek leesett állal bámultak. A világ legnagyobb titkára fény derült, a cabal lecsupaszítva, a politikusok a színfalak mögé szorítva és az igazság napvilágra került.

Személyesen számomra ez azt jelenti, egy titokkal kevesebb. Most te is tudsz róla és te is és te is és te is…

Graham két hétig dolgozott ezen a videón. Éjszakákon át, napközbe bóbiskolva. Minden további résztvevő hozzájárult munkájával és hozzáértésével. Más 2012scenario szerkesztők, fotókat és videókat állítottak össze. Luísa Vasconcellos fordító csapata ezt mind tanúsíthatja.

Mekkora nagy öröm volt ez.

Most 14 óra van, éppen a szalagokat állítom össze, hogy WeTransfer-rel elküldjem, előkészítem a holnapi találkozót, megválaszolom az e-maileket és még aludnom is kéne végül. De galaktikus családunk, akik értünk dolgoznak, hogy megszabadítsanak minket a chemtrailek által okozott Urán szennyeződéstől, akik csitítják a viharokat, tisztítják a tengereinket és csillapítják a tektonikus lemezek elmozdulását, ők soha nem alszanak.

A felfedés most napvilágot látott. Igen, egy kis  felfedés, de mint egy vírus, ami betör egy rendszerbe, nagy a pontenciálja, hogy világméretűvé nője ki magát és hogy levegőbe robbantsa a titokzatoskodást. Nyújtsd ki kezedet és terjesszük együtt ezt a vírusszerű kis „bombát”.

Eljött az idő. Tudjuk, hogy galaktikus családunk itt van és tudjuk, azért vannak itt, hogy a csodálatos jövőnket elérhessük.

Szerző: Steve Beckow

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://wirsindeins.wordpress.com/2012/09/15/der-tag-an-dem-die-erde-stand-still/

Advertisements